Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-24 / 249. szám

CsütSrtök, 1979. október 25. 7 Kiállítási napla Kitüntetett grafikus Tallózás a vendégkönyvben: „Molnár István igazolta, hogy a másodlagos realitás — művészi téma — elsődleges lehet. Röpke humor és tartós gondosság ötvözete az 6 művészete ...", „Kissé a múltba tekintő és mégis új figurái csodásan megkapóak, igaz művésze a miniatúráknak...", „Munkái gazdag technikai habitusról árulkodnak... egy új. bár mai szemmel szokatlan gondolatisággal ismerkedem...", „Végre egy ember, aki nem tartozik a formalisták közé ...", „Esztétikus, de mély értelmű, gondos munkák!", „Olyan volt, mintha egy szép álom után ébredtem volna.. Ezek a bejegyzések akár egy kitüntetés, egy közönségdíj, egy győzelmi koszorú levelei is lehetnének, s a Kitüntetett lovas című képének virágkoszorúja munkásságának is kijár. Kitika szép, tartózkodóan elegáns és nemesen egyszerű meghívó invitált grafikai kiállítására a szegedi Ifjúsági Ház galériájába. A szegedi intézmény és a fiatal művészek stúdiója gyors egymásutánban két tárlatot rendezett az épület egyik terméből kialakított minigalériában. Balla Margit fekete dobozának barokko6an gazdag rézkarcai után a vörösesbarnára váltott színvilágban Molnár István rakta elénk névjegyeit. Ezek a — Í

'órészt kis méretű — réz:arcok valóban egy fiatal művész rajzos névjegyei. Még akkor is, ha az újabb magyar grafika egy karakteres csoportjának egyenjelei is fölfedezhetők a lapokon. Ahhoz a vonulathoz kapcsolódik Molnár István, amely elengedhetetlenül fontosnak tartja a biztos, már-már bravúros rajzi tudást, a technikai gazdagságot és alázatot, s mindezt némi iróniával — hol humorral, hol szarkasztikus éllel — fűszerezi. Alkalmi grafikáin — Házasságok a földön köttetnek I—II., BÜÉK 1978, Levél expressz ajánlva, Ex libris, kiállításmeghivók — ironikusan kedves grafikai hangon szól hozzánk, beavatva az eseménybe, összekacsintva a komolykodók feje fölött. A Szép muzeológus emlékei. a négy lapból álló Színház-sorozat és a szintén négylapos Ablakok vall legteljesebben Molnár István törekvéseiről. A múzeumok kissé ódon hangulatot árasztó falai, régi tárgyai között a színházak öltözőibe pillantva, kulisszái mögé húzódva, maszkok mögé rejtőzve, az emberi sorsokat, történéseket maguk mögé záró ablakokat figyelve keresi — precízen megrajzolt, burjánzóan gazdag vonalhálótval, finom részleteivel — az emberek igazi arcát. Fej és láb nélküli próbababóiának kezén ezért lüktethet egy erecske, az ablak mögül kitekintő arc szemében ezért találhatunk apró rezdülésekre, s az egész színielőadásban a sok részlet, kulissza, díszlet, lepel, maszk, kellék mögött is önmagunkra. A vörösesbarna aprócska tér közepén egy vörös hajú marionett-tündér fölszállni készül... T. L. • napok Plenáris üléssel ér véget a közgazdasági napok '79 eseménysorozata, amelyet az MTESZ Csongrád megyei szervezete és a Magvar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezete rendezett. A záróülés témája a vállalati és szövetkezeti jövedelemszabályozás lesz, melyről dr. Kállay Lajos pénzügyminiszter-helyettes tart előadást. Az esemény a Technika Házában, ma, szerdán délután fél 3-kor kezdődik. Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodást írtak alá kedden a Magyar Tudományos Akadémia és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének vezetői a tudomány és a gyakorlat szorosabb kapcsolata érdekében. A megállapodás szerint a két szervezet információcserével, közös konferenciák, tapasztalatcserék szervezésével, az eddigi alkalomszerű kapcsolatot szervezetté teszi, s közös erőfeszítésekkel mozdítja elő a különféle tudományos feladatok megoldását. A megállapodást az MTA ttldósklubjában Szentágothai János, az MTA elnöke. Márta I Ferenc főtitkár, illetve Ajtai Miklós, az MTESZ elnöke es Tóth János főtitkár írta alá. (MTI) Toronyházak árnyékában Társadalmi munka — óvodáért Németh László Vásárhelyen Grezsa Ferenc könyve Ugyan ki merné biztonsággal állítani: megvan, végleges helyére tétetett Németh László alakja a huszadik századi magyar irodalom — s tegyük hozzá: magyar közgondolkodás — történetében ? Gyakran és olykor nem kellő körültekintéssel dobálózunk az adósság szóval. Am, ha valahol, az irodalomtörténet-írásban mindenképpen jogosultsága van — például, ha erről a gyöngéd tekintetű, már-már nőies arcú igazi férfi íróról, a Németh László nevű szellemóriásról van szó. Grezsa Ferencnek, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanszékvezetőjének könyve — a Nagy Törlesztés szép építőkockája, egyik leghatásosabb megnyilatkozása. (Talán alapkövet is mondhatnánk.) A Németh László vásárhelyi korszaka éppen azt az időszakot veszi szemügyre, amely az író értékelésének — s egyben a magyar társadalom mai képének — forrásvidéke: az 1945—1948 közötti, de gyakorlatát tekintve minimum 1953—34-ig terjedő periódust. Életének e szakaszában Németh a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor gimnáziumban óraadóként tanított, illetve (1948 decemberi távozása után is) gyakorlatilag „fél-vásárhelyinek" számított, gyakran megfordult az alföldi városban. Ez idő alatt mind szellemi, mind művészi fejlődésében döntő jelentőségű ponthoz érkezett: a sajátos, Németh László-i magyar szocializmus ekkor jut el korunk uralkodó eszméjének elvi vállalásáig; s egyben a szépíró fénykora is ez, legjobb regényeinek és drámáinak, az Iszonynak, az Égető Eszternek, a Széchenyinek, a Húsznak keletkezési ideje. Grezsa könyve e felismerésen alapul; kulcsjelentőségű az egész életmű megítélése szempontjából a vásárhelyi fél évtized. Ezen belül pedig az író vallomása, amit a szerző jó érzékkel, okosan, már a Megközelítések című bevezető fejezetben idéz: „Az az öt év, amit Vásárhelyen, az Alföld csendjében töltöttem, gondolathozamban életem legtermékenyebb szakasza volt." S ha ehhez veszszük, hogy már-már tragikusan, pontosan erre az időre, még a szektás-dogmatikus irodalompolitika elburjánzása előttre esik a Németh László elleni támadások kezdeti, mégis igen heves rohamsorozata — akkor az okos megközelítés egyben roppant izgalmas kortörténeti dokumentumforrássá is válik, egy nem mindennapi művészi és emberi teljesítmény tükrében. Egy olyan elme tanít Vásárhelyen, amelyben Sükösd Mihály „a természet egyszeri, mindmáig nem ismétlő csodáját" bámulhatja. S közben — hiába Lukács György, Illyés Gyula, Veres Péter védelme — támadják, bírálják. Filozófiájáért, régi és újabb társadalomszemléletéért, pedagógiai munkásságáért, írói működéséért. Itt-ott már egykori fasiszta, de mindenesetre „szellemi ellenforradalmár." Műveiben idill és pánik küzd egymással, sajátosan magyar szomorúsággal teli egységet alkotva, talán nem is alaptalanul a történtek után. A pedagógus filozofál, az