Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

8 Vasárnap, 1979. július 8 MÜk A bölcs Fenikszosz válaszol TV éges-régen. emberemlékeJK zet előtt, a Földközi-tengt.- egyik szigetén levő királyság fővárosában, a piactér egyik pálmafája tövében ült a bölcs Fenikszosz. Ógörög köntöst viselő emberek sereglettek köréje. Szótlanul várták, hogy a bölcs, gondolataiba mélyedt Fenikszosz mikor figyel fel rájuk. És a bölcs egyszerre csak felemelte a fejét. — Fenikszosz! Nagy Fenikszosz! — kiáltotta azon nyomban egy elcsigázott. szegényes öltözetű férfi. — Mondd meg. kérlek, hogyan lehet az ember boldog? — Igen. igen! Mondd meg hát! — kapott a szón a tömeg. Fenikszosz lehajtotta a fejét, és néhány percig gondolkozott. Valamennyien türelmesen vártak. A bölcs végül derűs tekintettel nézett végig a tömegen. — Hogy valaki boldoa legyen — kezdte —. ahhoz jó egészség és rossz emlékezet szükséges. — Ó-ó-ó! — suhant végig a tömegen a kiáltás, akár a forgószél. Most egy koros férfi lépett elő. — 0. bölcs Fenikszosz! — kiáltotta. — Én fiatal nőt vettem feleségül. Mit tegyek, hogy hü legyen hozzám? — Egy pillanat — felelte Fenikszosz. — Ez komoly kérdés. Gondolkoznom kell... Újra gondolataiba merült, és a tömeg megint várakozásba dermedi. — Tehát, a dolog így áll... — szólalt meg végül a bölcs. — Hogy az ifjú asszony hü legyen, ahhoz az szükséges, hogy télire ne vásárolj neki szandált. és gondoskodj arról, hogy a gyermeke nyáron szülessen. — ó-ó-ó! — szállt végig az elragadtatott kiáltás a tömegen. — Köszönöm neked, ó bölcsek legbölcsebbike! — kiáltotta a koros férfi, és a tömeg között utat törve, hazaszaladt. — Ó. Fenikszosz — fordult a Távirat TT^jféli csengetés... Háromra negyed tizenkettő múlt kél ásítással. Először a leskelőnyílás, ezt követően az ajtó. majd a kilépő férfi szeme, s levégü'. a szája nyilt ki: — Mi van?... — Jó éjszakát kívánok, ajánlott táviratot hoztam. ... itt legyen szíves aláírni. ... köszönöm. ... így ni.... illetve!... Mit irkál maga? ... Mi az. hogy Szabó? — A nevem! — Es a' Kerekes? Akkor az kicsoda? — Kérem, ne rágalmazzon, én olyat nem írtam! — Azt látom, s éppen ez a baj! Mert nekem a Kerekesnek kell átadnom ezt a táviratot! ő miért nincs itt. mikor távirata van? — Mert itt én lakom! Es nem Kerekes! — Akkor meg mi a csudának irta alá a blankettát? Okozza itt nekem a problémákat! — Okozza magának a nádonvágó! — Azt az urat nem ismerem, de magát fel fogom jelenteni okirat-hamisításért! Maga részeges! — Kikérem magamnak! Én «ntialkoholista vagyok! — Én meg Anti, és alkoholista, de ez nem jogosíthatja fel magát arra. hogy hamis aláírással akadályozza nekem a munkámat! — Én pedig megkérem maaát. hogy tűnjön el innét a küszöbömről a ovanúsítgatásával kézenfogva! A Kerekes itt lakik alattunk. zargassa azt! De nem ajánlom. hogy hangosan csöngessen bölcshöz eny leány —. mikor ismerem meg végre a férjemet? Erre a kérdésre Fenikszosz azon nyomban válaszolt: — A férjedet, szépséges leányzó. csak öt esztendővel a házasságkötés után ismered meg. Meg kell jegyezni, hogy a bölcs Fenikszosz olyan igazságokat nyilvánított ki. amelyeket később más gondolkodóknak tulajdonítottak. De akár így van. akár úgy — Fenikszosz hírneve napról napra nagyobb , lett. És történt egyszer, hogy a sziget uralkodója is felkereste a bölcset. — Te vagy az a híres-nevezetes Fenikszosz bölcs, akiről mindenütt csodákat regélnek? — kérdezte a király. — Igen, Fenikszosz a nevem — válaszolt a bölcs. — Es igaz az. hogy hibátlanul válaszolsz a kérdésekre, sőt még a jövőbe látás tehetségével is dicsekedhetsz? — kérdezte a király. — Igyekszem, uralkodóm ... — Akkor mondd meg. mit tegyek a közvetlen környezetemhez tartozó gáncsoskodó kritikusokkal? Talán bánjak el velük rövid úton? A. bölcs lehajtotta a fejét. — A kritikusokkal a legkevésbé sem szabad elbánni — szólt. — Inkább arra ügyelj, hogy hízelgőkbe ne botoljál, akik szíves örömest hajbókolnak előtted. — Te vagy az ókor bölcseinek