Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-08 / 184. szám

Szerda, 1979. augusztus 8. 5 SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Perez János Munkácsydíjas ötvösművész kiállítása a Gulácsy Lajos Teremben, délelőtt fél 10 és délután 6 óra között. Fotóklubok 15. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Művelődési Központban, mindennap 10-től 18 óráig. A szegedi műgyűjtők klubjának ötödik kiállítása a Juhász Gyula Művelődési Központban, naponta 10 és 18 óra között. Fábrl Judit keramikusművész kiállítása a Juhász Gyula Művelődési Központban, augusztus 15-lg. Megtekinthető naponta 10 és 18 óra között. XX. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Műzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Szentirmai Zoltán szobrászművész tárlata a Közművelődési Palota kupolájában. 1978 legjobb plakátjai. Kiállítás a November 7. Művelődési Házban, augusztus 15-ig. Képek a Tiszáról. Horváth Dezső és Gyenes Kálmán fotókiállítása a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban, délután 3—7-ig. A Solar alkotócsoport fotókiállítása a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Hunok, avarok, magyarok; Lucsgyűjtemény; Épülő Szeged; Kőolaj és földgáz; Ember és környezete; Csongrád megyei parasztbútorok és -viseletek; „Vasvirágok" — a szegedi lakatos- és kovácsmesterség 200 éve; Móra-emlékszoba; A szegedi várban „Tűzön vizén keresztül él Szeged" — kiállítás a szegedi nagy árvíz 100 éves évfordulójára. Az őrök Tisza. A Somogyi-könyvtár kiállítása a könyvtár olvasótermében. Megtekinthető naponta 10 és 19 óra között. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye Tápén (Vártó u. 4.), megtekinthető délután 2 és 6 óra között. Vajda László őrségben Emberségünket keressük" Festő, színész, rendező Antigonéról (A Szegedi Szabadtéri Játékok műsorára az idén először kerül eredeti görög tragédia, Szophoklész Antigoné című drámája. Az előadást Szinetár Miklós rendezi, a címszerepet felesége, Hámori Ildikó alakítja. A Szegedi Nyári Tárlat egyik fődíját Vinkler László festőművész nyerte Antigoné és Kreon című nagyszerű képével. Nem „programkép" ez, ha. nem a művészi fejlődés tör. vényszerű állomása. Minderről Vinkler László szegedi műtermében győződtem meg, ahol néhány napja érdekes, tanulságos beszélgetés részese lehettem. Az Antigonéról volt szó, meg a görögökről, s akik eszmét cseréltek, a festő Vinkler, a színész Hámori és a rendező Szinetár.) V. L.: Az athéni akadémia meghívására 1977 kora őszén a delphói vendégházban tölthettem néhány napot. Akkor jártam először Görögországban. Ha kiálltam a teraszra, egyik oldalt • a delphói öbölre láttam, a másikon a Parnasszosz, Apollon szent hegya tört a magasba. És magam gyermekkorom óta érdeklődöm a görög művészet iránt," festőként sokszor merítettem ebből a kiapadhatatlan forrásból, főiskolai tanárként igyekeztem tanítványaimba plántálni a görögök csodálatos világképét, s bejárva a világ múzeumait, találkozhattam a görög szobrászat legragyogóbb alkotásaival. Igaza van annak, aki azt mondja, hogy a görögöket nem értheti meg, aki a fejébe gyömöszölt*szövegekhez keresi a valóság motívumait. Itegrtagyobb élményem látni a nap ragyogáséban azokat a csodálatos fényeket, melyek feloldják a tárgyak kemény kontúrjait; több oldalról megvilágítva csodálatosan oldott plasztlcitásban jelenítik meg az épületeket, szobrokat. Ezek a káprázatos hófehér műemlékek szinte magukba szívják a fényt, megtartják és visszasugározzák. Ez a csodás dinamizmus máig sem hagy nyugodni. H. I.: A nyár elején jártunk Görögországban. Amikor az Antigoné még szóba sem került, már készültünk erre az útra. A csodálatos ragyogásban, a rekkenő hőségben megértettem Antigoné szavait: „Már soha én nyomát nem