Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-18 / 193. szám
<5 Szombat, 1979. augusztus 18. Vakuljak meg Wskezitcsókolom. ha még egv ilyen zeneértő embert lát-, tam, amilyen a maga ura. ez a finom ember, úriember, vagyis elvtárs, ugyebár így a helyes, biztos, hogv így. hahai dzsavelom én a megszólítást már ránézósbül is, tetszik tudni, kérem alázattal, mert bizony az ember kifinomul az ilyen ralok között, mint akik itt is, ugye, a brigádgyűlésen összejöttek, de össze ám, és ahogy itt az előbb ezt az Akácos utat az elvtársak danolták, hát az. száradion le a kezem, ha nem százszor különb volt. mint a Wiener Songerknaben. pedig az se kutya, mert hallgattam ám őket eleget, mikor a Ringen baseltam evvel a gvémántkezű cimbalmossal, meg a biliánsuliú kralnétossal. akik a vtlágbul is ki muzsikálják az ország összes zenészít. csak azért futtatják a rádióban is a Zsákai Lacit, mert szép a felesége. hát rohadjak meg, ha nem Egyszuszra igaz. mert tudja, csókolom a szívit, a mi szakmánkban sem mindig a művészetet, a tiszta forrást, ahogy már az a Kodály is megmondta, nem azt becsülik mindig, ha csak nem ilyen áldott magyar rajok hallgatják az ember virtuozitását, mint a maga ura. tiszteletem igazgató elvtárs, ugye szólíthatom így. mi. látom én messziről, az én jó emberismeretemmel. amit kitanul az ember annyi külföldeken. mint ahol én is jártam Párizstói kezdve Hollandiáig, Münchenig, hitte schön, wollen Sie Ziegeunermustk hören. tetszik ezt figyelni, megv ám nálunk az idegen beszéd is. mert manapság már nem lehet lemaradni a fejlődéstől, amit a kor diktál pláne odakint a rohadó kapitalistáknál, de hát jobb azokról a k'zsákmányolókról nem beszélni, mert hol van ott annyi finom úriember egyszerre, mint ezen a brigádtaláikozón, hogy mást ne is mondjak, mert ahol az embernek kijön a szeméből a könny is. ha húszan egyszerre belevágnak az akácos útba. oszt valósággal röpködnek a levegőben az akkordok, hát akkor nincs boldogabb nálam, aki már tudja. hol tart ez a nemzet az igazi zeneművészetben, nemdebár, igazgató elvtárs, halva lássam apámat, ha nem most mondtam ki a legnagyobb kultúrpolitikát, igaz-e, de most már nem is tartom fel. érezzék jól magukat, igen köszönöm ... köszönöm... ó dik má. ennyit vakereltam, oszt ötvenest adtál te. gádzsó, hát egy tankolásra se elég. Igriczi Zsigmond 25-29' Várható időjárás szombat estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan zápor, zivatar. Többfelé élénk, helyenként erős északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25—29 fok között ELISMERÉS NÉPFRONTAKTIVISTAKNAK Alkotmányunk ünnepe alkalmából- a Hazafias Népfront Országos Elnöksége, a Népfrontmunkáért kitüntető jelvényt adományozta a megyében ' kiváló társadalmi, közéleti tevékenységet végző öt népfrontaktivistának. A kitüntetéseket Nagy István, a népfront megyei bizottságának elnöke adta át tegnap Mulati Istvárménak, é rókusi körzeti bizottság elnökének, Sajó Gyulának, a népfront megyei bizottsága tagjának, a járási népfrontatkivista vezetőjének, Ornylk Sándornak. Csongrád város népfrontelnökségi tagjának és Kovács Gábornak, a csanádpaiotai nagyközségi népfrontbizottság titkárának, társadalmi munkássága elismeréseként. Rádity Vellmir. a megyei elnökség tagja Budapesten vette át a kitüntetést A szegedi ünnepségen jelen volt Szögi Béla, a megyei pártbizottság osztályvezetője ls. NOVAK ANDRAS KÍALLÍTASA Nóvák András szegedi festőművész kiállítása nyílik meg ma, szombaton délután 6 órakor a nagylaki Dózsa György Művelődési Otthonban. A tárlat augusztus 27ig, naponta 10 és 20 óra között tekinthető meg. FJ,HUNYT KESZTYŰS LORÁND Életének 65. évében — pénteken — elhunyt dr. Kesztyűs Loránd állami díjas akadémikus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem volt rektora, a debreceni kórélettani intézet igazgatója. TANÁCSKOZOTT A JARASI KISZ-BIZOTTSAG A mártélyi KISZ-táborban tartotta ülését tegnap, pénteken délelőtt a KISZ szegedi járási bizottsága Mészáros Éva járási titkár elnökletével. A testület a KISZ-szervezeteknél és az úttörőcsapatoknál végzett gazdasági ellenőrzések tapasztalatairól tárgyalt SZEGED AZ ÜNNEPI TÉVÉMŰSORBAN A televízió augusztus 20-i ünnepi műsorában három program is kötődik ehhez a tájhoz. 