Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

Vasárnap, 1979. szeptember 9. 11 MAGAZIN Egy jó nap H

étfő volt A vasárnapi apuka fölment a kisfiúért A nagymama vigyázott rá. — Elviszem egy hétre — Azt nem Nyolc órát Ítélt a btróeág, délután hatig viheted. — Nincs magának szive! Miért nem engedik ei a gyereket? — TI sem engedtétek, míg nálatok volt. Csak szerencsére van még jog- meg igazságszolgáltatás ebben az országban, hogy megvédje az embert a hozzád hasonló erőszakos fráterektől. Most sem dolgozol, ml? Ha rendes ember volnál, vasárnap jönnél a gyereket látogatni — Vén kurvái — mondta a vasárnapi apuka lakonikusan. Magához ölelte a kisfiút bevágta az ajtót maga után. Lent várta a másik nagymama a nagypapával. Rávetették magukat a gyerekre, csókolgatták, tapogatták. — Megismered a nagymamát? — Emlékszel a nagypapára? — Adjál puszit! — A kisfiú nem adott de tűrte, hogy puszilgassák. Amikor abbahagyták, megtörölte a képét a kezefejével. — Milyen sápadt ez a gyerek. — Biztos nem viszik a levegőre. — Nem foglalkozik ftt szegénykémmel senki. Becsukják a szobába, egész nap rá sem néznek. A tanácsháza felé mentek. Az apuka felvitte a gyereket ts. A gyámügyi előadó a fülét piszkálta egy eeruzávaL — Adjon engedélyt, hogy hazavihessem egy hétre a fiamat — A anyának ítélték, vele egyezkedjék! — Akkor csináljanak környezettanulmányt hogy egészségtelen helyen nevelik a gyermekemet. Levegőváltozásra van szüksége. — Már csináltunk. A tárgyalás előtt. Nincs azzal a környezettel semmi baj. — Nézze, milyen sápadt! — Fölkapta a kisfiút keményen az asztalra állította. — Fehér a bőre — mondta a hivatalnok. — Igen? Vegye tudomásul, hogy magát is följelentem elfogultságért, és a hivatali hatalommal való visszaélésért! összejátszik a feleségemmel. Na. árulja el, mennyit adtak magának? Vagy természetben fizették meg a jóindulatát? Az előadónak arcizma sem rándult — Sajnálom, uram. — Perújrafelvételt fogok kérni! — Kérjen. — Mit ettél ma reggel? — érdeklődött lenn a nagymama. Teát — mondta a kisfiú— Hát még? — Kiflit, — Mást nem? — Sajtot. — Husikát nem adott az anyu? — A kisfiú hallgatott — Éhes vagy? Nem laktál Jdl, Ugye, bogaram? Ad neked a nagymama finom pipihúst — Kezdte elflráneigálnl az útra csomagolt sült csirkét — Ne itt tömd az utcán! — mondta a vasárnapi apuka. Poros kisváros volt Kisétáltak egy kopott ligetbe. — Szoktak az anyuhoz vendégek járni? — érdeklődött a vasárnapi apuka. A kisfiú nem értette. — Valami bácsi nem szokott hozzátok jönni? — A postás bácsi. — Más nem? — A gyerek unta a témát — Ott a madárka — mutatott egy verebet — Milyen kopott a ruhája — mondta a nagypapa. — Ezt a kis nadrágot még én vettem neki — válaszolta az apuka. — Nem vesznek szegénykémnek semmit — háborgott a nagymama. — Na, ne félj, kincsem, majd vesz neked a mama. A lelencben Is jobb dolgod lenne, mint ezeknél. — Énekelj valamit apunaki — Metyagőzös Kanizsára -— énekelte engedelmesen a kisfiú. Hasacskája ütemesen hullámzott az igyekezettől. — Gyere nagypapához lovacakázní! A nagypapa nehézkesen morgott Nyakába vette a gyereket, föl-le szaladgált vele a lejtőn. Feketére égett arcáról ömlött a verejték. — Még egyszer — követelte a kisfiú. — Még egyszer. De most ne szuszogjál! — Szedjél virágot a nagymamának! — Szedett Nehezen telt az idő. — Apu fog néked szöcskét — Hogy csinál a szöcske? Nézd, a papa megmutatja. — A nagypapa páros lábbal ugrott néhányat Rengett a pocakja. A kisfiú kezéből kiugrott a szöcske. — Na megállj, szöcske — mondta az apuka. Lecsapott a rovarra, kitépte az egyik ugrólábát Viszszahelyezte a gyerek tenyerére. A szöcske a megmaradt lábéval elrúgta magét, lehullott a fűbe. — Mér ugrik le? — érdeklődött a kisfiú. — Most már nem ugrik le — vigasztalta az apuka. Kitépte a szöcske másik lábát is. A kéktiszta