Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-15 / 138. szám

4 Péntek, 1979. június 15. 3 postaláda társszerzőnk az olvasó Válaszra várnak Talán nem mindig derül ki a levelekhez fűzött néhány mondatos megjegyzésekből, pláne a kommentár nélkül közzétett olvasói észrevételekből, hogy együttérzéssel, vagy ellenérzéssel olvasta-e a Postaládához érkező sorokat a rovat éppen soros összeállítója. Szeretnénk ugyan, ha a levélírók, az olvasók, s maguk a címzettek, az illetékesek is éreznék a helyeslést, vagy a vitatkozó szándékot ám ez nem mindig sikerül egyértelműen. Az e heü Postaládában — úgy véljük — nem lelhetők fel ilyen kétes megítélésű dolgok, talán azért mert a levelekben levő észrevételek is konkrétak, illetve oly „örökzöldek", hogy szinte már ezen az oldalon idézhetnénk is az illetékesek korábbi válaszait Ami persze megint csak nem jelenti azt hogy a rovat szerkesztője egyet is ért a felelettel... De rend a lelke mindennek, ha megkérdeztetik az egyik fél. hallgattassék meg a másik is. S most a június közepi kánikula békés tompaságában hadd nyújtsunk át olvasóinknak az évszaknak megfelelő — vagyis „hőingadozások" nélküli — levélcsokrot Kivételes helyzetbe egyedül Erdei Imre került őt hideg zuhanyként érhette a postai számla, de erről érdemes bővebben is szólni. Födémcsere telefonnal Erdei Imréék a Deák Ferenc utca 24—26. számú házban laktak 1975. áprilisáig. Akkor, az épület födémcserés felújítása miatt a Honvéd térre, az IKV egyik váltólakásába költöztek. Átmeneti otthonukba átvitte a posta az eredeti lakásból a telefont. Az átmenet csaknem négy évig tartott, de 1978 októberében megkezdődhetett a visszaköltözés. Ezzel egy időben levélírónk kérte telefonja újbóli visszaszerelését. Erre a közeljövőben sor i® kerül, csak nem egészen úgy, ahogy a telefonbérlők — levélírónk k ilencedmagával — gondolták volna. Értesítés jött ugyanis, meg persze csekk, hogy a négyezer forintos lakossági távbeszélő belépési díjat napokon belül, valamint a körülbelül 800 forintos szerelési díjat utólag meg kell fizetnie levélírónknak. Az IKV nem vállalja a telefon visszaszerelést költségeit, a csekk jelzi, hogy a posta sem. Nem marad más megoldás: a telefon bérlőjének kell a zsebébe nyúlnia. A hivatkozási alap: a KPM 9A977. számú rendelete. Namármost: I. a rendelet megalkotója jól időzített: a házfelújítás!, lakáskorszerűsítési kampány Idején tisztes nyereséget könyvelhet így el a tárca? Hiszen köztudott: a belvárosokban felújítandó öreg bérházakban jóval több a telefon, mint a húsz-harmincezer lakosú lakótelepekén, melyek felújítása elég messze van. 2. Mindazonáltal felmerül bennünk is a gyanú: ha a felújítás előtt a lakóházban voltak telefonok, s ezzel összefüggésben nyilvánvalóan kábelek, csatlakozók is, hova lett mindez a felújítás alatt? Kitépkedték a falból? S ha nem, mi kerül nyolcszáz forintba? (Mint olvasónk írja, kilenc család esetében összesen 7200-ba?) 3. Telefoninséges időket élünk, s noha a telefon egyáltalán nem luxus, az még elfogadható, hogy aki most kér készüléket, az fizet a kényelméért. De hát, aki már évek óta használója a telefonnak, attól milyen címen kérik a belépési díjat? 