Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-22 / 117. szám
Kedd, 1979. május 22. Aczél György előadása az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Mun- Az előadáson megjelentekáspárt központi Bizottságá- ket a part vezető propaganrak politikai akadémiáján dlgtólt polltikaii ideológiai, hétfőn, tegnap, az MSZMP ' ' ** • budápesti oktatási igazgató- kulturális életünk képviselőit ságának székházában Aczél Nemes Dezső, a Politikai BiGyörgy, a Politikai Bizottság zottság tagja, a Népszabadság náyaetSÍSt^r elt köszöntötte, adást „Ideológiai és kulturá- Az előadás anyagat a Koslis életünk időszerű kérdé- suth Könyvkiadó megjelensei" címmel. teti. (MTI) Tudományos ni f ules A Szegedi Akadémiai Bizottság és a SZOTE tudományos ülést rendez ma, május 22-én délután 4 órakor az akadémiai bizottság székházának Somogyi Béla u. 7. szám alatti üléstermében dr. Obál Ferenc egyetemi tanár elnökielével. A programban a SZOTE ideggyógyászati klinikájának kutatói és a társintézetek munkatársai hat előadásban számolnak be a legújabb tudományos eredményekről. képernyő Munkanélküli i jobb vol- rend — éppen a néző akti- is, hogy ha senki nem tud vitása miatt — már a műsor ja, hogy mi a vita alapja, akkor kénytelen közbeszól ni. A műsorban másfél tucatszor hangzott el ez a Tulajdonképpen na elfelejteni. A tévé ifjúsági osztályé- elsö percében 'elborulna..." nak — a Rádióújság fogai- Varga Lászlónak váteszi maz így —, valamint pécsi képességei vannak. A műsor és szegedi körzeti stúdiójá- már a második percben felnak közös műsoráról van szó, borult, és nem a nézők akamely a Fiatalok estje cí- tivitása miatt, hanem azért, met viselte, s amelyet kísér- mert vitatkozni csak valaletnek szántak. Volt benne min, valamiről lehet. Azt három házigazda: Déri János, pedig a szerkesztői szándékGombár János és Horvát ból munkanélkülivé vált háJános. Elsőszámú érdekes- zigazdák nem vállalták föl, sége pedig, hogy a három hogy parlamentáris keretek János nem csinált semmit; sőt. terjesztették az anarchiát, mondván, hogy mindenki és minden alkalommal csak nyugodtan vágjon a másik szavába, szóljon közbe, mert ez nyitott stúdió és így lesz igazából műsor. Hogy mindez llyeriformán nem jön össze, azt a műsor felelős szerkesztője, Varga László is érezhette, így írt ugyanis a Rádióújság múlt heti számában a kedden, a második adásban sugárzott műsor beharangozójában: „A program gazdái nem a nézőket arra, hogy közé szorítsák a sok-sok olyasfajta véleményt, amelyek ugyan kapcsolódtak mondat: „Másról kellene beszélni." Valami olyasféléről, ami fontosabb, ami akár társadalmi ügynek is nevezhető. Az adás budapesti házigazdája ezeket a közben elhangzott kritikákat könnyedén lesöpörte. A stúdió nyitott volt — mondta. Kísérleti műsor. Azokkal a kísérletekkel, amelyek koncepciójukban jók, nyugodvalamelvest a vita alaDlát tan lehetünk türelmesek. A valamelyest a vita alapját következö műgorrai _ ha adó filmekhez, de csak egyfajta sajátos módon. Valalesz, minden találkozunk bizonnyal úgy a képernyőn, hogy úgy, ahogy egy szakái- hogy érdemes lesz leülni az lat eresztett vicc mondja: otthoni karosszékbe, s együtt A hajónak harminc ablaka, két kéménye van, tartózkodik rajta ötvenhárom ember. Ezek után kérdés, mi a kapitány neve? „Az az elképzelés ugyanis, hogy megteremtik a „fiatalok volt a beharangozó, kérik stúdióját", ahol bárki közvet- Nem beszéltek róla. És i tel- len részese, formálója lehet másról sem; ám az utóbbi a gondolkodni a képernyőn megjelenő fiatalokkal. Végül még valamiről. „A részt vevők ifjonti szenvedéllyel, de felnőtt fejjel beszélnek a szexről." — írta jes adásidőt üljék végig..." e műsornak." Ezt is leírták, munkanélküli három János Később pedig ezt: „Termé- Kétségtelen, hogy mindez hibája. Vagy a szerkesztőé, szetesen annak