Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-22 / 273. szám
8 Csütörtök, 1979. november 22. röviden Halogénlámpák az olimpiára A számtantanár beült egv étterembe. Evett, ivott, fizetett, maid megkezdte a pincér korrepetálását s elmondta az egv.szeregvet. * A város szélén álló stop-os táblát hosszas várakozás után felvette egv lószándékú úrvezető. * A zeneiskolában ma két tanuló felelt. Az egyik kiváló feletetet adott, a másik valamivel halványabbat, így az első csillagos ötöst kapott, a másik pedig vonósnégyest. * A függönyt beíratták a zeneiskolába. de már az első évben elhúzták * Epül a tőzsde épülete. Most ássák a nemzetközi valutaalapot. * A gvufa leszerződött a színházhoz, de már a második évadban tapasztalhatta. hogv be katülyázták. * A szappant megfélemlítették, hogy eláztatják a víznél, ha nem csúszik lejjebb, s ő némi habozás után elfogadta az ajánlatot. * A védőnő tehetett volna valamit az ellen, hogy a gyerekeket össze ne cseréljék, de ő pólyát tévesztett ember volt. Sziporkák A paprika folyton azzal büszkélkedett. hogy ő saját erejéből végezte el az egyetemet. * A villanyszerelő temetésén az áram megrázó erejű beszédet mondott, s így kénytelenek voltak a halrttai leföldelni. * Tegnap fejeződött be az egyik laktanya tatarozása. Belül meszeltek a katonák kívül lőporoztak. * Tatarozzák a Rádió Kabarészínházát. A stúdiót Radványi sötét Barnára festették. * A villám egy ideig hallgatott a felhők fölött, de aztán bement a főnökhöz. és az asztalracsapott. * Mikor az elrabolt diplomatáért kifizették a váltságdíjat, egv nagykövet esett le a szívéről. * Egy turista, Bécs felé tan -a. lebukott a vámvizsgálatnál, s ez nagy paszport vert föl. A százhatvan kilós férfi otthonában kibővített ülést tartott... * A most megjelent hipermodern indigó átütő sikert aratott * Az utcai újságárust elütötte egy autó. és tönkremont néhány Burdája. fc A maszek tésztakészítő vígan dolgozik. Tudása legiavát nyújtja. * X belevaló ember volt. X felmászott a szeméttárolóra. X. beleesett a szeméttárolóba. X belevaló ember volt. * A férfi megkérdezte a nőt: „Szeretsz?" Mire a nő így felelt: „Többször is megfordult az ágyamban a kérdés...!" * Az úszók felálltak a startkőre, s az indítóbíró elmondott nekik egy beugratós viccel. * A fiatal házaspár békésen úszó hajóiát az egyik viharos éjszaka felborította egv demográfiai hullám. * A turista fogta az üres takarékbetétkönyvet.. szaporán szedte a kamatlábát és tönkrement... Nagy Bandó András Az Egyesűit Izzó budapesti gyárában már készülnek azok a 3500 wattos halogénlámpák, amelyek a moszkvai olimpián a Nemzetek terét világítják majd meg. Az új termék használata gazdaságos, mert energiahasznosítása mintegy tízszerese a hagyományos lámpákénak EX LIBRISEK A GYERMEKKÖNYVTÁRBAN Szegeden a Vár utcai gyermekkönyvtárban kéthavonként váltott ex libris kiállítást rendeznek. Nagy érdeklődést váltottak ki a Fery Antal signettjel és magyar irodalmi alakjai, a későbbi német grafikai sorozatok. Most a kitűnő szlovák művésznő: Nadia Rappensbergerova lírai szépségű ex librisei láthatók a tárlókban. A kiállítások megrendezéséhez Kopasz Márta grafikusművész nyújt segítséget. A MAGAS VÉRNYOMÁSRÓL A magas vérnyomásról tart élőadást holnap, pénteken délután 5 órakor az alsóvárosi pártházban dr. Magdits Lajos főorvos az alsóvárosi vöröskereszt-szervezet és a népfront körzeti bizottság rendezésében. VÉRADÓK A Szegedi Építőipari Szövetkezet idei második véradó napján 65-en adtak vért, a vízügyi Igazgatósáig dolgozói közül 50-en jelentkeztek véradásra. Egy sándorfalvi asszony szívműtétéhez 15-'Ikarus gyári munkatárs adott vért, a község lakói közül pedig 80-an igyekeztek hozzájárulni