Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-30 / 124. szám

4 Szerda?- 1979. május 30. Sivatagi vízvezetékek Tiirkméniában Türkmén ia északi részén nemrég kezdte el működését egy 24 kilométer ho6zszúságú vízvezeték. Ez a hetedik vizvezetékrendszer a köztársaságban, és üzembehelyezésével a türkméniai vízvezeték-hálózat teljes hossza eléri a 700 kilométert. A vízellátást régebben kutak segítségével oldották meg a közép-ázsiai köztársaságban. ma viszont a vízvezeték-hálózat fejlesztésére helyezik a fó hangsúlyt. (APN) Környezetvédelmi intézet Az országban először Lengyelország kutatóintézetei között jelentős helyet foglal el a Környezetvédelmi Intézet. Fiókintézetei vannak a fővároson kívül Wroclawban, Katowicében, Krakkóban, Poznanban és Gdanskban, újabban pedig Lublinban is, ahol a környéken elhelyezkedő szénmedence környezeti problémáival foglalkoznak a kutatók. A dr. Bogdán Poplawski építészmérnök vezette intézet tudományos kutatótevékenységével elősegíti a városi és falusi agglomerációs övezetek megfelelő kialakítását, a kommunális és lakásgazdálkodásnak a környezetvédelem szempontjai szerinti vitelét Legutóbb az intézet munkatársai dolgozták ki a „varsói optimalizációs módszert", amely a beruházások ésszerű megvalósításának lehet az alapja. A módszer pontozással értékeli a beruházásokra kijelölt területeket. A Környezetvédelmi Intézet dolgozza ki többek között a talajerő-visszapótlás, a vizek hasznosítása, a Keleti-tenger partvédelme, áz új lakóhely-kialakítások tervét. (INTERPRESS) Egy szép könyv matyójára Hónapok óta lapozgatom, nézegetem Kocogh Ákos könyvét, a Szép tárgyak dicséretét. de csak most jutottam a végére. Nem mintha andalítóan unalmas vagy hosszú lenne a neves műtörténész legfrissebb kötete. Inkább egy sokszínűen változatos művészeti lexikonra hasonlít, amit egyszerűen nem érdemes, nem lehet kutyafuttában végigolvasni. Hamar rájövünk, egyegy fejezet, alfejezet önmagában is élvezhető, értelmes egység, ugyanakkor a szebbnél szebb műalkotásfotók is minduntalan megállásra késztetnek. Nyilvánvaló ilyenkor, hogy az ismeretlenebb (ajakon keresgélünk először, majd az otthonosabb részek felé haladunk. Ki állíthatná ugyanis nyugodt lélekkel: neki az iparművészet birodalma egyformán ismerős? Másszóval időszerű. okos feladatra vállalkozott Koó cogh Akos. Mert az iparművészet szakágairól, egyegy kiemelkedő művelőjéről már egész szép kiadványokat olvashatunk, ám nagyon hiányzott egy korszerű szemléletű, átfogó igényű összegezés, amelyik elsősorban a nagyközönség igényeire rímei. Hisz mindennapi környezetünk anyagi, funkcionális és esztétikai szféráiban meglehetősen bizonytalanul mozgunk, holott a tárgyak világával folyamatos, testközeli kapcsolatunk van. Élvezői, szenvedői vagyunk tárgy- és környezetkultúránk átformálódásának, mindemellett homályos, avas nézetek akadályozzák egy egészségesebb forma- és látáskuRúra kibontakozását. Okkal foglalkozik hát bővebben az elvi-esztétikai kérdésekkel a kötet szerzője. amit a szakágazatok történeti, szakmai bemutatása követ. Külön kis fejezetet olvashatunk ezután a mai magyar iparművészetről, és tekintélyes helyet kap a Környezetünk, otthonunk című egység, ahol' is praktikus, köznapi értelmet kapnak az elméleti, szakmai fejtegetések. A