Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-11 / 238. szám

2 Csütörtök, 1979. október 11: röviden Befedik ax uszodát Somogyi Károlynó felvétele Télre befedik sz újszeged! versenyuszodát. A feszített víz­tükör fölé 27 méter széles. 62 méter hosszú, és csaknem 10 méter magas sátortető kerül, amelyet meleg levegővel fúl­nak fel. A ponyva véde'me alatt kellemes hőmérséklet várja az úszókat, a vízilabdázókat és a lubickolni vágyó város­lakókat A poroskői tűz Az országos verseny után n ta­nácstitkár is megsüvegelte Derék Dávid tűzoltóparancsnokot. Hogv jo­gosan, ebben senki ,sem kételkedett. Mátyus Irma néni. a temetőőr özve­gye is elismerte. Derék Dávid a leg­nevezetesebb férfi a faluba. Ez pe­dig nagy szó. mert Irma néniről mindenki tudta, hogy lánykorában esténként más-más legénnyel vettet­te le a szoknyáját. A parancsnoknak iáró tiszteletet mások is megadták. Még Károgit, a plébánost is meg­környékezték a hivők, hogy a vasár­napi prédikációban ejtsen néhánv szót Poroskő nevezetes testületéről, és a testület dicső fiairól. A tiszte­letes úr szabódott, mondván, bármi­lyen déréit emher is Derék Dávid, mégsem lehet a Jézus Krisztussal egy helyen emlegetni. Különben is. a parancsnok haragszik rá, amióta fiát elzavarta a ministránsok közül. Ez utóbbi tekintélyes érv volt. meg kellett hajolni előtte, mert a legki­sebb Derék-csemete úgy felhígította a tiszteletes úr miseborát, hogy Ká­rogi úr fogára hatalmas vízitövek ra­kódtak. A hivők hiába ecseteltél", hogv a Poroskői Egylet neves buda­pesti vállalatok és intézmények csa­patait előzte meg a stafétában, az osz.tottsugár-szerelésben. és az alaki szemlén — a tisztelendő úr nem en­gedett a negyvennyolcból. Ezt a tűzoltók nem nyelték le. Ha már bekerültek az újságokba, a te­levízióba. akkor azt is elvárták, hogv falujuk templomában is elismerjék sikerüket. Az elégedetlenség gonosz dolgokat sugallt. Amikor Károgi a legközelebbi szagos misén arról me­sélt. miként borult lángba Szodoma és Gomora. valaki felnyögött a pad­sorokból: — Ja. ha nem voltak ott a mi tűzoltóink. Ezen aztán a haszon­talan falusi nép úgv nevetgélt, hogy a freskók szentjei befogták fülüket szégyenükben. Bosszúból Károgi tiszteletes másfél órával hosszabbította meg prédiká­cióiát. ismételten előhozva a példát, hogv a szegény pásztorokra mindig a fölöslegesen bégető bárányok hoz­ták a rablókat. De hát mondhatott akármit. A hivők tenyérbe rejtett arccal kuncogtak. A legközelebbi is­tentiszteletre már csak az öregasz­szonyok mentek el. Az úiabb siker tovább növelte Derék Dávid és kis csapatának nép­szerűségét. Erre a felsőbb szerveit döntése: a poroskőieket neveztéli a bécsi nemzetközi tűzoltóbemutatóra — már csak ráadás volt. Mikor elő­kerültek a térképek, és kiderült, hogv Bécs melvik ország fővárosa. Derék Dávid utasította Agyas Béla rajparancsnokot: a hátralevő négy hónap alatt tanulion meg osztrákul. Előfordulhat, hogy a közönség jobb tájékoztatása miatt hazai nvelven adják' a vezényszavakat, és jól néz­nének ki, ha az égő tüzek helyett a nézőit füle felé fordítanák a vízsu­garát. A kismotoros fecskendező ke­zelője erőnlétét erősítette. Eladta