Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
féritek, 1979. május 4. 3 Megkezdődött a XIX. műszaki hónap Darvas György előadása A plenáris ülés résztvevői Tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének megyei szervezete, a Szakszervezetek megyei Tanácsa, a KISZ megyei bizottsága és a TIT megyei szervezete a műszaki heteket Az idei előadássorozatot tegnap, a Technika Házában Tóth László, az MTESZ megyei szervezetének társelnöke nyitotta meg. Az eseményen megjelent dr. Győrffy László, a megyei ,dr. Veress Ferenc, a városi pártbizottság képviseletében; Kovács Sándor, az SZMT titkára és dr. Kiszely György, a TIT megyei elnöke is. Az első, plenáris, előadást Darvas György, az Országos Tervhivatal főcsoportfőnöke tartotta Az iparfejlesztés aktuális problémái az V. ötéves terv időszakában címmel. Mi is történt a magyar népgazdaságban 1975 óta? — tette fel a kérdést az előadó. A tervtörvény mindenekelőtt a hatékonyság javítását, a kedvezőbb termékszerkezet kialakítását és az úgynevezett egyensúlyi helyzet felérését tűzte célul. Mindezeket azonban csak részben • sikerült megvalósítani. Nőtt az emberi munka hatékonysága, s ennek függvényében a termelékenység is. Az energiával és az eszközökkel való ésszerű gazdálkodásban viszont nem sikerült előbbre lépni. Javult a termékszerkezet, de nem kellő mértékben. A következmény: az egyensúlyi helyzetet nem sikerült megteremteni. Ennek egyik döntő oka a beruházások túlfutása és a készletek növekedése. Ebből a helyzetiből kell tehát iparfejesztésünk hogyanját és mikéntjét átgondolnunk és megterveznünk. Sokféle lehetőség kínálkozik a következő évtized közepére például a munkaerő képzettségének mértéke jelentősen emelkedik; 1990-re pedig a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya körülbelü 63 százalék lesz. Ez egy olyan lehetőség, amellyel élnünk kell, hiszen ma már a viágpiacon elvárják az árukhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is, melyek növelik a cikk értékét, beruházást alig igényelnek, annál inkább szellemi tőkét. Végérvényesen meg kell szűnnie a mennyiségi szemléletnek. Ezt sokszor mond' juk, de kevésszer látjuk megvalósulni a gyakorlatban, pedig a valódi extenzifikáció sarkalatos kérdés. Nagyon fontos — mondotta végül az előadó —, hogy a tudomány eredményei az eddiginél gyorsabban és hatékonyabban váljanak termelőerővé. Ennek az eseménysorozatnak is ez a célja. Sajtótájékoztató Növekedett a kispdasíieii termelése Mezőgazdasági termelésünk egyharmadát, a háztáji és kisegítő gazdaságok produkálják. A lakosság élelmiszer-ellátásában betöltött szerepük jelenleg is fontos és továbbra is az marad — hangoztatták csütörtökön Hatvanban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Major Lajos, a 'MÉM szövetkezeti és üzemgazdasági főosztályának vezetője a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének időszerű kérdéseiről szólva elmondotta, hogy mintegy másfél millió család, illetve körülbelül négy és fél millió ember évente hatvanmilliárd forint értéket produkál a kisgazdaságokban. s ennek felét piacon értékesíti, másik felét pedig saját ellátására használja fel. Különösen jelentős a szerepük a növénytermesztésben, ezen belül is főként a kertészkedésben: a kistermelők ma már összesen mintegy 2500 hektáron termelnek nrimőröket a fogyasztási szövetkezetekkel együttműködésben. A kisgazdaságokból származik a piacra került, tej 28 százaléka, a vágósertésnek pedig csaknem az 50 százalékát adják. Egyes termékeket, köztük a mézet szinte kizárólagosan a kistermelők értékesítenek. Nyulat, illetve nyúlhúst az elmúlt évben több mint 40 millió dollár értékben exportáltunk, s ennek többségét is a kisgazdaságok produkálták. A jövőben — hangsúlyozták a tájékoztatón — arra kell