Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

—• Szerda, 1979. augusztus 1": Magyar-szovjet kitakeielai tárgyalások © Moszkva (MTI) Nyikolaj Patolicsev, a Szovjetunió külkereskedel­mi minisztere kedden Motfúcvábpn megbeszélést folytatott Veress Péter kül­kereskedelmi miniszterrel a két ország közötti kereske­delmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kérdéseiről. Veress Péter kedden Moszk­vából hazautazott Budapest­re. í RÁDIÓJELEN KOROM MIHÁLY FOGADTA SALEM 8ZALEHT Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára kedden fogadta Salem Szaleht, a Jemeni Szocialista Párt Politikai Bizottságának póttagját, a KB titkárát, aki pihenés céljából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elv­társi légkörű megbeszélésen Jelen volt Benczekovits La­jos, hazánk ádeni nagyköve­te. VIETNAMI JEGYZÉK Mint a vietnami hírügy­nökség közli, a Vietnami Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztériuma kedden határozottan titltakozott Pe­kingnek a vietnami határon folytatódó katonai akciói el­, len. A vietnami külügymi­nisztériumnak a kínai kül­ügyminisztériumhoz intézett Jegyzéke újabb tényeket kö­zöl arról, hogy a kínai csa­patok fegyveres alegységei megsértették a határt, akna­vetőkből lőttek vietnami te­rületeket. Békés polgári la­kosok estek a támadások ál­dozatául. Több házat, gazda­' sági épületet felgyújtották, leromboltak, és kárt okoztam a vetésben. A vietnami fegy­veres ebők a határsértőket visszaszorították saját terü­letükre —. hangoztatja a vi­etnami jecvzék. HALADÁS GENFBEN További haladást sikerült elérni a vegyi fegyverek be­tiltásáról szóló szovjet­amerikai tárgyalásokon — állapítja meg az a közös nyi­latkozat, amelyet Viktor Isz­raeljan szovjet nagykövet ol­vasott fel kedden a genfi le­szerelési bizottságban. A 26 pontból álló nyilatkozat az összes vegyi harcanyagok át­fogó betiltását szorgalmazza. Mindkét fél egyetért abban hogy e tilalom alól azok a vegyianyagok képeznek ki­vételt, amelyeket az iparban, a mezőgazdaságban és a gyógyászatban alkalmaznak, vagy más békés célokra használnak fel. A Szovjet­unió és az Egyesült Államok a Jelenlegi tárgyalásokon egyetértett olyan kérdések­ben, mint a vegyi harc­anyagok meglevő készletei­nek megsemmítése, a részle­tekre, vonatkozó adatok be­Jelentése, valamint azoknak a terveknek a nyilvánosság­ra hozatala, amelyeket a ter­vezett konvenciót aláíró ál­lamok akarnak megvalósíta­ni vegyi fegyverek meg­semmisítése érdekében. Ja­vasolják egy olyan cikkely beiktatását, amely szerint a konvenciót aláíró államnak 10 év alatt meg kell semmi­sítenie vegyifegyver-készle­teit. BAKTIAR PÁRIZSBAN Sapur Baktiar volt Iráni miniszterelnök kedden Pá­rizsban most jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy februárban eltűnt Iránból. Baktiar mindenek­előtt tagadta azt a kedden elterjedt hírt, amely szerint tevékeny szerepet kíván ját­szani hazája politikai életé­ben, Leszögezte, hogy nem akar emlgránskormányt. vagy politikai pártot létrehozni. Közölte, hogy a közelgő irá­nt alkotmányozó nemzet­gyűlési választásokon mnga és hívei semmiféle listín nem indulnak, mint Jelöltek. Ilúcaragua Jks acp rárreforafré! © Managua (MTI) Weelock az agrárreformot a mini parcellán gazdálkodó­Az agrárreformról, a san- vázolva leszögezte: a szűzföl- kat. Hivatkozott az élelmi­dinista politikáról, a hatalom deket nem osztják föl, és az szer-ellátás komoly nehézsé­kérdéseiről, valamint a la- állam veszi tulajdonba a geire és az elsietett földfog­kosság különböző rétegeit Somoza-féle és a rendszerét » • . érintő, esetenként nyugtala- kiszolgálók birtokait. A föld.