legbölcsebbike. Fenikszosz! — kiáltotta a király. — De mondd meg nekem, mivel én nem érem fel ésszel, miért laksz te pálmafa tövében, táplálkozol a fa gyümölcsével, csillapítod szomjúságodat forrásvízzel, holott másoknak. akik százszorta ostobábbak. százszor kevésbé müveitek és becsületesek nálad. pompás házuk, kövér nyájuk és óborral teli pincéjük van? A bölcs keserűen elmosolyodott. — Ezt nem éntőlem, hanem önmagadtól kell megkérdezned, ó. királyom. WILINSKA-DERECKI be hozzájuk, mert kutyája van. és az direkt pikkel a fogatlan kézbesítőkre!... Na? ... Mit néz? — A füleit! Érdekesen libegnek a fülei, amikor vicsorog! No. nézd csak! Felismertem magát! Maga az a vicces előadó, ezzel a lapát fejivei! Nahát! Hogy maga milyen unalmasakat szokott mondani. amikor humoroskodik! Azon röhögünk, hogy maga ezt nem is tudja! S tudja, még mit bírunk magában? — Nem... — A feleségét! Ahogy az ott ül az első sorban, és tapsol magának! Nahát, az egy bomba nő! Mondják, hogy ő se okosabb magánál. de az alakja!... Hát az mindent pótol! Tudja, mit gondolok én a maga feleségéről? — Aljas gazember...! — Igen? Nahát, erre nem gondoltam. csak másra! No. de sietnem kell Viszlát! — Sehova! Nem megy egy tapodtat se, amíg meg nem mondja. mi az a más! — Az más! Egy húszas...?! — Egy húszas? Nem értem, ezt miért gondolja róla? — Félreértett! Ezt én magától gondoltam! Ide a húszassal, ez a köziékenuségemhez vezető kiskapu kulcsa! — Még mit nem!... Na. itt van. mondja ... — Hát. azt gondolom én a maga nejéről, hogy nagyon ravasz nö az! Itt lakik egy házban a Kerekessel. de van annyi esze. hogy táviratban üzenje meg neki. mikor jöhet fel. mert maga elutazik! És azt is tudom, hogy maga most is utazni készül! Ehol ni a távirat! No. jó utazást! REISZ ANTAL A

pu! Bejöhetek? — Be — mondom megadóan. Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik. — írsz? — Láthatod. — Mit írsz? — Egy történetet. — Nemlétezik történetet? — Micsodát? , — A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz. — Ki az a Maul? — Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája olyan kacskaringósan néz. — Görbén. — Jó, akkor görbén... Ugye a Maul egy nagy buta? — Hát... nem is tudom ... — Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz. — Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve. — Most nagyon meg vagy mentve. — Nagyon? Miért? — Mert hoztam neked valamit. — Mit? — Egy nemlétezik történetet — Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el. — Nem elmondós. Itt van a kezemben. — Akkor mutasd. — Na, mi ez? — Ez? Egy katicabogár. — Nézd meg jobban! — Akárhogy nézem, katicabogár. — Számold meg a pöttyeit — Kettő. — Na, látod! Akkor ez öt pötytyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik katicabogár. — Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica. — Nem látod, hogy két pöttye van? — Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye. — Két pöttyel született? — Igen. — És mégis katica? — Persze. Ügy hívják, változékony katica. Latinul coccinella bipunctata. — Micsoda? — Coccinella bipunctata. — És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata? — Az is, csak éppen septempunctata. — És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az is létezik katica? — Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem. Valamelyik könyvben biztos benne van. — Micsoda nem a te fejed? Százpettyes katica — Káptalan. — Az mit jelent? — Hogy én se tudhatok mindent. — És akinek a feje káptalan, az mindent tud? — Majdnem mindent. — A tízpöttyös katicát is? — Azt is. — De te nem tudod. — Én nem — Akkor a te fejed kápos. — Hát bizony, elég kápos. — De én se tudom a tízpetytyes katicát. — Nem baj az. — Akkor az én fejem is kápos. — A tied is. — De a Maulé, ugye, káposabb? — Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv. — Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk? — Akkor még nem — De már nem lesz annyira kápos? — Annyira már nem. — Benne