Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-10 / 186. szám

Péntek, 1979. augusztus 10. 3 A Minisztertanács tárgyalta Termelési rendszerek \ A mezőgazdasági termelési rendszerek létrejötte, működése nyomón a termelés fő ágazataiban magas szinten szervezett, új termelési eljárások honosodtak meg — állapította meg e rendszerek tevékenységét elemezve a, népi ellenőrzés. A termelési rendszerek száma 1970-től 1978-ig 72-re növekedett: 22 a szántóföldi növénytermesztés, 32 a kertészeti termelés, 18 pedig az állattenyésztés területén működött. A rendszerszervezők a szántóföldi növénytermesztésben 1603, a kertészeti ágazatban 356, az állattenyésztési ágazatban pedig 904 mezőgazdasági üzemi kapcsolatot létesítettek. A rendszerszerű termelést alkalmazó gazdaságokban a szántóföldi. termésátlagok az első években — a belépés előttihez viszonyítva — 10— 30 százalékkal növekedtek, és a rendszerek átlagában is több éven keresztül 8—11 százalékkal haladják meg az egyébként szintén növekvő országos átlagot, 20—25 százalékkal pedig a rendszeren kívül termelő üzemek termésátlagát. A kertészeti termelésben — a taggazdaságok termésátlagaikat a megváltozott technológia következtében 5—10 százalékkal növelték. A gyümölcs- és szőlőtermelési rendszerek hatása a termésátlagok növekedésében még nem mutatható ki. Az állattenyésztési rendszerek hatókörének kiterjedését jellemzi, hogv a nagyüzemi telelő tehénállománynak 1975-ben 16 százalékát, 1977-ben már 36 százalékát kénviselte a tag^azdasá^ok állománya. A húshasznosítású tehánállnmánvnál ez az aránv 37 5-ről 43 százalékra, a kocaállománynál nedig azonof Időszakban 37-ről 51 százalékra növekedett. A KNFB-jelentés felhfvla a fievelmet: az utóbbi időben — a taggaz(4s«4z0k számának emeikedé*éve] — lelassult a termelésnövekedés üteme. Annak érdeVéhen. hosv a termelési rendszerek t.erme1£cfeUesztő hatása tovább javul ion: a nwi-san va^termeiéc és a feldoiyozóinari kansnitá-nk iobb fiac-rehonsolásával rn.y kell te"°™+er,i a termelésen elVOiftnülten részfreyó szervezetek kizös érdekei+.éTét a tervezésben, a technológia fejlesztésében, a piacképes végtermékké történő feldolgozásban és csomagolásban. Sebességkorlátozás hazánkban A Minisztertanács felhatalmazta a közlekedés- és postaügyi, valamint a belügyminisztert, hogy 1979 augusztus 12-től az egész ország területén korlátozzák a személygépkocsik sebességét. A rendelkezésnek megfelelően az autópályákon 100, az egyéb úvonálakon 80 kilométer lesz óránként a megengedett legnagyobb sebesség. Nem változik a lakott területeken belüli közlekedés rendje, a sebesség továbbra is az eddigi 60 kilométer/óra marad. A rendelkezés nem érinti a motorkerékpárok, tehergépkocsik, autóbuszok és egyéb járművek KRESZ-ben előírt sebeségét sem. A közúti közlekedésben az utóbbi időben erőteljesen növekedett a súlyos és halálos sérüléseket okozó balesetek aránya. Ezeknek 20, illetve 40 százaléka gyorshajtás miatt következett be. Emiatt már korábban is foglalkoztak a kormányzati szervek a jelenleg érvényben levő sebességhatárok módosításának gondolatával, de sürgetővé és éppen időszerűvé az energiahordozók állandó emelkedése, az energiatakarékosság szigorú követelménye tette. A hazai és a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mind a jármű fogyasztása, és műszaki állapotának