égen nagy robajjal elhúzott egy vadászgép. — Kérsz még kólát? — kérdezte a nagymama a presszóban. — Kérek. — A felnőttek öszszenéztek. — Igyál kicsim, ki tudja, mikor Ihatsz újra. A kisfiú megevett három krémest Még kellőt becsomagoltattak neki. — Talán nem eszik meg előle — mondta a nagymama. Az áruházba mentek. Az apuka vásárolt egy cipót a kisfiúnak. A nagymama pulóvert. A nagypapa nadrágot Rögtön fel ls öltöztették az új holmikba, igy sétáltak tovább. — Ki vette neked a cipőt? — Hát a szép nadrágot kitől kaptad? — Pulcsikát ki vásárolt neked? Mire hazaértek, jól belesulykolták, kitől, mit kapott. — Eljönnél-e mihozzánk? — kérdezte a nagypapa. — Eljönnék — mondta kis gondolkodás után a gyerek, öszszenéztek. — Egyszer úgyis elkapom az anyját — heveskedett az apuka. — A bíróságnál kellene újra megpróbálni — tűnődött a nagypapa. összecsókolták a kisfiút, aztán az apuka elindult vele a lépcsőn fölfelé. — Szegény gyerek, legalább volt egy jó napja — sóhajtotta a nagymama, és elpityeredett Kérges kesével a nagypapa ls elmorzsolt egy könnycseppet. TANÁCS ISTVÁN Benke László Várakozás az idő szakadékában A már nem te a még nem szakadékából kéken képzeletemmel hogyan Mert csak a visszavétel gödre csontzenével a dörgő hörgő nőta Létem vasárnapjára hitetlenül hiába hittel ls mindhiába Halálra nem hiába mindörökké bokázv.előtte csak bokázva 1 Anyám is meggyötörve hull kútmélynyi közönybe s főzi főzi a levest íme a béke csöndje Valahol könnyen födve felsóhajt egy szép halott A

pontosság a királyok erénye, vallja egy régi mondás, ám , ezúttal ezt az erényt nem valami király gyakorolta — egyébként is egyre kevesebb van belőlük —, hanem a biológia tanára. S ahogy közeledem feléje, a Béke tanszék asztalán már ott volt, ahogy korábban megbeszéltük, a jó öreg Brehm zöldkötetes könyve, de ott az a kétszer két deci is, amit ugyan nem beszéltünk meg, de hát a tanár úr gondoskodó lélek. Isten-isten, kezdtük, majd a tanár úr föltette a kérdést: — Miért érdekli az önt, hogy mit eszik a medve? És pontosan melyik medve érdekli? Mert a medvefélék családjába igen sok medve tartozik, az európai barnamedvétöl a jegesmedvén át az amerikai grizzli medvéig... — Engem az európai barnamedve érdekel. És az, hogy mit eszik. — Hát kérem, azonnali — Lapozni kezdte az Állatok világát, annak ts negyedik kötetét s megállt a 217. oldalnál. — Itt van. „A barnamedve — Ursus arctus, — Hm. Furcsa dolog, megpróbálom röviden összefoglalni. — Gondolom, nem minden tanulság nélküli a történet. — Persze. Ügy kezdődött, hogy egy fiatal, néhány írását olvasva, tehetségesnek bizonyuló pesti újságíró megírt egy tárcát, melynek egyik szereplője a saját kisfia. Másik meg ő, a papa. Namármost a gyerek azt ajánlotta az apjának, hogy játszanak macisat. Erre a papa vállalta a maci szerepét. A kisfia pedig legyen őzike. A papa azt mondta a fiának, hogy szaladj ám, mert ha utolérlek, megeszlek ... — Na és? Én ebben nem találok semmi különös... — Akadt azonban egy idősebb kolléga, aki talált. És aki kioktatta egy glosszában a fiatal kollégát. mondván, hogy a medve nem eszik őzet, csak csigabigát, málnát, meg mittudomén. mit. — De hát uram... hát nem idéztem Brehmet? Aki mégiscsak ért az állatok világához,,. Hogy még a lovat ls.., hát még egy őzikét! Mit akar ön ebből az mindenit, a huszonévesekről így beszélni... abban az országban, ahol a huszonéves Petőfi,., élt... — És huszonhat éves korára megírta összes költeményeit. A sort magam is tudnám tovább folytatni.,. például azokkal a huszonéves fiatalokkal, akiknek forradalmi tettei nélkül ma nem ünnepelhetnénk március tizenötödikét ... Hogy néhány ismertebbet említsek, Jókai huszonhárom éves volt akkor. Vasvári Pál huszonkettő .,, — Látja csak, hova elkanyarodtunk. Attól, hogy mit eszik 4 medve ... egészen a