Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-22 / 93. szám

12 Vasárnap, 1979. április 22. •I ' 1111 ••••• OBMMMra^——M röviden Aszfaltozás az új városrészben Régen figyelem az embereket, legtöbbjük mennyire siet, futkos az utcákon. Nem ok nélkül tehetik ezt, mindenki valamilyen céllal indul el hazulról, kilép a kapun, tele van gondokkal, gondolatokkal, el kell ér­nie valahová, és útközben kerülget­nie kell embertársait, figyelni a su­hanó járműveket és lenézni a lába alá. nem botlik-e bele valami aka­dályba. Gondolom, hogy legtöbbjüknek eszébe se jut, hogyan közlekedtek ezeken az utcákon elődeink, sőt az se, hogyan közlekedett ő maga fia­talabb korában. Ki gondol például arra az Oskola utcán sietve, hogy itt lakott egy ugrásnyira Tömörkény, ő is közlekedett valamikor e házak között, s erre járhatott városi hiva­ta'ába Móra, tele meleg gondolattal, mesehangulatú szárnyalással. Sőt, biztos, hogy megfordult ebben az utcában József Attila és Radnóti is. ők sietősebben Móránál és Tömör­kénynél, talán érezték, hogy rövi­debb lesz az élletük, jól kell gazdál­kodni az utakkal és utcákkal. Kevés vidéki város utcái dicseked­hetnek azzal, hogy ennyi szellemi nagyság sétált, sietett rajtuk. S mi, mai közlekedők, milyen ritkán gon­dolunk erre. Tudomásul vesszük. Utcáink hogy itt-ott kirakatot rendeztek, hogy a szelíd galambok leszállnak a Kárász utcán a kis emberkék örö­mére, hogy itt-ott javítják az asz­faltot. és az élelmiszerboltok ajtaja mellé kirakják a zöldségfélét. Bosszankodunk is olykor az ut­cákon, például, ha nekiverjük tér­dünket a Széchenyi téri palota fel­újítása miatt megkeskenyitett járda közepén csuraskodó vascsőnek, amely évek óta zavarja a buszmegállóhoz igyekezőket, vagy ha valahol ott ma­rad az útjavítás szemete, és bele kell lépnünk a tócsákba ^frissen fé­nyesített cipőnkkel. De az utcák, kedvességükkel és bosszantó körülményeikkel egye­temben a mienk. Szeged utcái. Büsz­kék lehetünk rá. hogy a házsorok egyre mutatósabb köntöst kannak, s ahol hajdan nagyjaink közleked­tek. most a lélekszámban megduz­zadt város polgárai koptatják az aszfaltot. Láttam várost, ahol az utcák sem­mitmondó, hagyományos névtábláit művészi kivitelű, ábrás, emlékezte­tősoros táblák helyettesítik. Ezek­ben a ma emberének folyton-foly­vást eszébe jut az utca történeti múltja, a nevezetes elődök sora, akik a várost létrehozták vagy meg­védték zivataros időkben; esetleg a falak között alkottak a nemzet kin­cseinek gyarapítására. Szeretem Szeged utcáit Nem mondom, hogy nincsenek a világon különbek, de ezek az én utcáim, ezeken gondolatban kalapot emelek Tömörkénynek. Mórának. Juhász Gyulának, akik talán észre se veszik kö~zönté:emet. Nem mondom, hogv a kirakatokat és sétáló vagy siető embertársaimat nem nézem meg. de az utcák igazi romantikáiát inkább az alkotó nagyságok emléke jelenti számomra. Kosztolányi megénekelte az Ollói úti fákat s ezzel az irodalom meze­jére állította a nagyvárosi utcát amely Ko~ztolányi nélkül ugyan­olyan szürke objektuma lenne a fő­városnak. mint néldául a Kerepesi, vagy Soroksári út Énekeljünk mi is olykor az ut­cáinkról. Megérdemlik. Ormos GerŐ 12-ír Szegeden, az £ zaki városrész 1/B ütemének lakásaiba csak néhány hónapja költöztek be a tulajdonosok. Eleinte kénye'metlen* éget okozott, hogy a házak között nem min­denütt volt jó út A napokban azonban megjelentek az út­burkolók a C-ongrádI sugárút mentén. Üj aszfaltszőnyeget terítenek le a panelházak tövében, a környékbeliek s nem utolsósorban a gyermekkocsival közlekedők őrömére PLANETOLŐGIAI SZABADEGYETEM A TIT megyei szerveze­tének csillagászati és űrku­tatási szakosztálya holnap, április 23-án este 6 órakora Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajzi előadójá­ban rendezi meg a plane­tológial szabadegyetem soron következő