Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-24 / 146. szám

MAGAZIN & ** i g, , X.: 4K; Vasárnap, 1979. június 24; N

Teréz kilenc óra negyven perckor, az úgynevezett • nagyszünetben a többiek» kel együtt kiment az osztályból. Már reggel, tanítás kezdete előtt észrevette, hogy a hálójuk ajtaja nyitva van. A tantermek és háló egyazon folyosón sorakoz egymás mellett ebben az intézetben. N. Teréz tizenhároméves állami gondozott, magyar állampolgár minduntalan a nyitva felejtett hálóajtóra, egy ágyának szivacsmatraca alatt napok óta őrzött levélre és az otthoni látogatás alkalmával elcsent borotvapengére gondolt. A „nagyszünet" előtt mór végképp nem tudott uralkodni magán. Egész óra alatt a padján rendezgette füzetelt, könyveit, ceruzákat, golyóstollat. Állandóan „rá kellett szólni". Biológiaóra volt a „nagyszünet" előtt. Amikor kilenc negyvenkor N. Teréz becsukta maga mögött a háló ajtaját, senki nem ment l utána. Ágyához sietett, kihúzta a levelet a szivacsmatrac alól, a címzés nélküli borítékból kihúzta a borotvapengét, és az ágyára leülwe, kapkodva, esetlenül belenyisszantott a bal, majd jobb alkarjába, csuklója és könyöke között. Nem érzett fájdalmat, csak apró tűszúrásnyit. Pár másodpercig vérző karját nézte, aztán vízszintesen lefeküdt ágyára. A címzés nélküli borítékba dugott levele, az ágy mellett, a földön hevert. „Kedves Apa! Ne haragudj, hogy ezzel » hosszú levelemmel megzavarlak, de sok minden olyasmi összegyűlt amit közölni akarok veled. őszintén megmondom, vagyis írom, hogy nem örülök annak, hogy levelet kell írnom neked. De muszáj. Hiába, sok minden van, amit az ember nem úgy szeretne, de aztán mégis kénytelen megcsinálni. Ugye neked ii ez a véleményed? És kíNagyszünet váncsi vagyok, hogy a többi dologra hogy fogsz nekem felelni, mert észrevettem már azt, hogy te is sokszor furcsán és hidegen viselkedsz velem. Hogy te is, magyarosan már tojsz a fejemre. Csak azt árulnád el, mi adott erre okot? Ti anyuval levélben úgy Irtok nekem, mintha a kapcarongyotok volnék. Ha én néha rossz vagy durva voltam, repült érte a pofon. Ti meg jó nagy durvaságot adtok nekem. Csak az nem biztos, hogy egy gyereknek ezt tűrni kell. Csak a mai világban úgy van, hogyha a szülőknek egy gyereke van, az már terhére van, de egy másik ezért mégis kéne neki. Aztán azzal is később azt csinálja, amit az elsővel. Hát igen, a legkönynyebb világra hozni: utána bevágni az intézetbe, aztán 5—8 évig feléje se nézni. Most már térjünk a lényegre. Szóval nem tetszik a hazugságotok, és ezért nem írtam közben, ha már van képetek megkérdezni ebben az utolsó levélben, miért nem írtam. Innen is látszik, milyen kétszínű vagy!!! Azt ls érzem még, hogy szeretnétek megtudni, miért nem örülök annak, hogy testvérem lesz. Egyrészt azért nem örülök neki, mert engem úgy elhanyagoltatok, és akkor azzal a gyerekkel is ml lesz?... Másodszor, mert terhetekre vagyok. Harmadszor meg azért, mert ő is intézetbe lesz vágva, és majd neki is az lesz mondva, sokszor már úgy örülök, hogy visszaviszlek. Szerintem felesleges Ilyen apát meg anyát megismerni. Annak a csecsemőnek is, aki majd megszületik. 