Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

12 Vasárnap, 1979. október 2í: Egy volt műemlék „csontváza" Alsóvároson Szegedi műemlékek nyomában (2.) Érdekek, érdekellentétek J

ó néhány évvel ezelőtt az Árpád téri Sulkovszkyházat akkori tulajdonosai gzerették volna felújítani. Tisztában voltak a házfalon levő márványtábla fontosságával, kérték hát a támogatást, a segítséget a tanácstól is, az Országos Műemléki Felügyelőségtől ls. A huzavona hosszú esztendőkig tartott, végül, mivel az OMF-nek nem jutott pénz az átalakítás támogatására, egyszerűbbnek látta levetetni a márványtáblát, s törölni a műemléki jegyzékről az épületet Ez a tollvonás aztán megkönnyítette az utódok dolgát, az új áruház tervezésekor nem „akadályozta" védett épület a bontásokat, a tereprendezést. Az alsóvárosi napsugaras házak közel száz esztendeje korabeli típustervek alapján épültek. Legnagyobb értékük a homlokzat melyeken a legkülönbözőbb faberakások sorakoztak még évtizedekkel ezelőtt is., (Emlékezhetünk rá, egy ilyen napsugaras házra lett volna szükség annak idején ahhoz, hogy Szeged legyen a naiv művészet központja, itt létesüljön a naiv művészek múzeuma.) Most egyetlen ház, a Nyíl utca 41. már a városi tanács tulajdonában van, ez azonban életveszélyes, a szakemberek szerint felújításra remény sincs. Több értékes napsugaras házsort, épületegyüttest találni, mely órzi eredeti formáját. A példák folytathatók. Bakonyi Tibor építész szerint a téma az utcán hever. — Egyszer, 1967 táján, amikor Szegedre költöztem, nem a szokott útvonalon mentem haza munkahelyemről. Hirtelen rácsodálkoztam a Lófaránál levő szecessziós házra. Mj ez? Erről nem tanultam az egyetemen, az építészet története sem jegyzi ezt a stílust. Ilyen név, hagy Magyar Ede, nem is szerepel a szakirodalomban. Annyira feltüzelt a dolog. hogy hozzáfogtam a kutatómunkához. Rá kellett jönnöm, hogy kincset találtam. Mind behatóbban kezdtem foglalkozni .a századforduló, ezen belül a szecesszió kutatásával. Ennek köszönhető. hogv az MTA építészettörténeti és elméleti bizottságának tagjává választottak, hogy létrejöhetett a szegedi árvíz centenáriumának tiszteletére a Szegedi városrekonstrukció, várostervek című dokumentációs kiállítás. Nemrégiben Párizsban jártam, a kinti kollegák csak sóhajtoztak, ha náluk ilyen lenne! Rájöttem, értékeinket propagálni kell, felfedezni, megismerni és megismertetni. Bugár Mészáros Károly, az Országos Műemléki Felügyelőség területi felügyelője fiatal, energikus építész. Teli lelkesedéssel, úgybuzgalommal, vitakészséggeL A szegedi problémákat is nagy-; szerűen érzékeli. Íme egy példája a sok közül: — A Deák Ferenc 23. számú épület udvarán áll a régi, múlt századi vaskereskedés acélszerkezetű galériája. Régen raktár volt, a kereskedés öntöttvas cégére ma az Alabárdos étterem fő dísze. Az épület homlokzata védett, ám most úgy tűnik, a posta terjeszkedése egy rendkívül ritka, értékes belső teret szüntet meg. Az egyértelműen bizonyítható, hogy építészetileg olyan megoldás is elképzelhető, mely sértetlenül hagyja ezt a ritka építészeti értéket. Nem beszélve arról, hogv a postának csak körülbelül hét évre van szüksége erre az épületre. A dolog azért bosszantó, mert van megoldás, ráadásul olcsóbb is, s ez a műemléki érték a város exponált pontján egy új színfoltot jelentene, például mint irodalmi kávéház. Néhány nappal később Takács Máté, városi főépítész mutatta azt a levelet, melyben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség egyik vezetője tájékoztatta, hogy nem tartanak igényt erre a volt vasvázas raktárépületre. A műemléki és műemlékjellegű épületek megóvása legtöbb esetben szemlélet kérdése. Természetes, hogy az anyagiak is jelentős szerepet játszanak abban hogy a város mely pontján milyen épületre, mennyit költenek. A mérlegelés nagyon bonyolult dolog, figyelembe kell venni a várostervezés alapelveit, a város fejlődésének irányait, szándékait és lehetőségeit csakúgy, mint az Országos Műemléki Felügyelőség meglehetősen behatárolt anyagi segítségét, nem