Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-22 / 195. szám

Szerda, 1979. augusztus 22. Honismereti tábor nyílt Szegeden Ötödik alkalommal rendezi meg a KISZ Csongrád me­gyei bizottsága és a Hazafias Népfront megyei bizottsága Szegeden honismereti diák­táborát'. Idén összesen 30 Csongrád megyei fiatal — gimnazisták, szakmunkásta­nulók, egyetemi-főiskolai hallgatók — négy szakcso­portban ismerkedik Szeged városának, munkásmozgal­mának történetével, a kör­nyező községek. Tápé. Sző­reg. Kiskundorozsma helyi hagyományaival, a szegedi táj néprajzával — egyetemi és főiskolai oktatók vezeté­sével. A diáktábor résztvevői az általuk összegyűjtött hely­történeti és néprajzi anyag­ból pályamunkákat készíte­nek. Tegnap, kedden délután a Vedres István Építőipari Kollégiumban tartott ünnep­ségen — ahol jelen volt Kul­csár Péter, a megyei KISZ­bizottság titkára és ösz Ká­roly, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkár­helyettese — dr. Székely Sán­dor. a városi pártbizottság titkára nyitotta meg a hon­ismereti tábort. Beszédében utalt arra. hogy az ifjúság alapvető feladata megismerni és tudatosan vállalni szűkebb hazánk történelmét is, s en­nek úgy kell eleget tennie, hogy az elődök tevékenységé, nek, teljesítményeinek isme­retében vallja magáénak a múltat, hiszen a jelen és a jövő tennivalói csak így le­hetnek világosak. Gyermeknap a mezőgazdasági kiállításon A budapesti szovjet mező­gazdasági, élelmiszeripari és mezőgépgyártási kiállítás keddi napjának színfoltja a gyermekek csoportos látoga­tása volt. Ez alkalommal rendezték meg a kiállítás gyermeknapját. A program a kis látogatók nagy örömére a békét jelképező postaga­lambok röptetésével • kezdő­dött. A kisdiákok ezután hosszan elidőztek a gyü­mölcs- és játékbemutatóknál. Nagy sikert arattak a kitö­mött állatok, ezek között is az 1980. évi moszkvai olim­piát jelképezi barna mackó. Ezután a kicsinyeket dúsan terített asztal várta; édessé­gek, gyümölcsök és üdítő ita­lok között válogathattak. KATONÁK. Amikor a monarchia hadseregének vi­szonyait, katonáinak viselt dolgait Thury Zoltán drá­mába foglalta, a téma oly­annyira élt, hogy a művet betiltották. De számíthat-e ez a „katonadarab" a mai közönségre? A könyveket poroló, di­cséretes televíziós buzgalom újabb produktuma a Kato­nák című tévéjáték, amely Thury darabjának Deme Gá­bor által rövidített, átdolgo­zott, korszerűsített változa­ta, és amelyet Havas Péter rendezett. A dramaturg és a rendező szándéka nyilván­való: a maga korában ak­tuálisan politizáló drámában Igyekeztek felfedeztetni az Időszerűt, ezért hangsúlyos a tévéjátékban a szerelmi konfliktus. Melynek csak egyik előidézője a túl álta­lános „most jöttem rá. hogy kit választottam"-motívum; a szerelmi válság másik, ta­lán lényegesebb és napja­inkban is érdekesebb kiváltó okaként a környezet ember­rontó hatását tüntetik fel az étdolgozók. Ezúttal alighanem a színé­szi alakítás a ludas abban, hogy nem győzettünk meg: Udvardy Pál, a katona, jobb sorsra, boldog házasságra született ember lehetne, Jia nincs az a fránya közös hadsereg, az 6 lehetetlen, emberi szuverenitást, értel­met és érzelmeket nem tűrő viszonyaival. Lukács Sándor tisztje ugyanis meglehetősen törékeny gerincű, teátrális gesztusokkal, hőzöngős sza­valatokkal, művi elérzéke­nyülésekkel és fölháborodá­sokkal hiteltelenített figura, akinek nincs szüksége tár­sadalmi-környezeti ártalmak elszenvedésére ahhoz, hogy otthagyja a felesége. Ügy véljük, ez a legújabb tévés portalanítási akció ezért nem járt sikerrel. A Katonáknak nem sikerült átlépni a távolságot, ami Thury drámája és a mai té­vénézők között föltételezte­tett. SZEGEDRŐL. Villanófény címmel a hetedik nemzetkö­zi néptáncfesztivóiról ígért összefoglalót a tévé, vasár­nap délután. Néptánc-kom­pozíciók részleteit láttuk, különféle. itt szerepelt együttesek előadásában. A műsor a legjobb indulattal sem tekinthető