Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-22 / 93. szám

83 Vasárnap, 1979. április 15. A távolság kalodájában N

em vagyunk elég mozgékonyak; azt szeretnénk, ha az esztétikumot házunkhoz szállítanák, sőt, ha fáradság nélkül, lehetőség szerint kényelmesen fogyasztható, fájdalommentes és könnyen nyelhető, emészthető pasztillákban szolgáltatnák ki. De sajnos ez a rendszer már a vitaminok esetében is csődöt mondott. A természetes anyagokban található 'tápértéket semmiféle tabletta nem pótolhatja. Éppen úgy, ahogy a konzervművészet egyetlen formája sem helyettesítheti az eleven és egyszeri esztétikumot. A színház — mint a művészeti megnyilvánulás évezredes letéteményese — e sajátos lelki, szervezeti igénynek köszönheti elévülhetetlen népszerűségét. Ilyenformán figyelembe veendő az a nosztalgia, mely a közönséget városon és falun a színpadhoz hajtja. A nosztalgia persze még nem cselekvés. Legfeljebb érzelgős hangvételű, romantikus stílusú cikkek örökzöld ihletője. A színház- és a közönségszervező gyakorlat alig foglalkozik e jogos vággyal. Ha ezt az igényt komoly megfontolás tárgyává tennénk, nyilván sokkal több vendégjáték, illetve színházi kirándulás szerveződnék. ' A közönség manapság igen passzív. Ennek okát ezúttal ne firtassuk, elég a szomorú tény rögzítése. Az, hogy rettenthetetlen pionírnak számít az a néző, aki akár egy-egy közeli városba elverekszi magát A lustaság kalodájából persze szónoki fogásokkal alig szabadulhatunk. Ma még a közönség utaztatása is csak szórványosan előforduló, bátorítandó kezdeményezés. Pillanatnyilag jó és kézenfekvő megoldásnak látszik a vendégjátékok szaporítása. És itt nem elsősorban a kényelmes pesti néző igényeinek a kielégítésére gondolunk, hanem főként a vidéki színházak egymás közötti kapcsolatára. Az efféle vendégjáték szerencsére nem példa nélkül való: jeles cselekedetnek minősíthető minden esetben, de ma még nem oly általános, mint kívánatos lenne. Mindenekelőtt azért, mert jelenlegi körülményeink között ez járatlan útnak minősül. Azok a vidéki nagyvárosok, melyek saját színházzal bírnak, rendszerint teljesen elmerülnek a helyi művészi műhelyek problémáiban. A kelleténél kevesebbet törődnek azzal, hogy mi történik ötven, száz vagy kétszáz kilométerrel arrébb. Pedig a helyi gondok elemzése is más, érdekékebb megvilágításba kerülhetne, ha vidéki városaink társulatai és kritikusai nagyobb utazási szenvedéllyel lennének megáldva. Tudjuk, hogy ez költséges, kellemetlen és fáradságos — művészileg, szellemileg azonban kétségtelenül Jövedelmező. Budapestet gyakran vádolják azzal, hogy mesterségesen vízfejűvé növesztett álközpont. E tételben sok Igazság van. De az egészségtelen állapot kialakulásában a vidéki városok is ludasak. Mert ha kulturális kapcsolatokról van szó. gyakorta ők is csak a fővároshoz fűződő viszonyukra gondolnak. Nem ártana egyszer arról is elmélkedni: miért ne létezhetne például egy aktívabb Pécs—Szeged, egy DebrecenKaposvár, vagy egy Győr—Békéscsaba művelődési tengely. Ezek a városok nincsenek olyan messze egymástól, mint ahogy elképzeljük. A tér és idő kalodája réges-régen nyitva van — csak ezt nem mindig vesszük észre. Az országos művészi közlekedés útjai ma még nem váltak teljesen járhatatlanokká. A produkciók bármikor utazhatnak. Most tavasszal még nem késő nyárra tervezni. Amikor a színházak ugyan bezárnak, de a játszóhelyek mégis megsokasodnak. A terek és m várudvarok készek új. nemcsak eredeti előadások, de már egyszer — például az évadban — Jól sikerült produkciók befogadására. Érzésünk szerint sok szemérmes várakozó nyújtaná kezét megálmodott partnerének, tísak a találkozás valahogy igen nehézkesen valósul meg. Talán közvetítőkre lenne szükség. Bátorító soraink — bármily szerényen is — e szerep betöltésére is áhítoznak. SZEKRÉNYEST JÜLIA A