beszélve a lakók, vagy' üzemeltetők sajátos gondjairól, nehézségeiről. Nem vethetjük ma a szemére annak az alsóvárosi lakosnak, hogy nem vállal megfelelő áldozatot műemléki értékeink megrftentésért, amikor szeretné vizes vályogházát kőépületre, tenyérnyi ablakát világos ikerablakra cserélni. Nincsenek eszközök arra, hogy egy még nyilvántartásba nem vett, újonnan fölfedezett építészeti érték ne essen a terjeszkedés áldozatául. Kevés olyan Intézmény, vállalat van még országszerte is, mely szívesebben költözne műemléki jellegű, régi patinás épületbe, mint egy újonnan épített mai létesítménybe. Nem is beszélve ezeknek a régi épületeknek fenntartási, üzemeltetési nehézségeiről. Pedig milyen sok lehetőségnek teremtene otthont ezeknek az épületeknek jelújitása, üzemeltetése. Gondoljunk csak arra, hogy nemrégiben Kass János felajánlotta életművét Szegednek. több magángyűjtő adományozná egy élet során összegyűjtött értékeit a városnak, de nincs hol bemutatni ezeket, hiszen még Erdélyi Mihály ajándéka 6incs közszemlén, és milyen égetően szükség lenne a Szegedről indult a világhírű művészeknek, Moholy-Nagy Lászlónak, Csáki Józsefnek, Buday Györgynek állandó kiállítást teremteni. Nem is beszélve a paprikamúzeumról, a kisgalériákról, a kocsimúzeumról, a művésztelepekről vagy a hangulatos kiskocsmákról, turistaszállókról, vendéglátóipari egységekrőL Ahhoz, hogy minden, nekünk szegediek számára fontos építészeti értéket megtartsunk, hosszú évtizedekre van szükség. Pedig gyakran — mint jó néhány napsugaras ház bizonyítja — a 24. órában vagyunk. A megvétel, a megvásárlás még csak menne is, sokkal nagyobb probléma a fenntartás, az üzemeltetés, s ezt nem lehet csak lelkesedésből csak ügyszeretetből vállalni. Péter László, a Somogyi-könyvtár főmunkatársa szerint, aki nemrégiben éppen műemlékek ügyében írt tanulságos cikket, a népi műemlékek tulajdonosait kellene megnyerni az ügynek. Olyan támogatási rendszert kell kidolgozni, mely az épület tulajdonosait személyesen is érdekeltté teszj az eredeti, műemléki jelleg megóvásában, az állag fönntartásában. Ugyanakkor, mások véleménye szerint az épületek jelentős része csak úgy menthető meg, ha valamilyen állami Intézmény vagy vállalat — múzeum, könyvtár, vendéglátó vállalat — tulajdonába kerül. Jó példák, ha elvétve is, de vannak. A Fekete-házban már megnyílt a megyei munkásmozgalmi múzeum első része, OMFtámogatással felújították az alsóvárosi és a felsővárosi templomot, a városi tanács jelentős anyagi befektetésével a régi zsinagóga épületéből koncert- és kiállitótermet alakít ki... TANDI LAJOS Szintézisterem művész rr O 55 I ... S

zeged képzőművészeti életében szuverén világ Vinkler László munkássága. Művei gyakran állottak viták középpontjában. Megértésük, befogadásuk próbára tesz, csak igényes megközelítés alapján lehetséges. Örök kutató, problémafelvető -megoldó, majd ismét kétkedő szelleme új és új mondanivalóval, formával lepi meg a nézőt, aki tévutakra jut, ha egy megállapodott irányzatot kér számon tőle. E mai kiállítás, amely több mint 40 éves festői munkáságát reprezentálja, sok újat tartalmaz. Vinkler művészetéhez a megértés kulcsát talán legpontosabban a poéta natus és a poéta doctus fogalmának helyes értelmezése adja. Poéta natusnak, azaz született művésznek tartom őt, mind teljesebbé váló életmüvére gondolva, amely csúcsaival, kétkedéseivel Időnkénti hullámvölgyeivel tanúsítja az állítás hitelességét. Ki ne ismerné rajzkészségét. nagyszerű karakteres portréit. Vinkler László rajztudását kivételesnek tartom: a vonalak artisztikuma, sallangmentessége, a távol-keleti művészet egvik specifikumát juttatják eszünkbe. De említhetném Matisse vonalkultúráját, vagy akár Picasso kalligrafikáját is. Vinkler László tudós festő, poéta doctus, aki a humán műveltség mélytengerein is igen járatos. Egyben filozófiai gondolkodású művész is, akinek mondanivalóit és képalkotását a Hegeli tézis-antézis-szintézis dialektikus kapcsolata jellemzi. Kiállításának fó vonása az embercentrikusság. Évezredes