Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-26 / 251. szám

4 Péntek, 1979. október 26. postaláda társszerzőnk az olvasó A múlt heti összeállításunkat követően szerkesztőse­rünkbe érkezett levelek írói a les különbözőbb témákban fogtak tollat. Az önállóan közzétett, illetve a közös gondo­lat köré csoportosított, s így idézett levelekben szó lesz többek között az ésszerűtlenül tervezett játszóterekről, az autóbuszon utazók gondjáról, az alkohol elleni küzdelem­nek ellentmondó vendéglátóipari fogásokról. Előző összeál­lításunk egyik írása többeket hozzászólásra késztetett; az „Egy őrs, egy lépcsőház" felhíváshoz kapcsolódó levelek jól példázzák azt is, hogy olykor a legjobb szándék is félre­érthető, és vitacikkre Ingerlő. Ennyit Ízelítőül e heti Pos­taládánk témáiból. azt tapasztalta, hogy ezeken konyhai vízcsapot szeretném a napokon zárt ajtók fogad- kicseréltetni, mert mind a ják a karbantartó, javító- kettő folyik. Felhívták a szolgálathoz bekopogtatókat. figyelmemet arra, hogy ilyen Így előfordult már, hogy a esetben a költségeknek csak Héra-égő meghibásodása az 50 százalékát térítik meg. miatt szomszédjának — egy En ezt tudomásul is vettem, idős, beteg asszonynak — Azóta több napot is megje­egész nap dideregnie kellett löltek, melyeken a szerelö­a lakásában. ket várnom kellett, monda­Jókora szeméttároló kon- nom sem kell. hiába. A kon­téner található a petőfitelepi vektor cseréjére jogosító en­főtéren. Ám amint arról gedélyt sem kaptam még egyik levélírónk fényképes meg. Nem tudom, mi a kés­tudósításában értesített ben- lekedés oka, mindenesetre nünket. sokan érthetetlen tény, hogy azóta is hideg a módon nem a tárolóba, ha- lakásom!! — özv. Hódi Jó­nem mellé szórják a szeme- nosné leveléből idéztünk. tet. A petöfitelcpieket eny­Hol lakunk? Szeretnénk, ha valaki vég­re megnyugtató választ ad­na arra, hogy voltaképpen hol is lakunk? Az egyik tarjáni panelházban lakó óhaját Idéztük. A fenti, ál­talános helymeghatározással szemben indokolt lenne azonnal megjelölni a pontos lakcímet ls. Am, ember le­gyen a talpán — s a postá­sok között a legagyafúrtabb. legtalálékonyabb —, aki e feladatnak magabiztosan, té­vedhetetlenül eleget tud ten­ni. A tapasztalatok szerint a távirat- és csomagkézbesítők csak ritkán képesek a ta­lányt megfejteni, de ezt allg­lia lehet a szemükre vetni. A helyzet ugyanis a követ­kező: a kezdő sorokban meg­fogalmazott furcsa kérelem beküldői házuk falán a 419­es számot látják, lévén az első lakcímük: Tarján, 419. Személyi igazolványukban viszont a Szilléri sor 6. szám bejegyzés található. Legtöb­ben — tisztelve a könyvecs­kében rögzített adatok való­diságát — feladóként s hiva­talos ügyeik intézésekor e címet szokták a leveleken, a nyomtatványokon megjelöl­ni. Ez a megoldás azonban nem mindig célravezető, mi­vel egy másik, ugyancsak a ház falán ékeskedő tábla sze­rint a lakcímük: Sás utca 6. A találós kérdés kibogozá­sára a Városgondnokság il­letékes ügyintézőjének segít­ségét kértük. Érdeklődésünk­re megtudtuk, hogy olvasó­ink valódi lakcíme az utca­névtáblán szereplő Sás ut­ca 8. Lévén ez a cím időben a legfiatalabb, s immáron végleges. Katonai nyelven fogalmazva: mindig az