Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

8 ML DM Vasárnap, 1979. szeptember 16. 11 Mi lenne, ha... szokássá válna, általános érvényű lenne, ha az élet minden területén elterjedne az az újítás, amelynek szülőanyja az egyik szegedi általános iskola alsó tagozatos osztályfőnöke? Szóval, mi lenne, ha az orvosegyetem rektora előírná: mától kezdve a fehér köpenyek helyett halványlilát hordjanak az ápolónők, az orvosok? Ha a kekiszínű egyenruhák hordását megtiltanák. • világoskékbe bújtatnák katonáinkat? Milyen következménnyel járna, ha a Volán dolgozóinak sötétzöld formaruháját rendeletileg feketére festenék, ha a kék munkaköpenyek árusítását beszüntetnék. s kizárólag citromsárgát ajánlanának, különös tekintettel a vasipari szakmák művelőire? Bizony, jó pár ezer fehér köpenyt kellene átfesteni, s kérdés, sikerülne-e halványlilára ... Hadseregünk feleslegessé váló egyenruháinak számáról nincs információm... Az autóbuszvezetők egyenruháját feketíteni még csak lehetne, de már a kék köpenyek raktáraira biztosan hét lakatot kellene rakni ... Tetszenek talán sejteni már az újítás lényegét!? Hazajön a gyerek, az ésszerű családi takarékosságra szoktatott. a holmijára vigyázni tudó, általános iskolás leányka. s átadja osztályfőnöke üzenetét, miszerint a fekete tornadressz helyett anyuka legyen szíves, kéket venni. Anyuka visszaüzen gyermekével, hogy majd ha elkopik a fekete, természetesen szívesen vesz kéket, az 6 jóakaratán nem, inkább a konfekcióiparén múlik! A leánygyermek érzi, hogy itt majd rajta csattan az ostor, de mert 6 tényleg takarékosságra szoktatott, meg a holmijára is vigyáz, nem erőszakoskodik a Kedves Szülővel. Igaz. az osztályfőnökével sem. készségesen hazaviszi a második üzenetet is: azt a tornaruhát, ugye, már másfél éve vették, úgyis ki kell majd cserélni. Mi lenne, ha most mégis kicserélnék? Hosszú ideig nem szólhatnának rá a takarékos... stb. gyermekre, hogy ne a legjobb nadrágjában csúszkáljon a játszótéren, és ne akarjon hetente három illatosított radírgumit venni. Viszont. mi lenne, ha nem cserélnék ki a tornaruhát? A következmények mindkét esetben beláthatatlanok. Nem beláthatatlanul súlyosak, inkább előre felmérhetetlenek. Akaratos, követelődző lesz a lány, vagy visszahúzódó, szégyenlős — ezt ma még nem lehet tudni, lévén a Kedves Szülő jelenleg határozatlan. Egyet azonban biztosan tud gyermeke jelenéről: a leány rossz. Többedmagával, egész osztályostul. Ezt onnan tudja, hogy a napokban hiábu melegítették újra az ebédet, majd tették a lábost melegre, azétel csak elhűlt. A gyerek ugyanis háromnegyed kettő helyett háromra ért haza. Lám. ismét egv hihetetlen perspektívával bíró újítás! Rossz az osztály? Zárjuk be egy órára, hadd éhezzen, hadd törje ki a frász a rossz gyermekek Kedves Szüleit! Ismét csak az Jut eszembe, mi lenne, ha a TÜZÉP illetékes osztályát bezárnák, mert' rossz fát. tett a tűzre? Ha a minisztérium színházi főosztályának dolgozói addig nem kapnának vacsorát, amíg sínre nem teszik a magyar színjátszás ügvét, ha a diplomáciai bonyodalmak tisztázásáig kulcsra zárrák a tárgyalószobák ajtóit, ha ... ... a sorból szívem szerint csak egy „osztályt" hagynék ki. A klinika Idegosztályának bezárását nem javaslom. Nem a bentrekedtek, inkább a rászoruló kintmaradtak érdekében. PALFY KATALIN Molnár Ferenc Andrássy Lajos A dupla radír gumi Személyek: az apa és a fia. A gyerek hatéves. A jelenet színhelye az apa dolgozószobája. Az íróasztalon egv