logikus, kerekded tanulmánykötet azért közel se egyenletes színvonalú. Az első, általánosabb jellegű fejezetek után mintha ellaposodna. mértéket vesztene Kocogh Akos. Nem a tárgy iránti szeretete, lelkesedése lanyhul, inkább ezekből indukálódik a visszaesés. Főként az indokolatlan szakmai részletezésekre gondolok. noha a gyakori önismétlődé* is zavarja az olvasót. Valahogy úgy érzi az ember, mintha egy iparművészeti főiskolás jegyzetkönyvét böngészné, amelyben a legkülönfélébb anyagok és eljárások szisztematikus halmaza sokasodik. Élvezetesek viszont a történeti visszapillantások, a sajátos összefüggéseket felvillantó gondolatsorok. Kirajzolódik például: miként alakult át napjainkra anyag- és tárgykultúránk értékrendszere. hogyan kapott újabb lendületet mondjuk a vasvagy bőrművesség. Ugyanakkor az iparművészet helye, küldetése is szenvedélyesen foglalkoztatja Kocogh Ákost A múzsák kegyvesztett gyermekének egyenrangúsitásáért érvel, miközben fontos társadalmi, művészetelméleti feladatokra irányítja figyelmünket az első fejezetekben. Miért ragaszkodunk még mindig az „alkalmazott" vagy „hasznos" minősítésekhez, amikor a művészeti ágazatról beszélünk? Ezek szerint a kép, a szobor vagy az irodalmi, zenei alkotás nem alkalmazott és hasznos produktum? Szóval: le kellene már számolnunk ezekkel a múlt századból örökölt, hamis fogalmakkal, mert a gyakorlatot és az elméleti tisztánlátást is gátolják. Egyáltalán: kultúréletünk egészében, különösen a vizuális nevelésben nagyobb szerepet adhatnánk a különféle matériákkal való foglalkozásnak, hisz ebből sarjadhatna valójában egy egészségesebb tárgy- és környezetkultúra. A címadás nyomán persze konkrétabb műelemzésekre: életközelibb, hasznosítható ismeretekre is számíthat az érdeklődő. Nos a Környezetünk, otthonunk című fejezet csak részben elégíti ki ezt az igényünket. Mert az általános ismérvek bogozgatásához ritkán társul konkrét, meggyőző példa. Végül ne feledkezzünk meg a szerencsés válogatásit, változatos képanyagról se. Szinte vázlatszerűen felvonulnak előttünk az utóbbi évtizedek legjellemzőbb, legjelentősebb iparművészeti alkotásai, amelyek mellett a különféle munkafolyamatokról. -eszközökről, továbbá a szűkebb környezet variánsairól is fotókat láthatunk. A fekete-fehér és színes felvételek gazdag szépsége időnként jótékonyan ellensúlyozza a verbális laposságokat, noha Kocogh Ákos ízes, hangulatos előadó. Művészeket faggat, tanulmányokból idéz; a bosszankodó és áhítatos beszéd se idegen tőle. Néha már azt várja az ember, a sok-sok körülírás, halmozás után csak a költészet • következhet, mint ahogy a Szépséges anyag szeretetteljes jellemzésénél valóban beépül Szabó Lőrinc Materializmusa. Erényeivel, hibáival együtt is hézagpótló, hasznos olvasmány Kocogh Ákos könyve. Olyan időszakban ad szakszerű eligazítást az iparművészetek világáról, amelyben a szép környezet, a szép tárgyak igénye egyre inkább társadalmi gyakorlattá válik. (Gondolat K„ Bp„ 1978.) Szuromi Pál Jógaklub Szegeden Bizonyára sokan vannak, akik nincsenek teljesen tisztában azzal, mi is a jógázás? Sokféle mende-monda, misztikum lengi körül, van, akinek a ki-mit-tud jógamandzsurója, vagy valamiféle fakír mutatvány jut eszébe, van akinek pedig az, ami valójában ősi: évszázados indiai