Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
2 Vasárnap, 1979. fölirts 29Ü Szovjet párthatározat Korszerű gazdaságirányítás e Moszkva (MTI) A gazdasági mechanizmus további tökéletesítését szolgáló, nagy fontosságú határozatot "hozott — mint már jelentettük — az SZKP Központi Bizottsága. A szombat reggeli központi szovjet lapok ismertetik a határozat lényegét, a Központi Bizottság határozatának teljes szövegét pedig a mai, vasárnapi lapok közlik majd. A most közölt dokumentum rámutat: az SZKP Központi Bizottsága, a kongresszusi határozatoknak megfelelően, elengedhetetlennek tartja, hogy az egész irányító és tervtevékenység még inkább a termelés hatékonyságának és a munka minőséginek emelését, jó népgazdasági végeredmények elérését, a növekvő társadalmi és személyes szükségletek teljesebb kielégítését célozza. Ésszerűen kell felhasználni mindazt, amivel a népgazdaság rendelkezik. Főként a növekedés Intenzív tényezőire kell támaszkodni, szélesebb körben meg kell honosítani a termelésben a tudományos-műszaki vívmányokat és a kiválő tapasztalatokat. Elsőrendű jelentőséget tulajdonít a Központi Bizottság az állami terv, mindenekelőtt az ötéves terv szerepe további növelésének. Szorosabban össze kell hangolni a távlati és az időszerű problémák megoldását, az ágazati'és a területi fejlesztés feladatait, s a termelési feladatok megfogalmazásakor jobban figyelembe kell venni a fogyasztói érdekeket — közli a határozat. Ezután leszögezi: lényegesen fokozni kell a gazdasági ösztönzők hatékonyságát, az anyagi ösztönzést a munka ha. lékonyságától és minőségétől, a tervfeladatok végrehajtásától és a termelési eredményektől kell közvetlenül függővé tenni. A párthatározat értelmében javaslatokat kell kidolgozni az irányítás szervezeti rendszerének további javítására. intézkedéseket kell tenni a hivatali elszigeteltség felszámolására, az ágazati és a területi Irányítás tökéletesítésére, a helyi tanácsok szerepének növelésére, a dolgozó kollektívák jogainak és kezdeményezéseinek bővítésére. Fokozni kell a munka szervezettségét és összehangoltságát a gazdasági élet minden láncszemében: több hozzáértéssel kell foglalkozni az ügyekkel a minisztériumokban és a főhatóságoknál, operatívabban kell meghozni a határosatokat. Szüntelenül erősíteni kell az állami, a termelési és a munkafegyelmet, fokozni kell a káderek felelősségét a tervek és a szerződéses kötelezettségek végrehajtásáért. Az SZKP KB határozata végezetül rámutat, hogy ,az (rányitás és a tervezés javitása, a társadalmi termelés hatékonyságának és a munka minőségének emelése az anyagi lóiét további növekedésének elengedhetetlen feltétele. RADIOT f LEK IVAN ARHIPOV • BEFEJEZTE LÁTOGATÁSÁT Ivan Vasziljevics Arhipov, a Szovjetunió Minlcztertanáhosszű és kimerítő ' kormányválság világosan megmutatja, hogy az OKP által javasolt megoldáson, a párt részvételével megalakítandó raának elnökhelyettese szom- demokratikus szolidaritás baton befejezte magyarorszá- kormányán kívül nehéz, sőt gl látogatását, és elutazott lehetetlen megoldást találRudapestről. Kíséretében volt ni az országot sújtó válságJ. P. Szlavszklj középgépipari miniszter, valamint Ny. G, Oszipov külkereskedelmi miniszterhelyettes. Búcsúz* tatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Simon Pál nehézipari miniszter és Udvardl Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes. Jelen volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. ELUTAZOTT A JAPÁN PARLAMENT KÜLDÖTTSÉGE Szombaton elutazott Budapestről a japán parlamenti küldöttség, amely Yasul Kennek, a Felsőház elnökének vezetésével — az országgyűlés meghívására — hivatalos látogatáson járt hazánkban. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az Országgyűlés elnöke búcsúztatta, jelen volt Sugihara Shinlchi. Japán budapesti nagykövete. RERLINGUF.R NYILATKOZATA Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma pénteken riómában megvitatta az elhúzódó kormányválsággal kapcsolatos kérdéseket. Enrico BerHnguer, az OKP főtitkára, beszámolójában megerősítette. hogy a párt mindaddig ellenzékben marad, amíg nem teszik lehetővé, hogy részt vegyen a kormányban. Rámutatott azonban, hogy az országnak sürgős- szüksége van működőképes kormányra, miután a hét hónapja tartó kormányválság, és a pártok kicsinyes civakodása még a gazdaság legelemibb kérdéseinek, és a terrorizmus elleni harc legfőbb feladatainak a megoldását is akadályozza, „A ra" — hangsúlyozta Enricq Berlin guer. Nicaragua Az oktatás éve „Az elkövetkező esztendő Nicaraguában, az oktatás éve lesz" — jelentette ki Carlos Tunnerman, a Nicaraguai Nemzeti Újjáépítés Ideiglenes Kormányának oktatási minisztere. Az ország lakosságának 70 százaléka Írástudatlan, a vidéki iskolák többségében még az alapfokú oktatás feltételei sem biztosítottak Az crtt dolgozó tanárok döntő többsége nem rendelkezik semmiféle szakképesítéssel — mondotta a politikus. Az ország újjáépítésének egyik legfontosabb feltétele éppen ezért az oktatás megszervezése, a lerombolt iskolák felépítése, és az új oktatási központok létrehozása, elsősorban a vidéki területeken. Az ú] kormány legsürgősebb feladata az ország élelmiszerellátásának megszervezése. Alejandro Martinez, a Nicaragua bel- és külkereskedelmi intézet új igazgatója. külföldi tudósítóknak adott nyilatkozatában elmondotta, hogy az ország élelmiszertartaléka! mindössze három napra elegendőek. Súlyos hiány van a lakosság táplálkozásának alapját képező fekete babból, rizsből és kukoricából. A minimális ellátás biztosításának érdekében ideiglenes jegyrendszeirt vezettek be, és lefoglalták a legnagyobb raktárakban található' élelmiszereket A fővárosban a polgári védelmi bizottságok alakulatai ellenőrzik a kereskedelmet, és szigorúan fellépnek a feketepiac kialakulása ellen. ... < Miguel dTMeöto nicaraguai külügyminiszter azzal a kéréssel forddlt,.. Kúrt Waldheim ENSZ-főtitkárhoz, hogy a világszervezet nyújtson sürgős segítséget Nicaragua égető gondjainak megoldásához. Waldheim felszólította .az ENSZ segélyszervezeteik hogy tegyenek meg mindent a kérés teljesítésére — jelentette be pénteken az ENSZ székhelyén a szervezet egyik szóvivője. A hét 3 kérdése Fegyverek, instruktorok Kínából Kampány Afganisztán ellen • Moszkva (TASZSZ) kel a bandákkal fújnak egy Különlegesen Intenzív fel- követ a maoista provokáforgató tevékenység kezdő- torok ls. A törvényes kordött az utóbbi Időkben a mánnyal szembe helyezkedő demokratikus Afganisztánéi- csoportok több esetben Kilen — állapítja meg a Prav- nából kaptak fegyverszállítda szombati száma. — Az mányokat. Diverziós és felimperialisták által fizetett és forgató különítményeket kékiképzett ellenforradalmi peznek ki Kínában, ottani erők