Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-03 / 101. szám

32 Csütörtök, 1979. májas $.' Johanna az operában"* Magyarországi Verdi-bemutató előtt a szegedi színház Johanna címmel Verdi fiatalkori operájából, a Gioranna Darcóból, magyarországi bemutatóra készül a szegedi színház. (Nem először, hiszen egyebek között a Nabuccót is hasonló módon fedezte föl annak idején Vaszy Viktor, s került a mű azóta a hazai operatársulatok repertoárjára.) A színháznál levő, eredeti Ricordi-partitúra, a bejegyzések szerint, előzően Londonban, az ugyancsak szigetországi Chesham-ben, majd Den Haagban járt, mielőtt a budapesti szerzői jogvédőhöz eljutott volna. Londonban valószínűleg 02 operáról forgalomban levő egyetlen — olasz énekesekkel készült lemezfelvétel okán, s ugyancsak a partitúrában olvasható széljegyzetek, karmesteri utasítások természetéből következtetünk rá, hogy ott nem színházi, hanem koncertszerű előadásban ment. Pontosan nehéz tudni persze. hogy az utóbbi időben a világ mely pontján játszót"ták, s mikor, annyi azonban {bizonyos, ritka, s az egyetemes operáklütúrának kevéssé ismert, elfeledett alkotácsáról van szó. Melyről éppen, a szegedi bemutató szeretné bizonyítani, méltatlanul elfeledett, hasonlóan Verdi más. fiatalkori operáihoz, az .Attilához, a Lombardokhoz, a Legnanái csatához, vagy nem utolsósorban a Nabuecóhoz, tehát az utóbbi esztendők sikeres újrafölfedezóeeihez. Pál Tamással, a közelgő premier dirigensével és Horváth Zoltánnal, az előadás rendezőjével még a főpróbák előtt beszélgettünk az esélyekről. Pál Tamás: — Kezdő igazgatók rendszerint ott folytatják. ahol elődeik abbahagyták. Így Vaszy Viktorhoz hasonlóan magam is keresgélni kezdtem az operák között, s a Verdi címszónál például a Johannáról úgyszólván semmit sem tudtam. Mi lehet ez? — morfondíroztam pár éve, s akkortájt ment rádióban a lemezfelvétele is. Elemzéseket se nagyon találtam a Johannáról, minthogy Verdiről általában kevés van. csak tűnődöm, netán, mert a Johanna egyszerű drámaisága ellenállni látszik az analízisnek. Verdi régóta érdekel, s minthogy Szegeden gazdag repertoárja alakult ki. igyekeztem megszerezni a kottát, s más fiatalkori Verdi-operáéval együtt olvasni. Nem annyira az eredetisége nyűgözött le, hanem az a fölismerés, ahogyan itt a hagyományokból születik valami új. A mi féladatunk, hogy azokkal az úgynevezett sablonokkal, melyek bő évszázada még az életből fakadtak, tehát eredetiségük, korszerűségük volt, a mi mai zenei világunkban szerezzünk élményt, amit csak úgy tehetünk, ha a művet néhai jelentőségének tudatában játsszuk el. — Nagyon is jellemző, hogy a fiatalkori Verdi Schillerdrámákhoz nyúlt melyek tablószerűek, tömegeket és történelmi alakokat vonultatnak föl. A Johanna zenéje a klasszikus operatörvényekhez igazodik, zárt számai élesek, kontrasztosak, fináléi tagoltak; az eredeti két hosszú prológot és három rövid felvonást — mivel az egész játékideje nem hosszú — két részben vontuk össze, egy szünettel megy. Rendkívüli énekesi teljesítményeket igényel. Három azonos súlyú nagy szerepe, Johanna, az apja és Károly király, az olasz bel canto iskola virtuozitását kéri az énekesektől, lelkiekben, technikailag egyaránt Két szereposztásban játsszuk. Nagy feladat jut a kórusnak, hiszen sokféle szerepben, azonos jelenetekben kell helytállniuk, ideértve a külső zenét is, Johanna démoni hangjait mely szokatlan az olasz repertoárban, itt viszont különleges dramaturgiai jelentőségű. Nekem, mint karmesternek, szubjektív véleményem, hogy a Johannát látszólag könnyű dirigálni, hálás feladat, s noha virtuózabbnak