Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
8 Vasárnap, 1979. december Z. V ÍÖl'" Mihály szombatja M ihály éjszaka felriadt a kiabálásra, meglökte az aszszonyát: — Eredj már, fölébredt apuka. Hozzál be neki nyugtatót Felet nekem ls. A feleség lekecmergett az ágyról, és kiment a nyári konyhába az orvosságért Morgott magában. Nem lesz ennek jó vége, az este is vettél be altatót, mégsem használ. Az orvosság nem ért el az óracsörgésig. Hajnalodott, amikor Mihály szeméből kipattant az álmosság. Sebtében öltözött, ma korábbra fgérte magát a mester, és előtte meg kell etetni a jószágokat. Előbb benézett az apjára, bekapott három cent piáiinkát — frissítőként Tolta a szárat a tallcskán, és a ház járt az eszében: ha minden sikerül, ma fönt lesznek a gerendák és a jövő szombaton a zöldágat is kitűzhetjük. Adott szemet a tyúkoknak. Öntött tápot a malacok önetetőjébe, kiengedte a libákat, kaput nyitott a birkáknak, moslékot kavart a fiasoknak, kukoricát dobott a maglóknak. Bajjal autózott kl a tanyából, mert a hasas tehén nagyon nyugtalannak látszott Szóké fiatalember' várté as áton. — Ogy látszik, ma pontos a Járat — köszönt be a kocsiba Jakus. — Ülj be és gyerünk Jakus a hátsó ülésre dobta a reklámszatyrot begombolkozott a biztonsági övbe és kereste a oálinkásbutyko6t. — Erre van eszed — szólt rá a gazda —. de igyál, amennyi Jólesik. Ügy is kijön belóled. Az autó állapotára tett megjegyzést a társ. Ugratta. — Más ilyen kasznit már csak esirkenevelőnek használna. Nem csodálkoznék, ha egvszer a rendőr levenné a rendszámot János fölgvflrte hátul a haját rnyit aki egyszer tényleg így jár. de nyomta a gázt hadd haladjanak. A mester megelőzte őket az utcasarokra állt és tüntetőleg nézte az óráját. — Gazd'uram. üres az állás, tl meg sétakocsikáztok? — Ugrik rögtön a kis-Jakua — mutatott, a segedelemre. Nekivetkőzött 6 maga is azonnal. Égett a keze alatt a munka. Kettesével dobálta a téglát Jakiisnak volt mit kapkodnia fönt a deszkán. Negyedóra múlva már hajlott a palló, úgy megrakták. A mester szólt rájuk a vasállványok alól: — Két féleszű, leszakad, kl fizeti meg. Egyelőre elég a téglából. jöjjön a malter. Átment Mihály a kondérhoz, nekigyürkőzött; engedte a vizet, tcrte. zúzta, zutyulta a tegnapról odakozmált masszát. Pillanatok alatt megizzadt az igyekezetben. Ki.s idő múltán fényesen pilledt a kész habarcs a szobányi vasládában. Mihály kis húzást érzett a vállában — biztos a zsákolástól —, de lapátolta a kampóra akasztott vödörbe a maltert. Jakus csigával húzta a magasba a teli edényeket. Ette a hátsó fal az anyagot A mester a gerendák alá téglázott Egy vödör massza fél méterre futotta. Fél óra alatt körbeszaladtak a húsz méteres falon. Időben a kőműves keze alá tettek mindent haladtak ls szépen. A mesternek nemcsak a keze járt gyorsan, hanem a szája is. Még ki sem nyújtózkodták magukat az „esemek". amikor már dörögtek az újabb parancsbombák: ...vizet a kádba. ...hajlítsatok vasat a betonba .... válogassátok méretre a gerendákat..., hordjátok a téglát délutánra szűrjetek meszet holnapra ... Futólépésben dolgoztak Mihályék. ne álljon a mester a 70 forintos órabérben. Két idegen állt meg a portánál, az egvik gúnyosan mondta: — Ki lehetne írni erre is. hogy „loptalak". — Az anyádra is. de másként — horkant föl Mihály, és letette a vödröt. — Könnyű a parasztnak. Van dohány ekkora palotára. — Ha nem innál neked is lenne. — Majd épp tanyaira hallgatok. Egészen világos volt. kire és mire hallgat, mert elindult a bisztró felé a társával. Mihálynak még sokáig remegett a gvomra. Megbeszélték, az ilyen ember, ha nem használ, minek árt másoknak. Irigylik, ha valakinek van. Aki ebben a rendszerben nem képes haladni, magára vessen. — Tizennégy éves korom óta dolgozok. Se szabadságom, se pihenésem. Nem ittam, nem is dohányoztam. Mindenkinek odaadtam. ami járt Mintha magának kesergett volna lapátolás közben, de a mesternek válaszolt — A tanyával csak a gond volt Bevezettük a villanyt. Istállót. ólakat építettünk, hidrofort vettünk. Bekerítettük, rendbe hoztuk. Nem kell mondanom, te is tudod — sokba, időbe került — Neked lennék, ott nem hagynám. — A gyerekek és az asszony miatt építek. Különben is. mire várjak, összejött a pénz. jobb ez, mint a takarék. — Be is költöztök? — Ahogy kész lesz. — Mi lesz a sok jószággal? — Elég volt belőlük. De ezt Mihály se gondolhatta komolyan. Eddig az tartotta benne a lelket a napi rohanás után. ha este etetéskor elnézegette a jószágokat. Minden fiasnak ismerte a szokását. A kényesebb malacot hangja után kiválasztotta. tudta, melyik tyúk. hol tojik. Jó megfigyelő volt amibe belevágott, általában sikerült Ebédidőben kiszaladt a vasútra — mára ígérte a gyár a répaszeletet. Megnézte, jött-e vagon. Nem akart pénzt kidobni a kötbérért. Ütbaesett a téeszmajor, oda is benézett. Nem ő a napos, de hátha nem ment el Maca nénihez szántani a traktoros. Jól sejtette, mert az udvaron olajosruhás ember mérgelődött a hidraulikára. Nem talált műhelyest aki megjavítaná. Mihály kettőt nyelt, mérgében, tenyerével kivasalta a homlokát és belemarkolt a hajába, rálépett a gázra, és elrobogott a szerelőért. A kocsmából hozta elő, két nagyfröccs ellenében. Kötelességből segített rajtuk, de követelt Mihálytól még két pohárral. amikor visszavitte a Galambászba. Mihálynál emelkedett a pumpa, de Maca néni gondját elvetette magától. Aki szalad, nem biztos, hogy halad, állapította meg keserűen, amikor visszafelémenet lerobbant az autója. Idegesen vette elő a szerszámokat, fölnyitotta a motorháztetőt, és ő lett a gyorssegélyszolgálat. Előbb a gyertyákat pucolta ki. aztán a porlasztót szedte szét. végül a gyújtáson állított. Háromnegyed órai küszködés után beröffent a motor. Ügy, ahogy volt. nyakig olajosan ült a volánhoz. Dörmögött, és ki tudja, hányadszorra. megfogadta, hogy most már elviszi a kocsit a szervizbe. A munka miatt eddig még sose ért oda. A szükség megtanította Mihályt. ha haladni akar. keveset bízzon másra. A mester ezt másképp gondolta. mert ahogy visszaért, elküldte sörért. Alighogy kivette a műanyag ládát a kocsi farából indulnia kellett a daru után. azt semmiképp se lehetett elszalasztani. mert ki tudja, lesz-e ilyen szerencséjük, hogy éppen akkor jár az országúton a nagy Tátra, amikor gerendázni akarják a házát. Ha most nem érem utol — csengett Mihály fülébe a mester hangja —. az idén nem kerül tető az épületre. Mihálynak remegett a lába a hat méter magas falon, amikor igazgatta a daru kampójára a gerendákon átvetett kötelet Sok ideje nem volt cselekednie kellett a darus is. a