törekedni, hogy ne csökkenjen a háztáji termelési kedv. Ennek érdekében bővíteni kell az ilyen célű szolgáltatásokat Szó volt arról is, hogy a kereskedelem az elmúlt évben lényegesen több kisgépet értékesített, mint a korábbi években, de ez is kevésnek bizonyult. Ennél is nagyobb gond az, hogy a kerti szerszámokból még jeler\leg is hiányos az ellátás és egyes forgalomban levő eszközök csaknem teljesen alkalmatlanok a munkához. (MTI) Szolgáltatásfejlesztési konferencia Megszűnt a szolgáltatások fejlődésének korábbi ingadozása, kiépült a szolgáltatások országos gerinchálózata — szolgáltatóhelyek ma már behálózzák az ország úgyszólván minden települését — hangoztatták a csütörtökön Pécsett megnyitott kétnapos országos szolgáltatásfejlesztési konferencián. A szolgáltatásban dolgozók száma jelenleg már eléri a 180. ezret, a fogyasztási szolgáltatások együttes értéke pedig a 25 milliárd forintot Lengyel kiállítók a BNV-n Lengyelország hét iparággal képviselteti magát az 1979-es tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron — jelentette be Edmund Trela, Lengyelország budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa csütörtöki sajtótájékoztatóján. A lengyel vállalatok összesen 2180 négyzetméter területen állítják ki újdonságaikat és a magyar partner által már részben megismert termékeiket A két ország kőzött élénk az árucsere-forgalom, értéke tavaly meghaladta a 650 millió rubelt, ez tízszázalékos növekedést jelent az előző évihez képest Jó néhány ágazatban állnak kooperációs kapcsolatban a két ország vállalatai, így elsősorban a gépiparban, a vegyiparban és az építőiparban. Mint ismeretes, lengyel szakemberek építik a kabai cukorgyárat, amelynek modellje a tavaszi BNV-n is bemutatkozik. A BNV-re a lengyel partnerek újabb gyárépítési ajánlattal érkeznek, vegyipari üzem létesítésére kínálnak lehetőséget a magyar félnek. A kiállításon a Bumár külkereskedelmi vállalat lesz a legnagyobb lengyel résztvevő. Űjfajta autódarukat, építőipari felvonókat mutatnak majd be, ezeknek különféle változatai már Jól ismertek a magyar vállalatoknál. Korszerű hidraulikus rakodógépei az anyagmozgatás könynyftését, gépesítését szolgálják, A Varimex külkereskedelmi vállalat orvosi készülékekből, sebészeti eszközökből kínál jó néhány újdonságot, a Metronex pedig elektrotechnikai mérőberendezéseket és sugárzástechnikai berendezéseket hoz a kiállításra. Az Unitra különféle technológiai berendezésekét, s új típusú képmagnót, a Labimex pedig laboratóriumi üvegeket, készülékeket állit nvrjd ki. A kiállítás egyik érdekessége a Pesetel vállalat újdonsága, az M—10-as jelű repülőgép, amely főként a mezőgazdaság számára hasznosítható. (MTI) Az emberség próbái Az embert és emberségét sokféle mérlegen mérik meg életében. Van, aki azt kérdezi meg tőle: mid van; házad, jó fizetésed, jószágod, autód? Van, aki azt kérdezi tőle: mit tudsz elintézni? Az utóbbi — foglalkozásomból eredően tám még érthető is — nekem afféle „nemszeretem" kérdés. Tabi László mondta komolyan is, meg viccből, hogy újságírói ténykedése során mindössze annyit sikerült elintéznie, hogy a repülőtéren kitámasszák a lengőajtókat. Nem bánkódom persze emiatt a sok dologban rám is érvényes szarkasztikus igazság miatt. Az ügyintézés végül is az ügyintézők dolga. Az újságíróé más; s hadd bizonyítsam ezt most egy olyan történettel, mely akár példabeszéd is lehetne, ha valódisága nem volna dokumentumokkal is bizonyítható. „És most mi lesz velem"? Ezt egy negyvenesforma férfi kérdezi tőlem a korházfolyosón. A sziszegő hangokat furcsán ejti. Az arca olajbarna. Cigány. Én már a rádiónak is írtam —, mondja aztán, s nemsokára a válaszlevelet is előkeríti, melyben tudatják vele. hogy ügyében a helyileg illetékes tanács dönt