Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-13 / 214. szám

CWfSrfSk, 19*7*9. szeptember IX A Dugonics általános iskola tanulói csomagolják a konzerveket — — 4 Őszi szezon a konzervgyárban Paprika, paradicsom — Új termékek A Szeged* Konzervgyár­ban a jelenlegi csúcsidőben diákok és katonák is segíte­nek az üzembe érkező pap­rika és paradicsom feldol­gozásában. November végé­ig, három turnusban, mint­egy 150 katona dolgozik a konzervgyárban. Segítenek a gyártás-előkészítésben. a húskonzervek készítésénél és a csomagolóüzemben is. Az általános és középiskolások a paprika tisztítását végzik. Ebfcöl a növényből naponta átlagban 150 mázsát dolgoz­nak fel az üzemben, ahol elégedettek a munkájukkal. Ügy tervezték, hogy az idén paradicsomból 4 ezer 200 vagon sűrítményt ké­szítenek. Eddig körülbelül 1 ezer 692 vagon sűrített pa­radicsomot szállítottak el Szegedről. A termelő gazda­ságok előrejelzése alapján a szezon végéig mintegy 3 ezer 500 vagon paradicsom beérkezése várható az üzem­be. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok vezetői azt mondják, az idei időjá­rás a paradicsomnak sem kedvezett. Korán beért, s kevesebb, mint amennyire számítottak. Ráadásul nem volt zőkke. nőmentes a két új paradi­csomsürftő P—35-ös típusú gépsor termeléibe állítása .sem. Ezekkel a tervezett napi 70 vagon helyett csak 60—65 vagon paradicsomot tudnak feldolgozni. Ezért a gyárban a szezon elején, a múlt hónapban 224 vagon paradicsomot kénytelenek voltak más konzervgyárba küldeni. vezésű töltött káposztának san ezer vagon konzervet Az üzemben, tul azon, nagy sikere van az NSZK- kénytelenek a szabad ég hogy még javaban tart a t^ Az üzemből eddig alatt tárolni. Remélhetőleg zöldségfélék feldolgozása, nüntegy 330 vagon termé- október végéig elkészül az mar a téli szezonra készül- ket szállítottak a tőkés és új 2 ezer négyzetméteres nek. A húskészítmények zo- x ezer 100 vagOI1 konzervet raktár, amit idővel 3 ezer mét akkor küldik a piacra, pedig a szocialista országok- 500 négyzetméteresre bőví­Két új termékkel is Jelent- ba. te nek. Ez nagymértékben keznek. A vadászhús és a Nem kis gondot okoa a segítené a megfelelő raktá­csípős vagdalt már sikere- készáru raktározása. Átlago- rozást. sen vizsgázott egy szakmai HH^H^^^MMHMMHMMIH^HII^HMMMM^H^BMW Katonák, munkaköpenyben zsűri előtt. Egyik új húské­szítményüket jelenleg a KERMI vizsgálja; a minősí­tés után kezdődhet a pró­bagyártás. A konzervgyárban el­mondták, az exporttervüket eddig időarányosan teljesí­tették. A Kohl-Rolád elne­Bőripari szövetkezetek megbeszélése Tegnap, szerdán délelőtt a dolgozói nemrégiben csatla­Csongrád megyei KISZÖV koztak az MSZMP XII. küldöttközgyűlésének szer- kongresszusa és hazánk fel­vezépi bizottsága egész na- szabadulásának tiszteletére pos tanácskozást rendezett indított munkaversenyhez, a 'megye bőr-, szőrme- és A korszerű csúszópályás sza­műbőrfeldolgozó-, valamint lagrendszerű termelés megva­a cipőipar szövetkezetei lósításával és további töké­képviselőinek részvételével létesítésével el akarják érni Mindszenten. A szakmai az 1979. évi terv tízszázalé­összejövetel megnyitóját kos túlteljesítését, a jövő Benkő János, a Szegedi Bőr- évre előirányzottakat pedig diszmű Ipari Szövetkezet el- öt százalékkal kívánják túl­nöke tartotta, majd beszá- haladni, molt a szövetkezet tevé­kenységéről. Ezt követően Györké Jó­Takarékpénztári kollokvium A jövő év elején árrefor- kedvezőbb árukínálatra ösz­mot hajtunk végre a terme- tönözzük. A hatékony gáz­lói szférában, hogy vállala- dálkodás és a jó összetételű tainkat a jobb minőségű és árukínálat olyan helyzetet gazdaságosabb. termelésre, a teremt, amelyben érdemes takarékoskodni. kifizetődd A szocialista export és a tőkés bérmunka ütemezésé­, . . ... nél a szállítási határidők zsefne, a Könnyűipari Mi- betartására töreked­restes1 STSÍSS?