Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-11 / 238. szám
6 Csütörtök, 1979. október 11. Labdarúgó NB I „Megbotlott" a Ferencváros Túl nagy volt a tét DEBRECENI DÖZSA— VOLÁN SC 26-18 (11-8) Röplabda Elí Győzelem Románia ellen Franciaországban, Lyonban szerdán elkezdődtek a női röplabda Európa-bajnoktág hatos döntőjének küzdelmei. A nyitómérkőzést a magyar válogatott játszotta Romániával. Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar csapat szép játékkal, játszmaveszteség nélkül győzte le ellenfelét, remekül rajtolt. Magyarország—Románia 3-0 (14, 11. 8) Kosárlabda Volán—Ferencváros 1-0 <1-0). Üllői út. 20 000 néző, v.: Jaczina. Góllövő: Szepesi. A forduló legnagyobb meglepetése született az Üllői úton: az újonc csapat legyőzte az eddig veretlenül álló egyik bajnok-esélyest. A Volán mindvégig jól fogott embert, s ez ellen a harcmodor ellen a zöld-fehérek „nem tudtak mit tenni". Ü. Dózsa—Tatabánya 2-1 (0-1). Megyeri út. 4000 néző, v.: Győri. Góllövők: Schumann, Fekete, illetve Kovács. Az utolsó 20 percben követték el azt a hibát, hogy nem játékkal, hanem keménységgel tartsák a szá- mukra kedvező eredményt. Ha Kovács a második félidőben pontosabban céloz, és két gólt fejel, az sem lett volna meglepetés. A Tatabánya legalább a döntetlent' megérdemelte volna az enerváltan, széteső bajnokcsapat ellen. PMSC—Bp. Honvéd 0-0. Pécs-újmecsekallal pálya, 7000 néző, v.: Tátrai. A kihagyott, büntető Idegessé tette a hazaiakat, s a Honvéd játékosainak bizonytalansága ellenére nem tudta magához ragadni a kezdeményezést. Mindkét csapat. rendkívül na© hibaszázalékkal játszott. Időnként kiábrándító volt a játék. mert a csatársorok rendkívül körülményesek voltak. Az eredmény Igazságos. Vasas—Zalaegerszeg 3-1 (1-0). Fáv utca, 3000 néző, vezette: Kuti. Góllövők: Kiss i2), Müller, illetve Kereki. MAV Előre—Dunaújvárosi Kohász l-l (l-l). Székesfehérvár, 2500 néző. v.: Maczkó. Góllövők: László II., illetve Sulia. Diósgyőr—MTK-VM 2-0 <1-0). Diósgyőr. 5000 néző, v.: Mohácsi. Góllövők: Salamon és Teodoru I. Békéscsaba—Rába ETO 3-1 (1-0). Békéscsaba, 7000 né7Ó, v.: Tompa. Góllövők: Zsömbörögi. Vágási, Kőhalmi (11-esből), 111. Szabó O. DMVSC—PVSK 2-2 (l-l). Debrecen, Na©*erdei stadion, 12 000 néző, v.: Bártíai. Góllövők: Somo©i (11-esből), Timár, illetve TótH (2). Videoton—Salgótarján 1-0 (0-0). Salgótarján: 4000 néző, v.: Nagy 3. Góllövő: Kovács (öngól). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Bp. Honvéd Z. Ferencváros 3. Videoton 4. Diósgyőr .">. Vasas G. Pécsi MSC 7. Rába ETO 8. MTK-VM 9. Debrecen 10. Zalaegerszeg 11. MAV Előre 17. Békésetaba 13. Tatabánya , 14. Ü. Dézsa 13. Volán 1G. Salgótarján 17. Dunaújváros 18. PVSK 10 6 3 1 10 S 4 1 10 $ 3 3 10 G - 4 10 4 3 3 10 4 3 3 10 5 1 4 10 3 4 3 10 3 4 3 10 4 2 1 10 3 1 3 10 4 2 4 10 4 1 3 10 4 1 5 10 3 1 I 10 l 1 Ü 10 1 3 G 10 1 3 0 18-11 ti 33-12 14 18-13 13 13-10 12 23-18 11 14-10 11 17-19 11 13-14 10 13-12 10 14-14 19 14-15 10 15-17 19 15-15 9 20-24 9 13-19 9 10-10 0 11-20 5 7-18 5 Országos ifjúsági és serdülőbajnokság Debrecen. 