Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-17 / 165. szám

íty VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! 69. évfolyam 165. szám 1979. július 17., kedd Ára: 1,20 forint M SZ M P S Z EG ED V Á R OS IBIZ O T T SÁG Á NAK LAP JA Magyar-román kormányfői tárgyalások Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének és Ilié Verdetnek, a Román Szocia­lista Köztársaság miniszterelnökének részvételével hivatalos magyar—román tár­gyalások kezdődtek az Országházban. Képünkön: a két tárgyalóküldöttség. (Fotó" Tóth István — Telefotó—MTI—KS) Ilié Verdet, a Román Szo- követően Rákosllgeten a Ro- Az őszinte légkörű meg­tíalista Köztársaság minisz- mán Hősök Emlékművén he- beszélésen áttekintették Ká­terelnöke Lázár György nek, lyezte el az emlékezés és a dár János és Nicolae Ceau­a Magyar Népköztársaság kegyelet virágait sescu 1977-ben megtartott, Minisztertanácsa elnökének A koszorúzásnál jelen volt legfelsőbb szintű találkozó­meghívasara hivatalos, bara- Roska István, Stadinger Ist- ján elfogadott megállapodá­ti látogatásra hétfőn Buda- U(jn, a Fővárosi Tanács el- sok végrehajtásának helyze­pestre érkezett, nökhelyettese. Rajnai Sándor tét. Megvitatták a két ország , Ilié Verdetet és feleségét, és Farkas Mihály vezérőr- gazdasági együttműködésének valamint a kíséretében levő nagy, a budapesti helyőrség alakulását, valamint • az személyiségeket — köztük parancsnoka. 1981—1985-ös időszakra szóló, Nicolae Constantint, az áUa- A magyar—román hivata előkészító tárgyalások ered­mi tervbizottság elnökét, a los tárgyalások az Ország- ményeit magyar-román gazdasági házban kezdődtek meg. A Este Lázár György és fele­egyuttmuködesi vegyes kor- magyar tárgyaló csoportot sége az Országház Vadász­manybizottság román tago- Lázár György vezeti; tagjai: termében díszvacsorát adott zatának elnökét, Alexandru Marjai József. Roska István, Uie Verdet és felesége tisz­Rosu gépipari miniszterhe- Horváth László, az Országos teletére. A vacsorán részt ly.ettest, Marin Traistaru, Tervhivatal elnökhelyettese, vettek: Cvári Miklós, az külkereskedelmi és nemzet- Müller István kohó- és gép- MSZMP Politikai Bizottságá­közi gazdasági együttműkö- ipari miniszterhelyettes, Tóth nak tagja, a Központi Bizott­ritf Sltariüwvmto^r" Dezs° kulturális miniszterhe- !fg titkán, Marjai József stle Gliga külügyminiszter- Berecz János, az MSZMP helyettest — IL—18-as kü- lyettes, Zsengeller István ne­lönrepülőgép hozta Budapest- hézipari miniszterhelyettes Budapestre 1 érkezett a Brit Munkáspárt küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Brit Munkáspárt küldöttsé­ge. A delegációt Joan Lestor, a Munkáspárt végrehajtó bizottságának tagja, a nem­zetközi bizottság elnöke ve­zeti, tagjai Alec Kitson, a végrehajtó bizottság tagja és Jenny Little, a nemzetközi bizottság titkára. A küldött­séget a Ferihegyi repülőté­ren Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője fogadta. (MTI) Ülést tartott a megyei pártbizottság Hétfőn Szegeden, a megyei párt- és tanácsi székház nagytermében kibővített ülést tartott az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága, Szabó Sándornak, a megyei pártbizottság titkárának el­nökletével. Az ülésen részt vett és felszólalt Jakab Sán­dor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZOT főtitkárhelyettese. Jelen volt Tóth Szilveszterné, a Köz­ponti Bizottság tagja, s mint meghívottak, részt vett a Csongrád megyei párt- és tanácsi szervek, vállalatok, intézmények több vezetője is. A megyei pártbizottság dr. Komócsin Mihály első titkár előadásában meghallgatta a Központi Bizottság 1979. jú­nius 29-i üléséről szóló tájé­koztatót, valamint a megyei párt-végrehajtóbizottság je­lentését a megye gazdasá­gának első félévi fejlődésé­ről, a gazdaságpolitikai fel­adatok végrehajtásának ed­digi tapasztalatairól. Ezt kö­vetően a pártbizottság meg­vitatta és elfogadta a végre­hajtó bizottság második fél­évi munkatervét. Vízvezeték, csatorna, tisztítótelep Fejlesztések a megyében A településeken szinte az tették a élet alapja, a zavartalan hét- tot. köznapok elengedhetetlen Az ötödik ötéves tervben feltétele a közműhálózat. 