Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-19 / 245. szám

2 Péntek, 1979. október 19: Magyar-szovjet barátsági gyűlés Budapesten Mint lapunk első oldalán beszámoltunk róla, tegnap délután magyar—szovjet ba­rátsági gyűlé3t tartottak Budapesten, az Ikarus-gyár művelődési házában. A magvar és a szovjet himnusz elhangzása után Mé­hes Lajos, az MSZMP KB tagja, a buda­pesti pártbizottság első titkára megnyitotta a gyűlést, majd Németh Károly, a Politi­kai Bizottság tagja, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Andrej Kirilenko, az SZKP Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Németh Károly beszéde Elöljárójában átadta a ba­rátsági gyűlés szovjet és magyar résztvevőinek az MSZMP Központi Bizottsága és személy szerint Kádár János szívélyes, elvtársi üd­vözletét, legjobb kívánsága­it majd így folytatta: — Nagy örömünkre szol­gál, hogy körünkben üdvö­zölhetjük Andrej Kirilenko elvtársat az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagját a Központi Bizottság titká­rát. a magyar—szovjet ba­rátság kiemelkedő harcosát Meggyőződésünk, hogy ez a látogatás újabb lendületet ad a sokoldalú és minden területre kiterjedő magyar­szovjet együttműködésnek, barátságunk további elmé­lyítésének. — A történelmileg meg­alapozott magyar—szovjet barátság éltető ereje né­peink, pártjaink közös tö­rekvése, azonos érdekcink, közös eszméink, a marxiz­mus—leninizmus és a pro­letár internacionalizmus. Ez a barátság a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zelmével kezdődött, és a kö­zös küzdelmekben gyökerez­ve erősödött meg pártjaink­ban, népeink szivében. — Tárgyalásainkon most Is joggal állapíthattuk meg, hogy a i magyar—szovjet együttműködés erőteljesen fejlődik, pártjaink és né­peink kapcsolatai kitűnő­ek. felhőtlenek. — Gazdasági fejlődésünket jelentős mértékben megha­tározzák a Szovjetunió ener­gia-, nyersanyag-, gép- és technológiaszállitásal. Illető­leg az, hogy a magyar ter­mékek legnagyobb vásárló­ja a Szovjetunió. Külkeres­kedelmi forgalmunk egy­harmadát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. — Annak, hogy együttmű­ködésünket az egység, a köl­csönös bizalom és megértés hatja ét, fó forrása az SZKP és az MSZMP elvi alapokon nyugvó Interna­cionalista politikája, s az, hogy a szovjet nép a kom­munista, a magyar nép a fejlett szocialista társadal­mat építi. Barátságunk erő­sítésében, együttműködé­sünk fejlesztésében példát mutatnak és kiemelkedő sze­repet töltenek be pártjaink vezetői, mindenekelőtt Leo­nyid Iljics Brezsnyev és Kádár János. Újabb lendü­letet adott kapcsolataink fej­lődésének a hazánkban nagy tiszteletnek örvendő Brezs­nyev elvtárs vezette szov­jet párt- és kormányküldött­ség az évi magyarországi lá­togatása. A testvéri szovjet nép képviselőinek fogadta­tása, a tárgyalások eredmé­nye ország-világ előtt de­monstrálta megbonthatatlan barátságunkat, egységünket kifejezte közös törekvésein­ket, jól szolgálta népeink, a haladás, a béke érdekeit. — Pártunk és népünk nagy figyelemmel kíséri a testvé­ri szovjet nép kommuniz­must építő munkáját, na­gyon sokat merített és me­rít tapasztalataiból. Örö­münkre szolgál, hogy sike­resen oldják meg az SZKP XXV. kongresszusán megje­lölt feladatokat Ezután arról szólt Németh Károly, hogy a szovjet Ven­dégek most olyan időpont­ban látogattak hozzánk»<ami­kor pártunk XII. kongresz­szusára és felszabadulásunk 35. évfordulójának megün­neplésére készülünk. — A pártkongresszusra va­ló méltó felkészülés jegyé­ben mindent meg kell ten­nünk az 1979. évi népgazda­sági terv sikeres végrehaj­tásáért, azért, hogy bizto­sítsuk a zökkenőmentes át­menetet a jövő évre. A na­gyobb követelményekhez iga­zodásnak nagy lendítőereje az a széles körű szocialista munkaverseny, amely pár­tunk XII. kongresszusának és felszabadulásunk 35. év­fordulójának tiszteletére or­szágszerte kibontakozott A továbbiakban szocia­lista építőmunkánk nem­zetközi feltételei között az első helyen említette Né­meth Károly, hogy • szoros szövetségben együtt hala­dunk és küzdünk a Szov­jetunióval. s a Varsói Szer­ződés többi országával, a