19-én, vasárnap 16 í óra 50 perckor Villanófény címmel mutatják be azt a 25 perces színes filmet. melyet a 7. szegedi nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál eseményeiről forgatott Gellért Kis Gábor szerkesztőriporter és Bohó Róbert rendező. Az alkotmány napján, a tisztavatás és a vízi—légi parádé közvetítése közben. 10 óra 50 perckor kerül képernyőre a szegedi körzeti stúdió Virágfüzér című műsora. Este 19 órakor kezdődik az Ünnep esti sokadalom című kapcsolásos műsor. Az öt helyszín között van Mórahalóm is. röviden Életmentő kitüntetése Tegnap, pénteken Szegeden a megyei tanács székházában dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke az Életmentő Emlékérem kitüntetést adta át Dányi Imréné csongrádi lakosnak. A kitüntetést a Minisztertanács, önfeláldozó magatartása elismeiéseként adományozta a kétgyermekes édesanyának. Dányi Imréné június 25-én Csongrádon, a Tisza-parton napozott és hallotta, hogy valaki a folyóból segítségért kiált. A vízhez sietett, és látta, hogy a sebes folyó egy gyermeket egyre beljebb sodor. Élete kockáztatásával mentette ki a 11 éves Boda Péter Pál csongiádi kisfiút. BEFEJEZŐDÖTT A BELVÍZVÉDELMI TÁBOR Az előzetes tervek alapján, 4,8 kilométer hosszú csatornáit kellett volna kiásnia annak a 300 középiskolás fiúnak, akik a városi KISZ-bizottság belvízvédelmi táborában dolgoztak Kiskundorozsmán július 8-tól augusztus 17-ig. A fiatalok alaposan túlteljesítették vállalásaikat: 6 kilométernyi vízelvezető árkot építettek Dorozsma belvíztől veszélyeztetett mély fekvésű területein. összesen 10 utcában. Baranyából 170-en, Fejér megyéből 90-en, Jugoszláviából 23-an, Szegedről 20-an vettek részt a táborban. NÉPTANCOSOK TALÁLKOZÓJA A csongrádi napok keretében ma, szombaton este 8 órai kezdettel rendezi meg az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei szövetsége és a csongrádi városi tanács a csongrádi szabadtéri színpadon a szövetkezeti néptáncosok tiszántúli találkozóját. A rendezvényen a nyíregyházi ipari szövetkezetek Nyírség-, a mezőtúri szőnyegszövő- és fonalmentesítő háziipari szövetkezet és a városi művelődési központ, a hódmezővásárhelyi ipari szövetkezetek, az Üllési ÁFÉSZ és a művelődési ház Fonó-, valamint a csongrádi szövetkezetek néptáncegyüttesei lépnek fel. A bemutató után táncház lesz, holrap, vasárnap pedig szakmai tanácskozást tartanak. A lottó nyerőszámai: 16, 46, 63, 80, 81 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 36. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 16. 46, 63, 80, 81. OLIMPIAI LOTTÓTAJÉKOZTATÓ A .Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai sportlottószelvények között öttalálatos nem volt. Négytalálatos szelvénye 10 fogadónak volt, nyereményük egyenként 192 458 forint. Három találata 1432 fogadónak volt, nyereményük egyenként 672 forint, a kéttalálatos szelvények számq 43 313 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. AUTÓBUSZOK OPUSZTASZFRRE Az augusztus 20-i, Öpusztaszeren tartandó politikai nagygyűlésre és az Árpádünnepségre a Volán, a Szegedről , menetrend szerint közlekedő járatok mellett 7 órától — az utazási igényektől függően — folyamatosan kisegítő járatokat indít, a Marx téri autóbuszállomás 9. számú kocsiállásáról az emlékműhöz. Ezenkívül Sándorfalvárói, Kistelekről és Baksról is indulnak közvetlen járatok az ünnepség színhelyére. A viszszaindulási helyek az emlékparkban kiépített buszmegállók. Mily fájdalomtól