Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
12 Vasárnap, 1979. december 9. röviden Tűz Alsóvároson frumogyl KSroiyné féhrdtete Tegnap délután lángra lobbant egy kukoriraszárkiip Alsóvároson, a rendező pályaudvar közelében, a réten. Pillanatok alatt sűrű füst borította a környéket, de a szegedi tűzoltók percek alatt megérkeztek és rövid idő alatt eloltották a lángokat. A tűz oka eddig még ismeretlen, bár a környéken sok kisgyermek játszott, s lehetséges, hogy ők ludasok a dologban. Szerencsére senki nem sérült meg. A SZERZŐK DEDIKÁLNAK A {somogyi-könyvtár helyIsmereti könyvvásárán, ma délelőtt 9 és 12 között az ifjúsági könyvtárban (Tanácsköztársaság útja 2.) a „Szeged vasművessése'' című kiadvány szerzői (Tápai Antal, Tipiiy János és Tóth Béla) dedikálják könyvüket. MINDANNYIUNK ÉRDEKE Mindannyiunk érdeke címmel. a társadalmi tulajdon védelmével foglalkozó kiállítás nyílik holnapután, kedden délelőtt 10 órakor az Ifjúsági Házban. A Belügyminisztérium vándorkiállítása december 11-től 18-ig tekinthető meg Szegeden, mindennap 10—18 óráig. ERDŐS PÉTER KÉPEI ÜLLÉSEN Az üllési Déryné Művelődési Ház kiállítást rendez Erdős Péter vásárhelyi festőművész alkotásaiból. A tárlatot, mely december 20-ig tart nvitva, 10-én. hétfőn •este 0 órakor nyitja meg Szenti Tibor néprajzkutató. • KISMAMAKLUB A szegedi Textilművek vöröskeresztes szervezete december 11-én. kedden délelőtt 10 órakor klubfoglalkozást tart a vállalat gyesen levő kismamái számára, az ifjúsági klubban. A filmvetítéssel egybekötött, klubfoglalkozás idején a gyerekek felügyeletéről gondoskodnak. INTFRDIA SIIOW Kedden, december 11-én délután ti órakor a Bartók Béla Művelődési Központban Kocsis Iván fotóművész mutatja be az Interdia show című nemzetközi diapályázat anyagát l Otthonkák pamutból <-s s.-liurl'kából. reluu-neniűosziályunkon kUlönhö/6' nól nadrágok. ELMARAD A KONCÉRT Elmarad az Országos Filharmónia által holnap, hétfőn este tél 8 órára, a zeneművészeti szakközépiskolába meghirdetett Schiff András-hangverseny. Helyette előreláthatólag jövő év március 17-én ugyanitt a Bartók vonósnégyes koncertjét rendezik meg. SZOVJET TUDÓS ELŐADÁSA J. G. Szirelcov, a közgazdaságtudományok kandidátusa. a Szovjetunió Külügyminisztériuma rhellett működő Diplomáciai Akadémia főmunkatársa hétfőn délután 3 ótakor „A fegyverkezés korlátozása, a leszerelés — a béke biztosításának és a népek biztonságának központi emblémája" címmeL előadást tart Szegeden, a TIT szervezésében, a fegyveres erők Victor Hugó utcai klubjában. Kedden hasonló témájú előadásra kerül sor Hódmezővásárhelyen is. KUTATÁS — GYAKORLAT A Hazafias Népfront Csongrád megyei gazdaságpolitikai társadalmi bizottsága és a MAE Csongrád megyei szervezete agrárgazdasági szakosztálya holnap, hétfőn délelőtt 10 órakor ülést tart a városi népfrontszékházban. Dr. Magassy Dániel, a GKI igazgatóhelyettese A kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása a mezögazdasagban címmel tart előadást. NEM TÓRÖDTEK GYERMEKEIKKEL Kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt a rendőrség letartóztatta a 30 éves Lakatos Istvánnét és férjét, a 27 éves Lakatos Istvánt, Szeged. Zákány utca ?4. szám alatti lakosokat. A házaspár jó ideje nem vállalt már állandó munkát az alkalmanként keresett P'hmt is italra költötték. NétT kiskorú .rverme' üket több napi" a fűtetlen, bezí rotlan lakásban, egyedül hagyták. Az éhes gyerekeket. a szomszédok szánták meg. adtak enni nekik. A gyermekeik te--'i és értelmi fejlődését veszélyeztető Lakatosék ellen a rendőrség büntetőeljárást indított. A gyámhatóság