Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-13 / 136. szám

Szerda, 1979. június 94. « 5 Elen a DELEP SC autósai Mindennap 24 órás ügyelet Látogatás az olimpiai központban A múlt hónap végén meg- gulival ezúttal is igazolta tu­tartott Győri Volán Ralley- dását. az első, illetve a har­vel félidejéhez érkezett a madik helyen végzett. Az év Magyar Népköztársaság Ku- első felében elért eredmé- """/T"-"-" — ^ÍV^" t Pa ez évi autós túrabajnok- nyeik a,apján kategóriájuk- ^„n^'S -ermester-ktálhtást is 1 T űlprv ri AI.T/VM sága. Kitűnő eredménysoro- ban jelenleg az első helyen „-L, AX> 7jati]1rlro1* 100 - Xll 1. , j... —... azí,UL ".IS.. A XV. Nyári Úttörő Olim- klubja, ahol a pályaválasz- a csapatoknak szeretnénk pia műsorán szereplő sport- tási kiállítás mellett, vásár- hasznos szabadidős progra­ágak versenyeit — technikai lássál egybekötött úttörő-és mot biztosítani amelyek ko­rén- rán elbúcsúznak a küzdel­mektől. Ettől függetlenül, HNK­mérkőzés zatukkal, 102 ponttal a állnak. Várhegyi Sándor Tra- s^edi Dózsa n^lva' ai óiinaVr űzt-=.eui uozsa-paiya, szegedi Sportcsarnok, a DE- a diszpécser-, a gazdasági és vart. az SZVSE, a — A földszinten helyezzük más sportágak versenyzői is az új- el az olimpiai újság stábját, igénybe vehetik a sportud­DELEP SC autósai állnak az hantjával négy forduló után országos verseny élén, 24 az országos terepbajnokság- LÉP Sportcsarnoka, valamint az információs központot, a csongrádi Holt-Tisza és valamint az idegenvezetőket. Ásotthalom lesz a vetélkedők A vendégek fogadását — a A evfir- ve , . A kiemelkedő csapatsiker- színhelye. A létesítmények létszámtól függően — három A győri versenyen az epi- hez eredményes versenyzés- szórtsága indokolttá teszi, különböző méretű helyiség­tok csapata csak negyedik sel járuU a Láposi László_ hogy az >igazi>. oHmpiákhoz ponttal előzik meg a máso- nak is az éllovasa, de első az dik helyezett Óbuda Tsz abszolút sorrendben is! csapatát. A SZEOL AK NB II-esnői kosárlabdacsapata ma, szer­dán délután fél 6 órai kez­dettel MNK-mérkőzés kere­tében találkozik az újszegedi Sportcsarnokban a Ganz­MAVAG együttesével. Az összecsapás győztese a leg­jobb tizenhat között folytatja szereplését. Uszó­t anfo!yam A SZEOL AK 6—16 éves fiatalok részére úszótanfo­lyamot szervez a Partfür­dőn. Az oktatást három tur­nusban bonyolítják le, még­pedig június 18-tól június 30-ig, július 9-től július 21­ig és július 23-tól augusztus 4-ig. A kéthetes tanfolya­mok díja személyenként 150 forint. Jelentkezni lehet a turnusok első napjainak reg­gelén 7 és fél 9 órakor a Partfürdö főbejáratánál. Mikó József és a Csabai Já­lett, de a Várhegyi Sándor— Nagy Attila páros Trabant­tal, valamint a Hernyák lm- nos—Miskolczl István páros re—Ruzsáli Pál kettős Zsi- is. Röplabda / Sz. Epífők-Sparfacus— Székesfehérvári Volán 3-0 (4, 9, 7) „igazi" hasonlóan. Szegeden is be­rendezzenek egy olimpiai központot, ahol irányítják és szervezik az eseményeket, számon tartják az eredmé­nyeket. Mivel a versenyszín­helyek döntő döbbsége Új­szegeden van, a városrész legmodernebb iskolája, az Odessza II. számú általános iskola ad otthont az olimpiai központnak. Forgó Pált, az iskola igazgatóját kértük, hogy mutassa be a leendő központot. Elmondotta: — Az épület homlokzati része előtt parkolóhelyeket létesí­tünk. Közvetlenül a bejárati ajtó felett helyezzük el az olimpiai emblémát és az üd- -fo vözlő mondatot. Az előcsar­NB 11-es női