utol­só parancs a döntő — mond­hatnánk, s ezért azt java­soljuk ez ügyben érdekelt olvasóinknak, hogy a városi tanács Széchenyi téri ügyfél­szolgálati irodájában ennek megfelelően írassák át sze­mélyi igazolványukban a lakcímre utaló bejegyzést. „A föld azé, aki megmű­veli? Vagy lehet spekulálni is vele? Ezt kérdezhették jo­gosan a Földhivatal munka­társai határszemléik alkal­. , „,, ,. ... mával, amikor a hétvégi tel­Sarkány Béla újszegedből- keket ellenőrizték. A városi tanács jó néhány esztendő­vel ezelőtt igen 6ok parcellát osztott ki a jelentkezőknek, hogy hobbikerteket, gyü­mölcsösöket létesíthessenek. nyire nem érde^.elné. horri környezetük rendes, tiszta-e? — kérdezi olvasónk, s a vá­laszt minden bizonnyal nem tőlünk várja. vasónk — mint írja — min­dig nagy érdeklődéssel ol­vassa lapunk közérdekű kér­désekkel foglalkozó írásait. Tapasztalatai szerint a köz­Autóbuszok - késésben Hogy ledolgozzuk-e a na­pi nyolc órát, az a vállala­tok és a dolgozók számára egyaránt fontos. A munka­vezető viszont megjegyez­te: az utasok nem szab­hatják meg, rnikor indul­jon. Sumina-suntmárum, idő kihasználása érdekében aznap körülbelül húszan le­kinek-kinek pontosan, idő- késtük a csatlakozást, a ben kell munkáját meg- munkába 15 perces késés­kezdenie. Ami a pontossá- sel érkeztünk, got illeti, nos, e téren nincs Október 16-án hasonló minden rendben és ezért eset zajlott le a Bartók Bé sokszor nem a dolgozó, ha- la és a Marx téri 42-es já nem a közlekedés pontat­lansága okolható. Méltánylandó és dicsére­tes a Volán 10. számú Vál­lalat vezetőinek a helyi rat megállójában. Az uta­sok itt — több mint 30-an — a 6 óra 45 perckor indu­ló járatra vártak. Az egyik utas 7 órakor bement a érdekű bejelentések nem hí- Öröm ,átn, a {elcseoeredett ába hangzanak el, az intéz­kedés legtöbbször csak rö­vid Ideig várat magára. E gondolatok jegyében aiánlia a Szegedi Postaigazgatóság figyelmébe a következőt: Üjszeged külső területén nincs nyilvános telefon. S ha a postának nincs módja arra, hogy itt kiépítsen egy telefonállomást, legalább a gyümölcsfákat, a gondosan művelt kerteket Annál szo­morúbb látvány az a néhány elhanyagolt parcella. amin csak dudva és szemét terem. Ilyen szomszédhoz lenne ne­kem is szerencsém, de látni még soha nem láttam. Kert­je az egész környéket ellát­ja a gyomnövények magvai­val. Pihenésünk és kertész­forgalmasabb autóbuszmeg- ked5 munkánk így jórészt állókban vagy egyéb helye, ken fel kellene tüntetni. abból áll, hogy irtjuk az is­meretlen szomszéd felöl be­( áradó gyomokat. Vásárlási mentőkért tüzoltókért, hogy szándékkal felfestettük, hol található legközelebb de 6 közölt h esze ágá­nyilvános telefon. Levél­Dühítő' üdítő' Sokat szólunk — és írunk — az alkohol elleni küzde­lemről. A javaslatoknak se szeri, se száma, ahogyan a túlzott alkoholfogyasztás megfékezését szolgáló intéz­kedésekről is gyakran beszé­lünk. vitatkozunk. Majd mindenki egyetért azzal, hogy az Iszákosság vissza­szorítása érdekében bóviteni kell az üdítő italok választé­kát Az alábbiakban egy olyan észrevételt teszünk közzé, mely rámutat: olykor kedvesebb, szivesebben lá­tott vendég az, aki a büfék­ben, éttermekben alkoholt és nem