az operáció sikeréhez. ELŐADÓEST Kovács Lajos színművész önálló estjét a SZOTE-klubban rendezik meg ma, csütörtökön 7 órakor. Az összeállítás címe: Himnusz minden Időben. ÖSZI TELEPÍTÉSEK Csongrád megyében mezőgazdasági nagyüzemei 213 hektár szőlőt és 440 hektár gyümölcsöst telepítenek az; őszi időszakban nagyarányú állami támogatással. Azok a gazdaságok kaptak telepítési engedélyt, amelyek jól előkészítették a leendő ültetvények területét: tereprendezést, mélymúveléses talajforgatást és megfelelő tápanyagfeltöltést végeztek. A szaporító anyag ültetéséhez eddig kedvezett az időjárás, különösen a homokföldeken haladnak jól a munkákkal. MÓRA-EMLÉKEST Móra Ferencre emlékeztek tegnap este a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ pedagógus klubjában. A megemlékezésen dr. Péter László irodalomtörténész tartott előadást. KISIPAROSOK ELISMERÉSE A KIOSZ szegedi körzeti csoportja tegnap, szerdán este a Tisza-szálló koncerttermében taggyűlést tartott. Papp Nándor órást 50 éves kisiparosi munkásságáért aranygyűrűvel és oklevéllel, Godó Jenő kosárfonót a Kiváló Kisiparos kitüntetés bronz fokozatával, Ribizsár Péter autószerelőt pedig a Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetés bronz fokozatával jutalmazta a KIOSZ országos elnöksége. Huszonhármán kaptak ezüstgyúrút és oklevelet 25 éves kisiparosi munkájukért. Borult idő Várható időjárás csütörtök estig: túlnyomóan borult, párás, reggel helyenként ködös idő. Szórványosan kisebb eső, havas eső, a hegyekben havazás. Időnként megélénkülő, a Dunántúlon néhány helyen megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 3—8 fok között SZABADKAI KÉPZŐMŰVÉSZEK TARLATA A szegedi és szabadkai képzőművészek közötti kapcsolatok újabb eseményére kerül sor november 25-én. A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában kiállítás nyílik Gyurkor vics Hunor festőművész és Sava Halugin szobrászművész alkotásaiból. A tárlatot vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Ciszter Laicsó, a Szabadkai Művelődési Ónigazgatási Érdekközösség közgyűlésének elnöke. A kiállítás 1980. január 6-ig látható. KÉT BEUGRÁS Máriáss Melinda betegsége miatt a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának tegnapi, szerdai Házmestersirató-előadásában Kati szerepét Hernádi Judit, a budapesti Vígszínház művésze alakította. A mai előadáson a megbetegedett művésznő szerepét Karádi Judit, a szegedi színház tagja vette át. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Élelmiszeripaci Tudományos Egyesület Csongrád megyei csoportjának élelmiszerellenőrzéssel és vegyvizsgálattal foglalkozó szakcsoportja tudományos ülést rendez ma, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel a Technika Házában. A programban négy előadás hangzik el, korreferátumot hárman tartanak. SZEGEDI TUDÓS ELISMERÉSE Első ízben osztották ki a kiváló kémikusról. Kossuthdíjas akadémikusról, elnevezett Buzágh Aladár-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia kémiai tudományok osztályának szerdán tartott nyilvános ülésén. A kolloidkémiában végzett kimagasló eredményei elismeréséül a fődíjat dr. Wolfram Ervin, a kémiai tudományok doktora, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára kapta, és díjazták dr. Dékány Imre, a szegedi József Attila Tudományegyetem kolloidkémiai tanszékének vezetője és dr. Forgács Péter, a Műanyagipari Kutatóintézet tudományos munkatársa tudományos tevékenységét is. A kitüntetetlek a díjak átvétele után szakmai előadást tartottak. . WPAKIlLlfTAS A pöfékelésnek külön kultúrája van, állítják a pipázás kedvelői. Elhatározták, hogy rendeznek egy pipakiállítást. A DÉLÉP-klubban egy hétig megtekinthető kiállítást