Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

Vasárnap, 1979. július 29. 5 Beszélgetések a gyermekekről 5. Család, iskola — együtt -A gyermek legjobb érdekei kell, hogy az oktatásért és irányltáláért felelős személyek vezessék; ez a felelősség elsősorban a szülőket terheli." (ENSZ-nyilatkozar, 1959.) N

apjainkra a szó társadalmi és szociológiai értelmében is átalakul a család. Ma már részint ritkák a sokgyerekes családok, s nem él egy fedél alatt három-négy generáció. Ugyanakkor legtöbb helyen mindkét szülő dolgozik, gyakran nem is egy műszakban. Ez az új családmodell természetesen átalakítja funkcióit, életvitelét, belső rendjét, külső kapcsolatait, kihat a gyerek és az iskola, az iskola és a szülő kapcsolatára is. Ezekről beszélgettünk dr. Veszprémi Lászlóval, a neveléstudományok kandidátusával, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1. számú Gyakorló Általános Iskolájának igazgatójával. — A család ma más értelemben jelent közösséget a gyerekek számára, mint akár a feudális, akár a kapitalista esaládmodellben. A gyerekek biológiai és pszichés közegét jelenti, mely egyrészt biztosítja a biológiai alapellátást (étkezés, ruházkodás stb.) és — a mai család sajnos még inkább erre koncentrál, viszonylag kevesebbet törődik vele — a szociális alapellátást (a gyerekek szociális biztonságérzetének biztosítását). A két alapvető követelmény megadásával a család megfelelő védettséget teremt az adottságok, képességek kifejlődésére. A család visszajelzései a gyerek megnyilvánulásaira erősítik, doppingolják, serkentik, további munkára inspirálják. Tapasztalataink szerint az iskolás gyerekek 65 százalékának tanulmányi eredményével félévkor és év végén otthon elégedetlenek a szülők. Ez azt jelenti, hogy több százezer családban félévenként feszültségek keletkeznek, ahelyett, hogy a családi közösség feloldaná ezt, következtetéseket vonna le, biztosítaná a szociális alapbiztonságot, lehetőséget teremtene és segítséget adna a gyerekek munkájához, de alkalmanként büntetéseket és szankciókat is alkalmazna. — A válások számának növekedésével, a csonka családok' gyarapodásával bizonyára növekszik a pedagógusok gondja, speciális feladata. Mik erről a tapasztalatai? — A családok felbomlásának ütemét jól mutatják a válási statisztikák, ahol világviszonylatban is dobogós helyen vagyunk. Azt is el kell azonban mondani, hogy nem minden csonka családban nevelik rosszul, gondok közepette és helytelenül a gyerekeket. Azoknak a családoknak is sok a száma, ahol ugyan, együtt vannak a szülők, de állandóak a feszültségforrások, a gyerek is átveszi a szülők idegességét, visszahúzódó, bizalmatlan, sérült lesz. A lényeg, hogy a család alakítson ki a gyerekek számára olyan reális, vonzó és előremutató elvárásokat, amely biztosítéka személyiségük kibontakozásának, fejlődésének. — Az iskola és a család kapcsolatáról nagyszabású felmérést végzett. Azt vizsgálta, hogy a családi körülmények között az iskolai hatásokra hogyan reagálnak a szülők, milyen különböző magatartások alakulnak ki a gyerekek sikerei vagy kudarcai láttán? — Az általunk összeállított kérdőívre több mint ezer szülői válasz érkezett A tanyai iskolák tanulóinak, a falusi-peremkerületi és a belvárosi gyerekek szülei egyaránt válaszoltak kérdéseinkre. Azt Vizsgáltuk, mit tesznek a szülők, ha a gyerek jó jegyet, dicséretet, illetve rossz jegyet dorgálást, figyelmeztetést visz haza. Mindkét esetben a szülőket három csoportra oszthattuk. Részint akik nagyon intenzíven reagálnak a gyerekek bármilyen megnyilvánulására, részint közömbösek, részint józanul mérlegelve reflexióikat beépítik nevelési elveikbe. Arra a kérdésre például, hogy jó jegy esetén mit tesznek otthon, többek között ilyen válaszok érkeztei: „Hazajövet ooUiogan közli, hogy est.,agos ötöst napolt, s ilyennor megdicséri