van? — Benne. Tízpettyes katica, coccinella decempunctata. — És tizenegy pöttyös? — Az is van. Coccinella undeeimpunctata. — És olyan ls van, amelyiknek egy pöttye sincs? — Na, nézzük csak... olyan is van. Ügy hívják, bogáncs katica. —- Szegény... mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van. — Sok pötty... sok pötty., na, nézd csak! Ennek huszonnégy van. Ügy hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár. — G Is punktata? — De még mennyire! Subcoeeinella vlgintiquator punctata. — És ha egyszer katicabogár, miért hívják... hogy is mondtad a nevét? — Lucernaböde. — Na annak! — Az van ideírva, hogy katicabogarak. És várj... megszámolom ... negyvenhét féle van belőlük. De a neve nem mindnek katica. — Hát? — Van itt böde, bödlce, félböde, füsskata. szerecsenatka. sőt feketesárga katóka is van. — És százpettyes katica? — Százpettyes? Az nincs. — Nincs benne a könyvben?! — Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban. — De amikor én láttam! — Százpettyes katicát? — Azt. Aranylottak, meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt, nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van. — Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter. — Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél. — Én? Mikor emlegettem^ — Most. —- Most? Milyen bácsit? — Hát a Punk tatát! — Na, nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis katikopter beszélgetett a jó, öreg Punk tatával. — Igen. És nagyokat nevettek... Nem hiszed? — Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne higgyem. — De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet — fölemelte az ujját —, figyelj csak! Figyeljem. Tűhegvnyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn ls volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó, szivárványszínű kör a pötytyök fölött. A helitica leszállt az íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját, — Na, ugye! — mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni, igaz, nem ls lett volna mit, mert kopogtak. — Tessék — mondtam. Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába. — Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz katikopteremet? — De, Itt van — mondtuk egyszerre nagy boldogan. — Na, végre — sóhajtott fel Punk tata és lehuppant egy karosszékbe. — Mindig elcsavarog, A lányom rám ragyogott — Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet — Nagyon rendes vagy — mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg Punk tatán. — Megírod? — Meg. — A Maul úgyse fogja elhinni. Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni, de Punk tata közbevágott. — A Maul nem számít — mondta —. nagyon kápos a feje. LAZAR ERVIN Botár Attila Pátkal Tivadar Két ember múzeumában Ott hagytam el. Vagy el se hagytam, mert már elhagyom. A bronzhullásos fák neszében üvegfüggönyökön túl őrli a kávét, krumnlipanrikást föz. kék ingeimen a kádban a jövő ákombákomai áznak, a szőnyegről fölszed egy csikket gyanútlanul, mert nem tud a tarkón-elnyomott pisztolycsőről, gyógyíthatatlan könyveken zúgatta az örök porszívót, habosra paskolja párnáimat, nem sejtve, hogy fémszárnvú madarakat riad óz tat. nem sejti: fényképemen a túlevelek milyen havakban éjszakáznak, seitelme sincs, hogy: gyönge dér. nyerítő gerlék, első lavinás nap — Teszi az életünket két ember múzeumában Ott hagytam el. Egy régi házi feladatból ... és akkor fölvontatták azt a két piros csikót egészen a Főszeri dögkútig... nyár volt mert pörgött a világ az akácfák virágot bőgtek: jöttek kis helikopterek — méhek — mentették a mézet '.'..azután rájuk rakták a nagy dögkövet és sohasem hajtották ki őket. Rózsa Endre Nyári füzér TÜ csökei rpes mezők csöndje tömörül egy harmatgyöngybe. Bólintgató fű kalásza — érő erők némasága. Lágy csepp csillog: leánytompor. homály veri. virághímpor. Sziklevél — a sziklát fúrva, égboltot nyit smaragd kulcsa Mezítlábas este lépked. Tarló az ég. S mennyi vércseppl l