kólát, márkát rendek „Október 12-én kimentem barátommal a nagyállomás­ra a délutáni gyors elé. Mi­vel a vonat érkezéséig még jó öt perc volt elhatároztuk, hogy iszunk a büfében egy kólát. Meg is váltottuk a blokkot vártunk, hogy meg­kapjuk az üdítő italt Nagy meglepetésünkre azonban csak egy pohár kólát kap­tunk, mert az üdító időköz­ben elfogyott. Közölték ve­lünk, hogy meg kell vár­nunk a főnököt, mert csak 6 adhat ki újabb adagot. A főnök kis idő múltán mégis érkezett, és lám, egyszerűen csak odamegy az egyik hű­tőszekrényhez és kivesz egy rekesz italt Megkérdeztem, hogy erre miért kellett any­nyit várni. Azt a választ kaptam, hogy ez nem sok Idő, egyébként visszakérhet­tem volna a pénztárnál a blokk árát A vezető hozzá­tette még, hogy ha nem tet­szik, menjek el hozzájuk dolgozni, így legalább meg­lesz a létszám. Noha rokon­szakmában dolgozom, ne­kem ehhez — s ezek után — valahogy nem jött meg a kedvem. Sőt kértem a vá­sárlók könyvét Erre a főnök kioktatott hogy ba valóban rokonszakmában dolgozom én is, hát nagyon szégyell­hetem magamat Időközben megkaptuk az üdítőt, de a könyvet nem. Nem tudom, az Utasellátó Vállalat illetéke­sei mit szólnak a történtek­hez. Nekem meggyőződésem, hogy ez az eset nem jellem­ző az egész vállalatra, hisz eddig még soha sehol nem tapasztaltam hasonlót" — Danis Gábor, szegedi olva­sónk leveléből idéztünk. írónk másik javaslata: a troliközlekedés továbbfej­lesztésekor gondoljanak a Derkovits fasor és a Rózsa Ferenc 6ugárút környékén lakókra is. Levélírónk sze­rint az említett útvonalon egy körjáratot kellene bein­dítani. „A DÉGAZ szakemberei szeptember elején megvizs­gálták a konvektoromat, és megállapították, hogy nem használható. Mivel már ti­zenegy éves, megjavítani sem lehet, selejtezni kell. Megígérték, hogy nyolc na­pon belül megkapom a se­ban sincs a kertlét eladni, de nem is műveli. Javasla­tunk és kérésünk: vegyék számba azokat az elhanya­golt parcellákat, amelyeket nem művelnek, be sem kerí­tenek, s amelyeken nyoma sincs az építkezésnek. A föl­det a tanács átadhatná azoknak, akik valóban fel­üdülést, pihenést keresnek a hétvégi telkeken. S nemcsak a pénzüket akarják fiaztat­ni ilyen meg nem engedett módon" — Tóth János sze­gedi olvasónk levelét adtuk közre. autóbuszközlekedés fejlesz- menetirányítéhoz, hogy tését célzó törekvése. E megérdeklődje a késés okát. szándék azonban mit sem Elfogadható magyarázatot ér, ha az autóbuszok né- nem kapott. A járat — úgy mely vezetői — tisztelet a hallottuk, műszaki hiba kivételeknek — nem tud- miatt — 7 óra 5 perckor, ják felmérni, milyen fontos 20 perces késéssel indult... szerepet töltenek be Sze- Tudjuk, vannak objektív ged életében. Akadnak kö­zöttük, akik nem hajlan­dóak tudomásul venni: munkájuk jó vagy rossz akadályok, műszaki hibák ezt meg is értjük. A busz­vezetők nemtörődömségét, olykor flegma magatartá­volta nagymértékben befő- sát azonban képtelenek va­lyásolja egyes dolgozók egész napi tevékenységét. Pedig nem kis részben raj­tuk is múlik, hogy a napi nyolc órát mindenki le tudja dolgozni. Mi, utasok és dolgozók úgy látjuk — s főleg tapasztaljuk —, hogy az autóbuszvezetőket semmi nem ösztönzi a me­netidő betartására. E