mester is siettették. Mégis ráment az egész délután, mire a sok betongerenda a helvére került. A végén mindenki szivta a fogát. A darus az idő. a mester az elmaradt meccs. Mihály meg a kiadott pénz miatt. — Az a lényeg, hogy ma szépen haladtunk — mondta az. asszonynak, aki panasszal fogadta. Kitörtek az öreg disznók a kerítésből és mind elették a zöldséget. meg a sárgarépát. — Majd holnap megkarikázzuk őket. A mondat vége már az istállóból hallatszott Mihály a tehénre volt kíváncsi. Sajnálná, ha valami baja esne. Még nem késett el. Most kezdett elleni. Menten előkereste a kötelet fölhúzta a gumikesztyűt, és segített az állatnak. Mégpedig úgy. hogy a kisborjú lábára hurkot vetett, és akkor húzta, amikor a jószág erőlködött. Órányi küzdelem után — végül is az asszony szavára hallgatva —. a feje felé, a szalmára rántotta a kisborjút. Előkerült a két gyerek is. nem tudták, melyiknek örüljenek jobban. az apjuknak-e. vagy a kisböcének. Mihály nézegette, ainározta az új jószágot. Pénzt kap érte. sok pénzt. Váratlanul a szomszéd ugrott be az istállóba, a kutyák elől. Tanácsért jött. hogyan irtsa a pockokat. Odaszoktak a tápra, összedöntik az ólat — Betömöd a kijáratait, egyet szabadon hagysz, és gázpörkölővel addig melegíted a fészküket, míg bele nem döglenek. A szomszéd addig nyavalygott hogv megegyeztek a másnapi gyakorlati bemutatóban is. Ellenben elárulta: tőle az állatorvos ötszáz forintot vitt el az elletésért Az esti etetést összecsapta Mihály, mert a tata már istennel szidta, hogv ővele egyáltalán nem foglalkozott senki. Sétálni akart, mozogni. Elülte a lábát A kilencven kilós test mázsákká nehezedett egész nap. Különben is. a nagyvécét nem intézhette el a gatyába, ha a többi beleszaladt is. Éhes volt fázott is. Minden bai elérte. Mihály meghallgatta az apját, majd kérte, menjenek. későre jár. Amikor az öregember megkötötte magát, szó nélkül hátára vette, és bevitte a nyári konyhába. Az apja rúgott-kapált, de melegre került. A kis Mihály örömmel szalad nénjéhez. szerinte apa iátszik a tatával. Énekelte is. Gólya viszi a fiát nepi ad neki vacsorát. Kapott ezért az anyjától egy nyakast Majdnem mindnyájan sírtak. Elmúlt tíz óra, mire ő is megfürdött. Bántotta, hogy a gyerekek nem győzték kivárni, és elaludtak jó szó és cifra mese nélkül. Zárta be a nyári konyhát, amikor fényt pásztázva autó fordult a tanya udvarába. Mihály megijedt, jó isten, melyik ismerősét kell megint hallgatnia és virrasztania. A barátja jött Leültek egy üveg bor mellé, beszélgettek. Leginkább a fociról: — Most már nem kivánom. belenyugodtam. Eleibe nagyon rossz volt. — Ekkora hajtás mellett nem is bírnád erővel. Mihály bólintott, de ott volt az arcán, ha jutna rá idő. talán még harmincöt évesen is játszana a kettőben. Az éjszakába nyúló beszélgetés után Mihály betakarta a két gyereket, melengette egy kicsit a hátát a cserépkályhánál és rögtön elaludt. Asszonya ébresztette föl és kérte, hadd panaszkodhassa ki magát, mert idegileg teljesen tönkreteszi a magány. A felesége követelte a szunyókáló Mihálytól legalább szombat éjszaka hallgassa végig máskor úgy sincs rá idő. MAJOROS TIBOR Eltartottak N em gyerekekről és nem ls öregekről beszélünk. Ezt a két korosztályt egyébként is a praktikus pénzügyi észjárás tekintheti csak