Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-29 / 150. szám

4 Péntek. 1979. június 29. Az embert lélek rejtelmet kiismerhetetlenek. Tudjuk, e megállapítás már közhelyszámba megy, s hogy mégis leírjuk, annak alapos oka van. Nemrégiben személyesen kereste fel szerkesztőségünket egy olvasónk, aki „ajándékot" is hagyott a k'ostalada soron szerkesztőjének asztalán. Az „ajándék" egy ,'iteres üveg volt, melynek tartalmáról, a zavaros, rozsdasztnű üledéktől sűrű vízről múlt heti összeállításunkban íriunk is. Az ivóvízügyben protestáló olvasónk nem tartotta titokban kilétét, „inkognitója" felfedésére szükség volt azért ls, hogy pontosan lejegyezhessük, kit — kiket — érint a gusztustalan, undort keltő ivóvízzel kapcsolatos gond. Méltányolva a panaszt, s mert hasonló problémától indíttatva mások, például a Horváth Mihály utca 7. szám alatti lakosok ts Jártak már szerkesztőségünkben, úgy vélttik, az észrevéitel megérdemli a nyilvánosságot. Közzétettük tehát, s nem titkoljuk, azzal a szándékkal. hogy ily módon talán .sikerül az illetékeseket rábírni arra: érdemben foglalkozzanak az üggyel, intézkedjenek, hogy az érintettek Lakásaiban tiszta, emberi fogyasztásra alkalmas víz folyjon a csapokból. A Postaláda megjelenését követően ismét felkeresett minket olvasónk. Bosszúsága nem ismer* határt, dühösen kérte rajtunk számon: miért irtuk ki a nevétNos, talám értik, kedves olvasóink, miért kezdtük a fenti sorokat az unos-untalan emlegetett közhellyel. Hogy sürgethet megoldást, hogy követelőzhet az, aki saját problémáját sem alkarja felvállalni, aki azért pöröl, kilincsel, hogy személyes gondjáért álljon ki más? Érthetetlen a jelenség, s hogy szóvá tettük, ahhoz nemcsak az ivóvízügy szolgált apropóul. Mert örömmel nyugtázzuk, olvasóink kedvelik — s olvassák — hétről hétre visszatérő összeállításunkat, ezt a levelek sokasága bizonyítja. De képtelenk vagyunk megérteni; azok, akik egy-egy témában tollat ragadnak, s úgy érzik, a nagy nyilvánosság előtt is el kell mondaniuk véleményüket miért burkolóznak névtelenségbe? Aláírás gyanánt miért elégednek meg az „Egy lakó", az „Egy többgyerekes szülő", az „Egy régi előfizető", s hasonló „szignók" odabiggyeszléaéveL Lehet udvariasan Is Hollót' Arpádné, Vedres utca IX szám alatti olvasónk leveléhez nem ie kell kommentár: „1970. június 15-én délben betértünk ebédelni a Birka csárdába. Kolléganőimmel rendeltünk egy-egy gombé* szeletet A felazolgálónő nagyon udvariasítn és előzékenyen körülbelül tíz perc múlva fel ie szolgálta a megrendelt ebédet Ami ezután következett, azért csak gratulálni lehet a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalatnak. • kolléganőm villája „meghajolt" a hússzelet előtt Én ie próbáltam a húst feldarabolni, sajnos, csak azt értein el, hogy a szoknyám tiszta zsír lett. Bátortalanul, de megkértük a felszolgálónőt, hogy az ehetetlen nyers hús Visszhang Múltheti összeállításunk Értük, vagy ellenük? alcímmel megjelent írása vihart kavart olvasóink körében. K. J.