látom az égő Napnak szent szeme fényét." (A műteremben egymás után kerülnek elő a görög mitológia alakjai, e csodálatos kultúrkör jelképi erejű történeteinek hősei. Iphigénia Taurisban, Oresztész és Elektra, Hermész, Oidipusz, Odüsszeusz és Penelopé, a trójai történet és a danaidák, Antigoné és Iszméné, és ismét Antigoné...) V. L.: Az én alkotói gondom a rend és a káosz ellentétes lehetősége. Az élet számunkra két utat jelöl. Vagy haladunk szemben az árral, igyekezve őrizni és gazdagítani személyiségünket, vagy hátat fordítva sodródni. Az ember személyiségének fölvállalása egyenlő a rend fölvállalásával. A 20. század nem teremtett egységes korstílust, az emberek számtalan kifejezésmódban találják meg önmagukat. A művészet véleményem szerint rendteremtés. A görög kultúra és művészet ennek klasszikus formája, ezért keresem ennek mai érvényeit. Sz. M.: A képzőművészetnek ebben nagyobb lehetősége van a színháznál. A festmény a teljességet tudja nyújtani, a vásznon ott a görög ég, a görög táj. az ember és a gondolat. A színház erre képtelen. Az anfiteatrumok világát, a korabeli kecskeéneket lehetetlen mai körülmények között fölidézni. Gondoljunk csak arra, hogy ezeket a tragédiákat mindössze háromnégy szereplő játszotta, a nőket ls férfiak személyesítették meg, maszkokat viseltek, tölcséres hangerősítővel, az előadások reggeltől estig folytak a tavaszi és őszi Dionüszosz ünnepek évadjain, a színészek gólyaIá bszerü, magasított sarut viseltek. rendszerint bottal jártak, a díszletet csak az oszlopos háttér, a szkéné jelentette. Mindezeket ma fölidézni reménytelen és értelmetlen dolog. V. L. : Én ls a magam görögségét keresem. Ók voltak azok, akik szerencsés történelmi pillanatban képesek voltak komplex módon megfogalmazni azt, ami az ember nembeliségében maradandó. Sz. M.: Teljesen egyetértünk. mi' most saját emberségünket keressük. Így hát a színházban az időt álló gondolat, az Időt álló tartalom születhet újjá, s visszaidézhetjük a görög amforák rajzait, a szobrok ruharedőit, az épületek arányrendjét. * (Az Antigoné a görög tragédiairodalom egyik legragyogóbb darabja. Hegedűs Géza azt írja róla. hogy „Ha egy gyűjteményben egyetlen művel kellene képviselni az európai ókor drámairodalmát, azt hiszem, nem eshetnék a választás másra." Antigoné sorsa a királyi tilalommal-hatalommal szembeszegülő vállalkozás drámája. Sokféle értelmezés fűződik Kreon és Antigoné tragikus ellentétéhez. Részint, a hazafias érzés küzd az emberiességgel, mások szerint a konfliktus az emberi és az isteni törvények között feszül, ismét mások úgy ítélik meg. hogy az Antigoné az önkénnyel szembeszálló forradalmi cselekvés hőse. Jog és erkölcs, konzervatív rend és forradalmi gondolat, régi és új ütközik ebben a nagyszabású darabban. Antigoné végül is a népre hivatkozó demokrácia hőse...) Antigoné és Iszméné kettős portréja előtt Hámori Ildikó, Vinkler László és Szinetár Miklós Sz. M.: Én mindig magyar darabot rendezek, az itt és most aspektusából. Teljesen mindegy, hogy a főhős a görög férfiak földig hulló leplét viseli, vagy 6teppelt pufajkát. Szinte mindig klaszszikusokat állítottam színre, mert ezekkel többet és jobbat tudtam mondani a máról. Így volt ez többek között a Szent Johanna vagy A nép ellensége című darabokkal ls. Az Antigonéban a kétféle rend, Kreon és Antigoné rendjének összeütközése érdekel. Az a nagy kérdés, ami nálunk is évtizedek óta a levegőben remeg: a rend, a haza jelszavával mindent el lehet-e intézni?! Azt szeretném megmutatni, hogy jaj azoknak, akikben hatalmi döntésük után nincs meg a kétkedés képessége, akik nem merik bevallani, hogy tévedhetnek is! Kreon elveszti józan törvény- és realitásérzékét, ezzel tragédiák sorozatát indítja el. H. I.: Ez lesz az első