Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-12 / 135. szám

4 Kedd, 1979. június 12. Arak és rejtvények címmel közölt olvasói levelet a Dél magyar ország május 11-1 száma, a Postaláda rovatiban. írója — egyéb témák felvetése mellett — Bére! mez:, hogy Szegeden olyan virágtartót vásárolt 645,— Ft-ért, amihez egy nagyon hasonlót néhány nap múlva egy másik városban Járva 580 forintért vehetett volna meg. Az árkülönbözetet tapasztalva becsapottnak érzi magát, mert mint írja: „megfigyelhettem, hogy Magyarországon a piacok kivételével szaibott árak vannak". (Ügy vélem a piactereken kialakult ún. őstermelői árak kivételére gondolt.) Ez a „megfigyelés" téves. Magyarországon ugyanis az 1968. évi árreform bevezetése óta a kereskedelemben árusított több százezer cikk ára a szabad árformába tartozik, aminek szinte következménye, hogy az ország különböző táján azonos áru eladásakor sem mindig ugyanazok az árak érvényesek. A szóba került virágtartókat például olyan kisiparosok is gyártják, akik műhelyének technikai felszereltsége egymástól nagymértékben eltér. következésképp az egyik drágábban állítja elő az árut, mint a másik. Viszont mindegyik termékére szükség vah, mert a legolcsóbban termelő az egész lakosság igényét kielégíteni nem tudja. De ez a törvényszerűség érvényesül a nagyüzemek viszonylatában is. A szabadáras cikkek között is vannak jobban és kevésbé fontosak a vásárló számára. Ugyanúgy az ipar vagy kereskedelem is szeretné az egyiket hamarabb eladni, mint a másikat. Nincs szükség arra, hogy az említett szempontok érvényesítését egy központi, állami szervezet irányítsa. Kisebb — a cikk írója által is említett — zökkenőkkel érvényre juttatják a szempontokat a termelő és értékesítő szervek is. A zökkenők száma is egyre csökken, mert a vevők túlnyomó többsége a vásárlás előtt — és tegyük hozzá nagyon helyesen — tájékozódik az árakról: arról, hogy mikor, hol folyik vagy várható kiárusítás, esetleg valamilyen árkedvezmény nyújtása. Ezután jobban megvan a lehetősége a számára legkedvezőbb ár figyelembevételével vásárolni Fodor Pál ) (AKF) Nyolcvanéves a szegedi múzeum Régi művek F- • UJ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1899. június 11-én nyilt meg mostani épületében a szegedi múzeum. Mivel az első kiállítás képzőművészeti jellegű volt, az évforduló kapcsán ez az Írás bepillantást ad a mai Móra Ferenc Múzeum tekintélyes gyűjteményének művészeti állományába, főltérképczl a régi művek és új szerzemények legértékesebbjeit. A visszatekintés jó alkalom arra, hogy felvillantsa a múzeum gazdag gyűjteményének máig tartó fejlődését, gyarapodását. * Meglepőnek vehető, hogy az 1899-ben bemutatásra került Szegedi Képtár közel ötven festményének beszerzése már a nyitás előtt majd félszáz éve, 1851-ben elkezdődött A közönség elé bocsátott akkori gyűjteményben neves magyar mesterek: Barabás Miklós, Than Mór, Benczúr Gyula és mások álr tal festett — helyi vezető személyeket ábrázoló — portrék szerepeltek. Ezenkívül a Szegedhez kötődő Joó Ferenc, id. Vastagh György és Tóth Molnár Ferenc arcés népéletkép-ábrázolásai voltak láthatók. E művek és mesterek közül