Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
10 Vasárnap, 1979. augusztus 26. m SPORT Birkózó VB Rácz, Tóth és világbajnok! Labdarúgó NB I A magvar kötöttfogású birkózóválogatott szereplése San Diegóban a legnagyobb várakozást is felülmúlta. A XXI. világbajnokságon minden idók legeredményesebb magyar szereplése volt a szenzáció, válogatottunk a pontversenyben a második helven végzett. A 10 főnyi együttesből — életében először — az 52 kg-osok súlycsoportjában aranyérmet nyert Rácz Lajos (edzője: Tombor István, egyesülete: Szondi SE). Tóth István a 62 kg-osoknál és Kocsis Ferenc a 74 kg-osoknál (mindkettőjük edzője: Kiss Ferenc, egyesületük: GanzMÁVAG). összesen heten Ma SZEOL AK— 22. sz. Volán A labdarúgó NB II-ben ma a negyedik forduló mérkőzéseire kerül sor. A SZEOL AK csapata a Tiszaparti stadionban az eddig egy pontot szerző, utolsó előtti helyen levő 22. sz. Volán együttesét látja vendégül. A szombati edzés után Kovács József, a kék-feketék vezető edzője kijelölte a kezdő csapatot, amelynek érdekessége. Jernei balösszekötőt játszik. A csapat: Újhelyi — Hevesi, Kozma III., Forgács, V. Tóth — Hágelmann E., Petró — Kozma II., Szeghalmi, Jernei, Polyvás. Csere: Nagy I., Hegedús F., Hegedús I. * A Szegedi Dózsa gárdája Vácon vendégszerepel. A Híradás együttese a várakozás feletti teljesítményével három mérkőzésből hat pontot gyűjtött Dr. Reményilc László, a Dózsa vezető edzője az összecsapással kapcsolatban elmondta, a vendéglátók eredményei „tiszteletet" parancsolnak. Ennek ellenére a Dózsa bizakodással tekint a találkozó elé, annál is inkább, mert játékosai javuló formában játszottak az elmúlt vasárnap, és az edzéseken is biztató jeleket észlelt Mint mondta, mindent elkövetnek azért, hogy megszakítsák ellenfelük jó sorozatát, reméli, ezen az igen nehéznek ígérkező találkozón is helytállnak. 'A múlt heti csapaton nem változtat, tehát a következő tizenegy kezd: Pozsár — Z6di, Bíró, dr. Emódi, Nagy vUá£bainoki címet védő - Ladányi, Pipicz, ^^^r^vMotCsomor — Kun, Kanász. tott a River Plate stadionCsere: Tóth, Magyar, Bánfi. ban, 70 ezer néző előtt csak Elutaztak az Universiadéra a magyarok szereztek pontot ami. azt jelenti, az 1967-es. bukaresti VB után a magyarok második legjobb világversenye volt a San Diegó-i. Ez a bravúr — hogy egy világbajnokságon három aranyérmet nyertek volna a magyarok — eddig még sohasem sikerült! Növényi Norbert ezüstérmet nyert. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány csapata a Szovjetunió mögött a második lett a ponttáblázaton, ugyanígy az éremtáblázaton is. Mindkét nemzet három-három első helyet, szerzett, a fennmaradó négy aranyérmen Bulgária. Románia, Lengyelország és Svédország osztozott. Meglepetések az első fordulóban Vívó VB Kolczonay ezüstérmes Nem került döntőbe a magyar kardcsapat Már eddig is igen mérsékelten szerepeltek a magyar vívók a melbourne-i világbajnokságon, szombaton az eddigi egyik legnagyobb csalódás érte a távoli országban vendégeskedő népes küldöttséget. A kardcsapatok találkozóján a világbajnoki címet védő magyar* válogatott csoportmérkőzésén a franciák ellen csak 8:8-as eredményt tudott elérni, s 59:63-as roszszabb találataránnyal vereséget szenvedett. Ettől függetlenül sikerült bejutni a negyeddöntőbe. Ott azonban a románok ls legyőzték a magyar kard csapatot, így csak az 5. helyért játszhatnak. A párbajtőr döntő végre újabb érmet hozott a magyar küldöttségnek. Kolczonay Ernő a második helyen végzett, ezüstérem lett a Jutalma, pillanatnyilag tehát Kolczonay számít Melbourneban a