a fesztivál­események összefoglalójá­nak, minthogy a népművé­szeti vásárban készült vil­láminterjúkon, a megnyitó­ünnepségről és a múzeum előtti bemutatókról vett pil­lanatképeken kívül egyetlen más filmkocka sem a feszti­válprogramot rögzítette. Ha­nem a tévéfelvétel céljából a különböző helyszínekre ki­rendelt együttesek produk­cióit. Amit, ugyebár, feszti­vál nélkül is megcsinálhatna a televízió, legfeljebb vál­lalja a kérdést: minek? Az ünnepi műsorba igé­nyes versválogatás került, a Kincfltereső idei második tévés száma, a körzeti stúdió produkciója. Jól szerkesztett, színvonalas, méltó ünnepi műsor volt. Az esti összeál­lítás egyik helyszínéről. Mó­rahalomról ismét néptáncot láttunk, reméljük, ennek színvonala hívta ki a népes stábot, nem a Móra-évfor­duló és a helységnév ab­szurd asszociációja, annak ellenére, hogy erről a mű­sorvezető, Vértessy Sándor néhány keresetlen szót ej­tett... 5. E. Közhírré tétetik... rádiófigyelő Befejeződtek a szabadtéri játékok Bár az időjárás nem fo­gadta kegyeibe a szófiai ba­lett szombat esti bemutatko­zó előadását, ahol is Alek­szander Rajcsevnek A szép­ség forrása című háromfel­vonásos balettjéből csak ket­tőt láthatott a közönség, a folytatás szerencsésebb volt. Vasárnap és hétfőn este be­mutathatta teljes produkció­ját a fesztivál vendégegyüt­tese, s ezzel teljessé vált az Idei program. Végeredmény­ben 1979-ben a Szegedi Sza­badtéri Játékokon öt bemu­tató tizenöt előadását tartot­ták meg, amit mindösszesen több mint hetvenezer néző látott. A szófiai balett vasár­napi előadásának nézőterén ott volt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára is, aki dr. Komó­csin Mihálynak, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága első titkárának társaságában tekintette meg az előadást. Acs S. Sándor felvitele A szabadtéri nézőterén balról Németh Károly, mellette dr. Komócsin Mihály Ha „nem történik semmi" Ami közhírré tétetik, nem biztos, hogy testet-lelket me­lengető, örömet okozó ese­mény. Sőt, inkább nem: a telekommunikációs eszközök üvöltésébe többnyire vér, kín, igazságtalanság, elnyo­matás — örök emberi szen­vedés vegyül. Akár arról van szó, hogy Indiában gátszaka­dás következtében tízezrek lakás nélkül, puszta életüket mentve, éhezve és nélkülöz­ve maradtak a romok fölött, a már soha többé vissza nem térőket, a víztömeg alól mo­zogva föl nem bukkanókat siratva; akár pedig arról, hogy évezredekkel ezelőtt egy görögországi hegyszoros­tan, Thermopülai-nál há­romszáz spártai férfi hullt el a túlerő kardcsapésai alatt, hazája földjét védve. Viszont az utóbbi esetben a tényszerű közlést kiegészítő űjabb információk eredendő minőségi többletet hordoz­nak. Ami akkor mutatkozik meg legszebben — ha egy rádiós Ismeretterjesztő mű­sor harmincpercnyi, látszólag múlandó halhatatlanságába ágyazva szerez róla tudomást a közvélemény. Tehát vala­hogyan közhírré tétetik. Vasárnap délután hat órá­tól fél hétig a Petőfi rádió­ban közhírré tétetett például „Kálvin János féligazsága". Akit a művelt köztudat máig inkább diktátornak, mint egy felnövekvő, rendkívüli fon­tosságú történelmi osztály morálmeghatározójának tart. Azután: István király au­gusztus második felében kü­lönösen aktuális palástja, pontosabban annak színe. Hi­szen ez a szederjes-lila ár­nyalat Magyarország meg­alapítójának testét födte. Nem akármilyen ruhadarab tehát. Méltó a közhírre, mi­ként egy évforduló is. Száz­harminc éve múlt e hó 13­án, hogy az egyik legdicsőbb magyar szabadságharc csapa­tai reményvesztetten, két­ségbeesett keserűséggel le­tették a fegyvert Világosnál az orosz csapatok előtt. S ki meditál ma azon. hogy a két lehetséges rossz, az oszt­rák és a cári hadsereg kö­zül melyik lehetett taktikai­lag előnyösebb nekünk, ka­pituláció esetén? Nagy divat napjainkban a látványos lesajnálás. Sokan mindent tudnak, ráadásul mindent jobban. Azt is, mit kellett volna tennie a