Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-10 / 134. szám

Üdülés — vágyak és lehetőségek Ismerd meg hazádat — mondja a mozgalom jelszava, s egyre inkább megérnek a föltételek is arra, hogy ez a jelszó valósággá váljék. Megérnek a föltételek, merthogy megjelentek végre, méghozzá tömegesen az oly régen várt igények, s egyúttal a lehetőségek is. Eredményesen urbanizálódik az ország, vagyis egyre több betonlakás épül, s aki korábban kertes házában szabadban tölthette szabad idejét, most egyre inkább vágyik a természetre a betonfalak közül. Hétvégeken, ünnepnapiokon Szegedről is, mint a többi városból, százak, ezrek indulnak útnak, merthogy a szabad szombatok erre bö lehetőségeket is teremtenek, s az egyre több autót értelmesebben használva is egyre inkább megszabadulnak helyhez kötöttségüktől az emberek. Százak, ezrek indulnak útra a hétvégeken. Ütnak indulnak, csak az a kérdés: hová? Kéznél van-e a természet? Alighanem bármelyikünk könnyedén sorolná fejből nevezetes kiránduló- és üdülőhelyeinket, a Balatont, a Duna-kanyart, a Velencei-tavat, a Mátrát vagy a Bükköt. Mindannyiunkat szép élmények kötnek e nevezetes helyek egyikéhez, másikához. Csak egy bajuk van: messze vannak, több száz kilométerre Csongrád megyétől. Túl messze ahhoz, hogy egy-egy hétvégi, kikapcsolódásra, pihenésre szánt kirándulás célpontjául szolgálhassanak. Peches helyén van Csongrád megye az országnak — mondhatnánk. Nincsenek hegyeink, fürdésre, kirándulásra alkalmas tavaink. Folyónk van ugyan több is, de megbízhatatlan barátok. Náluk sosem tudni, meddig tart a nyár, vagyis hányszor öntik el a hullámtéren levő strandokat.1 Alföldi erdőink pedig, amelyek tavasztájt még hívogatóan zöldek hűvös iombsátruk alatt, a nyár közepére — amint azt egy szakembertől hallottam egyszer — „sülevényessé" válnak, vagyis elveszítik árnyas, kellemes hűvösségüket. Ám meg kell alkudnunk azzal, amink van. s legalább meglevő lehetosegeinkkel meg kellene tanulnunk élni. Ügy látszik, évről évre inkább megtanulunk élni adottságainkkal. Egyre többen jönnek ugyanis rá arra, hogy nem érdemes egyszerűen nekivágni az utaknak, letudni kilométerek tucatjait, százait, semmiért. Egyre többen célt keresnek hétvégi kirándulásaikhoz, méghozzá közeli és értelmes célt. tí így mar áprilisban, az első tavaszias pihenőnapokon benépesednek például az erdei pihenők, amelyekből szerencsére már van néhány a Csongrád megyei erdőkben. Autók, autósok, már megint! — mondhatnánk bosszankodva. Ezért is kértem adatot Gulyás Antaltól, a Csongrád megyei tanács vb építési és közlekedési osztályának vezetőjétől. Jelenleg 33 ezer személygépkocsit tartanak számon a megyében, vagyis minden negyedik család rendelkezik gépkocsival. Ez már jókora szám, s ráadásul gyorsan nő is. Érdemes tehát odafigyelni például a mórahalmi erdőre, amely napisugaras hétvégeken több száz családnak nyújt kikapcsolódást, pihenést kellemes autóspihenőjében. Csakhogy kevés van az ilyen pihenőkből is. Gulyás Antal, aki hivatásából következően is alaposan ismeri a megyét, már újabb, szép erdőket sorol. Hogy szépek, kirándulásra alkalmasak, s pihenővel nem rendelkeznek, azt könnyű fölismerni a szemétről, amely egyre inkább betölti e helyeken a fák alját. Érdekes, a „kiépített" erdei pihenőkben alig látni szemetet. Pedig ez a „kiépítettség" is megérdemli az idézőjelet, hiszen egy-egy tűzhely, szemétgyűjtő, esetleg esőbeálló, csap és vécé az ilyen kirándulóhelyek minden fölszerelése. A kikapcsolódás, a pihenés és a természet iránti növekvő igényekről tanúskodnak erdeink növekvő szeméthalmai is. Arról pedig hogy egyszerű kirándulásokhoz viszonylag olcsón és egyszerűen megteremthetjük a minimális föltételeket arról pedig tanúságot tesz piéldául a mórahalmi erdő tisztasága. Egy-egy nap kellemes eltöltéséhez tehát viszonylag könnyen lehet biztosítani a minimálisan szükséges föltételeket. S e föltételek többnyire már meg is vannak