- veszeiyeire. nító híresztelésekről adott a osztásnál elsődlegesen az or- A sandinista front vezető­rádió és a tévé által kőzve- szág gazdasági érdekelt tart- sége a lakosság türelmét kér­titett tájékoztatást hétfőn este ják szem előtt, mivel ésszé- te a bank- és takarékpénz­a sandinista front egyesített rűtlen lenne a jól termelő tór.forgalom beindítósában vezetőaégenek három tagja, nagybirtokok felosztása* Egy- .. , A tájékoztatásra meghívták idejűleg fokozatosan földhöz mutatkozó nehézségek meg­a Managuában tartózkodó juttatják a földnélkülieket és oldásához, külföldi sajtótudósítókat is. Jaime Weelock, a nicara­guai ideiglenes újjáépítési kormány földművelésügyi minisztere, az egyesített ve­zetőség tagja, miután vázolta az agrárreform fő vonalait, összegezte a front filozófiá­ját. politikai hitvallását. Ér­tékelése szerint a sandinisták forradalma a széles néptöme­gek támogatásával, azok ja­vára született, a dolgozók boldogulását szolgálja. A front széles társadalmi egy­ség létrehozásán munkálko­dik, amelyet létfontosságúnak tart az újjáépítés szempont­jából. Ezen belül fontos sze­repet szánt a magánszektor­nak, amennyiben az nem a dolgozók érdekeivel ellen­tétesen és nem az állam biz­tonságát veszélyeztető módon működik. A front kül- és bel­politikáját a szuverenitás, a függetlenség, az önrendelke­zés, valamint a nemzeti érzés ápolása jellemzi. A forrada­lom védelmét kicsi, de eltö­kélt hadsereg védelme alá kívánja helyezni. Nyilatkozat © Budapest (MTI) mány valamennyi elvét és A politikai enyhülés jelen- ajánlását, s már az előké­tős állomásának, a történei- szítő munka során — az mi jelentőségű helsinki záró- együttműködés lehetőségei­ckmány 1975. augusztus 1-i nek újabb területeit munkái­aláírásának negyedik évfor- ják ki az össz-európai érte­dulóján az európai biztonság kezleten részt vevő országok és együttműködés magyar képviselőinek Jövő évi mad­nemzetl bizottságának elnök- rldi találkozójára, sége és az Országos Béke- Meggyőződésűnk, hogy az tanács elnöksége nyilatkoza- európai biztonság és együtt­tot tett közzé. működés nemzetközi bizottsá­Nagyra értékeljük a hel- ga által ez év őszére a lesze­sinki záróokmány aláírása relésért, a biztonságért ősz­óta megtett utat, amely iga- szehívott európai fórum zolja a békés egymás mellett újabb lendületet ad az eny­élés és az enyhülés politika- hülésért. a leszerelésért, a Jónak történelmi helyességét népek biztonságáért világ­— hangsúlyozza a nyilatko- szerte folyó küzdelemnek" zat. A további előrehaladás állapítja meg többek kő­höz azonban szükséges, hogy zött az európai biztonság és az aláíró országok még kö- együttműködés magyar nem­vetkezetesebben, és teljeseb- zeti bizottsága elnökségének ben valósítsák meg a Hel- és az Országos Béketanács sinkiben elfogadott záróok- elnökségének nyilatkozata. Csúcsértekezlet Zambiában © Lusaka (MTI) A Brit Nemzetközösség gu- tanácskozása. Nyilatkozatot A zambiai fővárosba, Lu- yanai