örülnének a hibátlannak látszó elképze- Ki tudja? legjobban, ha a vázolt idő- lés. Kétségtelen viszont az Petri Ferenc Országos múzeumigazgatói értekezlet Szegetlen Néhány nappal ezelőtt, ben. Az évente megrende- ciát mutat a tudományos kimájus 18-án a Múzeumok zett program színhelye 1070 adványok cseréje és a leveNemzelközi Tanácsának utón újból Szegedre és a vá- lezési kapcsolat. Kiemelke(1COM) moszkvai konferen- ros múzeumára esett, smint dőnek ítéli a jelentés a Bul ciója határozatának ériel- máskor, most is aktuális gáriából érkezett Thsék Ku!mében másodízben rendez- múzeumügyi kérdésekről túra kincseinek budapes'i ték meg a múzeumok nem- szólnak, a kétnapos tanács- bemutatóját, sikeresnek a zetközi napját. A rendezvé- kozáson. Több mint száz moszkvai Puskin Múzeum nyek részint a múzeumok múzeumigazgató és tanácsi anyagából válogatott kiálliiránti világszerte megnőve- referens vesz részt a prog- tást, valamint a Népraj/, kedatt érdeklődést igyekez- ramban. Múzeumban bemutatott pr nek kielégíteni, részint azt Az értekezletet dr. Müller lesztin néprajzi anyagot. / szorgalmazzák, hogy a mú- Józsefné, a megyei tanács vb Magyarországról külföldre zeumok még nyitottabbá vál- művelődésügyi osztályának menő kiállítások közül az éljanak a széles néptömegek vezetője nyitotta mag, majd re kívánkoznak a KMPmegszámára. A múzeumok nem- dr. Boros Róbertnek, a Kul- alakulásának, valamint arra zetközi napjához kapcsoló- turólis Minisztériumok nem- épülve a Tanácsköztársaság dóan nyilatkozott a Népsza- zetközi kapcsolatok főosztá- kikiáltásának 60. évfordulóbadság vasárnapi számóban lya vezetőjének előadása jára rendezett kiállítások. A dr. Boros Sándor kulturális után megvitatták a múzeu- szocialista országok melle" miniszterhelyettes múzeum- mok nemzetközi kapcsolatait egyre erősödik a magya' ügyünk helyzetéről. Mú- és a kapcsolatok fejlesztésé- múzeumok kapcsolata a nem zeumaink . kapcsolatairól nek feladatait. A múzeumok szocialista országokkal is. szólva elmondta, hogy nemzetközi kapcsolatai több A tegnapi program során „A nemzetközi kiállítási te- szálon futnak. Részint az in- az ország múzeumigazgatói vékenység növekedése meg- tézmények közötti közvetlen megtekintették a Móra Fefelel a nemzetközi enyhülés kapcsolatok emelhetők ki, politikájának, a helsinki ta- részint az ösztöndíjak és nácskozás szellemének, és hcsszabb tanulmányutak, szírből örülünk, hogy mú- nemzetközi rendezvények, zeumaink ilyen tevékeny rövidebb tanulmányutak és részt vállalnak a magyar nemzetközi kiállítások. Aje- zeális értékek védelméről kultúra és művészet mégis- lentés megállapítja, hogy a szóló új törvényerejű rtndemertetésében, illetve az egye- múzeumok nemzetközi kap- let és a végrehajtási utasítás temes kultúra magyarorszá- csolatainak alakulása az el- szakmai tervezetét, dr. Köpi népszerűsítésében." múlt évben is sikeres volt és váes Tibor minisztérium Szinte ehhez a naphoz és a a korábbi évekhez hasonló- osztályvezető előterjesztéséminiszterhelyettes interjújá- an jónak ítélhető a magyar ben. hoz kapcsolódva tegnap, hét- múzeumokban dolgozó mun- A tanácskozás végén Mafőn délután országos mú- katársak részvétele a nem- kóra utaznak, ahol ellátc zeumigazgatói értekezlet zetközi tudományos életben, galnak a nemrégiben átadó' kezdődött Szegeden, a Móra jelentős a kiállítási tevé- irodalmi emlékhelyre, a Ferenc Múzeum dísztermé- kenység és emelkedő tenden- Espersit-házba. Ifjúgárdisták és úttörők szemléje Vasárnap tartották Ásott- befejezéseként az ifjúgárdis- kétnapos erőpróbán. bizohalmon a szegedi járási If- ták és a pajtások díszmenet- nyitva a kiképzésen elsajájú Gárda és Üttörő Gárda tel tisztelegtek nevelőik és titott honvédelmi, polgárközös szemléjét. A megnyi- a honvédelmi parancsnokok védelmi, politikai ismereteit tón Mészáros