kímélése, mind a közlekedési morál, Illetve a levegő tisztaságának védelme szempontjából óránként 70 és 90 kilométer közötti az optimális sebesség. A járművek nagy többsége jelenleg is ebben a sebességtartományban közlekedik hazánkban. A rendelkezés, tehát a közutak forgalmára ma is jellemző tényleges állapotot rögzítette. Egyben azt is figyelembe vette, hogv hazánk gépkocsiállományának összetétele sem indokolja a magasabb sebességi határokat Az 1500 köbcentiméter motortérfogat alatti gépkocsik ugyanis — és gépjárműveink zöme ilyen csak a fogyasztás több mint 25 százalékos növelésével képesek huzamosabb ideig magasabb sebességgel közlekedni. Európa országainak többségében szintén korlátozások léptek életbe. Svédországban 70, Finnországban, Jugoszláviában, Bulgáriában, Lengyelországban 80, a Szovjetunióban 90, Ausztriában, az NSZK-ban és Romániában hozzánk hasonlóan 100 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség, s csupán Olaszországban magasabb — 110 kilométer/óra —, de ott is a közelmúltban csökkentették az értékét 140 kilométer/óráról. Az USAban, ahol pedig nemcsak a távolságok hatalmasak, hanem a gépkocsik teljesítőképessége is lényegesen meghaladja a magyar járműparkét, már évek óta 90 kilométer/óra a felső határ. A becslések szerint az intézkedés mintegy 2—4 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez országosan Ugyanakkor 20 kilométeres sebességcsökkenés eredményeként csaknem a felére csökken a gépjármű mozgási energiája, s ezzel talán éppen azokat a fékútmétereket nyeri meg a volánnál ülő, amellyel a saját és mások életét kíméli meg. A közlekedésrendészet a bevezetés napjától kezdve szigorúan ellenőrzi a rendelkezés betartását. (MTI) Nem az utca embere, hanem vezető kommunista testület állapította meg Szegeden immár sokadszorra, hogy vontatottan megy a népnek szimpatikus párthatározatok végrehajtása. Sőt, egyik elvtársunk élesen tette szóvá, hogy az állami rendelkezések végrehajtása is késedelmes. Eltelik hosszú idő, a pártvezetőség már a megvalósítás ellenőrzésére gondol, de gyakran azt tapasztalja: a gazdasági irányítók még mindig tétlenkednek, mondván, hogy még mindig nem érkezett meg fölülről a konkrét utasítás. Mi ennek az oka? Kiket érdemes elmarasztalni az ilyen helyzetekért? Lassan mindenki tisztában van vele, hogy a termékszerkezet modernizálása, a nemzetközi piacon is kelendő árucikkek gyártása a megélhetést, qz életszínvonal tartásé t-f ej lesztését jelenti, több helyütt mégis tétovázgatnak. Évek óta hallja az ember gyűlésen, olvassa az újságokban, hogy ez se jól megy, meg az sem halad rendesen, s ezért érthető, ha fölvetődik a felelősség kérdése. De hát ki a felelős? Mi, valamennyien? Csakhogy az efféle általánosítással semmire se megyünk. Még azzal sem, ha azt mondjuk, hogy, rossz a munkafegyelem. Miért rossz? Ki, vagy mi az. oka Décsi Isfoán köszöntése Somogyi Károlyné felvétele, Hetvenedik születésnapját ünnepelte csütörtökön Décsi István, a Szocialista Hazáért Érdemrend, a Felszabadulásért Jubileumi Emlékérem és több más kitüntetés tulajdonosa. A munkásmozgalom régi harcosát a városi pártbizottságon köszöntötte ebből az alkalomból tegnap délelőtt dr. Székely Sándor, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára és adta át neki a pártbizottság ajándékát, s köszöntőlevelét. Décsi István