radírgumi fekszik, amely két darabból van összeforrasztva. Az egyik darab világosszürke, a másik darab sötétszürke. A világos fele arra való, hogy a ceruzaírást gumizzák ki vele, a sötét fele a tintaírüsnak szól. Az apa komolyan beszél, miközben a radírral játszik. AZ APA: Szóval, csak hatkor Jöttél haza. A FIÜ: Igen. AZ APA: És azt mondtad, hogy a tanító csak hatra ígérkezett. A FIÜ: Igen. AZ APA: Na. látod. fiam. A tanító ötre ígérkezett, itt is volt és várt. Tehát te hazudtál. A FIÚ meglátja a radírt. AZ APA: Hazudtál. A FIÚ, a radírt nézve: Igen. AZ APA: Hazudtál, gyermekem. és ez már magában véve is rettenetes bal. De hozzá még ügyetlen is volt a hazugságod, mert hiszen tudhattad, hogy a tanító eljön öt órakor, és akkor mindjárt kiderül az egész. Miért tetted ezt? A FIÚ magában gondolja: Azt tudom, hogv a világos fele radírozáshoz való, de hogy a sötét fele mire való. azt nem tudom. Ilyen radírt még sohase láttam. AZ APA: Felelj. A FIÜ: Tessék? AZ APA: Felelj, miért tetted ezt? A FIÚ magában ezt gondolja: Igen. össze van ragasztva? Az nem lehet. Sötétre van festve? Az se lehet. Hogy van mégis, hogy a fele világos, a fele sötét? AZ APA: No, ne zavarodjál meg ennyire, gyermekem. Nem eszlek meg. Felelj bátran, mint ahogy férfihez illik. A szemembe nézz. Nem kell félned, mert nem verlek meg. csak kitanítlak. Az életben az a legokosabb, ha az ember mindig az igazat mondja. A szemembe nézz. Ne félj. Miért hazudtál? A FIÚ: Mert... mert... — Magában ezt gondolja. Fogantyú nem lehet a sötétebbik fele. mert a vége el van kopva, mintha azzal is radíroztak volna. Tehát az is gumi. De az a vége valami különös gumi lehet, mert különben nem volna más színű, mint a másik vége. AZ APA magában: A gyerek tele van önérzettel és tisztességgel. íme. szelíden beszélek vele, szelídebben már nem is lehet, és mégis tétován néz. zavartan felel, nagyon nagy hatással vagyok rá. Mondják, hogy nézésemben van valami szigor, mely bírói pályámon is nevezetes. A vádlottak is megzavarodnak, ha nagyon rájuk nézek. No. de itt most nem vagyok bíró. és ez nem vádlott, hanem a fiam. Szelídebben kell vele bánnom. Szelíden: — Megbántad a hazugságodat édes gyermekem? A FIÜ magában gondolja: Most hamar megbánok mindent bevallók mindent bocsánatot kérek, azt kérem, amit akar. csakhogy vége legyen. És amint kimegy, megvizsgálom a radírt. AZ APA: Nem fogsz többé hazudni ? A FIÚ: Nem. AZ APA: Jó leszel? A FIÜ: Igen. AZ APA: Akkor hát nem büntetlek meg. gyermekem. De hogy emlékezzél erre a napra, százszor le fogod írni ezt a mondatot: „Hazudni soha nem szabad." A FIÚ: Ceruzával vagy tintával. AZ APA: Tintával. De látom, gvermekem. hogy tisztességes fiú vagy. mert nem tiltakoztál a büntetés ellen. Hat ha szépen bocsánatot kérsz, elengedem ezt a százszor való leírást is. — Magában ezt gondolja. A gyermekkel szelíden kell bánni, ez olyan gyerek. Jó anyag. Én is ilyen voltam. A FIÚ magában ezt gondolja: Akkor fuccs a radír. AZ APA: Nos? A FIÚ: Inkább leírom, papám. AZ APA: Hogyan? Nem kérsz bocsánatot? A FIÚ: Nem. AZ APA magában: Olyan, mint én. Olyan, mint én. Nem kell neki az olyan alamizsna, amellyel az önérzetét sértik. Én is ilyen voltam. De mint apa. nem tűrhetem ezt. A fiúhoz: — Nem kérsz bocsánatot? Hát nem látod be. hogy hibáztál? A FIÚ magában: Biztos, hogy nagyszerűen kiviszi a tintát. De azért ceruzaírást is megpróbálok radírozni a sötét felével. AZ APA: Felelj, fiam. A hallgatásod férfias, de atyáddal szemben