Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! 70. évfolyam 1. szám 1980. január 3., csütörtök Ára: 1,20 forint W3H&5 köszöntő to^onczl Pál. az MSZMP Politi­kai Bizottságának tac.ja, az Elnöki Tanács elnöke január elsején újévi köszöntőt mondott a rádióban és a televízióban. Tisztelt Honfitársak! Az új év első napján számvetést készít az ország és az állampolgár egyaránt. Szá­mot vetünk az elvégzett munkával, és egyben előrenézve, megszabjuk a jövő fel­adatait is. A közösségi és az egyéni szám­vetés jól megfér egymással a mi társadal­munkban. és jól össze lehet hangolni azo­kat a feladatokat, amelyek a haza sorsá­nak további alakulását meghatározzák. Milyen évet hagytunk mögöttünk? Nyu­godt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy olyan esztendőn vagyunk túL amelyet — gondjaival egyetemben is — alapjában eredményesnek ítélhetünk. Fejlődésünk kézzelfogható eredményei öltenek testet abban, hogy út gyárakkal, lakóházak tízez­reivel. iskolákkal, óvodákkal, kulturális, egészségügyi intézményekkel gyarapod­tunk. Népünk békében, nyugodt körülmé­nyek között élhetett és dolgozhatott. Ered­ményeink értékét csak növeli, hogy nehe­zebb külső és belső feltételek közepette értük el azokat Sikereinkben népünk egészének tudatos erőfeszítése akarata és igyekezete ölt tes­tet; a munkások becsületes és fegyelme­zett helytállása, a természet erőivel is meg­birkózó parasztok munkája, az értelmiség mind hatékonyabb erőfeszítése. Más sza­vakkal: népünk közös akarata és erőkifej­tése áll a teljesítmények mögött Népünk a gazda szemével nézi dolgain­kat felelősen mérlegel józanul ítéL Po­litikai érettségérőL a szocializmus eszméi­hez való ragaszkodásáról tesz tanúságot amikor fegyelmezetten és megértően vál­.alja az olyan Intézkedíael.ct ii. amelyek az országos gondok megoldására irányul­nak. jóllehet, ezek áldozatot is követelnek tőle. Több évtizedes tapasztalat alapján, meg van győződve, hogy a párt és a kor­mány politikáját népünk érdekei vezérlik. A munkában edzett és politikailag ta­pasztalt népünk jól tudja, hogy a szocia­lizmus építése nem mentes a gondoktól sem. De erősíti hitét és bizalmát az a tu­dat. hogy országunk az emberiség élvona­lában a szocializmus építésének útján ha­lad. Igaz. terveink az idén szerényebb cé­lokat tűznek ki. de valójában nem kisebb jelentőségű feladatokat kell megoldanunk. Mindezek arra irányulnak, hogy megvéd­jük eddigi eredményeinket, amelyeket a gazdaság, a kultúra és az életszínvonal terén oly sok harccal és munkával vívtunk ki. Érdemes értük dolgozni, érdemes értük cselekedni! Kedves Barátaim! Teljes joggal mondhatjuk: nem gondta­lanul. de reménykedve nézhetünk az új év elé. Előrehaladásunk fontos feltétele ma. hogy minden területen fegyelmezettebben, jobban dolgozzunk: hogy takarékosabb gazdálkodással, a hatékonyság és a minő­ség javításával növeljük népgazdaságunk eredményeit. Meg vagyok győződve róla. hogy eleget tudunk tenni e követelmények­nek. hiszen történelmünk során nem egy esetben, a mainál rosszabb körülmények közt is úrrá tudtunk lenni a nehézségeken. Jó alapot adott ehhez a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága, amikor kendőzetlenül és őszintén tárta fel a valós helyzetet és mutatott