Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-22 / 68. szám
8 Csütörtök, 1979. március 22. / 'öviden Világítástechnika Tényleg nincs rajta semmi különös vagy feltűnő. Egyszerű ruhában jár, csak józan mértéktartással követi a divat változásait. Ha kisebb dolgot vásárol, aprópénzzel fizet. Nyugodtan, türelmesen guberálja elő a kissé kopottas pénztárcából a forintosokat, kétforintosokat Néha még az is előfordul, hogy a tíz- meg a .húszfilléresekből kerekili teljessé a fizetendő összeget. Az üzemi étkezdében eszik, együtt a többiekkel. Elbeszélgetnek közben az időjárásról, a havi jutalomról, a nyereségrészesedés várható esélyeiről. erről, arról, amarról, ahogy ez már lenni szokott Ö is úgy nyilatkozik meg, akár a többiek. Néha szidja a hét végére menetrendszerűen érkező esőt bírálja az előfizetéses menüt, kevesli a hó végén esedékes prémiumot és szerinte is lehetne valamivel több a nyereségrészesedés. Az árakról sincs túlságosan jó véleménnyel. Szerinte néhol túlságosan magasak, másszor meg túl gyakran és indokolatlanul változnak. Gyakran bosszankodik az apróbbnagyobb hiánycikkek miatt. Jár boltról boltra, és amikor kiderül egyikmásik apró árucikkről, hogy ez sincs, amaz sincs, bizony megcsóválja a fejét homlokán összefutnak a ráncok. Néha moziba is eljár. A magyar filmeket nem túlságosan kedveli. Hol ezért hol amazért kifogásolja a produkciót. Ha krimi van műsoron, még elővételben megveszi a jegyét Szerénység lehetőleg középre, ahonnan jól lehet lótni, másszor meg nagyokat kacag a mozivigjátékok poénjain. Ha pedig éppen sztriptízt produkál a cselekmény, megszorul benne a lélegzet akár a többiekben, torka kiszárad és megkörnyékezi a nyelési reflex, mikor az a bizonyos végső ruhadarab is lehullni készül. . . A villamost nem szereti, mert nagyon lassú, a buszt se, mert túl zsúfolt Van neki egy Wartburgja — három éve használja —. amit azért kedvel, mert. viszonylag keveset, fogyaszt: bár ezt. a legutóbbi benzináremelést igencsak nehezményezi. Legtöbbször azonban gyalog jár. így adódik, hogy sűrűn összeakad ismerőseivel. Az is jellemző rá, hogy igvekszik mindenkit, már messziről köszönteni. Rá igazán nem lehet, azt mondani, hogy lenézné az egykori iskolatónat vagy a gyerekkori játszópajtást.. Neki aztán tényleg mindegy. kivel találkozik: mindenkivel szívélyes, mindenkihez van néhány jó szava, és a másik mondandója iránt, is határozott érdeklődést mutat. Ráadásul nem csupán azt kérdezi meg. sztereotip módon: „hogy vagy?", hanem sort kerít a család többi tagjára, a rokonokra, sőt a közös ismerősökre is. Hobbija természetesen neki is van. mint a legtöbb átlagembernek. Korábban régi csipke térítőkét gyűjtött, később áttért a korabeli használati tárgyakra. Ha ráér, a tulajdonában levö darabokat rendezgeti. Kedveli a természetet is. Van egy kis kertje, igazi mintakert, tényleg lehetne vele ország-világ előtt joggal büszkélkedni. De ő időközben magasra nőtt sövényt telepített az utcára néző telekrész kerítésénél: amögött most már hivalkodás nélkül rejtőzhet az. amit nyolcszáz négyszögölén létrehozott. Nem látszik az ízléses, ám arányaiban és méreteiben szintén mértéktartó ház sem így, amelyet ráadásul még dús lombú fák is a visszahúzódás homályába takarnak. A'apjában véve elmondhatja magáról. hogy jól érzi magát a világban. Bár tagadhatatlan, hogy érik néha kisebb-nagyobb bosszúságok is. Nehezményezi, hogy lakásuk előtt felbontották az aszfaltot, és még mindig nem hozták rendbe azóta a flasztert. Ügy véli különben, hogy az utcák túl szemetesek, a gyerekek a játszótéren néha túl hangosak. Szüleik pedig túl engedékenyele Lakása két és fél szobás, szövetkezeti. Távfűtés még nincs is benne. Régebbi típusú cserépkályhába vezettette-be a gázt, azt égeti, többnyire takarékon, ha hűvösebbre fordul az idő. Szinte el • se hinné róla az ember, hogy többszörös milliomos. Papp Zoltán Tegnap, szerdán Szegeden, a Technika Házában a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Csongrád megyei csoportja és a RAVTLL körös rendezésében világítástechnikai gyártmányokból kiállítást nyitottak. A kiállításon a RAVILL bemutatja a külső és belső világítótestek, fényforrások fejlődésót és a terveiket, ismertetik azokat a gyártmányokat, amelyeket a tervezők a jövőben alkalmazhatnak az épületek világítására ÉNEKLŐ IF.IÜSAG A Magyar Rádió Éneklő ifjúság című kórusmozgalma versenyeinek második városi fordulóját rendezték meg tegnap, szerdán a tarjául 3-as számú Általános Iskolában. A megyei fordulón Szeged városát a következő kórusok képviselték: A Béke utcai általános iskola kamarakórusa (karvezető: Németh Olivérnél, a Béke utcai általános Iskola kórusa (karvezető: Komsósné