0 még nem tudja, de én már tudom, neki is az lesz a sorsa, ami nekem. És én nem akarom tovább csinálni se az én sorsomat se az övét! Apa, előre is figyelmeztetlek, ne mondd, hogy vedd fel a kezedbe, ringasd, mert tényleg a falhoz verdesem. Még úgyis sokkal jobb lesz neki, mint nekem. Ha azt kérdik, van kistervéred, azt mondom, hogy a gyereketek, én meg mostoha leszek. Apu a fényképedet visszaadom! Mióta ilyenek vagytok, még az életkedvemet is elvettétek. Tudom, hogy ezért a levelemért nagyon fogsz haragudni, de mindegy, most már kénytelen voltam egész őszintén minden bajomat leírni, mert minden kicsi öröm és Jó elmúlik (visszaviszik az intézetbe, mint egy gyereket), és elkezdődik a rossz, ami sose múlik el, sajnos, nekem otthon is rossz, meg az intézetben is! Ezzel zárom soraimat, ezt a nagyon rossz levelet, amit most már örömmel befejezek, mert tudom, mit kell csinálnom! Választ várok! Teri Személyi lap. N. Teréz szül. Esztergom, 1964. jan. 16. 1972-től van intézetben, 155 cm. 43 kg. Anyja: szövőnő, apja: lakatos. (Ritkán látogatják, nem viszik háza.) Adatai: koponya normálisan konfigurált. Arc: mélyen ülő szemek, laposabb orrgyök és orrhát. Fizálásból szemeiből hunyorít. Mozgásjárása normális. Testi és szellemi fejlettsége korának megfelelő. Ped. vélemény: értelmes, kedves, barátságos, igényli a szeretetet, hálás érte. Hamar indulatba jön, ha nincs valami kedvére. Ilyenkor trágár. Sokat olvas, szépen kézimunkázik. * A „nagyszünet" végén az ügyeletes Márta felügyelő benyitott a hálóba: — Úristen! Terike! Terike! — kiabálta — mit csináltál?... N. Teréz csukott szemmel feküdt az ágyán, vérző karját a föld felé lógatva, egyenletesen lélegzett, s akkor sem nyitotta ki a szemét, mikor Márta felügyelő az ágyához rohant. GYÖRFFY LÁSZLÓ 0 — Kocsi kell a ház elé — sóhajtott egy napon Tavasiné, és Tavasi — mint húsz éve egyfolytában — helyeselt: — A ház elé nem més kell, mint gépkocsi — mondta keményen. Tavasi és felesége a jópénzű állampolgárok közé tartozott. A családfő hivatali munkát végzett, de vasárnaponként vidékre járt kutat verni: az asszony esténként pulóvereket kötött egy titokzatos külsejű kötőgépen. Két fenntartásos, két nyeremény-, és két gépkocsi-takarékbetétkönyvük volt, szerényen éltek, keveset költöttek, sokszor csak nyers tojást vacsoráztak... S Tavasiné egy napon ráébredt, hogy már MINDENKI-nek van gépkocsija, nekik is kell. egy (vagy kettő). Elosontak az autószalonba, ahol hivatalos hangú férfi magyarázta el, hogy „minimum" két év múlva várható a Zsiguli szállítása: addig is be ketl fizetni a vételár húsz, azaz már ötven százalékát Tavasiné a férjére dörrent, s mire hazaértek, Tavasi leszokott a dohányzásról, megvetette a piát, s beleegyezett, hogy a felesége fogyókúrázni fog. Egy nyári napon értesítés érkezett a kapu alatti repülőgépszínű ládlkába: megjött a kocsi. Tavasiék szíveskedjenek ekkor és ekkor, itt és itt átvenni, természetesen a hátralevő összeg befizetése után. Tavasiné el akart ájulni. Tavasi pedig elsápadt, és légkalapácsos gyorsasággal tömi kezdte az agyát, számba vette a rokonokat, ismerősöket, cimborákat. sőt a volt katonatársakat, a futó barátnőket és Jószívű nyugdijasokat, akik hajlandók lennének neki pénzt kölcsönözni arra a célra, hogy a korán érkezett autót kiváltsa. — Irány a zálogház — adta ki Tavasiné a jelszót. Taxit hivtak, a csomagtartót meg a hátsó ülést A zálogtárgy telerakták a legkülönfélébb holmikkal. Éppen delet mutatott egy zálogba