lo­vát. szétszerelte szekerét, és a tenge­lyen levő kerekeket emelgette reg­geltől estig. Balogh Géza a kézi ol­tókészüléltek irodalmát tanulmányoz­ta, Kovács Jóska politikailag képez­te magát Derék Dávid mégis úgy érezte: rászakad a világ. A napi ed­zések mellett új egvenruhát kellett rendelnie, gyakorolni a kézfogást és a meghaiiást. elvégre egy parancs­noknak legyen kiállása. Hogy mi okozta a szerencsétlen­séget, azt a későbbi helyszíni szemle sem tudta pontosan kideríteni. Tény. kétszáz év óta először, tűz ütött ki Poroskön. A kántor félreverte a ha­rangokat. a raj tagjai másfél perc alatt helyet foglaltalt a tűzoltókocsi­ban. a sofőr három másodperc alatt gyújtotta be a csillogó-villogó gép­jármű motorját. Szirénázva, kélt lámpát villogtatva robogtak a dűlő­úton. Kiss Illésék égő pajtája felé. A fékezéssel szinte egv időben vágódott ki a kocsi aitaja, Balogh és Kovács villámgyorsan tekerték a tömlőket egymásra, miközben felmérték a tűz erősségét és a szél ereiét. Derék Dá­vid a hadvezérek nyugalmával fi­gyelte katonái begyakorolt mozdu­latait. Amikor az utolsó tömlő he­lyére került, a két locsoló megköze­lítette a tüzet. Dávid intett a kocsi­mellett álló Agyas Bélának: — Nyis­sad! Béla megforgatta a tartálv kere­két. A gumitömlő sóhajtott, de leve­gőn kívül más nem jött belőle. A ropogó fagerendált pernyéi a ta­nácstalan tűzoltókra szálltak. Derék Dávid fejben visszalapozta a kézikönyvet a vízszerzési hely a tűz terjedési irányával szem­ben legyen". Odanézett, de csak a nagv pusztát látta. Ordítása minden­kit megijesztett: — Melyik barom fe. leitette el feltölteni a tartályt? A rai tagjai előbb egymást nézték, aetán a vajda vezetésével érkező putrilakókat. A kis purdék gatya nélkül érkeztek, nem volt nehéz elő­venniük legféltetteb kincsüket. Kör­beállták az épületet, és nem törődve füsttel, tűzzel, korommal, locsoltak, ahogy erejükből tellett. Az ügyeseb­bek a közeli eperfa ágairól céloz­ták az egyre apadó lángtengert. A pajtát nem tudták megmenteni, de a tüzet lokalizálták. Vasárnap délelőtt Károgi arról be­szélt. hogvan fakasztott az Űr* vizet a sziklából. Az első sorban ülő De­rék Dávid egv papírlapra jegyezte fel minden szavát. Szerb Kálmán ORVOSOK TANÁCSKOZÁSA A Szegedi Orvostudományi Egyetem és a megye kór­házainak közreműködésével holnap, pénteken délelőtt Hódmezővásárhelyen az If­júsági Házban klinikopa­thológlal konferencia kezdő­dik. A rendezvényre min­den érdeklődő szakembert várnak. NYUGDÍJASOK TALAI.KOZÓJA A Csongrád megyei KI­SZÖV területi szakszervezeti bizottsága holnap, pénteken délután 3 órakor találkozót rendez nyugdíiasoknak Sze­geden, a KTSZÖV Arany János utcai klubjában. Az, összejövetelen dr. Kristóf Árpád versben és prózában visszaemlékezik szülőföld­jére. Erdélvre. Ezután Varga Gvörgy magyar nótákat éne­kel. PANTOMIM A KISZ-KLUBBAN Ma. délután 5 órakor a KSZV Victor Hugó utcai klubjában a Karsat RT pan­tomimműsorát láthatják az érdeklődők. F.LÖAOAS AZ ÉRBETEGSÉGEKRŐL A móravárosi. 