Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

Yasírnap, 1979. JűTxus 15 11 Madarak a rizsföldeken A' Hódmezővásárhely mel­, Jetti több száz hektáros rizs­4 telepre mentünk. Érkezé­sünkkor az egyik tó felett { örömmel fedeztük fel a kor­1 mos szerköket. A sekély vi­zű rizsparcella közepén nagy . csapat madár szedegetett A , nagy godákat messziről el­árulta a hosszú, egyenes cső­rük. A parti madarak, mint a godák, bíbicek kisebb-na­gyobb csapatokban járták a rizseföldeket Különösen a godák száma volt szembetű­nő, 1100—1200-ra becsültük seregüket Közöttük néhány bíbic és pajzsoscankó is sze­degetett Később láttunk magányos erdei, kis csapat réti és füs­tős cankót is. Feltűnő volt, hogy sok fehér gólyát lát­tunk. A saséri gémtelep kó­csagjainak és gémjeinek is legfőbb táplálója a rizsföld. Itt-ott bakcsókat riasztot­tunk fel, közöttük néhány fiatalt is. Hamarosan a kor­mos szerkők nagy csérogásá­ra lettünk figyelmesek. A gát másik oldalán, a sásfaltban, szárcsa fészkében volt egy tojás. A vizén itt­ott fekete ..foltok" mozog­tak. Anyjuk hívására apró fiókák úsztak a túlsó part irányába. Az egyik csatornán öreg vízi tyúk „tornázott" a vfe főié hajló nádszálon, ho­lott e madarat többnyire csak a vízben látjuk. Récé­ből meglehetősen keveset láttunk. Mindössze 30 böjti récét, 3 cigányrécét és 20 tő­kés récét, amikor ez idő tájt a Fehér-tón ezrével volt lát­ható. Lomha szárnycsapások­kal barna rétihéja kutatott zsákmány után. A nyiltvizű tisztáson tőkés réce tojó úszott 6 fiókájával. Két dan­kasirály ült a sekély vízben godák és cankók között Tá­volban seregélycsapat suhant tova. * •. , . .. • -o Sötét árnyak húztak a Ti­sza felé. Kis kócsagok las­san, egyenként vagy kisebb csapatokban indultak haza­felé, ugyanakkor a bakcsók még Jöttek a telepre. Né­hány küszvágó csér repült lihegve a folyó felett. Az ár­térben erdei pinty szólalt meg. Időnként a feketerigót hallottuk. A sűrű bokrosban tövisszúró gébics pár „be­szélgetett". A magas nyárfa ágán hosszas keresés után a barátkát is megtaláltuk. Szén Antal Közlemények A DEMASZ Déli Kirendeltsége értesiti a lakosságot, hogy 1979. . július 16-án 6.30-tól 15.30 óráig áramszünet lesz Kiskundorozs­mán. a Bródi M. utca, Bethlen Gábor utoa. Kubikos utoa, lin­kéi utca, Basahíd utca, Rigóme­zö. Széksósi utca. Zárt utca, Újhelyi köz, Kiskundorozsma nyugati oldala, temető, Nyugati sor. Széna utoa, Kiskundorozs­ma Bajai út felőli oldala (déli) és a kanális part által határolt területen, valamint a kiskundo­rozsmai vágóhídon, a HÖDGÉP­nél és a tehenészetnél. Fogyasz­tóink szíves elnézését kérjük. A DELEP értesíti Szeged város lakosságát, hogy az Északi vá­rosrész I/A ütemben épült 16 tantermés iskola energia és tér­világítási kábelhálózatát, 1979. jú­lius 16-tól kezdődően, folyamato­san feszültség alá helyezi a DEMASZ. Ettől az Időponttól a berendezések érintése életveszé­, lyes és tilos. DELEP Szeged. Károsult, fizess! A lent tévéhíradóban megje­egy elkeseredett