foglalkozását Ezúttal Az élet keletkezése Naprendszerünkben címmel az ismert csillagász, dr. Ku­lin György tart előadást PÁRIZSBA UTAZOTT A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének tu­dományos folyóirata, a Re­vue de Droit Contemporain, Párizsban tartja szerkesztő bizottsági ülését Ebből az alkalomból a francia fővá­rosba utazott dr. Antal ff y György professzor, a szer­kesztő bizottság tagja. COLLEGIUM POLYTECHNIKUM Távlatok a molekuláris biológiában címmel dr. Ve­netiáner Pál. a biológiai tu­dományok doktora tart elő­adást a JATE CollegiumPo­lytechnikum előadássoroza­tának keretében holnap, áp­rilis 23-án este 8 órakor a Hermán Ottó Kollégium tár­salgójában. KANADÁTÓL WASHINGTONIG Ezzel a címmel tart színes diaképekkel Illusztrált is­meretterjesztő . előadást dr. Keszthelyi Béla holnap, áp­rilis 23-án este 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. LOMTALANÍTÁS Hétfőn és kedden reggel 8-tól délután 2 óráig lesz lomtalanítás Tarjánban. A városgazdálkodási vállalat a Víztorony térről, a Csorba utcából, a Tápéi sorról és a 412—413-as épület előtti parkírozóhelyről szállítja el a hulladékokat FINN-NAPOK A MÓRA KOLLÉGIUMBAN A József Attila Tudo­mányegyetem Móra Ferenc Kiváló Kollégiuma a már hagyományossá vált nemzeti napok rendezvénysorozata keretében idén finn-napokat rendezett A tegnap, szom­baton este befejeződött szín­vonalas programsorozat ke­retében a tudomány egyete­misták kiállítások, előadá­sok, élménybeszámolók és dukumentumfilm segítségé­vel ismerkedhettek meg a testvéri nép történetével, kultúrájával. ELŐADÁS A KÜLPOLITIKAI KLUBBAN Holnap, hétfőn délután 5 órai kezdettel Nyárádi Ró­bert, az MTI Teheránban járt tudósítója tart előadást a népfront külpolitikai klub­jában (Vörösmarty u. 3., ma­gasföldszinti nagyterem) „Ho­gyan alakulnak az iráni bel­politika újabb fejleményei?" címmel. Minden érdeklődőt szívesen lát a klubvezető­ség. JÁRÁSI KAZINCZY­VERSENY A csapatszintű vetélkedők után tegnap rendezte meg Szegeden, a régi Ifjúsági Ház­ban, a szegedi járási úttörő­elnökség és kulturális szak­bizottság a járási általános iskolák Kazinczy-versenyét, Tizennyolc résztvevő közül az első helyet Pethes Eleo­nóra (Kistélek), a másodikat Török Magdolna (Balástya), a harmadlkat megosztva Papp Katalin (Csengele) és Magony Irén (Kistelek) sze­rezte meg. A közönség díját a röszkei Daka Zsuzsanna nyerte el. A győztest ter­jesztik föl Kazinczy-jelvény­re, s jutalma kéthetes zán­kai táborozás. Valamennyi versenyző jutalomkönyvet és emléklapot kapott Várható időjárás ma es­tig: Időnként kisebb eső, záporeső. Mérsékelt, , több helyen megélénkülő délnyu­gati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet ma: 12—17 fok kö­zött LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási ós Lottó Igazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta­lálatos szelvénye 71 fogadó­nak volt nyereményük egyenként 101 377 forint 3 találata 5952 fogadónak voR, nyereményük egyenként 605 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 176 647 darab, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. Új munka­helyen A vezető mondja az új dolgozónak: — Szeretem az Őszin­teséget. Ami a szívün­kön, az a szánkon. Most pedig mondja meg ne­kem, tulajdonképpen mi­ért kellett eljönnie az előző munkahelyéről? — Azért, mert ami a szívemen, az a számon... BARÁTI TALÁLKOZÓ VOLT ÖSZTÖNDÍJASOKNAK Az MTESZ Csongrád me­gyei szervezetének klubbi­zottsága baráti találkozót szervez azoknak a volt ösz­töndíjas műszaki szakembe­reknek, akik a Szovjetunió egyetemein végeztek. A ta­lálkozóra április 24-én, ked­den délután öt órakor kerül sor. A bizottság ezúttal is meghívja a volt ösztöndíja­sokat a baráti találkozóra, a Technika Házának harmadik emeleti klubiába. FOTÓPÁLYÁZAT Az MTESZ Csongrád me­gyei szervezetének klubbi­zottsága a korábbi évekhez hasonlóan idén is kiírta fo­tópályázatát. Az érdeklődők a pályázati kiírást az MTESZ ttikárságán. a szegedi Tech­nika Házában vehetik át. A HÖVÉGI TANÍTÁSI RENDRÓL Amint arról már lapunk április 20-i számában be­számoltunk, módosul az is­kolai munkarend a hónap végén. Esetleges félreértések elkerülése végett kiegészí­tésként közöljük, hogy a kö­zépfokú oktatási Intézmé­nyekben, ahol természetsze­rűleg nem beszélhetünk 11 napos tanítási ciklusról, az április 23-tól 28-ig terjedő tanítási hát rendje változatlan marad. Április 29., vasárnap természetesen tanítási szü­net lesz. Ideiglenes forgalmi változás Ideiglenesen megváltozik a forgalom rendje a Lenin körút és a Mérey, illetve a Kiss Ernő utca keresztező­désében a villamosvágányok közötti kövezet cseréje mi­att A DÉLÉP és a Szegedi Magas- és Mélyépítő Válla­lat brigádjai hétfőn, április 23-án kezdenek hozzá a munkához, melynek első szakaszában — előrelátható­an csütörtökig — a Mérey utcából csak jobbra, kis ív­ben kanyarodhatnak a jár­művek; a Széchenyi tér felé egyenesen és az Anna-kút felé balra nem haladhatnak. Megtiltják a balra nagy­ívű kanyarodást a Kiss Ernő utcából a Lenin körútra, csak az Anna-kút felé me­hetnek a járművek. A Dugonics tér irányából érkező járművek a kereszte­ződésben csak egyenesen folytathatják útjukat s azt is fokozott óvatossággal te­hetik csak, mert a számuk­ra kijelölt forgalmi sáv kö­rülbelül ötven méteren a villamosvágányokon vezet Így számolniuk kell a jár­művezetőknek azzal, hogy szemből és a hátuk mögül villamos érkezik, s a ve­szélyhelyzet csak elővigyá­zatossággal, - udvariassággal előzhető meg. Az Anna-kút felől a Du­gonics tér felé haladó jár­művek vezetőinek figyelmé­be ajánljuk, hogy a hét vé­gén — pénteken, szombaton — már csak egy forgalmi sávon mehetnek majd, mert a belső sávot a balra nagy ívben kanyarodóknak tart­ják fenn az építkezés má­sodik ütemében. Az ideigle­nes változás harmadik sza­kaszában a jelenlegi for­galmi rendet állítják vissza a forgalomszervezők, de arra kérik a járművezetőket, óva­tosan haladjanak el a sínek között dolgozók mellett Különböző férfiöltönyök Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, Jó barátoknak, akik fe­lellíietetlen halottunk, SZÜLI. JÓZSEF búcsúztatásán megje­lentek. részvétükkel és virágaik­Ital mély fájdalmunkat enyhíteni gyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek. szomszédoknak, az MKM dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, BONDOIt IMRE teme­tésén megjelentek, részvétükkel és vlrága'kkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Felejthetetlen, drága édes­anyám. POLLAK NANDORNÉ 83 éves korában április 21-én elhunyt. Temetése április 23-án, délután 3 órakor lesz a cinke­Gyász­közlemények rémből. Gyászolják: fia dr. Pol­lák László, menye, unokája és a család. Fájdalommal tudatjuk, högy szeretett feleség. édesanya, nagymama, dédmama és rokon, BERTA SANDOHNE Ződi Pi­roska, életének 79. évében rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése április 23-án 14 órakor lesz a szatymazi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, Szaty­maz, Kossuth u. 47. Tudatjuk, hogy VIRÁG ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatása ápr. 25-én s órakor lesz a Bel­városi temető kupolájából. Gyá­szoló szülei. Retek u. 3. 