író már dramaturg és a polihisztor röpke néhány év alatt — éppen hogy megtűrt fordító. Grezsa Ferenc kitartóan és alaposan követi végig a moralista művész mindenkori kálváriáját, úgy, hogy az egyes alkotói motívumok a vizsgáit korszak Németh-i teljesítményeinek motivációiként lépnek elő. Bejárva így a felszabadulás utáni évek Németh László körül örvénylő kozmogóniáját, s azt a benyomást keltve, hogy az alkotói periódus minősítésekor mottóként a könyv egyik fejezetcíme kínálkozik: Emberféleleni, pokoljárás, életgyőzelem. Óriási anyagismeret, magabiztos kezelés, tiszta, élvezetes, mégis tudományos stílus — ilyen észrevételekkel forgathatjuk ezt a nagyon fontos munkát. Olyan rendkívül értékes adalékként, amely a jövőnek minden bizonnyal a tisztább, pontosabb és főleg teljesebb képet fogja felmutatni arról e magyar íróról, akiről legtermékenyebb, legliraibb, s egyben legemberibb alkotói korszaka kapcsán mondhatja Grezsa Ferenc: „A történelem megcáfolta volna Németh Lászlóból a gondolkodót? Sommás és igaztalan állítás. Inkább az író maga igazodott hozzá, önkorrekcióval is, hűséggel is." Egyetlen utolsó reflexió még: a „fülszövegen" a következő szerzői vallomás olvasható: „Munkám vitairat is. Megkísérli bizonyítani, hogy Németh László életművét a szocialista kultúra szervesebb, elevenebb részévé kell — és érdemes — tennünk." Ügy legyen. (Szépirodalmi, 1979.) Domonkos László A József Attila sugárúti villamos végállomásának közelében, nemrég felépült panelházak között vezet az út az Uzsoki utcai óvodához. Amint a tízemeleteseknek, az óvodának sincs semmi különös ismertetőjele. Akár a régi, egyszintes fodortelepi magánházak egyike lehetne. Valamikor az is volt, 1950ben módosult a funkciója, azóta a kisgyerekek — most 79 apróság — második otthona. A toronyházakat nem véletlenül emlegettük. Az új lakásokba költözőknek mi sem természetesebb; hidegben radiátorok melegítenek, s a tulajdonosoknak — bérlőknek — nem kell fazékban forralni a vizet, ha mosni, mosogatni készülnek, összkomfortos lakásokban élnek, számukra magától értetődő tény a kényelem. Nem így az óvoda személyzetének, akik egy régi, romos vályogépületbe költöztek be az apróságokkal, majd húsz évvel ezelőtt. Az akkori szülők — noha maguk sem éltek túl kényelmesen — azon voltak, hogy gyerekeik kulturált körülmények között, a lehetőségekhez mérten minden lóval ellátva töltsék napjaikat az óvodában. Ennek érdekében nem sajnálták idejüket — s erejüket —, munka után sokan az óvodában fogták kézbe a vakolókanalat, a fesiékesecsetet, hogy így segítsék életre az óvónők terveit: legyenek tiszták a falak, tetszetősek a bútorok. Volt, aki játszószereket, hintát, mászókát, csúszdát készített, feloldva a szülői házból kikerülő, napközben idegenek között nevelkedő kisgyermekek szorongását A társadalmi munkának hagyománya van az Uzsoki utcai óvodában. A' szülők önkéntes segítségére számtalanszor volt s7.