ma­gyar forradalmi csapatok ve­zetőjének, azt is, miért volt „értelmetlen" Leonidász el­lenállása háromszáz harcos­sal ama bizonyos Thermo­pülai-nál (Ügy hírlik, Leoni­dászék egészen profánul csak egyszerűen szégyenletesnek tartották volna otthogyni azt a helyet, melynek védelmé­vel őket megbízták.) A nagy­okosok ítélete kész: Leoni­dász „heroikus szamár" volt. Mire akad egy rádióműsor, amely nem restelli kimonda­ni: mi nyugodtan hagyjuk el ebből a jelzős szerkezetből a szamarat. Leonidász heroikus volt, még inkább hérosz, te­hát hős, ha úgy tetszik. Így kell látnunk és becsülnünk. Félre a divatos deheroizá­lással, tegyük közhírré: esz­méket adva, nevelve és tisz­tességgel állást foglalva, oko­san becsüljük csak nagyra azt, aki méltó erre. Leoni­dászt vagy a világosi fegy­verletétel rettenetes kompro­misszumát (Kossuth ls azt írta: nincs többé re­mény ..., hogy az önvéde­lem harcát a siker reményé­vel folytathassuk"). Vagy a szent lstvénl palástot vagy Kálvin „féligazságát" is. Fenti feladat megfogalmazá­sa az, amely a Ha még nem tudná ... című „tudományos mozaik" augusztusi számát egészen kitűnő közművelődé­si produktummá tette. A mű­sorvezető, Benda Kálmán higgadt, józan szóvivői mű­ködését végső soron éppúgy dicsérve, mint a szerkesztő. Kerekes István tudatosan orientáló, célzatos és Igen sok, az Ismeretterjesztésen messze túlmutató szempont­ból rendkívül kívánatos és pozitív szelekciós képességét. D. L, 99 Pakolnák. Díszletet, jel­mezt, kelléket. A reflektoro­kat, hangszórókat a színpad alá, az öltözőkbe meg a fo­lyosóra; a keverőasztalt a társalgóba. Ahová az utolsó előadás után talán elkísérte a nézőtéri taps a vendégmű­vészeket. Most ők a főszerep­lők. Akárcsak a készülődés heteiben. És a másfél nyári hónapban, kezdés és befeje­zés között. Vagy, hogy is van ez? Mi a szerepe nyári szín­házunkban a „műszaki hát­térnek"? Mikor mi? Mert ha belefütyül a szél a mikrofo­nokba, ha hiányzik egy kel­lék, ha — ne adj' iaten — eldől egy díszletfal, elkésik a fejgép — akkor a fősze­replők? Ha „nem történik semmi", vagyis tökéletes a világítás, a színész maszkja, ruhája, pillanatok alatt bo­nyolódik a bonyolult műve­leteket igénylő díszletváltás, optimális a zenekari hang­zás, és a magasabb regiszte­rekben bizonytalankodó han­got „megsegítik" kissé a ke­verőasztalnál — háttér? Hogyan látja mindezt, aki legátfogóbban, legélesebben láthatja? Vastagh Attila, a Játékok állandó stábjának „legöregebb" tagja: a felújí­tás óta, vagyis 21 éve dol­gozik a szabadtérin, a sza­badtériért. Olyasféle a fel­adata. mint a géperejű jár­művekben a motornak. Be­osztásának hivatalos elneve­zése: műszaki vezető. Vala­mennyi műhely (az építők, gyártók és az úgynevezett kiszolgálók) munkáját irá­nyítja. A tennivalóinak se látni a végét, meg a felelős­ségének se. Anyagokkal, gé­pekkel, milliós anyagi, és fel nem becsülhető értékekkel, emberekkel dolgozik. — Művész, kontra műszak? Nincs ilyen, csak akkor, ha mesterségesen előállítják. A világ valamennyi színházá­ban jól működő technikai gépezet szükséges ahhoz, hogy az előadástervezők, szí­nészek, rendezők a legjobb képességeiket mutathassák fel a nézőknek. Mi, a mű­szak, tehát segítünk a mű­vészeknek. Ügy tudjuk, a színház kollektív Játék, mely­ben mindazonáltal a művé­szi teljesítmény minősége az elsőrangúan fontos. Én még ismertem olyan színházi szakembert, aki körülbelül ugyanúgy értett a rendezés­hez, a színjátszáshoz, a zené­hez, mint a színpadtechniká­hoz, a színházi műszak ügyeihez. Manapság, a rész­letek szakértőinek világában, a specializálódás korában, csak akkor lehet jó színházat csinálni, ha valamennyi köz­reműködő hasznos együttmű­ködésben képes dolgozni. Ez persze nem zárja kí az egészséges vitákat, azokat, amelyeket a produkció szín­vonalának emeléséért foly­tatnak. — A szabadtéri méreteihez igazodó, nagy műszaki appa­rátussal dolgozik. Nem em­lékszem, hogy technikai