testkultúra, légzési és testtartási gyakorlatok rendszere. Ma már világszerte ismerik, egészségmegőrző, akaratot edző, magatartást formáló, életmódot befolyásoló hatását a sporttal egyenértékűnek tartják. Szegeden több százan jógáznak. Ki könyvből sajátította el, ki pedig tanfolyamokon. Sokan ismerték egymást, hiszen a hasonló dolgokat művelők hamar egymásra lelnek, mások viszont keresték a kapcsolatot: eszmét cserélni, egymástól tanulni. Nyújtották kezüket — gazdát keresve — sporthivatalhoz, művelődési házhoz, de többnyire sajnálkozó kézlegyintés, elnéző mosoly vagy éppen tájékozatlanságra valló rosszallás fogadta őket. A házalással márciusban eljutottak a Bartók Béla Művelődési Központig is, aztán tovább már nem kellett menniük. Az elhatározást hamar tett követte: felhívás a jóga szegedi híveihez. invitálva őket a Bartók alakuló jógaklubjába. Április 21-én vagy félszázán jöttek a hívó szóra, májusra már a 74. klubtagot is bejegyezték. Közben derült kl, hogy ez az első jógaklub az országban. Mit keres a jóga egy művelődési házban? A válasz éppen viszontkérdés is lehet: mit keres ugyanott a kertbarát kör vagy a bélyeggyűjtő szakkör? Ugyanazt mindegyik. Egymásra találnak bennük mindazok, akiket hasonló érdeklődés és ennek megfelelő irányú művelődési szándék hajt. Az ilyen közösségeknek pedig a kultúra házaiban a helyük. A jógaklub tagjai — fiatalok és idősek egyaránt — a természetes életmód minél alaposabb elsajátítását tűzték ki célul, tapasztalataik, jógatudásuk továbbadását. a közös ismeret gyarapítását. Személyes példával szeretnének elöljárni abban. hogy mindenki számára hasznos ügy szolgálatába szegődtek, szeretnék népszerűsíteni az egészséges életmódot, a szabad idő célszerű eltöltésének egyik lehetséges formáját kínálva. Jógatudásukat a szakkönyvek közös tanulmányozásával. feldolgozásával, angol nyelvtanulással, gyakorlással, „házi" tanácsadók segítségével kívánják gyarapítani. Megbeszélni való akad bőven. Már az indulásnál kiderült, kevés a heti egy klubnap, így azóta a tagok minden kedden és szombaton délután találko7.nak a Bartók Béla Művelődési Központ nemrég berendezett otthonos második emeleti klubjában. A résztvevők legkülönfélébb korú és foglalkozású emberek. SoralkJ ban a már említett szakorvosok mellett könyvelőt tanárt, fejkendős nyugdíjas nénikét — rokkant nyugdíjast is —, középiskolás diákokat, egyetemistákat segédmunkást, kandidátust éppúgy találunk, mint kisiparost gépészmérnököt vagy jógaoktatót. Az utóbbit név szerint is illő megemlítenünk, hiszen Kártyikné Benke Etelka volt a lelkes, fáradságot nem kímélő szervezője a klubnak: ezért is választották elnöknek. Terveik között még ebben az évben jó néhány nyílt klubnap is szerepel, bizonyítva, hogy nem szólam csupán az egészséges életmódot népszerűsítő szándékuk. Június 9-én szívesen várnak minden érdeklődőt este 6 órára a Bartók nagytermébe, ahol jógabemutatót tartanak. Vendégként meghívták Dely Károly neves jógaszakírót és -oktatót, ugyancsak vendégként jelen lesz Indiából Aviyogi prof. Suren Goyal, aki előadása mellett bemutatja kozmikus táncát is. A bemutató házigazdái Kártyikné Benke Etelka jógaoktató és dr. Szabó Endre szegedi belgyógyász szakorvos. jógaszakértők lesznek. Szívesen látják ezen az. érdeklődőket éppúgy, mint az ősszel induló tanfolyamon, klubnapjaikon. Tóth Attila, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója Lakbér-hozzájárulás nyugdíjasoknak A nyugdíjával együtt folyósított lakbér-hozzájárulásról érdeklődik B. Z.