adott falióra, amikor Tavasiék holmija került a dagadt becsüs elé — aki komoly hangon értékelte a Tavasi család tárgyait, ós alig íellebbezhetően állapította meg a lehetséges árakat. Tavasiék félrevonultak, és két nyugdíjas között számolni kezdték a kapott pénzt, „az annyi, mint annyi", Tavasiné rutinosan számolt, kicsit kattogott is közben, ahogy az irodában hallotta az összeadógéptől, aztán kijelentette: még mindig nem elég, hat egész nyolctized szézalók hiányzik a kocsi árából, pedig a kocsi már ott toporzékol a csepeli pusztán! Tavasiék agyán gyorsvonatl sebességgel száguldottak át az elzálogosítható tárgyak képel. Bútor? Csak akkor kapják meg az árát, ha vevő akad rá. Könyvek? Egyetlen kódex sincs köztük, s a többségét már visszaadta néhány alkalommal a komoly pofájú antikvárius. Ruhák? Alig érnek valamit Óra? AlL Mi van még?... Tavasiné pillantása — oldalról, laposan — a férjére csúszott. — Add be te magad — szaladt ki belőle. — Mi van? — riadt fel a férje, aki éppen a kukák eladására gondolt, úgysem venné észre a házmester. — Beteszünk téged — mondta felcsillanó szemmel az asszony, és a becsüs ablaka felé indult, maga után húzva a hüledező Tavasit. — Kérem, utánanézek — bólogatott szolgálatkészen a becsüs, miután Tavasiné elmondta az ötletét. — Erre ugyan még nem volt példa, de ami késik, nem múlik. Egy pillanat. Felállt, hátraindult, a kabátok, televíziók, többször kipróbált magnetofonok között. — De szivecském... — Tavasi izzadt és ijedten markolta a fülesköcsögöt, amelyet mégsem sikerűit beadni az üvegablak mögé. — Mit csinálok én odabent?... Örömös arccal tért vissza a becsüs. — Kérem, semmi akadálya a dolognak, tessék talán bejönni ide, itt a mérleg... Hatvan kiló, szűken... Hibás, használt, törött, foltos, kopott, nem jár, részember' ...De az ár, amit felkínált, megfelelő volt. Tavaslné felsikoltott örömében, hiszen már jó előre kikattogta, mennyit kell érnie a férjének. Tavaslt gondosan becsomagolták a batyuba, csak a feje látszott ki, a homlokán ott piros-fehérlett a 628 645 számú zálogjegy. Az igazolószelvény pedig Tavaslné táskájába került, közvetlenül a kocsikiutalás mellé. — Uáye, nem hagysz itt? — sírta felesége felé Tavasi, miközben targoncára tették, egy társaságban a szőnyegekkel, a tévével és egy bordó pizsamával. — Hat hónapig jöhet a nagys'asszony — mondta barátságosan a becsüs. — Sőt, hétig hiszen a lejárat utáni hónapban még egészen biztosan itt lesz a férje, csak azután kerül majd értékesitésrs „Értékesítik!"... — Most már Tavasiné is elsírta magát, vitorlányi zsebkendőt lobogtatott, amint a férjét kifelé tolták a teremből — Ugye... ugye...', kiváltasz? — bőgte Tavasi nyakig a bugyorban, ijédten, szaporán kapkodva a levegőt, s a homlokán meglibbent a rosszul odatűzött zálogjegy. j 3. | Tavasiné sokat vezet, és azóta sem tqdta kiváltani a férjét. Tavasi ma is ott lakik a raktárban, a személyzet eteti és almozza, bár ez nem kötelességük, és Tavasiné egyetlen szót sem szólhatna, ha egy szertárkész csontvázat kapna majd kézhez, amikor végül kiváltja a férjét. Ha ugyan kiváltja. BÓLYA PÉTER Megkérdeztük... Jobb kérni, mint adni A