znap új ABC-aruházat nyitottak az Ady Éneire sugárút és a Pápai utca sarkán, s az újságok arról cikkeztek, hogy az első lengyel űrhajós a világűrbe röppent A helyi lap apróhirdetési rovatában valaki az elvesztett piros válltáskáját kereste, egy Rákóczi út 33. szám alatti lakos pedig htilladék zsírért dobozolt mosóport és szappant kínált cserébe. Bár nem tartozik szorosan a történet fonalához. érdemes megemlíteni, hogy az újonnan átadott bő vá'nsztékú áruház debütálásának első óráiban beázott. Ez talán nem is csoda, hiszen már huszonnégy órája szakadatlanul esett az eső. Dániel, miután a hűtőszekrénybe tette az anyjától kapott sertésmájat, az órára pillantott: „Ideje elindulnom" — gondolta, s öltözködni kezdett. A legutóbb tavasszal viselt halványzöld öltönyét vette magára, a székre odakészített rövid ujjú inget és a farmernadrágot a vállfára akasztotta. Kinézeti az ablakon. Az eső szűnni nem akarva zuhogott, a behorpadozott aszfalton tócsákban állt a víz. A szobában halkan duruzsolt a rádió, a bemondó éppen az időjárás-jelentést olvasta föl. A meteorológiai állomások 12-13 fokot jósoltak országszerte. „Micsoda nyár!" — bosszankodott Dániel, s a szandálját berakta az előszobaszekrénvbe, helyette zárt cipőt keresett. Kicsit poros volt le akarta mosni a csap alatt. Aztán eszébe jutott, hogy fölösleges, kint úgyis megtisztítja az eső. Jó darabig bíbelődött a kapucnis ballonkabátja rossz patentjeivel, maid összehúzta a cipzárt a könyvekkel teletömött sporttáskán. — Aki:or elmegyek — szólt be a konyhába a feleségének, aki a tükör előtt a szemöldökét ritkította a krómozott csipesszel, közben cigarettázott. A gáztűzhelyen kamillásedény gőzölgött, az asztalon csíkos frottír fürdőköpeny hevert. — Jó, de siess, mert nagyon megázol — mondta az asszony, s szippantott egyet a hosszú Fecskéből. Szeme még vöröslött a . tegnap esti sírástól. — Persze, hogy sietek — felfelte Dániel és beleszagolva a gomolygó, kékes füstfelhőbe, megkívánt egy cigarettát. Az utcán alig-alig Jártak, a busz pont az orra előtt húzott el. Esernyője nem volt, de ez most nem érdekelte, Ügysem vehetné sok hasznát, kifordítaná a viharos erejű szél. Fél kilenc felé jért az Idő, a buszon kevesen utaztak. Leült a sok üres ülés egyikére, s felhúzÁ szabadság első napján ta hosszú lábait. A második megállót elhagyva egy kéz markolt az orra előtt a fogantyúba. A középső ujjon vastag karikagyűrű aranylott, három kis bibor kővel ékesítve, a kövek körül cirádás vésetek. Dániel fürkésző tekintettel méregette a gyűrű gazdáját. Középkorú, csinos nő kapaszkodott a fémrúdba, a barátnőjével diskurált. Frizurája rövidre vágva, ugyanúgy, mint beszélgető partnerének, s mindkettőjük körme vörös volt. Dániel át akarta adni a helyét, de a nők állva maradtak; féltették szoknyájukat a vizes bőrhuzattól. ^ Az Erzsébet körúton nem működtek a közlekedési lámpák, talán az esős időjárásra való tekintettel kapcsolták kl őket. Csupán a veszélyt jelző, fokozott figyelemre Intő sárga fény villogott szabályos időközökben. Dániel átszaladt a zebrán, s inkább jókora kerülőt tett, csakhogy ismerőssel ne találkozzék. Csöndes, keskeny mellékutcákat keresett, ahol a legkisebb valószínűségét vélte annek, hogy a hivatal dolgozói közül bárkibe is belebotolhat. Bűntudat nyomta lelkét, hazugságba keveredett,. A két nappal ezelőtti, reggeli kávézás ötlött eszébe. A nyárt pihenőről visszatértek élményeikről meséltek az irodában; egyesek négeres barnaságukkal kérkedtek, mások arról tájékoztatták a járatlanokat, melyik országból, mit érdemes hozni. — Ti hová utaztok? — kérdezte egy kolleginája Dánieltől. — A Balatonra — füllentette szemrebbenés nélkül —, a nagynéném nyaralójába. Pedig akkor már tudtá, hogy anyagi lehetőségeik csak a helybéli strandon