-né szegedi olvasónk. Férje két évvel ezelőtt meghalt, azóta egyedül lakik kétszobás összkomfortos lakásban. Olvasónk szeretné lakását kisebbre elcserélni, de ismerősei szerint, ha lakását kisebbre cseréli, akkor a lakbér-hozzájárulás összegét megvonják tőle. Kéri, ismertessük, hogy a rendelkezések szerint, ha a nyugdíjas lakását elcseréli, vagy ha házasságot köt, meddig jár részére a lakbér-hozzájárulás? Olvasónk tájékozódása nem pontos. A lakbér-hozzájárulásról szóló 4/1971. (II. 8.) kormány számú rendelet szerint a lakbér-hozzájárulást személyre szólóan és egyszeri alkalommal állapították meg. A rendelet szerint a nyugdíjas bérlőt a részére megállapított lakbér-hozzájárulás változatlan összegben élete végéig illeti meg. A rendelet még azt is kimondja, hogyha a kereső bérlő vagy másik kereső 1971. Július 1. napját követően nyugdíjassá vált, őt a lakbér-hozzájárulás a nyugdíjassá válás időpontjában folyósított összegben ugyancsak élete végéig megilleti. A nyugdíjas esetében a lakbér-hozzájárulás folyósítása akkor szünetel, ha a nyugdíjas külföldi tartózkodása miatt a nyugdíj folyósítása is szünetel. Megszűnik a lakbér-hozzájárulás, ha a nyugdíjra való jogosultság is megszűnik, és a jogosult nem létesít munkaviszonyt hanem például önálló iparosként, vagy szabad foglalkozási személyként folytat kereső foglalkozást Az itt említett eseteken kívül a lakbér-hozzájárulás nem szűnik meg. Nem szűnik meg a lakbér-hozzájárulás akkor sem, ha a nyugdíjas lakásbérleti jogviszonya megszűnik. Így nem szűnik meg a lakbér-hozzájárulás abban az esetben sem, ha a nyugdíjas a lakásbérleti jogviszonyáról a tanács javára ellenérték fejében lemond, vagy akkor sem, ha a nyugdíjas bérlő az általa bérelt lakást az államtól megvásárolja, továbbá akkor sem, ha két nyugdíjas házasságot köt, és az egyikük lakásába költöznek. Ez utóbbi esetben mindketten tovább jogosultak a lakbér-hozzájárulásra életük végéig. A rendelet alapján olvasónk lakását nyugodtan elcserélheti, a nyugdíjával együtt folyósított lakbérhozzájárulást változatlan összegben élete végéig megkapja. Dr. V. M. Molnár Zoltán A vereség 31. Mikor megint bement. Aranka már ruhában feküdt az ágyon. Óvatosan alája dugta a karját, ölbe vette. Míg kivitte, a feje egy sóhajtásnyira rábukótt a vállára. Odakint aztán a két asszony segített lefektetni a szalmára. A kicsi Aranka gyorsan lekuporodott mellé, s megcsókolta. Egy kicsit szipogott; most nem bírta ki egy' kicsi szipogás nélkül. De hát a bába mar hozta is pólyában a gyereket, helyet kellett neki adni. Aranka próbált egy picikét jobbra húzódni a szalmán, s balról tették a pólyát; rögtön át is fogta kívülről a bal karjával.András még egyszer megigazította magán a szíjat, hátrahúzta a kenyérzsákot, megzörrent benne a tartaléklőszer. Végül mégis a hátára vette a puskát Akkor lehajolt, két kézzel megmarkolta a petrencerudat Elöl. az egyik oldalon az asszony, másik oldalon meg a nagyobbik lánya fogta. Az ajtón elég nehéz volt így kiférni, csak egymás után birtak kifarolni, s úgy