3169 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. lakótársaknak, szomszé­doknak. a Biológiai Intézet dol­gozóinak, akik felejthetetlen férjem, HUNYADI LAJOS teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. S1SC Tudatjuk, hogy ERDös PÉTER njrug. Iskolaigazgató hamvasztás utáni búcsúztatása és családi sírhelybe helyezése április 24-én 1B órakor lesz a református te­mető ravatalozójából. (A Bajai út mellett.) A gyászoló család. Szeged, Négyház HL 3L 2714 Az élelmiszeripari főiskola sikerei Szép sikereket értek el áprilisban a Szegedi Élelmi­szeripari Főiskola hallgatói különböző országos rendez­vényeken. A XIV. országos tudomá­nyos diákköri konferencia Kecskeméten megrendezett agrártudományi szekcióülé­sén Szojlca Katalin harmad­éves technológus hallgató első lett. Szintén első he­lyezést ért el a tudományos diákköri konferencia mű­szaki szekciójában Győ­rött Mikula Mihály harmad­és Molnár Miklós másodéves gépészszakos hallgató. A ké­miai szekció keszthelyi ülé­sén Orosz Mária, a főiskola harmadéves technológus hallgatója második, az ag­rártudományi szekcióban Fi­áth Miklós és Varga Rozália üzemmérnökök harmadik helyezést értek eL A közelmúltban Gödöllőn rendezték meg az agrárfel­sőoktatási intézmények kul­turális seregszemléjét A vers- és prózamondóverseny­ben első helyen két szegedi élelmiszeripari főiskolai hall­gató, az elsőéves Bányász Anna és Pócza Ildikó vég­zett, második is szegedi, a szintén elsőéves Halász Ág­nes lett. A seregszemle fotópályá­zatán a másodéves Molnár Lajos és az elsőéves Puskás János harmadik díjat kapott A tudományos diákköri munka irányításában végzett több mint tízéves, kiemelke­dően eredményes tevékeny­sége elismeréseként dr. Huszka Tibor, a főiskola élelmiszeripari karának igaz­gatója a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben ré­szesült Felvétel munkavédelmi szak« mérnöki és technikusi képzésre A SZOT Munkavédelmi Továbbképző Intézete felvé­teli pályázatot hirdet az 1976/80-as tanévre. A szak­mérnöki tagozatra okleveles mérnökök, az üzemmérnöki tagozatra valamely műszaki főiskolán üzemmérnöki ok­levelet szerzett dolgozók je­lentkezhetnek. Az előkép­zettségnek megfelelően je­lentkezni lehet általános vagy mezőgazdasági szakra. A tanulmányok elvágzéce után a végzett üzemmérnök és szakmérnökjelöltek mun­kavédelmi szakmérnöki, il­letve üzemmérnöki okleve­let kapnak. Tanulmányi idő: szakmérnök 5 félév, > üzem­mérnök 4 félőv. Az intézet hallgatóit a levelevő hall­gatókra vonatkozó kedvez­mények illetik meg. Jelent­kezés az A. Tü. 821. r. sz. nyomtatványon történik. (Beszerezhető a nyomtvány­ellátó boltokban.) A jelent­kezési nyomtatványokat a szükséges mellékletekkel és két darab saját névre cím­zett borítékkal együtt az alábbi címre kell küldeni: SZOT Munkavédelmi To­vábbképző Intézet 1368 Bu­dapest, Pf. 200. Jelentkezési határidő és lezárás: 1979. május 15. Az 1979/80. tanévre a SZOT Munkavédelmi To­vábbképző Intézet felvételi pályázatot hirdet tanfolya­mos felkészítésű munkavé­delmi technikusképző vizs­gára, ipari szakon Szegeden, a Déri Miksa szakközépis­kolában cím: 6724 Szeged, Üttörő tér 7. Az előkészítő tanfolyam 300 órás, és 10 hónap szorgalmi idő alatt bonyolódik le. Jelentkezési lap és további felvilágosítás a Szakszervezetek Csong­rád megyei Tanácsa munka­védelmi osztályán kaphatói. Szeged, Eszperantó u. 3—5l Jelentkezési határidő: 1979: május 31. BEMUTATÓ, KÓZTOLÖVAL Friss, ropogós kifli, perec, diós, mákos, túrós rétes, ^z újdonságnak számító „Néró csemege" és a kókuszos csók, továbbá még 60-féle termék lesz látható azon az árube­mutatón, amelyet a Szegedi Sütőipari Vállalat rendez április 26—28. között, a Technika Házában. A meg­szokottal ellentétben — min­dent a szemnek, semmit a kéznek —, ezen a kiállítá­son fontos szerep jut a láto­gató kezének. A vendégek bármelyik, a nekik szimpa­tikus árudarabot megfoghat­ják. V/V- . A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: I2-6SS A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntca 2S. - 6725 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál 6t kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 10 rorlnt neevedévre 90 foriná, esrv évre len forint líndex; 25 Mi ISSN; 2133-024 a

Next

/
Thumbnails
Contents