Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-30 / 280. szám
2 Péntek, 1979. november 30: UdvozSű távirafok © Budapest (MTI) Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabndítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökét, a palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi napja alkalmából. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Mathieu Kérékout, a Benlni Népi Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Folytatódott a Legfelsőbb Tanács ülésszaka © Moszkva (MTI) Több mint negyven küldött szólalt fel tegnap, csütörtökön a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házában, a szövetségi tanácsban és a nemzetiségi tanácsban a jövö évi tervé s költségvetés vitájában. A felszólalások támogatták a beterjesztett javaslatot, foglalkoztak azokkal a problémákkal, amelyekre az SZKP KB ülése, Leonyid Brezsnyev ott elhangzott beszéde hívta föl a figyelmet, számós példával bizonyították, hogy a tervben foglalt feladatok valósak és kellő szervezéssel, megfelelő összefogással, a dolgozók egyöntetű támogatásával megvalósíthatók. A Legfelsőbb Tanács ülésszaka ma. pénteken délelőtt teljes üléssel folytatódik. Eurorakéták Tiltakozások a NATO-ter vek ellen © Róma (MTI) Enrico Berlinguer főtitkár) előterjesztése alapján az Olasz KP vezetősége szerdai ülésén határozatban szólította fel az olasz kormányt, hogy a NATO miniszteri tanácsának decemberi ülése előtt függessze fel döntését új típusú amerikai rakáték gyártásáról és rendszerbe állításáról. Az olasz kommunisták azt javasolják, hogy legalább fél évvel halasszák el a döntést, időközben pedig kezdjenek tárgyalni az „eurorakéták" korlátozásáról, hogy a „katonai egyensúlyt a fegyverzetek minél alacsonyabb szintjén biztosítsák". Berlinguer jelentése alapján a vezetőség érvényesnek minősítette az „eurorakéták" ügyében hozott október 16-i határozatát, és megállapította, hogy a benne foglalt aggodalmak a béke és az enyhülés sorsáért különösen indokoltak a NATO-tagállamok december 12-i tanácskozása előtt, és az olasz parlament december 4-i vitája küszöbén. (Mindkettőn az „eurorakétákról döntenek.) © Oslo (TASZSZ) A Norvég Munkáspárt mintegy száz kiemelkedő személyisége Oslóban sajtónyilatkozatot tett közzé, amely elítélt a NATO-nak azt a tervét, hogy új típusú, középhatótávolságú rakétákat helyezzenek el a NATO nyugat-európai tagállamainak területén. A nyilatkozatot aláírta a mintegy 175 ezer tagot számláló, szociáldemokrata irányzatú párt tizenegy parlamenti képviselője, és számos nagy szakszervezet vezetője is. A nyilatkozat szerint a NATO-tervének megvalósítása növelné egy nukleáris katasztrófa veszélyét, s egyúttal komoly akadályt jelentene a fegyverkezési verseny korlátozásának, a leszerelés megvalósításának útjában. © Helsinki (ADN) — A NATO arra vonatkozó tervei, hogy új típusú rakétarendszereket gyártson és ezeket az atomfegyvereket elhelyezze a NATO nyugateurópai tagállamainak terü. létén, szöges ellentétben állnak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által Helsinkiben megerősített elvekkel — állapította meg szerdai ülésén a Finn Kommunista Párt Politikai Bi zottsága. Minden szinten következetesen azon kell munkálkodni, hogy a nyugat-európai kormányok végül is visszautasítsák az Egyesült Államok és a NATO veszélyes terveit — fejeződik be a Finn KP Politikai Bizottságának felhívása. Kemény hangú nyilatkozatok lz USB a hágai Nemzetkfizi Bírósághoz fordult az Iránban fogva tartott túszok kiszabadításáért © Washington (MTI) Carter amerikai elnök szer-l I da esti sajtóértekezletén az túszak szabadon iráni kérdéssel foglalkozott, érdekébeij de újat érdemben nem mondott. Megismételte, hogy a túszügy békés megoldását kívánja és „egyéb lehetőségeket" (azaz a fegyveres vagy más megtorló lépéseket) csak ülésétől azt várja, hogy újabb határozott lépéseket tesz a bocsátása Az amerikai elnök minden korábbinál keményebb 'szavakkal rámadta Iránt. Terroristáknak nevezte a nagykövetség megszállóit, és példátlannak minősítette,' hogy akakkor mérlegel, ha már ciójukat a kormány is támokimerültek a békés rendezés gátja. lehetőségei. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szombati -' (Folytatás az 1. oldalról.) állandó bizottsága nyilatkozatot fogadott el. A magyar országgyűlés jogi. igazgatási és igazságügyi, valamint külügyi állandó bizottsága üdvözli és nagyra értékeli a szakszervezeti jogok egyetemes nyi. latkozatát — hangsúlyozza az állásfoglalás. Ez a dokumentum leszögezi a fizikai és szellemi dolgozók érdekeinek megfelelő álláspontot a szakszervezeti jogokról és azok gyakorlásáról. A világon ma számos országban folyik küzdelem a szakszervezeti Jogok kivívásáért, érvényesítéséért. A harc minden 6ikere. az emberi jogok érvényesítésében elért eredmények — bármely országban érik ls el azokat — nemzetközi jelentőségűek. Megállapítjuk, hogy a szakszervezeti jogok egyetemes nyilatkozata kife• jezi a szervezett magyar dolgozók érdekeit, és összhangban van a fejlett szocialista társadalmat építő egész magyar nép érdekeivel és törekvéseivel. Alkotmányunk értelmében a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dol•gozó népé. A szakszerveze- tek jogait a Magyar Népköztársaság alkotmánya biztosítja, e jogokat az állam törvényei védik, a munka törvénykönyve elsődlegesen rögzíti. Ez lehetővé teszi a szakszervezetek befolyásának érvényesítését, a politikai, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális élet minden területén. Szoirialista államunk tiszteletben tartja a szakszervezetek önállóságát. Messzemenőkig biztosítja, hogy a szakszervezetek korlátozás nélkül gyakorolhassák jogaikat, s éljenek mindazokkal az eszközökkel, amelyek szervezeti működésüket, akadálytalan napi tevékenységüket szolgálják. Tapasztalataink azt mutatják, hogv a szakszervezetek feladatai a szocializmus építése során növekednek. Társadalmi jelentőségük és szerepük állandóan bővül. A szocialista állam ezért a szakszervezeti jogok folyamatos kiterjesztését természetesnek tartja, és társadalmunk lényegéből fakadónak tekinti. Az országgyűlés jogi, Igazgatási és igazságügyi, valamint külügyi bizottsága együttesen üdvözli a szakszervezeti jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot azért is, mert úgy értékeli, hogy az a Helsinkiben aláirt záróokmány szellemében fogant, s egybeesik a Magyar Népköztársaság belpolitikai és nemzetközi törekvéseivel. Reményünket fejezzük kl, hogy a világ dolgozói és szakszervezetei továbbra is tevékenyen részt vesznek a népeknek a társadalmi haladásért. a béke védelméért, a szabadságáért, a nemzeti függetlenségért, a faji megkülönböztetés és az imperializmus ellen vívott állhatatos küzdelmében — emeli ki a nyilatkozat. A 221. PLENÁRIS ÜLÉS Csütörtökön az osztrák fővárosban megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 221. plenáris ülését. A tanácskozáson, amelyen Bollamd nagykövet, a brit küldöttség vezetője elnökölt, Davld C. Reece nagykövet, kanadai delegáció vezetője szólalt fel. HONECKER FOGADTA ABRASZIMOVOT Erich Honecker, azNSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke csütörtökön fogadta Pjotr Abraszimovot, a Szovjetunió berlini nagykövetét Abraszlmov tájékoztatta Honeckert az SZKP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről. A találkozón megállapodtak arról, hogy Andrej Gromiko, • Szühet után — Darvasi Istvánnak, a bizottság titkárának elnökletével — ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A képviselők megvitatták Gergely István államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének az OVH nemzetközi vízügyi tevékenységéről szóló írásos beszámolóját és szóbeli kiegészítését. A téma fontosságát támasztja alá, hogy Magyarország — sajátos természetföldrajzi helyzetéből következően — felszíni vízkészletének 96 százaléka más országok területéről érkezik. Ennek megfelelő súllyal tekintette át a bizottság a közös vízgyűjtő terület