majd, várja nyugodtan a választ. Emberemnek két éve van állandó munkahelye. Egy átalakított, volt fásszínben lakik a feleségével és a két, még otthon levő gyerekkel. Kérését jogosnak, a dolog mihamarabbi és számára kedvező el intéződ ését természetesnek tartja. Másnap szól a főorvosnak, hogy engedje haza a kórházból . halaszthatatlan ügyek miatt. Két napra. Elengedik. Három és fél nap múlva jőn vissza. Harmadnaposan. Alig tud a lábán állni. Már nem a valószínűleg tűi bőven nyakalt bortól, hanem, ' mert az alkohol árt a bajának, ami tudom, komoly, s csak akkor gyógyítható, ha minden orvosi utasítást szigorúan betart Szobatársai szerint a gyógyszereket a csapba dobálja be. mióta itt van; amikor erről kérdezem, legyint Nem hisz a gyógyszerekben. Szobatársai szerint valamiféle rokkantnyugdíjra aspirál, azért van csak itt. Szimulál. A negyvenesforma férfi két nap múlva azt kéri már, hogy hazamehessen. Miért? Nem faggatom, mert úgysem válaszolna. A töprengés a betegtársaknak marad, a válasz kényszere nekem. Azok, akik azt hiszik, hogy nekem úgy kell feltenni a kérdéseket, hogy mit tudsz elintézni, arra kíváncsiak, hogy szó-' lok-e én is annak a bizonyos helyileg illetékes tanácsnak a volt betegtárs érdekében, mert egy fásszín, az végül mégiscsak egy lakhatásra alkalmatlan helviség, s ez már elég ok előkaparni, s jóváhagyólag pecséttel ellátni azt a kartotékot —, mivel egy lakható szoba azért mindenütt akad. A „mid van?" pártiak álláspontja más. ök azt mondják, hogy ez az ember nem érdemel egy lyukat, még akkorát sem, amelyben akár egy egérke is meghúzza magát. Negyvenéves, és csak két esztendő munkaviszonya van. Különben is vihette volna már többre. Ha most — esetleg? — beteg is. nem volt mindig az. erős ember. zsákolhatott volna például, ha iskolái nincsenek is. Az ügyintézés az ügyintézők dolga. Az ítélkezés s jogászoké. Valami Ilyesfélét mondtam, amikor ott ültünk, mindkét tábor, és köztűk én. azon a kórházi padon. És ekkor mindkét tábor nekem rontott, hogy akkor bennünket, újságírókat mi a csudának tartanak? Hát miért is, tényleg, töprengtem éL Hogy kérdezzünk is! — mondtam aztán. Maguktól például elsőre is azt kérdezem, hogy vajon bűn-e a múltból öröklött elmaradottság, bűne-e ennek az embernek, hogy ősei példáját követve vályogot vert és csaVargott, -nyers húst is evett, mert egészségesek a fogai, s mert éppen ezért is talán jó volt neki a sátort pótló putri, míg meg nem betegedett? Nem bűn, engedték meg a kivagyiak, de akkor ne is kérjen semmit, mert az állam segít, de nem jótékonysági intézmény. „Ember ez. és az embernek azért laknia kell". — vélte a másik tábor. Kérdeztem még egyet, jóváhagyást sem várva: maguk szerint hányan laknak több gyerekkel albérletben? Az újabb kérdésről szintén megoszlottak a vélemények; voltak, akik szerint aránylag sokan; voltak, akik szerint a családpolitikai változások óta szinte senki. Csönd lett ezután, óriási csönd, amilyen csak egy kórházi folyosón lehetséges a saját sorsukon is töprengő emberek között. Percek múltán szólalt csak meg egykűnk, szintén bicegve járó pizsamás, foglalkozására nézve nyugdíjas kocsikísérő, aki azt mondta: emberek, gondolkodjunk! Én csak a magam sérelmét mondom 'de; én két éve vagyok csak nyugdíjban. de máris érzem, hogy van, aki ferdébben néz rám. mire való vagy már te? Ezt a kérdést vélem kiolvasni a tekintetéből. Hogy ítéljük meg mi egymást, emberek? Az öreg nem várt válaszra. El csoszogott. Mivel mérjük ml egymást, emberek?! Petii Ferenc Hasznos együttműködés Évről évre növekszik a KISZ-szervezetekre háruló feladatok száma, nagysága. Jól bevált gyakorlat, hogy a KISZ-bizottságok — a vállalások sikeres végrehajtása érdekében — együttműködési szerződéseket kötnek a különböző intézményekkel, testületekkel, számítva