Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-20 / 168. szám
8 Péntek, 1979. július 20. Bajnokok Machán Róbert és Szörényi Judit Úszótanfolyam A SZEOL AK július 23. és augusztus 4. között kéthetes úszótanfolyamot indít a partfürdőn. Részvételi díj: 150 forint. Jelentkezés a partfürdő főbejáratánál július 23-án, reggel 7 órakor és fél 9 órakor. Taróczy a negyeddöntőben Baastadban a svéd nemzetközi teniszbajnokságon a 2. helyen kiemelt Taróczy Balázs a veterán ausztrál Bob Carmichael ellen biztosította a negyeddöntőbe kerülést — nem egészen „nyugodt" mérkőzésen: Taróczy—Carmichael 6:2, 6:7, 7:5. Tegnap délelőtt a döntőkkel befejeződött Szeged város nemzetközi teniszbajnoksága. A SZEOL AK újszegedi pályáján lejátszott találkozókon nem született váratlan eredmény. Az I. osztályú női egyesben a BSE kiválósága, Szörényi Judit mindössze két játékot vesztve biztosította a bajnoki címet, míg az I. osztályú férfi egyes fináléiában a NIM egykori Davis Kupa-játékosa, Machán 6zerezte meg a győzelmet. Az egyébként kitűnően megrendezett esemény egyetlen szépséghibája — nem a szervezők tehetnek róla —, hogy a II. osztályú férfi egyes döntője elmaradt, mivel Bakonyi (KSC) nem jelent meg. A tehetséges újpesti Bánhidi így játék nélkül szerezte meg a bajnoki címet. Izgalmasan alakult viszont a II. osztályú női egyes döntője. Kovacsics (Ny. VSSC) nyerte az első játszmát, ám a második szettben egy ellene megítélt pont — a labda az alapvonalon túlra szállt, a játékvezető mégis Lukácsnak ítélte a pontot — azonban kizökkentette megszokott ritmusa isó\. A döntő játszmában azonban ismét ellenállhatatlan volt a tenyeres oldalról rendkívül keményeket ütő nyíregyházi teniszező. A döntők eredményei: Férfiak: I. osztály. Döntő: Machán (NIM)—László (Bp. Spartacus) 6:3, 6:3. Szeged város bajnoka címet Machán Róbert szerezte meg. II. osztály. Döntő: Bánhidi (Ű. Dózsa)—Bakonyi (KSC) játék nélkül. Nők. I. osztály. Dntő: Szörényi J. (BSE)—Duday (BSE) 6:0, 6:2. II. osztály. Döntő: Kovacsics (Ny. VSSC)—Lukács (Bp. Spartacus) 6:2, 4:6. 6:2. XXEII. nemzetközi maratoni futóverseny és országos bajnokság Hírek a labdarúgó NB I-ből A Bp. Honvéd augusztus 1-én a Tatabánya ellen játszik. egy héttel később pedig két. Spanyolországban sorra kerülő tornára utazik. A keret kiegészült a sokáig sérüléssel, betegséggel bajlódó játékosokkal, így Bodonyi. Kozma, Nagy és Pintér is készül az új idényre. A Bp. Honvéd játékosállományában több változás történt, Pájer. Karalyos, Geiger és Varga II. távozott el, s még kérdéses, mi lesz Póczikkal, aki korábbi klubjához. a Rába ETO-hoz szeretne visszamenni. Több új játékos került a piros-fehérekhez, közülük Geiger (Vasas Izzó), Hámori (Kossuth KFSE — korábban Pécs), Rózsavölgyi (Bp. Spartacus — korábban Vasas), Menyhárt (Csepel) már szerepelt az NB I-ben. A Bp. Honvéd játékosa lett a BVSC két ifjúsági válogatottja, Kerepeczki és Szeibert, ezenkívül a tehetséges váci középhátvéd, Garaba, akiért több klub versenyzett, továbbá a Rákóczi SE-ből Janiga (korábbi ifjúsági válogatott kapus és a Vasasban védett) és Csorba, Rácz (Papp J. SE), Kotul (22. sz. Volán) és • Bazár (Budaőrs). Az újonc Pécsi VSK július 12-től készül délelőtti és délutáni edzésekkel. Augusztusban oda-vissza játszanak az Eszékkel. A felkészülés nagy hiányosságának tartják, hogy a hétvégeken megfelelő játékerőt képviselő csapatokkal nem tudnak találkozni. Az biztos, hogy augusztus 18-án a MÁV Előre az ellenfelük. Az NB I-et kiharcolt csapat 17 játékosa képezi az NB l-es keret gerincét. a PMSC-nek visszaadott Révfi, továbbá a Pécsi Kinizsibe távozott Csaba kivételével. Hat saját nevelésű, volt ifjúsági játékosuk