az egész család." Más: „Nagyon jó keave van jó feledet esetén. Mi is örülünk ne,ii és szereljük, biztatjuk, megdicsérjük." Más: álunk az is nagy öröm a családban, ha hármast vagy négyest hoz haza gyerekünk. Mondom is neki ilyennor, látom, tudsz te, ha akarsz. Ez az elismerés miauig meglátszik a délutáni tanulási kedvén, hangulatán." Ha nem a szülői elvárásnak megfelelő érdemjegyet visz haza a gyerek, a szülőben feszültség keletkezik, kiabál, szidja, dorgálja a gyereket, eltiltja játéktól, tévénézéstől, barátoktól, mozitól, zsebpénztől stb., büntető szankciókat alkalmaz, el-elcsördül egy-egy nyakleves. Természetesen büntetés nélkül nincs nevelés. Nélkülük a nevelés olyan, mint a fék nélküli gépkocsi. A gátlások kialakítása éppoly fontos feladata, mint a képességek kibontása. A helyesen gondolkodó szülő elemzi a hibákat, s először önmagának teszi fel a kérdéseket: biztosítottam-e a megfelelő körülményeket — kezdve a felszerelésektől a helyes világításon át az otthoni munkáig —, mennyire az én hibám, s mennyire a gyerek problémája egy-egy rossz jegy. A segítés lényege a megfelelő pszichés klíma, ahol határozottan közölhetjük az elvárásokat, s őszintén föltárhatjuk a hibákat. Mindenkor figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat Ügy kell büntetni, hogy a gyerek tudja, mikor, mit hibázott okuljon a következményekből, meglegyen a lehetősége, hogy adottságaihoz képest a tőle telhető legmagasabb szinten bizonyítson. Ez húzó- és vonzóerő is. — A felmérés tapasztalatai szerint a szülök milyen módszerekkel, eszközökkel tudják leginkább serkenteni a tanulást? — Az egyik nem mindig hasznos módja a jutalmazás vagy valami ajándék kilátásba helyezése. A skála elég színes. Hadd említsek két példát: „Az elmúlt évek során tarifa szerinti megállapodás volt közöttünk", „A gyerek egyegy jó felelet után örömmel jön haza. Kap dicséretet s emellett célt tűzünk ki: ha így megy a tanulás, akkor a kedves játékszert vagy könyvet megvesszük neki." Sokkal szimpatikusabbak azok a szülői megnyilvánulások, amelyek az életkori sajátosságoknak megfelelően a meggyőzés erejével igyekeznek hatni a gyerekek értelmére. „Legtöbbször azt éreztetem vele, hogy tanulni kötelesség, mindenkinek tehetsége szerint." Egy másik válasz: „Különösebb dicséretben nem részesül, mert a jó eredményt általában természetesnek tartjuk." S végül még egy idézet: „Nincs hozzászoktatva, hogy a tanulásért valamit kapjon. Inkább jusson tudatára, hogy az embernek kötelességei vannak, amelyeket meg kell tennie." TANDI LAJOS Herceg Árpád Alommal jöttél álommal jöttél margarétás öllel szemedben pitypangos májusi rétek markodban szelek gabona vetésre kcsjzeiT és meglapult ott a zúzmaracsönd is mint újságok mosolygós hírei közt a halál rajtam akkor már varasodott az átok fejem fölött mázsás húslégy körözött életem tábori ágyán mint egy római kitakart mellű nőket markolászva nem hittem e! egyetlen szavamat se i ' így csapott le rám nevetésed mintha kislányok mosakodnának szappanozván magukat hajnali éggel valahai erdők rózsakertek seregeltek éló susogtak vijjogtak trombitáltak föl! föl! vén szeszmester! virágokból emelt barikádok kora jő pecsétek nélküli levelet hord a galamb Humormagazin Ki volt Traven? M

ivel az egész világon állandóan nagy port kavar fel a titokzatosabbnál titokzatosabb Traven-rejtély, itt az ideje, hogy végre egy fátylat fellebbentő, világos irodalmi tanulmányt közöljünk a nagy íróról. Traven nem lehetett Mária Terézia dédunokája, mert A halálhajó főhőse hajófútő volt, de Paul Explover állításával szemben Mata Hari sem lehetett, mivel a felesége és a nevelt lánya szerint férfi volt, csakhogy Red Thomas kérdésére ők sem tudták megmondani, melyik lehetett a legfőbb anyanyelve inkognitóban élő családtagjuknak, hiszen olykor skandináv akcentussal beszélte