illetlenség. Az apa nemcsak bíró. hanem jó barát is. A FIÚ magában: Ha most egv szót is szólok, elengedi a büntetést. és nem ülhetek az íróasztalához. Pedig a késsel le fogok vágni belőle egy kis darabot, egészen kicsit, akkorát, hogy ne vegye észre. AZ APA: Nincs hozzám bizalmad? A FIÚ magában: És ott, ahol levágtam, be fogom piszkolni az ujjammal, hogy ne lássa meg a friss vágást. AZ APA: Csökönyös vagy? Jó. Magában boldogtalan. Én is ilyen voltam, én is ilyen voltam. A FIÚ: Papám, én... AZ APA: Nos? A FIÚ: Én leírom százszor. AZ APA magában: Nem szabad engednem, örülök. hogy nem kért bocsánatot, de most már csak írja le százszor. Én is jobban szerettem kiállni a büntetést, mint megalázkodni. A fiúhoz szigorúan. Le fogod azonnal írni százszor, hogy „hazudni scha nem szabad". És amíg százszor le nem írtad, nem kapsz vacsorát. A FIÚ: ötvenszer tintával, és ötvenszer ceruzával. AZ APA: Bánom is én. Most azonnal ide ülsz az asztalomhoz és addig be se jössz az ebédlőbe, amíg meg nem lesz. Egy-kettő. A gyerek leül. Az apa kifele megy. AZ APA magában: Egy arcizma se rándult meg. örömmel ült le. örült, hogy nem kellett megalázkodnia. Boldog vagyok. Hiszen ez a gyerek egy nagy karakter! Kimegy. A FIÚ magában: Végre! Egy órával későbben. AZ APA: Nos? Készen van? A FIÜ: Készen van. papám. Csakhogy tízzel tévedtem. Száztízszer írtam le. Most éppen kiradíroztam ezt a tízet. Ötöt a ceruzásból, ötöt a tintásból. A kéjtói kipirult arccal radíroz. AZ APA magában: Milyen pontos, milyen rendes, milyen pedáns! Jellem, önérzet, férfias makacsság és pedanléria ... éppen mint én, éppen mint én. Bírót csinálok belóle. Boldogan csókolja meg a fiú fejék Ültessünk fákat! (MAKÓI MEDITÁCIÓ) — Ültessünk fákat míg a tél torkunk fölé is el nem ér... ... Rügyet számláló alkonyon merengek emlék-halmokon költői-bölcsőd zsámolyán Makón — eg£ kripta-kis szobán ... ... Esték soha ily csendesek: elfogytak mind a partnerek régi asztalunk véginél még néha egy-egy — s végül én ... Ki: elhantolt; ki: hant alatt vár ha pattanna már a lant koppan a végszó — s elgurul pördül a porban még alul s magam magammal szájalok rám dermednek a csillagok ... ...Körben lámpákat oltanak: — De nagy-megkésve vártalak! — botlik át szívem a kövön Makón* a keskeny küszöbön... — ültessünk fákat! — szólt Apám haló-estjének hajnalán ... Budapesti levél A Népszabadság szeptember 5-i számában E. Fehér Pál tollából értékes recenzió jelent meg. Még egy emlékirat cím alatt. A könyvet, amelyről a kulturális jegyzet élhasábjal szólnak. Berey Géza, a Délmagyarország egykori főszerkesztője írta és a szegedi Ablaka István igazgatása alatt működő kecskeméti Petőfi Nyomda nyomta, a Gondolat Kiadó égisze alatt. „Én azt szeretném — írja E. Fehér Pál —. ha minél többen figyelnének fel Berey emlékezéseire. Elsőrendűen azért, mert a történelem olyan szeletét jeleníti meg tragikus személyi emlékek alapján, amelyek mind kevésbé vannak jelen napjaink memoárirodalmában. Arról a másfél esztendőről szól. amelynek borzalmait 1944. március 19-tól 1945 nyaráig élte át a szerző, aki ekkor járta be a „Hitler-Allee"-t, ahogyan ő nevezi saját golgotáját, amely egyúttal tízmilliók szenvedését is jelentette." Megjegyzi Berey Gézáról a recenzor, hogy nem tartozott az eleve üldözésre kárhoztatottak közé: keresztény vallású, liberális polgár, a Délmagyarország című szegedi lap főszerkesztője, aki nyíltan megírja, hogy a Délmagyarországot azért vette meg a negyvenes évek legelején, mert