Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

HctfS, 1979. decemficr 24. 15 Az „év magyar sportolói" A magyai sportújságírók mz idén is megválasztották mz „Év sportolóit". Hagyomá­nyosan, 1958-tól folyik ez az esztendő végi szavazás, az kién 22. alkalommal döntött tek a hazai sportsajtó mun­katársai. Több mint két év­tizeddel ezelőtt Körmöczi Zsuzsa teniszező, Polyák Im­re birkózó és a vízilabda­válogatott nyitotta meg a di­cső listát, az idén már a 14. női/ a 16. férfi- és a 8. csa­patgyőztest választották meg. Az 1979. évi „Év sportoló"­választás mind a három ka­tegóriában új győztest hozott A nőknél Mátay Andrea ma­gasugró, fedettpályás Euró­pa-bajnok és Universiade­győztes, a férfiaknál az újabb két világbajnoki arany­éremmel gazdagodott kenu­eó Wichmann Tamás, csa­patban pedig a világbajnok­ságot nyert férfi asztalitenisz­válogatott először került a legbüszkébb helyre. Mátay Andrea korábban még dobo­gón sem állt, míg Wichmann Tamás esetében végre sike­rült az első hely, hiszen volt rrár második 1969-ben és 1971-ben is. A férfi asztali­tenisz-válogatott — Mátay­h )z hasonlóan — a korábbi 21 szavazáson nem került az első három közé. A sportújságíró-választás e; edménye: 1979 legjobb női sportolója: Mátay And­rea (Ű. Dózsa), magasugró, 291 pont: 2. Fórián Éva (T1HSZ Nyíregyháza), sport­lövő, 270; 3. Petronicsné Ve­róci Zsuzsa (Vasútépítő Tö­rekvés), sakkozó, 259 pont. 1979 legjobb férfisportoló­ja: Wichmann Tamás (MTK­YM), kenus, 274 pont; 2. Ko­csis Ferenc (Ganz-MÁVAG), b/rkózó, 265; 3. Magyar Zol­tán • (FTC), tornász és Bod­nár Tibor (Zalka KHFSE) (sportlövő), 260—260 pont. 1979 legjobb csapata: Férfi asztalitenisz-válogatott: Jó­nyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor, Kreisz Ti­bor, Takács János, 292 pont; 2. Vízilabda-válogatott, 270 3. Fogathajtócsapat, 198 pont. A 22 sportújságíró-váiasz­táson 1958-tól 66 első helyet adtak ki, ezek 15 sportág kö­zött oszlottak meg, az aláb­biak szerint: Női férfi Csapat ÖSSV. öttnsa ­S 7 12Í Vívás 4 3 4 14 Atlétika 7 3 _ 10 Vízilabda _ _ T 7 Eseaés 5 -_ 5 Cszás 4 1 _ 5 Birkózás ­5 _ 5 Antall teatee 1 1 2 Kajak-keaa ­2 ­2 Torna 2 . 2 Kézilabda -­1 1 Labdarúgás -­1 1 Sakk ­­1 « 1 Siilyrmclée ­1 ­1 Tenisz 1 ­V 1 Huszonkét szavazás 14 női sportoló első helyét eredmé­nyezte. Változatlanul az eve­zős Pap Jenőné (1959, 1960, 1961) és az úszó Gyarmati Andrea (1970, 1971, 1972) áll az élen, három-három alka­lommal választották őket az év sportolójának. Kétszer nyert Rejtő Ildikó, vívó (1963, 1964). Németh Angéla, atléta (1968, 1969), Tordasi Ildikó, vívó (1973, 1976) és Ambrus Mariann, evezős (1975, 1977). A 16 férfigyőztes közül Balczó András, öttusázó vi­szi el a pálmát, 3 győzelem­mel (1966, 1969, 1972), s ezen­kívül négyszer tagja volt az első helyre került öttusa-vá­logatottnak is. Két-két első hellyel következik Polyák Imre, birkózó (1958, 1962), Kárpáti Rudolf, vívó (1959, 1960), Z6ivótzky Gyula, at­léta (1965, 1968) és Magyar Zultán, tornász (1974, 1978). Sorrend az ifiknél A Magyar Televízió sportt s akosztálya 1980. január 2J-án, vasárnap Telesportt eJás keretében (együtt az év legjobb felnőtt sportolóival) nyújtja át az 1979-es év legjobb ifjúsági korú férfi és női sportolóinak és ed­zőinek a kupákat, az em­léklapokat. A vándordíj 1961 óla tizenkilencedszer kerül átadásra. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a sportági szakszövetségek javaslatait vették figyelembe. 32 szak­szövetségnek küldték el a javaslatot kérő levelet, 22 válaszolt, ebből 3 nem ta­lalt jelölésre alkalmas sportolót. A beérkezett szavazások alapján a fiúk között Gu­czoghy György, a Bp. Hon­véd tornásza lett az év sportolója. 1962-ben szüle­tett. Az idei felnőtt Euró­pa-bajnokságon lólengés­ben aranyérmet nyert. Több­szörös ifjúsági magyar baj­nok. a felnőtt válogatott ke­ret tagja. A Landler Jenő Gépipari Szakközépiskola tanulója. Edzője: Kisteleki Antal. Második. Bujdosó Imre kardvívó, a BSE sportolója. 1959-ben született. Az idei ifjúsági vívó-világbajnok­ságon kard egyéniben aranyérmet nyert. Meg­nyerte az egyéni versenyt az IBV-n, és tagja volt az ugyanezen a versenyen ezüstérmet nyert csapatnak. Olimpiai kerettag, a felnőtt ranglista 10. helyezettje. A TF edzői szak elsőéves hall­gatója. Edzője: Tolnay Kor­nél. A harmadik Pető István kajakversenyző, aki 1931­ben született, a szolnoki vá­rosi sportiskola versenyzője. Az ifjúsági Európa-baj no.t­ságon 1000 méteren arany-. 500 méteren bronzérmet szerzett. Az IBV-n két arany- és egy bronzérmet gyűjtött., a magyar ifjúsági bajnokságon háromszor állt a dobogó legfelső fokán, a felnőttük között 1000 m-en ADÁSVÉTEL UN-ee Trabant 601-63, m-tkimélt állapotban, olcsón eladó. Északi vá­rosrész 30'J, B ' ,331. Kom lózl. X Rendszám ne.kuli War. szawa. egybeu vagy bont­va, eladó. Remcny u. <1. I ÍV rendszámú, 1300-as Zsiguli, 3 éves műszaki vizsgával eladó. Újsze­ged. Thököly u. 37/B. Olajkályha, H 08-as. hó­csöves. fehér, zománco­zott, - új csövekkel eladó. Érdeklődni: újszeged. Pi­pacs u. 14. Barkas mikrobusz, 3 évig érvényes műszakival el­adó. Csuka utca 1. Brtlsz­szeli körúti benzinkút Tel.: 15 038. ALBÉRLET Másfél vagy kétszobás, összkomfortos lakást bé­relnék átmeneti ldöre, 3 cyermrkkel. ,,Stirgós — 14 783" Jeligére a Hir­detőbe,' z / INGATLAN nétvégl ház Ásottba!. mon. müúthoz, buszmeg­állóhoz 6 percre, erdő mellett. 1 kl* földdel eladó. Csókút van. vil lany megoldható. Érdek­lődni: Rúzsa, József A. u. 2. HÁZASSÁG 160 cm magas. 38 éves, -őtlenf lakással rendel­kező segédmunkás meg. Ismerkedne házasság cél. Jából lánnyal vagy elvált asszonnyal. 25—35 éves korig. ,,Szilveszter — 14 812" jeligére a Hirde­tőbe. EGYÉB Orajavitás íeleió&séggei pontos időre besz-abályoz* va. Kreiner, Mikszáth Kálmán utca. * Balatonbogiúron, Velen­cei-tónál (Agárdon) és Balatonfüreden építendő szövetkezeti üdülőrészek tagságát szervezi (Agár­don vállalatok, szövetke­zetek, Intézmények részé re is) a 40. sz. ügyvédi Munkaközösség, Buda­pest, Alkotás u. 11. 1123 Telefon: 351-165, 153-898 Kérjen tájékoztatót. X Felhívás! 19S0. január 2­án ismét megn?/itjuk az Oroszlán u. 5. sz. alatti órásüzletet. Egyben ké­rem mindazokat, akiknek még órájuk, javításuk van ott, jelentkezzenek érte, mindennap du. 3—5 óráig. özv. Szelel Bélá­né. Szeretne csinosan öltöz­ni? Báli, szilveszteri és utcai ruhák még megren­delhetők. Mayer Etelka, Tarján, Budapesti krt. 4/A. Eszperantó iroda Budapesten Munkaalkalmak A KSZV Szegedi Kenderfonó­gyára üzemfenntartó műhelyébe felvesz faesztergályos szakmun­kást. Jelentkezni lehet: Szeged, Londoni krt. 3. sz. alatt. Műszaki osztályvezetőnél. x A szegedi I. belklinika endok­rinosztálya nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőt keres titkárnői állás betöltésére, 1980. január 1-től. Telefon: 11-631. 