például folyóink partjain amelyek a nyári strandszezonban fö célpontjai a kirándulni indulóknak. Csakhogy! Milyen kellemes is lenne Mártélyon, Csongrádon a Körös-torokban vagy Makón a Maros-parton egyegy éjszakát is ott tölteniük a kiránduló szegedieknek. Egy kicsit közelebbről megismerkedni a várossal a tájjal a folyóval, mentesen a görcsöktől, hogy esteledik indulni kell vissza, bekapicsolódni az utak benzinpáras autófolyamába. De jó is lenne közelebbről együtt élni a folyóval, a tájjal! S erre mód is lenne, hiszen kempingfölszerelések százai, ezrei porosodnak otthon, a lakásokban, hogy mindössze két hétre, a nyári szabadság ország-, vagy világjáró tartamára juthassanak szerephez. Pedig élmény, gyönyörű élmény lenetne a családnak, a gyereknek egyegy csodás éjszaka a mi folyópartjainkon is. Am erre egyelőre még nemigen biztatnak a lehetőségek. Múlt és jövő közt Szó volt egykor arról, hogy Atka-szigeten, nem messze Szegedtől, a holtág által bezárt területen üdülőterület létesül. Jó lett vona, nagyon jó, hiszen üdülési, pihenési lehetőségeket nyújthatott volna a megye jó része számára. Csakhogy az ott levő szántóföldeket vétek lenne kivonni a művelésből, így hát e terv sorsa bizonytalanná vált. S a jövő? Hamarosan hozzálátnak a csongrádi vízlépcső építéséhez, amely azzal biztat, hogy vagy tizenöt-húsz év múltán egy gyönyörű üdülőterülettel is gazdagodik a megye. Csak hát igencsak távoli ez az időpont, s addig várhatóan igényeink is növekedni fognak az üdülés, pihenés iránt. Mindenképpen érdemes körüljárnunk tehát azt. amivel most rendelkezünk. Faházak, . üdülők, lábon álló csodaházak százai sorakoznak folyópartjainkon. Néhol, mint a szegedi Sárgán zsúfoltan és rendezetlenül, másutt, mint Csongrádon, a Körös-torokban levő strandon, rendezett és tetszetős levegösséggel. Jó pár száz épület, s még több száznak jut is hely a partokon. De tekintsük ezt most magánügynek, legalábbis addig, míg nem zavarják az értékesebb vízpartok más, közösségibb hasznosítását. Ez néhány száz család ügye, s hogy sok ezeré legyen, annak amúgy is gátat szab a beépíthető területek korlátozottsága. Hiszen Csongrádon még vagy kétszáz, Mártélyon nagyjából ugyanenynyi, s a makói Maros-parton is legföljebb egy-kétszáz épület elhelyezésére van lehetőség egyelőre. S őszintén szólva nem is érzem túlontúl közügynek azt, hogy magánépületek helyet vesznek el közösségi célokra is használható partokon, s ha keveset is, de közpénzekből is igényelve ráfordítást ezekre a partszakaszokra. utak. vízvezetékek stb. építésére, fönntartásra. területrendezésre. Sokkal szimpatikusabb, s főleg a jövőben sokkal több ember számára lehetőségeket biztosító megoldásnak tűnik az, hogy az útnak induló, ahová megy, ott szállást is találjon. Legalább a sátrát legyen hol felvernie. Ügy tűnik, ez a megoldás mindenképpen olcsóbb, egyénnek és társadalomnak egyaránt. Csakhogy ez sem éppen olcsó mulatság. Alighanem a csongrádi Köröstorokban található a megye legszebben kiépült üdülőterülete. Fekete Mihállyal, a tanács vb. műszaki osztályának vezetőjével, és Ormos Lajossal, az üdülőterület vezetőjével indulunk megnézni a kempinget a levegősen beépült folyópart még iszaptól borított aszfaltútján. Most vonult visza a víz, s abban reménykednek, hogy az igazi szezonig már nem is tér vissza. Nyolc éve. 1971-ben nyílt meg itt a kemping, a Tisza egyik legszebb strandja mellett, árnyas fák alatt. Már 38 kétágyas faházzal rendelkeznek, s kétszázan találhatnak helyet itt maguknak sátorban. Igazi üdülőhely lehetne, csakhogy ártéren épülj:, a szezon a folyó szeszélyeitol függ. Tavaly például a szezon elvileg 150 napjából csak 88 napon fogadhattak vendégeket. Csoportokat és egyéneket egyaránt kellett már szállás nélkül továbbküldeniük, ami már csak azért is kellemetlen a számukra, mert külföldön is egyre inkább híre megy a kellemes csongrádi strandnak, a Tisza szépségeinek. Éppen ezért már tervezik