-né levele kapcsán azt tettük ezóvá, hogy sok felnőtt Ingerült és türelmetlen, ha a más gyerekének cslntalanságáról van szó, a ahelyett, hogy saját gyermekkorára, saját Játékaira, netán haszontalaneágalra ie emlékezne, kíméletlenül kikel a „hangoskodó", zajongó gyerekek ellen. Ez ügyben protestáló olvasóink nyilvánvalóan félreértették eoratnkat. Szándékunk az volt, hogy megértessük a — valószínűleg gyermektelen — családokkal: az apróságok játéka, ugrándozása, -zsivajgása a bocsánatos bűnök közé tartozik. A gyerekektől nem várhatjuk el, hogy a felnőttek eszével gondolkozzanak, ahogyan arra sem mindig figyelnek, hogy viselkedésük zavarja-e a környezet nyugalmát. Lakótelepi gyerekekről lévén szó, különösen Indokolt a megértés, hiaz — gondoljunk caak saját gyermekkorunkra — nekik sokkalta kevesebb lehetősegük van önfeledt játékra, arra, hogy „kitombolják magukat". S még egyet: a lakótelepeken, az 50—60 lakásos panelházakban élőknek meg kell érteniük, az új életforma új alkalmazkodóképességet kíván, például több türelmet a gyerekek játékai Iránt. Az alkalmazkodás persze mindenkire vonatkozik, s abban igazat adunk levélíróinknak, köztük Pásztor Jánosnénak ée Zalavári Józsefnek, hogy a szülőknek el kell érniük, gyerekeik hangoskodással, „csatazajjal" ne zavarják a házak ldŐ6, beteg, vagy éppen pihenni vágyó lakólnak nyugalmát. A lépcsőház valóban n«m játszótér, ám azzal, hogy az utcán, a parkokban zsibongó gyerekeket is csendességre kellene szoktatni, semmiképpen nem érthetünk egyet... Ismét az ivóvízről Ismét az Ivóvízről szólunk, s ezúttal nem szegedi, hanem egyik zákányszéki olvasónk levelétől indíttatva: „Felháborodással olvastam, hogy a Klauzál téri lakók milyen, vizet kénytelenek inni. Mintegy válaszképpen ragadtam tollat. Én elhiszem, hogy gusztustalan az említett ivóvíz, még ha leülepszik is a tartalma. De hígygyék el, még mindig jobb, mint az a víz, mely nálunk, Zákányszéken van, mert ez: kukacos. Igen, jól értették. Négy-öt milliméteres piros, élő kukacok úszkálnak benne. S ezek semmiféle könyörgésre nem hajlandók leülepedni. Ebből a vízből Iszik, főz, mos és tisztálkodik már jó két hete a falu lakossága. Óvodások, napköközlsek, egyszóval mindenki... Amikor először észreMindenkinek igaza van? helyett hozzon egy sertéspörköltet. A hölgy nagyon udvariasan elvitte a tányért. Kisvártatva megjelent, de nem pörkölttel, hanem a nyers hússal, amit saját bevallása szerint nehezen, de sikeresen feldarabolt A meglepetéstől még fel sem ocsúdtunk (a körülötttünk ülő vendégek sem), amikora felszolgálónő mosolyogva megjelent mellettem egy félméteres konyhakéssel és udvariasan felajánlotta, hogy feldarabolja az én gombás sertésszeletemet is. Bevallom, éhesen, de azzal a jóleső tudattal távoztunk a Birka csárdából, hogy itt mindent megtesznek a kedves vendégért" Mit tehetett a szakmáját most kezdó asztalos, amikor az ajtó- és ablakkeretek végre megérkeztek az építkezésre, de nem voltak rakodók? Ki morgolódna enynyi pluszmunkáért, ha azt közösen végzik? Nem is kellett morgolódnia. A boltba is szaladt szívesen, hozott a cigaretta mellé tört is. Nekünk bezzeg nem volt ilyen jó dolgunk — mondták az idősebbek. Igazuk volt. Aztán, ha a némi ambíciót és kíváncsiságot eláruló ifjú nem bírt energiáival és alig várta, hogy a szakmájával is közelebbi ismeretségbe kerüljön, vagy csak próbára tegye a képességeit — ilyenkor a józanabbja csendesítette: mi a fenének ugrál, nem tőle, a kisebb fizetésűtől várják, hogy a brigád teljesítményét az egekbe tornássza. Hősünk is megvitatta magában az ügyet, és úgy látta, valóban nevetséges enynyl pénzért annyira ugrálni. Neki ts igaza volt. De egy kezdó végül is nem akar örökösen kezdő maradni. Megpróbált átfészkelódnl valami keményebb csapatba, ahol ha csak tehetik, „rávernek a melóra", ahol nincs kecmec, ülepvakarás, mert zsebre megy a játék, és a normát mindig hozni