Éva, a KISZ előtt. járási bizottságának titkára Gyönyörű napsütéses időköszöntötte a több mint 1 ben szórakoztató programok ezer 400 Ifjúgárdistát és paj- megtekintésével, vidám hántást. s kívánt sok sikert és gulatban lezajló szemlén az eredményes versenyzést. A ifjúgárdisták és az úttörők jó fizikai felkészültségről, a honvédelmi nevelés Iránti renc Múzeum tavaly és néhány napja megnyílt új állandó kiállításait. Ma, kedden, az értekezlet másodil napján megvitatják a mv A reklám reklámja „Mert egy áruház megnyílt, kis méretű, a figyelmet fel- dent, ami vonzónak és főleg hűért kell mindjárt üvölte- kelteni nem képes, ostoba és hasznosnak tűnik, ni?" — Hofi Géza háborgott ötlettelen hirdeménytékol- Az Ami a számok mögött igy a közelmúltban, a tévé- mányokat. Az egyik megkér- Van múlt heti adása jól szolben tömegbosszankodást oko- dezett szerint ma hazánkban gálta a fenti célt. A zárőzott „FJóóóórián!!"-ra vissz- a reklám egyáltalán nem mondat így hangzott: teremthangozva. Egy reklámilleté- tölti be azt a funkciót, amit gük meg a hazai reklám jó kes szerint nem olyan na- kellene. Érdeklődés, hozzá- reklámját! Csak egyetlen gyon jól műveljük ml ezt a értés hiánya? Az egészséges bántó hiányérzetünk maszakmát Magyarországon, versenyszellemé? Félelem, radt. Sajnos, nem került a hogy bátorításra ne lenne még mindig félelem a „nyu- műsor legvégére kommentár szükség. (Hozzátesszük: rek- gatmajmoláa" patologikus kí- Székely Andrásnak nemrégilámmal — bosszantásra vi- sértetétől? Gyanítható: mind- ben az Üj Tükörben- megszánt végképp nincs szükség.) egyik egyszerre. Nem ártana jelent, némi port vert riHa pedig vesszük, hogy ha- megszívlelni a kevés hazai portjához. Az írás a Mit ér zánkban évente több mint kivétel példáját a reklám, ha magyar? címet kétmilliárd forintot költenek A x farmert g^nó « „reklámszak=™,<ílSre ZJMSZZ cég évente 8-8 milliót költ tamadt neki azonannyira periférikus, mint re.kJárn__ p. k Tnustwm naI Ügymond, „a mundér első pillanatban látszik. '„^E becsületét" védte. S a legBakonyi Péter műsora, a a vállalati bevétel' 2 milliárd nagyobb bai- boSy sajnos Ami a számok mögött van is forint. A Skála megnyitása e felismerés jegyében vá- előtti reklámkampányról laszthatta legújabb témájá- csak annyit — a műsor legnak a reklámot; Kell a cé- eredetibb, legötletesebb része Cér! címmel a múlt héten Volt egyébként —, hogy egy centeken este a Kossuth rá- nyírségi nagymama ténferdióban hallott fél óra meg- gett az ÚJ áruházban, mondgyőzhetett arról, mennyire is ván, annyit hallott már erfontos és időszerű átgondol- rój, csak megnézi a híressétan, korszerűen foglalkozni a get A Flóriánhoz visszamindenféle cégérekkél. Azzal, kanyarodva azonban a későn hogyan is „beszéljük be" elő- észbe kapott propaganda őszre az embereknek, hogy va- szes negatívumát tapasztallaminek örülni fognak, hogy hattuk. hasznos, minőségi árut kapIgaza volt Pálos Miklós reklámszakértőnek: ne szé-, reklámot jelijük, hogy a szocializmusban a reklám módszerrésztvevők egész napos program keretében mérték össze a képzési évben elsajátított Ismereteket, tudásukat, képességeiket. A közös programok, bemutatók mellett megtartották a különböző szakági — határőr, tűzoltó, közlekedési, rádiós, lövész, egészségőr, modellező — versenyeket is. A szemle első napján alaki és menetdal-bemutatón, vasárnap pedig — a körtöltés mögötti erdőben — harci túrán mérte össze tudását az induló 19 raj. A lányok közül a textilművek „íuxt.i—csapata végzett az első heXi0ki±6tetlség- lyen, a fiúk versenvének ről adtak számot. Szabó István A hét végén rendezték meg Szegeden a városi Mező Imre Ifjú Gárda zászlóalj X., jubileumi szemléjét. Csaknem kétszáz fiú és lány A határőr szakalegységek _ középiskolások, munkásez is reklám. Domonkos László közül első helyezést ért