kitűnő üzletet látott benne. (Itt zárójelben meg kell jegyeznem, hogy Berey Gézát, egykori férjemet az én családom segítette hozzá a lap főrészvényesi stallumához. mint ahogy a Goga-kormány magyar kisebbségellenes igaztalansága által Erdélyből, a pártiumból kiüldözve édesapám, néhai Csányi Mátyás karmester ajánlására szerződtetett munkatársakként a Délmagyarországhoz Pásztor József, az akkori tulajdonos, apám iskolatársa és jó barátja.) Berey Géza egyébként így emlékezik meg a Délmagyarországról emlékiratainak 42. oldalán: „A Délmagyarország c. lapot a feleségem nagyapjának anyagi támogatásával alapította Pásztor József és Róna Lajos. Felmentek a szegedi Kereskedelmi és Iparbank vezérigazgatójához, Csányi János kir. tanácsoshoz, és előadták liberális lapalapítási szándékukat. A Délmagyarország c. napilap 1910-ben indult. Az ellenforradalmi kurzus 1919-ben betiltotta. 1923-ban. amikor a Bethlen-kormány újra engedélyezte a Délmagyarország megjelenését, részvénytársaságot kerítettek köré. de a lap egyedül Pásztoré volt. 1938-ban a zsidótörvény első jogfosztó intézkedése a zsidó laplulajdonosokat félreállította, ekkor került a részvény többség előbb Balogh páter öccse. Balogh János, majd Balogh István szeged-alsóközponti plébános tulajdonába. A visszaemlékezés a továbbiakban részletesen ecseteli, mint lavírozott Balogh péter irányítása alatt a lap ..keresztény politikai napilap" védőruhában addig, amíg dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök Balogh plébánost le nem rendelte a közélet színteréről. Ekkor lépett a színre családom anyagi segítségével Berey Géza. hogy visszavásárolja a lapot ugyanolyan feltétellel, mint ahogy Balogh páter Pásztortól megvásárolta. — Ügy is mondhatnám, hogy visszavásárolom a részvénveket — mondta, és visszaemlékezéseiben írja Berey Géza. — A lapot a feleségem nagyapja alapította, illetve az alapításhoz adott kölcsönt sohasem kapta vissza. A részvények tulajdonképpen a feleségem örökségét képezik ... Alig terjedt el a hír. hogy a Délmagyarország ismét gazdát cserélt, a szegedi nyilasok és a kormánypárt szélsőségesen nácibarát tagjai együttes támadást intéztek a lap megsemmisítésére. De a város szívvel-lélekkel támogatta a Berey irányítása alá került Délmagyarországot. Berey Géza elhurcoltatása alatt Búcstopolyán, majd a „Hitler Allee"-nek titulált lágerek szörnyűséges országútján emlékezik viszsza a Délmugyarország fennmaradásáért folytatott küzdelmeire. Golgota-járását nagy önmérséklettel írja meg. E. Fehér Pál recenziójából idézve: „Nem az átélt borzalmak naturális leírásával akar halni, hanem a tények hiteles megmutatását tűzte ki sikeresen megvalósított célként." Bajtársai emlékének áldoz a memoárjával, akik között ismert és ma már a múltba tűnt szegedi nevek is sorakoznak. Berey Géza pokoljárása után hazakerülve sokat beszélt előttem is azokról a rémségekről, melyeken keresztülment a német -halálláborokban, dc — dicséretére szóljon — ezek közül a legmegrázóbbakat e visszaemlékezésekben nem említette, hiszen 35 év víztömege folyt le azóta a Tiszán, sok minden történt, amiről még lehetne beszámolni. De valaki egyszer azt mondta nekem, amikor megkérdeztem, hogy 16 évi börtönnaplója miért maradt olyan hirtelen félbe, az események sorát egyetlen tollvonással miért szakította meg az utolsó oldalon: „Mert nagyon sokallottam már a kínzásokat. az embertclenség leírását... Az olvasók is belefáradnak a szörnyűségekbe ..." C'SANYI PIROSKA