3000 néző. Vezette: Krecska, Soltész. Debrecen: HOFFMANN — Takács 2, Kordás 3, Kormos 4. dr. Süvöltós 2, Juhász, MOLNÁR 6. Csere: VARGA 9. Gottdiener. Volán SC: Bartalos Z. — Dobó 2, Lukács J, Buday, Szabó L. 7, Várhegyi 1. Hubai 1. Csere: Farkas, Barabás 1, Lele 3, Czomoos, Oláh B. 1. Három találkozóval a bajnokság befejezése előtt, az idény legnehezebb mérkőzésére utazott Debrecenbe a Volán csapata. Kérdéses, volt, hogyan hatott a szegediekre a hosszú hetek óta tartó idegharc. hiszen olyan sorozatmérkőzések után léptek ma pályára, mint a Tatai bánya, Rába ETO. PMSC (idegenben), FTC (idehaza). Dobóék most igazolhatták volna, ho© a csapat megért arra. ho© a bajnoki cím várományosa. Ezt azonban ezen a találkozón nem 6ikerült bizonyítania. Rengeteg hibával, kapkodva, idegesen játszottak Budayék. Három hétméterest kihasználatlanul hagytak, a sorsdöntő pillanatokban százszázalékos gólhelyzetekben hibáztak. A 45. percben még 16-14 volt az eredmény a hazaiak javára. Ezután azonban Hoffmann szinte minden lövést védett, Varga pedig elkezdte a .^ólgyártást". Az utolsó tíz percben összeomlott a Volán. A száz főnyi szegedi szurkolósereg szűnni nem akaró biztatása sem segített, a Volán nem tudott újítani, a Debrecen megérdemelten nyerte a mérkőzést. B. L. SZVSE Gyóqypedagógiai TK 57-55 (23-29) Vasárnap a hatodik forduló mérkőzéseivel folytatódolt az országos ifjúsági és serdülö-labdarúgóbajnokság 1979—80. évi küzdelemsorozata. A SZEOL AK és a Szegedi Dózsa csapatai közül csupán a lila-fehérek serdülő labdarúgói szereztek két pontot. A HM,SE együttesei hazai környezetben fogadták a második helyen tanyázó esepelieket. A vendégek mindkét összecsapást megnyerték. Eredmények i Ifjúságiak: Gyulai SE— Szarvasi Főiskola Spartacus 0-0, Jánoshalma—Szegedi Dózsa 2-0 (1-0). Szolnoki Sportiskola—Vasas 1-4 (l-l), HMSE—Csepel SC 1-5 (1-3), SZEOL AK—FTC 0-3 (0-0). Nem érkezett jelentés az Orosházi MTK—Békéscsabai TASK, a Békéscsabai Előre Spartacus—Szolnoki MÁV MTE és a Honvéd Szabó Lajos SE—KSC mérkőzésekről. 1. FTC 6 6 - - 31-2 12 2. Csepel G G - - 25-3 12 3. Szolnoki MÁV MTE 5 5 - - 21-2 10 Serdülők: Gyulai SE— Szarvasi Főiskola Spartacus 1-2 (0-0), Jánoshalma—Szegedi Dózsa 0-1 (0-0), Szolnoki Sportiskola—Vasas 1-2 (0-0), HMSE—Csepel SC 0-2 (0-0), SZEOL AK—FTC 1-3 (1-3). Nem érkezett jelentés az Orosházi MTK—Békéscsabai TASK. a Békéscsabai Előre Spartacus—Szolnoki XvlAV MTE és a Honvéd Szabó Lajos SE—KSC mérkőzésekről. Az V. fordulóból: Csepel SC—Orosházi MTK 9-0 (7-0), Vasas SC— Jánoshalma 6-0 (1-0). X. FTC G G - - 34-4 12 2. Csepel 6 5 1 - 39-1 11 3. vasas G 5 - 1 28-5 13 Meglepetések a megyei bajnokságon Az elmúlt hét végén a Mátrában rendezték meg a tájékozódási futók Csongrád megyei