el a deszki általános iskola szakasza, a határőr-zászlóalj zászlaját a következő évben a röszkei úttörők őrzik. Kiemelkedő felkészültségről tettek tanúbizonyságot mind az ásotthalmi ifjúgárdisták, mind az ásotthalmi iskolák határőr szakalegységei. A délutáni műsor keretében a járási rendőrkapitányság és az MHSZ tartott színvonalas bemutatót. A díszszemlén Kun István határőr ezredes, az MSZMP határőrségi bizottságának első titkára szólt a felsorakozott fiatalokhoz. Ünnepi beszédben méltatta a szegedi járásban dolgozó pedagógusok lelkiismeretes munkáját és Kiváló Határőr jel vényt adott át Zázivecz Kálmánná, Nagy C. Emőke és Farkas János pedagógusoknak. Az egész napos műsor fiatalok — vett részt az idei győztese a Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskola II. raja lett. A vegyes csapatok versenyét a Bebrits szakközépiskola Hl. raja nyerte. A vándorserlegen és oklevélen kívül minden kategóriában sportfelszerelései jutalmazták az első három rajt Megkezdődtek a közös érettségi-felvételi írásbelik nak a pénzükért. Igaz, a rádió hetente több mint három óra ssrAjrraAS ==f~ A ... nunk, ahol ehhez igazan proflszinten értenek. ForditA vállalatok többségénél viszont gyakorlatilag nincs reklámköltségvetés. Az utcá- 6uk mindezt a magunk célkat járva is gyakran látni jaira. ám vegyünk át minn Azt mqndják, vasárnap csak állva lehetett fürdeni az újszegedi strandon. A Júliusi kánikulát meghazudtoló hőségben vagy tízezren lehettek a Ligetfürdőben, ahol délutánra még a kerítésre is Jutott a levetett ruhákból, mert a kibővített öltöző is kicsinek bizonyult Soha ennyi vizet nem ivott még meg a város — hallottuk a vízműveknél. A 82 ezer 350 köbméteres vízfogyasztás a rekordok jobbikából Való. Már tudniillik jó, hogy tudtak ennyi vizet adni a tárolók, a kutak. Az azonban kevésbé örvendetes, hogy ebből a vízből tetemes részt a panelházak falai kaptak. Nem tévedés: a házakat locsolják mostanáb-vn a lakótelepeken. A hűtés újfajta módja azonban — hozzáértők szerint — semmit sem használ. Ráadásul a gumicsővel locsolt panel, meg persze a város vízellátásáért felelős vállalat sem örül az ilyen haszontalan ötletnek... P-K. Hétfőn a kijelölt fővárosi és vidéki oktatási intézményekben megkezdődtek a közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák. Az idén mintegy 50 ezer diák ír közös érettségi-felvételi dolgozatot, a korábbi írásbelik: a évekhez hasonlóan matema- intézménybe Iógiábó! pedig az agrártudományi egyetemek más karai ra jelentkezők készítették e az írásbelit. A feladató kidolgozásához három óra állt. rendelkezésükre. .Kedden folytatódnak az többi érintet Jelentkezette'? tikiból, fizikából és bioló- tesznek eleget kötelezettségiából. Azok kötelesek közös güknek. A felvételizők teljeírásbelit tenni, akik az egye- sítményeit az elkövetkez temeken és a főiskolákon napokban külön-külön értéezekből a tantárgyakból fel- kelik a középiskolákban, vételiznek. Az idei közös valamint az egyetemeken és Írásbelik újdonsága, hogy a a főiskolákon, az érettsé"' többiektől részben eltérő és a felvételi követelményei dolgozatot írnak a szak- nek megfelelően, irányban továbbtanulni szán- —— dékozó, most érettségizői szakközépiskolások. A minisztériumi intézkedésnek az a célja, hogy megkönnyítse számukra a szakirányú továbbtanulást. Hétfőn matematikából a műszaki felsőoktatási intézményekbe, a természettudományi karokra és az agrár felsőoktatási intézmények gépészeti karaira; fizikából az orvostudományi egyetemekre, a tudományegyetemek egyes szakjaira és a tanárképző főiskolákra; bioVonat Siegyelf autóbuszok Május 26-án 24 órától megszűnik a személy- és áruforgalom a Celldömölk— Fertőszentmiklós vasútvonalon. A vonal körzetébe tartozó helységek utazási és szállítási Igényeit az illetékes Volán-vállalatok elégítik ki. I