rá a köve­tendő tennivalókra. Népünk abban a tu­datban végezheti nyugodt, alkotó munká­ját. hogy a párt következetesen folytatja azt a fő politikai irányvonalat, amely a múlt évtizedekben történelmi sikereket ho­zott. Olyan eredményeket és vívmányokat, amelyekért szoros nemzeti egységbe tömö­rülve. határozott eltökéltséggel, elemi ér­dekeitől vezéreltetve kell dolgoznia, alkot­nia minden magyar állampolgárnak, aki­nek drága a haza üdve és további felvi­rágoztatása. Bizton építhetünk a nemzetet szocialista egységbe tömörítő összefogásra! A társa­dalom egésze és a kisebb közösségek azo­nosan ítélik meg szocialista nemzetünk sorskérdéseit és a rá váró tennivalókat, amelyekről a XII. pártkongresszus irány­elvei így szólnak: „Az előttünk álló idő­szak fő feladata az. hogy támaszkodva ed­digi nagy vívmányainkra, tovább erősít­sük társadalmunk szocialista vonásait, megszilárdítsuk a termelés, az életszínvo­nal és az életkörülmények területén elért eredményeinket, és biztosítsuk népgazda­ságunk fejlődését szocialista építőmun­kánk sikeres folytatását." Kedves Elvtársak és Elytársnők! Bizakodással nézhetünk a jövőbe! Hazai tennivalóinkkal tisztában vagyunk, de tu­datában vagyunk annak is. hogy békés, alkotó munkánknak fontos nemzetközi feltételei vannak. A világ eseményei el­lentmondásosak és bonyolultak. Sőt. fe­szültséggel. néha fenyegetésekkel terhesek. Elegendő emlékeztetni a NATO nemrégi­ben elfogadott veszélyes európai rakéta­fegyverkezési döntésére. De mindezek el­lenére Is az a meggyőződésünk, hogy a bé­kés egymás mellett élésé, az enyhülésé a jövő; hogy tovább szélesedik a különböző társadalmi rendszerű országok együttmű­ködése. Változatlanul fontosnak tartjuk. Hogy az epyhülés maradjon az uralkodó irányzat a nemzetközi küzdőtéren. A nemzetkőzi viszonyok kedvező alaku­lásában növekvő szerepet játszik a szo­cialista világrendszer, a nemzetközi mun­kásosztály. a nemzeti felszabadító és füg­getlenségi mozgalom. Ezért tartjuk külpo­litikánk alapjának, hogy erősítsük szövet­ségünket a Szovjetunióval, a Varsói Szer­ződés. a Kölcsönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa tagállamaival, a szocialista közös­ség országaival. Szolidárisak vagyunk a nemzeti felszabadító mozgalmakkal és a gyarmati uralomtól megszabadult népek­kel. A békés egymás mellett élés elveitől vezéreltetve, a kölcsönöse előnyök alapján, tovább építjük kapcsolatainkat a tőkésor­szágokkal politikai, gazdasági, kulturális és más területeken. Nem áltatluk magunkat azzal, hogy az előttünk álló út zökkenőmentes. Azonban meggyőződéssel valljuk, hogy ebben az év­ben Is teljesíthető célokat tűztünk ma­gunk elé. Szocialista rendszerünkben az egész magyar nép kezébe van letéve sor­sának. jövőjének alakulása. Hisszük, hogy ki-ki jól érti a maga feladatát, kötelessé­gét és e szellemben munkálkodik, alkot saját maga és egyben szocialista hazánk javára és boldogulására. Ezeknek, az egész nemzetünket átfogó, egységes cselekvésre ösztönző feladatoknak a sikeres végzéséhez kívánok a Magyar Szocialista Munkáspárt. Központi Bizottsá­ga. a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa és kormánya nevében minden hazánk­fiának jó erőt. egészséget; egész népünknek boldog új évet. Megkezdődött