Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-19 / 296. szám

8 Szerda, 1979. december 19. röviden Lakásdíszítő kerámiák Ödön nem ember. Ödön vadnvuszi. Kicsi, szürke pamutgombolyag volt amikor rátaláltak. Amolyan dönci­féle. Azért is nevezték el Ödönnek. Ödönnek története van. melyet ér­demes megörökíteni. Ügy történt, hogv Zolikának, egy szegedi kisiskolás gyereknek a szü­lei még az ősszel künn voltak a ha­tárban. az egyik közös gazdaság paprikaföldjén társadalmi munkát végezni. Több napig a földeken dol­goztak. ás az egyik paprikabokorban pillantották meg Ödönt. Mivel ott látták egyedül, véznán senyvedni — gondolták, nincs neki se apja. se anyja. Ödönt már az éhhalál fenye­gette, annyira rossz bőrben volt. tgv hát. pártfogásba vették. Haza­vitték Wartburgjukkal tarjántelepi lakásukra. A kis Zoli igen megörült neki. De hát. mitévők legyenek egy vadóc nyuszival egv bérház harmadik emeletén ? Pillanatnyi megoldást azért, találtak. A fürdőszobában he­lyezték el. egy dobozban. Igen ám. de mit egyen Ödön? Mert a vad­® • Ödön nyuszinak is táplálkoznia kell. No­sza, vettek neki egv cumit. ás pró­bálták üvegből etetni tejjel. Nehezen ment előbb... Aztán a kis vadóc csak rákényszerült. Már úgy lefe­tyelte a tejet, mint a macska. A következő napokban elterjedt a hír a lakótelep gyerekei között: — Tudjátok-e. hogv Zolinak Ödönje van? — Mije van? — Vadnvuszija. a harmadik emeleten! No. nézzük meg. Lett is nagy népvándorlás. Zo­li osztálytársai iskolába menet meg­nézték a különös jószágot. Meg is si­mogatták. Ödönnek ez nemigen tet­szett. s a ltarmn.it kezdte használni. Persze Ödönnek a lakásban nem lehetett soká maradása, mert a do­bozt lassan kinőtte. Jött a bonyo­dalom. Ki+ették az erké'vre. A do­boztetőre Zolt ráírta: ..Ez Ödön. Ne tessék bántani." Egv napon aztán Zoliék belátták: Ödönt nem lehet tovább itt tartani — egyébként sem volt szabályos ed­dig sem — a társasházban. Egvet gondoltak: van Zolinak a város szé­lén egy barátja: ahhoz kiviszik Ödönt Ott van kert. ketrec, s Ödön vígan élhet, növekedhet. így is tettek. Ismét a Wartburg­ba került Ödön. S ment. vele a dísz­kíséret — mármint a tarjárii lakó­ház gverekei. — Pisti, hoztunk neked egy nyu­szit. fogadd el és ápold — kérlelték a fiút. aki örömmel elfogadta Ödönt. Hamar helyet csinált neki. Egv el­dobott. régi. nagy Orion rádiódoboz lett a ketrece. Ebben jól érezte ma­gát Ödön. Mindennap bőségesen ka­póit teiet egy tányérba, és mel'é sárgaréoát. is. Most ünnepelte szü­letésének harmadik hónapját, és sár­garéoatortát kapott. Meg is ette. Ödön már nagy nyuszivá fejlődött Lassan kinövi a rádiódoboet is. s is­mét az lesz a gond. hová tegvék ... Várkonyi István Felhős idő Szegeden volt ar. első Ónálló tárlata 1970-ben Kovács Éva budapesti keramikus művésznek. Azóta lakásdíszítő figurá­lis alkotásai országszerte és külföldön is ismertté váltak. Jelenleg a gödöllői múzeumban februárban megrendezésre Vcrüiö kiállítására készül. Műtermében — mint a képen lát­ható — már sorakoznak a legújabb kerámia figurák AFÉSZ-TAGOK TALÁLKOZÓJA A Szeged és Vidéke ÁFÉSZ Bocskai utcai klubhelyiségé­ben holnap, csütörtökön dél­után 3 órakor találkozót ren­dednek ÁFÉSZ-tagoknak. Az összejövetelen többek között tájékoztató hangzik el a fo­gyasztási és értékesítő szö­vetkezel idei gazdasági ered­ményeiről is. CSILLAGSZÓRÓ Csillagszóró — karácsony a zenében címmel szervez gyermekprogramot a Bartók Béla Művelődési Központ holnap, csütörtökön délután 4 órakor. A sok játékot és meglepetést tartogató foglal­kozást Szűcs Miklós, a Sze­gedi Zenebarátok Kórusának tagja vezeti a művelődési központ nagytermében. MEGLEPŐEN RÉGI A TÖLTÖTOLL Tévednek, akik azt hiszik, hogy a töltőtoll az újabbkor találmánya. A régi kézirato­kat őrző jereváni intézetben, i Matendarnmban a 15 000 fóliáns egyikén, egy 1166-ból származó kéziraton látható egy másoló rajza, akinek a kezében „töltőtoll" van, ami nem más. mint egy középen végig kifúrt bambuszvessző. A jelenlegi, töltőtoll ősének ábrázolásával 1173.. 