való napozást engedik meg. De nem akarta magát blamálni azzal, hogy az előre betervezett tíz nap szabadságát a következő hónap elejére írassa át. Szorosan a fal mellett haladt, így kevésbé érte az esó. Sietett nagyon, de szakított pár másodpercet arra, hogy fölnézzen, honnan ömlik ilyen vastag sugárban a víz? Egy lyukas csatornaereszték miatt kapták nyaóvodai séták 1. Kínai módra 2. Chilei módra 3. Vietnami módra 4. Magyar módra Ocv J kukba a hideg csapadékot a vigyázatlan járókelők a bútorbolt bejáratánál. Nem bánta meg, hogy fölnézett és időt vesztegetett ezért a semmiségért, mert olyan dologra lett figyelmes, amit ez idá'g nem tapasztalt Az esó< seppek * szélerosségtöl iüggően 20—30 fokos szögben hullottak a várakozó tócsák hullámaiba. De nem is ezt találta érdekesnek, hanem azt, hogy néhány csöpp mit sem törődve a szél irányt adó erejével, virgonc módon csapódott ide-oda. Hol egybeolvadt egy másikkal és úgy ért főidet, hol az ütközéskor szétpattanva megannyi apró gombostűfej ű gömbbé osztódott. Dániel a látványtól izgalomba jött. Megszaporázta lépteit és az eddig nem tapasztalt természeti furcsaságon tűnődött. Aztán hírtelen felocsúdott, hogy nem is ettől izgatott, hanem a rövid frizurás nő ujján látott gyűrű miatt. „Hogy erre nem gondoltam!" — Jutott eszébe, s szinte látta maga előtt a bárszekrény alsó polcán az üres Cézár konyakos üveg mögé rejtett dobozban a nagyapjától kapott gyűrűt amit legalább egy éve nem vett elő. Azon is hasonló kövek vannak, mint a buszon látott nő gyűrűjén. „Igen tavaly szintén Ilyen szorult helyzetben voltunk — gondolta —, akkor túl akartam rajta adni. de Olga azt mondta: ez legyen tabu, ne nyúljunk hozzá" Lelépett a járdáról. Az úttest mintha ködbe burkolódzott volna, mint ahogy sebtében felidézett emlékei is. A balról közeledő autó előbb lelassított, aztán vezetője megint gázt adott. Dánlel önkéntelenül hátralépett, majd újból előre, s csak a nagy ívben kikanyarodó jármű fékcsikorgását hallotta. Gyorsan továbbfutott, közben lopva hátranézett. A sofőr öklét rázta az ablakon át. Dániel szégyenkezve egy kapu alá húzódott. Szive hevesen zakatolt, s az ijedtségtől egyszeriben megvilágosodott előtte a legkézenfekvőbb megoldás. Ügy, ahogy eltervezte, eladja az antikváriumban a könyveket éa szerez egy nagy meglepetést. Olga tudta nélkül elzálogosítja a gyűrűt, megveszi a vonatjegyeket', s így állít haza: holnap mégis elutazunk! „Sőt kettős meglepetést szerzek — lelkendezett magában. — Kiváltom a gyerekről készült fényképeket ls! Micsoda öröm lesz otthon!" Csuromvizesen lépett be a szűk üzlethelyiségbe. A pultra pakolta a színes fedelű köteteket, s átnyújtotta az Igazolványát a vékony csontozató hölgynek. Innen az OFOTÉRT-ba sietett. Mielőtt fizetett, átpörgette ujjai közőt a csillogó fotókat. Mindegyiken a kis Olga mosolygott rá. Tiszta, éles felvételeken. Hazaérve le sem vetette átázott ballonkabátját, egyenesen a bérszekrényhez rohant, lenyitotta az ajtaját. — Hol a gyűrű? — kérdezte Olgát. Az asszony hullasápadtan állt a szoba közepén. — Eladtam — mondta elcsukló hangon —, mér régen feléltük az árát, — A fene egye meg, holnap akkor is elutazunk I — kiabálta felindultan Dániel és lesöpörte a polcról a legféltettebb könyvelt. Aztán az évek, óta gyűjtögetett vaskos lexikonokat szórta a rekamiéra. — Túl adok mindegyiken! Hozd a bőröndöket! — parancsolt rá a feleségére, közben a szélben táncoló virgonc esőcseppekre gondolt. Hogy valamelyest csillapítsa mérgét, egy cigarettát halászott elő a zsebéből. Ekkor betotyogott az ajtón a kis Olga és fölkapaszkodva a rekamlére. élvezettel lapozgatni kezdte az egymás hegvén-hátán kitárulkozó, szétnyílt könyveket. — Tudod mit? Az erkélyen is napozhatunk — mondta Dániel. — Ha egyáltalán eláll ez a rohadt eső! RÚZSA IMRE s ,