23. számú vöröskeresztes alapszervezet orvosi előadást szervez ma, csütörtökön délután 5 óra­kor a 600. számú ipari szak­munkásképző Iskolában. Az érbetegségekről dr. Tlchy Bé­la tanársegéd tart elő­adást. A VILLOG4J SÁRGA FÉNY FIGYELMEZTET A KPM szegedi közúti Igazgatósága a Nagykörút és a Szűcs utca kereszteződésé­nél levő gvalogosátkelőhely­rél — tekintettel arra. ho"v ott gyakrabban következett be baleset — sárga fényű, villogó jelzőlámpát szerel­tetett fel, melynek az. a fel­adata, hogv figyelmeztesse a járművezetőket: veszélyes g v al ogos á t.k el őh el y követke­zik. óvatosabban haladja­nak. A villogó lámpa akkor működik, ha a közvilágítást is bekapcsolják. A gyalo­gosoknak azonban tudniuk kell: a ie'zőlámpn nem men­tesíti őket a figyelmesség pt Al — ez. a berendezés ugyanis óvatosságra inti az autósokat, de nem ad egy­értelmű tilos jelzést szá­mukra GYERMEKRAJZ­KIÁLLÍTÁS Szeged felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére a Petőfi Sándor Altalános Iskola és a petőfitelepi klub­könyvtár közös gyermekrajz­kiállítást rendez. A bemu­tatót* holnap, pénteken dél­után 4 órakor nyitja meg Gergi Anna iskolaigazgató. A gyerekek munkált bemutató tárlat október 26-lg tekint­hető meg naponta 10-tői 16 óráig. PÉNZÜGYEINKRŐL Ma, csütörtökön délután 2 órakor a Szegedi Postaigaz­gatóság épületében a Köz­gazdasági napok '79 ese­ménysorozat keretében dr. Hagelmayer István tart elő­adást Pénzügyi politikánk néhány kérdése címmeL TINT­KLUB Az Ifjúsági Ház közel­múltban megindult Tini­klubja ma. csütörtökön dél­után 5 órától újra várja az érdeklődőket. Ezúttal Képek Dél-Amerikából címmel Munz Károly tart ismeret­terjesztő előadást, majd az Egyesült Államok népzenéjé­ről szóló előadássorozat el­ső darabja szerepel a prog­ramban. KORMORAN­KLUB Az Ifjúsági Ház Kormo­rán-klubja ma, csütörtökön este 7 órákor tartja soron következő foglalkozását. A klub vendége egyúttal Papp Mnrió költő lesz. Ardellelán László, az amerikai beat­költők műveiből összeállított műsort ad, majd filmvetí­tés zárja a programot 15-20' Várható időjárás csütörtök estig: Általában derült idő. csupán néhány helyen dél­előtti, átmeneti felhősödés. Eső nem lesz. Megélénkülő déli, délnyugati szél. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön általában 20 fok körül, a tartósan ködös helyeken 15 fok közelében. ESZMECSERE A TAKARÉKOSSÁGRÓL A Szegedi Postaigazgató­ságon Csongrád, Békés és Bács megye szakembereinek részvételével tanácskoztak a posta és az OTP takarék­szolgálatáfiak javításáról, a jövő feladatairól. A tanács­kozáson ünnepélyesen bú­csúztatták dr. Hetényi Já­nost. a Szegedi Postaigazga­tóság főtanácsosát, nyugdíj­ba vonulása alkalmából. Dr. Hetényi János 40 évig dol­gozott a postán, és 25 éven keresztül a takarékossági ügyekkel foglalkozott. A sértett... — Az utcán kiáltás hallatszik, éjszaka: — Segítség, segítség! — Mi történik itt? — kérdezi az odasiető rendőr. — Megtámadtam ezt a hapsit és 6 az erősebb! JELENTKEZÉS GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ CSOPORTBA Rövidesen megkezdi mun­káját a Bartók Béla Műve­lődési Központ Csiribiri gyermekszínjátszó csoportja. Elsősorban 13—15 éves fiúk jelentkezését várják, jelent­kezni holnap, pénteken dél­után 4 órától lehet a Mű­velődési Központban. ELHUNYT