Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-18 / 114. szám

2 Péntek 1979. május 5." Megtelték, amit kellett Téesznyugdijasok köszöntése A Csongrád megyei ter- elmondták véleményüket a nek a nyugdíjasok. Forgó Jó­melőszövetkezetekben dol- meghívottak közül. Nagyfzseí (csongrádi Vörös Csil­g<zó, s ma már nyugdíjas el- István, a szegedi Űj Élet Tsz lig Tsz volt^elnöke) a gaz­nököket hívta össze meghitt nytlgaLmazott elnöke kiemel- daságfejlődés történetét is­beszélgetésre a TESZÖV. te, hogy nem minden nem- mertette, Dudás Imre (a bor­Tegnap, csütörtökön délelőtt zedéknek adatik meg az, ami dányi Munkásőr Tsz nyug­Szegeden. a Tisza Szálló tü- nekik megadatott, hogy út- díjas elnöke) a homoki gaz­körtermében találkoztak a törői legyenek egy mozga- dálkodás problémáit, Darázs szövetkezeti mozgalom vete- lomnak, aminek társadalmi József (Sándorfalva) pedig a ránjai, hogy felidézzék a hatása tulajdonképpen még tanácskozás erkölcsi hatásá­hősi időket, amikor aktív ré- ma is felbecsülhetetlen. Ez ról szólt, szesei,' cselekvői valtak leg- a gárda megtette, amit tehe- Papdi József, a megyei Djabbkori történelmünk íor- tett, ami erejéből tellett A pártbizottság osztályvezetője málásának. Hazafias Népfrontban is — tisztelettel és szeretettel kö­Dobó Szilveszter, a TE- mint a szövetkezeti mözga- szöntötte a meghívottakat, és SZÖV elnökhelyettese meg- lomban — a régi szövetkeze- a megyei pártbizottság nevé­nyitója után Ábrahám Vince, ti vezetők megtalálják a he- ben is jónak ítélte ezt a a TESZÖV titkára mondott lyukét és a cselekvés lehető- kezdeményezést, hiszen meg­nyolcvan résztvevő előtt kö- ségét, hiszen a társadalmi ismerhetik így egymás gond­szöntő beszédet Kiemelte, összefogásra napjainkban is jait, problémáit, 6 egyben hogy ez a találkozó első íz- szükség van. Dr. Sáray bizonyíték, hogy a szövetke­ben történik a megyében, az György, a TOT főosztály- zeti mozgalom, a párt nem országban sem volt még erre vezetője hozzászólásában feledkezik el a tisztességes sok példa. Tisztelve és elis- igein hasznos és jó kezdemé- és becsületes munkáról. Az merve a hajdani szövetkezeti nyezésnek ítélte meg ezt a utókor azon az úton jár, ami­vezetők munkáját, gazdag találkozót, hiszen ezzel is bi- nek az alapját annak idején tapasztalatait, érdemeit min- zonyítjuk, ami már köztu- a ma mar nyugdíjas vezetők denképpen elismeréssel kell dott és elismerésre méltó; lerakták. Számfira György nekik adóznunk. a. magyar parasztság soha- (Tápé) elégedetten beszélt Az ünnepség egyben bará- sem tudott egységessé válni arról, hogy bár régen nyug­ti találkozót, eszmecserét és a magyar történelem során, díjas, mégis a szövetkezet­kölcsönös tájékoztatást is je- csak a felszabadulás, s a ben telnek a napjai, munkát íentett, nem csupán az volt part helyes osztálypolitikája és megbecsülést is talál. Ezért a célja, hogy a termelőszö- teremtette meg ennek a fel- érdemes volt végigküzdeni a vetkezeti mozgalom kifejezze tételeit. Kaczor Károly (Zá- nehéz éveket, hiszen a haj­tiszteletét és megbecsülését, kányszék) a régi időkről, a dani cselédből