Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-31 / 76. szám

B Suwmbat, T979. március 31. Közérdekű kérdéseket tárgyalt a városi tanács Qtcitytatás az 1. oldalról.) vitására hozott határozatok és kivitelező szervek operatív végrehajtásának menete, a együttműködésének eredmé­Igsadagitására; a hatósági közegészségügy, a magán- nyeként az 1978. évi módo­munkában a törvényessegra építkezések és az építési ti- sított terv megvalósult és ez­A tanácsi szervezet korszerű- jaim^k. Több esetben hely- zel az ötödik ötéves terv első srtésével hatékonyabbá vált színen vizsgálta-tárgyalta a három esztendeje mind ér­az ügyintézés, mélyült a kap- vb egy-egy, a város életében tékben, mind az idő arányá­esolat a lakosság és a tanács- ni,gy szerepet játszó intéz- ban, mind naturálisan meg­szervek kőzött mény, vállalat munkáját felelően zárult. A tavalyi költ­A végrehajtó bizottság élő- Jól fejlődött a tanács és ségvetés teljesítési végössze­setesen jóváhagyott terv sze- a társadalmi szervek kap- ge 813 milliót (a bevétel 971 rint dolgozott 1978-ban is. csolata, együttműködése is. millió volt), a fejlesztési ki­Csszesen több mint 170 ha- A városi tanács határoza- adások pedig 1 milliárd 331 tározatot hozott, s olyan té- tában így summázott: az milliót tettek ki (1 milliárd mákat tűzött üléseinek napi- 1978. évi tervek végrehajtó- 482 milliós bevételből). Mind­rendjére, mint a gyermek- sa a központi irányelvekkel , , ,, .,,.. , .. .. intézmények építésének helv- és a gazdaságpolitikai célki- két számIán 150 m 1,110 kör­zete, a munkásosztály élet- tűzésekkel összhangban tör- 11 maradvánnyal zárta a ta­és munlcakőrülményeihek ja- tént A beruházó, a tervező nács az ével A nők helyzetéről A tanácsra háruló nőpoliti- még nem biztosítottuk kai feladatok végrehajtásáról mukra mindenben. szá- fiak szemléletváltozását hogy magukban a nőkben is Az öntözésre már készölni kell Huszonöt köbméter víz másodpercenként Meglehetősen furcsa kép alakul ki, ha az ATIVIZIG vízszolgáltatási rendszerét vizsgáljuk. Tavaly ugyanis az igazgatóság területén ön­tözésre és a halastavak táp­lálására 64 millió köbmé­ter vizet vettek ki a folyók a folyókból. Kérte a jelenle- öntözését a szegedi Üj Élet vő gazdaságok képviselőit, Termelőszövetkezet valósítja hogy a korábbi gyakorlathoz meg. Szóba került, hogy a szen­tesi Termál Termelőszövet­kezet rizstermesztéri re­konstrukcióját többek kö­zött azért kellett egy évvel hasonlóan, az idén ne csu­pán tíz órára adják meg víz­igényüket, hanem hosszabb terminusra, mert megfelelő ... „ „„ szervezéssel jelentős energi­ból "de" ugv anakk ör"240* mi 1 - át takaríthatnak meg a gé- elhalasztani, mert az egyik 'ió 'köbméter vizet — első- pek üzemelésénél. mezőgazdasági nagyüzem jói­sorban belvizet — vezettek Tasnádi Gábor, a megyei lehet, már tíz éve egy csepp vissza. A helyi vízkészletnek tanács mezőgazdasági és élei- ywet sem igényelt az ATI­csupán 15 százalékát tároz- mezési osztályának főelőadó- VIZIG-től, mégsem akart le­ták - elsősorban a halastó- ja összegezte az elmúlt év mondani a vízigényről. öntözéssel kapcsolatos ta- Az előadásokat követően a pasztalatait. Szólt arról, hogy mezőgazdasági nagyüzemek az OVH engedélyét követően vezetői kiegészítéseket fűztek az idén lehetőség nyílik a az ott elhangzottakhoz. Töb­hagvma és a fűszerpaprika bek között elmondották, hogy öntözéses termesztésére is. A az öntözés megszervezésére makói tájkörzetben a József Attila, a Kossuth és a Lenin Termelőszövetkezet jelentett be igényt. A fűszerpaprika vakban. Ezekkel