Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

10 Vasárnai!, 1979. március 4. Labdarúgás Meglepetések az NB l-ben mérkőzésből — 9 győzelem A Volán SC kézilabdázóinak táramérlege Ma SZEOL AK— KSC A labdarúgó NB II-ben ma a tavaszi idény negye­dik fordulójának mérkőzé­seit játsszák. A SZEOL AK csapata a Tisza-parti sta­dionban az elmúlt hét vé­gén is Szegeden szerepelt Kecskeméti SC együttesét fogadja. A szombat délelőtti edzés után dr. Dunai János, a kék-feketék vezető edző­je csak feltételesen tudta kijelölni, kikből is álljon csapata. A kapus Nagy hát­izomhúzódást szenvedett pénteken. Kozma 111. és Hegedűs sincs teljesen rend­ben. míg Papp arccsontját fájlalja. Hevesi változatta­nul gyengélkedik. Nemes vi­szont meggyógyult. így he­lye* kap a kezdő csapatban, amely a sérültek állapotától függően a következőképpen alakulhat: Nagy vagy Ujhe­lyi — Nahóczki, Kozma 111. vagy Hegedús F., Forgács, V. Tóth — Labáth, Repka, Kunszt — Nemes, Szeghal­mi, Jernei. Csere: Petró és Volyvás. A mérkőzés délután fél 3 órakor kezdődik. A szünet­ben tombola lesz, ezenkívül két néző. akiknek belépője­gyük sorszámát kisorsolják, éves bérletet nyer az egye­sület összes rendezvényeire. Vácon játszik a Dózsa A Szegedi Dózsa NB Il-es labdarúgó-csapata ma, va­sárnap délután Vácon ven­dégszerepel. A Váci Híradás együttese a 9. helyen áll, 22 pontot gyűjtött eddig. A ta­vaszi első fordulóban ottho­nában 2-0-ra legyőzte a Bem SE gárdáját, az elmúlt hé­ten szabadnapos volt a váci csapat. A szegedi lila-fehé­rek szombaton keltek útra, elutazásuk előtt a követke­zőket mondta dr. Reményik László vezető edző: „Sajnos, változtatnom kell a győztes csapaton, ugyanis Pipicz lá­ba—a múlt vasárnap rú­gást kapott bokájára — nem jött rendbe, helyettese Ma­gyar lesz. Ha semmi nem jön közbe, a Tóth — Ződi, Bíró, dr. Emődi, Nagy — Pócsik. Ladányi, Magyar, Csomor — Kanász. Bánji ti­zenegy kezd. Készenlétben áll Pozsár. Szabó Gyula, Szamosszegi. Folytatni sze­retnénk jó sorozatunkat, bár igen nehéz mérkőzés vár ránk. Reméljük, nem val­lunk szégyent Vácon." A téli szünet után tegnap, szombaton elkezdődött a leg­népszerűbb sportág, a labda­rúgás tavaszi versenysoroza­ta. Az első forduló bővelke­dett meglepetésekben: a Bp. Honvéd kikapott Tatabányán, a Vasast legyőzte a Diósgyőr, a Győr pedig elvitte mindkét pontot Békéscsabáról Foly­tatódik az MTK-VM és a Haladás „gyengélkedése". A részletes eredmények: Tatabányai Bányász— Bp. Honvéd 3-0 (3-0) Tatabánya, 10 ezer néző, v: Palotai. Góllövők: Csapó, P. Nagy, Arany. A Tatabánya gólratörő já­tékával már az elsó játék­részben eldöntötte a mérkő­zés sorsát. Dunaújvárosi Kohász— MTK-VM 3-0 (3-0) Dunaújváros, 6000 néző, v: Kóros. GóUövó: Bódi (2), Ku­tl Kiállítva: Fajkusz (19. percben). A mérkőzés összképe alap­ján a Dunaújváros megérde­melten nyert otthonában. Ferencváros—Salgótarján 1-0 (1-0) üllői út, 20 ezer néző, v: Pádár. Góllövő: Pusztai. Keményen, olykor túl ke­ményen küzdött a Salgótar­ján, nagyon megnehezítette a Ferencváros dolgát Ü. Dózsa—Vasas Izzó 3-0 (2-0) Megyeri út, 8 ezer néző, v: Mohácsi. Góllövők: Fekete, Kardos, Fazekas (11-esből). Az eredménnyel ugyan elé­gedett lehet az Ü. Dózsa, de a formájával korántsem. Az Izzó mindkét játékrész első félórájában jól állta a sarat de az elsó félidőben beka­pott két gyors gól