mérkőzés, gott veszélyben. Nyitásban, Székesfehérvár. Vezette: támadásban és variált úté­Kovács, Molnár. sekben is felülmúlták ellen­Sz. Építők-Spartacus: felüket a vendégek, végig nokban függesztjük ki az Nagyné, Daróczi, Wirtné, irányítva nagy fölényben eredményjelző táblákat, me­Piukovics, Szilágyiné, Feke- játszottak. / Jó: Nagyné, Tóth iyek a pillanatnyi állásnak téné. Csere: Bárth, Harman, J., Daróczi, Szilágyiné, illet- megfelelően adnak tájékoz- ben bonyolítjuk le. A Kovács K., Kiss M., Ternai, ve Gáspár. tatást az eseményekről. Itt pont munkatársainak két pi­— Mikor kezdik kialakíta­ni a központot? — Június 20-án. a tanév­záró ünnepség után átadjuk a létesítményt, 21-re várjuk az illetékes szakbizottságo­kat, hogy megkezdjék a be­rendezkedést. — Milyen funkciója lesz a tornateremnek? — Az ohmpiai Központ mellett a tollaslabda-verse­nyeknek is mi adunk ott­hont, ezért a tornatermet szintén az úttörő-olimpia rendelkezésére bocsátjuk. A teremmel szemben alakítjuk ki a sportág versenybírói­nak, szakvezetőinek „főhadi­szállását". — Hogyan tervezik a napi munkaidőt? — Elméletileg napi 24 órás munkaidőre lehet számítani, mivel 22—06 óráig éjszakai ügyeletet tartunk azért, hogy a központ munkatársai a nap bármely szakában igénybe vehessék az intézményt. — Milyen összeköttetésük köz- lesz a „külvilággal"? — A postától kaptunk egy Tóth J. Legközelebb június 24-én helyezzük el a nagyméretű henőszobát biztosítunk, és az telexgépet, egy teljesértékű A teremben játszott mér- játszik az Építők-Spartacus, várostérképet a két üzenő- étkeztetésüket is itt oldjuk telefonvonalat és egy 4 vo­kőzés színvonalát nagyban a Rókusi Tornacsarnokban táblát, a helyi járatok me_ meg. A galérián mutatjuk be nalas központot. A verseny­befolyásolta a rekkenő hő­ség, a szegediek biztos győ­zelme azonban így sem for­délelőtt fél 12 órakor a Du- netrendjét és a „vélemény- az olimpiai rajzpályázat és színhelyekkel rádió-összeköt­naújvárosi Építők csapatát ládát". \z iskola aulájában fogadja. kap helyet az olimpikonok * MINDENKIÜL Tenisz CSB a bélyegkiállítás anyagát. Két tantermet kapnak a vas­útmodellezők, mivel ők te­repasztalt használnak. Az emeleten rendezzük be a na­pilapokat tájékoztató szolgálat irodáját is. — Az iskola udvarain ké­zi-, kosár- és röplabdapá­lyát építünk. Ezzel azoknak tetést tartunk, amit az MHSZ biztosít. — Mit vár az olimpiai központban folyó munkától? — Mivel minden precízen, sajtó- tervszerűen kidolgozott, bí­zom benne, hogy az olim­piai központ is a legjobban fog eleget tenni feladatának. Pavlovics László VERŐCI A HARMADIK HELYEN Az újvidéki nemzetközi női sakktornán, a 9. fordu­lóban Verőci ellenfele a ha­zai színeket képviselő Proko­povics volt, s a magyar sak­kozónő győzelmével zárult a találkozó. Verőci a 7,5 pon­tos szovjet Alekszandrija és a 6,5 pontos (1 függő) len­gyel Erenska mögött ugyan­csak 6,5 ponttal, de függő­játszma nélkül a 3. helyet foglalja el, A másik magvar Porubszky a 14 fős mezőny második felében áll. NAPKÖZIS TÁBOROK IFJÚSÁGI LABDA­RÚGÓKNAK vábbá az ifjúságiadnál és a serdülőknél véget ért az idény, a- budapesti fiatalok azonban nem kapnak nyári szabadságot A Budapesti Labdarúgó Szövetség — amint arról Góliás Róbert főtitkár beszámolt — nyári napközis táborokat szervez, maid a válogatott keretbe került játékosok újabb, mo­sonmagyaróvári táborozásra utaznak. CSIKÓS, PÓCSAI, SPlAK... Az SZVSE felnőtt szabad­fogású birkózói vasárnap Székesfehérváron, az Alba Regia Kupán szerepeltek. Eredmények. 