a gondolatokkal vezette be tegnap dr. Ko­váts Gábor, az ATIVIZIG igazgatóhelyettese a Csong­rád megyei tanács előadó­termében a mezőgazdasági nagyüzemek, vízgazdálkodá­si szakemberek részére tar­tott megyei értekezletet. csak azután kell, hogy sor kerüljön, ha már a terüle­ten a meliorációs munkákat is elvégezték. új a vb korábban négy alka- eredményesen birkózzanak igényeket támasztunk. Mind- i ón Lózésnél lommal is tárgyalt és határo- meg ezekkel. Hogy az új tár-' ez nem lehet csupán alkalmi zatokat hozott. így egyebek sadalmi elvárásoknak megfe- napirend. Lelkiismeretünk között a gyermekintézmé- lelhessenek, régi terheiket meg megköveteli, hogy a nőkkel nyek bővítését, a nők mun- kell velük osztaniuk egyrészt való társadalmi törődés, fi­kahelyi és életkörülményei- a férfiaknak, másrészt a tár- gyelem mindennapi mun­r.ek fejlesztését, a kereskede- sadalomnak. A nők erőfeszi- kánk természetes részévé lemben dolgozó nők helyze- tései és áldozatvállalásai váljon. tének, a gyermekélelmezés- mindenben nyomon követhe- A tanács határozatában nek, a kereskedelmi ellátás- tők. Alacsonyabb bérezési rögzítette: továbbra is ki­nak a javítását szolgálta ható- színvonaluk szakmai képzé- emelt feladat a gyermekin­rozataival. A tanács most sükkel tovább korrigálható, tézmények időbeni megépíté­együttesen tekintette át az A közéleti aktivitást is leg- se, ezek társadalmi támoga­intézkedések rendszerét, inkább igényként fogalmaz- tásának szervezése; fokozni Kezdjük a számokkal! zuk meg a nőkkel szemben, kell a nők közéleti aktivizá­1976-06 adatok szerint a nők jóllehet ezt is csak úgy lehet lását; fejleszteni kell a aránya Szeged lakosságából igazán elvárni tőlük, ha eh- gyesen levő anyák tanulási 52,4 százalék. A munkáké- hez megteremtjük és fejleszt- lehetőségeit, törekedni kell a pes korú nők szinte ugyan- jük a lehetőségek rendszerét, vezetésben képviselt aránvuk olyan arányban dolgoznak, a szolgáltatósokat, a háztar- növekedésére; meg kell szün­rnint a férfiak, mindössze tási munkát könnyítő áruk tetni a még meglevő bér­1 százalékkal kisebb a része- forgalmazását, elérjük a fér- aránytalanságokat, sedésük. A tanuló nők ará­pya egyre magasabb, de nem megoldott még a gyermek­gondozási szabadságon részt vevő anyák továbbtanulásá­nak, szakmai képzésének szervezése. A munkáltatók mfnt szemléletén is változtatni kell A művészetek támogatása A város, mint mecénás, sokhoz (1—3 hónapra) kér­a művészetek támoga- hetnek művészek; vendég ..... tója. számos lehetőséget biz- pályadijat máshonnan meg­annak érdekében, mert több tos(t az aikotoknak, akik vi- hívott, szegedi Ihletésű jelen­helyen elegendőnek tót.iak, szont igen aktív szereppt l&ebb munkán dolgozó mű­ha betanított munkásokat ké- jatszanak Szeged közművelő- vészek kaphatnak, peztetnek. pedig ez az állas- késében A mecenatúrát a pont legfeljebb a mai szű- tonács meghatározott érték- Ezek ^éléséről pályázat kebb erdekek szolgalatára ad rendszer szerint gyakoroIja «Vá+n a végrehajtó bizottság elegendő eredményt. _ figye,me f6ként a műre dont. A tanács szervezetten fog- irányul, és a közösségre, la!kőzik a nők pályaválasz- amely a művészeteket fásával, segíti politikai kép- befogadja A művészetpárto­aésüket, elhelyezkedésüket. lásnak több formája ismert A nők a vezetésből még Szegeden: az alkotói feltéte­mindig nem részelnek oly iek, lehetőségek megterem­mér tékben, mint számuk és tése (intézmények fenntartó­társadalmi szerepük megkí- sa, művészek letelepítése és vánná, még olyan munka- idekötése); a