negyvenkilenc éve tagia a pártnak, nyugdíjbavonulása óta az újszegedi pártalapszervezetben végez aktív munkát ennek? Próbáltunk már a szerelők, a kubikosok, az építők lelkére beszélni, hogy értsék meg, ne lógassák a lábukat, hanem dolgozzanak. Megsértődtek, hogy rajtuk nem múlik semmi, nekik is terhes a lézengés, de nem ők szervezik a dolgok menetét. Rájöttünk, hogy alapjában véve igazuk van: generális bajainkról nem ők, tehetnek elsősorban, hanem az ügyetlen, hozzá nem értő, esetleg elkényelmesedett vezetők. Csakhogy ilyet nem szabad, illetve nem illik mondani. Akik találva érzik magukat, azok rögtön úgy reagálnak. hogy a bírálat lejáratja a tekintélyt, s anélkül is tapasztalható vezetőellenes hangulat. Hol van ilyen, s ha van, miért? Nyilván ott lehetséges, ahol a munkás, a szövetkezeti gazda látja, hogy közvetlen elöljárói nem veszik elég komolyan a párt és a kormány intézkedéseit. Ettől, ilyesmitől romlik a kisebbnagyobb közösségek , hangulata, s ez már vastagon politikai kérdés. A rendes dolgozó emberek sokaságának jó közérzete fontosabb számunkra, mint a dolgukat hanyagul végző kevesek kényeskedő tiltakozása. Hogy mást ne mondjunk, itt van a kinek-kinek munkája szerinti elv érvényesítése, a teljesítmény szerint differenciált bérezés megvalósítása. Kétség sem fér hozzá, hogy ezért sem a karbantartók felelősek, hanem a műhelyfőnökök, vagy azok fölöttesei. Mégis, alig tettünk még néhány lépést ebben az ügyben, mert néhány egyenlőség-párti hangoskodása miatt többen félnek a nagy többség érdekében intézkedni, azaz haladéktalanul hozzáfogni az országos döntések végrehajtásához. Odáig még csak el-eljutnak, hogy a városi, üzemi pártbizottságok nógatására megcsinálják az úgynevezett cselekvési programot, meg az intézkedési tervet (ennek vannak már rutinos mesterei), de a tényleges munka, a mennyiségi szemlélet helyett a minőség érvényesítése gyötrelmesen lassú. Persze, hogy szót kéli értenünk egymással. Persze, hogy fontos egy nyelven beszélnünk és egy irányba haladnunk. De ennek föltétele. hogy először az élre állítottak ismerjék föl a korszerű követelményeket, s ők kezdeményezzék határozottan az újat, a nagyobb hasznot hajtó módszerek alkalmazását. Illetékesek ezerszer, tízezerszer leszögezték már széles körű tapasztalatokra alapozottan, hogy vezetőink derékhadával nincs semmi bajuk. Nekik köszönhető, hogy szerte az országban milliók értik és teszik a dolgukat, s nem a pesszimizmus, hanem a bizalom táplálta jó hangulat mindenütt a meghatározó. A hanyag, a balkezes, a pazarló és sopánkodó hivatalnokokkal azonban lehetetlenség megbékélni anélkül, hogy veszélybe ne sodornánk a holnapunkat. A lakosság most tényleg erősen bízik a pártban. Az utóbbi évek gazdasági nehézségeinek megértése, a gondok közös vállalása jól szemlélteti, milyen szilárd a kommunisták és a pártankívüliek kapcsolata. Jellemző például, hogy a taggyűléseken nagyjából ugyanolyan észrevételek hangzottak el az áremelésekkel > kapcsolatban, mint a politikától távolabb álló háziasszonyok körében. Sőt, amikor elvtársaink, úgymond, rákapcsoltak megmagyarázni, miért voltunk ezzel kénytelenek, sokan nehezteltek is miatta. Értik ők miről van szó, mondották, nem kell, hogy egész nap azt bömbölje a rádió, s hetekig erről írjon az újság. Vajon - várhatunk-e ennél többet? Kell-e ékesebb bizonyítéka