szocialista közösséggel. Hang­súlyozta: országaink inter­nacionalista összefogása, al­kotó együttműködése a bé­ke megvédésének legfőbb záloga. A fegyverkezési verseny megfékezését szolgálják a szovjet békepolitika újabb nagyszerű megnyilvánulásai, azok az ésszerű békejavas­latok. amelyeket Leonyid II­1ics Brezsnyev a közelrtvúlt­ban tárt a világ elé az NDK megalakulása 30. évforduló­ján tartott beszédében. Mi­ként a világon mindenki, akinek érdeke a béke. a mi pártunk, népünk és kormá­nyunk is örömmel fogadta és teljes mértékben támogatja az újabb szovjet békekezde­ményezéseket — Mi. mint eddig, ezután is azért fogunk dolgozni, hogy megszilárduljon a bé­ke. tovább haladjon az eny­hülési folyamat. Tovább erő­sítjük a megbonthatatlan magyar—szovjet barátságot, mert ez nemzeti ügyünkké vált —, hangsúlyozta Németh Károly és a két nép barát­ságának éltetésével fejezte be beszédét Mndroj Kirilenko beszéde Andrej Kirilenko nagy taps közepette • lépett a mikrofon­hoz. Elöljáróban őszinte örö­mét fejezte ki, hogy talál­kozhatott az Ikarus gyár kol­lektívájával, Budapest, a testvéri szocialista Magyar­ország fővárosa dolgozóinak képviselőivel, majd Leonyid Iljics Brezsnyevnek, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitká­rának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének legszívélyesebb üd­vözletét tolmácsolta a gyűlés részvevőinek, minden ma. gyar dolgozónak. Egyben a szovjet emberek testvéri Jó­kívánságait is tolmácsolva új sikereket kívánt a fejlett szo­cialista társadalom építésé­hez. — Mint Igaz! barátok, a szovjet emberek őszintén ör­vendenek a magyar dolgo­zók vívmányainak. Barátaink minden újabb sikere előre­lépés közös célunk felé. — A magyar nép, a mun­kásosztály elkötelezettsége, összeforrottsága a Magva r Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának méltó kö­szöntésére kibontakozott szo­cialista munkaversenyben is megnyilvánul — hangsúlyoz­ta, majd Így folytatta: — A szocializmus olyan hatalmas erővel rendelkezik, amely képes leküzdeni az akadályo­kat. Ez az erő mindenek­előtt a kommunista párt kö­ré szorosan tömörült nép alkotó ereje, a szocialista ál­lamok testvéri, állandóan fejlődő együttműködése. JóJ fogalmazta meg ezt a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepségén Leonyid Iljics Brezsnyev: ,.A minden terü­leten folytatott együttműkö­désünkben szerzett tapaszta­latok a szocialista szolidari­tás legyőzhetetlen erejének meggyőző példái. Közös aka­ratunk, hogy ez így legyen a jövőben is." — Népeink állandóan gazdagodó internacionalista kapcsolatainak nagy jelentő­ségű okmánya az SZKP és az MSZMP, a Szovjetunió és Magyarország közötti testvéri barátság és sokoldalú együtt­működés továbbfejlesztéséről szóló közös nyilatkozat, ame­lyet a szovjet párt- és kor­mányküldöttség magyaror­szági látogatásakor Leonyid Iljics Brezsnyev és Kádár János írt alá. Ez a közös nyilatkozat a társadalmi élet minden fontc« területére meghatározta közös cselek­vésünk átfogó programját, elősegíti országaink erejének megszilárdulását. — Pártjaink és országaink közösen megoldva a kom­munista és a szocialista épí­tőmunka sok nagy feladatát, azonos eszmét valló barátok­ként közelitik meg a nem­zetközi politika valamennyi legfontosabb kérdését is. — Az egész világ hallhatta azokat az új. rendkívül fon­tos külpolitikai kezdeménye­zéseket. amelyeket Leonyid Iljics Brezsnyev jelentett be a berlini Köztársasági Palo­ta szónoki emelvényéről. Ézek a kezdeményezések a jó szándék példáját, az eurcn pai kontinensen fennálló ka­tonai konfrontáció lényeges csökkentésére irányuló őszin­te óhajt és ennek reális le­hetőségét mutatják. Leonyid Iljics Brezsnyev beszéde élénk visszhangot váltott ki az egész világon, mert a ben­ne kifejtett javaslatok meg­felelnek az egész emberiség vágyainak és reményeinek. — A szocialista közösség országait, az egész békesze­rető közvéleményt különösen aggasztja az imperialista ál­lamok reakciós köreivel egy­re szorosabban szövetkező pekingi vezetés külpolitikája, amely komolyan veszélyezteti a békét. A Szovjetunió — elvi álláspontjából