legeredményesebb magyar vívónak, utána Tordasi Ildikó következik, a női tőrben szerzett bronzérmével. A döntőben a francia Riboudot senki nem tudta megállítani. Sorban verte ellenfeleit: Swornowski 5:2, Giger 5:2, Lis 5:0, Karagijan 5:0, Kolczonay 5:1. Kolczonay Ernő Gigert 5:4-re, List 6:5-re, Karagijant pedig 5:3-ra győzte le. Második vereségét a lengyel Swornowskitól szenvedte el 5:4 arányban. Az 1979. évi egyéni párbajtőr világbajnok: Philippe Riboud (Franciaország) 5 győzelem, 2. Kolczonay Ernő (Magyarország) 3 gy, jobb találataránnyal, 3. Leszek Swornowski (Lengyelország) 3 gy, 4. Dániel Giger (Svájc) 2 gy, jobb találataránnyal, 5. Anderz Lis (Lengyelország) 2 gy. 6. Ascot Karagijan (Szovjetunió) 0 gy. Az NB I osztályú labdarúgóbajnokság igazi őszi rajtjának megvolt a maga meglepetése. elsősorban ennek számít a két újonc, a Debreceni MVSC és a PVSK győzelme, olyan nagynevű csapatokkal szemben, mint a Vasas és a Bp. Honvéd. Eredmények: DMVSC—Vasas 4-1 (2-0) Debrecen, Nagyerdei stadion, 18 000 néző. Vezette: Kuti. Góllövők: Somogyi, Jankovics, Dákai és Feledi, illetve Gass. Aki látta a DMVSC—Vasas találkozót, annak nem meglepetés a hazaiak nagv gólarányú győzelme. Különösen a középpályán múlták felül a debreceniek a Vasast, többet mozogtak, változtatták helyüket a csatárok is. A DMVSC megérdemelt győzelmet aratott, a fáradtan mozgó, spanyol túráról péntek éjszaka hazaérkezett Vasas ellen. PVSK—Bp. Honvéd 2-1 (0-0) Pécs, 8000 néző. V.: Tompa. Góllövők: Grünwald és Stájer, illetve Kozma. Különösen a második félidőben változatos, izgalmas játékotláthatott a hazai közönség, és nem csalódtak a mindvégig lelkesen, jól játszó csapatukban, amely bombameglepetéssel megérdemelten szerezte meg a két pontot. Ferencváros—Pécs 3-1 (t-0) Üttörő út, 15 000 néző. Vezette: Jaczina. Góllövők: Pogány, Judik, Mészöly, illetve Tepszics (öngól). Sokáig nem úgy nézett ki a mérkőzés, hogy az FTC két gól különbségű győzelmet arat. Különösen az első félidőben eléggé tervszerűtlenül játszottak a zöld-fehérek. Diósgyőr—Zalaegerszegi TE 1-0 (1-0) Diósgyőr, 5000 néző. Verette: Lauber. Góllövő: Teodoru II. Békéscsaba—Ta tabánya 2-0 (0-0) Békéscsaba. 8000 néző. Vezette: Csernefalvi. Góllövő: Budavári (2). Videoton—Rába ETO 2-0 (1-0) Székesfehérvár: 4000 néző. Vezette: Urbán. Góllövő: Szabó (2). MTK-VM—Dunaújváros l-l (0-0) Hungária krt, 1500 néző. Vezette: Palotai. Góllövő: Kuti, illetve Palicskó. Salgótarjáni TC— Székesfehérvári MÁV Előm 3-3 (l-l) Salgótarján, 4000 néző. Vezette: Szávó. Góllövő: Földi, Lazsányi és Litvik, illetve Kajdi, Csiki. Sugár (11-esből). Üjpesti Dózsa—Volán SC 2-0 (1-0) Ezt a mérkőzést korábban lejátszották, mert az Ü. Dózsa jelenleg spanyol túrán vesz részt. Tenisz CSB Az elmúlt hét végén folytatódott a tenisz-csapatbajnokság küzdelemsorozata. A SZEOL AK OB I. B-s íérficsapata a fővárosban szenvedett súlyos vereségeket, mig a kék-feketék OB n-es nöt együttese mindkét mérkőzését megnyerte. A Kinizsi Húsos OB Ul-as férfi gárdája Budapesten tépett pályára, mérlege: két mérkőzés - két vereség. Eredmények : Férfiak: Elektromos-SZEOL AK 7-2. Pontszerzők: Kanalas és Gáspár. Epltők SC-SZEOL AK 8-1. A kék-feketék egyetlen pontját a Gáspár—Sebő páros szerezte. Bp. Vlzmű-Klnizsl Húsos 8-1. Pontszerző a Balázs—Devánszky páros. Ferencvárosi Vasutas-Kinizsi Húsos 8-0. Nők: SZEOL AK—Építők SC 6-3. Pontszerzők: Nagy A., Joós E„ Gulácsl, Szalainé, Illetve Nagy A. — Joós E. és a Szalainé -Gulácsl párosok. Hétfőn Székesfehérvárott újabb értékes győzelmet arattak a szegediek: SZEOL AK-Videoton SC 6-3. Pontszerzők: Nagy A.. Gulácsl, Szalainé, Imre M„ továbbá a Nagy A.