Balogh Katalin), a béke telepi általános Iskola kórusa (karvezető: Main Gézáné), a kiskundorozsmai 2-os számú általános iskola kórusa (karvezető: Veres Katalin), a Szirmai István általános iskola kórusa (karvezető: dr. Elekes Mihályné), a tarjáni 3-as számú Altalános Iskola kórusa (karvezető: dr. Nagy IászJóné) és a Zrínyi BOTI a általános iskola kórusa (karvezető: Barics Zsoltné). ANYÁK ISKOLÁJA A szŐregi Tömörkény István Művelődési Ház Anyák iskolája című előadássorozatának második foglalkozását rendezik meg ma, csütörtökön délután fél 5 orat kezdettel. NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA Az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei Szövetségének területi szakszervezeti bizottsága és fi HVDSZ Csongrád megyei ipari szövetkezetek alkalmazottainak területi szakszervezeti bi" tottsága holnap, pénteken délután fél 4 órakor nyugdíjastalálkozót rendez. A KÍSZÖV-klubban — Arany János u. 9. — dr. Keszthelyi Béla Kanadáról tart diavetítéssel egybekötött előadást KORMORAN KLUB A tegnap felavatott szegedi Ifjúsági Házban ma, csütörtökön este 7 órakor első ízben jelentkezik a Kormorán Klub, a Kormorán együttes rendszeres jelentkező programja. Az. öszszejövetel vendége Jancsó Miklós filmrendező. A műsorban közreműködik Papp Mario. az Ifjúsági Magazjn szerkesztője. Jordán Tamás. a Népszínház. művésze. Kovács Titusz negyedéves színművészeti főiskolás. A rendezvényen mutatják be Koltay Gábor Csütö i című diplomafilm jéL TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Szegedi Orvostudományi Egyetem gyógyszerésztudományi kara március 21én. szerdán délelőtt rendkívüli tudományos ülést tartott dr. Kedvessy György tanszékvezető egyetemi tanár. dékán elnökletével. Ez alkri lommal a SZOTE Gyógyszerészi Vegytani Intézetének 15 éves tudományos működéséről számoltak be az intézet munkatársat. A NAGY érdeklődéssel hallgatott bevezető előadást dr. Vinlkler Elemér tanszékvezető egyetemi tanár tartotta, aki áttekintést adott a vezetése alatt álló intézet utóbbi másfél évtizedes munkásságáról. Ezt követően dr. Szabó János, dr. Lázár János és dr. Stájer Géza tartott beszámolót az intézeti tudományos kutatómunka egyes területeiről. KIÁLLÍTÁS A Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílt a szegedi postapalota nagytermének előterében a postás amatőr festők munkáiból. A kiállítás megtekinthető mindennap 11 órától délután 5 óráig, március 31-ig. Szélerosödés Várható időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő felhőzet, főként a délutáni órákban szórványos záporral, zivatarral. Napközben élénk, időnként erós déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 13—18 fok között Attól függ — Szeretnék valami jó bort, de eleg tájékozatlan vagyok. Tudna nekem valamit ajánlani? Most tartjuk az ezüstlakodalmunkat... — Tessék parancsolni — a legkülönbözőbb boraink vannak, és én a legjobbat fogom önnek kiválasztani! Csak azt mondja meg, hogy ünnepelni akar, vagy felejteni? FIZIKAI SZABADEGYETEM Az. előadó elfoglaltsága miatt ma nem a lézerekről lesz szó a következő előadáson. hanem a röntgensugárzásról és a radioaktivitásról. Az érdeklődök a JATE Kísérleti Fizikai Intézetének termében hallhatnak erről ma, csütörtököm este 8 órakor, dr. Sárkány Béla egyetemi adjunktustól. KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE A 60 éves Magyar Tanácsköztársaság címmel, az évfordulóhoz kapcsolódva rendezte meg a szegedi MÁV nevelőotthon MSZBT tagcsoportja a megye középiskolásainak és kollégiumainak hagyományos csapatvetélkedőjét, az idén immár hetedik alkalommal. Az ötfordulós versenyben a tanulók számot adtak a Tanácsköztársaság eseményeivel kapcsolatos ismereteikről és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tevékenységéről. A kilenc csapat versenyét negvedszer nyerte a szegedi M.ÁV nevelőotthon kollektívája, a második helyre tes t vér+n tézrnén vü k. a békéscsabai MÁV nevelőotthon csapata került A POLITIKAI IRODALOM NÉPSZERŰSÍTÉSE A politikai irodalom népszerűsítése és rendszeres árusítása céljából önálló pavilon nyílt tegnap, szerdán Algyőn, az NKFV központjában. Az üzemi pártbizottság kezdeményezésére létesített helyiségben a megnyitással egyidejűleg a Kossuth Könyvkiadó helyi kirendeltsége kiállítást nyitott a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulójára megjelent könyvekből, képiekből, plakátokból. Az ünnepélyes megnyitóin ott voltak a vállalat párt- és gazdasági vezetői, a tömegszervezetek és a szocialista brigádok képviselői. Kiváló kollégium a Hermán Tegnap délelőtt az MTA Biológiai Intézetében rendezték meg a József Attila Tudományegyetem Hermán Ottó kollégiumának kiváló kollégiummá