megpe­csételte a sorsát. Videoton—Csepeli 0-0 (0-0) Székesfehérvár, 6000 néző, v: Marton. A mély talajú, csúszós pá­lyán, igen alacsony színvo­nalú játék voit az elsó fél­időben, s szünet után, ha le­het. ez tovább csökkent PMSC—MÁV Előre l-l (1-0) ' Pécs, 5000 néző, v: Tompa. Góllövők: Varga, illetve La­zányi. . A közepes színvonalú mér­kőzés csak a második fél­időben elégítette ki a néző­ket A hazai csapat nem tudta kihasználni első félidei helyzeteit Az eredmény igazságos. Diósgyőr—Vasas 3-0 (0-0) Difegyőr, 15 ezer néző, v: Lauber. Góllövők: Oláh, So­mogyi (öngól), Tatár. A Diósgyőr megérdemelten nyert ebben az arányban is. Rába ETO—Békéscsaba 1-0 (0-0) Békéscsaba, 13 ezer néző, v: Tátrai. Góllövő: Pölüskei. A hazai együttes meglehe­tősen gyenge kondícióban, tervszerűtlenül játszott • a «zezonnyitón. Zalaegerszegi TE— Haladás VSE 6-1 (2-1) Zalaegerszeg, 5000 néző, v: Maczkó. Góllövő: Csepregi (2), Mihalecz (2, egyet 11-es­ből), Péter és Simon, ül Kereki (1 l-esből). A nyugat-dunántúli ranga­dón kiütéses győzelmet ara­tott a Zalaegerszeg, mely minden csapatrészében jobb volt, mint a teljesen szét­esöen játszó szombathelyi csapat A bajnokság állása: 1. FTC 2. Bp. Honvád 3. Ü. Dózsa 4. Diósgyőr 5. Rába ETO C. Tatabánya 7. STC 8. Pöcs 9. Videoton 10. Bókóscsaba ZTE 12. Dunaújv. 13. Vasas 14. MAV Előre 15. MTK-VM 18. Csepel 17. Haladás 18. Bp. Vasas 18 11 5 2 40-21 27 18 11 4 3 43-16 26 18 10 1 2 46-22 26 18 11 2 5 29-24 24 18 7 7 4 23-14 21 18 8 5 5 34-26 21 18 6 6 6 27-25 18 18 S 8 5 16-22 18 18 5 7 6 20-24 17 18 6 4 8 19-20 16 18 5 6 7 19-20 16 18 5 6 7 24-28 16 18 4 7 7 23-30 15 18 5 5 8 14-31 15 18 5 4 9 22-26 U 18 3 7 8 21-rj 13 18 5 2 11 19-46 12 18 2 5 11 18-35 9 Az Edzett ifjúságért mozgalom keretében... A SZEOL AK tömegsport­bizottsága a közelmúltban asztalitenisz és sakk sport­ágakban versenyt rendezett az NKFV, az NKFÜ, a DÉ­GAZ, a JATE. a SZOTE és Olajterv dolgozóinak részvé­telével. Az eseményre az Edzett ifjúságért mozgalom keretében került sor. Ered­mények. Asztalitenisz. Fér­fiak: 1. Dr. Berger Zoltán. Nők: 1. Dr. Bálint Erzsébet. Csapatban. Férfiak: 1. SZO­TE II. Nők: 1. NKFV. Sakk. Férfiak. Egyéni: 1. Pelle Já­nos (NKFV). Csapatban: 1. NKFV. Pályázati felhívás Az Edzett ifjúságért tö­megsportmozgalom rendsze­res testedzésre ösztönöz, ar­ra serkent, hogy a helyi adottságoknak megfelelően mindenütt bővítsék a spor­tolási alkalmakat. Az is­kolai, munkahelyi, falusi, községi, városi közösségek a mozgalom meghirdetése óta számos példáját adták kez­deményezőkészségüknek. s a társadalmi összefogásban rejlő erőt, lehetőségeket biz­tosítva kispályák, sportud­varok. kocogó- és tornapá­lyák százait, uszodák, tor­natermek és szobák, sport­csarnokok edző- és kondi­cionáló termek tucatjait épí­tették, vagy korszerűsítették meglevő létesítményeiket. Az Edzett ifjúságért-moz­Sportműsor Atlótlka Csongrád megye mezei futo­bojaokságá. körtöltés Tölgyes ut­as! fMücasza. 9.15. Kosárlabda NB IL Nők. Közép: SZVSE— OKC. Rókusi Tornacsarnok. II. I^bdarégSs NB n. Kőzépraoport: SZEOL AK-Kecsleméti SC, Tisza-parti OUKHOO. 14.38. Szávó. Vád Hír­adás—Szegedi Dózsa, Vác, 14.30, Ágoston. Felszabadulási Kupa: Móraha­lom—Sándorfalva, Mórahálom, 14.30, Chmllofskl. Bordány—Kis­telek, Bordány. 