Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-04 / 259. szám

12 Vasárnap, 1979. november 4. i Ma avatják az új hidat Ma. vasárnap délelőtt 11 órakor avatják fel Szeged tfj, 627 millió forintos költséggel épült, 1020.65 méter hosszú közúti hídját. Az ünnepség szónoka Pullai Árpád közleke­dés- es postaügvi miniszter lesz. a város lakói nevében Pupp Gyula tanácselnök veszi át a hidat, az avatási szalag átvágására pedig Apró Antalt, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagiát. az országgyűlés elnökét. Szeged ország­gyűlési képviselőjét kérték fel. Az ünnepség a szegedi ol­dalon lesz. az érdeklődők — az újszegediek is — a Római körúti feljáróhíd felől közelíthetik meg az ünnepség színhe­lyét A rakparti útikon állók is hallják majd a beszédeket, mert a rendezők hangosításról is gondoskodtak. A jármű­forgalom az ünnepség emelvényének bontása után, délután 2 orakor indulhat meg az új hídon. Felüljáró épül Pécsen Beemelték az utolsó — a ssáznegyedik — előregyártott vas­beton pillért Pécs újonnan épülő felüljárójába. A száz­nyolcvan méter hosszú, a Budapest—Pécs-vasútvonalat és két Iparvágányt átívelő híd a Kertvárost és Pccs nyugati városrészét köti majd össze. A százötvenmillió forintos be­ruházás eddig hozzávetőlegesen háromnegyed részben készült cl ATOMENERGETIKAI SZAKEMBERKÉPZÉS Obnyinszkban az első szov­jet atomerőmű városában le­rakták a Nukleáris Energe­tikai Egyetem alapjait. Eb­ben a felsőoktatási intéz­ményben szakmai képesítést szerezhetnek a szocialista or­szágok atomerőmüveinek szakemberei is. A város köz­ponti terét I. Kurcsatov aka­démikus. a Joliot Curie ut­cát pedig a világhírű fran­cia tudós szobra ékesíti. ITTASAN A VOLÁNNÁL Két üveg sört Ivott, mi­előtt személyautójába ült, s a Csongrádi sugárúton köz­lekedett a 20 éves Engel­hardt Ferenc, Ojszentiván, Május 1. utca 3. szám alat­ti lakos. A közlekedési sza­bálysértés miatt a rendőr­ség 3 ezer forint pénzbírság­gal sújtotta, s vezetői enge­délyét fél évre bevonta. MOHAI ÁGNES — PALACKBAN Száz esztendeje ismerik, palackozzák a ..Mohai Ág­nes"-forrás üdítő vizét. Je­lenleg két forrásból bugyog az ásványi sókban gazdag víz, amellyel évente három­millió két deciliteres, illet­ve literes palackot töltenek meg. A Fejér megyei Szesz­es Szikvízipari Vállalat úgy tervezi, hogy a következők­ben évente 14—15 millió pa­lackot töltenek meg az Ág­nes-forrás vizével. Piacon — Hiszen ez naau ár: két forint egy tojásért?! — ön azonban elfe­lejti, kedves asszonyom, hogy a tyúknak hány napig kell dolgoznia ezen a tojáson! Mindennap bement apjához a kórházba. Hozta-vitte. amit ilyen­kor — úgymond — szokás; mit az öreg kért. s amit ő szeretett volna belétáplálni. Ízlését ismerve, ugyan­akkor az orvosok szabta feltételeket betartva próbálta nap nap után. meglepni pár jó falattal, hátha si­kerül valamicskét erősíteni. Naponta vitt neki újságokat. Olyan könyveket hajtott fel. ame­lyek fogva tarthatták pár órára ap­ja figyelmét. Amennyit csak telt ide­iéből, üldögélt a beteg ágya mellett, halk szóval magyarázgatta, amit az orvosoktól hallott a vizsgálatok eredményeiről — azokról, amiket elmondhatott —. s bizonygatta, hogv nemsokára meggyógyul. Sokszor kezdtek közösen találgatásba, ugyan mit csinál a mama a távoli faluban, otthon, egyedül; meg arról, hogyan is éljenek majd. ha kikerül a kór­házból. Türelmesen meghallgatta apja hosszú beszámolóit a kórterem lakóiról, a vizitekről, az ápolónők­ről. az ellátásról. 