meg­állapítás igazának illusztrá­lására több példát is tud­nék említeni. Közülük ket­tőt szeretnék ezúttal fel­idézni. A közelmúltban történt, hogy türelmetlenül topo­rogtunk — legalább húszan — Tarjánban, a Víztorony téri végállomáson, az idő­gyunk megemészteni. Ta pasztalataink szerint álta­lában nincs probléma az autóbuszközlekedéssel. A járatok szinte az egész vá­rost behálózzák, és kellő időközökben követik egy­mást. A megállapított me­netidő reális, csak a be­tartásába csúszik ritkán vagy gyakrabban hiba. Egyik közeli rokonom Budapesten autóbuszvezető, tőle tudom, hogy a fővá­rosban anyagilag is érde­keltek a sofőrök a menet­idő betartásában. Az in­dokolatlan késés a zsebük­re megy. Hasonló gyakor­lati intézkedés Szegeden is elkelne, hogy a menet­ben beérkezett 11-es járat rendben meghatározott idő­kocsija mellett. A busznak ben induljanak, közleked­fél hétkor kellett volna a jenek az autóbuszok, s menetrend szerint indulnia, hogy a munkába siető dol­6 óra 35 perckor azonban gozók ne idegcsillapítóval még a megállóban veszte- kezdjék a napot, időben gelt Bosszankodva tettük érkezve, végigdolgozhas­ezt szóvá a menetirányító- sák a teljes munkaidőt, nál, de ő válaszra sem mél- Juhász Mihály tátott bennünket. A busz- Szeged, Pentelei sor 2. Szabó István szegedi olva­Iejtezéshez szükséges nyom- sónk az energiatakarékos­tatványt, s azt javasolták, ságra hivatkozva teszi szó- lémáról írok, s szeretnék er. ezzel a papírral menjek el vá: vajon mi indokolja a re választ kapni az illetéke­az IKV-hoz, ott kérjem, cse- Kazinczy és a Berzsenyi ut- sektől. Kezdem az óvodával: réljék ki a konvektoromat, ca sarkán található Divat- hatéves kislányunk az Én el is mentem az IKV áru Nagykereskedelmi Vál- Odessza Il-es számú, piros Olajbányász tért irodáiéba, lalat mintatermének díszki- óvodába jár. s erről az óvo­ahol a kérelmemet szeptem- világítását. A mintaterem dáról csak szépet és jót le­ber 25-én be is jegyezték, hat kirakatában ugyanis het mondani. Nem igy az Óvodában, bölcsődében ítóm-na /piiKseP •••••: S9tt „Több embert érintő prob- veket elfogadóknak úgy lát­szik, érdektelen, hogy bal­esetveszélyesek-e a játszóte­rek. A közelmúltban nagyon szép bölcsődét kapott város­részünk. Egész nváron lát­tam — mellette lakunk —, H hogv a nagy melegben Ottjártamkor elmondtam azt egész éjjel, sőt még reggel, udvaráról. Ugyan sok hasz- mennyire szenvednek a eve­_ I - . í:: I g ,,} 1 A n^pkn <« Armalr n 1 ór« M— 1- Ji r —1 —.11X1. J _ is, hogy a fürdőszobai me- világosban is égnek a lám­leg-hideg vízcsapot és a pák. Ugyanarról újból Múlt heti összeállításunk­ban tettük közé egyik olva­ház" — felhíváshoz kapcso­lódnak Fráter Eva odesszai sónk levelét, mely a lépcső- levélírónk sorai is. Olvasónk házak, a lakóházak körnvé. nos eszközzel felszerelték, de egyik-másik játszószer ki­mondottan balesetveszélyes. A mászókát például beton­alapba rögzítették, hogyha az a szerencsétlen gyerek nem elég ügyes, s ne adj is­ten, még figyelmetlen is, kének tisztán, rendben tar­tására invitálja az úttörőket. ironikusan megfogalmazott legalább jól megüsse magát, észrevételeit — anélkül, ha leesik. Kislányunk nem­hogy vitatnánk, velemenyt