szerepem a dóm előtti színpadon, s az első görög tragédia is, amelyben játszom. Az Antigonét ismerem, hiszen a főiskolán filozófiai államvizsga-dolgozatom címe: — Vallásos motívumok Antigoné döntésében — talán titkon reménykedtem is; egyszer majd eljátszhatom. A szerepet nem a nőiesség oldaláról akarom megmutatni, a darab társadalmi vetülete érdekel. Az, hogyan lehet az egyéni magatartást elfogadtatni a társadalommal. Azt szeretném elérni, hogy Antigoné szava már önmagában tüntetés legyen... (Egy beszélgetés elkapott foszlányai... A görög mítoszok nimfái, félistenei, tragikus történetei, csodálatos emlékei kerültek szóba ezen a késő délutáni találkozón. Ahol más-más művészet eszközeivel, de egy nyelven szóltak egy sok ezer éves örökségről...) Tantli Lajos — Léteznek egyáltalán úgynevezett kis szerepek? — Nagyrészt sértőnek, megalázónak, elszomorítónak tartják a színészek. Pályám eddigi tizenkét évére visszagondolva. Szolnokon, Miskolcon volt részem jó néhány epizódalakításban. Nagy iskola. Rengetfeget lehetett tanulni belőlük, hogyan villantsunk föl akár csak kéthárom mondatban emberi sorsokat. Emlékszem. Szolnokon egyszer Mensáros László alakított egy néma zongoristát. A darabot, a szerzőt már régen elfelejtették, viszont máig legenda, ahogyan Mensáros ült a zongoránál, és egy emberi életet varázsolt oda. Soványabb esztendeimben komoly lelki vigaszt nyújtott e példázat... — Amikor az Antigonéban az ör megjelenik, forrni kezd körülötte a levegő. Ebben az idei, alapjában statikus jellegű felfogást sugalló görög tragédiában ekkor két-három év előtti kaposvári színeket vélhetünk fölfedezni.,, Vajda László hamiskásan elmosolyodik. — Könnyen lehet. Hatévet töltöttem Kaposváron, pályám legszebb, legemlékezetesebb éveit. Ösztönösen használhatom az ott kialakult sajátos játékstílus bizonyos, „avantgardosabb" elemelt, Igaz, kicsit a szabadtéri színpad méretei is szokatlanok. Tudom, a szélesebb gesztusok, a több mozgás itt alapfeltétel, mégis fura egy kicsit. Főiskolás koromban háromszor játszottam már a Dóim téren a Háry Jánosban, a Vámos László által rendezett Tragédiában, és a Hamletben. Persze, most mondhatom. micsoda különbség... Érdekes „felfedezéseim" adódtak próbákon: futok, futok és még mindig csak itt vagyok ... Nem értem oda, ahová kiszámítottam, hogy kellene. A tér érzékelése csalóka a követelmények például a hangterjedelemmel kapcsolatban könnyebbek, mint azok az erőteljes színpadtechnikai váltások, amelyek egyébként elkerülhetetlenek. Szerencsére a kényszerítő erejű és jellegű feladatok az én esetemben egybeesnek a szerepre 99 Műgyűjtők kultúrkaravánja ff Móra Ferenc egykori katalógus-előszavát idézve kultúrkaravánnak nevezi az Idén újjáalakult szegedi műgyűjtők klubjának most látható kiállítását a leporellóban Apró Ferenc. Nem véletlenül. A műgyűjtésnek, a műpártolásnak nagyszerű hagyományai vannak ebben a városban. A szinte mindent elpusztító szegedi nagy árvíz után alig 12 esztendővel, 1891. április 4-én jnegrendezték első tárlatukat a szegedi műbarátok. Az azóta eltelt közel kilenc évtized bővelkedett emlékezetes kiállításokban, fontos bemutatókban, de pauzákban, csöndes években is. Tíz esztendeje, 1969-ben alakult meg a Szegedi Műgyűjtők Klubja, mely eddig három közös kiállítást rendezett, s bemutatta négy gyűjtő kollekciójának legszebb darabjait. Néhány éves szünet után ebben az évben a Juhász Gyula Művelődési Központ égisze alatt újjáalakult a műgyűjtők klubja, s a művelődési intézmény nagytermében rendezett kiállításuk bizonyítja, hogy ,z értékes képzőművészeti remekek gyűjtése mind szélesebb körben népszefű, mind többen mélyülnek el a képzőművészet ismeretében, teremtenek otthonukban értékes alkotások segítségével sajátos miliőt, A