főtitkára, Shridath nem tettek közzé, de Zam­sakába sorra érkeznek á kül- Ramphal tegnap úgy véleke- bia; Botswana és Tanzánia döftségek, hogy részt vé- dett, hogy önmagában ls "a a nemzetközösségi csúcsérte­gyenek a Brit Nemzetközös- csúcsértekezlet nagy sikeré- kezlet előtt nyilvánvalóan ség szerdán, ma kezdődő nek számítana, ha elkerül- egyeztetni próbálta a köve­egyhetes csúcsértekezletén.'A nék a „drasztikus szakadást" téridő politikát az angolai delegációk és a nemzetközi a 39 tagállam között a rho- és mozambiki vezetőkkel. E sajtó képviselőinek körében desiai kérdés megítélésében. két utóbbi ország mint volt iS&Srtft** 'S-e"0'! Tegnap, kedden befejező- portugál gyarmat ugyanis tagállamok közötti nézetelté- dött Lusakában az úgyneve- nem tagja a Brit Nemzet­rések Rhodesia kérdésében, zett frontállamok vezetőinek közösségnek. Lusakai malomkövek © Kommentár len megpróbálni a lehetet- héz lesz megakadályozni, Ma nyílik meg a zambiai !ent Lusakában: összeegyez- hogy a brit delegáció szék­fővárosban a Brit Nemzet- tetnl az összecgyezhetet- sora a közösség csúcsértekezlete. Az lent. vagyis saját pártja váljon, egykori brit gyarmatbiroda- „héjái" és az afrikai orszá­lom utódállamainak et a sa- §ok igényelt. Thatcher asz­játos, rendkívül ellentmon- szor>y megválasztásához nagy dásos és nem kevésbé hete- segítséget kapott a fehér­rogén gyülekezete mind a telepes-rezsim angliai védel­színhelyet, mind az időpon- mezőitől és ez a csoport elég tot illetően kényes körűimé- nagyhatalmú ahhoz, hogy nyek között ül össze. tartani kelljen tőle. Az értekezlet legizgalma- Ugyanakkor Rhodesia ügyé­sabb témája ugyanis nyil- ben egész Afrika — érthe­vánvalóan a Rhodesiával t<5en — elsősorban Angliát kapcsolatos dilemma-szöve- te?zi felelőssé azért, hogy vény lesz, és a konferencia a dolgok idáig fejlődhettek színhelye, Zambia az úgy- es csaknem ossz-afrikai nevezett frontállamok egyi- ellenérzés alapos gondokat ke. Kenneth Kaunda zambiai jelenthet hosszabb távon is elnök a Rhodesiával szom- a brit külpolitikának, szédos államok vezetőivel, London ráadásul azt' a Machel mozambiki, Neto an- nyugatot képviseli egy elsöp­golai, Nyerere tanzániai és r<5 többsegében „harmadik Serethse Khama botswanai világbeli" résztvevőkből álló államfővel — együtt nem konferencián, amelynek véletlenül időzítette a front- kulcsszerepe van a másik államok külön csúcsértéké?- fehér bástya, a Dél-afrikai letét a lusakai konferencia Köztarsaság aparlheid-re­elóestéjére — ugyancsak a zsimjének prolongálásában, zambiai fővárosban. A cél Lusakában meglehetősen ne­nyilvánvaló volt: közös ál­vádlottak padjává Harmat Endre HalainkI - Belgrád — Madrid Harmincölös találkozók Minden nemzetközi érte­kezlet azt a politikai hely­Ma már világos, hogy a katonai enyhülés nélkül na­zetet tükrözi, amely az gyón nehéz ösztönözni azt adott pillanatban a világ- a politikai enyhülést, amely ban vagy a földrészen ural- Helsinkivel megindult, kodik. A jövő év végére Kulcskérdéssé vált tehát a tervezik a madridi Európa­találkozót — rá is vonat­fegyverkezés korlátozása. Nérh Jó túl sokáig egymás­kozik a fenti szabály. Több nak ellentmondó irányza­mint egy évvel ezelőtt, toknak helyt adni: a két­Belgrádban tűzték ki az ségtelenül fejlődő nemzet­Időpontot, s