tűnik mondjuk Stravinskyt vezényelni, mégsem hiszem, éppen a fent elmondottak alapján, hogy ez a Verdi-mű könnyebb is lenne. Horváth Zoltán: — Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk az évfordulójt emlegetésére. Mondanám is mindjárt: 1429. május 30-a táján indította Johanna az orleans-i rohamot, tehát ötszázötven éve. Állítólag minden esztendőben ilyenkor nagy ünnepségeket rendeznek Orleansban; most mi is szeretnénk ehhez csatlakozni a bemutatóval. — A szövegíró Solera és Verdi ezt a közismert történetet Schillertől adaptálta, Az orleans-i szűz című drámából, mely 1801-ben szülelett Weimarban, tehát úgynevezett „napóleoni aktualitással". Verdi a nemzeti felszabadító mozgalom és a népszabadító hős problematikáját hallotta ki belőle. A történeti hűségtől való eltérés már Schillernél is konfliktusokat vethetne fői, nézetem szerint a történelmi tényeket, Johanna politikai érdekből történő kiszolgáltatását és megégetését azért változtatta meg a szerző, mert egy romantikus költő nem tehette árulás tárgyává népének példaképét. Máskülönben a történelmi alakok sorsa. hogy a művészetben gyakran használtatnak föl ürügyként bizonyosfajta költői értelmezésre. Miként Arany János írta volt, „Nem a való hát: annak égi mása / Lesz, a mitől függ az ének varázsa". A rendezés feladata? Nagyszabású opera, tömegjelenetekkel, kisszínpadon: a látszólag egymást kizáró körülmények olyan előadásra inspiráltak, hogy az mutatós legyen, drámailag hiteles és persze el is férjen a deszkákon. A koronázási jelenet például komoly fejtörést okozott, mígnem rájöttem, naturális felvonulás helyett belső mozgásos, dinamikus, szinte filmszerű snittekre van szükség. Melynek végén — hogy az eredeti darabban bevonulnak a reims-L dómba — a mi előadásunkon a résztvevők hátat fordítanak a közönségnek, 6 befelé néznek, tehát egyszerre érzékeltetik a koronázás magasztos eseményének tényszerűségét és illúzióját. Bemutató május 4-én, pénteken este 7 órától, a szegedi Zenés színházban. Nikolényí István Kuriózumok 56 000 márka összegnek megfelelő telefonszámla várta az egyik párizsi előváros lakóját otthonában. Az előfizetői állomás tulajdonosa azonban bizonyítani tudta, hogy a kérdéses időpontban nem tartózkodott otthon, mivel elutazott szabadságra. A posja megpróbálta megfejteni a rejtélyt. A technikai szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg a francia légierő szuperszonikus repülőgépei által okozott hangrobbanás téves impulzust váltott ki egy telefonkapcsoló készülékben, amely folyamatosan működésben tartotta a díjszámláló készüléket. • Ha valamennyi túlsúlyban levő amerikai normál súlyra fogyna le, ez egyenértékű lenne 5,9 milliárd liter benzin megtakarításával. Két ame-. rikai tudós jutott erre a számítási eredményre. Meghatározták a túlsúlyban levők számát, az átlagos súlyt és az energiamennyiséget, amely a megfelelő élelmiszerek gyártásához, szállításához, értékesítéséhez és elkészítéséhez szükséges. Ha ezt az energiámén nyiséget tartósan megtakarítanák és villamos energiává változtatnák át, elegendő lenne arra, hogy Chicago, Boston, San Francisco és Washington állandó energiaszükségletéről gondoskodjék. Családi események HÁZASSÁG JegjAnák Ferenc és Nagy Klára, Áchim Sándor Benedek és Szabó Anna, Molnár József és Apró Zsuzsanna, Polestyuk László és Rácz Ida Anna, Palatínus István Illés és Majoros Erzsébet, Majoros Sándor és Eerecz Katalin, Tarl István és Márki Erika Rozália, Pal László Imre és Fári Irén, Monostori István és Való Gabriella Andrea. Kakuszl László Tibor és Laczi Jusztina, Kovács Nándor és Csipai Piroska, Darőczt