0 néha beszélt ne­ki a munkájáról. Aztán, amikor lefelé ballagott a kóríiáz lépcsőházában, mindig vala­mi furcsa érzés kerítette hatalmába. Bizonytalanná vált: azon töprengett, vajon elég volt-e ma. amit hozott, amit mondott. Ugyan érzi-e az apja. hogy valójában mit is jelentenek Látogatások ezek a „látogatások". Észrevesz-e egy keveset legalább a benne feszü­lő mérhetetlen aggódásból, segíteni akarásból, támaszadó és egyszer­smind kereső erőfeszítéseiből — s ha igen. számít-e mindez lggalább csak egy picikét? Nap mint nap ez­zel a szorongó érzéssel ment el a kórházból. Egyszer csak estefelé tudott be­menni az öreghez. Alig rendezget­te el. amit hozott, s váltottak Pár szót. amikor a nővér beviharzott a szobába. Az ajtó melletti ágyon fekvő, nyolcvanhat esztendős bácsi mellé állva jó hangosan kinyilatkoz­tatta. hogy azonnal itt lesznek a mentők, és a tatát viszik haza. A szundikáló bácsika láthatóan nem reagált a bejelentésre. A nővér nem is várta ezt tőle. sebesen rámolni kezdte az éjjeliszekrényéből a hol­mikat. Az apja furcsán összeszűkült szemmel nézte ... A szomszédos ágyon fekvő fiatal­ember felkelt, felvette magára a csíkos intézeti köpenyt, és odaállt a nővér mellé. Magyarázni kezdte, hogy itt valami félreértés lehet, mert a bácsinak nincsenek hozzátar­tozói. szinte magatehetetlen, mi lesz vele egyedül, ha hazaviszik... A nővér kirámolta és a törölközőbe kötötte a bácsi kevéske hol mi iát. maid mintegy válaszra, illetéktelen­ségét jelezve, két kezét széttárva csendesen mondta: ez van. A kórház mentőügyeletes, sok az új beteg, már a folyosó is tele van pótágyakkal, kell a hely — magyarázgatta —. az öregnek nincs feltétlenül szüksége intézeti kezelésre, feküdni, gyógy­szert szedni otthon is tud. A beteg­társak riadtan hallgatták: aggoda­lom. szánalom, értetlenség gyűrt furcsa ráncokat a homlokokra. A nővér közben ébresztgetni kezdte az idős embert, keljen szépen fel, job­bár. van már. pár napra hazaviszik, a körzeti orvosa maid kezeli, a fa­lusi ápolónő el fogja látni, aztán majd megjön a papír, hogv a kórház kérésére elhelyezik egv beteg em­bereket gondozó szociális intéz­ményben ... A kórteremre súlvos csend telepe­dett. Pár pillanat múlva azt érezte, hogv az apja erősen megfogja a ke­zét. Szinte belekapaszkodtak egy­másba ... Attól kezdve soha nem fojtogatta a szorongó érzés. Biztos léptekkel ment naponta a kórházba. Szabó Magdolna LOTTÓTÉJÉKOZTATd A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 44. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyeremény­illeték levonása után a kö­vetkezők: 4 találatos szelvé­nyé 22 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 310 ezer 719 forint. 