Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-28 / 227. szám

Péntek, 1979. szeptember 28. 3 A fegyveres erők napja alkalmából ünnepség a megyei tanácsházán Ünnepség volt tegnap, csü­törtökön délelőtt Szegeden, a megyei tanács székházában a fegyveres erők napja alkal­mából. A polgári védelem hivatásos állományában, a megyei és a helyi parancs­nokságokon, az üzemek, téeszek, intézmények PV­alegységeiben tevékenykedők helytállását méltatták. A Himnusz elhangzása után öze János ezredes kö­szöntötte az ünnepség részt­vevőit, katonákat, állami, in­tézményi vezetőket, dolgozó­kat. köztük társadalmi akti­vistákat, majd Nagy Sándor őrnagy mondott beszédet. A továbbiakban a védelmi feladatok teljesítésében, a munka szervezésében, irányí­tásában élen járóknak kitün­tetéseket adtak át. Honvédelmi Érdemérem ki­tüntetésben részesült.* Gyulcin György (szegedi járás). Mé­száros Mária (Makó). Szakva Béla (Szeged), Gulyás Anial (Szeged). Karasz Jakab (Ma­kó), Molnár József (Szeged), Németh Imre (Makó). Szege­di Margit (Makó). Antal Jó­zsef (Szentes), Bucsi István (Csongrád), dr. Csergő Tibor (Szeged). Csurgó György (Ma­kó). Farsang Ferenc (szentesi járás). Fodor István (Szeged), Gacsári Kiss János (Szen­tes). dr. Kiss Lajos (Vásár­hely), Kosztolányi Mihályné (szentesi járás), Rasz Milosné (Deszk), Szabó Imre (szente­si járás). Székely Ferencné (Vásárhely), Szépvölgyi János (Vásárhely), dr. Vitos György (Szeged), Zoltán Gábor (Vá­sárhely) és dr. Rostás Irén (Szeged). Sokan részesültek dicsé­retben és jutalomban. Dr. Perjési László, a me­gyei tanács elnöke, polgári védelmi parancsnok fogadást adott az ünnepség résztvevői­nek tiszteletére, s vele együtt gratulált a kitüntetetteknek Nagy László, a megyei párt­bizottság osztályvezető-he­lyettese. Szakszervezeti Az úi híd krónikái'a delegáció utazott Romániába A szakszervezet vezetőségének napirendjén Az építők tevékenysége és munkakörülményeik Az építő- és építőanyag- felhasználásában szerzett ta- tőanyag-ipar idei munkájá­ipari szocialista brigádmoz- pasztalatokat. Szilágyi Lajos r.ak eredményeiről. E sze­galomban javultak a fel- építésügyi és városfejlesztési rint az év első nyolc hó­ajánlások teljesítésének mű- miniszterhelyettes beszámo- napjában 1,6 százalékkal bő­szaki és gazdasági feltéte- jójából és az írásos előter- vült az építőipari termelés, lei — állapította meg csü- . ..... ... . Az ÉVM-vállalatok ebben az törtöki ülésén az Építő-, Fa- ^sztesbol lutunt, hogy a jd&7akban 21 760 üj oU_ és Építőanyag-ipari Dolgo- tervidőszak első három evé- £oht adtak át ami az egy zók Szakszervezetének köz- ben több mint 30 százalékkal évvel ezelőttinél 6 százalék­ponti vezetősége, amely Po- bővült a dolgozók jóléti és kal kevesebb. Budapesten a dina Sebő titkár előterjesz- kulturális ellátása. A vál- ;akasépítés helyzete némi­... ... , . . .. , ; . , . , .,. leg javult, az ÉVM-vállala­tese alapján áttekintette a lalatok joleti és kulturális tok a múlt év azonos idő­mozgalom eddigi fejlődését alapjukat évi 80—100 millió szakához viszonyítva 3,2 szá­és megjelölte a további fel- forinttal kiegészítették a ré- zalékkal több lakást adtak A Szakszervezetek Temes megyei Tanácsa meghívásá­nak eleget téve Kovács Sán­dornak, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa titkárának vezetésével dele­gáció utazott tegnap, csütör­tökön Temesvárra. A kül­döttségnek — amely tanul­mányozni fogja háromnapos romániai tartózkodása során a román szakszervezetek ter­melését, gazdálkodást segítő tevékenységét, valamint a/ üzemi demokrácia fórum­rendszerét és annak funkcio­nálását — tagja dr. Harma­tos József, az SZMT közgaz­dasági osztályának vezetője és Polgár Jenőné textiles szervező. A Csongrád megyei szak­szervezeti delegációt a nagy­laki határállomáson