ma, csütörtökön 18 órakor Lele József, a szegedi múzeum néprajzi kutatója nvitja meg. ELÖADAs FUVAROZTATÓKNAK A Csongrád megyei szállítási bizottság és a Közlekedéstudományi Egyesület szegedi szervezete ma, csütörtökön 10 órakor előadást rendez fuvaroztatók részére Szegeden, a Technika Házában. A fuvaroztatók feladatairól Csóltó László, Központi Szállítási Tanács titkára tart előadást. DARVAK KARDOSKŰTON Békés megye Csongrád megyével határos területét, a kardoskúti természetvédelmi körzetet mintegy tízezer daru szállta meg. Az utóbbi években nem fordult elő, hogy ezek az északi madarak hazánkban ilyen nagy számban csoportosuljanak. Fodrász-kozmetikus* kongresszus Budapesten A Magyar Fodrász-kozmetikus Egyesület szombaton és vasárnap a Duna Intercontinental-szállöban rendezi meg idei kongresszusát. A hagyománytól eltérően most első ízben tartják közösen a két szakma képviselői a jelentős eseményt, szakmai bemutatókkal, valamint hazai és külföldi kellékekből rendezett kiállítással egybekötve — mondották el a szerdai sajtótájékoztatón. Újdonság, hogv az elméletet a gyakorlattal kapcsolva ezúttal szakmai előadásokat iktattak a programba. Az előadók között szerepel a különféle hajkozmetikumokat és fodrászipari berendezéseket szállító nyugatnémet Wella-cég két képviselője is. Nemcsak a szakmák, hanem ennél jóval szélesebb kór érdeklődésére is számot tarthat például a hajhullás megelőzésével, Illetve orvoslásával, valamint a gyógynövények kozmetikai célokra való felhasználásával foglalkozó témakör is. Az előadásokon és a be, mutatókon a két szakma 21 —30 ezer hazai művelőjének képviseletében mintegy 800 delegátus vesz részt az állami, a szövetkezeti ipar és a magánkisipar területéről. (MTI) AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE 1979. november 6-án Bakonycsernye határában a régi Kisgyónbánya felé vezető út mentén az autóparkoló közelében egy rókát találtak, amely valószínűleg veszett volt. Az egészségügyi Minisztérium kéri, hogy akik a rókatetemet megfogták, megérintették stb. haladéktalanul jelentkezzenek a körzeti orvosnál. DIAPOR.ÁMAEST A Juhász Gyula Művelődési Központ ifjúsági klubjában ma »ste 7 órakor Szabó András Boschról, Rembrandtról • rendez diaporáma estet. A két műsor között Berta Attila klasszikus gitárműsorát hallgathatják az érdeklődők. Tárgy nyeremény jegyzék az olimpiai sportlotló jutalomsorsolásáról November 20-án rendezték meg a nemzetközi olimpiai sportloltó hatodik szelvényei tárgynyereményeinek jutalomsorsolását. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területen vásárolt és nyereménnyel kisorsolt szelvényeknek a számát és a nyereményt. 3 535 433 1 3 576 385 i 3 586 598 i 3 596 831 1 3 607 064 i 3 617 297 i 3 627 530 1 3 678 695 1 3 688 928 i 3 699 161 i 3 862 889 i 3 873 122 i 3 893 588 i 3 924 287 i 3 944 753 i 3 954 986 i 3 975 452 i 3 985 685 1 9 491 039 i 9 521738 i 9 531 971 i 9 542 204 i 9 552 437 i 9 562 670 i 9 593 369 i Kis híján megfojtotta... Emberölés bűntettéinek kisérrietében ítélkezett tegnap a S/.egeUi Megyei Bíróságon clr. S/ubo Lóránt tanácsa. A 32 éves Somogyi József sertésgondozó. Makó. Vclnök utca 14. szóm alatti lakos alít a bíróság előtt, aki 1979. szeptember lS-én lakásán - italozás után - orvul egy zsineget hurkolt 12 éves nevelt fia nyakára. A zsineg két végét többször meghúzta ltogy me.síojisa a Ri-ermnket. A fmdre zuhant, eszméletét vesztett fiút magira hagyta, s elment otthonról. Útközben találkozott egyik szomszédjával. s közölte vele tettét. A szomszéd ezután az ódcsányo. a a helvszínre hívott Ismurősök segítségével mindent elkövetett, hogy a már elkékült gyermek életét megmentse. A gyors, szinte swvkszerflnek mondható elsősegélynek köszönh etóon a gyermek visszanyerte eszméletét, s két bit alatt meggyógyult. A vádlottat a bíróság « évi, börtönben letöltendő szaoadságvesztésre ítélte, s három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A büntetés megállapításánál súlyosbító körülményként vették figyelembe többek között azt, hogy a vádlott a nevelésére bízott gyermek sérelmére, orvul követte el cselekményét, tette a gyermek személyiségében ma mlg teljes pontossággal fel nem mérhető pszichológiát károsodást Idézett elő. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a vádlott az elmeszakértői véleménv szerint beszámítási képességében korlátozott, s hogy maga fedte fel cselekményét. Az ítéletét az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyben ezután a Legfelső Bíróság mond ítéletet. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesapu, nagyapa NAGYMIHALY FERENC életének 66. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése november 23-án 13 órakor lesz a forráskútl temetó ravatalozójából A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj. édesapa, nagyapa, após, SZEKERES FERENC életének 72. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése nov. 23-án 11 órakor lesz az Alsóv.-ítosi temető kápolnájából A gyászoló család. 6101 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek. akik felejthetetlen halottunk BÖHCSÖK FERENCNÉ temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat envhiteni Igyekeztek. A gyászoló család 6064 Köszönetet mondunk mlndaxoknak a rokonoknak, ismerősüknek, akik felejthetetlen halottunk. MIICbi PALNC hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 6083 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek. barátoknak, az Ady kollégium vezetőinek, tanárainak. tanulóinak, dolgozóinak, a Rózsa Ferenc szakközépiskola tanárainak, az esti és levelező tagozat TII/L osztály hallgatóinak. az SZMT titkárságának, az S7MT sportbizottság vezetőségének és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. CSOTÖ NAGY TÁNOS búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család 4972 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. akik szeretett feleségem. DOMAH1Z! ANTALNf búcsúztatásán megjelentek es virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. GyásolO férje. MSI A gyqrslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a = Harkov borotva (495 Ft); b = Moszkvics 1500 típusú személygépkocsira utalvány; c = Lada 1200 típusú személygépkocsira utalvány; d = Egyszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9203/19); c — Kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9203'19): f = Kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1900. évi olimpiára (pozíciószám: 9224/4); g = Kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9207/1); h = Kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9201/1); i = Vásárlási utalvány (1000 Ft). * . A nyertes szelvényeket 1979. december 17-lg kell a. totó-lottó kirendeltségek, a7 OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (Budapest V., Münnieh Ferenc u. 15. 1875) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges MTI-kézirat! és nyomdal hibákért felelősseget nem vállalunk. • DÉLMAGYARORSZÁG \ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Straor István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Feleló« kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság ütja 10. Sajtóház 6740 - Teleton: 12-633 - A lapes nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 672á Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető t postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra s* forint. - index: a 043 - ISSN: 0144-024 a »