-Joós E. és a Gulácsi -Szalainé párosok. Vendégeink voltak... Nyikofaj Ávifov BRAZÍLIA CSOPORTGYŐZTES A szombat reggeli borús idő ellenére vidám hangulatú küldöttség gyülekezett Budapesten az Olimpiai csarnok előtt: az Universiadera induló magyar sportolók adtak randevút egymásnak, hogy később már a MALÉV londoni gépének fedélzetén (ilve a Mexikóvárosig tartó hosszú utazás első óráit kezdjék meg. A közép-amerikai országban a következő hónap első két hetében sorra kerülő főiskolás világjátékokon összesen 44 magyar sportoló szerepel, mégpedig atlétikában, tornában, vívásban és vízilabdában. (MTI) Sportműsor NB II. Közép. Nők. Konzerv SK-Jánoshalm-a. Kisstadion, 10.30Ncnzptközl férfimérkőzés: Szegedi Volán SC—Odesszai Avangard. Kisstadion. 18 óra. Motorcsónak Megbízhatósági verseny á Tigzán a Maros-torok és a régi vasúti híd közötti szakaszon, 10 és 13 óra között. Teke NB I. Nők. SZEOL AK—BKV Előre. SZEOL AK-pálya, 10.30. Tenisz OB n. Nők. SZEOL AK-ASZtaltútépltők, uj szeged: pályák. 8.30 Tömegsport Kelet-Magyarország építőipari fiataljainak versenye. DÉLÉP SC•tadton. a órától. Labdarúgás NB II. Középcsoport. SZEOL AK—22. sz. Volán, Tisza-parti stadion. 16 óra. Horváth. Váci Híradás—Szegedi Dózsa, Vác, 16 óra. DoruuinaL Országos Ifjúsági Kupa. SZEOL AK-Szegedi Dózsa, Tisza-parti stadion, 14 óra Bajnóczi. Országos SerdUlö Kupa. Tisza Üj Tsz SK—Mórahalom, Üjszentlván. 10 óra. Szilágyi. NB-s tartalékbajnokság. Szegedi Dózsa-Szarvas, Hunyadi tér. U óra. Varró. MNK-mérkőzések. Sz. PostásTápé, Postás-pálya. 16 30, Száraz. Mihálytelek-Sándorfalva, Mihálytelek. 16 30. Veress. Mórahalom—KSZV SE. Mórahalom, 16.30. Keresztúri, Asotthalom, Klskundorozsma. Asotthalom. 16 30. Sós. Föszke—Mihálytelek. Röszke. 16.30, Magyar. Bordány -Nagymágocs. Bordány. 16.30. Lengyel. Balástya-Szentesi Vízmű, Balástya. 16.30. Laczkó. HÉTF Kézilabda Nemzetközi férflmérkózés: DELEP SC—Odesszai Avangard. DELÉP SC-stadion, Szőregi út, US. 30. 2-2-es döntetlent ért el a vendég brazil együttes ellen, így nem jutott tovább az Amerikai Kupában. Menotti együttese csoportjában nemcsak Brazília, hanem Bolívia mögé is szorult, négy mérkőzésen gyűjtött három pontjával. RIBIZSÁR HARMADIK Az elmúlt hét végén Belgrádban rendeztek versenyt motorcsónakosoknak, melyen magyar versenyzők is részt vettek. A 350 köbcentis siklóhajók vetélkedésében Ilii Zoltán (Óbuda Tsz) győzött, Ribizsár Mihály (HÓDGÉP) a harmadik helyen végzett. A magyar csapat (1111, Pávai, Ribizsár) az öszszetett pontversenyben a második lett. KIKAPOTT Á KONZERV SK A Konzerv SK NB Il-es női kézilabdacsapata Szigetszentmiklóson 23-15 (13-9) különbségű, súlyos vereséget szenvedett. A szegedi együttes a következő összeállításban játszott: Konsza — Dobó (5), Karip, Bullás (1), Gaál E. (1), Ménesi (5), Takács. Csere: Gilicze, Nagy, Matyuska (2), Bors (1). Szabó. A Szegedi Textilművek női együttese a KÖFÉM együttesétől 20-17 különbségű vereséget szenvedett. A SZEOL AK ÜSZÓI SZEREPELTEK A LEGJOBBAN A közelmúltban Csongrádon álltak rajtkőre a SZEOL AK fiatal úszói, és a verseny 20 száma köfcül tizenkettőt megnyertek. Szirák Cs. és Ginczinger E. kétkét aranyérmet nyert. Csapatversenyben: 1. SZEOI, AK 247, 2. Csongrád 122, 3. Makó 81 ponttal. Tízpróba ... Mit gondoljon az ember erről a versenyszámról? Sport ez még? Akinek minden sportbéli ténykedése a szurkolásban merül ki, aki sosem érezte azt a mélységes örömet, amely egy minden erőtartalékot mozgósító sporttevékenység után önti