4. Abszurd ötletek jutnak eszembe: ősidők óta kerékpárral rendelkező lakosok, fizessetek be X összeget, mert nem tiltottak ki benneteket a felújított Kossuth Lajos sugárútról ; nyissátok ki a pénztárcátokat, Patyolat-ügyfelek, mert korszerűbb géppel mossák mától kezdve a lepedőtöket. Hogy eddig is behajthattatok a sugárútra, hogy eddig Is tisztán adták ki az üzletből az ágyneműt? Na és, közben megjelent a RENDELETI-! Hajtsunk fejet előtte: Szent és megtámadhatatlan? Mihaleczki Mátyás (Északi városrész 303. 111/13.) első kérését a kereskedelem ruházati eladóinak figyelmébe, s jóindulatába ajánljuk. A levélíró ugyanis régóta és hiába keres olyan pamutból, vagy más, műszállal nem kevert anyagból készült zoknit, tréningruhát, fehérneműt, amelyet nyugodtan hordhatna érzékeny, beteg bőrén. Biztosan örülne levélírónk, ha valamelyik üzletből értesítést kapna: menjen, van pamutáru. Olvasónk másik észrevételét a Vértó környékén lakó szülőknek továbbítjuk ezúton. A nagy melegben ugyanis sok kisgyermek megmártózik a tó fürdésre éppenséggel nem alkalmas vizében. A tiltó táblánál mi a szülői figyelmességet, a számonkérést hatásosabbnak tartanánk, még mielőtt újabb szomorú balesettel gyarapodna a vizek feketa krónikája. Ugyancsak a Vértónál látta levélírónk, hogy egy emelődaru maradványa fekszik félig a vízben, félig az iszapba temetve. Nem tudni, kié volt, s miért pont ott talált a roncsnak temetőt, talán a sorok olvastán eszébe jut, s elviteti onnan a szerkezet földi maradványait. Drabant István né kérdésére, hogy tudniillik az óvodai beíratások időszakában lévén, számíthatnak-e az Északi városrészben épülő óvoda közeli elkészültére, nem tudjuk a pontos választ. Nem írta meg olvasónk, hogy melyik óvoda átadásában bizakodnak. A városi tanács tervosztályától kapott információnk szerint, mely a DÉLÉP ígéretén alapul, az l/A ütemben épülő óvoda készen lesz a tanévkezdésre, az I/B űtembeli nem. Hogy az Északi városrészben lakó gyermekek játszóterei mikor lesznek ké6zen, az nem pénzkérdés, mint olvasónk véli. Társadalmi munkájukra sem lesz szükség, hogy a tereket U-alakban övező házak öblét kicsinosítsák. Az efféle munkák ugyanis benne vannak a lakótelep árában, vagyis • az építkezés költségeiben. A parkosításnak is megvan a maga szezonja, ezt a nyári hőségben nyilván nem lehet, nem érdemes csinálni. Talán a Beruházási Vállalat meg tudja mondani pontosan Is, mikorra rendelték meg a parképítést. Radnai Gyula afelől érdeklődik, miért nem tették vissza a padokat a megállókhoz a 4-es villamospálya két vágányának kiépítése után például a tarjáni végállomáson, az ABC-nél, a Centrum Áruháznál. S ha magyarázat esetleg volna is, azt kéri levélírónk, a városgondnokság gondoljon az idősekre, s ahol hely van, állíttasson fel padokat. Székfoglaló Stop! Közlekedj okosan! I A mai közlekedési témájú levelekhez leginkább a népszerű rajzfilm stílusa illenék. Ki-ki döntse el, melyik szerepet választja: a mindent elismerő kutyusét, vagy inkább a macskáét, a tanítványét .... Huszonegy aláírással érkezett levél az Északi városrészből, a 80-as járat túlzsúfoltságáról — csúcsidőben 10, azon kívül 20 percenként követik egymást a kocsik. Ez kevés — írja Szerencsés György (314/A épület), s az útvonal megkurtítása sem szerencsés, Újszegedre sokan járnak — most már kényszerű átszállással, dupla díjért. Talán a 41-es járat betölthet né a 80-as szerepét, ha meghosszabbítanák, csak hát akkor miért rövidítették le a 80-as útvonalát? Megírtuk annak Idején: a troli miatt. Amelyről Szabó