az új kempinget, amelyet a mentett oldalon építenének föl a tervek szerint 1985-re. Igaz, messze még ez az Idő, de ha nincs kint a víz, a mostani kemping valóban kellemes, s ami szintúgy figyelemre méltó: bevételeiből eltartja önmagát. Vagyis, még a víz szeszélyeitől alaposan rövidített szezonokban is gazdaságosnak mondható. Mártély kempingje is hasonló bajokkal küszködik, amit itt Ugyan még a szúnyogok is tetéznek. Széphegyi László, a vásárhelyi tanács vb. műszaki osztályának vezetője szkeptikusan jegyzi meg: a szűnyogtalanításhoz százezrekre volna szükség, hiszen az egész környéken irtani kellene. Erre nyilván nincs lehetőség, de úgy tűnik, nem is létkérdés, hiszen a mártélyi kempingnek is évről évre rendszeresen visszatérő látogatói vannak, még külföldről, Kanadából is. Hogy miért? Nem mindenki világvárosokba, zsúfolt fürdőhelyekre vágyik. Van, aki a háborítatlan őstermészetet szereti. Csakhát ez a természet sem háborítatlan, ha emberi igényeknek is eleget kellene tennie. A kemping az év nagy részében itt is víz alatt van, s a nyolc faházban elhelyezhető 26, s a sátrakban elháló 300 vendég helyét a szezonban is sokszor víz borítja. Éppen ezért készítették el a terveket, amelyek szerint jövőre a mentett oldalon megkezdik az új táborhely építését, ahol százan faházakban, háromszázan oed'g sósakban találhatnak helyet. Csakhát ez is 10—12 millió forintba kerül majd. S a kemping egyelőre Mártélyon ráfizetéses. Makó, amely még számításba jöhet ilyen kirándulásokra, ismét más eset. Elkészült ugyan az új kemping, ám messze a Maros-parti üdülőterülettől. A város másik végén, a 43-as út mentén, nem elsősorban az üdülők, inkább a tranzitforgalom szolgálatában. Pedig gyönyörű az árnyas fák között megbúvó Maros-part, s az ember óhatatlanul arra gondol: de jó lenne a stranddal összekötve egy kis nyári sátorozóhely az itt ü'';'Tni számára. Hiszen ott van víz, mosdó és még sok minden, ami egy igénytelenebb táborhelyhez szükséges... Az egyszerű is elég Ha megyén belüli hétvégi kirándulásokra, egy-két nap, egyegy éjszaka olcsó, de pihentető és kellemes eltöltésére gondol az ember, sehol sem vár csodákat, csak egyszerű, az elemi kényelmet és higiéniai követelményeket kielégítő lehetőségeket. S ez nemcsak nálunk van így, mert a nemzetközi turizmus rohamai is mindig azokban az országokban jelentkeznek, amelyek vízpartjain még többnyire csak egyszerű sátorhelyeket, egy-két kisvendéglőt talál az idegen, a háborítatlan természetben, hogy aztán megcsappanjon a vendégek száma, amikor mind több vadregényes kis kempingek helyét foglalják el a szállodák beton- és üvegkolosszusai. Az emberek szeretik a természetet, s az egyszerűséget, csakhogy a mi körülményeink között sokszor az egyszerű sem olcsó mulatság. Három üdülőterületét vettük eddig sorra a megyének, amelyek alkalmasak lennének nemcsak fél napos kirándulásokra, fürdőzésre, hanem v'alóli pihenésre, s egy-két napos ott-tartózkodásra is. S bár — talán a csongrádit kivéve — mindegyik csak nagyon szerény lehetőségeket képes biztosítani mostani formájában, fenntartásuk, minimális fejlesztgetésük évente így is százezrekbe kerül. Márton Ferenc, a makói tanács vb műszaki osztályának vezetője például arról számol be, hogy a Dél-alföldi Idegenforgalmi Intéző Bizottság évente átlagosan vagy 150 ezer forint támogatást ad az üdülőterületek fejlesztéséhez, azon fölül, amit még a város költ erre a célra és fönntartásra. Mártély fejlesztésére évente átlag ugyancsak 100—250 ezer forintot ad az intéző bizottság, de hát ez sem sok, mert a város. Vásárhely, 1977—78-ban például több mint 700 ezer forintot költött a strand fejlesztésére, 1977ben 320 ezret útépítésre, hogy .csak a nagyobb összegeket soroljuk. Illetve, nem is a nagyobbakat, mert például a képzőművészeti ifjúsági tábor eddig 5 millióba került, s jövőre, a tervek szerint, újabb 2,5 milliót fordítanak fejlesztésére. És Csongrád? Az idegenforgalmi