3 találata 3353 fogadónak volt nyere­ményük egyenként 1019 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 11771 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. Felhős idő Várható időjárás vasárnap estig: Lassan a középső és keleti országrészben is csök­kenő felhőzet, majd ország­szerte változóan felhős idő. Számottevő csapadék nem várható. Többfelé élénk északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap: 4—8 fok FARAGOTT SAKKFIGURÁK. A hajdani pásztorélet meg­elevenítő sakktáblákat, illet­ve sakkfigurákat készítenek a baranyai Népművészeti Szövetkezet faragói. Kisboj­tárok sorakoznak a gyalo­gok helyén, számadó juhász és juhászné tölti be a király, illetve a vezér szerepét. A figurák formái a népművé­szet hagyományos motívu­mait őrzik. NÉVADÓ A POSTA­IGAZGATÓSÁGON A Szegedi Postaigazgató­ságon pénteken és szomba­ton együttesen kilenc fiatal postai dolgozó gyermekének névadóját rendezte meg a KISZ-bizottság és a szak­szervezet A takarékossági világnap alkalmából nevük­re szóló takarékbetétkönyvet, s más ajándékokat kaptak a gyermekek emlékeztetőül. FRANCIA Ü.ISAGlRÖK HAZÁNKBAN A SZOT meghívására eác­tóber 29. és november 3. kö­zött francia újságíró-kül­döttség tett látogatást ha­zánkban. A vendégek a ma­gyar oktatási rendszert és a szakszervezeteknek az okta­tás és közművelődés terüle­tén kifejtett tevékenységét tanulmányozták. A francia újságírók megbeszéléseket folytattak a SZOT, a Pedagó­gusok Szakszervezete és az Oktatási Minisztérium kép­viselőivel is. ISKOLA JUBILEUMA Ünnepi tanácsüléssel, ju­bileumi kiállítással, a tudo­mányos ülésszakkal, és a névadó síremlékének meg­koszorúzásával t emlékezik meg november *8—9-én fenn­állásának 100. évfordulójáról a Bánki Donát Gépipari Mű­szaki Főiskola. Az egy év­század alatt több tízezer szakembert, a főiskolává va­lása óta eltelt egy évtized­ben pedig mintegy 8000 üzemmérnököt és műszaki tanárt bocsátott az ipar és az oktatás rendelkezésére. ELFOGTAK A POSTARABLÓT Pénteken Kaposváron a 3­as számú postahivatalban. 17.20-kor Bíró László 25 éves szolnoki lakos az arcára ál­arcot húzva kényszerítette az ott szolgálatot teljesítő dol­gozókat, hogy az egyik pén­zeszsákot, amelyben 270 ezer forint volt, adják át ne­ki. A rabló a kezelőasztalon levő zsákot magához vette, és a közelben parkírozó sze­mélygépkocsival elmenekült. A rendőrség Biró Lászlót széles körű nyomozás ered­ményeként egy óra leforgá­sa alatt elfogta, letartóztat­ta, és ügyében a vizsgálatot megindította. Az elrabolt pénz hiánytalanul megke­rült. MUNKAKERÜLÉSÉRT BÜRTÖN Közveszélyes munkakerü­lés és csalás miatt kiszabott tíz bónapi börtönbüntetésé­ből tavaly szeptemberben szabadult a 25 éves Lele Jó­zsef, Kiskundorozsma, Ka­milla utca 35. szám alatti la­kos. Szabadulása után meg­élhetést biztosító munkát nem vállalt. A két kiskorú gyermekük után házastár­sának járó gyermekgondozá­si segélyből, s a családi pót­lékból élt. Lele Józsefet gyorsított eljárással bíróság elé állították. A Szegedi Já­rásbíróság jogerősen 6 hóna­pi börtönbüntetéssel sújtotta a munkakerülőt. Üzletek nyitvatartása November 7-e előtt a la­kosság jó áruellátása érde­kében megváltozik • az üzle­tek nyitvatartása. Novem­ber , 5-én, hétfőn az egy­müszakos húsboltok a pén­teki napnak megfelelően árusítanak. A többi üzletben és vendéglőben marad a hétfői nyitvatartás. Novem­ber 6-án, kedden néhány élelmiszerbolt este 7 órakor zár, s az egyműszakos élel­miszerárudákban 12—12.30 óráig tartanak ebédszünetet. Más üzletek és piacok a ked­di napra érvényes időben várják a vásárlókat. A ven­déglők a szombati napnak megfelelően fogadják a ven­dégeket. November 7-én, szerdán az édesség, a dohány és a virágboltok, valamint a piacok és a vendéglők a va­sárnapi rend szerint tarta­nak