tegnap dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára búcsúztatta. Útépítések adatokat. A tapasztalatok szesedési alapból is. Az üze­szerint a szakmai szakszer- mi étkeztetésre fordították a vezethez tartozó több mint legtöbbet, s így mintegy 150 15 000 szocialista brigád ezer építőipari dolgozó ellá­mind igényesebb saját mun- tását javították. Három év kájával szemben, s a koráb- alatt csaknem 60 százalék­binál magasabb követeimé- kai növelték az üdültetésre nvek alapján kívánja isme*- fordított kiadásokat. A se­telten kiérdemelni a meg- gélyek szerényebb mérték­tisztelő címet. Az előirány- ben emelkedtek, s. a szociá­20tt mennyiségi feladatok lis, a kulturális és a sport­teljesítésén túl szorgoskod- célok támogatása átmeneti rak a munka minőségének visszaesés után az 1975. évi és gazdaságosságának javí- szinten maradt. Az idén az tásán. Ez tükröződik a XII. élelmiszerárak változásához pártkongresszus és felszaba- igazodva növelték az üzemi dulásunk 35. évfordulója étkeztetés nyersanyagnormá­tiszteletére kibontakozott it, a jóléti alapot, s az át­munkaversenyben is. lagosnál kisebb arányban a Az ülésen megtárgyalták térítési díjat is, amit a dol­az állami építőipari válla- g°zók fizetnek, latok jóléti és kulturális Az ülés résztvevői végül alapjainak kialakításában és tájékozódtak az építő- és épi­át. (MTI) Kereskedelmi kirendeltség Magyar kereskedelmi ki­rendeltség nyílt a héten Chi­cagóban. New York és Wa­shington után ez a harma­dik magyar kereskedelmi képviselet az Egyesült Ál­lamokban. Megnyitását a közép-nyugati államok nö­vekvő gazdasági jelentősége, s az ottani vállalatok ha­zánkkal gyarapodó kapcso­latai indokolták. Régi ke­letű a kapcsolat a többi kö­zött a chicagói székhelyű IHC mezőgazdasági gép­gyárral, a Deer traktorkon­szernnel és az Eaton-céggel. Nemzetközi közlekedéspolitikai tanácskozás Az európai szocialista or- lekedéspolitikai koncepció szagok, valamint Ausztria, kialakításával, éppen ezért Olaszország és az NSZK köz- hasznos, hogy a különböző lekedési szakértőinek részvé- elképzeléseket kölcsönösen telével csütörtökön kétnapos megismerjük. A tapasztalat­nemzetközi tanácskozás kez- csere elősegíti a nemzetközi dődött a MÁV Vezérigazga- együttműködést. Az európai tóságon. Urbán Lajos közlekedés­és postaügyi államtitkár meg­nyitójában hangsúlyozta, hogy Európa valamennyi or­szágában foglalkoznak köz­Kevesebb a baleset a mezőgazdaságban Az SZMT munkavédelmi bizottságának ülése Az SZMT munkavédelmi külön oktatást tartottak min- zetben naponta hűtött üdítő osztálya mellett működő me- denütt a dolgozóknak, s kü- italokat is vittek az aratók­zogazdasági munkavédelmi lón felhívták a figyelmet a nak. bizottság tegnap délelőtt Sze- munkabiztonsági és a tüzvé- Garai János, az SZMT geden. az SZMT Eszperantó delmi előírások betartására, munkavédelmi felügyelője a utcai székházában tartott Javult a munkavédelmi szem- biztonsági megbízottak fele­ülésén a nyári gépszemlck, az lelet, jobb volt a gépek mű­aratás és az ezt követő me- szaki állapota, rendszeresebb zögazdasagi munkák munka- az ellenőrzés, mindezek hoz­vcdelemmel kapcsolatos ta- zajárultak ahhoz, hogy nem nulságait tekintették át a következett be súlyos bal­résztvevők, majd meghatá- eset. rozták a közeli napok. az Külön vizsgálták az ara­őszi munkák feladatait. A nyári gépszemlék bizo­nyították. hogy a szövetkeze­tek vezetői megfelelő fontos­ságot tulajdonítottak a mun­kabiztonsági előírásoknak. A vizsgált időszakban sem ha­lálos. sem csonkulásos bal­eset nem volt Csongrád me­gyében. a mezőgazdaságban. Sőt csökkent a könnyű sérü­léseket okozó balesetek szá­ma is. A kampánymunkák 1 ősségéről szólt. Ma'si Mi­hályné, a TESZÜV osztály­vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy több hejyütt