megtörten tudatjuk, bogy a felejthetetlen drága firj, apa, testvér, TORANYI LÁSZLÓ hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 21-ón délelőtt 10 órakor lesz a Belvárosi temetfi ravatalozójából. A gyászoló család. Hálás szívvel kfiszönjük mindazoknak a rokonoknak, kartársaknak, barátoknak. Ismerősöknek. a C lépcsőház lakólnak, akik felejthetetlen halottunk, LELE JÁNOS nevelőtanár temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak, virágaikkal sírját elhalmozták és megsiratták. Külön köszönjük a Londoni körúti Nevelőotthon dolgozóinak, a „Lelike", kis tanítványainak, a Gutenberg' uteal iskola nevelótestületének, hogy kimondhatatlan fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége ós gyermekei. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, gyermek és testvér, IFJ. DB. CSEH ISTVÁN 1979. augusztus 16-án tragikus körülmények között elhunyt. Felejthetetlen szerettünk hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intózkedúnk. Részvétlátogatások mij'őzését kérjük. Gyászoló felesfge, szülei és a Nylrádv család. Köszönetünket fejezzük kl mindazoknak a barátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk. DR. VESZEI.OVSZKY DEZSÖNÉ Veszelínovich Mária elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. Ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett feleségem, VASS KALMANNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje. Kálmán. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen feleségem. DR. VARGA BELANE Palotás Klára temetésén megjelentek, és mély fájGvászközienienvek dalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a II. számú belgyógyászati klinika intenzívosztályán dolgozó orvosoknak és ápolóknak, akik íclejthetetlen feleségem, DR. VARGA BÉLANÉ Palotás Klára betegségében önfeláldozóan végezték hivatásukat. Dr. Varga Béla. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férjem, nagybácsi és keresztapa, JANCSIK ISTVÁN életének 79. évében elhunyt. Temetése augusztus 21-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy ZATYKO JÓZSEFNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 23-án 10 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló unokája. Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS SÁNDOR MAV-főfelügyelő 58 éves korában Fábiánsebestyénen .váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 21-én 11 órakor lesz a szegedi Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 4863 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a íééoíthetetlen testvér, HORVÁTH Í3TVAN nyug. tűzoltó ezredes életének 85. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 21-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 3847 Mélységesen megtört sjíwel tudatjuk, hogy édesanyánk, MÉSZÁROS SZ1LARDNE Bakay Rózsa életének 77. évében elhunyt. Drága szoretíAnket augusztus 21én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. T. 3815 Mély fájdalommal tudatjuk, bogy a felejthetetlen édesanya és nagymama, BOZSÖ IMRÉRÉ Kazi Rozália volt zákányszéki lakos, életének 85. évében, bosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 24-én 10 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 3S42 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerőnöknek és munkatársaknak, akik felejthetetlen feleségem és édesanya, SIMON NANDORNE temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 3341 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen fér), édesapa és nagyapa, MOLNÁR MIHÁLY életének 67. évében, -tiosz szú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család, Zöld S. u. 12. T. 3840 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, BERTA JÁNOSNÉ temetésén megjelentek. A gyászoló család. T. 3835 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, KONKOLY ANTAL temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, és sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család. T. 3830 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, BÁLINT OSZKÁR hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T. 3828 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, akik felejtjaet.etlen halottunk, LEPÉNY JENÖNE Gajdácsi Terézia hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fáj- j dalműnket enyhíteni Igyekeztek. | A gyászoló család. T. 3832 1979. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT - NÉVNAP: ILONA A Nap kc| 04 óra 43 perckor, és nyugszik 13 óra 52 perckor. A Hold kel 00 óra 45 perckor, és nyugszik 16 óra 06 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 262 cm (áradó). SZAZHÜSZ EVE született Arányi Dezső (1859-1923) operaénekes. Különösen lírai szerepek előadásával tűnt kl. MOZIK Fáklya: ma és holnap háromrftgyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Transz szibériai expressz (színes, m. b. szovjet kalandfilm). Vörös Csillag: délelőtt 10, délután n»gyed 4 és fél 7 órakor: Csillagok háborúja I—n. rész (színes, amerikai tudományosfantasztikus. III. dupla helyár). Éjszakai előadás 22 órakor: ma és holnap: Száguldás gyilkosságokkal (színes, m. b. amerikai bűnügyi, csak 14 éven felülieknek. Itt. helyár). , Szabadság: ma és holnap fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Egyszeregy (színes magyar). Újszegedi Kertmozi: Bufíalo Bili és az indiánok (színes, m. b. amerikai. 14 éven felülieknek, n. helyár). Vasárnan nincs előadás. November 7. (Újszeged): Keomia (színes, olasz western, HL helvár, 7 órakor). Dugonics mozi (Kossuth Lajos 9gt. 53.): Rafferty és a lányok (színes amerikai. 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál t.ér 3. sz. (13/37-es) este 3 érától reggel 7 éráig. Csak sürgős esetben. BALESETI BS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma és vasárnap a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a n. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet mindkét napon az I. sz. Sebészeti KUnlka tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 érától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben. 19 órától 24 őráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 éra és reggel 6 óra között a Gyermekklinikán (Korányi rkp. 18.) és a Város: Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvos! ellátása. Vasárnap 8 órától 14 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben. 14 órától 24 éráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 éra és reggel 8 éra között a Gyermekklinikán (Korányi rakpart 18.) és a városi Gyermekkórházban (Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 érától reggel 7 éráig, munkaszüneti napokon reggel 7 érától este 19 éráig a felnőtt lakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. ÁLLATORVOST ÜGYELET Augusztus 25-ig. szoAlbat 13 órától hétfő reggel fi óráig, hétköznap este fi órától reggel 6 éráig, elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Gyálarét, Kiskundornzsma területén, dr. Jarvéczkl László állatorvos. Lakása: Szeged. Galamb u. 10. Telefon: 10-314. II. kerület. Algyó. Tápé területén: dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Szeged-Tarján 610 B, fszt. 3. Telefon: 16-552. Kübekháza, Szőreg, Tiszasziget. Üjszentlván területén: dr. Mender Ferenc állatorvos. Lakása: SzegPd, Petőfitelep. Irinyi János u. 22. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles gondoskodni. Dnr/j BUDAPEST L : Tévétorna (ism.) : Kuckó (ism.) : Mindenki közlekedik ... (ism.) : A tenger titkai 4. (ism.) : Négyszemközt Michelangelóval 5. (ism.) : A bűvész: Tökéletes transzplantáció (ism.) : Az a betyár Picratt — amerikai némafilm : Móricz Zsigmond: Bovarl úr - tévéjáték (ism.) : Hangoskodó ; Hírek : Magyar népköltészet : A szovjet mezőgazdasági, élelmiszer- és könnyűipari kiállításról Csukás István: Keménykalap és krumpli orr — tévéfilmsorozat gyerekeknek 1. (Ism.) Munkahangverseny — a Dunakeszi Járműjavítóban - filmetűd Egymillió fontos hangjegy Est.i mese Tévétorna Tévéhíradó A lovasesendőr — m. b. olasz filmvígjáték Szűcs Judit műsona 21.50: Vörös kányafa - m. b. szovjet film (ism.) 22.30: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 18.00: Rakéta a Holdra - m. b. angol film (ism.) + 19.30: Tévéhíradó 20.00: Mire megvénülünk 8. (ism.) 21.00: Tévéhíradó 2.21.20: Suppé: Boccaccio — nagyoperett (ism.) BELGRÁD L 15.15: Hét tévénap 16.00: Gyermekelvnek 17.00: Ifjúsági vízisí EB 17.25: Labdarúgás 19.15: Rajzfilm 20.00: Adél nem vacsorázott — csehszlovák játékíijm 22.00: Show VASAR.NAP DELET OTT BUDAPEST L 9.00: Tévétorna (ism.) 9.05: Óvodások fllmműsora 9.20: Játsszunk' együtt! 9.30: A Pál utcai fiúk magyar-amerikai film 11.15: Hírek 11.20: Mozdulj 12.20: Déli muzsika 9.00 9.05 9.35 9.50 10.40 11.00 14.20 14.38 16.15 16.45; 16.50 17.10 17.40: 18.55: 19.10: 19.20: 19.30: 20.00: 21.25: EÜ153 KOSSUTH 8.27: Lányok, asszonyok 8.52: Gyermekhősök találkozója 10.05: örökzöld dallamok 11.03: A Vándor kórus énekel 11.15: Ökori kalandozások L 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Miagyarán szólva 12.45: Mindenki szórakozik 13.45: Karbantartók - jegyzet 13.55: Mozart: A-dúr klarinétötös 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban 15.05: Üj'Zenei Üjság 15.40: Elisabeth Sehwarzkopf operettfelvételeiből 16.00: 168 óra 17.30: Jascha Heifetz 1917-1965 között készült, lemezfelvételei. 17.52: Réti József operafelvételeiből 18.15: Hol volt," hol nem voit.IJ 18.40: Kögvetítés a kajak-kenu VB-ről 19.20: Maráz László dokumentumműsoraiból 20.21: Mazsaroff Mária és Martin János népdalokat énekel 20.47: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye 22.18: Rádiószínház: Hosszú telefon 22.46: Madrigálok. • 23.05: Poulenc: Tirésias keblei 0.10: Melódlakoktél PETŐFI 8.05: Kovács Józsefné népdalokat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Mttlöeker operettjelből 9.05: Válaszolunk hallgatóinknak 9.20: Szabad a színpad! — önkénles jelentkezők a váci búcsú Szabad Színpadin 10.36: A bujdosó lány - Mezei Mária 1969-ben bemutatót* önálló előadóestje 11.23: Vlagyimir Cibin versei 11.34: Fiataloknakl 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Kyoto - Szőnyi Erzsébet Japán blciniumai Lukln László szövegére 14.00: Harminc porc rock 14.38: Orvosi tanácsok 14.40: A Magyar Rádió szórakoztató zenei hete 15.20: Cigánydalok 15.52: A három testőr 3. 16.33: ötórai tea 17.30: Közkívánatra! 19.26: Három szerző - három sláger 19.40: A Magyar Rádió szórakoztató zenei hete 20.33: Sportközvetítés 20.50: Gondolat 21.48: Félóra a Vízöntő együttessel 22.18: Angot asszony lánya — részi. 23.10: Slágermúzeum VASARNAP DEI.ELOTT KOSSUTH 7.23: Kopogtató 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: A Nyltnikék postája 9.02: Olvastam egy novellát 9.27: A marosvásárhelyi „Maros" művészegyüttes zenekara játszik 9.52: Vajda János versel 10.08: A deszkavári királyfi mesejáték 10.51: írók - gyerekek — irodalom 11.0): Tamkó Sirató Károly versed 11.11: Művészlemezek 12.10: Édes anyanyelvünk PETŐFI 7.30: Bach-rr.űvek 8.05: Érdekességek a íövö hét műsorából 8 30: Szívesen hallgattuk 10.00: Szivárvány 12.00: Jó ebédhez szól a nóta / mmm. \. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon istvan - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelő* kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Taaácsköztársaság útja 10 Sajtóház. S740 - Telefon: 12-633 - a lapot nyomta: Szegedi Nyomda Szeged Bajcsy-Zsilinszky utca 3*. - 6720. Igazgató: Dobó József - Terieszti » Magyar Posta Előrizethetó a postahivataloknál és kézbesítőknél Elóflretésl rttl egy hónapra M forint. - index: 25 053 « ISSN: 0133-025 s «