a népszámlálás Negyvenezer számlálóbiztos szerdán megkezdte munká­ját, hogy valamennyi háztar­'ást felkeresve összeírja a lakosság, valamennyi lakás­és magánüdülő adatait. Ha­zánkban a felszabadulás óta a 4. alkalommal tartanak ál­talános népszámlálást, amely képet ad a lakosság összeté­teléről, iskolai végzettségé­ről, szakmai megoszlásáról, lakásviszonyairól, szociális helyzetéről és sok egyébről, ami a távlati tervezéshez is jó alapokat nyújt. Az összeíróbiztosok vala­mennyi háztartást felkere­sik, ennek időpontjáról előre értesítik a lakókat. Ha vala­melyik családot nem talál­ják otthon, értesítést hagyz nak arról, hogy mikor jön­nek újra, de célszerű, ha az álalában távollevő lakók tu­datják a számlálóbiztossal, hogy mikor találják őket ott­hon. Természetesen nem szük­séges a család valamennyi tagjának otthon lenni az ósz­szeíráskor, fontos azonban, hogy a családnak az a tagja, aki az adatokat bemondja, erre alaposan készüljön fel. hogy ismertetni tudja a ház­tartás valamennyi lakójának adatait, beleértve az iskolai végzettséget és a személyi igazolványba beragasztott személyi számokat is. Cél­szerű ezért a legfontosabb adatokat előre feljegyezni. Valamennyi személytől meg­kérdezik, hogy rendelkez­nek-e üdülővel vagy üdülő­telekkel. Akiknek van ilyen, azoktól az adatokat felveszik. A népszámlálás hivatalo­san január 15-ig tart. Az év első munkanapja Ili célok, na Az új év első munkanap­ján a vállalatok, üzemek megkezdték az idei na­gyobb feladataik teljesíté­sét. A főváros több nagy­üzemében is műszakkez­déskor mur.kásgyűlést tar­tottak, amelyeken a tavalyi terv teljesítéséről tanács­koztak, s megismerkedtek az idei feladatokkal tlsz­szcállításunkban több sze­gedi vállalat idei céljáról számolunk be. A „fekete arany" árának emelkedése miatt a közvéle­mény fokozott figyelemmel kíséri az olajkitermelők mun­káját Algyön az új esztendő legfontosabb tennivalója az olajmezők megújítása, ami a termelés sajátosságából adó­dik. Ag idén új rétegből hoz­zák a felszínre az olajat, és ez azt is eredményezi, hogy változtatni kell a technoló­gián. Ebben az évben mint­egy 700 millió forintot költe­nek a különböző beruházá­sokra; a legtöbb pénzt egy új gáztároló építése igényli. Ha­sonlóan sokba kerül a fe­rencszállási és a kiszombori olaj mezőkön a termelés fo­kozása. Ezeken a helyeken új kutakat létesítenek. A tervek szerint az idén a tavalyinál kevesebb olajat és gázt hoznak a felszínre, mert ez a gazdaságos. Ugyanis a kitermelés akkor kifizetődő, ha egy adott rétegből, az ott található olajat az utolsó cseppig kiszivattyúzzák. A legtöbb olaj a mélyebb me­dencékben van és felfelé ha­ladva az egyes rétegekben már kevesebb az olaj. Nemcsak a termelésben, az alkalmazotti létszámban is terveznek változtatást. Körül­belül 1 százalékkal kívánják csökkenteni a nem fizikai munkakörben dolgozók szá­mát. A Kenderfonó és Szövőipa- sát szeretnék elérni." ri Vállalatnál elsősorban a fizikai munkakörben tőkés export fokozását tart­ják szem előtt, A tavaly be­fejeződött mintegy 150 millió forintos beruházás, az idén kezd majd igazán kamatozni. A hazai és a külhoni piaco­kon egyaránt ismert és kere­sett cikkükből a Raschel­zsákból ebben az esztendőben a tavalyi mennyiségnek