nyitva, az egyéb üzle­tek zárva lesznek. Élő ventillátorok Bébi kocsikabdtok Gyermekpulóverek I i Köszönetet mondok mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. jó barátoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, KOSZÓ DEZSONE temetésen megjelentek, részvé­tükkel es viragatkkal mély faj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje, Kúszó Dezső. Mórahalom. Köszönetet mondunk mind­azoknak ,a rokonoknak, ismero­sökneK, volt munkatársaknak, a Szeged és vidéke AFESZ. az Algyői AFESZ dolgozóinak, az MSZMP algyői és Szeged II. szervezetének, valamint a Ta­kareklar utcai gyógyszertár uol­Rozóinak es mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KECSKEMÉTI EERENCNE Szepesi Ilona temetésén megjelentek, részvé­tükkel és vlr ujaikkal mély fáj­dalmunkat enyhkenl Igyekeztek. Kös-.önet a kezelő orvosainak, a deszkl szanatórium orvosai­nak és ápolótnnk áldozaios mun­kájukért. A gyászoló család. 4*46 Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa es nagy­apa, TESI.EHI JÁNOS november 2-án váratlanul el­hunyt. Búcsúztatása hamvasz­tás után lesz. A gyászoló csa­lad. 4947 Mely fájdalommal Hidaljuk, Ssogrv a felejthetetlen édesanya, Gyász­közlemények anyós, nagymama, dédmama és nagynéni, ÖZV. SZABÓ 1STVANNE Nagymihaly Hona (volt G.yevi sort lakos) életének 92. évében november l-én el­hunyt. Temetése november 8-an, 13 órakor lesz a Dugonics te­mető ravatalozójából. A gyászo­ló család, Hunyadi János sgt. 39—41. 5682 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk. nagyapa, lestvér és ro­kon, FOGAS ISTVAN életének 68. évében váratlanul elhuny: Kívánságár* elhamvasz­tatjuk Búcsúztatása hamv * z.tás után lesz. A gyászoló család. 5684 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa. nagyapa, apos. testvér és rokon VAJAS JÁNOS életének 81. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése november 8-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kapolnajábol. A gyászoló család. Mihálytelek. 5669 Mély fájdalommal tudatjuk, hogv ÖZV. KURUC GYÖRGYNÉ Tanács Piroska életének 85. évében elhunyt. Te­metése november 5-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető rava­talozójából. Gyászoló testvére. Tanács Imre és a rokonok.. 5685 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nővérünk. JUHASZ JANOSNE Szabados Mária életének 81. évében rövid szen­vedés uián elhunyt. Kívánságá­ra elhamvasztatjuk. Búcsúzta­tása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 5671 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TATA TI LASZT.O mezőgazdasági mérnök, vadász­mester. 42 éves kordban elhunvt. Temetése 1979. november n-én ifl órakor lesz az alsóvárost te­mető ravatalozójából. Minden külön értesítés helvert. A •>•<&­szóló Tatár és Kovács család. 5661 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen testvér, kereszt­anya. sógornő. FEHÉR KAROI.YNE Mágor) Erzsébet életének 65. évében váratlanul elhunyt Temetése november s­án 14 órakor lesz az Alsóvárost temető kápolnájából. A gyá­szoló család. 