14.30, Jakus. Ki­nizsi-Húsos—Alaóváros, Szabad­ság tér. 10. Tóth F. DÉLÉP SC­Sz. Postás, Postás-pálya, 10.30. Farkas. Sz. Dózsa II—Székkutas. Hunyadi tér, edzőpálya, 14.30, Korom. Kiskundorozama—SZVSE. Kiskundorozsma, 14.30, Börcsök. Algyö-Tápé. Algyő, 14.30. BaJ­nóczL Az első csapatok mérkő­zése előtt az ifjúságiak Játszanak. galom hatására kibontakozó társadalmi pályaépítési kez­deményezések összehango­lása és az ifjúsági testne­velés és tömegsport léte­sítmény fel tételeinek javítá­sa érdekében az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség, az Álla­mi Ifjúsági Bizottság és az Országos Takarékpénz­tár ifjúsági sportfejleszté­si alapot hozott létre. A köz­ponti alapból a pályaépítő közösségek (sportegyesületek, oktatási, sport- és egyéb intézmények, KlSZ-szerve­zetek, vállalatok, szóvetke­zetek stb) pályázat útján kaphatnak támogatást olyan létesítmények építésére, fel­újítására, vagy meglevő épü­letek sportcélú átalakításá­ra, amelyek az ifjúsági test­edzést, a tömegsportot, az Edzett ifjúságért-mozgalmat szolgálják. A pályázatokat a sporthi­vataloknál beszerezhető űr­lapon 1979. április 15-ig kell a területileg illetékes megyei testnevelési és sport­hivatalnak megküldeni. A pályázatok elbírálása 1979 május havában történik. Országos Testnevelési és Sporthivatal Kommunista Ifjúsági Szövetség Állami Ifjúsági Bizottság Országos Takarékpénztár Pénteken az esti órákban tért haza a Volán SC NB l-es kézilabdacsapata kéthe­tes nyugat-európai túrájáról. Az 5700 kilométeres túrán 10 mérkőzést játszottak, s 9 al­kalommal győztesen hagyták el a játékteret Az első mér­kőzést február 19-én az NSZK-beli Heppenheimben játszották. A mérkőzések jegyző­könyve : Volán SC—Heppenheim 20-17 (9-12) Heppenheim, 1000 néző. A szegediek 1700 kilométeres autóbuszutazás után játszot­ták első mérkőzésüket, és csak a hajrában tudták biz­tosítani győzelmüket első li­gás ellenfelükkel szemben. A Volán góldobói: Lele (7), Bu­day (4), Dobó (3), Oláh B. (2), Hubai (2), Barabás, Lu­kács (1—1). Volán SC— Eintracht Grossenrítte 23-19 (12-8) Baunatal, 800 néző. A Vo­lán javuló játékkal, végig vezetve, biztosan szerezte meg a győzelmet Góldobók: Dobó (6), Lele, Barabás (4—4), Oláh (3), Buday, Hu­bai (2—2), Lukács, Baráth (1—1). Volán SC— SG. Késsen 26-12 (13-6) Bad-Hersfeld, kétezer né­ző. A szegediek óriási közön­ségsikert arattak, és szipor­kázó játékkal „kiütötték" a második ligás ellenfelüket Góldobók: Lele, Barabás (5— 5), Buday. Várhegyi (4—4), Dobó (3). Lukács (2), Oláh B., Baráth, Szabó & (1—1). A mérkőzés után a Volán útrakelt Franciaországba, ahol elsó ellenfele a 2. he­lyen álló Díjon csapata volt Volán SC— CS. L. Díjon 30-22 (14-12) Dijon, 1500 néző. Góldo­bók: Lele, Budav (7—7), Ba­ráth (5), Hubai (4), Lukács. Oláh B. (2—2), Barabás, Vár­hegyi, Dobó (1—1). A szegediek február 23-án érkeztek Párizsba az U. S. Ivry nemzetközi tornájára, ahol az első liga 2. helyén álló hazaiak és a Volán SC mellett a szovjet bajnokság bronzérmese, a Tbiliszi Bu­revesznyik és a csehszlovák Szlávia Praha küzdött a ku­páért A nyitómérkőzésen a Szla­via Praha 23-22-re legyőzte a szovjet csapatot, a szege­diek pedig a hazaiakat Volán SC— V. S. Ivry 32-22 (15-11) Góldobók: Baráth (7). Le­le (6), Oláh B. (5), Hubai, Buday (4—4), Lukács, Bara­bás (2—2), Dobó, Szabó a (l-l). A második napon: Tbiliszi Burevesznyik—U. S. Ivry 