au­tótulajdonos, akinek össze­törték a kocsiját a parkoló­biztosító pedig azt a félté- hogy a karosszéria oldalsó telt szabta, hogy a rongáló része a legsérülékenyebb. Aj­helyett kifizeti a kárt, ha ki- tónyitásra, a lökhárítóval derül, hogy kicsoda, és ren- való ügyes 'manőverezésre ban, a rongáló pedig inkog- delkezik kötelező biztosítás- könnyen behorpad, látványos nitóban távozott. A kocsiban sal, az ártatlan tulajdonos és maradandó sérülés okoz­több ezer forintos kár ke- helyett azonban nem fizet. ható rajta. Örömüket tetézze, letkezett. Az autós azt pa- Az is megesett már. hogy a hogy a szervizekben a ka­naszolta, hogy a biztosító főútvanalon, ahonnét tábla rosszériarészlegek dolgoznak nem fizet. A kötelező bizto- tiltja ki a lovas kocsikat, egy leglassabban. I sításra azért nem. mert a gépkocsi nekiment este egy A károsultaknak pedig azt kár okozója nem hagyta ott szekérnek. A szekeres nem javaslom, ne menjenek a a biztosítási betétlapját. Aki világított, nyilván, hogy meg biztosítóhoz panaszra. Lát­félti a kocsiját, váltson Cas- ne lássa a rendőr. Kötelező ják, nem használ. Szerezze­cót! De az ilyen kárra a Cas- felelősségbiztosítása sem volt, co sem nagyon fizetett vol- mect tőle nem kér. a biztosí­na, mert ahhoz meg nem tó. Ettől függetlenül az autó törték össze eléggé az autót, összetört, a vezetője kórház­Ezek utón megjelent nek inkább baráttól, isme­rőstől kitöltött betétlapot. A híradó nyilvánossága előtt hangzott el: a károkozás be­képernyőn a biztosító illeté­kese. A nyájas néző azt vár­ta volna, hogy most nekisze­gezik a kérdést: igazságos­nak tartja-e az ilyen „kár­rendezést"? Vagy mit szólna az illetékes magánemberként, ha az ő kocsiját horpaszta­nák össze a parkolóban? Ehelyett az illetékes megis­mételte, amit mindenki tud, és szigorú ábrázattal eltűnt a képernyőről. Ott maradt he­lyette a riporter, aki hossza­dalmas prédikációban intet­te a csúnya rongálókat, hogy milyen erkölcstelen dolog rossz fát tenni a tűzre, utána meg elszaladni. Azt is mond­ta, hogy ez a sok felelőtlen­ség azért van, mert a válla­latok jutalmazzák a baleset­mentes vezetést és a gépko­csivezetők félnek bevallani, ha valahol kárt okoztak. Eb­ből az következnék, hogy ne ösztönzzék a sofőröket ilyes­mire, de mielőtt eddig a kép­telenségig eljutott volna, a gondolatmenet újból lelki­fröccsé változott Lehet hogy másnap reg­gel lesunyt fejjel, a lelkiis­merettől mardosva sereglet­tek a biztosítóhoz a megtért rongálok. Ebben az esetben tekintsék a glosszát tárgyta­lannak. Ám, ha nem így történt, szomorúan, de a té­nyek súlyótól megtörve meg kell állapítanunk, hogy kárt okozók és a felelősség elől elfutók voltak is, lesznek is még egy ideig. Ha ezek tör­ténetesen parkoló autókat rongálnak meg, az a kérdés, ki fizesse meg a kárt: az au­tótulaidonos vagy a biztosí­tó? Hogy a feltételeket ki diktálja, az aligha kétséges az erövisiok Ismeretében. A ba került., a biztosító pedig vallása semmiféle erkölcsi, nem