1211. és 1219. évi kéziratokban is ta­lálkozhatunk. RABLOTT KINCSEK Az olasz rendőrség valósá­gos kincseskamrára bukkant hétfőn Pisa egyik vegyeske­reskedésének hátsó helyisé? gében. A több mint félmillió dollár értékű arany és ezüst ékszereket, gyémántokat, ér­tékes órákat és más holmi­kat egy ismert pisai bűnöz.ő lopta el, és halmozta fel a boltban. A rendőrség a tet­test és orgazda társait. — a bolt tulajdonosát és fiát — őrizetne vette. ELZÁRÁS MÜNKAKERÜLÉSÉRT Idén július 1. óta munkát nem vállalt, Szegeden csa­vargott a 26 éves Földházy László, Kübekháza, Szántó Kovács János utca 553. szám ilatti lakos. Az alkalmi is­merőseitől kért kisebb ösz­szegekböl tartotta fenn ma­gát. A rendőrség közveszé­lyes munkakerülés miatt 20 napi elzárással sújtotta. SZOBFK ANDRÁS KÖSZÖNTÉSE Szobek Andrást, a párt- és a munkásmozgalom régi har­cosát 85. születésnapja al­kalmából, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága levélben kö­szöntötte. A Központi Bizott­ság üdvözletét és ajándékát Borbély Sándor, a KB titká­ra adta át Jelen volt Kovács Antal, a KB osztályvezetője. MEGELÖZHETÖ-E A SZÍVINFARKTUS? A Postás Művelődési Ház­ban dr. Tichy Béla tanárse­géd tart ma, szerdán délután hat órakor filmvetítéssel kí­sért előadást, melynek címe: Megelőzhető-e a szívinfark­tus? RÁTHONYI RÓBERT SZEGEDEN A KSZV Victor Hugó ut­cai klubja, Pódium-klubjá­nak vendége Ráthonyi Ró­bert és Lelkes Péter lesz hol­nap, december 20-án délután 4 órától. A STÜDIÓ 54-BEN JÁRTAM... Ezzel a címmel a világhírű diszkó-klubról és New York-i útjáról tart zenés-filmes él­ménybeszámolót a Volán­klub rendezésében Bene Gá­bor ma, szerdán este 8 óra­kor a Juhász Gyula Műve­lődési Központban. Várható időjárás ma estig: Jobbára erősen felhős idő, többfelé esővel, havas eső­vel, havazással. A Dunántú­lon átmenetileg megerősödő északnyugati, a Tiszántúlon :dőnként élénk délkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma: 0, plusz 5 fok között JUBILEUM Az országban az elsők kö­zött., 25 évvel ezelőtt vezet­ték be Csongrád megyében az évenkénti kötelező tüdő­szűrést. A szegedi városi tü­dőgondozó intézet mozgó­szolgálata a negyedszázad alatt 2 millió 790 ezer tüdő­felvételt készített a megye különböző városaiban, köz­ségeiben, a tanyákon. Az év­forduló alkalmából tegnap dr. Milassin Gyula főorvos értékelte a mozgószolgálat munkáját, dr. Rózsa József, a megyei tanács vb egész­ségügyi osztályának vezetője jutalmakat adott át az egészségügyi dolgozóknak. SEBESSÉGI REKORD A hollywoodi Stan Barret hétfőn egy kaliforniai kiszá­radt tó medrében 60 ezer ló­erős rakétameghajtású jár­művével a világon elsőként lépte túl a hangsebességet. A mutatványt megtekintő kö­zönség szerint kisebb menny­dörgéshez lehet hasonlítani azt a „hangrobbanást", amellyel Barret járműve túl­lépte a bűvös 1200 kilomé­ter/óra körüli sebességi ha­tárt. HEGESZTÉS SÚRLÓDÁSSAL Alkatrészek súrlódás segítsé­gével történő összehegesztésé­re képes félautomata gépeket bocsátott ki PSZT—50 jelzés­sel a cseljabinszki autó- és traktorpótkocsi gyár. Az üze­mi kísérletek tanúsága sze­rint az új eljárás nemcsak kitűnő minőségű hegesztési varratot biztosít, hanem nagymértékben növeli a ter­melékenységet, és csökkenti a fémfelhasználást is. NÖVÉNYEK — TALAJ NÉLKÜL Bulgáriában nemrég talaj­pótló anyagot fejlesztettek ki különféle mezőgazdasági kul­túrák termesztésére, palán­ták szabadföldi és meleghá­zi gyökereztetésére. A „föld­nélküli földet" iparilag ál­lítják elő, és csomagoltan küldik el a megrendelőknek. Az eddigi kísérleti alkalma­zás igen jó eredményt mu­tat. Az új anyag hasznosítá­sa népgazdasági szinten mintegy 1 millió leva meg­takarítással jár. Kitüntetések a MÉH-nél Ankétot rendezett tegnap, kedden, a Dél-magyarorszagi MÉH Vállalat. Mayer Tibor igazgató tájékoztatót tartott a vállalat