Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
10 Vasárnap, 1979. augusztus 5. Mo Asztalitenisz Sz. Dózsa—Kossuth KFSE Szeged és testvérvárosainak tornája Sportműsor Kézilabda Fesztivál Kupa nőt- és férfimérkőzések a Kisstadionban, reggel 8 órától fél 12ig. A nők döntőmérkőzése, 9.10, férfiak döntő összecsapása, 10.10. Labdarúgás NB II. Középcsoport: Szegedi Dózsa—Kossuth KFSE, Hunyadi tér, 16.30. Bártfai. Dunaújvárosi Építők—SZEOí» AK, Dunaújváros, 16.30, Laüber. Ökölvívás A nemzetközi Fesztivál Kapa döntői, újszegedi Sportcsarnok, 10. A labdarúgó NB II-ben ma az 1979—80-as idény nyitányára kerül sor. A Szegedi Dózsa együttese a kitűnő játékerőt képviselő Kossuth KFSE gárdáját látja vendégül a Hunyadi téren. A pénteki edzés után dr. Reményik László, a lila-fehérek vezető edzője csapatot hirdetett Kun ügyében csak kedden születik döntést, így a szakvezető eltekint szereplésétől. A következő tizenegy kezdi a játékot: Tóth — Zödi, Bíró. Emődi dn, Nagy — Póczik, Ladányi, Szabó, Csomor — Pipicz. Kanász. Csere: Makai, Ménesi. Molnár. A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik. * A SZEOL AK NB II-es labdarugó-csapata első mérkőzését Dunaújvárosban játssza. Kovács József, az együttes vezető edzője a szombat délelőtti edzés után elmondta: — A játékosok körében elszánt a hangulat Mindkét bajnoki pontot haza akarjuk hozni Dunaújvárosból. Az idegenbeli győzelem remélem lendületet ad a csapatnak. A vezető edző az utolsó foglalkozást követően kijelölte a pályára lépő tizenegyet és a cserejátékosokat. Ezek szerint az Újhelyi — Hevesi, Kozma Z., Nahóczky, V. Tóth — Hágelmann £., Szeghalmi. Kunszt — Kozma Gy„ Hegedűs F.. Jernei összetételű együttes kezdi a játékot, a kispadon pedig Nagy F., Forgács és Petró foglal helyet Fesztivál Kupa kézilabdatorna Valón SC—RK Senta döntő a férfiaknál Fiatal atlétáink \ nemzetközi találkozója A hét közepén Szabadkán rendezték meg Csongrád megye és a jugoszláviai Vojvodina tartomány közötti válogatott nemzetközi ifjúsági barátság atlétikai viadalt mélyet a vendéglátók nyertek meg. A fiúknál Gál Zoltán (SZVSE) 800 m-es, Haim József (SZVSE) 3000 m-es •íkfutó ideje, Csonka László (SZEOL) magasugrása, a lányoknál Visnyei Márta (SZVSE) Jó eredményekkel teljesített kettős középtávfutó győzelme, Szopori Erika (SZEOL) 400 m-es eredménye, Tóth Cecília (SZEOL) távol ugrása és a javuló Kertész Tekla (SZVSE) dobóproduktumai keltettek figyelmet. Az érdekesebb eredmények : Fiúk: 100 m: 3. Fekete (SZVSE) 11.8, 200 m: 3. Ludvig (SZVSE) 23.4, 400 m: 2. Ludvig (SZVSE) 52.0, 3. Fekete (SZVSE) 52.7, 800 m: 1. Gál (SZVSE) 1:57.4, 1500 m: 1. Haim (SZVSE) 4:15.0, 3. Gál (SZVSE) 4:27.5. 3000 m: 2. Haim (SZVSE) 8:56.2, 110 m gát: 3. Retkes (SZEOL) 17.1, 4. Sós (HVSE) 17.2, magas: 2. Csonka (SZEOL) 194, 3. Vecsernyés (HVSE) 190, távol: 3. Fekete (SZEOL) 624, súly: 3. Mangó (SZEOL) 11,78, diszkosz: 2. Horváth (SZEOL) 39.18, gerely: 1. Kárpáti (SZEOL) 53.16, 4. Szűcs (SZVSE) 42. 62, 4X100 m: 2. Csongrád 44.7, 4X400 m: 2. Csongrád 3:35.7. Leányok: 100 m: 3. Gyimesi (SZEOL) 13.5, 4 Kósa (CSSC) 13.6, 200 m: 2. Szopori (SZEOL) 26.8, 400 m: 3. Szopori (SZEOL) 59 4! 800 m: 1. Visnyei (SZVSE) 2:15.3!, 2. Csamangó (SZEOL) 2:20.8, 1500 m: 1. Visnyei (SZVSE) 4:40.7, 2. Csamangó (SZEOL) 5:01.0, 100 m gát: 1. Szopori (SZEOL) 16.2, 4. Tejes (HVSE) 18.5, magas: 1. Katona (HVSE) 160, távol: 1. Tóth (SZEOL) 544. 