még jó egy közi kapcsolatokkal semmi­esztendő lévén hátra, csak képpen nem hozható össz­az előkészítő szakaszban hangba a fegyverkezési vagyunk. Mire jutnak majd hájsza fokozása. A politi­a spanyol fővárosban a har. kai, a gazdasági és a hu­minchárom európai és két manitárius kapcsolatok gaz észak-amerikai állam kül- dagítása kölcsönös bizalmat döttei? Egyelőre nem tud- Igényel. A kölcsönös biza­nl. Az eredményekre hatás- lom pedig a fegyverzet sal lesznek az akkori kö- csökkéntéaét kívánja. Azok rülmények, de azért az sem az államok, amelyek (a má­közömbös. hogy mi történik sik fél biztonságának tisz­addig. teletben tartásával) csök­Készülünk tehát, de egy- kentik az egymással farkas­ben emlékezünk: négy esz- szemet néző hadseregeket, tendővel ezelőtt írták alá a szívesebben és könnyebben harmincötök legmagasabb mélyítik a szálakat, a tar­rangú vezetői a helsinki zá- tós, hosszú távú ipari róokmányt. Ez a dokumen- technikai együttműködést, tum volt a belgrádi talál- a kereskedést. S ha azután kozó alapja, s ez lesz a felszabadul néhány milliárd madridié is. A százoldalas a fegyverkezési költségek­helsinki záróokmány Euró- böl, több lehetősége, pénze, pa történetének talán leg- kapacitása lesz erre min­nagyobb szabású, minden- denkinek. képpen legátfogóbb együtt- Ezért íéptek a Varsói működési megállapodása, Szerzödés tagállamai nem­amely kitér a.Politikai, a rég 3udapesten tartott to_ gazdasági, a kulturális, az náoskozásuk után katonai emben kapcsolatok fo yo- enyhülést szoigáló javaslat­natkozásalg és evt.zedeKre tal a nemzetközl közvé_ meghatározza a keiet-nyu- lemé elé Már a helsinki £atl btkéS - aÍT záróokmány is magában hangját. Még hosszú ideig f lal. bizonyos blzalomer6. kell a helsinki záróokmány­sítő intézkedéseket: az alá­ba™ f°6laltak megvalósíta- frók előre értesítik egymást sáról és megvalósításáért bizonyos szintű hadgyakor_ beszélni gy értendő tehát, ]ataik'róli meghívnak kül­hogy mint Belgrád. Madrid föld, megfigyelőket. Ezt is állomás lesz ezen úton. az kezdetet kívánják jelentő­sen szélesíteni a szocialista Annál is inkább hangsú- országok: még Madrid el6tt lyozni kelLezt, mert van- mjenek össze heisinki eTp^entatákHeLinkiT^i- za''™nyt fi^J+ ^^riT. ^&^/á^; -Táncot állam küldöttei. ,é» lemét, mondván: megváltó- állapodjanak meg hasonló zoít a világ, ma már nem .•„,£,, 7k- -..v, l,,,.!." beszélhetünk enyhülésről, ' uJ&3tŰF& nem váltak valóra az akko- hozzájárulna a katonai ri remények. Valóban mas szembenállás csökkentésé­*ez, javítaná az európai tendővel ezeőtt hűvösebb lé kö jó j adna SrohKLmadridi tanácskozásnak, problémák is előbukkantak, Madridban nem les2erelési nantaínk^n tatárgyalásokat tartanak napjainkban is meghatározó majd helslnk, zárópk_ tényezője életünknek. Igaz mány ol tJa, vltat. kevesebb történt. mint ják meg. amelyeket az adott amennyit vártunk sameny- idöpontban a legidőszerűb­í.yl .kÚTk* 1P t bek lesznek. Sok múlik További harmincötos talál- azonban h 1980 í„a Z^ttft ^géig mennyit tesz a világ Európa uj lendületbe hoz- Ieszerelésért za a megtorpant enyhülési folyamatot. Tatár Imre A Szovjetunió és a fejlődő országok számítva szovjet részvétellel hatalmas láspontot kidolgozni a nem­zetközösségi értekezletre. Az itt, várható viták egyik legfőbb gerjesztője