145 kilométer hosszú vízve- gyelemre méltó a szegedi; a Körülbelül olyan szerepe zetéket fektetnek le — az tervidőszakban 150 millió van, mint az emberi szer- elmúlt három év alatt 117 forintot fordítanak csatorná­vezetben az érrendszernek, kilométert építettek. A Jelentősége az urbanizáció nagyarányú fejlesztésnek kö­vízvezeték-hálóza- többségében még szikkasz­tással vezetik el a szennyvi­zet. A fejlesztések közül fi­zgsra. Kiemelkedő feladat, a majdani szegedi szennyvís­Központi Bizottságának osz­tályvezetője, Sághy Vilmos, Trethon Ferenc; a magyar tárgyaló csoport tagjai és a román miniszterelnök kísére­tét mondott. re. Victor Bolojan, a Román & Rajnai Sándor. Szocialista Köztársaság bu- . . ,, . ,. . . dapesti nagykövete hazánk A r°maa tórgyal° csoportot fővárosában csatlakozott a "ie ,Verdet fvezeti; A1tagja': kormány elnökének kíséreté- N.colae Constantin, Alexand­, ru Rosu, Marin Traistaru, te. Ugyancsak reszt vett a . „ . . _„„,„. . „ Vasile Gliga, Mircea Popes- vacsorán politikai és állami A román, a magyar es a cu az állami tervbizottság ....... ..„KK . . „„ nemzetközi munkásmozgalom aléinöke, a magyar—román életunk tobb mas- ]eles sze" vörös zászlajával fellobogo- gazdasági együttműködési ve- mélyisége. zott Ferihegyi repülőtéren a gyes kormánybizottság ro- A vacsorán Lázár György külónrepulogepből kiszálló mán tag0Zatának alelnöke és és Ilié Verdet pohárköszön­Ilie Verdetet és feleségét Lá- victor Bolojan. zár György és felesége kö­szöntötte. Az üdvözlésen je­len volt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Sághy Vilmos belkeres­kedelmi miniszter, Trethon Ferenc munkaügyi miniszter, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatalának elnöke, Roska István külügyminisz­ter-helyettes és Rajnai Sán­dor hazánk bukaresti nagy­követe. Ott voltak a Román Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének tagjai. A vendégeket piros nyakkendős úttörők virág­csokrokkal köszöntötték. A kölcsönös üdvözlések után Ilié Verdet és kísérete gépkocsiba szállt és vendég­látói kíséretében a szállásá­ra hajtatott. Délután Ilié Verdet a ro­mán. magyar és vörös zász­lókkal fellobogózott Hősök terén megkoszorúzta a Ma­gyar Hősök Emlékművét. A román kormány elnöke ezt Huszár István Washingtonban Huszár István, a Minisz- Huszár István Washing­tertanács elnökhelyettese tonban megkezdte tárgyalá­Juanita Kreps kereskedelmi sait. miniszter meghívására hiva- ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^ előrehaladásával egyre na- szönhető, hogy a megye tele- tisztító-telep építése, gyobb. Hiszen köztudott, püléseinek urbanizációs Nemcsak tanácsi nem lehet ott ipari üzemet szintje ilyen szempontból az vetésből jutnak a vagy lakónegyedet építeni, ország legfejlettebb vidékei erre a ahol nincs vízvezetékhálózat, közé sorolható. Ennek ter- helyen csatorna, szennyvíztisztító- mészetesen a háziasszonyok Makón telep stb. Az ötödik ötéves örülnek a legjobban. Tavaly bővítik költség­forintök beruházásra. Több társulással — mint és Mórahalmon — a csatornahálózatot. terv egyik célkitűzése, hogy a lakások 42 százaléka már megoldják a szenn.yvíztisztí­a lakás-, város- és község- a hálózatról kapta a vizet. tás gondjait. A környezetvé­építés összhangban legyen a Vajon a föld rétegeiből delem miatt a hatóságok közműfejlesztéssel. A Csöng- meddig nyerhetjük zavarta- rendszeresen vizsgálják az rád megyei tanács legutóbbi lanul az életet biztosító vi- iPari szennyvizek minősé­ülésén szűkebb pátriánk zet? Szeged vízműveinél a Sét, és intézkedéseket tesz­közműellátottságával is fog- rétegnyomás az utóbbi idő- nek az élő vizeket, károsító lalkozott. A testület felmér- ben rohamosan csökkent, te az eddigi eredményeket, Mivel a város alól egyre meghatározta a jövő felada- nehezebb vizet kivenni, a tait, sőt egy előzetes elkép- szakemberek foglalkoznak zelés alapján megjelölte a azzal a