BALÓ JÖZSEE Elhunyt Balé József Kos­suth-díjas akadémikus, nyu­galmazott egyetemi tanár. Halálával a magyar orvos­társadalmat és az egész tu­dományos életet, fájdalmas veszteség érte. Temetése ok­tóber 17-én, szerdán Izóra­kor lesz a Farkasréti teme­tőben. A FILMTÉKA MŰSORA Ma. csütörtökön este 6 órakor a Móra Ferenc Mú­zeumban a Filmtéka mű­során Kollányi Ágoston nagv sikerű természetfilmje, az Örök megújulás szerepel. A mai előadás ingyenes, s a filmet követően Gaskó Béla biológus vezetésével beszél­getést -rendez a múzeum. Holnap és szombaton a mo­zilátogatás belépődíjas lesz. A BIZALMIAK SZEREPE Tegnap, szerdán délután a KPVDSZ Csongrád megyei bizottsága a XIX. kulturá­lis napok keretében tanács­kozást .rendezett a szakszer­vezeti bizalmiak részére Szegeden, a Tisza-szálló tü­körterméberr. Vitaindító elő­adást Tausz János, a KPVDSZ elnöke tartott, majd Kopasz Józsefné. a megyei bizottság titkára mondott korreferátumot, amelyet élénk vita köve- . tett. Elsősorban a bizalmiak megnövekedett jog- és ha­táskörével kapcsolatos ta­pasztatotokat cserélték ki a tisztségviselők és meghatá­rozták további tennivalóikat. FINN AIR IRODA BUDAPESTEN A Finnair finn légiforgal- ' mi társaság szerdán meg­nyitotta budapesti képvise­letének irodá ját a Veres Pál­né utca 10. szám alatt. MEGHALT LADOMERSZKY MARGIT A Nemzeti Színház igaz­gatósága és a Magyar Szín­házművészeti Szövetség fáj­dalommal tudatja, hogy La­domerszky Margit érdemes művész 75 éves korában el­hunyt. A művésznőt férjé­vel, a napokban elhunyt Angyal László zeneszerzővel együtt temetik el. Temeté­sükről később intézkednek. CSAPATZASZLÖ­ADOMANYOZAS Szeged felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából a Csongrád megyei Rendőr­főkapitányságnak a Délma­gyarországi Magas- és Mély­építő Vállalat csapatzászlót adományoz. A nyilvános ün­nepséget ma, csütörtökön délelőtt 11 órakor a DÉLÉP SC Szőregi úti sporttelepén —, rossz idő esetén ugyan­itt, bent a sportcsarnokban — tartják. A CIGÁNYGYEREKEK HELYZETÉRŐL Az iskolába járó cigány­gyerekek mindössze 30 szá­zaléka végzi el 14 éves ko­ráig az általános iskola nyolc osztályát — hangzott el a teendőket is érzékeltető meg­állapítás a Hazafias Népfront Országos Tanácsa cigánypo­litikai albizottságának szer­dai ülésén. A HNF OT szék­házában megkezdődött ta­nácskozáson a továbblépést keresve megállapították: a népfront aktíváinak és min­den más érdekeltnek elsősor­ban azon kell munkálkod­nia. hogy a cigánygyerekek még idejekorán óvodába ke­rüljenek. Az albizottság egy­értelműen a fiatal korban megkezdett rendszeres foglal­kozás biztosítása — s ennek érdekében —. a legszélesebb társadalmi összefogás melle'* szavazott Közlekedési balesetek Mily fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen testvér és nagynéni KOPASZ ILONA 1979 október 8-án. él — ének 83. évében hirtelen elhunyt, kíván­ságára elhamvasztatjuk. Bú­csúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 5545 Közölték, hogy FARKAS JOZSRF Kiskundorozsma, Vitorla u. 11. sz. alatti lakos elhunyt. Teme­tése 13-án 10 órak-T lesz a kis­kundorozsmai temetőben. Gyá­szoló családja. Köszönöm mindazoknak, akik drága férjem, BIHALY JÓZSEF femetésén megjelentek. ezzel fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Fdeeége. Gyász­közíeméstyek Tudatjuk, hogy BAN JÖZ3EFVÉ Paksicza Irén hosszú szenvedés után '979. ok­tóber -l-án elhunyt. Temetése 1979. október 12-én 15 órakor lesz a Belvárosi temet-5 ravata­lozójából. Gyászoló család. 