kell, különben átpasszolják a komolyabb fogásokat másoknak. Be is került — például — többgyermekes családapák, rátartian szívósak, alaposak és dörzsöltek közé — olyanok közé, akik a sok oklevél, plakett, emléklap miatt már jól ismerték a vállalatvezetők kezének szorítását —, egyszóval ahol nem lehetett „linkelni", sétálni és okos fiút játszani. Aztán jött ts a várva várt időszak, jött a hajtás: most megnyomjuk fiúk, mert az isten és a fónök is úgy akarja, nem is beszélve a pénztárcánkról. És hősünk kénytelen-kelletlen ácsorgó lett a lázas munka záporverésében, igyekezete ellenére tébláboló, hiszen ő, akinek a legalacsonyabb volt az alapórabére a brigádban, csak a többiek zsebére ügyetlenkedhetett volna. Megmentésére jött aztán határozat is, majd egy másik is. Az írottak szerint patrónus kell a fiatal szakmunkás mellé, hogy szakmájának gyakorlati fortélyait megismerhesse, és a brigádban is szívesen maradjon. Csakhogy találni kellett volna valakit, aki nem érzi nyűgnek ezt az apáskodást, ajánlkozó, aki a szebb jövőre jogosult fiatalembernek a hóna alá nyúl szívesen. Hanem nálunk, a szakszerelőiparban így is alacsonyak az átlagbérek, és akit végül szükségből állítanak az Ifjú mellé, csak egy „kipicézett baleknek" érzi magát, akinek ezentúl egy nem kívánt terhet ls vállalnia kell. Érhet a vád, hogy a példa sarkított, azonban a sorolható ellenpéldák a meglevő helyzeten nem segítenek. Hősünk, akinek munkájára, és munkájának körülményeire nem volt módunk igazán figyelni, asztalos révén nem az ajtófélfának, hanem csak a vállalatnak mondott búcsút. Ha olyan helyre került, ahol több pénzt kap, igaza van — hiszen ott bizonyára képzettsége szerint is többet követelnek tőle. Legalábbis népgazdaságunk, tehát mindnyájunk számára ez lenne a legideálisabb lehetőség. Még korántsem jelenti azt, hogy a pénz után liheg. Talán csak türelme nincs, hogy végigjárjon egy agyontaposott utat, talán csak — jó esetben — szakmai fejlődését félti. De van ennél sokkalta egyszerűbb válasz ts. A szerelőipari szakmák számára általában mindig vannak nyitott kapuk; az otthonhozcsaládhoz közelebb levő szövetkezetek, nagyobb maszekolásl lehetőségek, egyénileg is vállalható felelős, ség mellett hasonló, esetleg magasabb kereset. És sorolhatnám. Végezetül, ha a szakmunkásnak más lehetősége nem marad, hogy munkahely is munkahely között különbséget tegyen, még mindig megítélheti környzetét az öltözők és zuhanyrózsák száma, a munkásszállítás színvonala, az ebéd minősége szerint,, Bóka Róbert Szeged Nyugdíjasok a közéletbon Csendes ajánlkozás vettem, hogy milyen a víz, édesapám szólt a helyi vízmű kezelőjének. Ennek már több mint egy hete. ö megnyugtatott bennünket, hogy a jelenséget ő is észlelte. De azóta semmi nem változott, s kénytelenek vagyunk ezt a vizet használni, mivel nincs más. S ezért fizetjük a vízdíjat?" összeállította: Ladányi Zsuzsa Nem vagyunk messze attól az időtől, amikor a 10 millió 700 ezer főnyi lakosságunkból kereken kétmillió — nyugdíjas lesz. ók kikerülnek tehát az „aktív keresők" táborából. A nyugdíjasokra fordított összeg évről évre gyarapodó milliárdokban fejezhető ki. A ma nyugdíjasa. Jóllehet, tegnap még aktív volt, s növelte a nemzeti jövedelmet, ma „passzív kereső", sok sok évi munkája után, kezdi kivenni a közösből annak az értéknek kamatait, amelyet megtermelt. Ennyit a számokról' és a pénzről. A nyugdíjasokról szólva dolgunk ennél sokkal több. A kérdés az, hogy