Gábor és Nemes Boglárka Etelka, Keresztes • Ottó és Halász Katalin, Nagy Gyula és Bende Róza, Molnár Sándor és Takács Ilona házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Tóth Tibornak és Fekete Irmának Tibor. Dobó Ferencnek és Zvara Katalinnak Ferenc, dr. Kovács Andrásnak és Velkopolszky Klárának Márton, Sutka Istvánnak és Rutai Ibolyának Zsolt, Gyovai János Istvánnak és Juhász Máriának Sándor, Kéri Dezsőnek és Huszár Hona Rozáliának Dezsfl Akos, Csillag Józsefnek és Virág Etelkának Erika, Nagy Andrásnak és Deák Juliannának Diána. Frelburger Lászlónak és Szabó Gizellának Erika Anna, Papp Andrásnak és Szunyl Máriának András, Céginy Bélának és Balog Judit Gizellának Judit Erzsébet, Vári Zoltánnak és Gyánti Katalinnak Tímea, Vass Jánosnak és Meszes Mária Magdolnának János Attila, Császár Ferencnek és Gárgyán Erzsébetnek Ildikó. Terhes Dezső Mihálynak és Áchim Máriának Anikó, László Ferencnek és Kovács Katalinnak Richárd Róbert, Fodor Jánosnak és Üjvári Ágnesnek Ildikó, Csányl Józsefnek és Barna Évának Zsolt, Sipter Lajosnak és Horváth Arankának Zoltán, dr. Kotsis Lajosnak és Nagy Margit Máriának Réka Patrícia, Kismamák klubja — a könyvtárban Könyvtárba, a Somogyi felsővárosi fiókkönyvtárába kaptak szíves meghívást a környéken lakó kisgyerekes asszonyok. Az első megbeszélésen kiderült, idejük ugyan lenne a közös szórakozásra, művelődésre, hisz a gyerekek az ébrenlét óráiban is eljátszanak önállóan, de se a játszogató, se az alvó csöppségeket nem lehet egyedül hagyni.. A népfront körzeti bizottsága sietett segíteni a könyvtárosok és a kisVnamák immár közös gondján: a Tisza-parti gimnáziumban az óvónőknek készülő diákokat kérték meg, ügyeljenek a gyerekekre. így alakulhatott meg a város egyik legkorszerűbb könyvtárában — számos, már korábban működő gyerekklub mellé — a kismamák klubja. Tíz-tizenöten járnak a foglalkozásokra, szerveztek már író-olvasó találkozót, amelyen Baka Istvánnal és költészetével ismerkedtek meg. A legközelebbi program: gyermekorvossal beszélgetnek, aki nyilvánvalóan népszerű irodalmat is ajánl majd a tudományáról és a gyermeknevelésről. A klubfoglalkozások témáihoz kapcsolódó köny vek megszerzése itt nem lehet gond, a kismamák ugyanis valamennyien beiratkoztak a könyvtárba. Míg egyik klubteremben ők fogadják a meghívott vendégeket, vagy egyszerűen csak olvasnak, beszélgetnek egymással, a másikban az óvónőjelöltek játszanak a gyerekekkel. dr. Kotsis Lajosnak és Nagy Magit Mártának Előd Aron. Kotroczó Bélának és Vida Editnek Andrea, .Csűri Istvánnak és Csorba Erzsébetnek Csaba, József István Mihálynak és Nagy Veronikának Nóra, dr. Czakó Attilának és Dunai Klára Mártának Csaba Árpád, Tóth Sándor Lászlónak és Halász Ilona Erzsébetnek Aliz Dóra, Haluska Jánosnak és Abonyi Erzsébetnek Ágnes Dóra, Szénasl Jánosnak és Lelter Annának Tamás János, Balázs Károly Sándornak és Balog Arankának Terézia, Zámbó Istvánnak és Domokos Viktóriának Henrik Milán, Keresztúri Ernő Jánosnak és Pósa Évának Léna, Kiss Jenőnek és Szabó Emmának Ildikó Mária, Salamon Bélának és Kovács Júliának Éva Csilla, Mező Ferenc Istvánnak és B6rrtez Juditnak Attila, dr. Vlsy Csabának és Radnóti Klárának Katalin, Erdei Lászlónak és Révész Arankának Szimonetta, Kertész Tibornak és Horváth Ki ára Máriának Klára, Márta Mihálynak és Kovács Rozáliának Tímea Edit, Torma Tibornak és Rengei Mariannának Péter, Huszár Ferencnek és Péter Mária Piroskának Péter. Balla Lászlónak és Kmetykó Máriának Viktor, Jójárt Sándornak és Ordögh Reginának Krisztián, Szőke Gyulának és Rostás Ilonának Gábor Sándor, Horváth Imre Gábornak és Kakuszl