több mint a kétszeresét állítják elő. A KSZV öt évre szóló szer­ződéseket köt egyes kender­termesztő mezőgazdasági üze­mekkel. Az idén járnak le az elmúlt fél évtizedre szóló megállapodások. így esedékes az újabb szerződések megkö­tése. A vállalatnál úgy ter­vezik. az eddigi évenként 8 ezer hektárnyi kender feldol­gozása' helyett a jövőben csal; hatezer hektár termésre tar­tanak igényt, a feldolgozói kapacitásuk csökkenése miatt. Ezért a munkaerő-átcsoporto­sítással is a termelés fokozá­A nem dolgo­zók számát több mint t.iz szá­zalékkal csökkentik. Az így munka nélkül maradiakat továbbra is szeretnék meg­tartani a vállalatnál. ezért nekik a képességeiknek meg­felelő fizikai munkát ajánla­nak fel. A szegedi gumigyárban a szokottnál • is nagyobb figye­lemmel ' kisérik a világpiaci változásokat. A gyár tervtei­jesítése ugyanis nagymérték­ben függ attól hogy mennyi és milyen megrendelést kap. És erre hatással van az olaj ára is. A gumigyárban világszín­vonalon képesek gyártani a JET-tömlot, amellyel a ten­gerfenék alatti rétegből fel­színre lehet hozni az olaja: Erre az évre szóló. JET-töm­Jót igénylő megrendelés eddig még nem érkezeit az üzembe — tavaly is csak tavasz ve­gén jelentkezett ilyen igény­nyel egy külföldi cég —. más termékükre azonban már megkötötték az üzleteket; a gumigyár tőkés exportja az idén várhatóan 20 százalék­kal haladja meg a tavalyit. A gyár azon cégek közé tartozik, amelyeknek nagy az energiaigényük. Ezért ebben az ét ben olyan jelentős tech­nológiai módosításokat ter­veznek, amiknek következté­ben a tavalyinál kevesebb eriergia felhasználásával is növelhetik a termelékenysé­gei és-a hatékonyságok/ - ­Hármas ikrek Szegeden Az új év első órájában 29 gyermek született Somogyi Károlyné felvétele Az Idén. 1980 első órájá­ban 29 gyermek — 17 lánv. 12 fiú — született hazánk­ban, a fővárosban hatan, vi­déken. 2.3-an jöttek a világra. Magyar kormányliildiitiség utazott Kambodzsába A Kambodzsai Nemzeti Egységfront és a Kambod­zsai Népi Forradalmi Ta­nács meghívására — a kam­bodzsai népnek a Pol Pot— Yeng Sa-ry rendszer felett aratott győzelme első év­fordulója alkalmából ren­dezendő ünnepségekre — dr. Markója Imre igazság­ügy-miniszter vezetésével szerdán magyar kormány­küldöttség utazott Phnorn Penh be. Közülük sorsolták kl haj­nali 2 órakor az Állam Biz­tosító „bébi-ügyeletén" azo­kat, akik szokás szerint meg­kapják a 20 00 forintos, 18 éves korban pénzre váltható életbiztosítási kötvényt A sorsolás szerint a főváros idei első újszülötte Tesch Katalin, aki az István Kór­ház kispesti, H-es számú szü­lészetén 0 óra 2 perckor jött a világra. A boldog mamá­nak kedden Komoróczi Iván, az Állam Biztosító képvise­lője virágcsokor és csemege­•jtasis kkéraébsn átadta sa ajándékkötvényt Ritka mény, a vidéki „első" ezúttal trió lett: a hármas leányik­rek, Deák Emese, Hilda és Dóra 0 óra 30 másodperctől két perc alatt születtek meg Szegeden. Őket a pestihez ha­sonló ajándékkal s ugyan­csak 20 000—20 000 forintos kötvénnyel köszöntötte Be­nők László, a biztosító Csongrád megyei igazgatósá­gának képviselője. Képün­kön Deák Emese. Hilda és Dóra a boldog édesanyával. (A szegedi hármas ikrekről riportunk sa 5. oldalaaji

Next

/
Thumbnails
Contents