László osztja meg velünk gondolatait, kérdéseit Hogy miért kapta a troli az 5-06 számot? Részben emlékeztetőül az ötös újszegedi villamosra, részben azért, hogy ha majd lesz ötnél több vonal, ne kelljen átszámozni a járatokat. S a magunk nevében szólva csupán, hadd tegyük hozzá: talán azért kapott „ötö6t" a trolibusz, mert a megvalósításán fáradozók, az SZKV dolgozói erőfeszítéseikért igazán ötöst érdemelnek. Hogy „mit érdemel a bűnös", aki miatt sokáig rendőr irányította a forgalmat a szegedi hídfőben, az előttünk is rejtély. De félre a tréfát: tényleg, miért is húzódott a lámparendszer átalakításának ügye? Talán, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkezők is megtanulják a gyakorlatban a rendőri karjelzéseket? Ami pedig levélírónknak a jegykiadó automatákkal kapcsolatos sorait illeti» kétségtelenül szellemes gondolatok közlésétói azért tekintünk el, mert már egész gyűjtemény van rovatunk irattárában a gépek kezeléséről szóló Volán-levelekből. Ezek többsége azonos tartalmú: az automaták lehetnek jók, vagy rosszak, tehát vannak — és ezen a helyzeten nem kívánnak változtatni. Amiről szó lesz, nem tudományos előadás, székhez azonban köze van. Pontosabban hintaszékhez. Az történt ugyanis, hogy hurcolkodás közben egy hintaszék (amolyan régimódi, hajlított meggyfából, testvérek között is sokat érő), kellő munkaerő hiányában magára maradt. Igaz ugyan, hogy csak arra az ötpercnyi időre, amíg a többi bútort a kissé távolabbra parkoló autóhoz szállítottuk. Ez az idő azonban, úgy látszik, bőven elegendő volt annak a „szemfüles gyűjtőnek", aki a hintaszéket közben „megfújta". Világos nappal. Turjánban, a Víztorony téren, a 304. épület elöl, a lépcsőház kapujából. Nem tudom, ki lehetett az a gyors észjárású, és fürge lábú polgár, aki e rövid idő alatt eltüntette a hintaszéket, de kívánom neki, hogy méltó büntetése is ilyen gyorsan érje utol. Azok a rokonok, ismerősök, akik vendégségben valahol egy „új szerzeménnyel", vagyis ezzel a hintaszékkel találkoznak, most már tudhatják eredetét. De ha az, aki a széket elvitte, csak megőrzési szándékkal tette, féltve az esőtől, kérem, értesítsen. A tisztelt „székfoglaló" elemelőnek csak epy hintaszék, nekem nagyanyámtól örökölt, kedves bútordarabom volt. Szeles Mikiósné Szeged-Tarján, 706. ép. A, II. 9. „Eladott" házszámok Az Északi városrészben az új épületek számozásához fellüisználták a rég lebontott és sajnos, a még lakott épületek házszámait is. Ennek következtében a korábban zavartalanul kézbesített postai küldemények nem jutottak el rendeltetési helyükre, hanem szerencsés esetben visszaküldik azokat a feladóhoz. (Ha ez nem történik meg, akkor nincs szerencséje sem a feladónak, sem a címzettnek. (Tudomásom szerint már a tanácsnál is panaszt emeltek néhányan, azt a választ kapták, hogy „ott nincs már ház". Ilyen a Csongrádi sugárút 137. szám is, ahol én lakom. A házunkkal szemben van az Ipoly sor, vele párhuzamosan a Nyitra utca, és így tovább. Megjegyzem, hogy a Nyitra utca kiürítésére valószínűleg sor kerül ez év végéig, de például a 137-es számról még eddig nem esett szó a Csongrádi sugárúton — (helyesebb talán, ha azt írom, hogy a külső Csongrádi sugárúton). Szinte hihetetlen, de az adófizetésnél senki nem emelt kifogást, hogy ez a ház már nem ház, mert a házszámát odaadták egy új épületnek az Északi