Beatrlxnak Beatrix. Kismárton Istvánnak és Dobó Etelkának Csilla, Balogh Istvánnak és Márkus Katalinnak Andrea Katalin, Lévai Istvánnak és Koszta Gizella Veronikának Norbert István. Józsa Józsefnek és Berta Piroska Évának Zoltán Gábor, Oszt Gábor Bélának és Anka Ildikó Gabriellának Balázs Gábor nevű gyermekük született. HALÁLOZÁS Bondor Imre, Lakatos Péterné Balogh Róza, Braun Lajos, Borka András, Berta Sándorné Ződi Piroska, Szlrákl Sándor, dr. Kertész Béláné Hoffman Edit, Molnár Józsefné Székest Terézia, Teleki Endre. Széli József, Pollák Nándorné Strasser Zelma. Pintér János, Szögi Ferencné Nyári Viktória, Balog Vlncéné Klspéter Etelka, CsótiGyaojas József. Kovács Ferencné Varga Rozália, Peták Ferenc, Csonka" Józsefné Hódi Ilona, Vlda Józsefné Pap Julianna Paulina, Csernyik János, Borbély Vince, Gyöngyi István, Martlnecz Andrásné Marárzí Mária, Kis Gábor. Nadlcsán Julianna, Turi István, Vajas János, Molnár Jánosné Tóth Anna, Vizenfart Károlyné Horony Julianna, Sólymos! Lajosné Ujváry Mária, dr. Vén Imrénó Hollzsnva-Tóth Maréit. Zsebők Jánosné Báló Rozália, Varga Sándor, Llppai Szilveszter. Rutai János, Boromisza Mihály, Király Káról v, Sepp Ferenc, Vince Jánosné Szarvas Erzsébet, Tóth Károlyné Tóth Rozália, Cslncsák Kálmánné Bucské Margit, Szívért Kálmánné Bagány Julianna. Gazdag András, Hárs Anett Mónika. Gelger Csaba. Spány! Ernő, Lebák Lajos, Patonal Albertné Juhász Erzsébet, Nagypál Szilveszter Gáspár, Kocsis Ferenc, Kószó Flórián, Tóth Ferenc. Molnár Ferencné Kubriczky Mária. Bóka János, Ungl Jánosné Simon Anna, Hajós Ferencné Kucsora Julianna, Bába Béla, Hecker Andor meghalt. Molnár Zoltán A vereség 9. Igazán óvatos volt, s szentül hitte, hogy csak a tekintetével viszi át akaratát a lóra; mégis megreccsenhetett alatta valami gally, a román katona felkapta a fejét.. „ s a tekintetük hirtelen találkozott — Állj, ne mozdulj! — kiáltott rá, mert megijedt, hogy felugrik, és megpróbál lóra kapni. De a katona úgy maradt, guggolva, s még a fejét is .elfordította. No, mégiscsak van benned szeméremérzet.1 Mind a hárman előrohantak, két oldalról megkerülve a bodzabokrokat. De rögtön zavarba is jöttek egy kissé; mégis, három puska egy ilyen kényelmetlenül guggoló fickóval szemben. András rögtön oda is lépett a lóhoz, megfogta a kötőféket, és megveregette a nyakát — Menjetek már arrább, amíg befejezem! — mondta sértődötten a román. Magyarul mondta. Jó. arrább mentek. Kis András odébb vitte a lovat. — Te meg igyekezz! — szólt rá Dvorcsák szigorúan, miközben felszedte a katona pikáját, puskáját a fűből. Megvárták türelmesen. Közben eszükbe jutott, hogy nemcsak egy románt fogtak, hanem egy lovat is. — Mi az istent csináljunk már meg ezzel a lóval? — András megveregette még egyszer a nyakát; nagyon szelfd, barátságos ló volt. — Hogyhogy mit csináljunk? — kérdezte Czauner. — Semmit — Mi az, hogy semmit? Nem köthetünk itt meg egy lovat! Ki tudja, mikor jár erre megint valaki? Itt pusztulhat — Ember, ha elengedjük, utánuk megy, fut a többi ló után. Megfordul az egész, utóiérnek. De elengedni András is sajnálta volna. — Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elvisszük magunkkal! Hadizsákmány. Nagyon értelmes állat. '— És ha meglátnak miatta? Nem is ezek, mások. Küldhettek ki másik lovas Járőrt ie. Közben a katona felállt, begombolkozott, és közelebb lépett; abba kellett hagyni a vitát. — Na, gyere, lovacskám! — András fogta a szárat, és elindult. Dvorcsák rámordult a románra: — Indulj te is! — Én mi vagyok, fogoly?