bizottság évente 2—300 ezer forint hozzájárulást ad, s a tanács ezt általában még vagy félmillióval pótolja meg. Vagyis, az egyszerű, szerény körülmények biztosítása, csak a fönntartás is, évente százezrekbe kerül, a fejlesztés igényeiről nem is szólva. Igaz, a minden évben megtett erőfeszítések eredményeként lassan sikerül előrelépni. S ez az előrelépés annál is inkább indokolt, mert noha a három közül egyik üdülőterület sem forog egyelőre kacsalábon (s remélhetőleg nem is fog), mindegyik valami mást nyújt, más szépségeket az érkezőnek. Csongrád nagyszerű strandot, Makó a Maros-partot erdőkörítéssel. Mártély pedig a pihenés, csónakázás, horgászat örömeit, érintetlen ártéri őstermészetben. S ez is szempont lehet, nem is akármilyen. Mártély például a harmadik tájvédelmi körzete volt sorrendben az országnak, a Balaton és a Dung-kanyar után, mint amelyik egyedüliként marad meg érintetlen tiszai tájnak. Érdemes idézni a dokumentumból: az Országos Vízügyi Hivatal elnökével egyetértésben — tájképi, növényés állattani értékeinek megtartása érdekében, a tudományos kutatás és az alkotó művészi munka biztosítására, továbbá a természet iránt egyre növekvő társadalmi igények kielégítésére — a Tisza mártélyi hullámterét és a hódmezővásárhelyi hullámtér egy részét tájvédelmi körzetté nyilvánítom." S az aláírás, 1971. március 15-ről keltezve: dr. Tildy Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke. Igaz, a természetet hozzáférhetővé kell tenni, anélkül, hogy megbontanánk benne azt. ami vonzó, vagyis éppen önmagát. Sajnos, ez is pénzbe, nem is kevésbe kerül, hiszen például megoldatlan a mártélyi holtág folyamatos vízcseréje, s emiatt nyár végén már iszapszagú a víz. A megoldás vagy 50 millióba kerülne, de minimum 10 millió lenne egyetlen átemelőtelep, amely folyamatosan friss vízzel láthatná el a holtágat. Egyelőre csupán egy zsilip épült a holtág alsó részén, hogy legalább a vízszint szabályozására mód legyen. És megszületett az a rendezési terv, amelynek alapján igyekeznek fölszámolni a korábban kialakult rendezetlenséget, s amelyre támaszkodva a városi tanács végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy 1980 végéig mintegy száz régi magánüdülőt föl kell számolni, hogy az üdülőövezet végre rendezettebb legyen. Vannak tehát üdülőterületeink, amelyek — ha lassan is — fejlődnek, alakulnak, változnak. Tervek már többnyire vannak fejlesztésükre, pénz már kevésbé, de így is, jelenlegi állapotukban is, sok ezer embernek nyújtanak jó lehetőségeket kikapcsolódásra, pihenésre, üdülésre, akár egy-két napos ott-tartózkodásra is. És a jövő? Amikor Varga Józsefnél, a Szeged Tourist vezetőjénél érdeklődöm, szinte csak olyan elképzeléseket sorol, amelyek szépek, hasznosak, csak éppen az idegenforgalom főútvonalait veszik célba. S ez érthető is, hiszen a kevés pénzt elsősorban oda kell koncentrálni, ahol a leginkább feszítenek az igények, s ahol a legvalószínűbb a befektetések visszatérülése. Mert az arányok is elgondolkodtatok. Tavaly a szegedi kempingben 40 ezer belföldivel szemben 62 ezer külföldi vendég fordult meg, a makóiban pedig, két hónap alatt, 1400 belföldi és 15 ezer külföldi. Óriásiak tehát a tranzitigények, s nyilván ide kell egyelőre összpontosítani a fejlesztéseket is, gazdasági és idegenforgalom-politikai érdekek egyaránt így kívánják. Nem is nagy baj ez, hiszen a megyén belüli üdülési lehetőségek fejlesztése nem túl sokat kíván. s a lehetőségek fejlesztése nyilván az érdeklődés növekedésétől függ majd. Egyelőre a meglevővel kellene jobban gazdálkodnunk, önmagunknak is jobban igénybe vennünk. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy ami már megvan, azt folyamatosan használhatóbbá is kell tennünk, szűkre szabott erőforrásainkból. Használhatóbbá úgy, hogy közben ezek a folyó menti tájak ne veszítsék el legfőbb vonzerejüket. Mármint azt, hogy még szerves részei a természetnek. SZAVAY ISTVÁN