városrészben. Ellenőrizhető az adóhivatalban, és a telekkönyvben a 44746/6. helyrajzi szám alatt. Sajnos, lakáshoz kötött, járásképtelen ember vagyok és minden összeköttetésem a világgal a posta volt, ez a kapcsolat hónapok óta egyre akadozóbb és most végleg megszűnőnek tűnik. Ennek a levélnek a megírására az késztetett, hogy május 19-én 12 órakor feladtak a nevemre egy csomagot Oroszlányban, amely már május 23-án (!) a „címzett ismeretlen" megjegyzéssel a feladónál volt. Nagyon furcsa számomra, hogy ismeretlenné váltam 34 évvel azután, hogy eb ben a házban lakom. A csomag szállítólevelének a száma: C 427 786 volt, igy ellenőrizhető az állításom. A kettős házszámozással még az is párosul, hogy azonos a postai irányítószámunk. Bízom abban, hogy a házszámok kiadói találnak jobb megoldást. Hegyi Jánosné, Csongrádi sugárút 137. (Az Ipoly sorral szemben) Válaszol az illetékes Ludvig Jánosné június 8-án közzétett panaszát az ÉLIKER jogosnak tartotta, s a Tabán ABC dolgozóját figyelmeztették. Vincze József bejelentését a Volán vizsgálta ki — az utas igazát elismerve a gépjárművezetőt felelősségre vonták. A körtöltés és a Csongrádi sugárút találkozásánál szivárgó gáz ügyében a DÉGAZ igazgatója ígérte levelében, hogy a belvíz szintjének csökkentése után a hibát kijavítják. A gázszivárgás egyébként az élet- és vagyonbiztonságot addig sem veszélyezteti, összeállította: Pálfy Katalin Molnár Zoltán A vereség 44. Ezt a tárgyilagosságot még a nyugodt, nyurga katona is megsokallta: — Jó, hogy így meg vagy elégedve vele! — Feltolta a sapkáját a feje búbjára. — És veled mi lesz? — Ami veled, pajtás. Csak jönnének már a szarháziak, mert nagyon fáj ez az átkozott szétlőtt csontom ... András felállt, és szó nélkül elindult vissza a hordágyhoz. A nyurga katona felugrott, és követte. Beszélt is hozzá valamit, de András nem tudott rá figyelni, nem értette. Talán csak nincs mindennek vége? Ha még itt is marad a hordágy Arankával meg a picivel a parton.. „ s mondiuk a románok ideérnek. Egy anyának meg egy csecsemőnek talán.. „ mégiscsak ... Persze, ha addig az ágyútűz nem... — Hét. András! Kis András! Kiálthattok már egy jó párszor, mire felkapta rá a fejét, rájött, hogy neki szólnak. A tócsákból egy kis fűzbokros dombocska háta emelkedett ki; annak az errülső, védettebb oldalán kuporgott néhány vöröskatona; sebesülteket kötöztek. Láthatóan egy nagy futás után kezdték éppen magukat összeszedni. A meghökkenéstől és az örömtől szinte megbénult; megállt, és bámulta őket Ott volt Czauner, Dvorcsák, Kovács, és még néhányan a századból; de hozzájuk csapódott egy-két, máshonnan eltévedt ember is. — Ti vagytok, fiúk? Vagy kísértetek? — Mi vagyunk, mi, gyere gyorsan! — A századom — mondta a nyurga katonának, aki hűségesen követte. — Hát századnak nem sok, hallod-e? Odalábaltak a tocsogón át. — Hol az asszony? — kérdezte a vörhenyes bajuszú Kovács. — Bent hagytad a faluban? — Amoda fekszik egy hordágyon, a gyerekkel együtt, a parton. Amögött a bokros rész mögött egy vízmarásban. Épp most akartam elintézni, hogy a komp átvigye a következő fordulóval..., de hát, úgy látszik, éppen bedöglött. Hát ti? — Ez a század. Ennyi. Dvorcsákot kötözték, meg még két másikat. Az egyik idegen volt vicsorgott a fájdalomtól, nagy, sárga fogai voltak. — Jóska, te mit csinálsz? Czauner valami géppuska-alkatrészeket próbált