az angolt, máskor pedig német akcentussal a mexikóit. Ezért kérdéses, hogy milyen nyelven íródtak a Traven-művek, sőt a kiadója azt a feltevést is megkockáztatja, hogy talán nem is íródtak meg soha, ám ez mind semmi, mert Traven nem egy személy volt, hanem három, úgymint Jack London, II. Vilmos elrejtőzött törvénytelen fia és Adolpho Lopez Mateosz, a volt mexikói elnök, bár az is igaz, hogy amerikai milliomosnak született, s élete delét ültetvényről megszökött néger rabszolgaként tengette, mint ahogy ezt a róla készült több fotó is jól mutatja, ahol mindig egy alacsony, nagyothalló, falfehér emberke integet az NSZK-ban megtalált öcscsének és a három évvel Idősebb húgának. És az már igázán csak részletkérdés, hogy az öccse és a húga sem tudta megmondani az angol televízió riporterének. Hogy milyen volt valójában a testvérük, mivel az öccse Travent lakatosinasként látta utoljára, aki téglaégető volt abban az időben apjuk műhelyében, és ezeket az élményeit írta meg a Gyapotszedőkben, Az akasztottak lázadásában és az Aranyásókban, melyeket egy müncheni anarchista írt, kiről sikerült kideríteni, hogy a Poznan környéki Swiebodzinban megtalált születési bejegyzés szerint San Franciscóban született. Ez a tény is alátámasztja, hogy Traven meg sem született soha, így könnyű belátni, hogy az ő élményei alapján más írta a műveit, ezért szinte bizonyosra vehető, hogy B. Traven azonos Traven Torsvan Crovesszal, aki acapulcói kávéház-tulajdonos, s 1890-ben született Chicagóban Burton Torsvan és Dorothy Croves skandináv szülőktől, ezért el kellett menekülnie Németországból Ret Marut név alatt, pedig az igazi neve Hermann Albert Ottó Maximilian Feige, ami A dzsungelből jött ember című regényéből is jól sejthető. A kétely eloszlatása érdekében muszáj közölnöm a számtalan Traven-biográfia szerzőjével, hogy a sokak által kedvelt világhírű írónak valószínűleg csak két keze volt, és ma még kissé merésznek tűnő hipotézisem szerint csupán egy helyen születhetett, egy anyától, ha pedig ez mégsem igaz, akkor Duci bácsi nevű nagybár tyám volt, aki 1912-ben leszaladt cigarettáért, és azóta a titokzatosság ködébe burkolózott. TORMAI LÁSZLÓ Dal a vízbefúltakért T„ a fiatal novellista nem bírt aludni az éjjel. A könnyű, tiszta levegő, a tücskök máskor altató ciripelése, no meg a munkára serkentő lelkiismerete kikényszeritette az ágyból. Ezen a héten is már kétszer telefonált rá a szerkesztő, hogy mi lesz a beígért novellákkal? Nem akart menni az irás, pedig direkt azért zarándokolt ide a tó mellé, egyik távoli rokonának összkomfortos nyaralójába, hogy kedvére dolgozhasson. Üresen árválkodik az írógépben a papír, s tompa gyűlölet fogta el, valahányszor ránézett. Hiába tornáztatta az agyát, csak a százszor megírt sablonfordulatok jutottak az eszébe. Most érezte először az igazát, egyik idősebb pályatársának, aki pár éve, amikor egy pályázaton díjat nyert, mondta neki. hogy néha kifárad a legtermékenyebb elme is. s ezen nem lehet változtatni. Akkor csak nevetett ezen, hiszen az íróasztalában halomban álltak a már leirt novellák, s az írógépe sem tudott lehűlni. Egyre több írást kértek tőle és igy egyszeresük elfogyott a tcertalék, s rádöbbent, hogy nem bírja a saját maga által diktált iramot. Félt, ha egy kérést viszszautasít azzal, hogy nincs anyaga, akkor megnézheti magát. Belepi a feledés alattomos rozsdája. Kétségbeesetten igyekezett túltenni magát a válságos időszakon, de nem sok sikerrel. Irt ugyan néhány fércművet, amikről maga is tudta, hogy nem az igaziak. Észrevették ezt a szerkesztők is, mert egyre-másra küldték vissza a kéziratait azzal, hogy nem éri el a közlésre szánt művek színvonalát, talán ha átdolgozná őket ... Ekkor jött a rokon ajánlata. Két hónapig őrizheti a nyaralóját. Kapott az ajánlaton, remélve, hogy a környezetváltozás