a gyerekekét allami gondozásba vette. Van aprója? A taxi. amellyel utaztam, hirtelen fékezett a színház előtt. Elővettem a pénztárcámból egy százpesetás bankjegyet és odanyújtottam a sofőrnek. — Kilenc ötven, senor — mondta a sofőr —, sajnos nem tudok visszaadni. — Hűha. most mit csináljak magával — mondtam. — Itt a pénztárnál félre van téve a számomra eav jegy. rögtön megveszem, es majd felváltják a pénzt. A taxis nem mai gyerek már. és gyanakodva utánam jött. — Kérem a Gomes névre félretett jegyet. . — Tessék. — A pénztárosnő átnyújtotta a jegyet, ám meglátta a kezemben a bankót — De nem tudok visszaadni. — Kár, pedig az előadás már elkezdődött ... I — Tudja mit senor, van itt mellettünk egy újságbódé. az ilvenkor mindig nyitva van. Gyerünk oda, elkísérem ... Most már két ember jött utánam: a taxi,s és a pénztárosnő. Az újságárusok nem szeretik, ha csak arra kéri az ember őket. hogv pénzt váltsanak fel. épp ezért zsebrevágtam néhány folyóiratot és újságot, és átnyújtottam az újságárusnak a rosszemlékű százpesetást. — Sajnos — mondta az újságárus — nem tudok visszaadni. Menjünk be oda a szembe levő bárba, olt majd felváltják önnek. Pár perc múlva már a bárpult előtt álltam. Az ajtóból árgus szemekkel figyelt a taxis, a pénztárosnő és az újságárus. Amikor fizetésre került a sor — jól láttam a tükörből —. még a lélegzetüket is visszafojtották. A bárból a pincér kíséretében jöttem ki, és elindultam toronyiránt. Élénk eszmecserét folvtatva egymás között utánam jött hitelezőim hada. Egyszer csak megpillantottam egv autóbuszt. Ahá. most már meg vagyok mentve! Felugrottam rá — kísérőim hada utánam. — Nem tudok visszaadni — mondta a kalauz, amikor nyújtottam felé a pénzt. Le kellett szállnom, öt perc múlva ismét az utcát róttam. Utánam egy egész tüntető tömeg jött: pincérek. taxisok, cipőtisztítók, újságárusok. Egy kissé távolabb pedig az autóbusz követte őket. Odajött hozzáín két motoros rendőr. Az egyikük ram szólt: — Nagy tömegben gyülekezni tilos. Tíz peseta büntetést fizet. Maidnem ugrálni kezdtem örömömben. — Van aprójuk? — kérdeztem és átnyújtottam a százpesetást Nem volt aprójuk, és ők is utánam hajtottak a motorral. A járókelők megálltak, úgy bámultak bennünket. Egyszercsak megpillantottam a sarkon egv szikvízárust. Üjból lélegzet-visszafoitva figyelt mindenki. Ezúttal azonban vissza tudtak adni. Elkezdtem a törlesztést. és — ó micsoda borzalom!, — kiderült, hogv nem kevesebb, mint kétezer pesetaval adós maradtam ... Oscar Dn Enyhe idő Várható időjárás vasárnap estig: változóan felhŐ6. az évszakhoz képest enyhe idő, szórványosan kialakuló kisebb esővel, záporral. Mérsékelt. napközben megélénkülő r.yugati szél. Várható hőmérséklet áltálában: plusz 1, plusz 8 fok. FIATAL SZÜLÖK KLUBJA Az Ifjúsági Házban működő fiatal szulök klubja holnap, hétfőn délután ,"> órakor tartja soron következő foglalkozását. Ezúttal — fórumon — dr. Várad! Márton jogász, dr. Szél Éva gyermekgyógyász, dr. Veczkó József pszichológus és dr. Keszthelyi Béla gyógyszerész válaszolnak a kérdésekre. A foglalkozás ideje alatt a gyermekekre óvónők vigyáznak. KITÜNTETETT VÉRADÓK Az olajipari Vöröskereszt csúcs vezetőségének ülésén a véradó-ki tüntetés arany fokozatát hárman, az ezüstöt tizenketten, a bronzot olvenheten vették át. Az NKFV Vöröskereszt-szervezete ezenkívül a vállalat 27 véradóját négynapos soproni—pannonhalmi kirándulással jutalmazta. KERTBARÁTOKNAK A Bartók Béla Művelődési Központ és a Hazafias Népfront városi bizottságának kertbarátklubjában Gál József szakmérnök a gyümölcsfák téli ápolásáról és védelméről tart. előadást kedden. délután 5 órakor. ORVOSOK MOTORKERÉKPÁRON Párizsban a mentőorvosok motorkerékpáron közlekednek. Megállapították ugyanis, hogy az utcákon közlekedő óriási járműtömegben motorkerékpárral átlagosan 10 perccel gyorsabban oda tudnak érni az orvosok a baleset színhelyére. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Loftó Igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten 5 találatos szélvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 93 fogadónak volt, nyereményük egyenként 77 ezer 37 forint. 3 találata 7886 fogadónak volt, nyereményük egyenként 454 forint. A 2 találatos szelvények száma 209 927 darab, ezekre egyenként 21 forintot fizetnek. KÍNAROL A KÜLPOLITIKAI KLUBBAN Hétfőn délután 5 órakor P. Szabó József újságíró A Kínai Népköztársaság 1979. végén címmel tart előadást a népfront megyei és városi elnökségének külpolitika: klubjában a Vörösmarty utca 3. szám alatt. Előadások a politikai akadémián Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján december 12-én, szerdán fél 3 órai kezdettel a Vörös Csillag filmszínházban dr. Csonka István, a városi pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője Szeged város társadalmi-gazdasági helyzete címmel tart előadást. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) Az időszerű kérdésekkel foglalkozó akadémián december 13-án. csütörtökön féi I órai kezdettel ugyancsak * Vörös Csillag filmszínházban Szatei József, az MSZMP Csongrád megyei Oktatási Igazgatóságénak tanszékvezetője Munkásosztály és a párt vezető szerepe címmel tart előadást. (A piro6 jelzésű igazolványok érvényesek.) Az előadások után a Magánvélemény című filmet vetítik. A politikai akadémia előadásai miatt a meghirdetett első mozielőadás mindkét napon elmarad. Az üzletek ezüstvasárnapi nyitvatartása Vélemény A: apa ig-y szól a lányához: — Mari. miért nem hívod meg a vőlegényedet, hogy megismerkedjem vele? — Már meghívtam, papa. de ö azt mondta, hogy már többször látott léged, és mégis engem szerét! BALESETEK Szegeden, az Odesszai körút és a Rózsa Ferenc .sugárút kereszteződésében Kovács Vince 23 éves helybeli (Védőnő utca 16.) lakos teherautóval közlekedve elütötte a zebrán áthaladó Lajkó Mária 76 éves üllési (Petőfi utca 29.) lakost. A gyalogos súlyosan megsérült. Az újszegedi városrészben történt egy másik súlyos baleset is. A Bérkert utca és a Marostői utca kereszteződéJ sében Bodó Máté 76 éves helybeli (Fürj utca 88.) lakos kerékpárjával figyelmetlenül behajtott a jelzőtáblával védett útvonalra, és egy odaérkező autó elütötte. A kerékpáros súlyosan megsérült. • Ma, december 9-én. ezüstvasárnap a karácsonyi és szilveszteri zavartalan áruellátás érdekében megváltozik az üzletek nyitvatartása. A Centrum Áruház 9-től 16 óráig árusít. 9 órakor nyit és 15 órakor zár a Komplett Ruházati Vállalat Lenin körúti Gabi cipőboltja, a Lurkó gyermekruházati bolt. az Alföldi Ruhaház. a Sevró cipőbolt. a Széchenyi téri Olcsó áruk boltja, az Elit és a Tiptop cipöbolt. a Pók divatárubolt. a Kárász utcai nöi modellbolt. az Elegencia férfidivatáru-bolt. az. Ádám férfikonfekció, a Különleges méteráruk. a Hófehérke gyermekruházati bolt. a Muskátli kézimunkabolt. a Sirály nöi divatáru. az Oskola utcai Krokó divatáru bolt. a Nagy Jenő utcai lakástextilbőlt. az Éva konfekcióbolt. a Kígyó utcai Csillag méterárubolt. a Bajcsy-Zsilinszky utcai Belvárosi Divatház, az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat Kárász utcai és Lenin körúti üzlete, a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ Vénusz ruházati boltja. 