összeilleszteni. Nem szólt csak káromkodott. — Megpróbál két használt géppuskából egy újat összehozni — mondta Kovács. — Van egy kis lőszerünk is. — Háromból — helyesbített valamelyik. — Három géppuskából. De nem hiszem, hogy menni fog. Czauner a sarat törülgette valamiről; felütötte a fejét, mint aki csak most kapcsol: — Mit mondasz, bedöglött a komp? — Most már biztosan. — Gyerekek, meg kell próbálni egy tutajfélét eszkábálni... — S kezében a mocskos ronggyal széttekintett mintha egy nagy raktár bőségében kezdene keresgélni. Bámultak rá; ez egy kicsit talán megzavarodott. — Azt az asszonyt a gyerekkel valahogy csak át kell juttatni a poroszlói oldalra. Szigorúan nézett, s nem hajolt addig vissza a géppuskájára, amíg a két katona fel nem tápászkodott, hogy körülnézzen — bár minden lelkesedés nélkül —, hogy miből lehetne hát akkor valami tutajfélét összemesterkedni. — Frici... ? — kérdezte meg végre András, halkan, óvatosan. Kovács csak a rőt szemöldökével mutatott fel az ég felé. Aztán belátta, hogy ez mégis kevés: — Azt mondta, meg kell próbálni egy ellentámadással legalább késleltetni őket. ö ment elöl; azt mondta: utánam. Elesett az elsők közt. Többen voltak, mint gondoltuk. Dvorcsákot éppen bekötözték. Feje, lába, karja, mtnden csupa fehér pólya volt. Honnan vették ezt a sok kötszert? — Előrement — mondta Dvorcsák. Odatámasztotta a hátát a fűz törzséhez. Úgy látszott, hogy nagyon jól érzi magát így; élvezi a sok kötést, meg az egész helyzetet. — Előrement az öreg fiú szálláscsinálónak. Beszél Szent Péterrel, hogy jól fogadjanak minket odaát, úgy, ahogy ülik... Hát mindenki igy beszél?! — gondolta András. — Mindenki ezen az átkozott parton.... mintha innen már egyáltalán nem volna menekülés. Vajon igazán nincs? Stammler, 6 mindig, minden helyzetben ki szokott találni valamit... miért ment most előre? Miért nem maradt végig a századával, hogy kitaláljon neki valamit a legutolsó pillanatig. Most mibe kapaszkodjanak? Czauner váratlanul kinyújtóztatta a derekát hátraszólt : — Azt hiszem, működik. Adjatok csak egy hevedert 1 Többen is ugrottak egyszerre. Befűzte, melléhasalt, és keresett valami célpontot — Vigyázz, nehogy vaktába lőj! — szólt András, mert eszébe jutott, hogy rájuk is lőttek az előbb. — Még a mieink is szállingózhatnak. Czauner nem szólt rá semmit. Higgadtan végigvezette a csövet az egész belátható ártéren. A folyóra Is rá bírt vele fordulni. Egyszer csak rögzített, a másik parton felkeltette valami a figyelmét. — András! Gyér ide! András odament lehasalt a géppuska mögé, s megnézte, hogy hová mutat a célgömbtüske. A túlsó parton egy ladik állt, félig kihúzva. Jobb lábával a ladik orrára támaszkodva egy katona, mintha éppen erre figyelt volna látcsővel. A ladikban ült is valaki, de az talán civil lehetett, jól látszott a fehér ingujja. — Hát ezeknek kéne telefonálni, hogy jöjjenek át az asszonyért — mondta Czauner. — Az ám! — tódította Dvorcsák. — Vagy legalább egy expresszlevelet irni, hogy hamar kikézbesítsék. Kovács csak annyit mondott megvetően: — Aki egyszer átjutott... A két ember, aki az imént elindult, hogy tutajnakvalót keressen, hol felszedett, hol eldobott valami korhadék fát; lejjebb, a part felé még egy megfeketedett deszkadarabot is találtak, de az is olyan volt, már szétrágta a szú; csüggeteg képpel megindultak visszafelé. (Folytatjuk.)