ükség az évek során. Alig telt el esztendő, hogy kisebb-nagyobb javításokat ne végeztek volna a házon. A gyerekeknek, az óvónőknek és a dajkáknak négyszer ki is kellett költözniük az óvodából. Egyszer azért, mert az egyik szobában leomlott a mennyezet. Javították itt már a födémet és az oldalfalakat. Legutóbb — e munkálatok nemrég fejeződtek be — kicserélték, a parkettát, lebontották a régi cserépkályhát, bevezették a gázt, konvektorokat szereltek fel, újrafestették a bútorokat, a termek falait, az udvari játszószereket. S mindent társadalmi munkában, 150 ezer forint értékben. Ha az önkéntesen segítő vállalatok, szocialista brigádok 'nevét most felsorolnánk, igencsak hosszú lenne a lista. S mert a társadalmi munkára vállalkozók önzetlenül ajánlották fel segítségüket — vannak közöttük huszonévesek, KISZ-esek, akik gyermekeik által az óvoda felújításában, csinosításában nem érdekeltek —. felesleges is lenne a felsorolás. Egyébként is — mondhatnák többen — számtalan szocialista brigád akad a városban, melynek tagjai hasonló célok érdekében hasznosítják szabad idejük kevéske óráit. Megerősíthetik ezt a városi tanács mellett működő társadalmi munkát szervező bizottság tagjai is. A bölcsődék, óvodák, iskolák korszerűsítésére, csinosítására invitáló felhíváshoz minden esztendőben sokan csatlakoznak, azaz, társadalmi munkájuk értékét e célra ajánlják fel. Az eredmény számokkal, a megtakarított forintok felemlítésével is kimutatható. Mégis többet mond a gyakorlati példa, melyet ezúttal a fodortelepi óvoda patrónusainak akciójából merítettünk. Az egykori kisgyerekek — ma már minden bizonnyal maguk i6 szülők — aligha ismernének most második otthonukra. A toronyházak tövében megbújó házban csak az óvónők, a dajkák igyekezete, gyermekszeretete a régi. L. Zs. A magyar hídgyártás centenáriuma Az Erzsébet- és a Ferenc József-híd (ez utóbbi a mai Szabadság-híd) a Dunát, e Tiszát átívelő több acélóriás, a török, indiai. NDK-beli, csehszlovák és jugoszláv exportra gyártott több tucat híd, s a most épülők, köztük a szegedi Tisza- és az újvidéki Duna-híd fémjelzi a magyar hídgyúrtást, amely ezekben a napokban ünnepli centenáriumát. A jubileum alkalmából nyilatkozott Domanovszky Sándor, a GanzMAVAG acélszerkezeti gyárának fejlesztési főmérnöke: — Az 1874-ben alapított gyár éppen 100 éve építette első nevezetes hídját, a párizsi világkiállításon díszoklevéllel kitüntetett zsolnai közúti Vág-hidat: Ezt követően a hazai hídgyártás rohamosan fejlődött, s rövidesen véglegesen megszűnt az acélhidak importja. A század utolsó évtizedében öt nagy Duna-hidat építettek Ezek közül kiemelkedik a Dunát egyetlen, 290 méteres nyílással áthidaló világhírű Erzsébet-híd. Külföldön egyöntetűen ezt ítélték a világ legszebb hídjának. A legszebb statikai megoldású híd pedig a mai Szabadság-híd. Mindkettő teljesen magyar alkotás, a tervezéstől a kivitelezésig. (Az azt megelőzően épült hidak külföldi tervezésűek, például a Marglthidat Eiffel alkotta.) — A második világháborúban megsemmisített Dunaés Tisza-hidak, valamint o 90 szá7.alékban elpusztult nagyobb acélhidak újjáépítését is a Ganz-MÁVAG acélszerkezeti gyára végezte. E korszak legjelentősebb alkotása az 1964-ben felavatott Erzsébet-híd. A következő években a Tiszán négy nagy acélhíd épült. A folyó legnagyobb közúti hídja Szegeden rövidesen elkészül. — A hazai hídgyártás hostszú ideig a világ élvonalába tartozott. A harmincas évek végén megkezdődött a magyar hidexport is, Törökországban 11 hidat készítettek. A háború után Indiában, az NDK-ban és Csehszlovákiában gyártottak több hidat, s Jugoszláviában magyar tervek alapján és magyar kivitelezéssel négy Duna-, egy Száva- és két kisebb hid épült Az elmúlt évtizedekben a hazai hídgyártás nem tudott világraszóló alkotást nyújtani. Most mégis úgy tűnik, az Újvidéken épülő 1014 méter hosszú, 