országaival való együttműködés, a vízkészletgazdálkodás. a vízminőség, az árvíz elleni küzdelem kérdéseit Az országgyűlés külügyi bizottsága a beszámolót elfogadta. A tanácskozáson — amelyet vita követett — részt vett és felszólalt Rácz Pál külügyi államtitkár is. t RADIOTELEX az SZKP KB Politikai Bizottságainak tagja, a Szovjetunió külügyminisztere a közeli napokban az NDKba látogat. BERLINGUER SAJTÓÉRTEKEZLETE Az Olasz Kommunista Párt szociálpolitikájának középpontjában változatlanul, sőt, ha lehet, még fokozottabban a dolgozók legégetőbb gondjainak orvoslása áll — ez tűnt ki azon a római sajtóértekezleten, amelyet csütörtökön tartottak a képviselőház kommunista csoportjának helyiségében Berlinguer főtitkár részvételével. LEZUHANT EGY KÉMREPÜLÖGÉP Szerdán az Indiai-óceánba zuhant egy amerikai kémAz amerikai képviselőház 54 tagja tegnap, csütörtökön felszólította Cartér elnököt: szabjon határidőt Iránnak az "ijjmHtffPn "Teherán azt nem teljesíti, akkor tegyen katonai lépésekét, ' * . Az Egyesült Államok csütörtökön a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult a teheráni amerikai nagykövetség túszainak ügyében. A külügyminisztérium illetékesei azt remélik, hogy a bíróság egy héten belül napirendre tűzi az ügyet és — még végleges döntése előtt — felhívja Iránt a túszok szabadon bocsátására. © Teherán (MTI) Több százezres tömeg árasztotta el tegnap, csütörtökön Teherán főterét, hogy — kétnapos gyászünnep keretében — megemlékezzék Husszeinnek, az iszlám síita ágát alapító Ali fiának mártírhaláláról. A tömeg helyeslő kiáltásokkal fogadta a Fazollah Mahalati ajatollah által felolvsott határozatot. Ez kemény szavakkal bélyegzi meg az Egyesült Államokat —, feltétlen támogatást ígér Khomeininék és megismétli a Biztonsági Tanács illetéktelenségére vonatkozó iráni álláspontot. Az anyag ne vesszen el... (3.) Mennyit eszik 333 a rozsda? repülőgép. A különleges elektronikus berendezésekkel felszerelt kéthajtómúves, Prowler típusú repülőgép arról a Kitt.v Hawk nevű repülőgép-anyahajóról szállt fel, amelyet az amerikai kormányzat az egyre éleződő iráni válságban fenyegetésként a múlt héten indított útnak a dél-kínai tengerről a Perzsa-öböl térségébe. EGK-CSÜCS A dublini EGK-csúcsértekezlet csütörtöki ülésén az állam- és kormányfők szokás szerint elsőnek a közösség gazdasági helyzetét vizsgálták meg. Az előttük fekvő jelentés meglehetősen sötét képet mutat: a gazdasági növekedés 1980-ban előreláthatólag még kétszázalékosnál is kisebb lesz. Nyolcadik esztendeje lezárt, lepecsételt, vízzel teli tartály áll a világhírű vegyipari cég házimúzeumában. A tartály alján különleges bevonattal borított vasöntvény. A kiállítási tárgy: reklám. Annak bizonyítása — sok más, szintén a múzeumban látható anyaggal, eszközzel egyetemben —, milyen kiváló lehetőségeket kínál a cég a felhasználóknak értékeik védelmére, valójában természetes folyamatok meggátolására, vagy roszszabb esetben, késleltetéséra Lassú lépésváltás Néhány éve csupán, hogy megszervezték hazánkban a felületvédelmi szakemberképzést. Jele ez annak, néhány fejlett ipari államtól eltekintve, milyen későn észlelte — a termelői és a nem termelői felhasználást egyaránt beleértve ebbe — a gazdaság, gyorsan növekvő javait miként vámolja, károsítja az, amit köznapian rozsdának, oxidációnak, korhadásnak nevezünk. S persze nemcsak a korrózióról van szó, hanem általában az úgynevezett állagromlás fokozódó költségeiről, s a másik oldalon a védelem fokozódó jelentőségéről. Hiszen a faanyagok megóvásának is egyre nagyobb a gazdasági, gazdálkodási szerepe, amint igaz ez épületekre is; a közelmúltban kezdte meg hazánkban működését az az első, nemes vakolatot készítő üzem, amelynek termékei lehetővé teseik- -időt -éUó — négy, Öt évtizedig tartó, festést nem igénylő — épületbevonatok alkalmazását. Minél gazdagabb a termelőágazatok technikai felszereltsége, minél bonyolultabbak a gyártástechnológiák, annál nagyobb értékek szorulnak