62 kg: ... 2. Pócsai Lajos. 74 kg: ... 3. Az elmúlt hét végén foly- Bénák, Pokorny dr., Zoltay tatódtak a tenisz-csapatbaj- és a Pokorny dr—Bénák, nokság küzdelmei. A SZEOL illetve Biharvári—Balázs­AK OB I/B-s férficsapata ez- párosok. Vasárnap hazai pá­úttal hazai környezetben sze- lyán újabb győzelmet aratott repelt és — vesztett. A Ki- a szegedi együttes. Kinizsi nizsi Húsos OB III-as férfi- Húsos—Szarvasi Főiskola gárdája mindkét mérkőzését Spartacus 5-4. Pontszerzők: megnyerte, míg a SZEOL Pokorny dr., Zoltay, De­AK OB II_es női együttese vánszky, valamint a Zoltay— játszik selejtezőt a moszkvai Csehszlovákia—Lengyelor. Labdarúgásról — röviden A magyar olimpiai labda- A megállapodás alapján a rúgó-válogatott Csehszlová- selejtezők menetrendje a kö­kiával és Lengyelországgal vetkező: Szeptember 12.: nyári játékok legjobb 16 csa- szág, október 17.: Lengyel­pata közé jutásért. A három ország—Csehszlovákia, októ­ország labdarúgó-szövetségé- ber 31.: Lengyelország—Ma­Az alsóbb osztálvű labda- Spiák Sándor. 100 kg: 1. Csi­rúgó-bajnokságokban, to- kós Ferenc. Athéntől Moszkváig Békéscsabán vereséget szen- Pokorny dr. és a Biharvári vedett. Eredmények: —Büchelbauer-párósok. Elektromos—SZEOL AK A SZEOL AK női csapata 6-3. A szegedi együttes pont- Békéscsabán lépett pályára, szerzői: Kanalas, Sebő, va- Eredmény: Békéscsabai lamint a Kanalas—Lehoczki- TASK—SZEOL AK 7-2. A páros. Nagy—Joós és a Barna— A Kinizsi Húsos szómba- Sándor-párosok szerezték a ton Mezőtúron szerepelt, kék-feketék pontjait. Kinizsi Húsos—Honvéd Sza­bó Lajos SE 6-3. A Kinizsi AffI , , .ff .'ti H. PONTSZERZŐI: BIHARVÁRI, A labdarugó megyei II. osztalyban nek képviselői Varsóban tar­tottak megbeszélést, amelyen az MLSZ-t dr. Szilágyi György, az elnökség tagja, a nemzetközi bizottság vezető­je és dr. Lakat Károly mes­teredző, az olimpiai együt­tes szakvezetője képviselte. gyarország, november 14.: Magyarország—Lengyelor­szág, 1980. április 13.: Cseh­szlovákia—Magyarország. A Magyarország—Csehszlo­vákia mérkőzés időpontjá­ban a két szövetség vezető* később állapodnak meg. A láng útja Bajnok az Alsóvárosi MÁV Az Olimpiai Láng meg­gyújtása a játékok központi arénájában mindig különle­ges helyet foglal el a hagyo­mányos szertartások sorá­ban, eljuttatása a versenyek színhelyére — a sportkere­tek közül kilépve —, az olimpiák tiszta eszméjét hir­deti. A moszkvai olimpiai játékok szervezői külön bi­zottságot hoztak létre a láng útjának megszervezésé­re. A bizottság részletesen ta­nulmányozta az 1928 óta be­következett technikai fejlő­dés nyomán, a láng eljutta­tásának lehetőségeit. Az Amszterdami Olimpia alkal­mából, amikor az antik vi­lág óta először gyújtották meg az Olimpiai Lángot, a staféta útja során különböző műszaki eszközöket alkal­maztak. kezdve a kerékpár­tól a montreáli lézersugárig. A szakemberek most úgy dön­töttek ,hogy a legtermészete­sebb és az olimpiai hagyo­mányokhoz legközelebb álló — a futás. A futókat Görögország, Bulgária és Románia terüle­tén 16 gépkocsi fogja kísér­ni, amelyekben a görög olim­piai bizottság tagjain kívül az 1980. évi olimpia szervező bizottságának képviselői, ^szakértők, hírközlési szak­emberek, sajtó- és filmtudó­sítók foglalnak helyet. A Szovjetunió területén a kísé­rő gépkocsik száma 33-ra. a kísérő személyek száma 124­re szaporodik. A szovjet—ro­mán határtól a staféta