10-17 óra között. x Tehenészt keres felvételre a szegedi Felszabadulás Tsz. Je­lentkezni lehet az állattenyészté­si főágazat-vezetőnél. Szeged, Sándor u. 1. x Az Állami Biztosító Csongrád megyei Gépjármükár-rendezési Fiókja, Szeged, Tolbuhin sugár­út »., gépjárműjavítást gyakor­lattal, karosszérialakatos vagy autószerelő szakmai és közép­fokú iskolai végzettséggel rendel­kező munkavállalót keres kár­szakértői munkakörbe. Fizetés: nomenklatúra szerint. x A Szegedi Közlekedési Vállalat anyagraklári segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Külső Puli u. 2. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. x Pályázatot hirdetünk okleveles vízépítő mérnök felvételére köz­műtervezői munkakör betöltése­re. Jelentkezni írásban, az eddigi munkakörök és gyakorlat megje­lölésével, vagy személyesen. Dél­magyarországi Tervező Vállalat­nál, Szeged, Klauzál tér 2. x Felvételre keresünk autószere­lő. autóvillamossági szerrió szak­munkásokat, szervizmunkásokat, takarítónőket és gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt. Je­lentkezni: BSZV, Szeged, Fonó­gyári út 6. x ötödik lett. Felnőtt I. osz­tályú minősítésű versenyző, olimpiai kerettag. Edzője: Nagy György. Igen jó eséllyel pályáz­tai:: a dobogóra: Gáspár Ta­más birkózó. Szalai József atléta, Wladár Sándor úszó. Váradi János és Kot­tán Zoltán ökölvívók. A lányok versenyében az év ifjúsági sportolója Szőcs, Zsuzsa vívó. 1962-ben szü­letett az MTK-VM spor­tolója. Az ifjúsági világ­bajnokságon egyéniben bronzérmet szerzett női tőrvívócsapatnak. ugyan­csak tagja volt az IBV­győztes válogatottnak is.­Olimpiai kerettag, a felnőtt ranglista 7. helyezettje, nemzetközi minősítésű spor­toló. Az Eötvös József gim­názium IV. osztályos ta­nulója. Edzője: Szőcs Ber­talan. A második Kelemen Ildi­kó, a BVSC műugroja. 1962-ben született, a világ­kupán toronyugrásban 4. helyezést ért el, ez annál is inkább dicséretes, mivel Budapest .egyetlen uszodá­jában van csak toronyug­rásra lehetőség, így a felké­szülése nehéz körülmények között történik. Olimpiai kerettag. Edzője: Felhősi Éva. A harmadik Bolvári Ildi­kó asztaliteniszezjó. 1963-oan született, a Tolnai Vörös Lobogó sportolója. Az ifjú­sági EB-n párosban (a ju­goszláv Perkucsinhal) ezüstt ermet szerzett. A magyar ranglista 6. helyezettje, a felnőtt válogatott keret tagja. Háromszoros ifjúsági bajnok. A szekszárdi Föld­vári Mihály Gimnázium ta­nulója. Edzője: Sáth Sán­dor. A nők versenyében a kő­vetkező jelölések voltak még: ifjúsági kosárlabda­csapat. Donkó Ildikó atléta Kindl Gabriella. Kálmán Andrea úszó, Oszvald Mag­dolna kézilabdázó. Ábrahám Mária tekéző és Csánvi Eri­ka tornász. 500-1000 négyzetméter közötti, száras raktár­helyiséget bérelnénk vagy bértárolási lehetőséget keresünk. „Kereskedelmi Vállalat 14 759" jeligére a Hirdetőbe. m Szegedről Bécsbe 1980. február 27-29. Részvételi díj: 1900 Ft. Értesítjük a lakosságot, hogy az ESTIKE típusú campinggázlámpához, valamint a kétlángú camping pb-gázról üzemelő sportfőzőkhöz az alkatrészek megérkeztek A fent említett gázkészülékek javítását a Szegedi Építőipari Szövetkezet, Szeged. Lechner tér 9. sz. alatti gázkószülék-javíto részlegünknél végezzük. Az Eszperantó Világszö­vetség (UEA) Rotterdam­ban székelő elnöksége úgy határozott legutóbbi ülésén, hogy irodát állít fel Buda­pesten. Az intézmény az eszperantó nyelvű kiadvá­nyok közreadásával és a nemzetközi szakmai kapcso­latok fejlesztésével foglal­kozik majd. Megnyitására 1980 elején kerül sor. A budapesti intézménynek saját nyomdája lesz, ahol esz­perantó nyelvű szépirodal­mi könyveket, tudományos ismeretterjesztő munkákat és különböző szakszótárakat készítenek majd. GYászkfizleiiiéüYek Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér, ÜZV. KECSE NAGY SANDORNÉ Doszlop Nagy Erzsébet életének 72. évében elhunyt. Te­metése december 27-én 14 órakor lesz a szentesi Szeder temetőben. A gyászoló család. Köszönetet - mondunk mind. azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek barátoknak, a lakásszö­vetkezetek karbantartó társulása vezetőségének és dolgozóinak, az Ecsetgyár, a Paprikafeldolsozó Vállalat, a MAV fűtőház dolgo­zóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BALLA LASZLÖ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj. Fagymentes raktárhelyiséget keresünk palackos árunk tárolására. Pincehelyiség nem megfelelő. Nagysága 60-100 négyzet­méter alapterületű közötti tehet. Kőbányai Sörgyár kirendeltsége. Szeged, Hétvezér u. 76/B. dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 6443 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. barátoknak, szomszédok­nak es mindazoanak, akik fe­lejthetetlen halottunk, SZEKERES FERLNCNE temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, 6447 Köszönetet mondunk mind. azoknak a rokonoknak, Ismerő, soknek szomszédoknak, bará­toknak a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezetőségé­nek és dolgozóinak, a munkás­őrségnek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, NAGY JÁNOS temetésén megjelenlek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 6442 Fájdalommal tudatjuk, hogy KECSKÉS JÖZSEF vágóhíd' nyugdíjas, 79 éves ko­rában elhunyt. Temetése decem­ber 28-án 15 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló Csukonyl család. 6445 Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazon testvéreknek, ro. konoknak, jó barátoknak, szóm. szédoknak es Ismerősöknek, akik a szeretett férj, édesapa, nagy. apa és testvér. FÜREDI FERENC temetésen megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ez­zel fájlalmunkon enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család. Ma. roslele. „C" kategóriás vállalat pályázatot hirdet műszaki osztályvezető munkakör betöltésére. Feltételek: okleveles gépészmérnök, vagy élelmiszer­ipari gépész szakos üzarp mérnöki végzettség és leg­alább 5 éves szakmái gyakorlat. Bérezés: a 14/1977. MÉM számú rendelet szerint. A pályázatot „Iparválla­lat 1980—2419/12" jeligére kérjük a Sajtóházba küldeni. 1 Téii időben való viselésre kiválóan alkalmas import szőrme­bélelt csizma 36—40-ES MÉRETIG ÉRKEZETT ÁRUHÁZUNKBA. * Kérjük, tekintse meg és vásároljon. CSAK NÁLUNK KAPHATÓ! Ara: 595 forint. tJDONSAG! ÚJDONSÁG! A Szinkron Vegyesipari Szövetkezet felvételre keres tehergépkocsi-vezetői jogosítvánnyal rendelkező, bőriparban jártas anyagbeszerzőt, valamint egv fő vasipari ismerettel rendelkező munkavállalót segédraktárosi munkakörbe. Jelentkezni a személyzeti vezetőnél. Szeged. Mérey u. 8. II. emelet

Next

/
Thumbnails
Contents