4. Tejes (HVSE) 488, súly: 2. Kertész (SZVSE) 10,83. diszkosz: 1. Kertész (SZVSE) 41.76, gerely: 3. Tóth (SZEOL) 29.68, 4X100 m: 2. Csongrád 513, 4X400 m: 2 Csongrád 4:00 8. Monostori Tibor Tegnap folytatódott az újszegedi Kisstadionban a háromnapos Fesztivál Kupa kézilabdatorna. A nap meglepetését a DÉLÉP SC NB II-es férfigárdája szolgáltatta, hiszen meglepő biztonsággal győzték le az NB l-es Rába ETO-t, így a szegediek ma. a Tatai Rákóczi ellen, a torna harmadik helyéért mérkőzhetnek. A döntőben a másik szegedi csapat, a Volán SC, az RK Sentaval méri össze tudását. A gólkirályi címre esélyes Oláh Béla (Volán SC) szombaton 21 gólt lőtt a Tatai Rákóczi elleni mérkőzésen. A nőknél a három csoportelső (Csepel, Subotica, Szegedi Textil) találkozik egymással az 1—3. helyért. Eredmények: Nők: Subotica—Sz. Konzerv 24-16 (13-7). Vezette: Kalász. Varga. Legjobb dobók: Kopunovity (10), Budisin (7), illetve Takács (5), Ménesi (4). Soltvadkert— BACSÉP 11-10 (5-2). V.: Schali. Kretskó. Ld.: Sörös (5). ill. Peszmet (5). Sz. Textil—Debreceni D. 19-15 (7-7). V,: Dzsipoff, Tárnok. Ld.: Gréczi (10),Jani, Karkus (4—4), ill. Nagy (10). Kiskunhalas—B. Topolya 17-14 (8-6). V.: Dzsipoff, Tárnok. Ld.: Takács (9), Lungel (6). ilL Kollár (7). RK Senta—H. Porcelán 21-13 (12-6). V.: Schali, Kretskó. Ld.: Sóti (8), Markov (6), ill. Juhász (5). Férfiak: Sz. Volán SC— Tatai Rákóczi 39-22 (18-14). V.: Czikkely, Kiss. Ld.: Oláh B. (21), Barabás. Ardai (4— 4), ill. Gercsó, Sári (5—5). DÉLÉP SC—Rába ETO 32-28 (17-12). V.: Schali, Kretskó. Ld.: Várkonyi (7), Noel (6). 111. Samodai (8), Kádár (6). Subotica—BACSÉP 30-24 (14-11). V.: Kiiment, Papp. Ld.: Kopunovics (9), Makszimovics (8), ill. Hajba (6) RK Senta— Űjkígyós 34-19 (16-11). V.: Kalász, Varga. Ld.: Fodor T. (10). Fodor L. (8). illetve SkaliczKy (11). B L. A városi sportfelügyelőség asztaliteni sz-szakszövetsége augusztus 9—12. között az újszegedi Sportcsarnokban rendezi meg Szeged és testvérvárosainak II. asztalitenisz tormáját. Az eseményen Lódz, Szabadka, Odessza és Szeged csapata; állnak asztalhoz, meghívott vendégként pedig a hazánkban edzőtáborozó algériai sportolók is ott lesznek a küzdők között. A csapatmérkőzéseket Európa Liga-rendszerben bonyolítják le a rendezők: egy-egy mérkőzés két nyert játszmáig tart; az együttesek körmérkőzése után pontarány, illetve az egyÖkölvívás más ellen elért eredmény dönt a helyezések kérdésében; hármas, illetve négyes holtverseny esetén játszmaarány és pontarány az értékelési sorrend. Az egyéni számokban két nyert játszmáig tartanak a mérkőzések, a harmadik hely sorsát nem döntik el, két bronzérmes állhat a dobogóra. Az első játéknap programja: Augusztus 9-én, délután fél 6 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd ezt követően Lódz—Szeged és Szabadka—Odessza összecsapásokra kerül sor. Elődöntők a Sportcsarnokban Kait győzelemmel Magyar olimpiai válogatott —FC Malaga 3-1 (3-0) Az Atlas—Rayo labdarúgómérkőzésen Rafael Palomino, az Atlas 17 éves középcsatára már három gólt lőtt az ellenfél kapujába úgy, hogy csapatának előnye behozhatatlannak látszott. Maximo Ayala, a Rayo kapusa szemmel láthatóan mind dühösebben vette ki a labdát, a hálója mélyéről, majd nem sokkal a mérkőzés befejezése előtt otthagyta posztját. Hazarohant, puskával tért vissza és lelőtte Palominót, aki azonnal meghalt. Ezzel sem elégedett meg az ámokfutó kapus, és még négy Atlas-játékost megsebesített. * Általános meglepetést keltett nemzetközi sportberkekben. hogy a Dakarban folyó afrikai atlétikai játékokról hiányzik a négyszeres világrekorder, a kenyai Henry Rono. Nairobiban illetékesek kijelentették, hogy Rono semmi magyarázatát nem adta annak, miért nem utazik el a» afrikai viadalra, * Az egyik legnevesebb angol sportújságíró, James Coote, a Daily Telegraph atlétikai szakértője magánrepülőgépén a torinói Európa Kupára tartva a svájci Alpokban lezuhant és ismeretlen kíserőjével szörnyethalt. Coote, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) atlétikai szekciójának volt az elnöke, lapját. 