bajnokságát. Az eseményen több meglepő eredmény született. Férfiak. A felnőttek mfezőnyében a dobogós helyezéseken az SZVSE sportolói osztoztak, de a várakozásnak megfe'elően szerepeltek a DÉLÉP SC versenyzői is. Az,ifik vetélkedőjén a szentesi Sajtos meglepetésre megelőzte Csonkát és Pálfit (mindkettő KSZV SE). A serdülök versenye a diáksportkörök tagjainak a sikerét hozta. Lajkó (600. sz. DSK) szerezte meg a ©őzelmet. míg a serdülő korosztályúaknái Blidár (KLTE) végzett az első helyen. Érdekes, izgalmas küzdelem alakult ki a nők versenyén is. A felnőtteknél Takács és Huszka (mindkettő KSZV SE) szerezte meg az arany-, illetve az ezüstérmet. Az ifjúságiak versenyét meglepetésre Pápai (Szentes) nyerte. Lovászi (KSZV SE) és Sallai (DÉLÉP SC) előtt. A serdülőknél az esélyes szegedi Szarvas Judit meglepetesre csak az 5. helyen végzett. Eredmények: F—21: r. Szokol. 2. Sindely dr., 3. Mécs (mindhárom SZVSE). F—17: ... 2. Csonka. 3. Pálfi (mindkettő KSZV SE). N—19: 1. Takács. ... 3. Huszka (mindkettő KSZV fffe). N—17: ... 2. Lovászi (KSZV SE), 3. Sallal (DELÉP SC). NB tl e« női mérkőzés. Vasuta Sportcsarnok. Vezette: Budánovlcs, dr. Nemcssányi. SZVSE: Selmeczi (15). Kova »s (13). Dórán (12), Ördögh (4), Boros (2). Csere: Magyar i (2). Szügyi ((>). Bérezi (2). Szegcderkényl (1). Ra• ráth (—). A rosszul védekező és támadnsain.il is sok hibát elkövető szegediek ellen a 9. percben már 10-1-ro vezeltr.k a vendégek. Előnyüket tartani, fnn.id növelni tudták a 26. percig. Akkor na© hajrába kezdett nz SZVSE. kiegyenlített, maid a vezetést is megszerezte, minimális előnyét végig tartani tudta A vasutasok győzelmüket lelkesedésüknek. akarásuknak köszönhetik. SZEOL AK—1IVSE 106-29 (48-21). NU 11-cs női mérkőzés. Újszeged i Sportcsarnok. Vezette: Gömöri, Farkas. SZEOL AK: Molnár E. (19), dr. Rcmák (20). drz Kertész («). Lnukó (26), Kiss (2). Csere: Kotormán (13), Kocsond) (14), KJenk (—), Molnár A. (6). Az első félidőben ú©aho© ellenállt a vásárhelyi csapat, szünet után azonban hengerelt a SZEOL AK, csak az volt kérdéses, milyen különbségű ©őzeimet aratnak hemákék. * Hódmezővásárhelyen a Hírlap Kupáért két napon át öt férficsapat vetélkedett. A kosárlabdasportol népszerűsítő tornát az NB l-es Bajai SE csapata nyerte veretlenül. A további sorrend: 2. HVSfe, *. Szolnoki Olajbányász, 4. Kiskunféle©házi Vasas, 5. SZVSE. + Az újszegcdi Sportcsarnokban ma, csütörtökön este fél 6 órakor megyei férfi rangadóra kerül sor, a SZEOL AK csapata a HVSE e©üttesével játszik. Országos dobeverseny Szentesei A hét végén Szentesen a Vízmű SK orkzágcs dobóverseny,-n 17 egyesitlor 64 versenyzője adott egymúsn.IIE találkozói, ós a hűvös. szeles jdö ellenére löhb Jó eredmény született, örvendetes vnlt Szűcs Eve (SZVSE) 48,96 mrs új megyei ifjúsági dis/.koszvetőcsácsa és Kiv: Cabo- (SZEOL) 79.09' m-es idei másncltk legjobb téljes'tménye a porelyhrjlta'ban. Férfiak, Felnőttek. Súlylökés: l. Ménesi (SZVSE) H.39, diszkoszvetés: 1. Tégla (U. Dózs-t) 87.89. 