közösségi ve­a már nyugdíjba ment téesz- régi szegénységről beszélt, s zető ember lett. a társadalom vezetőknek. arról, hogy a megváltozott megbecsült tagja. A beszélgetés során többen viszonyok között hogyan él- Sz. L. I. A Balatonon és a Dunán «r Ujj Imfök, üfcahih förcatok Új viteldíjak — A MAHART sajtótájékoztatója A személyhajózás rekonst- felelően módosították példa- mélyes hajó viszi az utaso­rukciójának folytatásaként ul a soroksári Duna-ágban kat Balatonkenese és Ti­az idén a Dunán két új, közlekedő hajók menetrend- hany között egyenként 230 személyes ha- jét, amely jobban igazodik Bejelentették azt is. hogy jót állítottak üzembe, a ba- a HÉV közlekedéséhez, s to- az idei hajózási szezonban latoni forgalmat újabb 400 vábbi utazási lehetőségeket emelték a viteldíjakat, a személyes katamarán és egy biztosít Ráckeve térségébe. Balatonon átlagosan 20 szá­200 utas szállítására alkal- A kirándulási lehetőségeket zalékkal, a folyami személy­mas hajó segitl, s ez évben bővítve, a Duna-kanyarban hijózáSnál — a Dunaújvá­még 2 Moszkva-típusú mo- új idényjáratot indítanak, ros—Budapest között járó torost kap a dunai hajózás június 4-től szeptember l-ig szárnyashajó kivételével — — közölte Schuster József, a reggelenként indul Eszjer- egységesen 50 százalékkal, MAHART vezérigazgató-he- gombol Budapestre hajó, annak érdekében, hogy mér­lyettese a Hunyadi-hajó rö- amely délután megy visáza. sékeljék az önköltség növe­vid dunai útján tartott csü- A nagyobb osztrák idegen- kedése miatti veszteségeket, törtöki sajtótájékoztatón. forgalommal számolva ezen- Ezzel egy időben az iskolai Elmondotta, hogy az új túl vasárnaponként is köz- csoportoknak, a szervezett hajók üzembe állításával lekedik szárnyashajó' a két túrákban résztvevőknek az együtt régieket selejteztek főváros között. Bővítették a eddigieknél nagyobb, egysé­ki, igy sajnos nem növeke- sétahajózási lehetőségeket, gesen 50 százalék enged­dett a hajópark teljesítőké- hétköznaponként kettővel ményt adnak. A Balatonon pessége. A növekvő turista- több — 13 és 15 órakor in- az őszi utó-. Illetve a tava­igényeket a hajók jobb ki- duló — járat közlekedik. szi előszezonban kísérletkép­használásával, a járatok szá- A Balatonon a korábbi pen beveztik az általános mának növelésével igyekez- két, kis befogadóképességű érvényű 50 százalékos ked­nek kielégíteni. Ennek meg- járatot összevonva 400 sze- vezményt. (MTI) MEDICOR-műszerek az űrkutatás szolgálatában Á Medicor Művek kuta- diagnosztikai berendezéssel nyíló dugattyú választ ket­tógárdája az elmúlt hóna- az első vizsgálatokat dr. té. Az alsó térbe fehérvér­pokban három olyan mű- Hideg János orvos ezredes sejt-kultúrát helyeznek, a szert fejlesztett ki, az In- végzi majd el a közös ma- felsőbe különféle. inferon­terkozmosz-program kere- gyar—szovjet űrutazás so- képződést megindító anya­tében, amelyek könnyebbé rán. gokat. teszik az űrhajósok mun- Diagnosztikai műszer a A leendő magyar űrha­káját, rendszeresen figye- Medicor Balaton névre ke- jós két komplett garnitú­lemmel kisérik az űrhajósok resztelt készüléke is. A te- rát