annak, hogy a lakosság nagyra becsüli a nyíltságot, s eltökélt szándéka a szocializmus, mégha áldozatokat kell is hozni érte. Most az a fontos, hogy a műhelyfőnök, az igazgató, a párttitkár is nagyra értékelje a beosztott dolgozók megértését. Ha a betonkeverő munkás készségesen végzi a dolgát, akkor a fölöttesed se siránkozzanak ilyen-olyan nehézségek miatt. Ne mutogassanak mindig másra, hanem maguk gondoskodjanak a jövedelmező gazdálkodás föltételeiről. Nem árt, ha ki-ki tisztában van a saját felelősségével, amely felelősségről mind gyakrabban beszél a nép mostanában. F. Nagy István különösen időszerű. Élni kell e tekintetben is a törvényes lehetőségekkel. Külön gond, hogy a cigányságnak éppen ez az alkalmi munkavállaló része iskolázottság tekintetében meglehetősen elmaradott, írni-olvasni is alig tud, szakképzettsége egyáltalán nincs. Életmódjuk így szinte szükségképpen előmozdítja a gyakori szembekerülést a törvényes renddel, s a munka helyett nem egyszer a bűnözés útját választják. A munkakerülők az ellenpéldái annak a fejlődésnek, ami a cigánylakosság egészében végbement Mintegy fél ezret számlál a kóborló cigányéletet folytatók tábora megyénkben, az ő társadalmi kötődésük minimális, gyakran fordul elő körükben antiszociális, törvényszegő magatartás. A társadalom véleményalkotása a cigányságról a napi tapasztalatokon alapszik. Ezek a tapasztalatok ritkán táplálkoznak az üzemi, közösségi környezetben dolgozó becsületes, cigányszármazású állampolgárok magatartásából. Annál gyakrabban látjuk viszont a kisebbségben levő, munkát nem vállaló réteget, azokat, akiknek életmódja hozzájárul annak a hamis képnek a fenntartásához, ami a cigányokkal kapcsolatban még sokakban ma is él. A társadalmi közfelfogásra gyakorolt hatásokat nézve tehát az ő életvitelük káros hatása, létszámarányuknál jóval nagyobb. Műveltség — szakképzettség A cigányság köréből a rendszeres munkavállalók számának és arányának növelése csak úgy képzelhető el, ha további jelentős erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy iskolai végzettségük, általános műveltségük kedvező és kívánatos irányban változzék. A szakképzettség, az általános műveltség meghatározott szintje ugyanis ma már a munkahelyek túlnyomó részénél olyan alapkövetelmény, aminek birtoklasa nélkül jórészt csak a — köznyelvben nagyon találóan úgynevezett — „hórukk"-munkákra lehet vállalkozni. Az iskolai végzettség tekintetében a mi megyénkben nagyobb eredményt sikerült elérni, mint másutt, hiszen az országos 15 százalékkal szemben Csongrád megyében a cigánytanulók 35—40 százaléka végzi el az általános iskola 8 osztályát. Nyilvánvaló azonban, hogy ezzel nem lehetünk megelégedve, hiszen az iskoláskorú gyermekek összlétszámához viszonyítva megyénkben 96 százalékos az általános iskola elvégzése. Nagyon fontos tehát, hogy a cigányság körében a kialakult arányon javítsunk, szerezzünk érvényt a tankötelezettségi törvénynek. Ha ugvanis belenyugszunk az iskolából való idő előtti kimaradásokba, akkor újabb generációkra kiható módon újratermeljük saját problémáinkat A 4—5 osztályt végzettek már ma is szükségképpen kiszorulnak a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek nagyobb részéről, s bizonyos, hogy ez a jövőben még inkább így lesz. Az óvodai előkészítés hiánya tapasztalataink szerint egyik fő oka