is a felnőttek közé került. Ezenkívül leigazolták Szőcsöt Szekszárdról, Hosszút Kaposvárról, Ivánt Komlóról, Winklert Barcsról, Jurint a Pécsi Postásból. Folynak még a tárgyalások Steyer (PMSC), Győri és Gaják (Szigetvár) átigazolása ügyében. * A bajnoki cimet védő Ü. Dózsa nagy kérdőjele, hogy a korábbi ifjúsági válogatott csatárt a Komlóról Pécsre került Kiss Sándort a PMSC kiadja-e a lila-fehéreknek. Kellnert kiadják az újonc Volánnak, Stamler pedig Komlóra távozott Zámbó folytatja... Visszatért Újpestre Bene Ferenc is — vezetőnek. Dunai II. pedig, mint pályaedző segít Várhidi Pálnak Halmai Tamás társaságában. Az autóbalesetből adódóan Törőcsikre nem számíthatnak egy ideig, így Várhidi Pál nem várja gond nélkül az új idényt, amely a bajnokcsapat számára már augusztus 18-án megkezdődik az újonc Volán elleni találkozóval. A Szegedi Szabadtéri Játékok nyitónapján, július 21-én már 23. alkalommal rendezik meg városunkban a nemzetközi maratoni futóversenyt. Az esemény értékét növeli, hogy a verseny, az idén először, egyben országos bajnokság is. 1957. június 16-án kezdődött ... A jugoszláv Franjo Skrinjar 1957—59. között „mesterhármast" ért el. Magyar sportoló sikerére egészen 1961-ig kellett várni, akkor Szalay Béla haladt át elsőként a célvonalon. Szalay úgy hálálta meg a szegedi közönség biztatását, hogy a következő évben ismét megnyerte a versenyt. 1965-ben kezdődött Tóth Gyula páratlan sorozata. Az ózdi atléta ötször egymás után győzött, majd 1970-ben a harmadik helyen végzett, az azt követő két évben azonban ismét Tóth bizonyult a legkitartóbbnak. 1973-tól vendéggyőzelmeknek tapsolhattak a nézők a Széchenyi téri célban. Dr. Ronald Hill (Nagy-Britannia) és Ri/szard Chudecki (Lengyelország) egyaránt két-két alkalommal végzett az élen. Az eddigi legjobb eredmény a lengyel Janusz Wasowski nevéhez fűződik, aki 1978-ban 2 óra 19 perc 01 másodperces idővel győzött. Eddig 12 nemzet 141 atlétája küldte el a nevezését a szervező bizottság címére. A külföldiek közül egyetlen korábbi győztes sem jelezte részvételét, a rajtlistán szerepel viszont az NSZK-beli Inge Habel neve. aki ezúttal harmadszorra vesz részt a versenyen. A külföldi futók mellett a teljes magyar élgárda rajthoz áll. köztük az 1977. évi győztes, Szekeres Ferenc. A rajt és a cél is a Széchenyi téren lesz. A mezőny, végig aszfaltozott úton, a Szeged—Sándorfalva—Szeged útvonalon fut majd. A rangos nemzetközi eseményre 27 szegedi vállalat, intézmény és üzem ajánlott fel értékes tiszteletdíjakat. T. I. * MINDENFELŐL Szergej Pavlov cikke a Szovjetszkij Szportban „A soron következő nyári olimpiai játékok az ilyenfajta versenyek történetének alighanem a legjelentősebb küzdelemsorozata lesz." Ezzel a megállapítással kezdi a „Szovjetszkij Szportban" csütörtökön megjelent cikkét Szergej Pavlov, a Szovjetunió Sportbizottságának elnöke. A cikk abból az alkalomból jelent meg. hogy már csak egy év van hátra az 1980-as esztendő kiemelkedő sporteseményéig, a nagy érdeklődéssel várt moszkvai olimpiáig. Szergej Pavlov büszkén számolt be arról, hogy az olimpia szervező bizottság tevékenységét a NOB több ülésén, illetve tanácskozásán méltatta, és igen jónak minősítette. Kitért arra is, hogy a lehető legsikeresebb lebonyolítás érdekében több mint 160 ezres stáb áll készenlétben, idegenvezetők, összesen 45 nyelven tudó tolmácsok, közlekedési dolgozók, gazdasági, kereskedelmi szakemberek sora. Egyszóval Moszkvában, de azt lehet mondani az egész Szovjetunióban nyugodtan nézhetnek a soron következő nyári játékok elé. SAX—SOSONKO DÖNTETLEN Amszterdamban az IBM nemzetközi sakktornán lezajlott a 6. forduló. A magyarok közül Faragó István