visz majd „magával. Az egészségi állapotát, egyszó- nyérben is elférő mérőm ű- egyikkel végzi el a kísér­val, az eddigieknél megbíz- szerrel kimutatják az űr- letet, a másikat megbontat­hatóbb adatokat szolgáltat- hajós teljesítőképességének lanul hozza vissza, s igy mód nak a2 űrhajósok biztonsá- alakulását. nyílik az összehasonlítás­ba érdekében. A táska- A tervezett űrprogram ke- ra. (MTI) diagnosztikai készülékek már retében, a Magyar Tudo­jól ismertek a hazai ren- mányos Akadémia mikro­delőintézetekben és kere- biológiai kutatócsoportjának sett exportcikkekké váltak, tervei alapján úgynevezett A Medicor szakemberei ezt inferonvizsgálatokat is vé­tovább fejlesztve Diagnoszt geznek majd az űrben. Az néven kialakították az űr- inferon olyan parányi fe­hajósok vizsgálatához hasz- hérje, amely a természet leg­nálható speciális berende- aktívabb biológiai anyaga, zést. Ezt a műszert nem vi- Mind ez idáig válasz nél­szik magukkal, mégis szo- kül maradt az a kérdés, az rosan kapcsolódik az űr- űrhajózás körülményei be­programhoz, hiszen, közvet- folyásolják-e - az inferon­lenül a felszállás előtt, majd képződést az emberi fehér­földet érése után ezzel mé- vérsejt-kultúrában. A ter­rik az űrhajósok egészségi, vezett inferon orvosbiológiai fizikai állapotának néhány kísérlethez a Medicor lát­fontos jellemzőjét: reagáló- szólag igen egyszerű mű­képességét, vérnyomását, hő- szert készített, nyolc kü­mérsékletét, szív-érrendszeri lönleges műanyagból gyár­állapotát. a test vérellátá- tott kémcsövet helyeznek el sát a légzőszervek műkő- egy műszerben, amelyet dését E speciális táska- egyetlen, csak egy irányban Három üveg pezsgő­és ami mögötte van — Minden bajunk egy mi­nisztériumi utasítással kez­dődött. — Hogyhogy? — Jő egy éve jelent meg az Oktatási Minisztérium utasítása, amely szerint az egész országban az ipari szakközépiskolák jelentős ré­szét szakmunkásképzési célú szakközépiskolákká kell át­szervezni. Itt nálunk, a Ró­zsa Ferenc szakközépiskolá­ban. két autószerelő és egy villanyszerelő osztályt érint mindez ... meg rajtuk kívül jóformán mindent és min­denkit az iskolában. A fel­tételeket az átalakuláshoz, saját erőből kellett megte­remteni. Tanműhelyekre van szükség, teljes villamosításra, szerelőállványokra... — Egyszóval nekikezdtek? — Neki, de hogyan? Az éves karbantartási költség 50 ezer forintját „elvontuk", ennyi lett az induló alap­tőkénk. A művelődésügyi Űj műhely a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában osztálytól kértünk aztán pót- xTjfi^l akarj<L hitelt. Kétszázövenezret. ?f?k * Jegw«y,obÍ dicséret- Mondhatja Virtusnak is. Előbb kétszázezret, azután rLv^- e^egetm „°kft: - Az az ötvenezer forint még 180 ezret kaptunk. Meg- J^^L ^ műhely- még a villanyszerelésre sem beszéltem a szakoktatókkal, volt elég. Ezer forint egy mi* ic jyeiiesei, „ . _ volt elég. Ezer forint| n-^ „,, JI,.VL Tibor, fénycsö armatúra, majdnem Tóth Alfréd, Nemeth Tibor kétszÁz kell. Kiderült, egyi­szakoktatókat. övék a leg- künk kapcsolatban áll a Bu­fobb erdem. dapesti Műszaki Egyetem * gazdasági emberével. Így ők