égiben lepottyant a mászó­észrevétel is érkezett szer. kesztőségünkbe. Kovács Bé­la alsóvárosi olvasónk a kö­vetkezőket írja: „Az egy őrs, rekek és a gondozók az ud­varon és az épületben. Egész nap odasüt hozzóiuk a nap, s egyetlen fa sincs a közel­ben. A terasz fedetlen, hűvös helyet itt sehol sem találni. Vajon nem lehetett volna egy-két fát üttetni a bölcső­de udvarára?" — Zsiga Györgyné, Vedres utca -12. szám alatti levélírónk sora­it idéztük. Kérelem Sorokban E levéllel kapcsolatban több mondani ö is jogosult — szó k^ról, az arcát több helyen szerint nem idézzük. Gondo- megsértette. Más gyerekek lataival nem értünk egyet, s is hasonlóképpen lártak. úgy véljük, levele indokolat- Nem tudom megérteni, lanul gúnyos hangnemben hogy azt a mászókát miért egy lépcsőház felhívást na- íródott. Olvasónk feltehetően nem lehetett füves terepen „Kérem azt a becsületes gyon jó ötletnek tartom, félreértette a lépcsőházak elhelyezni, nem hiszem, hogy megtalálót, aki e hó 23-án tisztaságát, rendjét szolgáló ez a megoldás többe került este a Nagyállomástól az l-es felhívás lényégét. Épeszű uo!rUJi mint a betonozás, ember ugyanis nem kwanja, ügy látszik, a tervezők kö­hogy a házfelügyelők, a lép- rében igen közkedvelt a be­Október 12—i összeállítá­sunkban közöltük a Vadas Márton utca lakóinak észre­vételét, miszerint utcájuk esős időben alig járható. Ta­vasszal ugyanis a vízművek csőfektetései súlyosan meg­rongálták az utcát. Nagy gödrök, lyukak keletkeztek. Különösen az idős és a be­teg embereknek okoz ez gondot, azoknak, akiknek egyébként is nehezükre esik a gyaloglás. Itt az ősz — panaszolták levélíróink —, s a téli tüzelőt-szállító ko­csik nem tudnak az utcába bejönni. A Vadas Márton utca la­kóinak panaszát tehát köz­zétettük, ám — amint arról a napokban az egyik lakó értesített bennünket, a hely­zet változatlan. Olvasónk maga készítette fényképeket is mutatott az áldatlan álla­pot illusztrálására: a fotó­kon tucatnyi elakadt, sárban vesztegelő tehergépkocsi látható. Olvasóink bíznak abban, hogy panaszuk ezút­tal nem kerüli el az Illeté­kesek figyelmét. Koszka Ilona újszegedi le­vélírónk amiatt méltatlanko­dik, hogy kisunokájának ne­vét, a Laurát hiába keresi a naptárban. Vajon mi lehet az oka annak, hogy e szép név kimaradt az összeállítás­ból, kérdezi. Másik észrevé­telében azt teszi szóvá, hogy a kismamák az 50—60 éve­sektől is elvárnák, hogy át­adják nekik a helyet a bu­szon, a villamoson. Levél­írónk szerint inkább a fia­taloknak s a gyerekeknek kellene udvariasan felkínál­niuk helyüket a terhes anyáknak. S ha ezt maguk­tól nem teszik meg. ne vo­nakodjanak a felnőttek at­tól, hogy felszólítsák őket helyük átadására. özv. Herbeck Józsefné nyugdíjas levélírónk arra kí­váncsi, vajon mi az akadá­lya annak, hogy a DÉGÁZ javítószolgálata vasár- és ünnepnapon is ügyeletet tartson. Olvasónk ugyanis csak legyen, aki megvalósít­ja. Csak annyival szeretném kiegészíteni az írást, hogy az iskolaigazgatóknak, a pe­dagógusoknak fel kellene karolniuk a kezdeményezést, s az úttörők figyelmébe kel­lene ajánlaniuk a tervet. villamoson felejtett táskámat megtalálta — miben egész ha­vi nyugdíjam volt — a táská­csoházakat takarítók