mennyire tudja hasznosítani társadalmunk, népességünk azt az óriási energiamennyiséget, amely a nyugdíjasokkal „tartalékba kerül"? A felszabaduló és mégis, bizonyos fokig kihasználatlan energiáról kell szólnunk, amelynek sorsa, nemzeti értékhordozó szerepéből adódóan sem lehet közömbös. Az időskorúak, a nyugdíjas népesség tevékenységének köre több területen vizsgálható. Nem fontossági sorrendben, inkább önkényes megállapítás szerint. A nyugdíjas korú nők és férfiak „továbhdolgozásának" egyik lehetősége: a közösségért végzett közéleti tevékenység volna. Egyszerű és kézzelfogható dolgokról van szó. Elsősorban arról, hogy a szellemileg friss, egészségi állapotát tekintve kielégítő kondíciójú nyugdíjasok nagy tábora — és szerencsére ők vannak többségben — társadalmunkban olyan közéleti tartalékot Jelent, amelyről semmiképpen sem mondhatunk le. Kell, hogy feltételes módban fogalmazzunk, mert ezeknek az energiáknak tetemes részéről sajnos — ténykérdés — lemondunk! Akár a Népfrontnál, akár a nőtanácsi, vagy a különböző tanácsi nyilvántartásokban lapozgatunk az adatok kőzött, szembetűnő: nem a lakossági számarányához mérten vesz részt a nyugdíjas korú lakosság a különböző közéleti teendők végzésében. S nem is elsősorban a különböző látványosabb, reglsztrálhatóbb tisztségekről van szó. Ami lényegesebb: rengeteg a csendes felajánlkozás — segíteniakarás, ez csupán jelzés arra, hogy mennyi mindent tudnának tenni falujukért, városukért a nyugdíjaskorúak. Sajnos sokszor viszonzatlan, kihasználatlan marad. A Népfront egyik tanácskozásán sorolta fel az előadó, hol s milyen nagy mértékben lenne szükség az egészséges idősek tevékenységére. Véget nem érő volt a lista! Lakóbizottsági munka, társadalmi akciókban mozgósítás, kismamaklubokban ügyelet, társadalmi rendezvényeken való közreműködés, Művelődési programokban rájuk vár a szervezés sok teendője. Sok dolguk lehetne a köztulajdon vigyázásától, egészen az önkéntes rendőri munkáig.., Különösen a városok új lakótelepein lenne mód újfajta, eddig nem is „jegyzett" munkák végzésére. Ott, ahol amúgy is roppant mértékben ráutaltak lennének a fiatalok az idősek okos szavára, segítő ajánlkozására. A hívó szó s az elengedhetetlenül szükséges szervező, mozgósító erő, módszer, azonban sok helyütt hiányos még. Arra az egyszerű, kézenfekvő igazságra, hogy az időskorúak munkavégzési igényeit csak óhajtani nem elég — még mindig nem mindenütt döbbentek rá, társadalmi tanácsi szerveknél, szervezeteknél .,. Azok a nyugdíjasok, akik közéleti tevékenységet végeznek (s gondjaink ellenére sok tízezren vannak ilyenek), gyakran a fiatalokat is megszégyenítő odaadással és munkabírással teszik dolgukat. Szakértelmükkel, hozzáértésükkel kevés gond akad, hiszen sok-sok évnyi tapasztalat, szó szerint életbölcsesség határoz meg módszereket és ötleteket. Más kérdés, hogy figyelmességre és támogatásra vár. nak. i Kiaknázatlan kincsesbá. nyánk a közéleti teendőit ezerféle ágában a nyugdíjasok nagy serege. Érdemes lenne közülük sokat, nagyon sokat ismét behívni a sor. ba... Várkony! Margit Gárdonyi Géza A szerelem filozófiája Egy agglegény elmélkedése ív. Villám volt, tűzzel átcikázó. Galamb volt, szívemen átröppenő. Ajkunkon megpezsdült mézforrós. Egy azázadréaz percnyi üdvösség, belemártva a szerelem tengerébe, szívem örök édességéül. S a következő pillanatban az anyja az ablakról kinyúlva olyat vágott a tarkómra a kovászos kanállal, hogy Ijedtemben