^ az ágazat jeiemegi neJyzete- ^ ü termék arányának 99,9 vei, gazdasagi életünkben betöltött szerepével, s töb­bek közt kitért a bőr-, szőr­me-, cipő- és bőrfeldolgozó ipar középtávú feladataira, és a fejlesztés lehetőségei­nek ismertetésére is. százalékosnak kell lennie, a termelékenység növekedése mellett Gépesítik a szabászatot, s a különböző célgépek beállí­tásával az anyagköltség­Az előadás után Schlitt színvonalat az eredeti terv­Károly, a Rákospalotai Mű- hez képest fél százalékkal anyagfeldolgozó Vállalat fő- tovább csökkentik. mérnöke az üzem- és mun­kaszervezésről tartott adást Az energiagazdálkodási elő- intézkedésekben szerepel a szövetkezetnél a személy- és A résztvevők délután tehergépkocsik üzemanyag­üzemlátogatásaz lsmerked- felhasználásának, a techno­tek a házigazda szövetkezet lógiai villamosenergia-fo­mindszenti részlegének gyasztással és a fűtési, vdá­munké iával. A Szegedi Bőr- gítási energiával való foko­dísanü ipari Szövetkezet zottabb takarékosság, jól dolgozni és mindezek együtt valutánk stabilitását is jelenthetik — mondotta szerdán Székesfehérváron Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter a nemzetközi taka­rékpénztári kollokvium megnyitóján. Előadásában az ország gazdasági helyze­téről szólva utalt a kedve­zőtlen világgazdasági válto­zások hatásaira, s hozzátet­te, hogy a népgazdaság egyensúlyi feszültségeinek okai gazdasági munkánk gyengeségeiben, a társadal­mi munka nem kielégítő hatékonyságában is keresen­dők. A szék fos fehérvári kollok­viumot, a Takarékpénztárak Nemzetközi Intézetének fel­kérésére, az Országos Taka­rékpénztár rendezte. Az eszmecserén napirendre ke­rül többek között az is. ho­gyan járulnak hozzá a ta­karékpénztárak a családi, a vállalati és az állami beru­házásokhoz. Vezetők és változások A címből már kiderült, hogy vezetők­kel, gazdasági, vállalati vezetőkkel akadt számos, kellemesen meglepő találkozásom az utóbbi néhány évben. Meglepő, mert az ember kívülállóként megítél a maga számára embereket, akik aztán — legalábbis jó néhányan közülük — hat-nyolc esztendő múltán egészen új, változott arccal, mentalitással, hangvétel­lel bukkannak az ember elé. Oly módon változva, amit éppen róluk hittem volna a legnehezebben. Hat-nyolc éve. ha vállalati, gazdasági vezetővel beszélgettem, jószerével mást sem igen tudtam meg tőlük, mint hogy mi­ből mennyit termelnek, s termeltek öt éve. s fognak előállítani egy vagy öt esztendő múltán. Inkább csak statisztikákat kap­tam. mintha a vezetőnek egyetlen feladata lenne, hogy regisztrálja cégének termelési mutatóit, összetévesztve magát az egvik irodában árkus papirosokra kimutatásokat irkáló statisztikus kislánnyal. Fejlesztési koncepciókról — leszámítva a mennyiségi adatokat —. rentábilitásról. piacról, keres­letről. korszerűségről alig néhány vezetővel lehetett akkoriban szót váltani. Csak ke­vesen akadtak, akik beszélgetésünkkor ne­tán krétát ragadva, a falon függő táblára fölvázolták a vállalat szervezetét. belső működésének mechanizmusát hogy aztán tökéletes szakmai és közgazdai hozzáértés­sel e mechanizmusba illesztve magyaráz­zák jelenüket, átgondolt jövőjüket precíz és sokoldalú koncepciókat. Megvallom, szkeptikus voltam a na­gyobb hányaddal kapcsolatban. Sosem gondoltam volna, hogy fölnőhetnek felada­taikhoz. Tudomásul vettem tehát a hely­zetet, s elkönyveltem: majdcsak kiöreg ze­nek, s jön helyettük fiatalabb, dinamiku­sabb. szakképzettebb gárda, akik