gondolattal, hogy a szennyezések megakadályo­zására. A vállalatokat köte­lezik előtisztítók építésére, és ha a különböző elíráso­kat nem tartják be. az in. hatodik ötéves terv legfon- jövőben elsősorban parti tézményeket, üzemeket meg. tosabb teendőit is. szűrésű, majd felszíni vízki­Csongrád megyére azt vételi műveket építsenek. A szokták mondani; folyókban, megye belvizekben, csapadékban egyelőre gazdag vidék. Ennek lehet készletét használják fel. A örülni is, de gyakran a sok községekben is tapasztalha­belvíz, a folyók magas víz állása kárt is okoz. Minden­esetre az ivóvízellátásra — kutat a kánikulai csúcsfogyasztás kivételével — ritkán van panasz. Az ötödik ötéves terv első három évében a bírságolják. Egyébként, s __ környezetvédelem miatt má­többi településén 14 vállalat épített előtisztl a föld rétegvíz- tót. öt üzem pedig most kez. dett a beruházáshoz. A szennyvizek helyi szik. tó előrelépés, mert az el- kasztása, a magas talajvíz múlt három év alatt húsz új miatt sok helyen gondot 60 száza- okoz. A telepszerű több két kút- szintes és a korszerű csalá­víz- di házakat továbbra is csak ott lehet építeni, ahol a a közművesítés megfelelő. Csongrád megye az or­talos látogatásra az Ameri­kai Egyesült Államokba uta­zott. A Minisztertanács el­nökhelyettesét útjára elkí­sérte Nagy János külügymi­niszter-helyettes, Török Ist­ván külkereskedelmi minisz­terhelyettes és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank el­nökhelyettese. Huszár István elutazásakor a Ferihegyi repülőtéren je­len volt Philip M. Kaiser, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. fúrtak, és lékra emelkedett a tal rendelkező községi művek száma. A következő években korábbihoz hasonlóan a fej fejlesztés az előirányzott lesztéseket a lakosság. az szágban a legmélyebben ütemnél sokkal jobban sike- intézmények és az ipari üze- fekvő terület, ezért nagy fi­. . , .... . 0_ . mek igényei határozzák meg. gyeimet rult. A telepulesek 87 szá- Xoyábbra ig kiemelten fog­zaléka rendelkezett kozmu- lakoznak a szakemberek a ves vízellátással 1975-ben. telepszerű több szintes és a Tavaly már sokkal jobb volt korszerű családi házas terü­. .. , . letek vízellátásának kérdé- károk az arany, a községek, varo- seiyel ,Uetve azzal a ielen. sok 95 százalékában kiépí- séggel. hogy a hálózatot a lakásépítkezésekkel ütemben bővítsék. A Dunai Vasműben Szerelik a konverteres acélművet speciális hegesztők érkeztek Dunaújvárosba. Jól halad a 10 milliárd forint értékű beruházás töb­, ,, ,. bi munkálata is: a tervek a konverterkorte szerelesét. S2erim az acélm- első kon. A fontos technológiai szere- vertere 1980 végén kezdi meg 1 léshez szovjet szakértők és a próbaüzemet. (MTI) A Dunai Vasmű konverte­res acélművének beruházá­sán hétfőn megkezdték az első technológiai berendezés. fordítanak a vizek gyors'levezetésére. A belvíz­vezető rendszerek hiányos kiépítése miatt a belvizek lassabban vonulnak le. A emiatt jelentősek, 1970-től 1978-ig a belvíz miatt 13 ezer lakóépületet azonos kellett újjáépíteni. vagy helyreállítani. Ez idő alatt a Közel sem lehet annyi jót mezőgazdaságot kétmilliárd írni a szennyvíztisztítás, forint belvízkár sújtotta. A csatornázás helyzetéről, mert belterületi vízrendezés fej­színvonala az országos átlag lesztésére a megyei tanács alatt van. Csak a városok az ötödik ötéves tervidö­központjaiban elfogadható a szakban közel kétszázmillió hálózat, egyébként a telepü­lések között rendkívül na­gyok a különbségek. Ügy amit az O^zágos tervezték, hogy .1975 és 1930 Hivatal nyúlt. c"' között a megyében 79 kilo­méter hosszú csatornát épí­forintot költ. Természetesen jelentős az a t v^ogatás. Vízügyi kell a' fiatalok segítettéiről is. Ma­kón és Szege 'en a KISZ­tenek, és három év alatt 44 esek értékes társadalmi kilométer készült el. Ez azt munkát végezne'.: évek óta a jelenti, hogy a lakások egy- belvízelvezető csatornák épí­ötödéből folyik a szennyvíz' tésével. a csatornába. A háztartások H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents