Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-20 / 116. szám

12 Vasárnap, 1979. május 20. V Várható Időjárás vasárnap O borítékos estig: Kevés nappali gomoly­Kétszázunkét végzős általános orvos és 24 fogász S^^SSl ^zivftarS SOrsjegy Vett búcsút tegnap, szombaton az alma matertől. A SZOTE Mérsékelt. időnként mev utolsó éves hallgatói délelőtt végigjárták a klinikákat, a élénkülő déli délnvnv7ti A SPortfo8adási ^ tantermeket. A központi ballagási ünnepségre délben ke- S7a, várható Igazgatóság a napokban 15 rült sor, a Dóm téren. Immár hagyományossá vált, hogy az „Vonali 1hőmérséU^Sr millió "Sport" borítékos orvosegyetemisták a dóm előtti hatalmas színpadon bú- nappal1 ^mérseklet vasar" csúznak el az egyetemtől és a várostól." Tegnap, a nagysze­rű időben, sokan voltak a látványos ünnepségen, ahol az ötödévesek harsonaszó kíséretében adták át az egyetem zászlaját a következő évfolyamnak. Ugyancsak tegnap ren­dezték meg ballagási ünnepségüket a JATE bölcsészettudo- KLUBBAN mányi karának hallgatói. Több mint 100 ötödéves bölcsész­hallgató délben búcsúzott az egyetemtől, tanáraitól, társai­Szegeden nap: 26—31 fok között. ELÖADAS A KÜLPOLITIKAI Holnap, hétfőn „A leg­sorsjegyet hozott forgalom­ba. A nyeremények a koráb­bival megegyezően 50 ezer, 20 ezer, 10 ezer, 5 ezer, ezer, 500, 200, 100, 50, 20 és 10 forintos. A legkisebb nyere­mény, amely 5 forintnak fe­lel meg, arra biztosít lehe­tői és a várostól, a kar Ady téri épületében. Képünk az or- "jabb fejlemények a Kínai tőséget, hogy a játékos a vosegyetemistók ballagási ünnepségén készült. Népköztársaságban" címmel sorsjegyekből újra húzzon. P. Szabó József a tv külpo- Az i]yen nyer6 ^jegyre litikai kommentátora, az is- pénzt csak akkor lehet kifi­mert Kína-szakerto tart elo- zetni, ha az újrahúzásra TÁVKÖZLÉS GYERMEKRAJZOK Az ENSZ feljesztés! prog- BEMUTATÓJA ramjának segítségével Bulgá- A Gabonatermesztési Ku- adást a népfront megyei tit- - , riában nemzetközi távközlési tatóintezet Béke 1. szocialista kársága Lenin körút 47. nincs lehetoseg. központot hoznak létre. A brigádja a nemzetközi gyer- szám alatti II. emeleti ta- A borítékos sorsjegyjáték földrajzi helyzet igen alkal- mekév alkalmából ra.jzpályá- nácskozótermében, a külpoli- nagy népszerűségnek ör­massá teszi Bulgáriát arra, zatot hirdetett az újszegedi tikai klub rendezésében, dél- vend. Bizonyítja ezt az is, hogy a balkáni távközlés át- általános iskolások részére, után 5 órai kezdettel. Érdek- hriPV m„t hiw»on«tödilr »l kapcsoló központja legyen. A A legsikerültebb munkákból jődőket szívesen lát a ren- f , . terv megvalósítása érdeké- kiállítást rendeznek az inté- dezőség. kalommal lehet ismét jat­ben Szófiában megkezdték zet új épületének harmadik szani. Ezt a sorsjegyet elő­egy nemzetközi automata te- emeleti nagytermében (Alsó ÉVADZÁRÁS szőr 1967-ben bocsátották ki, lefon- és távíróállomás épi- Kikötő sor 9). A kiállítás ESZTRÁDMÜSORRAL azóta a mostanival együtt május 22-én és 23-án 12 és X Magyar Éremgyűjtők Egyesülete kétnapos ván­dorgyűlést tart Szegeden, amely tegnap kezdődött. A megnyitó ünnepséget szom­baton délelőtt a Bartók Bé­la Művelődési Központ dísz­termében tartották; Bányai­né dr. Birkás Mária, a Sze­ged városi tanács elnökhe­lyettese mondott beszédet. Ezt követően Székely Dénes, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke üdvö­zölte az ország minden ré­széből Szegedre érkezett éremgyűjtőket. A megnyitó ünnepség után a vándorgyűlés résztvevői a szegedi numizmatikai emlé­kekről, a szegedi nagy ár­víz történetéről és a város százéves fejlődéséről hall­hattak előadásokat. Délután numizmatikai kiállítás nyílt a Móra Ferenc Múzeum emeleti dísztermében. Ez­után a Bartók Béla Művelő­dési Központ nagytermében a gyűjtők kicserélhették ér­meiket, régi pénzeiket. Ma, vasárnap délelőtt vá­rosnézéssel folytatódik a vándorgyűlés, majd a részt­vevők autóbusszal kirándul­nak Öpusztaszerre. Megte. kintik a nemzeti emlékpar­kot, és előadást hallhatnak Pusztaszer a magyar törté­nelemben címmel. A vándorgyűlés zárőütvJ népségét ma, vasárnap dél­után 4 órakor a Juhása Gyula Művelődési Központ dísztermében tartják. tését. KIS MŰFORDÍTÓ SIKERE A Magyar Televízió és a Pajtás című gyermeklap kö­zös gyermekműfordító pályá­zatán részt vett a gedói ál­talános Iskola orosz szakkö­re, Varga Katalin tanárnő vezetésével. Kecskés Márta, az iskola hetedik osztályos tanulója pályamunkájáért részt vett a televízióban teg­nap. szombaton bemutatott „TTT'-műsorban. LOTTÖTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten • öttalálatos 17 óra között tekinthető meg, A Vasutas Művelődési Ház 295 millió került forgalom­az eredményhirdetés májúi "yugdijaf. "ubJ* ba" Eddig a nyereményre 25-én 15 órakor lesz. án szerdán délután 4 órakor 524>9 mUlió forintot fizettek Nehéz eset — A férjem nagyon megfázott. — Mondja meg neki, asszonyom, hogy minél többet igyon és pihen­jen. — O doktor úr, ha ez segít, akkor fogalmam sincs, hogyan sikerült megfáznia! A GYERMEKEKÉRT .A* Kiskereskedők _.. , szelvény nem volt. Négyta- Elnökségének felhívása alap- szet-tudomány volt. A má- évszázad a munkásművelő­lálat.os szelvénye 27 fogadó- .. Csongrád me«yei ma_ sodik kötet helytörténeti dés szolgálatában (vázlatok nak volt, nyereményük Íánk„..„l.k„,1,,u. idpf dolgozatokat tartalmazott, s Ormos Ede munkásságáról) egyenként 269 ezer 545 fo- " V?el az első után hat esztendővel címmel írt tanulmányt. A rint Három találatot 4493 'asen einataroztaK, nogy csat a u„—„ ^x*.-*-* o.-.x r látott napvilágot A harma- kötetet Bíró József és László mii. iwiuui lakoznak a nemzetközi ever- lalKJÍÍ " uai.uo- auicki unu .umci * fogadó ért el, nyereményük u,• " dik kiadvány a nyelvtudó- József szerkesztette. mekév felhívásához, és gyűj egyenként 810 forint A két- tési akciót indítanak. A gyűj­találatos szelvények száma tést a szervezet megyei el­158 763 darab, ezekre egyen- nöksége és titkársága irá­mányi vándorgyűlés anyagát A Szemenyi Sarolta és gyűjtötte egybe, a negyedik Szigeti János szerkesztésé­Hódmezővásárhely felsza- ben megjelent nyolcadik kö­badulásának 30. évforduló- tet kilenc tanulmányt tartal­koztató jellegűek. MíO-. topó.- «• «»«moie­tinrfrnk fül— pohár. < ». 0 liter—. ÚJ tlpu.ó tuktük. vietnami popir­keonrnk, hnrapüfopók .r»Mel" Információ!!!" rendez.i meg évadzaró össze- , . jövetelét A vidám esztrád- ki- A sorajegyek bevetelet műsorban fővárosi művészek olimpiai és sportcélokra for­is közreműködnek. dítják. Vásárhelyi tanulmányok Üjabb két kötettel gazda- A gazdasági helyzet Vásár­godott a Vásárhelyi tanul- helyen a századfordulón; mányok című kiadványsoro- Bíró József A tudományos zat. Szinte egy időben jelent szocializmus elméletének je­meg két helytörténeti dolgo- lentkezései városunkban; zatokat tartalmazó kötet. A dr. Szabó Ferenc A szocia­sorozat első darabja 1964- lista munkásmozgalom előz­ben látott napvilágot s té- menyei és kezdetei Békés maköre az irodalom-művé- megyében; László József Fél ként 29 forintot fizetnek. A "y"°tta.- naSy sikaITel" ja alkalmából jelent meg. maz. Ágoston József A szo­n veremén ve k a nvereményU- i-",?, 1,1 Az ötödik tanulmánykötet a cialista brigádmozgalom sze­nyeremények a nyeremenyu reskedok kózel 70 szazaléka várostörténeti konferencia repe, jelentősége Vásárhe­leték levonása után érten- vett részt az akcióban, és 67 anyagát szedte csokorba, a lyen; Dömötör János Szántó dők, a közölt adatok tájé- ezer forintot ajanlottak fel a hatodik az 1074-ben Vásár- Kovács János alakja a kép­"T16^^^?' helyen megtartott XVII. Or- zőművészetben; Kovács Ag­VANEOROL szágos Középiskola Fizikata- nes A magyar népköltészet A KIÁLLÍTÁS narl ankét és eszközkiállítás gyűjtése; Katona Imre Tö­Fábry Judit keramikus- £rásos dokumentuma. rök Károly népköltészeti művész anyagából vándorki- A Vásárhelyi tanulmá- gyűjteménye; Berezeg Mi­állítást szervezett a Juhász nyok hetedik kötete nyolc hály Népi életek Vásárhe­Gyula Művelődési Központ, helytörténeti dolgozatot tar- lyen; Szenti Tibor Küzdelem Elsőként a Szegedi Ruha- talmaz. Kruzslícz István Ré- a vizekkel a vásárhelyi ta­gyárban mutatták be a sze- gészéti kutatások Hódmező- nyán; Lehmann István A gedi művésznő kerámiáit; vásárhelyen; Szigeti János városgazdaság tervezése és május 22-én. kedden délután vásárheiy története a török hatékonysága az V. ötéves 4 órakor pedig dr. Mazurka kortól a Pető-féle mozgalom terv előkészítése ideién; Györgyné, a művelődési köz- (1526—1753); dr. Varsányi Szigeti János József Attila pont Igazgatója a szegedi Péter István Fejezetek a Hódmezővásárhelyen; Szigeti szalámigyárban nyitja meg a szabadság hódmezóvásárhe- jdnos Makai Ödön Mó­kiállítást E tárlat után az lyi történetéből; dr. Farkas - . anyagot bemutatják majd József A Magyarországi Szo- ricz Zsigmond védőimében Szentesen, a Baromfifeldol- ciáldemokrata Párt az 1890- címmel írt tanulmányt a ta­gozó Vállalatnál i& es években; Herczeg Mihály adványba, Figyelem, figyelem,! Gyapjúátvétel Rúzsán! Beépített cserépkályha és kék babakocsi, takarmányrépa és Pannónia motor, kátránypapír és beton áthidaló, nyolchetes bikabor­jú és Wartburg Limousine, ez utóbbi alkatrészként is (előbbi is, csak nőjön meg!), továbbá Lanz Bulldog, fűszer­paprika, vetőburgonya, angóranyúl, csikótűzhely, kocsial­váz .... ez mind eladó! Megtekinthető Mórahalmon, a hasz­nált cikk maszek üzlet falán — legalábbis a hirdetőfecnik, amelyeken hírül adják, hogy... Nem érné meg mindezt intézményessé tenni, s talán a csekélyke hirdetési díjbői egy tisztes hirdetőtáblára is telne...? DFLMAGYARORSZM A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős ktadő: KOVÁCS LAQZLO Szerkesztőség és kladővállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtöház, 6740 — Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720 Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokon és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre M forint, egv évre 3«t forint Index; 25 053 ISSN: om-A2f * Hogy tulajdonképpen ki nevezte el — vagy: kik — kapitánynak, azt így utólag már nehéz lenne teljes bi­zonyossággal megállapítani. E sorok írója mindenesetre egy hamvasszőke doktornőtől hallotta először a titu­lust. ám akit vele illetett, azt ekkor már évek óta ismerte. A kapitány igazi vízi ember: haj­naltól