művészetira­helyeken sem, ahol pedig nyitás gyakorlata (műsorpo­meghatározó többségben dol- litika alakítása, pályázatok); goznak. Ezért az akadályozó az eredmények elismerése és tényezők ellenére keresni elismertetése, kell a nők vezetővé neveié- . . , , , sének módjait; meg kell A tenacs„ számba vette az szüntetni az ezzel szemben muveszeti agaknak gvakran és sok helyütt meg- (színházművészét, tancmuye­levő idegenkedést; növelni . képzőművészét, fotó­kell önbizalmukat. A bére- f,lm- irodalom, zenemuveszet) zésben is vannak még arány- biztosított támogatási formá­talanságok. kat, s megállapította, hogy A nők foglalkoztatásának ezek a formák változatosak magas aránya megköveteli és hatásosak. Kiemelkedő Szegeden, hogy különleges műyészeti eredményekért a ós E'óadásában kitért a majd eiépülő csongrádi vízlépcső hasznosítható le­hetőségeire is. Csongrád me­gyében és a környező me­zekben összesen 180 ezer nektár szántó öntözése vá­lik lehetségessé. Márfai László, az ATIVI­ZIG csoportvezetője hidro­lógiai szempontból értékelte az elmúlt évet és az idei esztendő első három hónap­ját. Jóllehet, a csapadékos tél megfelelő vízkészletet biztosít a talajnak, ennek el­lenére az öntözésre már most fel kell készülni. Különösen azért, mert márciusban — az idáig eltelt időszakban — összesen 22 milliméter csa­padék hullott megyénkben, ami lényegesen kevesebb a sokévi átlagnál. Maglóczki András, az ATI­VIZIG vízhasznosítási cso­[ pnrivezetője elsőként a nagyüzemi gazdaságok, a i vízügyi társulások és az [ ATI VÍZIG wközötti további Jó kapcsolat -reményeben vá­zolta az idei feladatokat. Az igényeknek megfelelő gép­parkkal rendelkeznek a me­zőgazdasági üzemeket ki­szolgáló vízkivételi telepek. Tizenhét helyen 47 szivaty­tyú másodpercenként 25 köb­méter vizet képes kiemelni figyelmet fordítsunk azanya­és gyermekvédelemre. tanács nívódíjat, megyei al­E téma vitájában szót kért kotói eg>'éb készet, dr. Komócsin Mihály is. El- dijakat, kitüntetéseket java­mondta, hogy a mi társadal- solhat, megbízásokat adhat, munkban összehasonlíthatat- pályázatokat írhat ki. alkotó­lanul nagyobb anók szere- működtet, s új rend­pe, mint az előzőben. Koráb­ban leginkább családi sze- szerét dolgozta ki a tómoga­repkört kaptak, a szocialista tásnak. Pályakezdők alkotói társadalom egyenjogúságot támogatást kaphatnak pályá­bixtosított számukra az élet ü já hónapra); egy­minden területén. Ez a lehe- ' ,, ' tőség azonban különös és új szeri alkotói támogatást je­terheket is ró a nőkre, de lentősebb alkotói vállalkozá­Szegeden tegnap, pénteken a Bartók Béla Művelődési Házban bensőséges ünnep­ségen adták át az obsitot az 1918-ban született Csongrád megyei tartalékos tiszteknek. Dr. Kovács Lajosnak, a me­gyei hadkiegészítő és terület­védelmi parancsnokság ve­zetőjének megnyitója íután beszédet dr. Berencsi György professzor, a Hazafias Nép­front Saeged városi bizottsá­gának elnöke mondott Kö­szöntötte az obsitot kapotta­kat, s szólt arról, továbbra is számítanak munkájukra a honvédelmi, hazafias neve­lésben. Az ünnepségen Mitrocsák Ferenc (Szeged) tartalékos alezredes és Markos József (Makó) tartalékos hadnagy a Haza Szolgálatáért Érdem­érem kitüntetést vette át. Ti­zenhármán dicséretet elis­merést kapta. Vagyunk a tűz... Ma: politikai vetélkedő Szegeden Vagyunk a tűz címmel a feladványait hogy a ver­KISZ Csongrád megyei bi- senyzők ne csupán a lexiká­zottságának szervezésében lis tudásukat kamatoztathas­ma, szombaton délután ve- sák. hanem inkább ügyessé­kedőt tartanak Szegeden. A gükön. találékonyságukon