és cél­pontja az egykori „anya­ország" Anglia lesz. Nem nehéz megjósolni, hogy Mar­garet Thatcher miniszter­elnök-asszony Lusakában újabb leckét kap a régi igaz­ságból, amely szerint sok­kal könnyebb ellenzéki pozí­cióból „kemény dolgokat" mondani, mint a bársony­székből gyakorlati eredmé­nyeket elérni a kül- és bel., politikai veszélyes vizein. Tekintélyes angol kommen­tátorok szerint a kormányfő két malomkő között kényte­© Ankara (Reuter) házat. A támadás következ­Egyre nagyobb méreteket tében négyen meghaltak. A ölt Törökországban a poli- sebesültek között van az tikai terrorizmus. A szélső- Igazság Párt egyik parla­baloldali elemek által elkö- menti képviselője, Mehmet vetett akcióknak naponta öt- Celal Bucak is. lag három halálos áldozata Ugyancsak hétfőn éjjel is­van. meretlen tettesek felgyújtot­Hétfőn éjjel Kirbaoli fa- ták a Köztársasági Párt luban 20 fegyveres bekerí- balikesirl székházát, jelentős tett, majd szitává lőtt egy károkat okozva az épületben. © Moszkva (MTI) dik az olajban szegény fej- tak fel szovjet szakemberek A fejlődő országok energia- lödő országokhoz Intézett Indiában, Nigériában, Afga­gondjainak megoldásához a könnyfacsaró, együttérző sza- nisztánban és más országok­Szovjetunió és a többi szo- vakban. A gyarmatosítók, ban. A szovjet műszaki segít­cialista állam által nyújtott majd az újgyarmatosítók ál- seggel felépült bányák és tényleges segítségről ír B. tal az energiahordozók terén gyárak mintegy 45 millió ton­Racskov, a ..Szovjetszkaja „perspektívátlannak" minősí- na szén kitermelésére, illet­Rosszija múlt heti számában, tett fejlődő országok azon- ve előállítására alkalmasak A „hetek" legutóbbi, tokiói ban nem a szép szavakból é.vente. Nigériában a jó mi­csúcsértekezletükön igyekez- teremtették meg önálló ener_ nőségű kokszolható szénre és tek a tokes világ energiaval- . a helyi vasércre ságának minden bűnét az giagazaasaguKat. OPEC-ben tömörülő olajex- Indiában és Szíriában a „„.. , portáló, fejlődő országokra Szovjetunió segítségével 60 femkohaszatl kombinat epuL próbáUák tS ^olaj-lelőhelyet tár- Hozzájárul a Szovjetunió államok érdekei legfőbb tak fel. amelyek ma már a fejlődő országok víziener­gondviselőjeként feltüntetni, évente több mint 20 millió gia-erőforrásalnak feltárásá­A tokiói közlemény bővelke- tonna „fekete aranyat" ad- hoz is- Tavaly márciusban nak. Jelentős olaj- és gáz- léPett üzembe a 800 ezer ki­készletekre bukkantak ugyan- lowatt kapacitású eufráteszi csak szovjet gazdasági és tu- vízl erómű. Az idén június­dományog-műszaki segítség- ban helyezték üzembe az gel Afganisztánban, Egyip- -árgentínában és Uruguay­tomban és Pakisztánban is, ban éPül<5 vízi erőmű 14 és hozzáláttak a kitermelés- szovjet turbinája közül az hez. A fejlődő országokban eIsőt is­1979 elejéig szovjet segítség­A szovjet részvétellel a gel összesen 62 millió tonna fejlődő országokban felsze­olajkapacitású berendezés ké- relt vagy épülö v£zi és h6_ szült eL erőművek összkapacitása Közreműködik a Szovjet- mintegy 13 milllő kilowatt, unió a fiatál államok szén- Ennek fele már üzemel, és ipara és elektromos energia- évente több mint 30 milliárd rendszere fejlesztésében is. kilowattóra elektromos ener­Jelentős szénlelőhelyeket tár- giát állít elő.

Next

/
Thumbnails
Contents