18 éve tudósította a sportág eseményeiről. Szombaton már a döntőbe Jutásért küzdöttek a Fesztivál Kupa résztvevői. A versenyzők nagy tudásbeli különbsége miatt csak egykét összecsapás hozta lázba a gyerszámú nézőközönséget. A pénteki, lapzárta után sorra került ökölvívók közül kiemelkedett a könnyűsúlyú Zámbó (Sz. Haladás), aki döntő fölénnyel győzött Varga (DMVSC) ellen. Az est legszebb és legjobb teljesítménye Csjef (Ü. Dózsa) nevéhez fűződik, aki váltósúlyban győzte le Rebust (Spartak Subotica). Csjef végig pontosan ütött, győztesen került ki a belharcokból és különösen jobbegyenesei voltak félelmetesek. A szombati elődöntők során lapzártáig a következő eredmények születtek. (Pontozásos győzelemmel az előlállók a nyertesek). .Harmatsúly: Pírbus (Steinmetz SE)—Horváth (K. Dózsa) P. Sy. (5:0). Nagy (K. Dózsa) —Rácz (Vasas) p. gy. (5i0). A harmadik menetben nagy adok-kapok öklözés folyt a kötélén között, s ezt a nézők tapssal (!) jutamazták Könnyűsúly: Zámbó (Sz. Haladás)—Paramentics (Spartak Subotica) p. gy. (5:0). Mindhárom menetben jobb volt a szombathelyi fiú Többször úgy látszott, hogy a jugoszláv versenyzőre rá kell számölni, de mindig összeszedte magát, és végülis kettőjük jóvoltából jó iramú, kemény ölökvivást láthattak a nézők. Szintén a könnyűsúlyúak között lépett szorítóba Botos András (STO Fekete (Csepel) ellen. A II. osztályú csepeli versenyző nem tisztelte nagynevű ellenfelét. Amikor módja nyílt rá, bátran támadott és kettős fedezékbe vonulva védekezett A II. menetben egyszer rászámoltak, majd amikor a harmadik menetben ugyanerre a sorsra jutott, edzője (nagyon helyezen!) feladta a mérkőzést. A sérülések továbbra sem kímélik a versenyzőket. Az előző napon kiütéses győzelmet arató Hidegh (Kun Béla SE) sérülése miatt visszalépett a középsúlyúak versenyétől. A vasárnapi dóntők délelőtt 10 órakor kezdődnek a Sportcsarnokban Imre László Nemzetközi • f* r r • ifjúsági kosárlabdatorna Augusztus 6-tól, héttőtől péntekig női ifjúsági kosárlabdatornát rendeznek Szegeden a Ságvári gimnázium tornatermében. A torna résztvevői: KSI I., KSI II., SZEOL AK, SZVSE, Darmstadt (NSZK), Magyar serdülőválogatott, A mérkőzések mindennap délután 4 órakor kezdődnek. Sikeres volt a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott bemutatkozása Spanyolországban, Malagában 25 ezer néző előtt az alábbi összeállításban kezdett a csapat: Tóth Z. — Szántó. Dunai, Rab, Kutasi — Pásztor, Tatár — Borostyán, Kiss, Welmper, Fekete. Csere: Dunai helyett Salamon, Tatár helyett Oláh. Az első félidőben kifejezetten Jól játszottak a magyarok, sok szép. korszerű támadást vezettek. Szünet után már alábbhagyott a lendület, több volt a hiba. Góllövő: Fekete, Weimper, Tatár, illetve Lieto. Á kötöttfogásúak harmadikok lehetnek Hegedűs Csaba a birkózó VB-ről Vitorlázórepülő EB Warstat sikere Befejeződött az első női vitorlázórepülő Európa-bajnokság A 9., egyben utolsó versenynapon a Dunaújváros— Kiskunfélegyháza—Jánoshalma—Dunaújváros 213,5 kilométeres háromszögrepülés volt a feladat. Ezúttal nagy volt a tét. mert a szoros élmezőnyben az első öt közül bárki a dobogó legmagasabb fokára pályázhatott. Az esé-< lyesek közül az NDK-beli Warstat 942 pontot szerzett, így 7629 összetett ponttal megnyerte a két hete tartó nemzetközi verseny aranyérmét A magyarok közül Bolla Mária a 4., Daróczi a 6.. Pollerman a 10., Benke a II. helyen végzett Háromszögrepülésben: 1. Rjatyipova (szovjat) 964 pont. 2. Litt (belga) 950, 3. Warstat (NDK-beli) 942, ... 