sötéttel a 44. lépésben vereséget szenvedett a fülöp-szigeti Eugenio Torretól. Sax Gyula is sötéttel játszott a holland Genna Sosonko ellen, a 14. lépésben döntetlenben egyeztek meg. Hárman állnak holtversenyben az élen, éspedig Hort és Smejkal (mindkettő csehszlovák), valamint a holland Ree egyaránt 4,5 ponttal. Fél ponttal lemaradva követi őket Sax Gyula. Faragó holtversenyben a 11. helyen áll a ho'lland Donner társaságában. MENOTTIÉKNAK NEM MEGY... Óriási meglepetés született a La Paz-i stadionban 30 ezer néző előtt. Bolívia labdarúgó-válogatottja 2-1 (1-1es) győzelmet aratott a világbajnoki címet védő Argentína ellen. Cesar Menotti nem tulajdonít nagy jelentőséget csapata VB-döntő utáni második vereségének. Mint elmondotta, keresi az új csapatot, a világbajnok együttesből egyedül Pasarella szerepelt Bolívia ellen, és nem játszott Maradonna, az új csillag sem. A HAMBURG AZ ESÉLYES A Bundesliga újabb idénye augusztus 11-én kezdődik és egy szerdai játéknappal — augusztus 29-én — december 15-ig tart. A tavaszi forduló mérkőzéseit január 19. és május 31. között rendezik. A rajt előtt újra megszavazták a 18 első ligás csapat edzőjét. Ezek szerint a bajnok Hamburg gárdája az első számú esélyes. Legnagyobb ellenfele a Bayern München együttese lehet, míg a tavalyi bajnok Köln az edzők értékelése szerint nem tartozik az esélyesek közé. BAJNOKSÁG — OLIMPIAI RITMUSBAN Minden ország úszósportjában a bajnokság az egyik legnagyobb esemény. A Komjádi-uszodában vasárnap kezdődik a nyolcnapos seregszemle, amelyet a szövetség az 1980. évi moszkvai olimpiai programja, ritmusa szerint rendez meg. Tóth Akos, szövetségi kapitány bizakodó a küzdelemsorozat előtt, s mint mondotta szeretné, ha több országos csúcs megdőlne. Mosolyalbum — Nem kell a maci.. „ az autót... — Tessék. Forgatja, nézegeti, fényőzön zúdul rá. — Repül a kismadár... Nem repül; a gyerek sír. Módszer váltás. A kisfiú kezében labda, autót berregtetnek neki, beszél hozzá a fényképész és az anyuka, hangzavar. A gyerek egy pillanatra megilletődik, elfelejti, hogy sirni akar, katt... katt... Jencikét leemelik az asztalról, összeszedik a holmikat. A család indul; a hang: — A macit is tessék vinni — s anyuka kezébe kerül a bábu. A gyerek észreveszi, megfogja a macit, magához szorítja, arcán mennyei mosoly, minden rendben van. — Ilyenek a csöppségek — mondja mosolyogva Sziráki Zsuzsa, aki a felvételeket készítette. — Legalább őszinték. — A felnőttek? — Szinte mindenki más akar lenni a fotón, mint amilyen a valóságban — mondja Rosiár Lászlóné képretusőr. — Így aztán hűtlenségig rajzoljuk át a képeket, nehogy a páciensek jöjjenek reklamálni. A Szegedi Fényképész Szövetkezet Széchenyi téri üzletébe sorra íónnek a vendégek. Délutáu van. Ilyenkor kezdődik a búcsújárás, délelőtt csendesebb a műterem. Zömmel azok jönnek, akiknek igazolványkép kell. Sok felvétel készül a gyerekekről, hétvégeken az ifjú párokról. — A portréképre kevés az igény, a megrendelések száma állandóan csökken — mondja Szabadi Jenő, a szövetkezet elnöke. — Emlékszem, még úgy tíz éve is, hétvégeken sorba álltak a családok a műteremben. Ma inkább saját maguk fényképeznek az emberek, s utána hozzák nekünk a filmet, előhívni. Vissza kell hódítani a vendégeket. Ezért ma már az üzleteinkben készülő fényképeket is eredeti színekkel készítjük és nem színezzük, mert az nem szép. — Eddig miért nem eredeti színekkel dolgoztak? — Nem voltak meg a feltételek. Hiányoztak a megfelelő berendezések, anyagok. Ezeket nagyon nehéz beszerezni. Ez a legnagyobb gondunk; az anyagellátás. Nincs, nem is lesz, majd később — ilyen válaszokat kapunk, ha valamilyen anyagot keresünk. így