igyekeznek megakadá- tisztek irányításával, majd Ij'ozni. hogy a köztársaság Pakisztánon keresztül különnormális körülmények kö- böző afgán tartományokba zött fejlődhessen, s hogy végrehajtsák azokat a mélyreható forradalmi reformokat, amelyek az új és szabadabb élet távlatát nyithatnák meg az afgán nép előtt, A felforgatótevékenység hídfőállásait bizonyos Afganisztánnal szomszédos országokban építik ki. Cáfolhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy aktív felforgatótevékenységet szerveznek Afganisztán ellen Pakisztánban, méghozzá e szomszéd ország hatóságainak tudatával. Lényegében fegyveres beavatkozásról van szó, annak ellenére, hogy pakisztáni kormánykörökben sokat beszélnek az Afganisztán iránti lojalitásról. Az államok közötti kapcsolatokat nem a szavak, hanem a tettek határozzák meg. Figyelemre méltónak tartja a Pravda, hogy az afgánellenes csoportok tevékenységét egy központból szerküldik őket. Némelyik csoportot Afganisztán területén is kínai instruktorok vezetik. MI REJLIK AZ ELHÜZÓDÓ INDIAI KORMÁNYVÁLSÁG MÖGÖTT? Indiát a nyugati lapok előszeretettel nevezik „a világ legnagyobb demokratikus államának". A félkontinensnyi ország (ezért is jár ki neki a „szubkontinens" megjelölés) Kína után a világon a második a lakosság száma . ... tekintetében, Kínát viszont yi?„el nem tekintik demokratikus államnak a tőkés világ polgári. tpllfQrgatói... India demokratikus voltának a főIsmérve a szemükben az, hogy nyugati mintára, pontosabban a korábbi angol gyarmatosítók példája nyomán szervezte meg ez a hatalmas állam a maga parlamentáris rendszerét. Ma India a nyugati polgá őt Indira Gandhi, a maga 71 olajkutak vannak, • ahol mandátumával. Csaran olajvezetékek húzódnak. ígr Szingh, aki a közelmúltban aztán az iráni belső helyzet vált ki az eddigi kormányfő, alakulása továbbra isjkihat a politikai élettől most már uz olajellatáson keresztül a ri demokráciák politikai, meint aJatollah' ^ híveirlek szervezeti baj alt a maga testén érzi. Az új-delhi parlament hovatovább „kormányozhatatlanná" válik. A legutóbbi választásokon kisebbségbe szorult India hagyományos vezető ereje, az nyugati világra. MIK A BONYOLULT KÖZEL-KELETI HELYZET ÜJ ELEMEI? A Sínai-félszigetről kivoJ nulnak az ENSZ „kéksisakosai", akik még az 1973-as • , _ . háború után foglalták el álfonyt többségre sza- lásaikat Egyiptom és Izrael csapatai között Most már csak 300 tagú megfigyelői csoport ellenőrzi a fegyverszüneti megállapodás betartását Izrael tiltakozott ez ellen, azt állítván, hogy a megfigyelői csoportnak mintegy 20 szovjet tagja lenne. De egyre kérdésesebb, kí is beszélhet Izrael nevében? Begin miniszterelnök kórházba vonult a parlamenti ben az ellenzék nőttön i»ő» az országban még inkább,' hiszen most már 80 százalékos az infláció, a tömegek egyre elégedetlenebbek. Azt rebesgetik, hogy vagy Simon Peresz alakít kormányt, vagy újabb választásokat Írnak ki. Peresz mindenesetre a héten három napon át Kairóban tárgyalt ez a tény végleg visszavonult 83 esztendős Deszai pártjából, maga 110 képviselőt tud tömöríteni az Üj1 Dzsanata Pártban, mellé áll még az Indiai Nemzeti Kongresszus 75 képa baloldali pártok 42 tagja. Így aztán az 544 tagú új-delhi parlament ben 298 míthat. MI V.