befejezéshez közeledő fórra- múljék, hányadik helyen vé­dalmi ifjúsági napok egyik géznek. Éppen ezért bármi­legérdekesebb, legszínesebb lyen segédeszköz használha­rendezvényének ígérkezik ez tó, a gyors mozgás érdeké­a nagyszabású játék. Hat ben akár gépkocsit is igény­helyszínen — a városi és já- be vehetnek. Többek között rási KISZ-bizottság székhá- veteránokat kell felkutatni­zában, a KSZV-klubban, a uk. s riportot készíteni ve­Juhász Gyula Tanárképző lük, de lesznek városismere­Főiskola központi épületé- ti kérdések is. Utóbbiban ben, az újszegedi Hermán számítanak a lakosság segít­Ottó Kollégiumban, a pos- ségére, hiszen nagyon sok taigazgatóságon és az Apáthv- fiatal vidékről érkezett. kollégiumban - verseng vetélkedó 14 órakor egymássá! a dontobe ke7_d(Vllk. Az érdekl5d6 kö. fitadták a KISZ KB elismerő zászlóit Tegnap, pénteken délután a szegedi Ifjúsági Házban a Szeged Vasúti Csomópont és a Bebrits Lajos Szakkö­zépiskola KISZ-bizottsága vehette át ünnepélyes ke­retek között a KISZ KB legmagasabb kitüntetését, a Vörös Vándorzászlót. Az eseményen ott volt Vántus Istvánná, az MSZMP Csong­rád megyei bizottságának munkatársa. Berta István, a városi pártbizottság titkára, Bódi György, a megyei KISZ-bizottság első titkára és Noi'ákné Halász Anna, a városi KISZ-bizottság első titkára. Nagy Katalin, a Bebrits szakközépiskola negyedéves diákja emlékezett meg a forradalmi ifjúsági napok jelentőségéről. Fzt kövot.öen dr. Vastagh Pál, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja méltatta a kitüntetett KISZ-sz,ervezetek érdemeit, majd átnyújtotta a Vörös Vándorzászlót Koós László­nak, a. MAV és Molnár Má­riának, a Bebrits szakkö­zépiskola KISZ-titkárának. A Drezdai Vasúti Mérnök­képző Főiskola Szegeden tartózkodó képviselői a ma­gas elismerés alkalmából ajándékkal kedveskedtek a szakközépiskola KISZ-bi­zottságának. Az ünnepségen több ki­tüntetést is átadtak: KISZ Érdemérmet kapott Nagy József né, a Bebrits Tajos Szakközépiskola KTSZ-ösz­szekötő tanára. Kiváló Ifjú­sági Vezető érmet vehetett át Berta József, a MÁV mo­torszerelője. Aranykoszorús KlSZ-jelvényt kapott Mol­nár Mária, a Bebrits laios Szakközépiskola KTSZ-titká­ra és Árva Zsuzsanna. a MÁV műszerésze. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét nyúj­tották át Bordás Lászlónak, a MÁV garázsmesterének. majd jutott hat csapat. A Csong­rád megye városainak, va­lamint a szegedi és szentesi járás KISZ-ezervezeteinek képviselőiből álló 100-150 fős csapatoknak főként a Magyar Tanácsköztársaság, a munkás- és ifjúsági moz­galom történetével kapcsola­tos kérdésekre kell válaszol­zönség minden helyszínen hallhatja a játékot, ugyanis a postaigazgatóság KISZ­esei rádiós összeköttetést te­remtenek a csapatok között. A zsűri az Ifjúsági Házban — ugyancsak rádiós kapcso­lat útján — figyeli a fejle­ményeket. Az eredményhir­niuk. A szervezők igyekeztek detést, ugyanitt, este 7 órakor úgy összeállítani a vetélkedő tartják. A Bebrits szakközépiskola 'K ISZ-titkára átveszi a zászló* Szakszervezetek nemzetközi együttműködése A magyar szakszervezetei; a világ valamennyi szak­szervezeti irányzatával ke­resik az együttműködés le­hetséges formáit, igyekeznek bővíteni a már kiépült kap­csolatokat — mondotta Tim­mer József, a SZOT titkára Szakszervezetek Országos Tanácsa pénteki ülésén. A nemzetközi szolidaritás a kapcsolaton egyik alap­pillére. fontos eszköze a nemzetközi munkásosztály sikeres ha-cainak. O.venes Káin -lváteM Az ünnepség résztvev oiaek egy csoportja

Next

/
Thumbnails
Contents