hátráltak ki uz udvarra. Nem a kapu felé indultak, hanem a kertnek. Még kétszer kellett megállni, s óvatosan megint farolni. De kicsi Aranka előreszaladt, és tartotta előbb a baromfiudvar ajtaját. aztán a kertajtót. Eddig kísérte őket a bába is. Köszönöm helyett is, búcsúszó helyett is csak egy pillantást váltottak. S András már nem is látta, hogy az öregasszony meg a kislány ott állnak-e még, s néznek-e utánuk, vagy megindultak már vissza felé> El ne felejtse már ez a kislány eloldani a kutyát, ahogy az anyja mondta neki. Habár. Aranka bal kezével tartotta a pólyát, jobbjával meg önkéntelenül megfogódzott a rúdban. Bizony, nem esett ez most valami jól neki, ez a himbálózas. Elég nehezen haladtak a szűk kerti ösvényen, hagyma-, répa-, petrezselyem-, káposzta- és paprikaágyások között. Egy valamikori kis léckerítés maradványaihoz értek. Az asszony meg a lánya óvatosan átlépdeltek felette, a hátulsó szomszéd telkére. Egy olyanolyan konyhakertbe értek, csak most a végből, fordítva, kukoricával kezdődött és hagymával végződött, s aztán a baromfiudvarral folytatódott. Ezen a baromfiudvaron csak néhány tyúk ténfergett, meg egyetlen kakas. Kint, az első udvaron öregasszony állt egyedül a tornác előtt Ráncokból szőtt, szürke, néma arca volt; csak bólintott ök is szótlanul, köszönés nélkül vonultak el előtte. Már el is hagyták, amikor az öregasszony észbekapott, fürgén elsietett mellettük, és kinyitotta neki a kaput Ki is nézett, előbb jobbra is, meg balra is, s csak azután engedte ki őket. Ez egy kicsi utcácska volt ahová kiléptek; fű verte fel az árok partját,. Az öregasszony kaDuja előtt régen beszakadhatott a hídlás; nem akarták a hordágyat megzökkenteni, elmentek inkább a szomszédig, s ott vitték át az. árok felett. Nem nagyon örült ennek András, mert a nyílt utca mégiscsak veszélyesebb, jobb lenne rajta minél hamarabb túllenni. De az asszony meg a lánya olyan ügyesen, botladozás nélkül siettek ót a keményre szikkadt keréknyomokon, hogy szinte pillanatok alatt már be is nyitottak a szembülső kapun. Ott meg a kutya rögtön elkezdett ugatni, s arra a házbeliek ki csődültek az udvaiTa. Egy kis sánta ember volt meg egy öregasszony, meg egy fiatalabb asszony, és vagy három gyerek. Riadtak voltak, meg kíváncsiak is; szájtátva bámulták őket s ? fiatalabb asszony megkérdezte: — Te jó isten, kit visztek, Julis. csak nem sebesültet? De aztán oda is szaladt mind odagyűltek, s látták a pólyát, látták az anyát a gyerekkel. — Szűzmáriám .. „ csak nem le akarjátok a Tiszához? Az asszony bólintott rá. nem állt meg. — Na, hadd segítsünk! — kapott észbe az öregasszony. — Legalább amíg itt átértek. S a két asszony el is vette a rudak elülső végét A sánta ember meg a kutyát csendesítette, mert nagyon ugatott. Lecipelték a hordágyat a kertjük végébe, a gyerekek meg szaladtak mellettük. Tetszett nekik a furcsa menet rikkantgattak. — Kotródjatok csak vissza, te! — kergette őket a fiatalabbik asszony. — Visítanak itt, mint a malacfalka! Ez is elég volt a két asszonynak; igen lihegtek, mikor visszaadták a rúd végét — Na, nesze. Julis, hallod-e. nem tudom, hogy bírjátok el olyan messzire...! — De meg oda sem értek! — csóválta a fejét az öregasszony is. — Hiszen amarra meg már átmentek a falun a románok. (Folytatjuk.)