Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-27 / 148. szám

8 Szerda, 1979. június 27. DM röviden Véradók Igazmondó Remélem, nem haragszik meg, hogy csak így a szemébe vágom, az igazságot, de maga a legjobb ember, akivel valaha is találkoztam. Sok bajom volt már a szókimondás­ból, de nem érdekel: maga igen nagyszerű ember, jobb. ha tőlem tudia. Ezt akár a háta mögött is megmondom! Mert mondhatnám azt is. amit a szomszédok, hogy maga egy utolsó tolvaj, csirkefogó, aki az állatkert­ben kinyújtotta a nyelvét a sakálra, és letegezte a krokodilt. Vagy amit a kollégái beszélnek. Hogy amíg a kocsmában ivott, három gyereke is éhenhalt. Persze, ha látja őket, bi­zonyára nem hagyja, hogy éhenhal­janak. De nem látta őket. mert be­csukták a kocsmaajtót, hogy ki ne menjen a meleg. És arról már kevesebbet beszél­nek a rosszakarói, hogy maga el­ment az anyja temetésére! Pedig mozijegye volt a délutáni előadás­ra! S maga erre mit tett? Na. mit? Kicserélte a mozijegyeket az estire, csakhogy ott lehessen a temetésen. Persze, ezt az esetet már ritkábban említik meg az irigyei. Mindezt csak példaként emlitem. Azért is az asztalra csapok, lesz. ami lesz. kéremalássan. A bátor kritikát bátorítják. Mindössze egy minisztert ismerek közelebbről, mégsem félek megmondani: maga a legnagysze­rűbb ember, akivel valaha is talál­koztam. S ha valaki mást állít — hát attól függ. ki az illető; lehet, hogy neki is igaza van. És akkor neki is megmondom, hadd tudia meg: magónak mindig igaza van. Jó. ha ezt megjegyzi magának! Egyszer és mindenkorra! S ha nem akarja meghallani a bátor véleményt, hát a fülébe ordítom: maga nagyon ki­váló ember, hallja csak! S ha így sem érti. elmegyek a legvégsőkig: megmondom a háta mögött, lesz. ami lesz. Mostanában gyakran verem az asztalt, kettőt mór összetörtem. A kárt a szakszervezet- fizeti. Két fő módszerem van. Bátran a szemébe, vagy vitézül a háta mögött. Sok kel­lemetlenségem volt mar emiatt, el­hiheti. Maga igen kiváló ember, ha még nem mondtam volna. De hol vannak a kitüntetései? S miért lyu­kas a gomblyuka? Látja, jár a szám. mégsincs sem­mi bajom. Mondja meg maga is nyugodtan a véleményét, lesz. ami lesz. Persze, nem lesz semmi. Tudja, mikor történt ebben az országban utoljára valami? Fogia be a fülét és a számat, akkor elmondom. Nem kenyerem a cifra beszéd. Ha kell. az asztalra csapok, időnként odahatok. Két fő módszerem van, magának elárulom: bátran a szemé­be és vitézül a háta mögött. Ha megjegyzi, nem felejti el. Föld S. Péter Somogyi Károlyné felvétele Évente általában kétszer rendeznek véradó napot a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát központi telepén. Idén janu­árban 80-an. tegnap, kedden délelőtt 203-an tartották kar­jukat a tű alá, hogy segítsenek beteg embertársaikon Nyári idő Várható időjárás szerda estig: általában kevés fel­hő, száraz, meleg idő, né­•hány helyen zápor, zivatar. Általában mérsékelt, válto­zó irányú szél, a várható legmagasabb nappali hő­mérséklet szerdán 27—32 fok között. KGST SZAKÉRTŐI TANÁCSKOZÁS KGST szakértői tanácsko­zás kezdődött kedden, Mo­sonmagyaróvárott a szálas­takarmány termesztéséről, betakarításáról, tartósításá­ról és gépesítéséről bolgár, csehszlovák, lengyel, ma­gyar, NDK-beli, román és szovjet szakemberek rész­vételével. A témakörben eredményes kísérleteket foly­tat. s a gazdaságok részére hatékony módszereket, tech­nológiákat dolgoz ki a Keszt­helyi Agrártudományi Egye­tem mosonmagyaróvári