tevékenységéről, eredményeiről, maid az Anyag- és Árhivatal' által adományozott „Kiváló Hasz­nosanyaggyűjtő" kitüntetést nyújtotta át Bács, Békés és Csongrád megye húsz ki­magasló segítséget nyú'tó szervezőjének, gyűjtőjének. Közülük hatan szegediek: Illés Tibor (Szegedi Nyom­da), Juhász Tivadar (Gaga­rin Általános Iskola), Ber­tényi Gábor (Csongrád me­gvei OTP), Juhász János (Vidia), Kustos Géza (Szer­számipari Szövetkezet) és Kuhp Endre (Vas- és Fém­ipari Szövetkezet). Tanácsadó iroda Óhaj... — Ó, Róbert, vala­hányszor egy szép lányt látok., mindig az jut eszembe, miért nem va­gyok húsz évvel öre­gebb .. — öregebb? Biztosan azt akartad mondani, hogy fiatalabb? — Éppen hogy öre­gebb! Akkor ugyanis teljesen hidegen hagy­na... Az értelmi fogyatékosok családtagjait igyekszik hasz­nos tanácsokkal ellátni az az iroda, amely Budapesten több mint egy éve működik. Az intézmény — mint. az eddigi tapasztalatok is bizo­nyítják —, mindent megtesz az értelmi fogyatékosok be­illeszkedési gondjainak ery­hítésére. A szülők és a csa­ládtagok minden héten ked­den délután 3-tól 6 óráig tartó fogadóórákon fordul­hatnak bizalommal a Buda­pest, VI. kerület, Benczúr utca 21. szám alatt mŰKődó irodához (telefon: 228-264). A tanácsadó szolgálatot az értelmi fogyatékosok orszá­gos szervező bizottsága hoz­ta létre, az Iroda dolgozót levelekre is válaszolnak. V Ui lehetőségek — turistáknak KORRÓZIÓÁLLÓ PADLÓ Sav-, só- és korrózióálló új padióelem készül Bulgá­riában vegyipari, élelmiszer­ipari. géggyártó és kohásza­ti üzemek számára. A teljes­séggel hazai alapanyagokból — kátrányból és homokból — előállított padlóelemek egyszerű technológia alapján készülnek. Máris hasznosít­ják az Ipari-Építészeti Egye­sülés üzemeiben és az Épü­letszigetelő Vállalatnál. BALESET A Nagykörútról balra ka­nyarodott szülei autóját ve­zetve Pamuk Lajos 18 éves. Boross József utca 7. szám alatti lakos, ám túlságosan nagyra sikerült neki a ka­nyarodás ive. Így az autó az Attila utca kereszteződésé­ben levő árkád oszlopának ütközött. A gépkocsi utasa súlyosan, vezetője könnyeb­ben sérült meg, a kár pedig mintegy 30 ezer forint. Ebben az évben mintegy 100 ezer hazai és külföldi vendég utazását szervezte a Budapest Tourist. Az ez évi eredményekről és a jövő evi tervekről Felsen Tamás igazgatóhelyettes tartott kedden sajtótájékoztatót a Hungária kávéházban. Mint elmondta, 1980-ban az idei­nél is szélesebb körű prog­ramkínálattal várják a tu­ristákat: 140 útvonalon 40 ezer résztvevő számára ajánlanak külföldi utazáso­kat. Közöttük jó néhány új­donság is szerepel, ilyenek a különféle sportrendezvé­nyek, mint például a Grand Prix teniszversenyek megte­kintése. A moszkvai olim­piára is szervez utakat az iroda. Itthon egyebek mel­lett Bánkúton gyerekeknek szervez nyári tábort. (MTI) Mentesítő vonatokat indít a MAY Szomorúan tudatjuk. hogy szövetkezetünk dolgozója, törzs­jgárda tagja, BALLÁ LÁSZLÓ szobafestő szakmunkás, életének 39 évében, december 17-én, tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Szövetkezetünk saját halottjá­nak tekinti, emlékét megőrizzük. Lakásszövetkezetek Karbantartó Társulása. Mély fáidalommal tudatjuk. hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, testvér. KISS GYÖRGYNÉ Hamza Ilona életének 45. évében hirtelen el. hunyt. Temetése decembef 20-án 15 érakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család. 6 '88 Mély fájdalommal tudatjuk. h"gy á felejthetetlen élettárs, fiú. testvér, HERÉDI GÉZA életének 34. évében tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temeiésc december 2I.én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóié­ból. A gyászoló csalód. 6554 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesapa, nagyapa, após, NÉMETH JÁNOS életének 78. évében, hosszú szenvedés után elhunyt, Temete­Gyász­közlemények se december 20-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájá­ból. A gyászoló család. Hattyas sor 1. 6552 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, sógornő és rokon. KARLÖCZAI BÉLANÉ Heim Katalin életének 79. évében, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése dec. 21-én 13 órakor lesz a Bel. városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 6275 Köszönetemet fejezem ki a Szegedi Megyei Rendelőintézet valamennyi dolgozójának, a se­bészfőorvos úrnak, az egészség­ügyi -szakszervezetnek, valamint Szeged Rókus MAV BFF. dolgo. z.óimk. a rokonoknak és a szorrt. szádoknak, a II. sebészeti klinika főnővérének. hogy felejthetetlen drága feleségemet, GARDÁI I.AJOSNÉ-t utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmamban osztoztak. Férje, Gárdái Lajoe, édesapja Hegyesi Lajoo. iZIi Tudatjuk, hogy SZENTESI JANOSNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása december 22-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 6273 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér. JAVORKAI ISTVÁN NÉ Rektenvald Anna életének 65. évében. 1979 decem­ber 14-én elhunyt. Temetése 1979. december 21-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóié, ból. A gyászoló család. 6271 Tudatjuk,' hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér. HUNYI RÖBERTNÉ 1979. december 16-án meghalt. Temetése 1979. december 20-án 14 órakor les- a Belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 6270 Köszönetet mondunk mind. azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk. özv. TOTH IMRÉNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükei és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek Köszönetet mondunk továbbá a II. kórház idegosztály orvosai- • nak és ápolóinak áldozatos mun- [ kájukért, A gyászoló család. 6u>6 A karácsonyi, valamint az év végi ünnepeken utazók ré­szére a MÁV összesen 264 mentesítő vonatot indít. A MÁV szegedi igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint a szünidőre hazautazó diákok részére december 21-én, pén­teken Szegedről 10 óra 58 perckor személy-, majd 13 óra 40 perckor mentesítő gyorsvonat indul Buda­pestig. Ugyancsak pénteken a 16 óra 45 perckor induló miskolci gyorsvonatot hosz­szabb szerelvénnyel közle­kedtetik. December 22-én, szombaton 13 órai és 18 óra 50 perces indulással mente­sítő gyorsvonatok mennek Szegedről. Szombaton, a 22 óra 47 perckor induló sze­mélyvonat Kiskunfélegyháza helyett Ceglédig megy. De­cember 26-án. szerdán 13 órakor újabb gyorsvonat közlekedik Budapestig, ahon­nan szombaton, vasárnap és 26-án, szerdán érkeznek mentesítő vonatok a szegedi nagyállomásra. Hódmezővá­sárhelyről 26-án. szerdán 18 óra 45 perckor indítanak mentesítő személyvonatot Szegedre. Az év végi ünnepnapokon is több mentesítő vonat in­dul. December 29-én, 31-én és január 1-én 13 órakor megy mentesítő gyorsvonat Budapestre. December 29-én a 22 óra 47 perckor induló személyvonat Kiskunfélegy­háza helyett Ceglédig megy. Hódmezővásárhelyről január 1-én 16 óra 45-kor indul mentesítő személyvonat Sze­gedre. Budapestről december 30-án személy- és gyorsvo­nat, január 1-én mentesítő gyorsvonat érkezik Szegedre. A többi vasútvonalon a várható utasszámnak megfe­lelően megerősített szerelvé­nyeket közlekedtetnek. Az igazgatóság kéri az uta­zóközönséget, hogy jegypénz­tárak előtti torlódások elke­rülése érdekében a menet­jegyeket és helyjegyeket elő­vételben váltsák meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő F. Nagv István - Főszerkesztő-heIveites: Sz Stmtu István - Kiadja a Csongrád menyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőséi; és kiadóvallalai: Szeeed Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Teletop: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged BaJcsv-ZsUloszky utca 28 - C780. Igazgató: Dobé József - TerlPsztt a Magvar Posta Előfizethető i ooctaMvatatoknát és kézbesítőknél Előfizetési dli egy hónapra st forint . index. t&«53 - ISSNr 01U-4ZS 9 <

Next

/
Thumbnails
Contents