átvéve a stafétabotot, tíz-húsz éven belül megújít­ják körülöttünk a világot. Most pedig rendre találkozom ugyanazokkal a veze­tőkkel. ugyanazokon a posztokon. mint hat-nyolc évvel eze'őtt, s mintha egészen más emberek ülnének velem ugyanah­hoz az asztalhoz. Már gazdaságosságról, dollárkitermelésről, piacképességről. ter­mékcsoportok funkcionális fejlesztéséről, energia- és nyersanyaghányadról beszél­nek, s nagyon precízen fejtegetik fejlesz­tési elképzeléseiket, amelyek rendre a leg­frissebb piaci (világpiaci) információkra támaszkodnak. Íme a példa, milyen óriásit tudnak vál­tozni emberek, ha igénylik, ha elvárják tőlük, s ha egyúttal meg is adják számukra a lehetőséget e változásokhoz. Ügy látszik, a jó néhány éve reménytelen esetnek tűnő vezetőknél is érvényesült a .jó pap holtig tanul" elve, még akkor is. ha közben alig­ha ülhettek be az iskolapadba — meglehe­tősen kevesen tették meg azok közül, akik­ről beszélek —. ám magával ragadta őket is az a társadalmi-gazdasági szemléletet formáló dinamizmus, amely többé-kevésbé napról napra aiakít valamennyiünket. Változtak tehát az emberek, méghozzá előnyükre. Csakhogy — bármennyire is örvendetes ez a tény —. önmagában még aligha érne meg egy misét. Mert számunk­ra, most. bármennyire fontos is. nem maga a változás ténye az érdekes, hanem e vál­tozások kiegyenlítetlen, belső dinamizmusa az, ami figyelmet érdemel. Mégpedig azért, mert többek között ez az. ami megnehezíti a vezetők közötti együttműködést, s rontja a vezetői munka eredményességét. Hogy mire gondolok? Egyre több válla­latnál tapasztalom, hogy lényeges eltérések vannak vezetők és középvezetők, azaz az egyes vezetői szintek között. E tapaszta­latok összegzése akár valamiféle tipológia fölállítását is lehetővé teszi. Ügy érzem, két főtípusba sorolhatók azok a nagyon gyakori szituációk, amelyekkel az utóbbi időben találkoztam. Az egyik: középvezetők, részleg- vagy csoportvezetők panaszkodnak az újfajta ve­zetési stílusra. A régit dicsérik, amikor megmondták nekik, mi a cél, s azt is. azt hogyan kell elérni, merre és hogvan kell tenni és lépni. Ebben a kötött rendszerben azután csak az a viszonylag könnyű fel­adatuk volt. hogy közvetítsenek, végrehaj­tassák azt, amit mondtak nekik, s elszá­moljanak azzal, mit végeztek. Most pedig azért szívják sokszor a fogukat, hogv meg­mondják ugyan nekik, mi a feladatuk, mi az elérendő cél. ám azt egyre többször hagyják rájuk, hogy maguk válasszák meg a cél eléréséhéz legjobbnak tűnő módsze­reket. Sokuk számára pedig kényelmetlen ez az új felelősség, dicsérik tehát a régi. úgymond folyamatosan követelő, minden lépést előíró, babusgató vezetői módszert, mondván: az volt a jó, amikor szigorúan követeltek! Pedig az új módszer szerint is követelnek, csak éppen nem előírt lépések végrehajtását hanem a megszabott célnak megfelelő eredményt. S ami a fő gondom, sokszor éppen a fiatalok állnak hadilábon a mai helyzettel. Pedig éppen tőlük várná az ember mindennek az ellenkezőjét S a másik gond: egyre többször ta­pasztalom. hogy jól képzett, egyete­met végzett, néhány éves gyakorlat­tal rendelkező, fiatal középvezetők magán­beszélgetésekben dühösen tehetetlenséggel vádolják feletteseiket. Intézkedési terveket, elképzeléseket sorolnak, amelyek pénzbe sem kerülnének, s amelyekhez megvannak feltételeik is a vállalatnál, s amelyekkel milliókat lehetne keresni jobb gépkihasz­nálással, a gyártmányszerkezet ésszerűsíté­sével, a piaci igények szerinti gyors ter­mékváltásokkal. Hallgatva őket. érzi az ember, hogy igazuk van. hiszen gazdasá­gunk egyik legégetőbb gondja, a rugalmat­lanság. a lassúság; a pontatlanság ellen dühöngenek. Néha