kiindulva — mindig kifejezte készségét, hogy békében és barátságban éljen a kínai néppel, normá­lis államközi kapcsolatokat tartson fenn a Kínai Népköz­társasággal, de természeteden nem harmadik országok ér­dekeinek rovására. Ezt kor­mányunk nyilatkozatai pon­tosan megfogalmazták. A Szovjetunió kész konstruktív tárgyalásokat folytatni Kí­nával, és pontosan ezzel a szándékkal láttunk hozzá a Moszkvában nemrég megkez­dett tárgyalásokhoz. — A béke és a társadalmi haladás elválaszthatatlan egymástól — hangsúlyozta befejezésül Andrej Kirilenko —, éppen ez képezi közösen folytatott nemzetközi politi­kánk alapját. Ennek megva­lósítása érdekében fogunk a jövőben is mi kommunisták, internacionalisták hozzájárul­ni a testvérországok együtt­működésének elmélyítéséhez. Véget ért a KGST vb ülése O Moszkva (MTI) Moszkvában tegnap, csü­törtökön véget ért a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsa végrehajtó bizottságá­nak 92. ülése. Az ülésen a tagállamok állandó képvise­lői, a kormányok elnökhe­lyettesei vettek részt. Ha­zánkat Marjai József. a Mi­nisztertanács elnökhelyettese képviselte. Az ülés munká­járól közleményt adnak ki. * Az ülésszak idején Mar­jai József és Konsztantin Katusev — a magyar—szov­jet gazdasági, műszaki és tu­dományos együttműködési kormánybizottság két társ­elnöke — megbeszélést foly­tatott. Egyebek közt áttekin­tették a , két ország közötti árucsereforgalom helyzetéi és meghatározták a szüksé­ges teendőket. A soron követ­kező, Moszkvában megtartan­dó kormánybizottsági ülés előkészítéseként áttekintették a napirend pontjait: Marjai József tegnap este Moszkvából hazaérkezett Bu­dapestre. Parlamenti küldöttségünk hazaérkezett Prágából • Budapest (MTI) Parlamenti küldöttségünk, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés el­nökének vezetésével részt vett a Varsói Szerződés tag­államai parlamenti képvise­lőinek konzultatív tanácsko­zásán, csütörtökön visszaér­kezett Budapestre. Példás helytállás a munkahelyen és a szolgálatban Sajtótájékoztató a munkásőrség tevékenységéről Pénzügyi tárgyalások • Budapest (MTI) Csütörtökön, tegnap hiva­talos látogatásra Budapestre érkezett dr. Hannes And­rosch, osztrák alkancellár, szövetségi pénzügyminiszter. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Faluvé­gi Lajos pénzügyminiszter. Délután a Pénzügyminiszté­riumban megkezdődtek a tárgyalások. S Budapest (MTI) A munkásőrség országos és Vas megyei parancsnok­sága, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalával és a Belügyminisztérium határőr­ség országos parancsnoksá­gával közösen sajtótájékoz­tatót rendezett tegnap, csü­törtökön Szombathelyen. A tájékoztatón Rácz János, a Vas megyei pártbizottság titkára a vendéglátók nevé­ben köszöntötte a résztvevő­ket, s adott részletes ismer­tetést Vas megye történelmi múltjáról, fejlődéséről, az elért eredményekről, a la­kosság élet- és munkakörül­ményeiről. Ezután Nagy György, a munkásőrség országos pa­rancsnokának első helyette­se ismertette, hogy a mun­kásőrök, akik az ország min­den részén, minden üzem­ben. intézményben, vezetők és beosztottak között egy­aránt megtalálhatók lelke­sen készülnek az MSZMP XII. kongresszusára, s ha­zánk felszabadulásának 35. évfordulójára. A munkásőr­ség országos parancsnoksá­gának felhívására — amely arra szólította fel a munkás­őröket, hogy személves pél­damutatásukkal váljanak a munkaverseny-mozgalom fokozóivá, járjanak élen a munka minőségének iavilá­sában, a takarékos gazdálko­dásban, az alkotó tevékeny­ség ösztönzésében — minde­nütt példás vállalások szü­lettek. A munkásőrök 76 szá­zaléka fizikai dolgozó., Ez megfelel a munkásőrség jel­legének, s összefügg azzal is, hogy az utánpótlás bázisai az ipari és mezőgazdasági üzmek. A munkásőrök csak­nem 80 százaléka szocialista brigádok tagja, vagy vezető­je. A Csepel Vas- és Fém­műveknél például több mint 100 brigádvezető munkásőr. Mint Nagy György több példával ls bizonyította, a munkásőrök gyakran nem­csak résztvevői, hanem kez­deményezői, szervezői és élenjárói is a munkaver­senynek. Nagy György ezután arról szólt, hogy a