márciusi fiatalokig. Akik, ha ismeri annak a napnak a történetét, azt a márciusi napot... — Ismerem. Nagyjóból. — Nos. ott nemcsak a? észről, az okosságról volt szó. Hanem — a szívére tette a kezét —. erről is. A szívről. Meg az elszántságról, a lelkesedésről. Sőt talán ön jobban emlékszik, volt köztük egy dadogót. Ha jól emlékszem, eesel kezdődött a neve ... — Jól emlékszik. Sükey KáMocsár Gábor Mit eszik a medve? pillantott fel —- Európa legnagyobb súlyú ragadozója," — Ragadozó? — csodálkoztam. — De mit eszik? — „Fő tápláléka — idézte Brehmet — rendszerint növényi anyagok. Megeszi a halat, a csigát, rovarokat és a dögöket is, nagyon szereti a málnát és áfonyát. Emellett feltúrja a hangyabolyokat, s nagyon kedveli a mézet és a gyümölcsöt. Előfordul, hogy kifosztja a gyümölcsöskerteket, így nagy károkat okoz azáltal, hogy amikor felmászik cseresznyefákra, súlya alatt letörnek az ágak,.." — Hát hogy ilyen szemtelen legyen, nem is hittem volna. De miért mondja róla Brehm, hogy ragadozó? — Ha megengedi, folytatom. — Ujjaival követte a sorokat — „Tavasszal a havasi legelökön lelegeli az első fiatal füvet- Kközx ben némelykor arra a tapasztalatra jut. hogy a legelésző juhokat minden nagyobb fáradság nélkül zsákmányul ejtheti, s így a nyáj tolvajává válik .. — Aha! A mézesszájú Micimackó, a gyermekek kedvence! Birkákat rabol.., Nahát! — „Ha szűkében van a növényi élelemnek, az éhség és a nélkülözés vaLódi ragadozóvá teheti. A sikerek vakmerővé teszik. Így válik a barnamedve az Uraiban — minthogy az európai barnamedvéről van szó, az Ural is európai földrajzi fogalom, legalábbis az Innenső oldala, jegyezte meg mellékesen a tanár úr, majd folytatta az idézetet — a lovak legmegátalkodottabb ellenségévé. Még a kocsi «lé fogott lovat ls megtámadja. Ha a medve elszemtelenedik, éjjel, sőt nappal is megjelenik az istállóknál, s megpróbálja feltörni ajtajukat vagy felfeszíteni a tetejüket. Rendkívüli erejével a barnamedve még akkora zsákmányt is el tud hurcolni, mint a ló vagy a tehén, így pl. a biojewiesai területen egy medve... — Nagyon kérem, ne folytassa tovább. Ne ábrándítson ki végleg a macikból, hiszen ezek még a mesebeli csúf, rút farkas-barkasnál is veszedelmesebb fickók! — Hát kérem, ez az igazság az európai barnamedvék körül. Csak azt nem tudom, hogy egyáltalán van-e még belőlük Európában. Ügy értem, az állatkerteken meg a cirkuszokon kívül. Szabadon. — Vannak. Tudja, én egyilc szovjetunióbeli utamon Moszkvából gépkocsival elmentem Zagorszkba, hogy az mily csodálatos vároe. csupa templom te búcsújáróhely, hát egy nagy-nagy erdőn kellett keresztülmenni, bizony, ki volt téve nem is egy helyen a medveveszélyt jelző tábla. És talán a Kárpátokban is van még néhány. — Lehetséges, Ámbár még mindig nem tudom, miért érdekli éppen önt. épp a barnamedve étrendi* egész medveügyből kihozni? Tanulságot? — Nem érti? De hisz uram, ez akár tanmese is lehetne arról, hogy valaki nem ért valamihez, mégis kioktatja azt, aki ért ahhoz a bizonyos valamihez. Nem találkozott ön ilyesmivel az életben? — Ohó,,, kezdem már érteni a maga ravasz észjárását. Hát hogy az ördögbe ne találkoztam volna ilyesmivel! Nagyon is! Akármilyen értekezleten. Például — szakmámnál maradva — tantestületin. De mondhatnánk másféléről is. Ahol hiába mond valaki akármilyen okos dolgot az asztal alsó végénél, mégis annak van igaza, aki az elnöki székben ül. akármilyen butaságot válaszol is annak az esetleg fiatal kollégának, aki okosabb, mint 6. Nincs igazam? — De — helyeseltem —, elő szokott fordulni ilyesmi, nem vitás. De ha már a fiatalok okosságát említette, ezt komolyan gondolja? És ha igen, akkor mitől okosak ezek a fiatalok? — Attól uram — s göcögve nevetgélt —, attól, hogy mi tanítjuk őket. öregek. Például én — történetesen biológiára. Azt ls megkérdezhette