ÁRHATÖ IRÁNBAN A VALLÁSI, A POLITIKAI ÉS A KATONAI VEZETŐK ALKUDOZÁSAITÓL? Hány hatalom lehet Iránban? i,Kettős hatalomról* beszélnek azok, akik Khotényleges hatalmi szervezete mellett attól távolabb és gyakran azzal szemben a hivatalos kormánygépezetet veszik csak számba. De vajon a hadsereg nem ingadozik-e a vallási vezetők és a korIndiai Nemzeti Kongresszus, má közfttt éppenségamelyet már azt megelőzően x neTn g^dnak-e egyes ls egyes politikusok és egyes tábornokok arra, hogy * csoportok kiválása fokozatos végén a had8eregnek kene_ Visszaesésre ítélt. Pedig a _ " ralnálnlB"? Nem kongresszus élén valaha ^„ir .lw Kairóban tárgyalt ez a teny olyan emberek álltak, mint i té^ hoav e^réTzt az pedig valószínűsíti, hogy róa legendás Mahatma Gandhi, fJSJJkta •tarttletakST mᣠvlde9en f™tosabb AUamférakl éppen 50 esztendeje pedig a *"" *U~Ük kezdte meg a harcot India függetlenségéért, vagy később, már -az angol elnyomás alóli felszabadult országban Dzsavaharlal Nehru. A leánya, Indira Gandhi, jó ideig a nagy örökség méltó letéteményesének bizonyult: folytatta a reformok politikáját, a nemzetközi porondon pedig az el nem kötelezettség alapján az enyhülés elmélyítéséért tevékenykedett Aztán jétt részt pedig a kurd vidéken polgárháborús jelenségek mutatkoznak. Ezek a nemzetiségek a maguk szervezeteit építik ki, s önkormányzatot követelnek, ha éppen nem az elszakadásról álmodoznak. Az iráni helyzet ez alkudozások és a szembenállások ismétlődése nyomán változik ismét és Ismét. Van, amikor úgy tűni}c, Khomeinl és a kormány meg.,a hadsereg egy ?, f^kés világ nyelven kezd beszélni, de * fiúi teendők várnak ri Arafat, a Palesztinai Felszabadítást Szervezet vezetője Francia- ée Olaszországba kapott meghívást, ami a PFSZ politikai súlyénak újabb növekedését jelzi. Faruk Kaddumi, a PFSZ „küU> ügyminisztere" Párizsban tárgyalt, amikor a palesztin Szaika szervezet katonai vezetőiét Cannes-ban meggyilkolták. Az Ismeretlen tetteseket a palesztinok híva taplós • nyifatkbfcatai szeriné cionisták sorai bán- és- - * •^.yg^yjfjlÉgg gÍjftftffbléWi: talra az-orlil olajból, amelynek egyre magasabb lett az ára, s ez a drágulás fokozta India gazdasági. pénzügyi gondjait Az időjárás Í3 mostohának bizonyult: árviés fel- •• hőszakadás mind egyformán zenét! Mindenféle zene csak meghökkentően türelmetlen né válik a vallási vezetők hangja. (A napokban Kho. meini azzal lepte meg híveit, hogy követelte: tiltsák ki az Iráni Rádió műsoráról — >a ópium a nép igazi igényei nek elaltatására.,.) Természetesen az arab és a kurd kisebbség fellépésé. megkögátolta a kormány terveinek magvalósítását, amelyek pedig száz- és százmillió nincstelen sorsénak' jobbá tételét célozta. A végén Indira Gandhi megbukott, ellenfelel nek visszaszorítása még börtönbe is zárták, de vetelhetl és eredményezheti változatlan megmaradt az is> hogy a khomelnisták, a ország egyik fontos politikai kormánv é hadsere" vetényezőjének. Így aztán most kormány * a J""*** Csaran Szingh kormányala- 2etíl megállapodjanak. Mind kításl kísérlete is jórészt a kurdok, mind az arabok azon múlik, hogy támogatja-e olyan területen élnek, ahol Az elesett hősök napja • Hanoi (TASZSZ) Vietnamban pénteken megemlékeztek a hadirokkantak és a háborúban elesett hősök napjáról. Ezen a már hagyományossá vált napon — öszszegzik. hogyan gondoskodik a szocialista állam azokról az emberekről, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért feláldozták egészségüket, vagy a harcok