eltartottnak. Amit a gyerekre áldozunk, a lehelő legjobb befektetés, évek múlva kamatostul kapjuk vissza. Amit az öregeknek szánunk, az viszont törlesztés egyfelől, másrészt viszont saját maguk előlegezték maguknak. Vannak természetesen olyanok is, akik valóban társadalmi segítségre, állami gondoskodásra szorulnak, de annyira magától értetődő, hogy meg is kapják, amire szükségük van, ha emlegetnénk, néhányan talán fölhánytorgatásnak vennék. Tiszta emberségből fakad, ez sem könyöradomány, a humanitás parancsa inkább. Kikről van akkor szó? Felnőttekről, életerős, munkabíró és egészséges emberekről. Olyanokról, akik gyermekkorukban nagyszerű előleget kaptak, és akik természetesnek veszik, hogy nyugdijukat is az állam fizesse majd, de elfelejtenek törleszteni. Sokan lehetnek? Gyakran beszélünk mostanában arról, hogy többet kell dolgoznunk — és jobban! —, mint eddig. Ha azt a fonónőt kellene meggyőznöm, sürögjön még többet, aki pörgő orsók között szaladgál naponta, és székbe rogyni is alig marad ideje, vagy azt az öntőt, péket, aki izzasztó forróságban aszalódik évekig, meg a hozzájuk hasonló sok tízezer embert, ha tehát őket kellene biztatnom, elszégyellném magam. Emberi tisztességük azt is jelenti, amit vállaltak, a tőlük telhető legpontosabb munkát, el is végzik, maradék nélkül Az ő erejük, helytállásuk több hasznot talán csak akkor hozhat, ha gépekkel, szervezéssel, okos eljárások bevezetésével könnyítünk munkájukon. Kérem, közülük senki ne értse magára, ami ezután következik. Amennyire tartani tudom a kapcsolatot a fiziKai vagy szellemi munkát végző emberekkel, amennyire beleláthatok életükbe, fölfoghatom gondolatalkat, sok ellenkező híreszteléssel szemben nyugodtan mondhatom, emberek sokasága megállja helyét a munkában. Orvosi statisztikák is igazolják bizonyára, azok is sokan vannak, akik erejükön fölül vállalnak. Arra viszont nincsenek statisztikai adataink, hányan vannak, akik csak úgy tesznek, mintha dolgoznának, vagy ' még úgy se tesznek. A könnyebb életet keresik? Altalános emberi törekvés ez, ha kicsft is sikerül többre jutnunk, szeretjük hangosan is kinyilvánítani. De nem lehet megérteni azt, aki kettő, három vagy négy nagyszerű munkás mellett elkezd lazsálni. Akinek teljesen mindegy, mit kéne csinálni, neki csak az a fontos, hogy a nap teljen. Vagy ha netán mégis megmozdul, és csinál valamit, hetek kellenek, amíg más helyrehozza. Sajnos, vannak szép számmal. Azt mondja valaki az üzemben, humánusnak kell lennünk, még csak keményen se szabad beszélnünk velük, mert fogják magukat, és elmennek. Vakaródzik az ember, mert mindenhol Katona Judit Fénykép Nem látok mást csak két kezet hajamból kihullt meleget kőszemű, kis gyíkgyereket s felette sárga réznapot. Még most is süt reám, ragyog. Átég időn és éjszakán, fűtesten, gyökéren, csigán, virágok szétroncsolt agyán, a késő őszi kert egén. karok, tenyerek melegén. Sárgult a kép. a nap ragyor ez itt anya s ez én vagyok. viszket, ha az ilyen beszédet hallja. Az lenne a humanitás, hogy hagyunk embereket nem dolgozni, és másokat arra biztatunk, hogy többet dolgozzanak? Hogy kezük és eszük munkájával eltartsák ezeket? Elég csámpásan értelmezi a humanizmust, aki nem veszi észre, mekkora kanyart vett( fejében a gondolat Százan állhatnak elő bizonyítani, hogy