átha­lad a moldáviai Kisinyov és az ukrajnai Kijev városokon, majd Brjánszkon, és július 18-án éri el Moszkvát. A kö­vetkező napon a Lenin Köz­ponti Stadionban ünnepélyes körülmények között meg­gyújtják az Olimpiai Lángot. Az Olimpiai Lánggal meg­gyújtott fáklyákat eljuttat­ják a repülőtérre és onnan Tallinba, az észt fővárosba, ahol a vitorlásversenyekel tartják, valamint Kijevbe. Leningrádba és Minszkbe, ahol a labdarúgó-elődöntők­re kerül sor. A fáklyahordozó staféta tagjai között megtalálhatjuk mind a 15 szovjet köztársa­ság fiataljait. E célból válo­gató versenyeket indítottak. A fáklya utolsó vivője, aki a stadionban gyújtja meg az Olimpiai Lángot, később ke­rül kiválasztásra. A. Arhipenko (APN—KS) Az elmúlt vasárnap a 28. fordulóval befejeződött az 1978/79-es bajnokság a lab­darúgó megyei II. osztály­ban. Az Alsóvárosi MÁV kétesztendős „kiruccanás" után biztosan nyerte a baj­nokságot az aránylag ki­egyensúlyozott teljesítményt nyújtó Szegvár előtt. A do­bogó harmadik fokán szin­tén megyei I. osztályú ru­tinnal rendelkező együttes végzett: a Fábiánsebestyén. Az, hogy ebből az osztályból Árusítással egybekötött bútor-lakástextil kiállítás Sándorfalván i Kisteleki Áruház és a Sándorfalvl iFÉSZ rendezésében 1979. június 13-tól 17-ig a művelődési otthonban. Nyitva: 10-től 18 óráig, házhoz szállítás! hány csapat esik ki, majd később derül ki, mivel fú­ziókra, visszalépésekre lehet számítani. Sőt, a DÉLÉP-nek az osztályozón elért eredmé­nye is befolyásoló tényező lehet. Alsóvárosi MÁV—Tanár­képző 2-1 (0-1). Szeged, 100 néző. Szoros mérkőzésen a jobb erőben levő bajnokcsa­pat meg tudta fordítani a ta­lálkozó eredményét. Szegvár—Tisza-Új KSK 5-2 (2-1). Szegvár, 300 néző, vezette: Bajnóczy. A szegvá­riak jó játékkal, fölényes győzelemmel rukkoltak ki. A hazaiak gólszerzői: Gémes (2), Kosztolányi, Szarka, Puskás. Fábiánsebestyén—Csanád­palota 5-3 (0-1). Fábiánse­bestyén, 300 néző, vezette: Magyar. A vendégcsapat meglepetésre a találkozó 52. percéig 2-0-ra vezetett. Et­től kezdve átvette a játék irányitasát a hazai gárda, s noha tizenegyest is hibáztak, de húsz vperc alatt öt gólt lőttek. Tápé—Algyő 2-0 (0-0). Tá­pé, 150 néző, vezette: Ko­vács H. Mindkét játékrész­ben a túpéiak játszottak iö lényben. Pitvaros—Nagymágocs 4* (l-l). Pitvaros, 300 néző, ve zette: Varga. Jó mérkőzé­sen, kitűnő játékvezetés mel­lett a hazai csapat Suba (2), Budai és Balogh góljaival megérdemelten győzött. Földeák—Mártély 3-1 (l-l). Földeák, 300 néző, vezette: Seres. A 8. hete veretlen ha­zai csapat csak a szünet után tudta bebiztosítani győ­zelmét. Gólszerzők: Szita (2 egyet tizenegyesből), Ra­konczai, illetve Keresztes. Mórahalom—Bordány 2-2 (l-l). Mórahalom, 200 néző. vezette: Aczél. Kemény, he­lyenként durva mérkőzésen a játékvezető három tizen­egyest ítélt. Kettőt a Móra­halom javára, de egyet nem tudtak értékesíteni. A bajnokság végeredménye 1. Alsóváros 2. Szegvár •>.. Fábiánsns. 1. Nagymágocs 5. Ton képző 6. Tápé 7. Fltv ros 8. Bordány 9. FSldeák 10. nrórah.- lom •1. fsanádpsl. 12. Tisza ÜJ KSK 13. Sz. Pos ás 14. Mártély lf./Ueyö Szabadnapos: 28 21 28 19 28 15 8 15 38 16 28 14 28 10 5 2 70-18 4» 3 6 72-34 41 7 6 66-38 37 5 8 Í3-37 35 1 11 39-10 31 5 9 53-41 33 7 11 44-60 7 28 8 10 10 51-16 2 2". 10 G 12 37-41 2­8 8 7 13 41-16 2 78 9 4 15 38-55 2 28 8 5 15 37-62 2: 28 8 5 15 43-72 21 28 6 5 17 36-59 17 28 4 3 21 36-87 11 Sz. Postás.

Next

/
Thumbnails
Contents