során elvesztették hozzátartozóikat. A vietnami emberek élete az ország súlyos gazdasági helyzete miatt még ' mindig nehéz, de az állam mindent megtesz, hogy szanatóriumovezik és koordinálják. Ezek- kat hozzon létre a rokkantakTárgyalóasztal Vegyi fegyverek • Genf (TASZSZ) szág, Finnország, FranciaTizenhét ország képvise- ország, az Egyesült Allalői nyilvánítottak véleményt mok és más országok képvla genfi leszerelési bizott- selői aláhúzták a vegyi íegyságban a vegyi fegyverek verek betiltásáról szóló konbetiltásárak kérdéséről a vcnció mielőbbi kidolgozásábizottság most befejeződött nak jelentőségét. Fraiiciaorkéthetes ülésszakán. szág küldötté például kiemelA Szovjetunió, Lengyelor- te, hogy ennek a problé^^^^^^^^^^^^^^^^^^ mának a megoldásában kivétel nélkül minden ország érdekelt, s rámutatott: igen fontos, hogy azok az országok. amelyek eddig nem csatlakoztak az 1925. évi genfi jegyzőkönyvhöz, haladéktalanul írják alá ezt az okmányt Az Egyesült Államok megbízottja emlékeztetett arra, hogy a bécsi szovjet—amerikai csúcstalálkozó napirendjén is szerepelt a vegyi fegyverek témája, Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter megerősítette a két ország kormányának eltökéltségét a tárgyalások sikeres befejezésére. A Szovjetunió a vegyi fegyverek betiltásának következetes híve —, közölte az értekezleten Viktor Iszraeljan szovjet delegátus. megy. Azzal pedig bezárul kör, arra ugyanis emlékei nak, óvodákat, kollégiumokat és nyári táborokat az elesett harcosok gyermekei számára. A háborúban elesettek és a rokkantak családtagjait az élelmiszerrel és a közszükségleti cikkekkel való ellátásban is előnyben részesítik. A háborúk során megrokkant emberek nagy része még egészen fiatal. ezért nemcsak egészségükről, hanem arról is gondoskodni kell. hogy megtalálják helyüket az életben, munkát kapjanak. Ez a cél fontos helyet kap az állam szociális politikájában. (TASZSZ) zött kell kereshl. ' . PALFY JÖZSEF Tollhegyen Japánnak hivatalosan nincs hadügyminisztere. A gyakorlatban, persze, van: a Japán Nemzetvédelmi Hivatal vezérigazgatója.. így neu vezik. Majdnem azt mondhatnánk: ez a „fedőneve..." Amasita Ganri most Szöulban járt, hogy Japán és Dél-Korea „katonai együttműködéséről" tárgyaljon. A „vezérigazgató" augusztus közepén Washingtonba is elhetik a világ, hogy épp egy hónapja Carter amerikai elnök is járt Dél-Koreában, a „toklói csúcsról" hazafelé menet állt meg Szöulban. Nos, 26 éve, a koreai háború Idején 325 270 amerikai katona tartózkodott DélKoreában, 1055-re számuk mar 112 ezerre olvadt, most pedig, ha hinni lehet az US New« World Reportnak. számuk 40 175. Carter csökkenteni akarja a DélKoreában állomásozó amerikai egységek létszámát, meglehet. De — s Jamasita szöuli útja, meg a küszöbönálló amerikai látogatása ezt eléggé valószínűyé teszi — azon az áron, hogy Japán szálljon be helyette. A tokiói lapok megszellőztették egy új északkelet-ázsiai katonai szövetség tervét. Ez lenne a NEATO! Létrejöhet-e valóban? Tokióban éppenúgy, mint - Washingtonban el kellene gondolkozniuk a vezetőknek azon, hogy volt már egyszer egy SEATO, egy Délkeletázsiai Katonai Szövetség. Csúfos véget ért az. S csupán annyi „eredménye" volt a működésének, hogy az indokínai térség háborús tűzfészekből hidegháborús kísérletek színterévé vált. Ezt akarják elérni a NEATO-val is? - P. i- -