aztán a filmekkel is takarékoskodnunk kell. — Igaz — bólint Takáts László, a szövetkezet egyik fotóriportere. — Régen kifizették nekünk az elhasznált film mennyiségének az értékét, ma csak azután a nyersanyag után kapjuk a pénzt, amiből olyan kép lesz, amit eladunk. Nekünk nincs fix fizetésünk, annyit keresünk. amennyi képet eladunk. — Jól keres? — Összejön havonta öthatezer forint, de ezért sokat kell loholni. — Baj? — Nem. ez adja a munka érdekességét. Ma itt, holnap ott. ? v — Tíz éve történt. Volt két szomszéd. Az egyiknek a gyönyörű gyümölcsfáját a másik egy éjjel a kerítésnél függőlegesen lemetszette. Annyit, amennyi átlógott az ő portájára. A károsult panaszra ment a bíróságra, ott dokumentumot kértek. így jött hozzám a póruljárt ember, s kérte, hogy csináljak képet megcsúfított fájáról. Mondta, hogy a szomszéd mikor nincs otthon. Mentem én időre, átléptem a kerítésen, két fölvételig jutottam, mikor mögöttem kutyacsaholást hallok. Nézek arra, egy óriási komondor jött felém. Szóval a szomszéd csak otthon volt, ő uszította rám a kutyát. Nosza, usgyi, átdobtam magamat a kerítésen, be a kocsiba, irány Szeged. A két kép sikerült, a károsult megnyerte a pert. A kutyáktól mindenesetre azóta is félek ... A többi fényképész is mondja, változatos, szép szakma az övéké. Bizonyára ezért van, hogy a szövetkezetben nem ismerik azt a szót: munkaerőhiány. H. I. fi szeszes ital árusításáról Ellenőrzések tapasztalatai Az ellenőrzések tapasztalatai szerint a szeszesitalértékesítés korlátozásáról másfél éve kiadott rend'eletet — jóllehet a szabályozás félreérthetetlen tilalmakat tartalmaz — sok vállalat sajátos módon, többféleképpen értelmezte, s ennek megfelelően — legtöbbször a számára kedvező módon — érvényesítette. Ennek megszüntetésére. a rendelet egységes végrehajtása érdekében a Belkereskedelmi Minisztérium most kiadott állásfoglalása felhívja a figyelmet a leggyakoribb eltérésekre, megmagyarázza a fogalmakat. egyértelműen tisztázza a vitára okot adó kérdéseket. ' Az állásfoglalás egyebek között hangsúlyozza, hogy a rendelet szerint minden alkoholtartalmú ital szeszes italnak számít, kivéve az alkoholos gyógynövényekből, nem élvezeti célokat szolgáló, olyan drogkészítményeket, mint például a ginsenglikőr, amelyek korlátozás nélkül árusíthatók. Ismét figyelmeztették a vállalatokat arra, hogy a zöldség-gyümölcs üzletekben változatlanul tilos, az édességboltokban. a kávé-tea szaküzletekben pedig csak korlátozott választékban 'artható szeszes ital — a borok közül például csak vemuth, csemegebor, pezsgő és tokaji —, még akkor is, ha az üzlet korábban kiadott működési engedélye bármilyen szeszes ital árusítására lehetőséget adott. A miniszteri rendelethez múlt évben kiadott helyesbítés szerint a vegyesboltok, az iparcikkjellegű vegyesboltok is, a melegkonyhával nem rendelkező büfék és falatozók — természetesen az időbeli korlátozás figyelembevételével — jogosultak a szeszesital-forgalmazásra. A szeszesital-árusítás reggel 9 óráig tartó tilalma alól csak a szállodákban működő vendéglátó üzletek — azok, amelyekbe a vendég a szállodából közvetlenül beléphet — mentesülnek. Az egyéb szálláshelyek — turistaszálló, kemping, fogadó, panzió, s idetartozik még a szociális otthon is — vendéglátó üzletel munkanapokon kizárólag csak 9 óra után árusíthatnak szeszes italt. Az állásfoglalás végül figyelmeztet arra, hogy a rendelet értelmében új termelői borkimérési engedély csak a termelés helyére adható ki, az üzlettérben és a kirakatban változatlanul csak a meghatározott menynylségű szeszes ital tartható, s ugyancsak érvényes a rendelkezés, amely szerint tilos a szeszes ital reklámozása. (MTI)