azok szakmai, anyagi támogatására. Ilyen megállapodás született a napokban a KISZ szegedi járási bizottsága és a Csongrád megyei tanács vb szegedi járási hivatala között. A járási KISZ-bizottság arra ösztönzi a községek KISZ-szervezeteit, hogy társadalmi munkával járuljanak hozzá néhány kiemelt beruházás gyors megvalósításához. A helyi tanácsok irányításával Ásotthalmon, Kübekházán segédkezzenek az általános iskola. Kisteleken az orvosi rendelő és a célcsoportos lakások építésében. A belvízvédelmi munkálatok fontos részeként feladatot vállalnak a KISZesek a községek területén levő utak, csatornák karbantartásában, tisztításában. A KISZ-szervezetek továbbra is kötelességüknek tekintik, hogy népszerűsítsék a szocialista brigádmozgalmat, kedvet ébresszenek a fiatalokban szakmai ismereteik gyarapításához. Ennek érdekében különböző versenyeket rendeznek, erkölcsileg és anyagilag elismerik az élenjárókat. A járási hivatal mezőgazdasági osztálya segítséget nyúit az ifjúsági brigádvezetők felkészítéséhez, szakmailag támogatja a fiatal agrárszakemberek tanácsait, s részt vesz az idei járási szántóverseny, valamint a mezőgazdasági gépszerelők vetélkedőjének megszervezésében. Ugyancsak hasznos a járási hivatal művelődésügyi Gazdaságosabb nemzetközi szállítás Fuvar koordinációs Iroda létrehozásáról írt alá megállapodást Klézl Róbert közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes és Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes csütörtökön a Hungarocamion Népstadion úti székházában. A vállalkozásban legérdekeltebb tíz közlekedési és külkereskedelmi vállalat — a Hungarocamion, a Hungarocamion-Volán közös iroda, a Malév, a Mahart, valamint az Agrimpex. a Terimpex, a Masped a Hungarofruct, a Chemolimpex és a Magyar Hűtőipar — vezetői ugyancsak aláírták az iroda működését szabályozó ügyrendet. Az iroda feladata a nemzetközi szállítási igények és a rendelkezésre álló magyar fuvarozási kapacitás összehangolása. Az iroda felállításával intézményesített kereteket teremtenek & devizamegtakarftó hazai fuvareszközök igénybevételére. A tanácsadó, véleményező joggal felruházott, külön apparátus nélkül dolgozó önkéntes vállalkozás — amely a Hungarocamionnál működik — két héten belül megkezdi tevékenységét. Az iroda tevékenysége, átfogó értékelése, tájékoztatása alapján a két minisztérium rendszeresen ellenőrzi a nemzetközi fuvarozási tevékenységet (MTI) osztálya és a KISZ-bizottság együttműködése a kulturális és közművelődési munka terén. A pedagógus KISZ* alapszervezetek segítségével együttesen szervezik meg < dolgozók általános iskoláját, kapcsolatot teremtenek a szegedi egyetemek, főiskolák KlSZ-szervezeteivel és koordináló szerepet vállalnak az Egyetemisták a falu közművelődéséért akcióban. Közös feladat még több tanyai ifjúsági klub létrehozása, a klubvezetők felkészítése. A művelődésügyi osztály anyagilag támogat számos úttörő- és KISZ-es rendezvényt, Így például az Ifjú Gárda, az úttörőgárda járási szemléjét, az idei tanulmányi és politikai vetélkedőket, a jövő évi forradalmi ifjúsági napok ünnepségeit Segítséget kapnak a járás amatőr művészeti csoportjai is — elsősorban a bemutatkozási lehetőségek biztosításával. A Járási KISZ-bizottság igyekszik serkenteni az ifjúsági szövetség tagjainak közéleti tevékenységét. Kezdeményezi az arra alkalmas fiatalok tanácstaggá jelölését, s ösztönzi a községek KISZaktivístáit, hogy dolgozzanak a helyi tanácsok társadalmi munkabizottságaiban. Az ez év tavaszán esedékes időközi tanácstagválasztások lebonyolításában a KISZ-esek is részt vesznek majd. Az együttműködési megállapodás kitér az ifjúsági tömegsport és a turizmus fejlesztésének közös feladataira, s a fiatalok pályaválasztásának segítésére is. E. L