Megyünk az udvaron az előbb 140, aztán még har­igazgatóval, gyűlnek körénk mlncegynéhány kiselejtezett, rab lesz, egy tízezer forintot az oktatók, néhány gyerek is. félroncs állapotú armatúrát ér. A villanyszerelés mindé- Csupa fiatal. adtak, amiket aztán rendbe dütt elkészül május végéig. ~~ Hányan dolgoztak szép- hoztunk. Ugyanilyen have­tembertől? ri, „sógor-koma-jóbarát" ala­— összlétszámot nem tu- pon betonozott-szintezett a dok mondani, hetente átla- Hídépítő Vállalat 43. számú gosan 70—75 gyerek. Meg öt építésvezetősége, adott tar­tanár. A_ két elkészült tan- goncákat a paprikafeldoigo­Horváth Ferenc igazgató műhely> 32 autószerelő- zó. szivattyút a konzervgyár, ItS diagnosztikai és a forgácsoló sódert és kisebb munkálato­" munkálatain 10 és fél ezer kat a DÉLÉP. Meg aztán kis­órát dolgoztak. Iparosok olykor-olykor. Hi­— Kettő van kész, most vatalos úton rettenetesen né­láttuha a készülő másik né- héz lett volna. Rengeteg pa­for^IómTec'hnikü;, ^°ies2rlek 6szre> le" £ír' ^j6^: Jgyfal"'rÓ1 hetseges? kezdtük fölfele Ha fordítva — Muszáj. csináljuk, hónapokba telt Nézegetém a falakat, á vclna az, ami így egy-két még igencsak ös6ze-vissza hétbe. Arról nem beszélve mit is kellene csinálnunk, összesen egy tanév, ez a mostani állt rendelkezésünk­re A régi Ady-kollégium épületében két tanműhely már kész, a szerelőállványok­kal is jól haladunk. Tíz da­Jelenleg közel félmillió fo­rintnál tartunk. Ami még hátra van, két-hárotnszáz­ezret elvisz. változatlanul beszel. | —* Négy megyét érint az iskola gépjárműtechnikus­képzése. Szeptemberben in­dul a ágazat. A technikai bázis­igény priási. Ha ezt nem te­remtjük meg, ha az utasítás­hoz szükséges fejlesztést nem ^^^ hajtjuk végre, a városnak jó- állapotot. Próbálok számol- (kiszámoltuk!) hogy három­formán nem lesz korszerű, ^atni, felmérni magamban, szor többe kerül, autószereléssel foglalkozó Nyár, meleg, szünidő, össze- — A gyerekek nélkül sem­szakközépiskolája. Amikor a sen három-négy hónap: ret- mire sem mentünk volna, munkák elkezdődtek, jófor- tünetesen feszített tempóra Megértették az iskola gond­mán fogalmunk sem volt ar- lesz szükség mindenképpen, ját. Olyanok is, akikről az­ról, micsoda gondokat, meny- — Rá kell verni, igaz. Van tán végképp nem hittük vol­nyi energiát követel ez a egy fogadásunk, három üveg fő­vállalkozás! Csináltak a gye- pezsgő a tét. Ha a felső szint — Erre szokták mondani: rekek 'mindent, együtt az (itt előadók, szertárak lesz- olyan szép, hogy már nem is oktatókkal. Ásták a három nek) elkészül május végéig, lehet igaz... szerelőaknát, magas volt a _ és a többire nincs? ~ Nem szép ez: szüksés?" talajvíz, ömlött befelé. A _ A_ . - . szeru- Meg kellett csinál­konzervgyárból egy hétvégi „,,.