okok miatt itt elmaradt volna elő­adás; a műszakiak feladatai annyira szerteágazóak, sok­rétűek, a stáb olyan sok in­tézménytől verbuvált, hogy igazán nem nehéz kitaVálni: élükön csakis sokat tapasz­talt szakember, rutinos irá­nyító lehet,,, — Lehet, de nem sokra menne a stabil derékhad nélkül. Nálunk a műhelyek vezetői nem egyszerűen jó szakemberek; sok év óta ösz­szeszokott, egymással és ve­lem egy nyelvet beszélő, ön­álló munkára képes, ugyan­akkor az utasításokat ls fel­tétlenül végrehajtó tagjai egy kollektívának, amelyben valóban az egymásra utalt­ság tudata és az egymást se­gítés szándéka dominál. Eg ­személyi felelős irányításról másfajta közegben szó sem lehet. — Szavaiból úgy tűnik, minden nagyon szép, nagyon jó; elégedett? — Ugyan, dehogy . .. Csak nem felejtem el. hogy jár­tunk ml elemi iskolába is. 1959-ben elavult, kiselejtezett berendezésekért koldultunk, főleg a színházban. Három év múlva kezdtük a hang­rendszert kiépíteni, Völgyi János, Muszka Dánlel tervei alapján az első hangkeverő­asztalt, hangszórókat elkészí­teni. kisiparosokkal kooperá­cióban kiépíteni a reflektor­parkot ... A kezdés és a kez­detlegesség minden gondját megéltük, bér a lelkesedés, amely akkoriban az egész várost jellemezte, sokat se­gített. És persze önzetlen szakemberek, akiknek a ne­vét már-már elfelejtettük, pedig nélkülük nem tarta­nánk itt; Kemény András villamostervező, Tulipán Kálmán, aki az 1987-es re­konstrukció teljes elektromos szerelésének vezetését vál­lalta. Darvas Tamás, Zilahy János, a DÉLÉP építésveze­tői, Kerti Géza, akinek a mai keverőasztalt köszönhet­jük. Gergely Károly, akinek a feszültségszabályozó létre­jöttét, Arvai József, a ta­nácsról, elnökhelyettesként segédkezett, és még sorol­hatnám. Tévedésekkel, buk­dácsolásokkal, de haladtunk, mert akkor mindenki akarta. — Ez úgy hangzik, mintha mostanában másként len­ne... — Nincs mit szépítgetni, az a régi igyekezet megko­pott, a segítőkészség kisebb, városi méretű lelkesedésről nemigen áradozhatunk. Nagyüzemszerűen működünk, megváltozott, fejlettebbé vált a technika. És megváltoztak az emberek. Biztosan kine­vetnék azt a családot, ame­lyik fölajánlaná a lakását, hogy segítsen az Idegenfor­galom gondjainak megoldá­sában. Régen több százan tették. A vállalatok egymás­sal versengve ajánlották se­gítségüket. Most sem utasí­tanak el bennünket egyenes szóval, csak udvariasan, hi­vatkozva, körülírva. Egy-egy évad produkciói a törzsgár­da, az „öreg bútorok" óriási erőfeszítéseit igénylik. — Nem arról van szó, hogy mondjuk, a birkanyájat könnyebb volt beterelni, mint a modern színháztech­nikát működtetni? — Talán. Is-ls. De: mo­dern technika? Magyarország első félvezetős fényszabályo­zója a szegedi szabadtérire készült, ma ls ezt használ­juk, összes kopásaival. A rekonstrukcióját tavaly kezd­tük, hároméves munkáról van szó, rengeteg éjszakai fejtörésről, többszörös erő­feszítésről — mintha készen kaptuk volna a 4 millió értékű új berendezést. A reflekto­rok elavultak, egyetlen ha­logénizzós gépünk sincs; most, az Antigoné tévés fel­vételén szépen látszott, hogy a tévések négy gépe többet világít, mint az összes itte­ni... Mondjam még? 1962­ben készült hangsugárzókat használunk, ez Itt egy való­ságos műszaki múzeum. Nem egyszerűen a hangszórók, hangsugárzók rosszak. ha­nem konstrukciós elavultsá­gokkal küszködünk. Mozga­tó-, emelőgépek kellenének, csendesek, gyorsak. Rögzítő­berendezések. Nem azért, hogy a díszletezők munkája könnyebb legyen, hanem azért, hogy korszerű díszlet­terveket valósíthassunk meg, a mai követelmények sze­rinti színpadtechnikával szolgálhassunk a jobb pro­dukciókért. Még idézgetjük nyári szín­házi élményeinket. Beszélünk a színészek Játékáról, a ren­dező ötleteiről, a színpad ké­péről. Vitatkozgatunk: ml való, mi nem való a térre, miért jó X és miért rossz Y, ök pakolnak. Sulyok Erzsébet I

Next

/
Thumbnails
Contents