2. Katona (Vasas) 57.38. gerelyhajítás: 1. Temesi (Vasas) 80.24. 2. Kiss (SZrOL) 73.95. kalapácsvetés: 1. Tánczl (Haladás VSE) 61 80. Nők. Súlylökés fcln.: 1. Horváth V. (Haladás VSE) 13.47, ifj.: I. Szabó K. (Haladás VSE) 13.21, diszkoszvetés ifj.: 1, Szűcs (Szegedi VSE) 48.96 megyei ifjúsági csúcs!. 2. Kertész (SZVSE) 45,70. gerelyhajítás Ifj.: 1. Mácsat (Sz. Vízmű) 37.04, fcln.: 1. Kisp-.U (TFSE) 30,32. 3. Csaba (SZEOL) II.36. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség még az elmúlt évben úgy döntöe. hogy a felnőit és Ifjúsági korú fiók-száméra 19®1. évtől! kezdödűen bevezeti a hétpróiia (hepiallon) összetett verseny:. A/, első nap a 169 m-cs gátrutaa. súlylökés. magasugrás és a roo m-es síkfutás, míg másnap a távolugT\IS, gerelyhajítás és a (KM) m-es síkfutás k. rül megrendezésre. A' NASZ felszólította a tagszövetségeket. ho-y addig ls rendezzenek próba versenyeket, ea a tapasztaltakról számoljanak be, A Magyar Alléliksi Szövetség a hét végén rendezte meg Budapesten első próbaversenyét, és arra a kll -ne legérdemesebb fiatal atléta nőt hívta meg. Ezen Szopot-i F.r.ka, a SZEOL AK kiemelkedő képességű, 16 éves, még serdülőkorú versenyzője is részt vehetett, és ott .az előkelő második helyen végzett 4700 pontos kitűnő teljesítménnyel. Az aranyjelvényes Szopori Erika részeredménye!: 16.3. 936, 150, 27.0, 524. 3160. 2:21.8. Eredménye természetesen megyei felnőtt és ifjúsági alapcsúcsnak számit. M. T. KÖZÜLETEK, MAGÁNOSOK. FIGYELEM 1 A Szeged városi Beruházási Vállalat a Szeged. Csongrádi sgl. 86—98. szám közötti lebontásra kcríiiő ingatlanokat ersenytárgyalás útján 1979. október 13-án, szombaton 8 órakor ÉRTÉKESÍTL A versenytárgyaláson megvásárolt épületek bontási anyaga után 2000 Ft óvadékot kell a helyszínen, míg a további összeget a versenytárgyaláson ismertetett ós megkötött szerződésbeh foglalt határidőn belül csekken kell befizetni. A versenytárgyalás találkozási helye: Szeged, Csongrádi sgt. 88. szám előtt. Feltétlenül vásárolion az október 11-tű! 27-ig tartó alatt A csongrádi ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, a kisteleki ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, a makói ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, a mindszenti ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, a mórahalmi ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, n szegcdi ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, a szentesi ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben, az üllési ÁFÉSZ áruházában és szaküzleteiben. Hazai és importáruk széles választéka, leértékelt pulóverek cs kötött kabátok kínálata teszi könnyebbé a válogatást. íjrin \L ÁFÉSZ m W Gyermekruházati héta^t szaküzleteiben Öszi—téli gyermekruházati termékek most rendkívül nagy választékban kaphatók!