fizetett. vagy anyagi hátránnyal nem A biztosítónak nem java- jár. Vagy elképzelhető, hogy solok semmit, mert úgyis a biztosító ezt nem szemlél­hiába tenném. né olyan közönnyel, mint a A rongálóknak javaslom, kocsirongálök és a saját el­rongáljanak bátran tovább, járását? Felhívom a figyelmüket. Tanács István ADÁSVÉTEL Ul Zsiguli Combi eladó. Rúzsa, Ollósi ilt 5. x Renault R—4 eladó." Szilien sgt. 47/A. X. 38. Babetta nagykereka el. adó. Érd.: Fraknöi ti. 4. Rendelésre készített. új fotelégy eladó. Fésű u. 11/B. IV. 13. Telefon: 17-933. Barkas személygépkocsi eladó. Békéscsaba, Kné­zich u. S. /50001. LAKÁS Bajai kétszobás bérházi '.akasomat hasonló sze­gedire cserélném. Le bet egyszobás ls. Cím: Baja, Vásárhelyi Pál u. 11. '05001. x 1+2-es lakás eladó. Kp. + OTP-átvállalás. Észa­ki városrész 311/B IV. ra. 13 Érdeklódnl: va­saraap 1A óráig. INGATLAN Klszombori kétszobás összkomfortos családi ház sürgősen, azonnal beköl­tözhetően eladó. Kp + kevés OTP-átvállalis. Érdeklődni: bármikor. Kíázombor, Tisza u. 33. sz. X Szatymaz központjában 300 négyszögöl telek be­telepítve eladó. Beépíté­si kötelezettség alatt van. Csinyi Mihály, Szatymaz, I. kei. 84. Mihályteleken eladó magánház 275 n-öl te­lekkel. Érd.: szombaton du. 0 órától vasárnap 12 óráig. Északi városrész 339. ép. A lh. X. 29. Ssegéd. Szél n. 30. alat­ti kertes, családi ház el­adó. EGYÉB Társasházban 3 szobás összkomfortos, garázsos lakás, azonnali beköltö­zéssel eladó. Érdeklődni: a helyszínen, vasárnap 7 —12 éráig. Szeged, Pa­csirta u. 7/B. II. 2. x Betegápoló nőt keretek, aki mörahalml vagy gac­gedi lakáson gondozást vállal. Érdeklődni: 16 óra után, Szüct u. 0. Esztergályoz! sürgősen keresünk. Lehet nyugdi­jáé, vagy mel'.ókfog'.álko­zású ls. ..Esztergályos — 4848" Jeligére á Sajtó­házba. Asztalos szakmunkást es segédmunkást keresek. — Szeged. Bolvat János u. 21. szám alatti asztalos ­műhelyembe. x órajavítás felelősséggel, pontos Időre beszabályoz­va. Krelner, Szeged, Mik­szánt Kálmán utca. x Társasházak, külső, bel­ső vakolását, burkolását. Igényes homlokzatok ké­szítését. „Határidőre vál­lalom 175 170" Jeniére a Hirdetőbe. tlgylntezöt keresek hol 4 napra. „Rásletes le­vél 174 819" jeligére a Hirdetőbe. Műhelyt, udvarrésszél bé­relnék. „Tisza 174 818" Jeligére a Hirdetőbe. Munkaalkalmak Hirdessen Felveszünk gépi járdatakaritó­kat, ház- és Járdatakarítókat, va­lamint Jiftőröket, (lehet nyugdí­jas Is). Jelentkezni: Ingatlankeze­lő Vállalat, Petőfi Sándor sgt. 3. A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet felvételre keres ta­karftő, portás, gépkocsivezető és elektrotechnikusi munkakör be­töltésére Jelentkező munkaválla­lókat. Jelentkezni lehet a mun­kaügyi osztályon, Szeged, Kául u. 23. Szolgáltató vállalat gyakorlott adminisztrátort és több éves gya­korlattal rendelkező háztartás­gépjavításban Járatos műszeré­szeket keres felvételre, jelent­A Mőra Ferene Múzeum 1 fő vagyonőri és I fő takarítói állás betöltésére dolgozókat