késő estig a Tiszán tartózko­dik. szezonban nem ismer se szabad szombatot, se vasárnapot se bármi­lyen más sátoros ünnepet S mint a vízen járók általában: ő ls jobban respektálja az árnyékot mint a napsütést — sőt a Tiszában se látta fürödni soha még senki sem. Milyen az élete egy kapitánynak? Az ismerősök által adományozott megtisztelő cím felettébb jelképes. A megbízatással nem jár se rang­jelzés, se díszes egyenruha. S a mun­ka is igen hétköznapi: felügvelni a „flotta" — három űszóház (Szabad­ság. Béke I., Béke II.), egy strand­hajó (Szőke Tisza) és három kis ki­rándulóhajó — működésére, folya­matosan munkát adni az itt alkal­mazott embereknek, és úgy intéz­ni a dolgokat, hogy rend is legyen, de azért a vendégek se érezzék kedv­teléseikben kifejezetten korlátozva magukat. Már ebből ls látszik: nem lehet könnyű a kapitányság egy még oly kis flottánál sem, mint amilyen a szegedi. Ráadásul a működés igen­csak szeszélyes szabályozójának — Kapitány emeltyűjének vagy hátráltatójának — szokott bizonyulni a helyben ural­kodó (változó) időjárási helyzet is. A kapitány különben igen akku­rátus ember. Szereti maga körül a rendet, meg azt is, ha a gondjaira bízott emberek mindig megtalálják a maguk számára hasznos foglala­tosságot Ha tehát a szigorúan vett szakmai tennivalókat maguk mögött tudják, akkor virágot telepítenek-lo­csolnak, a Tisza járta partszegélyi lankákon kis konyhakertet üzemel­tetnek, vagy éppen szabad tűzön, bográcsban birkapörköltet rotyog­tatnak. Szereti, ha az előírásoknak megfelelően1 haladnak előre a ma­guk kiszabott útján a dolgok. A kapitány — már csak megbíza­tásának kifejezetten békés jellege okán se — természetesen nem vett részt a flottával rendkívüli, különle­gesen kalandos vállalkozásokban. Ami itt történik, az jobbára rutin­szerűen ismétlődő és igencsak hét­köznapi. Am valamivel mégis sike­rült kiemelkednie az átlagból: min­dig meg is tudta követelni a rendet és a fegyelmet, méghozzá úgy, hogy eközben barátságos nexust alakított ki környezetével. Olyan titok ez, amelyet sokaknak mindmáig nem sikerült megfejteni­ük. bár erősen — olykor erőlködve — keresik-kutatják a rejtély nyitját Persze, a kapitány életéből sem hiányoznak a váratlan fordulatok. Ha néha visszaemlékezik — miután végzett már a Népsport áttanulmá­nyozásával —, legtöbbször hadifog­ságának élményeit emlegeti fel, vagy azt miként is agitáltak különböző ügyekben annyit a fordulat éve után a csongrádi tanyavilágban... S ha erről mesél, jobban esik mindjárt az elmaradhatatlan ciga­retta, no meg persze a pincehidegre hűtött szódával hígított pusztamér­gesi rizling ls. Mindebből jól látható, hogy nem csupán az élet hivatalos ügveiben törekszik a harmónia egyensúlyára, hanem az életvitel aoróbb. ám elen­gedhetetlen kísérőjelenségeit tekint­ve is. Most nyugdíjba készül a kapitány. Kitelt az ideje, így van ez rendjén, mondogatja. Van a világon egy nép, amelyiknél az a szokás, ha valami történik a kapitánnyal, nyílt vízre vontatják a hajóját, és felgyújtják. A mi kapitányunk persze nem ilyen kapitány. Mindenesetre a Sző­ke Tiszának is ez az utolsó idénye. S az elégetéssel szinte egyenlő: a KPM megvonta az öreg jószágtól a működési engedélyt. Jövőre már új hajónk lesz, ú] he­lyen — a tervek szerint a múzeum előtt —, új kapitánnyal... Papp Zoltán Meleg idő Utcán Éremgyűjtők vándorgyűlést Orvosok és bölcsészek ballagása röviden

Next

/
Thumbnails
Contents