mikor Csanádpalotáról Szegedre jöttem a közgazdaságiba, az eszem legkisebbik ágában sem fordult meg, hogy valamikor kilométerszámra eregetem majd a kábelt, A gépipariba akartam én menni, de nem vettek föl. Elvégeztem emezt, de nem lelkesedésből. Ha a nővérem nem jár előttem, és nem unszol, biztosan otthagytam volna. íróasztal mellé képez embereket ez az Iskola, jöttem tehát a kábelgyárba anyaggazdálkodónak, aztán normás lettem az üzemszervezési osztályon. Tudja, mi a normás? Első, akit szid a melós, és első, akit szorítanak fölülről Állni egész nap stopperórával, és figyelni, most éppen mit csinál, aki dolgozik. Ezt hívják normakarbantartásnak. Ritka eset, hogy nem ez a vége: emelkedik a norma. Nagy gyönyörűség nincsen tehát benne. Nősülnék, de kevés a pénz albérletre és feleségre. Vagy megyek három műszakba, vagy elmegyek. Éppen tervezték, hogy elküldenek normás tanfolyamra, lépni kell innen, de nagyon hamar. Készül az új üzemrész, válogatták bele az embereket, tartottam a kezem, megyek én is. Négyszáz-ötszáz forinttal azonnal emelkedett a fizetésem. Irodistaként kezdtem udvarolni, mire megnősültem, mér kábelos voltam. Hivatalosan töltött-terű kábel az, amit csinálunk, mi csak vazelinosnak mondjuk. Nagy reklámot ver nekünk a rádió, amikor minden eső után bemondja, ennyi meg ennyi telefon némult el Pesten. A mi kábelunk nem ázhat be. Ha kivágja valami, víz akkor sem kerülhet bele. Az új portékának nem eshetünk neki, elküldtek egy hétre az NSZK-ba, figyeljünk meg mindent. Ugyanavval a géppel dolgozunk mi is, mint azok, és semmivel nem rosszabb a ml kábelunk, mint ez övék. Jó lett volna, ha tudunk beszélni ls az ottaniakkal, de a tolmács leginkább az üzemvezetőnek fordított. Azt hiszem, a németek nem is nagyon tudták, honnan jöttünk. Az biztos, hogy tengő-lengő munkást ott nem láttam. Itthon beszélünk arról, hogy ki kéne használni a munkaidőt. Ott nem beszélnek róla, hanem dolgoznak. Azt ls láttam, hogy egy gép mindig kísérleti anyagot gyárt. Azt aztán mutogatják fűnek-fának, és ha vevő van rá. sorozatban csinálják. Mi összesen egy gépet vettünk, ezt a játékot nem nagyon játszhatjuk, de így is megfordítjuk a játékot, Amíg megrendelő nincsen, nem is kísérletezünk. ók keresik a piacot, mi viszont várjuk angyali türelemmel, amíg a piac megkeres benünket. őszintén szólva én nem tudok róla, hogy lenne egyáltalán piackutatónk. Majd egyszer, talán, az is lesz. Ügy nézem én, a mi vezetőink nincsenek annyira érdekelve a termelésben, mint a kintiek. Irtózatosan nagy baj. Talán a lehetőségük sincs meg rá. Arra azért mérget vennék, hogy roszszabb dolgozók mi sem vagyunk, mint a kintiek, csak éppen kéz alá kéne dolgozni jobban a munkásnak. Én munkás vagyok, ne vegye senki rossz néven tőlem, de én nem sírok a munkaerőhiány miatt. Azt hiszem, a mi keresetünket soha nem emelték volna föl ennyire, ha százan-kétszázan várnak fölvételre a kapu előtt. Hallom a rádióban, kezdünk panaszkodni, nincs elég kis- és középüzemünk. Én azt mondom, az is baj, hogy a szakmában csak egy cég van. Kivel versenyezzen a kábelipar? Magával? Saját maga elől nem halászhatja el a piacot, semmi baja nem lesz belőle, ha nem csipkedi magát. így is a létezhető legjobb kábelipar a mienk az egész országban. Figyeltem a hiánycikkek börzéjét, és kezdem nem érteni az egészet. Nincsen kályhacső. Nem az tori raj la a fejét, aki tudna gyártani, létre kell hozni egy központi agyat, amelyik kitalálja, hogyan mehet kl legkönynyebben a füst a