elősegíti fantáziája termőre fordulását. Az első hét aztán eltelt azzal, hogy a városka előkelőségeinél levizitelt, üres bókokat eregetett az elhízott feleségeknek, udvarolt csúnyácska, megvénült lányaikvak, s tisztességesen berúgott a férfiakkal, örök barátságot fogadva velük közben. Egy hét után bezárkózott, s megfogadta, hogy addig ki nem teszi a lábát, amíg egy novellát össze nem üt. Az írógép gúnyosan hunyorgott rá a sok billentyűjével, az üres papír ásító fehérsege pedig szinte sokkolta. — Leugrok a tóhoz — gondolta —, hátha ott eszembe jut valami épkézláb gondolatsor. Leült a magányosan vízbe nyújtózkodó mólóra, s a lábát áztatva a langyos vízben, elmélkedett Halk reccsenés riasztotta fel. Fiatal, hosszú hajú srác jött a mólón, a vállán gitárral. Amikor észrevette őt, tétován megállt, majd elindult felé. — Szevasz — köszöntötte a fiú. — Fürdeni akarsz? — A, nem, csak kijöttem gondolkozni — felelte nem palástolt bosszúsággal a hangjaban T., a novellista, éreztetni akarván azt, hogy felesleges a jelenléte a másiknak. — Az jó, én is ezért jöttem. Gondolkodni a megtörtént, megváltozhatatlan dolgokon — szólalt meg rövid csönd után, különös hangsúllyal a fiú. Ez a hangsúly felkeltette T. érdeklődését. Valamit kiérzett belőle. — Milyen dolgok azok a megváltoztathatatlannak? — kérdezte fellobbanó kíváncsisággal. A fiú sokáig hallgatott és T. már azt hitte, hogy nem is fog válaszolni, mikor rekedtes hangon megszólalt. — Innen pár száz méterre — mutatott előre a túlsó part felé — fulladt a vízbe a menyasszonyom és a legjobb barátom két éve. Űjabb hosszú szünet és T. látta, amint súlyos, kövér könnycseppek gördültek le a fiú arcán. — Itt dolgoztunk a nyáron az egyik étteremben — folytatta a fiú — és az egyik este az előzetes eljegyzésünket ünnepeltük Kicsivel és Lobóval, a barátommal. Azért volt előzetes, mert a szülők nem tudtak róla, sőt ha tudják, akkor nem is engedték volna. Tudod, az ö szülei orvosok, az enyémek melósok. Azt sem nézték jó szemmel, hogy velem járt a Kicsi. Azon a nyáron azt hazudta otthon, hogy a barátnőivel jönnek le ide, mivel velem nem engedték volna et Hát ezért tartottunk előzetes eljegyzést, távol a szülőktől, hűséget fogadva egymásnak a sírig. Látszott a fiún, hogy szívesen beszél, a szép emlékek megkönynyítették a lelkét, T. pedig azt vette észre, hogy egyre jobban leköti a fiú története. — Aztán jött az az átkozott este — keményedett meg a fiú hangja. — Kitaláltuk, hogy elkötünk egy csónakot és csónakázunk az éji tavon. Kicsi nem akart velünk jönni, félt. • Talán érezte, hogy mi vár rá... Végül azért az unszolásomra csak eljött. Ekkor már nagyon hullámzott a tó, de nem törődtünk vele, sőt élveztük, hogy a csónakot dobálták a hullámok. Az erősödő szél bevitt bennünket a tó közepére, s mire észbekaptunk, már késő volt. A hullámverésben nem tudtunk evezni, üvöltéseinket pedig a vihar széttépte. Aztán az egyik megvadult hullám felborította a csónakot. Nekem sikerült a csónakba kapaszkodnom, de Kicsit és Lobót nem láttam többé... Engem a halászok húztak ki, de hogy miért? A lelkiismeretem a legtökéletesebb ítélet-végrehajtó. Azóta nyaranta újra itt dolgozom, hogy közel legyek hozzájuk, és minden este kijövök ide, a mólóra. Játszok nekik a gitáron, és tudom, hogy a dalom eljut hozzájuk, és a többi ártatlanul vízbefúlthoz. Felvette a gitárt es egy szomorú, lassú dalt játszott, dúdolva hozzá a kíséretet. T. üldögélt még egy darabig, majd mikor látta, hogy megszűnt létezni a fiú részére, felállt és csendesen eloldalgott, ütközően a fiú különös törtéhete járt az eszében, és az eddig is elevenen élő víziszonya hatványozottan nőtt a történet megismerése óta. Hazaérve felgyújtotta a villanyt. leült az írógép elé és rövid gondolkodás után lekopogta az üres papírra a címet: Dal a vízbefúltakért. TÓTH M.ATYAS /