4917 Köszönetet mondok mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, szomszédoknak, akik felejt­hetetlen feleségein. KOSZÖ JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, virágaik­kal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondok a körzeti orvosnőnek és ápolónőknek ' áldozatos munká­jukért. Gyászoló férje, Mihdlyte­'lek. 5539 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak^ akik felejthei etlen halottunk. FZABÖ JÁNOSNÉ (Behány Istvánné) temetésen megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyás/oló család. 5535 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek. szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. SÜLI JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szántó K. J U. 23, 5533 Tegnap, szerdán reggel fél 8 órától mintegy háromne­gyed órás forgalomtorlódás volt a szegedi közúti Tisza­hídon tgy kisebb közlekedési baleset miatt. Követési tá­volság be nem tartása miatt egy Ford Escort nekiütközött egy P 120-os kisautónak, s azt tovább lökte egy teher­autóhoz. A kár sem volt je­lentős, de a baleset részesei attól tartva, hogy nem tesz­nek ejeget balesetbejelentési kötelezettségüknek, nem tá­voztak el a közlekedésrendé­szet kiérkezéséig. Mire azon­ban a baleseti ügyeletre va­laki beszólt a történtekről, a Tisza-hídtól a Sportcsar­nokig állt a kocsisor a 43-as út vonalán. Ugyancsak tegnap. Sze­geden történt a Makkos­erdő soron, hogy Farkas Jó­zsef 43 éves helvbeli Okom­niczi u. 157.) lakos ittasan vezette kismotorját, egy ki­világított álló autónak üt­között és megsérült. Mórahglom külterületén egy tsz-bejáróról kanyaro­dott balra motorkerékpárral ittasan a lakóhely felé ve­zető összekötő útra Tímár Elek 51 éves mórahalmi (IV. kerület 56.) lakos, és egy odaérkező autó elütötte. A ügyelmellen motoros sérü­lései súlyosait. A Hétvezér utcából az Eszperantó utca felé kanya­rodott tehergépkocsival Sze­geden Csúri László 29 éves helybeli (Olajos utca 1 A) lakos és elütötte a motorke­rékpárján ott haladó Mecle István 48 éves szegedi (Törölt utca 9T3) lakost. A motoros utasa sérült meg, súlyosan VEREKEDÉSÉRT PÉNZBÍRSÁG Augusztus 20-án. Öpusz­tasz.eren, az Árpád-emlék­műnél vita közben földre rántotta, s megrugdosta egyik ismerősét a 23 éves Kis­márton György, Öpusztaszer, Karakácstelep 551. szám alatti lakos. A verekedés mi­att a rendőrség 3 ezer 301) forint pénzbírsággal sújtot­tá. DamrmRSZM A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­nácsköztársaság útja 19. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. BajC9.y-ZsUtnszky utca 83. - 6720. Igazgató: Dohó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előftzethetö a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra M forint. • Index: Sí 063 ~ ISSN: UIMS S

Next

/
Thumbnails
Contents