Me­zögazdaságtudományl Kara. Az ötnapos tanácskozás so­rán a KGST-országok szak­emberei a Lajtahansági Ál­lami Gazdaságban tanul­mányozzák az abraktartósí­tás. a lucernaliszt-készítés módszerét, a sárisápi ter­melőszövetkezetben a lebeg­tető szárítási, Cegléden pe­dig a préseléses eljárást. EGYETEMI TANÁR KÜLFÖLDÖN Dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem fogászati és szájsebészeti klinikájának igazgatója a skóciai Stir­lingbe utazott, ahol hivata­los küldöttként részt vesz a caries-kutatók „ORCA" nem­zetközi kongresszusán. A LEGKISEBB ÍELEVIZIÖ A világ legkisebb televí­ziókészülékét a japán Mat­sushita elektrotechnikai cég gyártja. Súlya csak 640 gramm. Képernyője 3.6x4.8 cm nagyságú. A televíziót egyelőre még nem értéke­sítik, csak a jövő évben ke­rül a piacra. MAMMUTCSONT. MINT ÉPÍTŐANYAG Krakkótól nem messze ré­gi „építöanyag-lerakatot" ta­láltak az archeológusok, vagyis, különböző mammut­csontokat, amelyeket a tör­ténelem előtti emberek mam­mutbőrrel fedett hajlékaik építéséhez használtak fel. Az ásatási munkák során a Visztula vízgyűitő területén ezeknek a szálláshelyeknek néhány maradványát is meg­találták. NÉGYLABÜ CSIRKE Négylábú csirke kelt kl a Tolna megyei Kalaznó köz­ségben Beréti Lázárék por­táján. A csodaesibe igen élet­erősnek mutatkozik, kitűnő étvággyal fogyasztja az ele­séget ÜTTÖRÖKNEK INGYEN A Szegedi Közlekedési Vállalat — a nemzetközi gyermekévre tekintettel — az úttörő-olimpia sikeréhez azzal járul hozzá, hogy az olimpia ifjú résztvevői in­gyen utazhatnak a szegedi villamosokon és a trolin, ha úttörő-egyenruhát, vagy olimpiai jelvényt viselnek utazáskor. MÖRICZ­EMLÉKEK KIÁLLÍTÁSA Nyilvánosság előtt eddig még be nem mutatott Mó­nicz Zsigmondról készült fényképek és általa írt leve­lek láthatók azon a kiállí­táson, amelyet Leányfalun, a Művelődési Házban Fábián Zoltán, a Magyar írók Szö­vetségének titkára kedden nyitott meg. Az író emlék­kiállításán bemutatják a féltve őrzött emléktárgya­kat: a levélnehezéket, az utoljára használt ceruzát, a családi kuglijáték egyetlen megmaradt bábuját, és azt a sok-sok könyvet, amelyet Móricz Zsigmond dedikált a helybelieknek. A ritkaságok mellett a két teremben el­helyezett 21 tabló áttekintést ad az író életének jelentő­sebb eseményeiről. VILAGÍTÖ CIPŐK Az Adidas-cég a gyerekek számára új sportcipőt gyárt, amelyet foszforeszkáló jel­zéssel látott el. így a cipőt a sötétben 120 méteres tá­volságból is észre lehet ven­ni. Érdeklődés A fiatal öntudatos művész képei kiállítá­sán meglát egy ismert kritikust. Odalép hozzá, és megkérdezi tőle: — Bizonyára érdek­li önt, hogy csinálom azt, hogy naponta meg­festek egy képet? — Nem az érdekel, hogy hogyan, hanem az, hogy miért csinál­ja! — hangzik a vá­lasz. MAGYAR FILMEK KÜLFÖLDÖN Jancsó Miklós „Még kér a nép" című filmaloktását a közeljövőben bemutatják Iránban. A Cannesban 1972­ben a rendezés nagydiját ki­érdemelt film mellett egy másik, nemzetközi elisme­réssel jutalmazott magyar produkciót is eladott a Hun­garofilm: a San Sebastian-i 1978-as fesztiválon „Ezüst­kagyló" kitüntetést kapott „Olyan, mint otthon" című filmet Mészáros Márta al­kotását — a dán tv tűzi mű­sorára. Magyar filmeket vá­sároltak a francia, finn és japán társaságok is. A hel­sinki televízió a „Falusiak" című produkciót vette át, Japánba a „Magyar nép­művészet" című tv-sorozat két részét — a „Háziszőt­tes"-t, a „Kalocsai pingá­ló"-t expediálják, a „Credo" című animációs film kó­piái pedig Párizsba utaz­nak. AZ IRODALOM TANÍTÁSÁRÓL Pécsett kedden megkezdőd­tek a VIII. irodalomtanítási napok, amelyek az irodalom­oktatás korszerűsítését, fej­lesztését szolgálják. A ta­nácskozás időpontja egybe­esik Az olvasó népért-moz­galom megszületésének ti­zedik évfordulójával. A há­romnapos országos tanács­kozáson az irodalomelmélet és az irodalomoktatás mint­egy kétszáz művelője vesz részt. Három fő témáról tanácskoznak a szakembe­rek : az irodalomtudományi kutatás legújabb eredmé­nyeiről, a komplex esztétikai nevelés lehetőségeiről és a tömegkommunikációs esz­közök szerepéről az iroda­lomtanításban. DZSESSZ­KONCERT A Volán klub rendezi meg ma. szerdán este 7 órakor az East dzsesszegyüttes koncert­jét a Juhász Gyula Művelő­dési Központban. VÍZTISZTÍTÓ TŐZEG Észt kutatók megkísérel­ték a vizet tőzeggel meg­tisztítani az olajszennyeződé­sektől. A tőzeg nagyon ha­tékony és ugyanakkor egy­szerű eszköznek bizonyult. A szennyezett vízterületekre szárított és apróra tört tő­zeget szórták. A tőzeg a saját súlyánál 3-szor na­gyobb tömegű olajat volt ké­pes magába szívni. Az olaj­jal telítődött tőzeget köny­nyen eltávolítják a viz fel­színéről, és fel tudják hasz­nálni, mint jól égő tüzelő­anyagot. KISKERESKEDELMI MÉRLEG Az év első öt hónapjában a tervszámításnak megfelelő­en alakult — a múlt év azonos időszakához képest 8,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem forgalma. A kiskereskedelem öt hó­nap alatt összességében 116.4 milliárd forintos forgalmat bonyolított le; élelmisze­rekre 36,5 milliárd forin­'tot. a vendéglátásban 15,5 milliárd forintot költött, s 64,4 milliárd forintért vá­sárolt különféle iparcikke­ket a lakosság. Kacsafarm a homokon Köszönet mindazoknak, akik KÁLLAI JÖZSEF temetésén részt vettek, s osztoztak így is az el­hunyt felesége, lányai, vejei, uno­kái gyászában. Köszönet a cse­lekvő együttérzésért a Szeged városi pártbizottságnak, a Bel­városi pártalapszervezetnek és a Szerszámkovács Szövetkezet­nek - Kállai Józsefné, s az el­hunyt hozzátartozói. Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, komáknak, szomszédoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len halottunk, TARI JÓZSEF temetésén megjelentek, részvé­tükkel, és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Á gyászoló család, Tápé. Fájó szívvel tudatluk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagy­apa. testvér és após, SZATMÁRI MIHÁLY életének 62. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 3600 Tudatom, hogy BIHARI FE­RENCNE hamvasztás utáni bú­csúztatása, jún. 29-én, 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápol­nájából. Gyászoló férje. 3593 Gyász­közlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, ÖZV. SZABÓ MI­HALYNÉ Pósa Viktória, életének 88. évében elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 3597 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, testvér, TERHES JÖZSEF életének 56. évében rö­vid szenvedés után elhunyt. Te­metése jún. 28-án 16 érakor lesz a szoregl temető ravatalozójából, A gyászoló család, Szőrcg. 3595 Tudatjuk, hogy VARGA OSZ­KÁR hamvasztás utáni búcsúzta­tást, jún. 28-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Óbébal sor 12. 3592 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a felejthetetlen drága jé férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, GRADISKAI TIVADAR életének 56. évében, rövid, súlyos betegség után hirtelen elhunyt. Tcmet'ése Jún. 28-án 14 órakor lesz a Belvlrosi temető ravatalo­zójából. Emléke szivünkben örökké él. A gyászoló család. 