34-21 (20-10). Volán SC— Szlavia Praha 22-19 (12-7) A mérkőzés előtt derült ki, hogy Barabás az U. S. Ivry elleni mérkőzésen ujjtörést szenvedett, így ettől "kezdve nem tudott csapata rendel­kezésére állni. Ennek ellené­re a szegediek kitűnő mér­kőzésen értékes győzelmet arattak a több válogatott já­tékossal felálló csehszlovák csapat ellen. Góldobók: Bu­day (7), Lele (5), Oláh B. (4), Baráth (3), Hubai (2), Lukács (1). A torna zárónapján a Szla­via Praha 26-16-ra legyőzte az U. S. Ivryt. A döntő ta­lálkozón a szegedieknek a döntetlen is elegendő lett volna a tomagyőzelemhez, de ezen a napon nemcsak a válogatottakkal telitűzdelt szovjet csapat, hanem a két francia játékvezető ellen is meg kellett küzdeniük. Ez pedig már nem járhatott eredménnyel. Tbiliszi Barevesznyik— Volán SC 28-23 (15-10) Góldobók: Lele, Buday (6—6), Baráth (4), Hubai (3), Dubó (2), Oláh, Lukács (1—1). Végül kiderült, hogy a franciák nem gólkülönbséget, hanem gólarányt számítanak, így a Volán SC csak 3. lehe­tett. A torna végeredménye: 1. Tbiliszi B. 3 2-1 84-67 4 2. Szlavia Praha 3 2 - 1 68-60 4 3. Voláll SC 3 2 - 1 77-69 4 4. U. S. Ivry 3 - - 3 59-92 ­A torna után február 27­én kelt útra a Volán SC, hogy Forbachban megmér­kőzzön a tavalyi KEK leg­jobb négy csapata közé ke­rült Metz együttesével Volán SC— Meiz 24-21 (10-10) Forbach, 1000 néző. A mér­kőzés utolsó perceiben a Metz játékosai elvesztették fejüket, és kirívó durvaságok egész sorát produkálták. A találkozó végén óriási tapsot kapott a magyar csapat. Gól­dobók: Hubai, Dobó (6—6), Lele, Baráth (3), Buday, Lu­kács, Várhegyi (2—2). Február 28. Volán SC— Mulhouse 27-15 (12-6) Góldobók: Oláh B. (6), Le­le (5), Lukács, Várhegyi (4— 4), Dobó, Szabó a (3—3), Baráth (2). A szegediek március 1-én Ausztriában játszották utol­só túramérkőzésüket, és a szerény képességű hazai csa­pat ellen szinte tetszés sze­rint érték el góljaikat. Volán SC— Sparkas.se Schwaz 33-15 (16-6) Schwaz, 500 néző. Góldo­bók: Lele (7), Hubai (6), Do­bó (5), Baráth (4), Buday, Lukács (3—3), Várhegyi, Oláh B. (2—2), Szabó a (1). A Volán SC túramérlege: 10 9 — 1 160-190. A túramérkőzések góllövő­listája: 1. Lele 55, 2. Buday 39, 3—4. Dobó, Baráth 30— 30, 5. Hubai 29, 6. Oláh B. 26, 7. Lukács 19, 8—9. Bara­bás, Várhegyi (13—13), 10. Szabó a (6). Bagaméry Iászló Ahol „mostohagyerek" a sport Hogyan lehet egy sport­kört két szakosztállyal öt­venezer forintból fenntar­tani? Igen nehezen, hiszen a nagyobb egyesületek a költségvetésük összeállítá­sánál a tömegsportra töb­bet terveznek. Egy község minőségi és tömegsportjára hogyan lenne ez elég? Se­hogyan, ugyanis ez az ösz­szeg az üzemeLtetési költ­séget sem tudja fedezni. Ha nem vásárolnak felszere­lést, akkor talán még az utazásra is jut belőle. Megyénkben néhány köz­ségi sportkör sajnos, szinte egyik napról a másikra ve­getál Így vannak példá­ul a deszkiek is. ötvenezer forint jut a három labda­rúgó — felnőtt, ifjúsági és serdülő —, valamint a fér­fi- és a női kézilabdacsapat.