mégis az üzembéli valakinek van igaza, mert valóban odébb áll, akit semmittevő önérzetében megsértenek. Egyre többször hallani olyan beszédet is, amelyik radikális intézkedésekben látja az orvosságot, és azt mondja, csak egy icipici munkanélküliséget kellene teremtenünk, majd megfordulna a világ viszszájáról a színére. Majd ha egyszer áll valaki sorba a gyárkapu előtt, fölvételre várva, akkor majd kétszer is meggóndolja, mit kezdjen a munkaidővel Olyan orvosság lenne ez, mellékhatásai révén többet ártana, mint használni tudna. Aki kipróbálta, tudhatja, nem élhetünk vele. Olyan lenne ez, mint a röpülő malomkő: nem tudni, hol állna meg, és kit hogyan találna. Azt hiszem, van a patikaszerek között más is. Olyan, amelyik csak a bajt gyógyítja, és semmit nem árt. Ha azt mondja Lusta János, annyi pénzért ő nem lopja a napot, inkább elmegy oda, ahol többet fizetnek, a sima logika szerint neki van igaza. Amíg van másik cég, aki jelenléti ívre munkabért fizet, addig övé a világ. De hol van előírva, hogy ilyen embernek fizetni kell? Minden munkaügyis azt- feleli, a kis ablaknál nem lehet belelátni az emberbe. Amikor jelentkezik, mindenki a szebbik ábrázatját mutatja. Folytatnunk kell a kérdést: hol van előírva, hogy aki belül került a kapun, annak már nyert ügye van? Bemegyek a boltba, ha két cipőt veszek, kétszer anynyit fizetek. És a fordítottja? Aki két cipőt gyárt, miért nem kaphat kétszer annyit? Másképpen szólva: aki felét dolgozza csak, mint a társa, nem kaphatná a fizetésnek is a felét? Ha elmegy máshová, és ott is csak a felét hajlandó dolgozni, legyen ott is fele a boríték. A harmadik helyen is, meg a negyediken is. Aki eltartatja magát közvetlen munkatársaival, mert félgőzzel dolgozik, vagy teljes gőzzel lopja a napot, kimondhatatlanul jól számol Figyelembe veszi az öszszes lehetőséget, és nyugodtan fordul a másik oldalára. Mi a jó az ő számításában? Tudja, hogy a másik oldal rosszul számol. Azt hiszi a másik oldal, hogy ő teljes ember, akinek teljes fizetés jár. Annyira biztos a dologtalanságában, hogy elégedetlenkedni is képes, és valamilyen társadalmi tartássá magasztosítja a maga lustaságát: neki van gerince, ő mer kiállni a semmittevés mezején. A többi pedig mind nyuszi, és megérdemli a sorsát. Hová menne Lusta János, ha észrevenné, hogy azokat a kis és nagy számológépeket, amelyek minden arra való íróasztalon megtalálhatók, elkezdik a valóban elvégzett munka bérének a kiszámítására használni, és azonnal leütik a kivonási jelet, ha - csak átabotában, úgy-ahogy, tehát fölróható hiányosságokkal dolgozott? Azt hiszem, tízből kilenc elkezdene másként számolni. Es ha nem? Egy biztos: mi akkor se fizetnénk rá. Most olyan szelek indultak, bízni lehet benne, hogy a nem hivatalos eltartottak száma csökkenhet. Magától persze nem csökken, régóta tudjuk, a rendeletek többsége csak a lehetőségeket adja meg. Az is lehet, hogy menet közben változnak is a központi rendeletek, és segítik, hogy a kivonási jelet mindig leüssék a bérelszámolók, ha szükség van rá. Akár fizikai, akár szellemi néha dolgozóról van szó. A játék úgy tisztességes — az újfajta szélekből ez is kiérezhető —, ha mindig leütik a hozzáadás billentyűjét is, ha valaki azt érdemli. Meg kell tanulnunk használni a billentyűket HORVÁTH DEZSŐ