volna, vajon miért nőnek magasabbra. mint rni, mert ezt, gondolom, ön is tudja, általános jelenség. Hát attól uram, hogy mi etetjük őket, igenis, mi, öregek! Na, isten-isten. — Ha már a fiataloknál tartunk, akik között persze akadnak buták is, erről se feledkezzünk meg —- a tanár úr erőteljesen „igen"-t bólogatott — és persze, vannak okosak is. Amit az ön gondolatmenetét folytatni akarva mondok, azt én a rádióból hallottam .,. — Tudom, hogy szokta hallgatni. — Nos, néha odafigyelek és egyszer valami megütötte a fülemet — Ahal, jelezte érdeklődését a tanár úr. — Történetesen az úgynevezett rátóti humorfesztivál tanácskozásáról közvetítették, természetesen magnóról, néhány hozzászóló fejtegetését. Nos, az egyik, mellesleg egy budapesti szórakoztató színházi intézmény igazgatója, a kritikát meglehetősen elmarasztalva ... eddig még nincs szerintem semmi baj... de aztán, vagyia közbon valami olyasmit mondott, hogy akadnak vidéki lapocskáknál huszonéves kritikusok, akik, hogy műveltségüket. tudálékosságukat bizonyítsák, bírálni merészelik a tévé humoros műsorait, például a szilveszteri kabarét... amelynek ő, vagyis a felszólaló elmaradhatatlan résztvevője... Nem tudom, világos-e. amit mondok. — Tökéletesen. Vagyis a huszonéves kritikusnak nincs joga,.. — Egy darabig eltöprengett, a töprengést csak egy istenisten szakította meg, aztán igy folytatta: — De uram, a keserves rolyról van szó. Aki dadogás volt, és amikor valaki, valami marediságos illető arra intette a fiatalokat, hogy hallgassanak az okos, fontolgatva halapgató emberekre, az okos szóra, azt kiáltotta dadogva, hogy most nincs szükség ... o,,, o,,, okos emberekre! Ez a Sükey is huszonnégy éves volt akkor. — Hát ez nem volt valami okos gondolat attól a SükeytöL Habár •,. bár van benne valami igazság. Ugyanis uram. nem minden az ész, az okosság, bizony sziv és lélek és lelkesedte 1* szükségeltetik — hogy magam is már rógimódlasan fogalmazzak. Hát ezzel az utóbbivsi vajon hogyan állunk? Nem tudtam rá mit felelni, én is elég öreg vagyok már ahhoz, hogy a fiatalok eszével és szívével tudjak gondolkozni és érezni. De — s ebben megállapodtunk —» egyszer erről ls érdemes lenne elgondolkodni és elbeszélgetni. — Np — mondta a tanár úr —. ideje áttérnünk más témára. Elmondanék egy viccet.,. — Nem szeretem a vicceket —» feleltem kissé ingerülten —, mert üresjáratra kényszeritik az ember agyát. Azok a hülye viccek. — Tudhatja, hogy ón sem. Egyetértünk, de ez nem ám olyan vicc. Pontosan belefér a témakörünkbe. — No — nyugodtam bele — tessék elmondani. —• Ismétlem, ez vicc és nem megtörtént eset, de mégis a témakörbe vág. Tudja kérem, hogy vannak beszédhibás gyerekek. —Hogyne tudnám; pöazék, dadogósak, selypítők, persze, hogy vannak ilyenek. — No», egy ilyen beszédhibás gyereket, tanéri tanáesra, elvitt egy logopédushoz a mama. Tudja, a logopédus.., — tudom, tudom, bólogattam türelmetlenül, hogyne tudnám, hogy a logopédus a helyes kiejtésre tanítja a hibás beszédüeket —, nos, a logopédus megvizsgálja, beszélteti a gyereket aki „s" hang helyett mindig „sz" hangot ejt ki. Például „sajt" helyett azt mondja: „szajt". — No és? — kérdeztem. —- Mire a logopédus azt mondja a mamának: „Szajnos, ez elég gyakori ktejtészi betegszág." Jó vicc, mi? Legyintettem, bosszúsan, Ezzel fejeztem kl. hogy a vicc nem jó: ilyen logopédus nincs. A vice tehát nem érvényes. Rossz. — Na jó — mondta békülékenyen a tf»nár úr —, nem akartam önt felbosszantani. Lehet, hogy rossz a vicc, de témakörünkbe belevág. Vagy nem? — Hááát. feleltem, úgy nagyjából. — De az a tanmese, amit ön a medve étrendjével kapcsolatban elmondott, beismerem, az Igenis, nem minden tanulság nélkül való. — Az asztalhoz koppantottá pohara talpát, — Isten-isten. Így aztán végül is békességgel váltunk el egymástól. I