folyamatos védelemre, ahogy ez a helyzet az úgynevezett infrastruktúrában, azaz a háttérágazatokban is. Hiszen igaz, az udvari kútnál mást nem tudott megenni a rozsda, mint a láncot, a vödröt, de még ezek is kitartottak néhány esztendeig. A vízvezeték földbe süllyesztett csövei, a víznyerő helyek és tárolók berendezései helyzetüknél fogva sokká] inkább prédái a természeti környezetnek. Vissza tehát a kúthoz, a vödörhöz? Ki vélhetné ezt megoldásnak ? Elkerülhető egyharmad Csupán a mezőgazdaságban évente másfél milliárd forint kárt okoz a korrózió. Országosan, s minden területet figyelembe véve 18—20 milliárdot tesz ki! Ráadáíul ez csak a közvetlen kár, nincs benne a közvetett — így a korrodált cső törése miatti termelési hiány, szállítási fönnakadás okozta — veszteség. Ma már vannak korszerű védőanyagok, készülnek korrózióálló ötvözetek, hódít az alumínium, a műanyag. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság erre vonatkozó fölmérése és elemzése szerint rövid idő alatt egyharmadával mérsékelni lehetne az említett 18—20 milliárd forintot kitevő kárt. Ehhez kellenek központi ösztönzők, támogatások, szükségeltetik fizetőképes kereslet is hozzá, de legalább ennyire elengedhetetlen az is, hogy a gyári középvezető, a termelőszövetkezeti ágaeatirányító ne nézze tétlenül, ne tűrje el a gondatlanságot, a rendetlenséget A javak megóvásának ugyanis először az elemi lehetőségeit illene, kellene kamatoztatni. Azt például, hogy ne takaratlanul heverjenek fémalapanyagok, alkatrészek a gyárudvaron, hiszen hazai üzem kiváló minőségben készít korszerű, kimondottan ilyen célokra szolgáló takaró anyagokat! Ahogy sajnálatosan az is a szokványos esetek .közé tartozik, amikor hosszú hetekig, ahogyan a földről beérkeztek, úgy állnak a gépek, berendezések a mezőgazdasági üzemek gépjavító műhelyei előtt. Vigyázzunk! A mezőgazdaságban a gépek, berendezések, járművek — bruttó — értéke 1970 és 1978 között, 32,7 milliárdról 93,1 milliárd forintra nőtt. Tavaly, az esztendő végén egyebek mellett 56 ezer)traktor, 26 ezer tehergépkocsi, 14 ezer kombájn volt az üzemek tulajdonában. Hasonló gyarapodást figyelhetünk meg szinte valamennyi népgazdasági területen, hiszen például a szállítás, hírközlés gép-, berendezés- járműállománya 63 milliárd forint — nettó! — értéket képviSélt 1978 végéh. A szállításra használt csővezetékek hossza 1961-ben mindössze 570 kilométer volt, tavaly 4895 kilométer; szervezett, tervszerű úgynevezett katódvédelme® megóvásuk két-három esztendeje került csak napirendre, s minden részletében még ma sem megnyugtatóan rendezőit. Fogyókúrára fogva -Asca P. í. j-AJ b --ArStev' ' Mind-több az olyan gyártástechnológia — például úgynevezett agresszív folyadékok, maró 6Ók használata, keletkezése —, ami rendkívüli módon igénybe veszi a gyártóberendezéseket.- Viszont: kifejlesztették a korrózióálló fémötvözetekből, zománcozással készült szelepek, szivattyúk, tolózárak, autóklávok stb. azon termékcsaládjait. amelyek élettartama nyolc-tízszerese a hasonló, hagyományos eszközökének. Igaz, áruk két-, háromszorosa a hagyományosnak, de a rövid távú szemlélet csak ezt veszi figyelembe, s nem a megnyerhető hasznot a leállások, nagyjavítások, cserék elkerülésével. Ahogy ez a szemlélet az oka annak is, hogy hosszú ideje tart a vita azon, ki viselje a műgyanta- és festékipar fejlesztésének költségeit, hiszen a korróziót megelőző bevonatok haszna nem az előállítóknál, hanem a felhasználóknál mutatható ki.., Mészáros Ottó (Következik: Az egyre drágább víz) Hz osztrák delegáció látogatásai © Budapest (MTI) A hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó osztrák parlamenti küldöttség, élén Rudolf Thalhammerrel, a nemzeti tanács harmadik elnökével. a csütörtököt Szolnok megyében töltötte. A vendégek a Jászberényi Hűtőgépgyárat, délután a jászkíséri Lenin Termelőszövetkezetet keresték fel, majd a három termelőszövetkezet közös vállalkozásában működő jászapáti tejüzemet nézte meg. i