keres. x Költségvetési Intézmény közép­fokú végzettséggel leltárellenőrt keres. Fizetés a bértétel határán belül, megegyezés alapján. Je­lentkezni lehet „Életrajz munka­helyek felsorolásával 175 364" Jel­igére a Hirdetőbe. x A József Attila Tudományegye­tem Alkalmazott Kémiai Tanszé­ke alkalmaz 1 fő érettségizett fiatal leányt, ségédlaboránsi be­osztásban, szerződéssel. Jelent­kezés: Szeged, Rertich Béla . tér X. szám. x A József Attila Tudományegye­Délmagyarország- ban! kezni írásban lehet: „Szolgáltatás tem Kibernetikai Laboratóriuma 1380T2" Jeligére a Sajtóházba. felvesz egy főállású takarítónőt. A Szegedi Mértékutáni Szabó Jelentkezés: Szeged, Árpád téri. Szövetkezet közgazdasági terhni- szám. X kummal, vagy gimnáziumi érett- ,rodaépiHet takarítására női ségivel rendelkező anvagkönyve- munkaer6, felveszünk. Fizetés: a löt keres. Jelentkeznet kezdő, 101976, müM számú rendelet vagy egyetemi előlelvételis ls, Bérezés a 16/1976. MÜM szerint. Jelentkezés: Szeged, József At­illa sgt. 38., Iroda. x alapján, megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság köz­pontjában. Szeged, Fürj u. 51. szám. (Újszegeden). x Nem okoz gondot gépkocsijának műszaki vizsgáztatása, az AFIT-ra bízza Rövid határidő! SAJÁT HATÁSKÖRBEN VIZSG AZTATAS! TÖRTÉNŐ XI. sz. Autójavító Vállalat Szeged, Tolbuhin sgt. 9—11. Hódmezővásárhely. Szántó K. J. u. 178. Makó, Vörös Hadsereg útja. Szentes, Lenin út. ÉRTESÍTÉS MEGNYÍLT A TÁRSKERESŐK KLUBJA A BARTÓK BÉLA TER 4. SZAM ALATT. (Ahol a hallásserültek klubja is van.) Minden hétfőn 17-től 21 óráig, 18. életévtől 55 éves korig részt lehet venni a klubdélutánon. Az első klubnap héttőn, 1979. július 16-án lesz megtartva. Utazzon irodánk szer­vezésében Gyulára l napos kirándulás — augusztus 20-án SZEGED—GYULA. Részvételt díj: 177,— rt/fő. Jelentkezés irodánkban: Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. szám. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Szeged, Aradi vér­tanúk terén levő körzeti fiókunk valutavásárlási feladatok ellátására 1979. augusztns 31-ig ügyeleti szolgálatot tart az aláb­biak szerint: szombaton: 12.15—17.00, vasárnap: 8.00—13.00 óráig. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTAR Csongrád megyei Igazgatósága FIGYELEM ! <«?) neinp. FIGYELEM ! A Szegedi Magas- és MélyépítőiparI Vállalat Szeged, Kenyérgyári út 5. és Dorozsmai út 5—7. sz. telepein 1979. JÜLIUS 18-AN, 19-EN és 20-AN 8 OKÁTÓL 12 ORAlG börzenapot tart VALLALATOK, SZÖVETKEZETEK ÉS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE! ELADOK: bánya- és folyami kavics, kohósalak, betonacél 08 mm­től 036 mm-ig, B 60—40 min.; periodikus, egyéb vasanyagok, beton­áru. burkolóanyag, 2X2 cm-es kerámia kismozaik kék. fehér és szür­ke színekben, víz-, gáz-, központifűtés-szerelési anyagok, vegyi anyag, üveg, szakipari anyagok, gép- és tehergépkocsi-alkatrészek, felvonó­anyagok. RIVER iblue! Óriási siker! Új farmerszövet a RIVER! Szegedi siker!

Next

/
Thumbnails
Contents