magaslott ki Munkácsy Mihály Honfoglalás című nagy szén- és színvázlata, valamint Vagó Pál népszerűvé vált árvízképe, mélyet 1902-től szintén a múzeum elegáns dísztermében helyeztek el. A képtár anyagának növelését — az alkalomszerű tanácsi megbízásokon kívül —, az akkor (1899) megalakult Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításairól történt vásárlások biztosították. Ennek kapcsán 1900—1920 között több olyan értékes festmény került gyűjteményükbe, mint Munkácsy remek kis Felszolgáló lánya, továbbá Mednyánszky László: Virágzó fák, Vastagh Géza: Verekedő bikák, Nyilasy Sándor: Cigányok, Csók István: Magdolna, Koszta József: Vízhordók és Fényes Adolf: öregasszony című festményei —, melyek számos más alkotással együtt ma is ki vannak állítva és változatlanul gyönyörködést keltenek múzeumunk látogatóiban. Jeles írónk, a száz éve született Móra Ferenc igazgatása alatt a múzeum több termében és a folyosókon elhelyezett, gazdaggá vált törzsanyagot, az „állami letét"-ként Szegedre kölcsönzött olyan emlékezetes hatású alkotásokkal, mint Székely Bertalan: Tököly Imre búcsúja, Madarász Viktor: Zápolya Izabella, Csók István: Báthory Erzsébet című műve, melyek más témájú, szintén jelentős festményekkel együtt láthatók voltak. Mindezt figyelembe véve a Szegedi Képtárat joggal tartották a vidék legnagyobb gyűjteményének. Megjegyzendő, hogy az országosan ismert műgyűjtők, a Zsótér, Enyedi és Abrozovics családok hagyatékából származó kül- és belföldi mesterektől való alkotások, valamint az ide kötődő festők: Zombory Lajos, Kaczidny Ödön, Károlyi Lajos és mások adományai is segítettek növelni a szegedi múzeum elismerést kiváltó művészeti anyagát. Ez a nimbusz azonban nem maradt csorbítatlan, mert a háború idején az „állami letétiként itt szereplő nagy kompozíciókat 1942-ben viszszavitték a fővárosba. Hírmondónak csak egyetlen festmény maradt itt, Lotz Károly: Kornélia című elragadó nőábrázolása, mely múzeumunk előcsarnokában hosszú évtizedek óta háborítatlanul díszlik. A Szegedi Képtár anyagát tovább gyarapító rendszeres műtárgyvásárlások csak a felszabadulás után kezdődtek el és az utóbbi két évtizedben a gyűjtés szempontja is mind tervszerűbb lett. Ez azt jelenti, hogy nem eklektikus módon, mint régen — általában az alföldi mesterek, főleg pedig az egykori vagy nemrég elhunyt szegedi művészek: Gergely Sándor, Szőri József, Heller ödön, Parobek Alajos, Dinnyés Ferenc, Dorogi Imre és társaik java alkotásait igyekezett, illetve törekszik most is múzeumunk megszerezni. A mai helyi képzőművészektől — jobbára az itteni nyári és téli tárlatokon — közgyűjteményünk részére történt minisztériumi és megyetanácsi vásárlások, s olykor a művészek nemes gesztusú adományozása révén (például az Élő Galéria régebbi anyagának egy részét nekünk jufc tatva) kerültek be sikeres ábrázolások szépen fejlődő állományunk modern anyagába. Ha a közelmúltban, s a mostanában begyűjtött szerzeményeinkről pár szóval tájékoztatást akarunk adni, úgy olyan figyelemre méltó gyűjteménycsoportokat kell megemlítenünk, mint a főbb ezer ex librist kitevő (Palócz- és Némedy-gyűjteményekből száramzó) grafikai