azt sem tudtam mondani: Jó napot! Csók nélkül olyan volna a szerelem, mint a kert virágok nélkül, az éj csillagok nélkül, nyári reggel sugár nélkül. Nem ls mutat föl a történelem egyetlen egy példát sem arra, hogy valamelyik szerelem csók nélkül esett volna meg. Mert nem kell ahhoz semmi tudomány. Pénzbe se kerül. S minél többet oszt belőle az ember, annál több marad. Az igaz. hogy ez a maradvány aztán vagyont nem képez. Pedtg a szívnek örök birtoka ez. A virág elvész, de illata megmarad. A szerelem is meghervad a szívben, de a múltak emléklapjairól boldogságot susog az elszáradt virág. Csupa illúzió a szerelem. A szívnek kóprázata. Az illúzió méze van a csókban is, melynek édességétől megrészegül a lélek. A csókot nem találta föl senki. Vele született a földdel a teremtés reggelén. Az ég csókolja a földet. A napsugár a tengerhullámot. A virágok összehajtják bájos, parfümös arcaikat, és ölelkeznek a leveleikkel. A galambok a lombok között csókolják egymást, s az ember mindenütt, ahol a szerelem csókra ingerli. A csók égi találmány. A csók lángjából emberlélek lesz; néha megmarad, néha elszáll vissza a mennybe, mint a napsugár, mint a virágillat. De ezt nem látja senki, csak a poéta. A poéták ártatlan emberek. Szabad nekik belenézni a föld rejtelmeibe, a csillagok honóba, az Isten arcába is. A tudósok azért nem látnak ennyit, mert az Isten ismert kapzsi természetüket. Ha a tudóst is fölszabadítanák, mappára szedné a mennyországot, fölboncolnó az angyalokat, és lombikokba rakná a sphaerókat is. A föld is egy sphaerája az égnek. Zenéje a minden pillanatban elhangzó miriádnyi csók. De ezt csak egy másik sphaerából lehet hallani, különben régen kottára szedték volna a muzsikusok. Nem is én vagyok az első. aki a csókot magyarázza. Algebrára húzta azt már sok elmélkedő. De. mert a csók a mennyek kapuja, zárva van annak a titka a halandó előtt Érezni szabad mindenkinek. Tudni senkinek. Azonban a mindent körülíró tudósok mégis meghatározták a csók mivoltát. A természettudós delejvlllamos szikrát keresett benne. A negatív és pozitív villamosság találkozását. A dőre! Mintha származhatnék igazi csók máskülönben, mint két pozitív Ingeráramlatból I Az antropológus az ajkak idegvégeinek érzékenységében keresi a csókot. Az idegvégek olyanok, mint a zongorahúrok: lenyúlnak a szívig. S ha két ilyen billentyű érintkezik, a húrok mind a két szívben édes accordóiban zendülnek meg. Akármint áll a dolog, ténv az, hogy a csók a legnagyobb földi jó. Az igazi szerelem csókjában megsemmisül minden földi nyomor és szenvedés. Meleg sugár lehullása az a mennyből. a földi sötétségbe. Villámlobbanós. Gyönyörben való holtrészegség egv pillanatra. Sok országnak jutott kegyelem egy csókért, mióta ember él a földön. És sok ember halt meg egv csók miatt, mióta asszony forgatja a földet. A történelem fejezetei csókokra volnának os?tva. ha a mindentudó Isten beállna historikusnak, és lediktálná a népek történetét. Ki tudja így. Júdás 30 ezüst pénzért adta-e el Krisztust. vagy 30 aranycsókért? Ki tudja. Ephialtés (athéni politikus — időszámításunk előtt 461-ben meggyilkolták —) nem-e egy perzsa szépség csókiát vette meg Görögországért? Ki tudja, nem-e aszszonyát kereste Tamerlán (TlmurLang (1336—1405)? Ki tudja, nem-e asszonybosszú élesítette ki Brutusnak tőrét? Ki tudja, nem-e asszonvkéz vezette Napóleont a kaszárnyától a trónig. a tróntól a rabszigetig? (A befejező rész következik.) J