9-től 14 óráig tart nyitva a Delta Kereskedelmi Vállalat Kárász utcai ajándékboltja, két illatszerboltja. a papírírószerbolt. a játékbolt. a hangszer'oolt. a rádió-villamossáRi bolt. a sportszerbolt, a Lenin körúti illatszerbolt. az üveg-porcelán bolt. sporté játékbolt, a Klauzál téri papír-írószer bolt. a rádió-villamossági bolt. a Széchenyi téri illatszerbolt, az Oskola utcai ajándékbolt, a Bajcsy-Zsilinszky utcai üveg-porcelán, müanyagbolt, a Bőrdíszműipari Szövetkezet Kárász utcai boltja, a Széchenyi téri Gála cipóbolt. a Kígyó utcai cipöbolt, az Oroszlán utcai autóápolási szaküzlet, a Kárász utcai és a Széchenyi téri OFOTERT-boltok. a Fonógyári úti lakberendezési áruház, a Kölcsey utcai hanglemezbolt. a Bizományi Áruház Vállalat Bajcsy-Zsilinszky utcai és Oroszlán utcai boltja, a Marx téri bútorrészleg, a Kárász utcai Képcsarnok, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat mindhárom Kárász utcai üzlete, a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ Olcsó áruk boltja a Marx téren, az algyői ruházati áruda, a kiskundorozsmai ABC ruházati osztálya éa a szöregi ruházati áruda. A Merkúr Vásárhelyi Pál utcai használt autókat értékesítő telephelyén délelőtt 8tól délután 3 óráig fogadja az érdeklődőket. Az édesség-, a dohány- és a virágboltok, valamint a vendéglők és a piacok a vasárnapi rend szerint fogadják a vásárlókat. A többi üzlet zárva tart. Tájvédelmi körzet Kőszegen Gyászközlemények Tudatom, hogy felejthetetlen nevelőapám. KOPASZ JÓZSEF MAV vezető főellenőr, életének 77. évében elhunyt Búcsúztatása december ll-én 13 őrakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászolja nevelt lánya. Kopasz Ida és férje Révész Imre — Szivárvány u. 4/A. T. 6218 Mély megrendüléssel tudatjuk, hőgv szeretett nagynén-éntk. ÖZV. BAJ ALÍTS ISTVANNÉ volt (Dobó Mlhályné) 1979. december 3-én elhunvt. Temetése december ll-én 14 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozójából. Gyászoló nővére és unokaliúgai. T. 6216 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felej theteUen feieseg, édesanya és nagymama, ÁBRAHÁM FERENCNB Török Rozália életének 63. évében, hosszú szer. védés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatás) hamvasztás után lesz. A gyászoló család. T. 6215 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk. SUTI MIHÁLY te.metésén megjelentek, részvétükkel és virágátkkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet, mondunk továbbá az algyői kezelőorvosának és a nővérnek áldoztos munkájukért. — A gyászoló csalad - Algyő. X. 6207 A Ság-hegy és ar. őrség után. Kőszeg és környéke lesz Vas megye harmadik tájvédelmi körzete. A védetté nyilvánítás első lépéseként. számba vették a mintegy négyezer hektáros terület természeti értékeit, faunáját, flóráját, vizeit, geológiai jellemzőit. A védettség azt jelenti majd, hogy a területen tilos lesz az úgynevezett tarvágás, fokozott védelmet kapnak a 6zelídgesztenyések, s a táj ritka madarai: a darázsölyv, a halászsas és a vándorsólyom. A kőszegi tájvédelmi körzetet a jövő év tavaszán avatják, a hagyományos környezet- és természetvédelmi napok kiemelkedő eseményeként. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Pószerkesztö: F. Nagy István - Föszerkesztö-helvettes: Sz Stmoe István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóbaz. 6740 - Telelőn: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - SÍM. Igazgató: Dobé Józsel - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahivalaloknál ét kézbesítőknél Glófizelésl dl| egy hónapra 80 forint, m Index; 23 063 - ISSN: 0131-028 a 1