351 méteres középnyilású, ferdekábeles Duna-híd a világ legnagyobb ilyen szerkezetű műtárgya lesz, s ezzel hídgyártasunk ismét az élvonalba kerül. (MTI) Egészségügyünk fejlődé Egészség és társadalom — címszavakban így jelölték meg vizsgálódási körét és témáit annak a tudományos gyűlésnek, amelyet a Magyar Szociológiai Társaság rendez október 25—27-én a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, Az esemény kapcsán e nagy jelentőségű társadalmi és szociálpolitikai téma hátteréről tájékozódott az MTI munkatársa az Egészségügyi Minisztériumban.: Magyartudományos -olasz kollokvium A XVIII. századi magyar— velencei, illetve olasz kapcsolatokról kezdődött tudományos kollokvium kedden a Magyar Tudományos Akadémián. Az MTA és az olasz Fondazlone Giorgió Cini tudományos alapítvány negyedik tanácskozását Köpe.czi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese nyitotta meg. Ezt követően Vittore Branca, az olasz tudományos alapítvány alelnöke köszöntötte a kollokvium résztvevőit. A négynapos tanácskozásra hazánkba érkezett húsz olasz tudós és magyar kollégáik elsősorban a korabeli művelődéstörténeti kapcsolatokat értékelik. Tudományos előadáson számolnak be egyebek között a Rákóczi szabadságharc olasz kapcsolatairól, a XVIII. századi magyar és olasz oktatási intézmények közös vonásairól, s értékelik az irodalmi kapcsolatokat is (MTI) Egészségügyünk fejlődésének — s természetesen szélesebb értelemben a társadalmi és szociális helyzet, e munkakörülmények alakulásának — legfontosabb mutatója, hogy a korábbi évtizedekhez képest lényegesen megváltozott, javult nálunk a lakosság egészségi állapota, közegészségügyi biztonsága. Több területen kiemelkedő sikereket értünk el: felszámoltuk például a tbc-t, mint népbetegséget, gyakorlatilag megszüntettük a járványos gyermekbénulást, a diftériát, a csecsemőhalandóságot sikerült 30 ezrelék alá szorítanunk. Az ország egészét átfogó közegészségügyijárványügyi hálózat működik, fokozatosan bővül az üzem- és az iskolaorvosi szolgálat. Jelentős fejlődésről tanúskodnak egészségügyi ellátottságunk mennyiségi mutatói, egyfelől saját örökségünkhöz képest, másfelöl nemzetközi összehasonlításban is. összesen — a kisegítőkkel együtt — az egészségügyben mintegy 200 ezren dolgoznak. 1978-ban 10 ezer lakosra 26 2 orvos jutott, ami több mint kétszerese a 30 évvel korábbinak. Az egy orvosra-fogorvosra jutó lakosok száma 1977-ben 374 volt (összehasonlításul: Bulgáriában 367, az NDK-ban 418, Ausztriában 438, az Egyesült •Államokban 463, Franciaországban 512, Hollandiában 921, Japánban 658). A felszabadulás előttihez képest kétszereséré nőtt, és így jelenleg 92 ezer fölött van az öszszes gyógyintézmények fekvőhelyeinek száma, s ezzel a nemzetközi rangsor közepén állunk. Három évtized alatt 15-szörösére nőtt a forgalomban levő gyógyszerek értéke, s ezek több mint hóromnegyede hazai készítmény. Tavaly a jogosultak 5,8 százaléka részesült táppénzben, több mint egymillió család kapott családi pótlékot, 270 ezer fölött volt a gyermekgondozási segélyen levők száma. Egészségügyi helyzet és társadalmi fejlődés; betegség, gyógyítás és egészségügyi kultúra; egészségügyi ellátottságunk a kutatások tükrében; az orvos a társadalomban — ezek lesznek a pécsi tudományos tanácskozásnak, a Magyar Szociológiai Társaság első vándorgyűlésének a fő tématerületei a tervezett négy munkaülésen. I