anyag. Továbbá a városi tanács letéteként őrzött 50—50 festmény ós rajzból álló Erdélyi Mihály-hagyatékot. Üjabb szerzeményeink jobbára a kis számú régi szoborállományunkat egészítették ki korszerű plasztikai művekkel. Mikus Sándor, Borsos Miklós, Varga Imre, Szabó Iván é6 más jeles mesterek adományaival, mint például Medgyessy Ferenc és Erdey Dezső özvegyeinek ajándékaival. Még mindig a szobrászat műfajánál tartva, egészen frissen Bánszky Sándor. Heks Nándor Iván és Vígh Ferenc, elfelejtett nevű, érdemes szegedi művészek reliefjei jutottak hozzánk. Festészeti, grafikai vonatkozásban pedig Kondor Béla, Kutassy Ferenc, Frank Frigyes, Wanek S. Ferenc és mások alkotásai szintén adományként kerültek gyűjteményünkbe. Mindezeket tekintetbe véve, kétségtelen a legjelentősebbnek a Lucs-gyűjtemény vehető, melyhez a megyei tanács áldozatkészsége révén jutottunk. A félszáz értékes festményből álló kollekció — mely múzeumunk két kisebb termében látható —, a modern magyar piktúra — Szinyei Merse Páltól Bernáth Aurélig — kiváló mestereinek védetté nyilvánított képeiből ad válogatást. Ez és a múzeum folyosórészén elhelyezett XIX—XX. századi hazai festők változatos témájú vásznai, szervesen kapcsolódnak a díszteremben levő Szeged képzőművészete című hagyományőrző állandó kiállításunkhoz. Az Idén nyolcvanévessé lett szegedi múzeum — mely egykori kiváló vezetőjének, a centenáris ünneplésben részesülő Móra Ferenc nevét viseli —, nemcsak azzal dicsekedhet, hogy műtárgyállománya ma már ötezer fölé emelkedett, de arra ls büszke lehet, hogy e gazdag közgyűjtemény jelentős része helyi adományozások — a tanácsi mecenatúra, valamint a műgyűjtők és művészek juttatása — révén került a múzeumba. Mindez I Tisza-parti városunk egyre növekvő múzeumkultúráját és művészetpórtolását híven tükrözi. Szelesi Zoltán Családi események HÁZASSÁG Mészáros Lajos Mihály és Vágó Katalin, Palotai László és Kiss Ilona, Horváth Attila és Gyuris Györgyi, Juhász-Varga László és Tóth Erzsébet Ilona, Mégyerl Nándor és Bíró Mária, Bugyi Tamás és Ottllk Mária, Vörös Ottó és Terhes Mária, Szűcs Imre és Kormányos Márta, Lévai Sándor és Máriás Julianna, Szerencsi László és Jasznik Jolán, Lábodl László Zoltán és Bárdos Ildikó Márta, Kolozsi József és Földvári-Nagy Etelka Rozália, ÜJvári Ferenc és Bodó Erika Ilona, Borsi Ferenc és Takács Teréz, Nagy Zsigmond és Horváth Edit Mária, Gráf Károly és Karácsonyi Ilona, Majoros Sándor és Malkócs Ilona, Csizmadia Viktor és Szegedi Piroska. Kovács Ferenc és Tóth Katalin. Hódi Károly és ÜJvári Gizella, Dobó István és Kovács Klára Ágnes, Börcsök Szilveszter és Herécli Ibolya, László György és Hajdú Mária, Czédll Gábor és Bárkányi Eva, Wentzel Sándor Zoltán és Dobó Katalin, Császár György és Kakukszi Ágnes házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Trényl Károlynak és Kozma Évának Tibor, Szabó Istvánnak és Blllinger Katalin Ilonának Zsuzsanna, Zellei Istvánnak és Hódi Jolánnak Roland István, Krisztiin István Imrének és Bába Gizella Erzsébetnek István János, Janzsó Istvánnak és Dani Piroskának Krisztina, Fodor Istvánnak és Polyák Ilonának Ildikó, Nagy Ádámnak és Fazekas Mária Juditnak Benedek, Zahorán Lajos Istvánnak és Demeter Zsuzsanna Hedvignek Zsófia Anett, Bösz Ferencnek és Muzslal Irénnek Tünde. Laczkó Attila Mihálynak és Szűcs Évának Gábor, Tanács Andrásnak és Németh Mária Magdolnának Beáta, Csala Lászlónak és Söregl Olgának Andrea Olga, Báníl Istvánnak és Kádár Irén Jusztinának Renáta, Szögi Ferencnek és Mihály Katalinnak Erika, Bodor Istvánnak és Bálint Julianna Erzsébetnek András János, Vámosi Imrének és Bús Piroskának Anikó, Berki Vincének és Mezei Máriának Attila Gábor, Szűcs Gyulának és Deák Gizellának Andrea Gizella, Szllasi László Józsefnek és Budai ' Cecíliának Krisztina Ágota, Boros Imre Andrásnak és Németh Ágnes Juliannának Ágnes Andrea. Fári Sándornak és Agócs Beáta Erzsébetnek Henrik, Szegedi Andrásnak és Kothencz Erzsébetnek Szilvia Viktória, Szalay Ferenc Zoltánnak és Balázs Máriának Balázs, Kuk Józsefnek és Bakai Máriának Tímea, Gombos Sándornak és Hegedűs Arankának Attila, Palcad Mihálynak és Nadlesán Ilonának Anikó, Kasza Ernának és Hódi Erika Irénnek Péter, Bálint József Zoltánnak és Jambrich Hona Ibolyának Gergely József, Korom János Györgynek és Galiba Editnek János, Kéri László Mihálynak és Borbás Erzsébetnek László, Demők Attila Lajosnak és Babolcsay Arankának Attila Tamás, Vass Kálmánnak és Perecz Etelkának Gábor, Odxy Bélánaik és Laudisz Évának Árpád, Makra Gézának és Szabó Irénnek Zsolt, Kelencés Istvánnak és Balázy Erzsébetnek Eva, Fehér Ferencinek és Kása Erzsébetnek Adrienn, Bán Imrének és Majsai Máriának Szabolcs, Papfalvl Gábornak és Kelemen Zsuzsannának Gábor. Kriska Béla Jánosnak és Nyilas Katalinnak Béla Gábor. Bodor Ernőnek és Bende Máriának Csaba. Kovács Ferenc Jánosnak és Szabó Valéria Irénnek Tibor Albin, Pölös Gézának és Dankó Erzsébetnek Attila Géza, Széli Imrének és Takács Tündének Tamás, Savanya Imre Jenőnek és Molnár Veronikának Dávid Imre, Farkas Ferenc Lászlónak és Gárgyán Máriának Ágnes, Kolompár Antalnak és Kolompár Aranka Magdolnának Lilil, Szőke Ferenc Istvánnak és Rattay Margit Gizellának László Gáspár, Pataki Sándornak és Palócz Katalinnak Beáta, UJJ Károlynak és Kiss Mária Anninak Bernadett Mária, Rácz Sándornak és Árokszállási Honának Gyöngyi, Szép Jánosnak és Vigh Gyöngyinek Gyöngyi, Volford Istvánnak és Valkovics Máriának Erika, LaczJ Lajosnak és Gulyás Lenke Katalinnak Szabolcs Lajos. Szlkora Jánosnak és Bíró Juliannának Tamás Attila, Barna László Bélának és Berki Katalinnak Beáta Katalin, Veres Jánosnak és Csábi Évának Gabriella, Kával Árpádnak éa Barcza Veronika Rozáliának Krisztián Árpád, Rabb Józsefnek és Bittner Pálma Évának József, Vas István Lajosnak és Nyilas Veronikának Ottó, Vass Gábornak és dr. Csukonyl Katalinnak Gábor Zsolt. Szőke Sándor Zoltánnak és Selmeczl Zsófiának Sándor. Katona Adám Ferencnek és Szabó Annának Annamária, Naszádos Lászlónak és Zsótér Ibolyának Mónika, Herencsényi Gábornak és Mihály Erzsébetnek Andta. Halász-Szabó Lászlónak és Deák Erzsébetnek Laura, Puskás Lajosnak és Nagyszőllősl Ágotának Lajos, Rédad Gézának és Halász Mária Évának Géza, Majoros Károly Józsefnek és Hegedűs Judit Gizellának Csaba Zoltán nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS Börcsök Miklós, Pintér Józsefné Farkas Mária, TajU Mihály, Pozdena Pálné Dombal Margit, Csiszár Imre, Zsarkó Gábor, Mannák János, Kátai József, Durst Ferenc, Tokodl István Ferenc, Gora Józsefné Varga Anna, Temesvári Sándor, Kiss István, Raffai Györgyné Szered! Rozália, Gercsó Mihályné Győrt! Erzsébet, Joó Lajosné Huszta Etel, Pataki János, Hajdú Istvánné Szabó Rozália, Kenyeres László, Császár József, Tóth Jánosné Sári Rozália, Juhász Imréné Lázár Katalin, Tóth Józsefné Terhes Lídia, Dudás István, Vlaszák Jánosaié Krampek Márta, Fehér Mlklósné Gadö Zsófia. SzaniszlóVarga Antalné Laczik Anna. Ribá István. Kis Máté, Máral Hona, Faragó Nándorné Molnár Erzsében. Varga Oszkár, Csíkos Pál, Keller Andrásné Tomasich Katalin, Kószó Mihály, Berkes Jánosné Zsombokl Margit, Kis Géza, Engedi László Antal, Balogh István, Dári Lajosné Sztupka Anna, Gémes Józsefné Tóth Regina, Ónodi Sándorné Török Lucza, Farkas Istvánné Turzó Viktória, Csányl József, Boros Bálint, Szabó Bálint, Zskar Jánosaié Nagy Erzsébet, Barna Péterné Csomor Ilona, Csereklyei Károlyné Eck Margit, Ruszin Pál, Olü Mihályné Molnár Ida meghalt. Molnár Zoltán A vereség Ez itt már valójában ártér lehetett, ha nem ls mindig Jött ki eddig a víz. Ezen az oldalon sem építettek mindenütt gátat; vagyis némely helyen egyoldalas volt a gát, itt eleve természetes szintkülönbség lehetett A fűzbokrok, nyárerdőcskék, dús zsombékdombok, vízzel csillogó mélyedések mutatták, hogy azért ez lényegében ártér. Nem is olyan rossz terep ez arra, hogy megkapaszkodjék rajta egy visszavonulóban levő csapatrész — gondolta András. Mert bár egy kissé mélyen fekszik, de nem olyan nagy a szintesés, hogy az ellenség támadása felülről sújtsa, s amúgy meg, különösen egyenként vagy kis csoportokban. nagyon jól lehet fedezni. Na de hát, egyelőre nem nagyon látszottak azok. akik itt szándékoztak megkapaszkodni. S akkor kiket védenek azok ott elöl a géppuskával? S éppen felcsapott, idáig hallatszott a románok rohamkiáltása. Egy rövid sorozat ugyan rögtön válaszolt rá, de hamar elhallgatott, s aztán már csak kézigránát-robbanásokat lehetett hallani. — Ez meg az a Laci, nem? Aki ott maradt a régi helyen, a hullák közt... Az ám. A gránátjaival. Elég gyorsan dobálta el a gránátjait Az utolsó gránátrobbanás után nagy csend támadt Na, most aztán jönnek, vagy nem jönnek. A csend kezdett túlságosan hosszúnak tűnni. — Közelebb engedi... — mondta most eléggé rezgő bajusszal a fekete katona. — Mindjárt kezdi a géppuska! Figyeld csak! Majd egy jó hosszú sorozatot mint az imént.. „ megkapják, amit kerestek.., mindjárt.., mindjárt De már mind a ketten tudták, hogy a géppuska nem kezd többé se hosszú, se rövid sorozatot, semmit. Hallatszott ugyan fegyverropogás; mindenfelől hallatszott, az ég minden tája felől. Csak az az egyetlen géppuska hallgatott el. S lám, ennek az egy géppuskának a némasága úgy hatott, mintha félelmetes, nagy csend keletkezett volna. Beléjük hatolt ez a csend, megbénította őket. — Ez a lengyel... — szólalt meg aztán a fekete bajuszú kiskatona. — Ez a lengyel nagyon jó egy gyerek volt. Losonc előtt rohamoztunk, a folyón keresztül..., tudod, az Ipolyon... Felbuktam, bele is fúltam volna, ha ki nem húz. De kihúzott átértünk..elvettük a csehektől a géppuskát, megfordítottuk. András úgy érezte, hogy csak azért beszél, mert még nem lihegte ki magát, nincs ereje továbbmenni, ö maga is nagy lélegzetekkel igyekezett csillapítani a szívét, tüdejét, hogy ha újra elindulnak, legyen elég szusz benne a következő pihenőig. Az a következő pihenő különben már a partközeiben kell hogy legyen. A katonát zavarta ugyan, hogy András nem figyel rá eléggé, de azért csak mondta, sehogy sem volf még kedve továbbindulni. Kényelmesebb ülést keresett magának, megtámaszkodott a fél könyökén. — Dumdum golyóval is lőttek a rohadtak! — mondta még most is tartó őszinte felháborodással. — Egész rákászt találtunk. — Ellőttétek? — Hogy képzeled? Feljebb küldtük..., mutassák meg Párizsban. Eh... Legyintett, hogy mit ér az ilyesmit Párizsban mutogatni. Aztán sóhajtott, és még mindig tovább beszélt: — Barátom, ha azok a fiúk most mind megvolnának! Nem hiszem, hogy így kotródnánk visszafelé, hanem gyerünk: neki!... A cseh miniszterek különben nem is hitték el, hogy az is lehetséges, amit mi ott véghezvittünk ... Rögtön le is váltották azt a tábornokukat. — Ezredes volt — mondta András. — Csak ezredes. Ez a csak megállította a fiút. Mintha az egészre vonatkozott volna. — Na jó, menjünk...! — mondta, és fel is tápászkodott. De mielőtt" a helyére lépett volna, még megkérdezte: — Ott voltál? — Zólyomig. Június hetedikén sebesültem. Ez viszont némileg módosította a mesélő és a hallgató viszonyát. Egészen más hangon kérdezte meg: — Igen, sebesültél? Zólyomnál? Súlyosan? — Semmi, comblövés. Két hétig voltam kórházban. — És..., érzed még? — A, nem, semmit Felvették a hordágyat; mentek. Most nem szóltak egy darabig, de nagyobb egyetértéssel mentek tovább. Erre már figyelni is jobban kellett; bokrot, zsombékot, vizet kerülgetni. — .,. Menyasszonya várja — mondta egyszer a katona. András nem is értette rögtön. — Kit? — Kit...?! Hát a lengyelt! Csuda rendes gyerek volt András nem rfzólt rá semmit. Mit is szóljon? Előbb egy kicsit még furcsa is volt, hogy a lengyelről egyszeriben múlt időben beszél, de hát igaza van, ezekről már hiába is beszélnének másképp. Ez a géppuska. Meg ez a parancsnok. Azelőtt nem is találkozott ezzel a fiúval. Hogy is mondta? Váltóállás, az meg minek, addigra dögök leszünk ... Pedig nem ártott volna az első roham visszaverése után rögtön tüzelőállást váltani... Bár hiszen mindegy. Nyilván megkerülték őket. Hát azért is jó lesz igyekezni. A románok, ha megszűnt az akadály, nem fognak ott letáborozni. Már olyan jól összeszoktak, hogy nem is kellett szólni, önkéntelenül is egyszerre nyújtották meg a lépést Egyszerre csak. közvetlenül mellettük porzott, sziszegett, de nem a hátuk mögül jött, hanem szemtől szembe. Levágódtak. — Ne lőj, te hülye! — ordított a kis fekete. — Tartogasd az ellenségnek! — Hát ti kik vagytok? — dugta fel a fejét két katona. — Én vagyok Klemenszó, 6 meg Vilzon! — Na fene, azt hittük, hogy már csak a románok jönnek. Felkapaszkodtak a kis bokros dombocskán. — Hát miutánunk aztán már igencsak. (Folytatjuk^