5887 Az autóutak, autópályak mentén az utasok gyakran látnak műszereket, különfé­le mérőberendezéseket. Egy részükkel igen érdekes kí­sérletsorozatot végeztek az erdőmérnökök. A KPM fel­kérésére a kutatók egy cso­portja azt vizsgálta meg hogy a forgalmasabb közle­kedési utak mentén, minde­nekelőtt az útbevágásokban milyen mértékben dúsulnak fel a motorok égéstermékei, és hogy van-e lehetőség a környezeti szennyeződés megakadályozására. A szak­emberek a nyári hetekben szombaton és vasárnap a legforgalmasabb órákban légszivattyús gázméréseket végezlek az M7-es autópá­lyán, a kétirányú útsáv kö­zepén, majd az utat szegé­lyező erdőpaszták levegőjót vizsgálták meglO, 25, 50, 100, 200 méter távolságig. A kí­sérletnél közreműködtek a forgalomszámlálók, így sike­rült rögzíteni azt is, hogy hány gépkocsi haladt el a mérés időpontjában. A szakemberek megállapí­tották, hogy az útbevágá­sokban, különösen akkor, amikor a torlódások miatt erősen lelassul a forgalom és a gépjármüvek lépésben haladnak, viszonylag nagy mennyiségben gyűlik össze a szénmonoxid. Ez a vezető bágyadtságát és a reflexek elbizonytalanodását hozhat­ja magával, ha bizonyos szintet meghalad. (Minde­nekelőtt a dohányosok van­nak kitéve ennek a veszély­nek, ők ugyanis érzékenyeb­ben reagálnak a szénmo­noxid-koncentráció, fokozó­dására.) Az égés-gázok feldúsuiá­sát a kritikus helyeken gáz­elszívó berendezésekkel meg lehetne akadályozni, de az erdészek sokkal jobb meg­oldásnak tartják, ha sűrű, nagy levélfelületű bokorfák­kal ültetik be az autópályák, utak bevágásait. Ezek a nö­vények a bevágások rézsű­jében úgy működnek, mint egy élő ventillátor. Állandó légcserét biztosítanak, és le­kötik a szennyeződéseket. Az úttest melletti erdősá­vok gázmegkötő képességét is messzemenően sikerült igazolni. Az adatok szerint azokon a részeken, ahol az út mellett erdősáv van, 15 méteres távolságban felére, az erdősáv közepén egytize­dére csökken a szénmonoxid­koncentrációja, mögötte pe­dig már nincs is kimutat­ható szénmonoxid. Ugyan­akkor azokon a részeken, ahol az utak mentén nincs növényzet, tehát szabad a terület, ott még 50 méterre is elég erős a gázkoncentrá­ció. A nagyforgalmá utakon nitrogén monoxid és korom is képződik a Diesel-moto­ros kocsik nyomában. Az er­dősávoknak ilyen esetekben is kedvező a hatásuk. A csúcsforgalom időszakában végzett vizsgálatok szerint az erdősáv út felöli oldalán a fak levélzetén négyzetmé­terenként 600—800 korom­szemcsét számláltak meg, az erdősáv közepén csak 150— 200, a túlsó oldalán pedig 20—50-et találtak, vagyis: az útvédő erdősáv nagy levél­telületű, sűrű állományéval 10—12 méter szélességben képes megakadályozni az 50 —100 mikron nagyságú, és a légzőszervekre is káros ko­romszemcsék „továbbrepülé­sét". Az erdőmérnökök vizsgá­lata szerint megoldható út­védő erdősávok telepítésével a nagyforgalmú közutak környezetének védelme. Ezek a sávok egyúttal hófogóként is jó szolgálatot tehetnek, amennyiben megfelelő a te­lepítésük. DÉLMmRORSIRG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: P. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: 8c. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkladő Vállalat. Feleld* kiadó: Kovács László - Szerkesztőség éa kiadóvállalat: Szeged. Ta­nácsköztársaság útja I*. Sajtóház. 6749 - Telefon: 13-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca t*. — ma Igazgató: nobó József — Terjesrti a Magyar Posta. Előfizethet* a postahivataloknál és kézbesítőknél. Etotizetest drj c~y hónapra M forint. - Indexi 254U - ISONj M.M-42* s t

Next

/
Thumbnails
Contents