8. Paluskova (csehszlovák) 809, .. . 10. Bolla (magyar) 881, 11. Laan (szovjet) 878. 12. Kyzivatova (csehszlovák) 878, 13. Daróczi 870 pont.' Végeredmény: Európa-bajnok: Mónika Warstat (NDK). A telefon hosszan csengett a Nemzeti Sportcsarnok birkózótermében. A vonal végén egy Svédországba szakadt hazánkfia érdeklődött a magyar birkózók világbajnoki felkészüléséről. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány néhány rövid választ követően kérdéseket tett fel. Többek között az is érdekelte: indul-e a VB-n a svédek első számú csillaga. Frankié Andersson? A beszélgetés röviddel később befejeződött. Az első kérdésemet a vétlen hallgatózás kínálta. — Szövetségi kapitányi kinevezését megelőzően több izben is úgy nyilatkozott, hogy a moszkvai olimpián még egyszer megpróbálja a szőnyegen felvenni a harcot ellenfeleivel. Azután a hirtelen jöttr lehetőséggel élve lemondott az olimpiai részvételről. Elhatározásában nem játszott vajon szerepet a svéd rivális félelmetes eredménylistája? Ráadásul itthon is egyre keményebb ellenfele akadt az újpesti Növényi személyében... — Akik ismernek engem, jól tudják: nem az a fajta ember vagyok. Egyszerűen arról van szó, hogy meditációmat követően úgy éreztem, az új minőségemben már többet tehetek a magyar birkózósportért, mint versenyzőként. Kizárólag ezért döntöttem a visszavonulás mellett. — Megbízatása 1980. december 31-ig szól. Tennivalója bőven akad. Melyek voltak a legfontosabb célkitűzései, amelyekre munkába lépése .első napja — 1979. január 1. óta — különös gondot fordít? — Egész életem eredménycentrikus volt. ezt szeretném most is továbbvinni. Olyan csapatszellem kialakításán fáradozom, amelyben az eredményességhez szükséges rendkívül kemény munkát is el tudják végezni a fiúk. — Beszéljünk ezután a közvéleményt leginkább érdeklő, soron következő eseményről az augusztus 21— 28-ig, az USA-beli San Diegoban megrendezendő birkózó-világba jnokságróL — A bukaresti tapasztalatokat is felhasználva készültünk a moszkvai olimpia birkózóversenyei főpróbájának számító VB-re. Legutóbb Mátraházán dolgoztunk, az utolsó napokat pedig a budapesti Sportcsarnokban hasznosítottuk. Amerikában olyan tapasztalatok elé nézek, amelyeket versenyzőkoromban nem ismerhettem meg. A VB előtt ugyanis a téli olimpiák városában, Squaw Valleyben, 2700 méter magasságban készülhetünk. Ha eddig jól dolgoztunk, úgy ez a magaslati tábor csak pluszt jelenthet majd a texasi szőnyegeken. — Mire számít az egyes fogásnemekben. és milyen szerepet játszanak a magyar színek képviselői a sportág idei legjelentősebb seregszemléjén? — Kötöttfogásban a szovjet és a román sportolók mögött csapatunk a harmadik helyért vetélkedhet a pontversenyben. Egyénileg különösen jól szerepelhet Rácz Lajos (52 kg). Tóth István (62 kg). Kocsis Ferenc (74 kg) és Növényi Norbert (90 kg). Szabadfogásban az Európán kívüli országok versenyzői jóval nagyobb erőt képviselnek, ráadásul mi nem is teljes csapattal indulunk hagyományosan gyengébb fogásnemünk vetélkedőin. Itt a szovjet, a bolgár, az NDK-beli. a lengyel, a japán és az amerikai válogatott lehet az 1—6. helyezett, a mieink legfeljebb a 6. helyért küzdhetnek. E fogásnemben Szalontai Zoltán (62 kg). Kovács István (82 kg) és Balla József (+100 kg) szerezhet kellemes meglepetést — fejezte be az esélylatolgatást Hegedűs Csaba, a birkózóválogatott szövetségi kapitánya. Joclia Károly