­ra. A település, a társada­lom elvárásának megfele­lően természetesen tömeg­sportra is nagy gondot for­dít A teljesség kedvéért ér­demes részletesen elemezni a deszkiek sporttevékenysé­gét. A labdarúgók a Szeged vá­rosi Labdarúgó Szövetség bajnokságában versenyez­nek, a felnőtt csapat az el­ső helyen várja a tavaszi rajtot, tehát bajnokesélyes. A serdülők a városi B cso­portban a táblázat élén he­lyezkednek el. Az ifjúsági gárdájuk a serdülő A cso­portban versenyen kívül szerepel, rosszabb gólkülönb­séggel a második helyezett Több esztendőin át a férfi Kosárlabda SZEOL AK-győzelmek A kosárlabda NB II ne­gyedik fordulójában a SZE­OL AK női és férficsapata is sikerrel vette az akadályt, biztosan szerezte meg újabb győzelmét. SZEOL AK—Kiskunfélegy­házi Vasas 84-57 (30-29). Női mérkőzés. Űjszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Ve­zette: Berki, Faidt. SZEOL AK: Molnár (16), Remák (6). Lázár (16). Ker­tész (18), Rósa A. (6). Cse­re: Sápi (2), Körmöczi (4), Balázs A. (16). Az első félidőben váratla­nul szoros eredmény ala­kult ki, mert helytelen fel­fogásban, könnyelműen ját­szott a szegedi csapat For­dulás után a fegyelmezet­tebben és eredményesebben játszó szegedi lányok biz­tosan érték el nagy különb­ségű győzelmüket. SZEOL AK—Kiskunfél­egyházi Tsz SK 102-12 (50-36). Férfimérkőzés. Űj­szegedi Sportcsarnok. 100 néző. Vezette: Faidt. Berki. SZEOL AK: Pataricza (28), Kecskés (16). Reisz(20), dr. Kertész (8), Lestár (17). Csere: Boros (4), Dörmő (6), Vincze (3), Józsa (—). Ko­vács (—). Mindkét játékrészben a hazai csapat volt fölényben, különösebb megerőltetés nél­kül helyenként jól játszva szerezte meg a két pontot. kézilabdacsapatuk a megyei bajnokságban sikeresen sze­repelt. Most ismét megala­kították a férfi- és -a női kézilabdacsapatot. A szegedi járási sportfelügyelőség pontversenyt hirdetett a leg­jobb tömegsportmunka el­bírálására. Ebben a desz­kiek a harmadik helyen állnak. Rendszeresen falu­bajnokságot rendeznek asz­talitenisz és sakk sportág­ban, labdarúgásban az Al­kotmány, a FIN, a Novem­ber 7. kupáért játszanak a csapatok. Ezek az esemé­nyek mintegy kétszáz fia­talt mozgatnak meg! S ami a lényeg: rendszeresen! Si­keresen szerepelnek min­den évben a Tiszántúli Spar­takiádon női kézilabdázás­ban és kispályás labdarú­gásban. Áttekintve mindezeket megállapíthatjuk, figyelem­reméltóan szervezik Deszken a sportot. Sőt, az egyik ott lakó tréfásan meg is je­gyezte: „Sportéletünk nem­zetközi érdeklődésre is szá­mot tart." Ugyanis, a bitu­menes kézilabdapályájuk közvetlenül a 43-as nem­zetközi műút mellett van, a labdarúgópálya pedig alig 50 méterre tőle. A bitume­nes pályán a nagy hidegek elmúltával szinte minden­nap telt ház van. A másik játéktér kihasználtságáról sem lehet rossz véleménye az arra látogatóknak. Álla­potáról már annál inkább. A nézőtér egykori padsorai helyén deleltetik a deszki te­héncsordát, mert kerítésre nem 'útja — mondjak a sportkör vezetői. A deszki­ek gondja azonban nemcsak ennyi. Kellene például a ké­zilabdapályára is öltöző. A Szeged járási község­ben évente mintegy 90 fia­tal sportol versenyszerűen, és több mint háromszázan kap­csolódnak be a tomegsport­hic zgalomba. Nem túlozunk, ha kijelentjük, az anyagi és erkölcsi támogatás nincs arányban néhány lelkes em­ber munkájával, a község sportjának fejlődésével Ma' már nem lehetnek mások sem ennyire közömbösek a fiatalok egészséges életmód­jának kialakításában, sem a szabad idő hasmos eltöl­téséhez segítséget nyújtó sporttal szemben. Addig kellene segíteni, amíg a néhány lelkes sport­embernek kedvét nem szegi a közöny ... Süli József

Next

/
Thumbnails
Contents