mun- ton mert amerre néz az em- ban levő címre legalább az káját ezentúl a gyerekek ber mindenütt csak ezt lát­vegyék át — levélírónk ezt ja aUg van játszószer, me­vélte kiolvasni a múlt heti iyet ne nyen alapba épitet­összeg felét juttassa vissza. Egyedülálló, idős. nyugdíjas asszony vagyok, megélheté­Gondolom, a cikk szerzője összeállításunkban közzé- tek voi„a. Nagy gond PZ az sem a megtaláló jóindulata­is szívesen részt venne a tett sorokból. Kéz- és láb­szervezésben, tanácsokat ad- töréssel fenyegető, a gyere­va. A mozgalomba a Haza- kek erejét meghaladó fizi­fias Népfront aktivistái is kai munkát sem kíván az óvónőknek és a szülőknek is. De a tervezőket és a tér­től függ" — írja P. J-né ol­vasónk. bekapcsolódhatnának, támo­gathatnák az ügyet." Kántor Lajos körúti levélírónk úttörőktől senki. Ami pedig olvasónk azon megállapítá­Londoni sát illeti, miszerint a feje hasonló- tetejére állított munkameg­Hideg víz a meleg csapban A tarjánl 700-as épületek észrevételünk. Eddig azon­lakóinak melegvíz-szolgálta- ban még — ezt tapasztaljúk tással kapcsolatos problé- — semmit nem tudtak ten­képpen reagált a múlt héten osztásból következően a gye­közzétett sorokra: „Végre rekeknek nem lesz idejük máiról tájékoztatott bennün- ni. hogy orvosolják gondun­egy ajánlat, egy terv a sok az iskolában feladott lecke ket Fodor Lajos. „Többes kat." kritika után. csak legyen, elkészítésére, s a házi fel- számban irok, bár nem ha- Érdeklődésünkre a Város­aki megvalósítja. Feltehető- adat megoldása a házfel- talmaztak fel, de ez a gond gazdálkodási Vállalatnál el­en akad már olyan iskola, ügyelőkre hárul, nos e 1ós- közel 500 bérlőt érint, becs- mondták, hogy a tariáni 700­úttörőraj, ahol foglalkoznak latot könnyen megcáfolhat- lésem szerint. A melegvíz- as épületekbe az Északi vá­juk. Elég, ha a levélírónk ellátás hosszú ideje akadó- rosrész I/B ütemének ka­által is emlegetett matema- zik azaz többnyire épphogy zánházából, egy meglehető­tika házi feladatra gondo- csak langyos víz jön a me- sen hosszú rendszeren át jut lünk. A matekpéldák megöl- ieg vizes csapból. A lakók el a víz. A Városgazdálkodá­megvalósí- dása túlzottan nagy erppró- ezért, például a gyermekek si Vállalat tehát ismeri a fürdetéséhez, mosáshoz gáz- gondokat, s méltányolja a is a kérdéssel. Szerintem a városi úttörővezetőknek és az iskolaigazgatóknak ls fel kellene hívni a figyelmét e mozgalomra. A tásba a cikk szerzőiét. Ve- ba lenne a házfelügyelőknek. res Gábort is be lehetne Tisztelet a kivételnek; vonni. Feltehetően vállalna szkeptikus megállapításunk is ez ügyben valamilyen fel- nem vonatkozik a különbözó adatot. Ellenkező esetben nem irta volna meg a cik­ket." Az „egy őrs, egy lépcső­tűzhelyen forralják fel a vi- lakók panaszát, a szakembe­zet. Panaszunkra már több- rek minden erővel azon fá­ször megjelentek a Város- radoznak, hogy minél előbb számrendszerekben, a kom- -azdá,kodási vállalat iUeté megoldódjék a fentiekben binatórikában és a halmaz- ItózaaiKoaasi vaualat "let«- — elméletben ügyelőkre. jártas házfel­kes szakemberei, s meg is állapították, hogy jogos az vázolt probléma. összeállította: l.ailÁnyi Zsuzsa f )

Next

/
Thumbnails
Contents