— Nem, te egy díszvendég vagy. Meghívunk bankettra... — Felmutatta Andrásnak a pikát. — Ezt meg cipeljem? — Kapard el a bokor alá! Ketten Czaunerral sebtében bekaparták a román katona puskáját meg a pikáját a bokor alá, az avarba. A fogoly állt, nézte őket; elég közönyösen, csak mint akinek éppen nem akad más néznivalója; de az is lehet, hogy a helyet akarta megjegyezni. — Ne bámulj I — szólt rá Dvorcsák. — Neked ezt nem kell bámulni. — Helyes! Légy szigorú az ellenséghez! — mondta Czauner. Vissza akart rá mordulni, de András éppen elindult a lóval. A fogoly már tudta a kötelességét, indult utána. így mentek aztán; elöl a járőr parancsnoka a lóval. Utána a román. Hátul meg a két vöröskatona. Előbb arra indultak, amerről jöttek, vissza a kukoricás felé. De aztán András nem a dűlőúton ment tovább, hanem hogy valamit rövidítsen, nekivágott a búzatarlóknak. Szótlanul haladtak egy darabig; csak a tors recsegett a bakancsuk alatt. Szaporán ugráltak fel előlük a szöcskék. Egyszer András hátraszólt, megkérdezte: — Milyen alakulathoz tartozol? — Második lovashadosztály. Gondolkozott, megkérdezze-e azt is, hogy mióta vannak itt? Vajon nem mostanában jöttek-e a Dnyeper mellől? — Második, azt mondod? Ti, ugye, most érkeztetek Debrecenből? — Nem Debrecenből. Érmihályfalváról. Érmihályfalváról. Ez érdekes. Ez bizony érdekes. Na, persze, ha igazat mond a fickó. Mert Érmihályfalváról, akárhogy számoljuk is, el kellett indlilniok még a magyar támadás megkezdése előtt... Na jó, hiszen majdcsak kihallgatják szabályszerűen. A mi kötelességünk csupán az, hogy ha már találtuk, vigyük el nekik az ántántkatonát. Hanem, persze, eszerint jó volna minél hamarabb. Hiszen ezt tudni kellene nemcsak a zászlóaljnál, hanem a dandárnál is. Sót, még feljebb is. Érmihályfalva. Második lovashadosztály. Bár ami a kötelességünket illeti... morfondírozott aztán tovább. Mert erre ugyan még parancsot sem kaptunk. Mintha a hadvezetést egyáltalán nem is érdekelné, hogy kik állanak velünk szemben, milyen erők...? De közben elégedetlen volt a saját növekvő elégedetlensége miatt is. Nem szólt többet a romához, s a saját gondolatait is elhallgattatta. A felderítő felderít. A nyelvet beviszi. Jelent. A nap süt, meleg van. Július a nagy magyar Alföldön igen meleg hónap. Jó kis lovacska, jó járású. És értelmes. — Figyelitek?! — mondta Dvorcsák. — Lovashadosztály! — Lejjebb nem is adják: lovashadosztály. Aztán körülbelül hány van tinektek ilyen, te pikás? — Van elég — mondta a román, de hetvenkedés nélkül. — Amennyi csak kell. Dvorcsákot ez nagyon bosszantotta, ez az öntudatos hang. Szólnia kellett rá valamit: — Nagy a szád, hallod! A katona csak vállat vont, még azt ls alig. Egykedvűen baktatott a ló fara után. Egy darabig megint csendben mentek, megszokott katonameneteléssel, mint akik egyetértésben igyekeznek közös cél felé. Mígnem Dvorcsák egy idő múlva megint nem bfrta tovább szó nélkül. — Ennek van a legjobb dolga, halljátok! Még csak egy puskát sem kell cipelnie. — Add oda neki a magadét! — mondta Czauner. — Nézzük, el birja-e sütni?! — Jól van na, jól van, nem kell neked sem mindig olyan okosnak lenned! * — Na! — nézett hátra András. — Ne mutassátok az ellenségnek, hogy egyenetlenség van a sorainkban! Tekintete véletlenül találkozott a román katona tekintetével. Önkéntelenül összemosolyogtak. Meg kellett kérdeznie: — Hová való vagy? Jól tudsz magyarul. — Kolozs megyei vagyok. Voltam az olasz fronton, magyar ezredben szolgáltam. De hát már otthon ls tudtam. Mert vegyes a falunk, kétnyelvű. — Titeket ide most... soroztak? — Engem nem — mondta öntudatosan a román —, én első perctől harcolok a magyarok ellen. András elhallgatott. (FoiVtatjulQ 4 J