kí­vánnivalót hagy maga után a növényvédő szerek tárolási módja. Sürgősen meg kell tásban és a betakarításban teremteni annak a lehetősé­részt vevő dolgozók szociá- gét, hogy a növényvédő sze­lis ellátását, munkakörülmé- reket zárható raktárakban nyeit. Megállapították, hogy tárolják. előreléptek az aratásban és A tanácskozás munkájában a betakarításban részt vevők részt vett és felszólalt Vincze szociális körülményeinek ja- József, az SZMT munkavé­vításában. Szinte mindenütt delmi osztályának vezetője és emelt adagú és kalóriájú főtt Mészáros Tibor, a Csongrád ételt biztosítottak a dolgo- megyei tanács vb mezőgaz­zóknak. Az ebédet hőtároló- dasági és élelmezésügyi osz­edényekben szállították a tályának műszaki munkavé­megkeádése előtt összevont munkahelyre. Több szövetke- delmi felügyelője is. közlekedési rendszerek foko­zottabb összehangolását. Fon­tos ez annál is inkább, mert minden ország közlekedés­politikájának közös célja, hogy a közlekedés szerveze­tének fejlesztésével a belföl­di forgalmat, s a nemzetközi kapcsolatokból származó igé­nyeket megfelelő színvona­lon gyorsan, biztonságosan és a lehető leggazdaságosabban elégítse ki. Az államtitkár hangsúlyozta azt is. hogy Magyarország földrajzi hely­zete folytán kedvező vasúti és közúti összeköttetést nyújt a nemzetközi forgalom szá­mára, ezért a hazai szállítás! igények kielégítésével együtt a tranzitvonalak fejlesztését, a nemzetközi forgalom felté­teleinek javítását kötelezett­ségnek tekintjük. Miután a közlekedés a különböző tár­sadalmi, gazdasági és ter­mészeti adottságokkal ren­delkező országokban azonos problémákat és megközelítő­en azonos megoldásokat vet fel, jól hasznosíthatók a nemzetközi tapasztalatok A kétnapos tanácskozáson 13 hazai és külföldi előadás alapján a Szakemberek véle­ményt cserélnek a közleke­dés több országot érintő idő­szerű kérdéseiről, foglalkoz­nak egyebek között a közle­kedéspolitika nemzetközi fel­adataival. gazdaságpolitikai, ideológiai és környezetvédel­mi összefüggéseivel, az egyé­ni és a tömegközlekedés he­lyes arányainak kialakításá­val, a közút és a vasút kí­vánatos és gazdaságos mun­kamegosztásával. (MTI) Lezárták és átépítik a Nagykörút—József Attila sugár­út kereszteződését, szélesitik a Szilléri sugárutat. csatatér­hez hasonlatos a szegedi oldalon a híd alatt átbújó Felső Tisza part úttestje, odaát az Odesszai körutat is szélesítik — meglehetősen nagy területet érintenek tehát az új híd november elejére tervezett átadásával összefüggő munká­latok. Szinte nincs is Szegednek olyan felnőtt lakója, akit utasként, járművezetőként ne érintene közvetlenül az út­épílési láz íhiatti forgalomelterelés — tapasztalataink sze­rint azonban a városlakók többsége megértéssel fogadta az átmeneti korlátozásokat. Hiszen tudjuk, még jó egy hónao. s a József Attila sugárút öt, a Nagykörút hat sávosra bő­vített úttestje a forgalmas kereszteződésben bennünket se­gít majd a biztonságos haladásban, a Szilléri sugárút rozo­ga pályája helyett zökkenések nélküli aszfaltburkolatot ta­lálunk. s a híd alatti út tervezett négv sávjából is hasz­nálhatunk majd kettőt. Az újszeged! oldalon is kényelme­sebben lehet haladni, s kipróbálhatjuk a híd érdesített asz­faltburkolatát is — ennyi ígéretért érdemes türelmesnek lennünk. Képeink a munkálatokban közreműködő Közúti Építő Vállalat és a Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vál­lalat dolgozóinak tevékenységét örökítették meg. U* v* - - I - V"® ' A— • „,,-JZtt,. A Felső Tisza parton az idén két, jövőre négy sávos űt vezet majd át a híd alatt A kocsi kész belont hoz a Szilléri sugárútra, csak el kell teríteni m wmm • • •• , Somogyi Károlyrvé felvételei A hídpálya érdesített, öntött aszfaltburkolata véd a meg­csúszás ellen

Next

/
Thumbnails
Contents