emberi problémafelvetéseket, problémamegoldásokat nyújt. Vinkler László — a képek tanúsága szerint — a görögséggel vallja: a világ mértéke az ember! Művészete egyik nagy erényének tartom, hogy nem mond le a tényleges emberi tartalmakról, pedig így a nehezebb utat választja. Ma elég nagy „divat" a képzőművészetben a konkrét formáktól, a tényleges tartalomtól való idegenkedés, amelynek végeredményeként a műalkotás inkább taszítja, mint megragadja a közönséget. Vinkler nem fél a tartalmaktól, mert tudja, hogy bonyolult korunkat nem lehet egyetlen tartalommal kifeiezni. Az elkötelezett művész nem is mondhat le a tartalomról. Egyet kell értenünk Hegellel, amikor 1 . mmá slwÉÉWlwB Vinkler László munkál: Odysseus és Penelopé, Antigoné és Isméne azt mondja, hogy az emberi tartalmat emberi normával lehet kifejezni. Az imént Vinkler Lászlót filozófus festőnek neveztem, aki előszeretettel idézi képein a görög mítoszt, az emberiség tapasztalatainak qzt a kimeríthetetlen kincstárát. Gondolom humanizmusának éltető forrása a görögség szellemi hagyatéka, amely általános mondanivalójával a XX. század emberét is megdöbbenti. Közelítsük meg Vinkler László festészetét a mondanivaló oldaláról, egyúttal legyünk tanúi az intellektuell töprengeseinek is. Jelképi erejű Démétér bájos lanytónak, Persephonénak a törtenele, akit virágot szedő lánytársai közül elragadott a sötét alvilág ura, és csak anyja hosszabb közbenjárására, az olinjposiak parancsára engedte Időnként vissza a felső világba. Amikor eljött anyját meglátogatni, tavaszodott, a természet virágba borult, hogy termést hozhasson. Az évszakok változásának dialektikáját magyarázta a görög történettel, de egy kis elvonatkoztatással mondhatnánk azt is, hogy Persephone nászában az örök megújulás fejeződik ki. Ügy látszik, a művészt izgatja ez a prooiéma. Többször megfesti, hol statikusan, hol dinamikusan oldja meg, jelezve, hogy a történet egyszeri is, meg ismétlődik is. A mitivum könnyen felismerhető egy regebbi képén, — a tápéi virágszedő lányokra gondolok —. sőt van egy fehér, szürrealisztikus megfogalmazása ls. a Tápai lakodalmas. Egy másik témakörnek talán azt a címet lehetne adni, hogy az embernek a maga választotta úton kell járni. Több kép tartozik ide, mondhatnám úgy is, több mondakör. Oidipus, Antigoné, Odysseus a maga útját járja Megtett útjuk Ismereteben tartjuk teljesnek az életüket. Oidipus sorsa az akaratlan szörnyűségek tragédiája: tudjuk, uj ióslatért megy nevelőszüleitől Delfibe, ki akar térni a rá leselkedő veszélyektől, akaratlan lesz apja gyilkosa, anyja férje, testvére apja. Az 6 szerencsétlen sorsában kifejeződik a görögök fátum-értelmezése. Ezeknek az embereknek a maguk választotta úton kellett járni. Arccal az árral szemben, mert az egyik ki akart térni a megjövendölt sorsa elöl, a másik a humánum nevében a zsarnoksággal szállt szembe, a harmadiknak a lelke mélvén Ithaka és felesége képe élt. Fordíthatták volna a hátukat ls a szélnek, de akkor ma nemigen tudnánk róluk, emberi üzenetük nem hatna korunkig. Emberi értékük többek között cselekvésük mércéjével függ össze. A kiállítás egy újabb témaköre a Danaidákhoz és Orestéshez vezet el bennünket. A Babits által is megénekelt ötven asszony megölte a ráerőltetett férjet. Talán így tiltakoztak a matriarchátus biztosította szabadságuk elvesztéséért. Ez volt cselekedetük alapja, mércéje. A filozófus indíttatású festőt nyilván a tettek mozgatórugói, illetve a cselekedetekből levonható általánosítások érdeklik. Bevezetőmben úgy jellemeztem Vinkler Lászlót, mint korunk töprengő Intellektuelljét. Festő lévén témákban, tormákban gondolkodik. Szereti a hegeli probléma-megoldásokat. Ehhez a gondolkodásmódhoz alakította formavilágát, festői eszköztárát, amelyben nagy szerepet latszik a szürrealizmus. Kiállított műrei a szintézis erejével bizonyítják festői kiteljesedését. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Elhangzott Vinkler Lászio szegedi kiállításának megnyitásán 1979 október 5 én, a Bartók Béla Művelődési Központban.)