lakásból Kitalálja, hogy ide cső kell. Keresi a „kapacitást", ki tudna csövet gyártani. Ha megtalálja, egy Időre szerencsénk van, de ml lesz, ha nem találja meg? Miért nem a gyártó keresi, hová lehet eladni? O hamarabb kuncsaftot találna. Akkor ls megállt az eszem, amikor a tévében mutogatták a makói hagymát. Hagymás család a mienk, szünetben mindig a hagymaföldön voltam én is, hogyne figyeltem volna. Két szememmel láttam. hogy beszántották a kéaz hagymát, Mert a kereskedelem kitalálja, hogy nem lehet eladni Nem értem, miből él a kereskedelem, ha nem tud eladni valamit? Nem értem, miből él a hagymás téesz, ha beszántja? Miért hallgat arra a kereskedelemre, amelyik képtelen ellátni a föladatát? Miért nem keresi maga a piacot? Miért tartunk állami támogatással fönn olyan hálózatot, amelyik alászántásra kényszeríti a termelöt? Tudja maga, milyen hosszú számmal lehetne erre a kérdésre válaszolni? És ez a hosszú szám mind forint, de mind a markunkból folyik ki. A régi hagymás elment, vitte oda, ahol megvették. Most? Tanácskozunk jó nagyokat, a hagyma meg rohad közben. Most vakolják a fölsővároai templomot. Négy-öt ember csapja a maltert, egy meg ül a deszkákon, és olvassa az újságot. Csak ennyi kellene: keressen kevesebbet az újságos, mint a másik, azonnal elmegy vakoln). Eső után kaparja a sarat az új útról három lapátos ember. Vi„ gyáz rájuk a negyedik. Nem értem. A lapátot félti? Vagy a sarat őrzi? A három ember eltartja a negyediket, és okit eltart, az él jobban. Különben erővel kivenné a lapátot a másik kezéből Azt hiszem, nincsen annvl sarunk, hogy ezt sokáig elbírjuk. Beszélhetek még másról, na csak mindig a kábelról? Albérlő voltam Tarjánban, amíg lakást nem kaptam. A legkisebb szobáért fizettünk ezerkettőt, a nagyobbik szobát másik család bérelte, ezerhatért. Állami lakás volt, a főbérlő addig másik állami lakásban lakott. Csak akkor láttuk, amikor a pénzért jött. Régen is így csinálta a tulaj, de az a magáét árulta, és azt a rendszert eltemettük. Van úgy, hogy ezerkétszáz erű kábelt csinálunk, de azt hiszem, lakásügyeinknek enné! is több ere van. És sok a gubanc közte. Lépjünk vissza az újságolvasó emberhez. Most háromnegyed tíz van, de még nem reggeliztem. Hárman dolgozunk a gépen, fölváltva eszünk, hogy megállni ne kelljen. Egyikünk se evett még, mert átállunk. Nem megyünk se pörölni, se panaszkodni: nálunk megéri dolgozni, és nem éri meg lazsálni. Nyakamat rá, nem kell mindenhová új gépet venni, hogy eddig eljussunk. Azt hiszi, a lapátpallér nem dolgozna azonnal, ha munkája után fizetnék? Mi azt mondjuk, nálunk régóta szavazati joga van minden értelmes állampolgárnak. De a saját munkájában is van? Beleszólhat, hogyan lenne jobb? Azért szeretek legjobban itt lenni, mert ebben az üzemben nemcsak meghallgatnak bennünket, hanem kérik a véleményünket. Nem azért ám, hogy fölírják, aztán százalékolják, milyen jó nálunk, mert íme, ennyien mondtak véleményt egy hónap alatt, hanem azért, mert anélkül leállna a gép. Ha mi dolgozunk vele, más meg nem, ellenben mindig más beszél, ml meg nem, jó kábel abból soha nem lesz. Ennek pedig olyannak kell lennie, hogy be ne ázzon, ha negyven napig esik, akkor se. Ügv látszik, jobb véleményt kérni, mint parancsot adni. (Elmondta Kovács László, a szegedi kábelgyárban.) HORVÁTH DEZSŐ i