^„7,^-» 1J? nunk- nekünk, magunknak. éjszkára tudtunk kérni bú­várszivattyút Térdig vízben, gumicsizmában álltak éjsza­ka, a víz meg zuhogott ki az udvarra. A legnagyszerűbb az volt, hogy sem akkor, 6em máskor nem lehetett meg­különböztetni a munkában, ki az oktató és ki a máso­dikos-harmadikos-negyedikes tanuló. Együtt dolgoztak, va­lahol itt keresni az odaadás, a lelkesedés mélyebb moz­gatórugóit. Jó néhány éve vagyok ezen a pályán, do ilyet még nem értem meg. — Hogyan szereztek ön­erőből anyagot, szakértőt, iparost? — Hát éppen ez az! Küld­tem az emberéket az ország más iskoláiba is. „Fölvették a szimatot!" Különben tudja bit nem azért csináljuk. — öntudat? felső-Csináld magad — fokon. Domonkos László Utazik a zöldség A pedagógusok növekvő szerepe Még néhány éve a falvak, szakszervezet kulturális ne­városok kulturális életében a velőmunkájának helyzetét, hivatásos közművelők mel- tartalmának továbbfejlesz­lett, szinte csak a pedagó- tésl lehetőségeit elemezve a gusok működtek közre. Ma beszámoló rámutatott arra: már mind szélesebb körben a kedvező változás nem kapcsolódnak be ebbe a csökkenti a pedagógusok sze­munkába az értelmiség más repét, közművelő munká­rétegei is — állapította meg juk jelentőségét. Sőt, a mai az a beszámoló, amelyet magasabb igények felké­tegnap délelőtt kezdődött szültebb pedagógusokat kö­ülésén vitatott meg a Pe- vetelnek. Munkájuk a kul­dagógusok Szakszervezeté- túra terjesztésében sokrétű, nek központi vezetősége, A szerteágazó. Már hagyománynak szá- gyümölcs kerül. amely mit, hogy a zöldség- és gyü- Csongrád megyében terem, mölcsszállítások megkezdése Az idén Szentesen és kör­előtt a MÁV Szegedi Igaz- nyékén 1800, Makón és vi­gatosága és a területéhez dékén több mint 2 ezer va­"tartozó megyei ZÖLDÉRT- gon kéli a zöldségfélék fu­ek a HUNGAROFRUCT be- varozásához'. A friss áru vonásával egyeztetik szállí- vasúti szállítása először tási terveiket. A szakembe- Szentesen kezdődött meg. Az rek megállapították, ebben elmúlt héten naponta 20—30 az évben a tavalyinál sokkal hűtőkocsiban adtak fel ká­ide-oda,, több vasúti kocsira lesz posztát és karalábét a svéd. szakközép- szükség ahhoz, hogy az áru a nyugatnémet és az osztrák időben eljusson a címzett- megrendelőknek. Szatvmaz­hez. Az idén az igazgatóság ról az elmúlt vasárnap in­területén a ZÖLDÉRT vál- dult útnak- az első 13 kocsi­lalatok és az állami gazda- ból álló karalábészállítmánv ságok úgy tervezik", hogy 17 az NDK-ba és Csehszlová­ezer vagon zöldséget és gyü- kiába. mölcsöt értékesítenek or- A vasút az idén , exn. szqgszerte es külföldön. ressz- és gyorsvonatokká' A nagy mennyiseg miatt továbbítja a hazai és a kül­fontos hogy a termelőknek, fWd, piacokra feladott eyor a felvásárlóknak es a szalli- san rom]ó árukat Ezekne,­toknak jó kapcsolatuk le- a szereivényeknek a menet­gyen egymassal, mert esak rendjét úgy állították össze így lehet az árut időben, h azoknak Budapesté­romlatlanul a boltokba jut- közvetlen csatlakozásuk le A Csongrád megye. az eur6 ; orszáaok>. ZÖLDÉRT rendszeresen elő- induIÓ expressz teherv0P­re jelzi, hogy az allomaso- tokhoz Természetesen kon hány vagont szeretne Csongrád megvében e-" ?iUaALmegl;aknl^Ífi^ 3 V,f8_ feladott zöldségfélék regg°" ut időben elegendő üres ko­csit tud biztosítani nekik. A vasútigazgatóság területén miskolci megpakolt vagonok egyhar- nak. madába olyan zöldség és re rtiár a budapesti és a piacokra is eljut­G. J.

Next

/
Thumbnails
Contents