Szegedi Műgyűjtők Klubjának 5. kiállításán közel húsz gyűjtő több mint félszáz festménye, szobra, grafikája, érme-plakettje, népi fazekasmunkája látható. A kiállítás tehát közkinccsé teszi, napvilágra hozza „az elzárt családi szobák kincseit", maradandó élményt nyújt a látogatóknak. Az összkép meglehetősen színes és változatos. Nemcsak a műfaji sokféleség miatt, hanem az időbeli távolságok és a kifejezésmódok gazdagsága révén. A két legrégebbi alkotás a 18. századi olasz festő József és Putifárné című vászna és Pallavlcini Ede 1834-ben festett szobabelsője. A legfrissebbek között pedig kortárs művészek alkotásai láthatók: Kurucz D. István festménye, Rékassy Csaba grafikája, Hintz Gyula vászna. Szabó Iván kerámiatálai. A leggazdagabb a század helyi és alföldi anyaga, melyben megtalálhatók Dinnyés Ferenc, Dorogi Imre, Endre Béla, Fényes Adolf, Heller Ödön, Károlyi Lajos, Nyilasy Sándor, Rudnay Gyula, Tápai Antal, Vágó Pál, Almási Gyula Béla, Tornyai János, Kohán György, Novotny Emil Róbert alkotásai. A tágabb horizontot képviseli Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Félegyházi László, Gábor Móric, Gadányi Jenő, Pap Gyula, Ruzicskay György, Vitz Béla, Vadász Endre, Viktor Vasarely, Csók István, Glatz Oszkár, Barcsay Jenő, Márffy Ödön, Derkovits Gyula, Aha Nóvák Vilmos és Balázs János. Különösen érdekesek a bemutatott érmek és plakettek és a régi vásárhelyi népi fazekasmunkák. Ez a kiállítás a nagyszerű hagyományok folytatásának újabb állomása. Rajtkő, mely újraindítója lehet egy tiszteletre méltó mozgalomnak: a szegedi lakások műkincsei rendszeres bemutatásának; akár tematikus (tájképek, csendéletek, portrék), akár topográfiai, akár stílusok szerinti válogatásban. I.L, ör, az Antigonéból alkalmazható fogásokkal. Egyébként Szinetár Miklós arra kért, hogy az őr apró, de fontos figuráját úgy ér. telmezzem, ahogyan a modern clownt szokás. Népi karakternek, aki „ellenpontozza" a szophoklészi fenséges atmoszférát. A klasszikusoknál gyakran megfigyelhető ilyesmi, gondoljunk Shakespeare-oél Macbeth kapusára. A cselekményszálat rövid időre megszakítva, a közönséggel közvetlen kontaktust kialakító szerep, melybe furcsa ellentmondás, kettősség vegyül: egy ártatlan embert hurcol Kreón elé, miközben a megmenekülés boldogságától majd szétfeszül. Első megjelenésekor még rokonszenves, jobban belépillantva már morálisan deformált személyiség. El sem dőlhet, megvetésre méltó-e vagy csak szánalmas élethelyzete áldozata. „Információgazdag" epizódfigura. Pontosabban nem is az: olyan csodálatosan megírt tragédia az Antigoné, hogy végképp nem értelmezhető az ör sem ama bizonyos kis szerepnek. És még egyszer, ami a „kaposváriságot" illeti: vllágéletemben mániám volt, hogy semmit se játsszak el „egy az egyben". Mindig érdekelt, mi van a dolgok és a személyiségek mögött, nem szeretek „simán" játszani. — Annak Idején Kaposvárott bőven volt alkalma erre.., idestova több mint egy éve elkerült a somogyi főváros teátrumából, őszintén: nem vágyik vissza?' — Amikor láttam az elmúlt évad szerintem legszenzációsabb magyarországi bemutatóját Kaposvárott, Gombrowicz Esküvőjét, elszomorodtam, és egyben megkeményedtem. Láttam, csodálkoztam, irigykedtem: ilyen rövid idő alatt ígyöszszeszedték magukat? Olyan fényes produkciót adtak, mint maga a Nap. Elszomorodtam; hát nélkülünk, nélkülem is lehet? S én már nem lehetek ott... azután, ahogy tovább néztem az előadást, egyre inkább kezdtem kihúzni magam, örömmel. Ott a színpadon én is, mi is, az eltávozottak is jelen vagyunk, a mi munkánk is benne van mindenben. Rájöttem, akár mi történik is, nem lehetek én már hűtlen Kaposvárhoz. Ilyesmik adnak erőt — és remélem, „izt" is — itt a Dóm téren a „kis szerephez". Domonkos László ' «