igazuk is van. amikor főnkeiket hibáztatják, akik ragaszkodnak a megszokott munkamenethez, termékek­hez. még akkor is, ha ezzel kemény százez­rekben kifejezhető bevételektől esik el a vállalat. Ám sok helyen azt is módom volt ellenőrizni, hogy ahol előnyére változott a régi vezető, ott is őt hibáztatják sokszor, ő pedig a trösztöt, a hitellehetőségeket, a kö­töttségeket okolja azért, hogy nem lép idő­ben és elég gyorsan. S többnyire neki is sok igazsága van. Változtak tehát vezetőink, fiatalok és idősebbek egyaránt, s legtöbbször előnyük­re. Csakhogy azt is tudomásul kell ven­nünk, hogy e változásoknak is megvan a maga belső dinamizmusa, eltéréseinek, egyenlőtlenségeinek rendszere, amely új feszültségek, új tehetetlenségek szülője, társulva a gazdálkodásban sokszor ma is meglevő, a régibb típusú vezetői tehetet­lenségekre szabott kötöttségekkel. Ezek af összefüggések is figyelmet érdemelnek. Szávay István Mentőszolgálat Helikopter viszi az orvost Űj tagja van a Magyar Or- ilyen járművet működtetnek, vostudományi Társaságok és fedélzetükön ott lesznek a Egyesületek Szövetségének: kórházi intenzív osztályokon szerdán megalakult a Ma- használatos legfontosabb gyó­gyar Mentésügyi Tudomá- gyító betegellátó műszerek nyos Társaság. é6 berendezések, a vákuum­Dr. Bencze Béla, az Or- matractól a lélegeztető bal­szágos Mentőszolgálat főigaz- ionig, a szívritmus-szabályo­gatója — az Akadémián tar- zótól a mesterséges lélegez­tott alakuló ülés alkalmából tető készülékig, Országos — elmondta: szeptember vé- Mentőszolgálat jelenleg — gén kezdődik meg azoknak amint a főigazgató közötte — a pilótáknak és szerelőknek 5700 tagú személyzettel dol­a különleges kiképzése, akik gozik. Tavaly például 4 mil­a mentők' hamarosan forga- lió munkaórát teljesítettek, s lomba kerülő helikoptereivel ez azt jelenti, hogy 1 millió dolgoznak majd. Várhatóan 820 ezer beteget, köztük fél­a jövő tavasszal állnak mun- millió súlyos sérültet része­kába a légi mentés új tech- sítettek gyors orvosi segítség­nikai eszközeiként az orvosi ben és szállítottak kórházba. helikopterek. Először két (MTI) Színházi fórum A Színészek Nemzetközi resszus fő témája: A színész Szövetsége Budapesten tart- és szakszervezete a nyolc­ja XI. kongresszusát. Mint- vanas évek technológiai kö­egy negyven ország tagja rülményei között, ennek a színészeket, éneke- A kongresszus elé terjesz­seket. táncosokat, rádió- és tik a színész-chartát, ame­televízióelőadókat. artistákat lyet magyar javaslatra ké­tömörítő szervezetnek. A szítettek elő a szervezet szeptember 25—28. között Bécsben rendezett kongresz­megrendezésre kerülő kong- szusa óta. Lakások iölújítása Egyre többe kerül a Csongrád megyei ingatlan­kezelő szervekhez tartozó lakások megóvása. mivel közülük sok fölújításra és karbantartásra szorul. Az ötödik ötéves tervben; 1975­től 1980-ig összesen egymil­liárd forintot fordítanak erre a célra. Öveges Józset búcsúztatása és temetése öveges József Kossuth-dí­jas, nyugalmazott főiskolai tanár temetés előtti búcsúz­tatása Budapesten, a Far­kasréti temetőben szeptem­ber 14-én, délután 2 árakor lesz. A 84. életévében el­hunyt tudós temetése szep­tember 18-án, 14.15 órakor Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben lesz. Gyülekeznek a gólyák Korábban szeptember kö­zepe tájt már javában dél felé húztak a hófehér, szár­nyasok, most viszont teljes nyugalommal élvezik a nyá­ri asr a fordult időt. A Drávába ömlő vízfolyá­sok mentén gyülekeznek a gólyák. 50—100 madárból álló gyülekezeteket is meg­figyeltek a mezőőrök. Való­színű: a jó idő készteti át­meneti maradásra a sereget (MTI) 4

Next

/
Thumbnails
Contents