munkásőr-fel­adatok ellátásában, a szolgá­lati és kiképzési tervek tel­jesítésében is eredményes az állomány munkája. Az országos parancsnokhe­lyettes beszéde után Takács József, a munkásőrség Vas megyei parancsnoka tartott tájékoztatót a megye mun­kásőregységeinek tevékeny­ségéről. A tájékoztatók után az előadók válaszoltak az új­ságírók kérdéseire, majd a résztvevők Szentgotthárdra látogattak, ahol a Rába Ma­gvar Vagon- és Gépgyár me­zőgazdasági gépgyárában dolgozó munkásőrökkel ta­lálkoztak. A csütörtöki prog­ram befejezéseként öriszent­péteren Ábel László vezér­őrnagy, a határőrség politi­kai csoportfőnöke tartott tá­jékoztatót a határőrség és a munkásőrség gvtimölcsöző együttműködéséről. A kétnapos rendezvény ma, pénteken harcászat! gyakorlattal és lövészettel zárul: " A 215. PLENÁRIS ÜLÉS Közös sajtótájékoztatóval ért véget csütörtökön Bécs­ben a haderő-csökkentési tárgyalások részt vevőinek 215. plenáris zárt ülése. A nyugati küldöttségek szóvi­vője szerint Edwin Bolland, Nagy-Britannia küldöttségé­nek vezetője felszólalásában a nyugati résztvevők nevé­ben üdvözölte ugyan azt az új szovjet kezdeményezést hogy a szovjet fél egy ev alatt csaknem 20 000 katonát és 1000 harckocsit von ki az NDK területéről, de azt pró­bálta bizonygatni, hogy még Asszad elutazott a Szovjetunióból 4? Moszkva (MTI) Hivatalos, baráti látogatá­sa befejeztével tegnap, csü­törtökön hazautazott a Szov­jetunióból Hafez Asszad, az Arab Újjászületés Szocia­lista Pártjának főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság el­nöke. Asszad párt- és kor­mányküldöttség élén tett négynapos látogatást a Szov­jetunióban. Moszkvai hiva­talos tárgyalásai után a de­legáció ellátogatott Örmény­országba. • Moszkvában közös közle­ményt adtak ki Hafez Asz­szadnak, az Arab Újjászüle­tés Szocialista Pártja főtit­kárának, a Szíriai Arab Köz­társaság elnökének látogatá­sa befejeztével. Mint a köz­lemény megállapítja: a Szov­jetunió és Szíria ismételten leszögezte, hogy eltökélt szándéka, hogy a Közel Ke­leten az igazságos és átfogó 'rendezés kivívása. A tárgyalások résztvevői kifejezésre juttatták elége­dettségüket azzal kapcsolat­ban, hogy a különbékeszer­ződés elleni harcban tovább szilárdul az arab államok összeforrottsága, akcióegysé­ge. A Szovjetunió és Szíria vezetői megállapították, hogy a kulcsfontosságú nemzetkö­zi kérdésekben álláspontjuk egybeesik. A szíriai fél a bé­keszerető szovjet politika újabb bizonyítékának tekin­ti Leonyid Brezsnyev javas­latalt arról, hogy a Szovjet­unió egyoldalúan kivonja katonai erőinek és haditech­nikájának egv részét az NDK területéről. A tárgyalások résztvevői állást foglaltak a szovjet— I szíriai baráti együttműködés további szélesítése mellett. | ezután a csökkentés után is fennmarad „Közép-Európá­ban a kelet nagy katonai fő­lénye". ZSIVKOV ROMÁNIÁBA ÉRKEZETT Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt fő­titkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke meghí­vására csütörtökön barát! látogatásra Romániába érke­zett Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára, a Bolgár Népköztár­saság Államtanácsának elnö­ke. SZÉLES KÖRŰ TÁMOGATÁS Széles körű támogatásra talált az ENSZ politikai bi­zottságában az a szovjet kez­deményezésre megvitatott javaslat, amely elítéli a he­gemonizmust és az arra való törekvést a nemzetközi kap­csolatokban. ÁREMELÉSEK KÍNÁBAN Megbízható forrás szerint a Kínai Államtanács döntése értelmében november elsejé­től általános fogyasztói ár­emelést hajtanak végre Kí­nában. A népköztársaság ki­kiáltása ' óta legátfogóbb és legnagyobb méretű áremelés kiterjed a legtöbb mezőgaz­dasági és iparcikkre. IIUANG HUA SAJTÓÉRTEKEZLETE A kínai vezetés ismert ál­láspontját ismételte meg csütörtöki sajtóértekezletén Huang Hua kínai külügymi­niszter, aki a „kissé gyengél­kedő" Hua Kou-feng mi­niszterelnököt helyettesitet­te. Azt mondotta, hogy a je­lenlegi körülmények között politikai megoldást keresni a kambodzsai válságra „nem lenne realista kezdeménye­zés". A továbbiakban élesen támadta a Szovjetuniót és Vietnamot.

Next

/
Thumbnails
Contents