az iskolai kimaradásoknak. A cigánytelepekről az óvodáskorú gyermekek gyakran a minimális közösségi, higiéniai ismeretek nélkül, nem ritkán a magyar nyelvet is rendkívül hiányosan beszélve kerülnek be az induló osztályközösségekbe. Ezzel eleve hátrányos helyzetbe kerülnek, ami nemcsak tanulmányi előmenetelüket veti vissza, de életre szóló lelki sérüléseket okozhat, meggátolhatja későbbi társadalmi beilleszkedésüket. Ezt figyelembe véve a helyi tanácsok kiemelt figyelmet fordítanak a cigánygyermekek óvodai elhelyezésére. Az elmúlt néhány évben e téren igen jelentős eredményeket értünk el, az óvodáskorú cigánygyermekek 20 százalékát vették fel 1976-ban a gyermekintézményekbe, ma pedig az iskolai előkészítő foglalkozásokat is számítva 74 százalékuk kap óvodai nevelést Szerényebbek a bölcsődei adatok, hiszen mindössze 86 cigánygyermek kap elhelyezést További jelentős erőfeszítéseket 'kell tenni e téren olymódon is, hogy azokban az óvodákban bölcsődékben, ahol nagyobb számban vannak, a szükséges számú cigánycsoportokat megszervezzük. Arról is gondoskodni kell, hogy akik e gyermekek nevelését vállalják és megfelelően végzik, kiemelt megbecsülésben részesüljenek (külön jutalmat kapjanak stb.). A cigánygyermekek 50 százaléka súlyosan veszélyeztetett környezetben nő fel. A megye 1500 tanköteles korú cigánygyermekéből 200 állami gondozásban él. Az ő sorsukat a társadalom szervezett beavatkozásával rendeztük. A többi gyermek helyzetének elfogadhatóvá tétele azonban nem kis mértékben azon múlik, hogy biztosítsuk bölcsődei, óvodai felvételüket, rendszeres iskoláztatásukat' és megadjuk nekik azokat a támogatásokat (kollégiumi elhelyezés, napközis ellátás stb.), ami hátrányos helyzetük leküzdéséhez, a többiekkel azonos „startvonal" biztosításához szükséges. Nincs reális alapunk olyan remények táplálására, hogy a mai 50—60 éves cigányokban felébresszük az önművelés különböző formáinak igényét, felkeltsük érdeklődésüket a közművelődés iránt. Ehhez a gyermekkor fogékony időszakában történő megalapozódás szükséges, amit nagyon jól jelez, hogy a cigánylakosság köréből a könyvtárakat elsősorban a tanúlók látogatják. Arra természetesen szükség van, hogy megfelelő közművelődési program-minimumot dolgozzanak ki számukra az illetékes tanácsi szervek. Kezdődjön ez a magyar nyelv megtanulásával, az írni-olvasni tudással és folytatódjon olyan közhasznú ismeretek programjával, amelyek összhangban állnak ezeknek a rétegeknek előzetes felkészültségével. A közművelődési tevékenységben kapjon nagyobb súlyt a haladó cigányhagyományok gyűjtése, a klubok létrehozása, az öntevékeny művészeti csoportok kialakítása stb. Mindenképpen arra kell tehát törekedni, hogy a műveltségi színvonal emelésével, a cigányság köréből mind szélesebb rétegeket kapcsoljunk be az állandó munkavállalók körébe, és ehhez teremtsük meg az előfeltételeket is. Ezt a folyamatot elő kell hogy segítsék az illetékes tanácsi "szervek, a szakszervezetek, a vállalatok vezetői és azok a vállalati kollektívák, szocialista brigádok, ahova a cigánylakosság dolgozni kívánó része bekerül. Meggyőződésünk, hogy a munka ennek a rétegnek az életében is a felemelkedés, a társadalomba való beilleszkedés döntő fontosságú tényezőiévé válik. DR. PERJÉSI LÁSZLÓ (A cikk befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) i t