el az embert, könnyen így válaszol, nem, a tízpróba nem sport. Aki valaha is bárminemű sporttevékenységet végzett, az mindig titkos tiszteletet érez a tízpróba iránt, tiszteletet valami olyasmi iránt, amit megpróbálni talán sosem volt mersze, vagy alkalma. Aki azonban a sportág elitjéhez tartozik, az jobb, ha semmit sem mond. Mert bármit mondjon is. előbbutóbb feltétlenül megváltoztatja véleményét... Nyikolaj Avilov, a Dinamó Moszkva 192 centi magas, 92 kilogramm súlyú atlétája a közelmúltban a városunkban megrendezett Tisza Kupa nemzetközi viadalon állt rajthoz. Az olimpiai bajnokkal a versenyt követő banketten beszélgettünk. — Magyarországon nagyon szeretik a sportot és értékelik a nagy teljesítményeket ... Különösen sokra tartják, ha egy versenyző szorgalmával és tehetségével hosszú éveken át megtartja a helyét a világ élvonalában ... Elmosolyodik. — Kétségtelen, hogy nagyon régen versenyzem, redszeresen. pontosan 18 éve. — Hány éves volt akkor? — Tizenhárom. — Mikor érte el első nagy sikerét? — 1964-ben, 16 éves koromban átugrottam a 2 métert. — Sokat edz? — Nem tudom, mennyit neveznek soknak. Egyébként ma már kevesebbet. mint fiatalabb koromban. — Ha lehetne valamivel pontosabban... — Télen, a felkészülési időszakban hetenként hatszor 4—5 órát, az alapozás után naponta 3—4 órát gyakorolok. — Tizennyolc év alatt nem gondolta egyszer sem, hogy elég? — De igen. A montreali olimpia után abba akartam hagyni a versenyzést, de utána meggondoltam magam. Moszkvában akarok búcsúzni. — Melyik volt sportpályafutása legnagyobb sikere? — Münchenben 8454 pontos teljesítménnyel lettem olimpiai bajnok. -T- A moszkvai sorrendben a negyedik olimpiája lesz. Eddigi eredményei az ötkarikás viadalokon? — Mint említettem. Münchenben aranyérmet nyertem, Montrealban a harmadik, Mexikóvárosban pedig a negyedik helyen végeztem. — Éremgyűjteményéből már csak az ezüst hiányzik.. . — Az első helyért fogok küzdeni Moszkvában, ám ha ugy hozza a sors. a második hellyel is elégedett leszek. — Legemlékezetesebb élménye? — Feleségemmel történt találkozásom. A közeljövőben ünnepeljük házasságkötésünk 10. évfordulóját. Egyébként feleségem is ismert sportoló, 1968-ban a mexikóvárosi olimpián bronzérmet nyert magasugrásban. — Tehetségének. vagy szorgalmának tulajdonít többet az eredményeiből? — A tehetség önmagában mit sem ér. — Melyik sportokat kedveli? — A kosárlabdát és a futballt. — Mi szórakoztatja a sporton kivül? — Az érdekes könyvek. Azonkívül szeretek horgászni, és boldog vagyok, ha a fiaimmal, a 7 éves Szergejjel és a 3 éves Viktorral kedvemre játszhatok. — Melyik a kedvenc száma a tízpróbán belül? — Korábban voltak kedvenc számaim, de azokban csalódtam. Az 1500 méteres síkfutás például álmomban se jöjjön elő. — Meddig akar még versenyezni? — A moszkvai olimpia után abbahagyom. — Biztos? Kicsit felhúzza a vállát, nem felel. Igaza van. ... Mert aki a sportág elitjéhez tartozik, az előbbutóbb megváltoztatja a véleményét. Verseny közben ugyanis az a vélemény alakul ki benne, hogy pokolba a sokoldalúsággal, az igazi sport valahol a tízpróba előtt végződik. Amikor viszont átrogyadozik a keserves 1500 méter célján, nyilván azt mondja: tízpróba, igen, ez remek dolog. de többé egy percet sem belőle! Mikor meg aludt rá kétszer 24 órát, és néhány heti pihenő a fáradtság utolsó szikráját is kikergette tagjaiból, akkor fennhangon hirdeti: a tízpróba az egyetlen igazi sport, mi több. a sport tulajdonképpen csak itt kezdődik. Nyikolaj Avllovval néhánv órával a verseny után baczélgeHűnk..; Tbékee István