3580 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek, baritoknak, akik felejt­hetetlen kisfiúnk, KORMOS ZSOLTIRA temetésén megjelen­tek, részvétükei és virágaikkal, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 3587 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak. Is­merősöknek, akik felejthetetlen halottunk, HANCSARUK MI­HÁLY elhunyta alkalmival, mély gyászunkban mellettünk álltak, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló csalid. 3579 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, KÖVAGÖ MARIA életének 52. évében tragikus körülmények között elhunyt. Temetéle jún. 28­án 11 érakor lesz az Alsóvárosi temetőben. A gyászoló család. 3601 A mórahalmi Vörös Október Termelőszövetkezetben a ho­mokos terület nem kedvez a növénytermesztésnek, ezért a gazdaságban a kisállattenyésztéssel próbálkoztak meg, si­kerrel. A szövetkezet évente 200—240 ezer pecsenyekacsát ad át a felvásárló baromfi-feldolgozó vállalatoknak r Étrendünk — kánikulában Nyáron könnyű az egész­séges táplálkozás szabályait megtartani, mert változato­sabban lehet étkezni. Kér­dés azonban, hogy ki meny­nyire él a lehetőségekkel. Az illetékes szakemberek szerint a zöldségfélék és a gyümölcsök rendkívül hasz­nos ásványi 60- és vitamin­források is. A megfelelő mennyiségű kálium, vas, magnézium, foszfor, vagy jód — ugyanis főleg növé­nyi ételekkel kerül a szer­vezetbe. Ezeket pedig — ha nem is nagy mennyiségben — feltétlenül igényli a szervezet a vérképzéshez, a hormontermeléshez, a cson­tok, az izmok és az ideg­rendszer anyagcseréiéhez. A vitaminok ugyancsak élet­fontosságúak, s az már köz­ismert, hogy a zöldségfélék­ben és gyümölcsökben sok a C-vitamin. A szakembe­rek azonban felhíviák a figyelmet, hogy csak úgy juthatunk kellő mennyiségű C-vitaminhoz, ha bőségesen fogyasztunk friss zöldséget, gyümölcsöt. A C-vitamin ugyanis érzékeny a hőre, sütés, főzés közben hamar elbomlik, és tárolni sem le­het túlságosan sokáig. A szükségesnél ritkábban kerül nyáron az asztalok­ra főzelék, s ez minden bi­zonnyal a régi, hagyomá­nyos készítési móddal ma­gyarázható. A vastag rán­tásba ágyazott zöldbabot. borsót, tököt vagy karalá­bét — kétségtelen — köny­nyen meg lehet unni. Mind­inkább népszerűbbé válik viszont az úgynevezett fran­ciás elkészítési mód. Ajánl­ják a szakemberek: párol­ják a zöldféléket a háziasz­szonyok, készítsék úgyneve­zett rakott formában sajt. tal, tejföllel, s nyerjen na­gyobb teret étkezésünkben a különféle zöldség- és gyü­mölcssaláta is. A töltött káposzta, a szá­razbab-főzelék, a disznóto­ros és más hasonló, kalória­gazdag étel növeli a szerve, zetben a hőtermelést, és ej nem előnyös kánikulában. A nehéz ételek megterhel­hetik a gyomrot, ilyenkor bágyadtságot okoznak. RÉGÉSZETI SZENZÁCIÓ Régészeti szenzációra, több házból álló késő avar kori település nyomaira bukkan­tak Dunaújvárosban, az épü­lő Béke-városrész környé­kén- A lelet rendkívül nagy jelentőségű, ugyanis hazánk­ban eddig még nem sike­rült avar település marad­ványaira bukkanni, csupán magányos házakat és síro­kat" tártak fel a régészek. A dunaújvárosi feltárás elő­reláthatóan három évig tart, s bizonyos, hogy számos tu­dományos érdekességgel gaz­dagítja majd a hazai régé­szetet. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház, 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. - Index: 25 053 - ISSN: 0133-025 X I 1

Next

/
Thumbnails
Contents