avató ünnepségét. Az eseményen az Oktatási Minisztérium képviseletében megjelent Miklós Imre és Fock Erzsébet főtanácsos, valamint Fahriczki András, a KISZ KB munkatársa. Tóth Zsuzsa, a városi KISZ-bizottság titkára, továbbá az egyetem és a társkollégiumok képviselői Dr. Rácz Jánosnak, a JATE oktatási rektorhelyettesének üdvözlő szavai után Tarnóczi Márton, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese, majd pedig Tóth Zoltán, a KISZ KB osztályvezetője méltatta a kollégium ötéves fennállásának legjelentősebb eredményeit. Dr. Kozma László, a kollégium igazgatója és Megyeri Lászlóné igazgatóhelyettes az oktatási miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését, a kollégiumi vezetők közül pedig Szabó Cabnr a KISZ KB aranykoszorús jelvényét, Deák Péter és Koncz Zoltán a KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta meg. Úttörők tisztelgése Hálán köszönetünket fejezzük kl az MSZMP megyei és városi bizottságának, a megyei és városi tanács vezetőinek, a Magyar Zeneművészek Szövetségének, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetőinek és tagjainak, a pályalársaknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VASZY VIKTOR temetésén megjelentek, fájdalmainkat részvétnyiivánitásaikkal és virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei és unokát. Szomorú szivvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy a felejthetetlen férj. apa és nagyapa, BOZÖKI GYÖRGY hamvasztás utáni búcsúztatása március Z3-án IS órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család — Közép Kikötő sor 10. 3032 Fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP GYÖRGY életének 84. évében elhunyt. Temetése hamvasztás után lesz™ A gyászoló család — Szőreg, 3038 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesí»oa. nagyapa, testvér, CZFFO DEZSŐ életének «3. évében, hoszszu szenvedés után elhunyt. Temetése március 22-én 15 órakor lesz a nugonics-temetó ravatalozójából. A gyászoló család. 3037 Soha el nem muló fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj és édésapa, DR. PWANKAI GELLERT nyug. onkológus-nőgyógyász főorvos, életének 74. evében örökre itthagyoti bennünket. Temetése 1879. március 26-án 15 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. 3035 Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JOI.AN nyug. tanárnő március 17-én meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszünk. A gyászoló család. 3034 Tudatjuk, hogy VER MARIA hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 3031 Fájdalomtól porig lesújtva tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték. szerették, hogy a pótolhatatlan férj, apa, drága nevelőapánk, vő; sógor, DR. SZENTJOBI MIKLÓS csellómüvész, a Szegedi Nemzeti Színház szólamvezető csellistája örökre itthagyott bennünket. Temetése március 23án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család - Szeged, Ag u. 3. 3029 Tudatom, hogy szeretett férjem. SERES DEZSŐ hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége. 3028 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak. Jó barátoknak, altlk felejthetetlen haloltunk, H I .RI 131RF temetéséit megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti kezelőorvosának és Spolónővérnek áldozatos munkájáért. A gyászoló család — Derkovits fasor 68. 2260 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, HEGYKÖZI ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fáidalmunkat enyhífpni igyekeztek. — A gyászoló család. 2267 Köszönetet mondok mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyám, LAURIN'YECZ MIHÁLYNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondok továbbá az alsóvárosi szoc. otthon orvosainak és a nővéreknek, az I. belklinika orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló leánya. 2270 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, dédrnama, testvér és rokon. SÜLI IMRÉNÉ Szabó Anna életénpk 72. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 23-án 15 órakor lesz az Algyői temető ravatalozójából. — A gyászoló család - Algyő. 3039 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. GI.ADICS FFRENCNÉ Vasas Etelka életének 79. etében hosszú, türelemmel viseli szenvedés után elhunyt. Temetése március 23-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi |cnietö kápolnájából. A gyászoló család — Székely sor 13 B. 3045 Tegnap, szerdán a szegedi Balázs Béla Üttörőház emléktúrát és játékos vetélkedőt szervezett a Tanácsköztársaság kikiáltása 60. évfordulójának tiszteletére. A pajtások öt csoportban keresték fel Szeged munkásmozgalmi emlékhelyeit. Megnézték a Somogyi Béla utcai Fekete-ház falán levő emléktáblát: a Kárász-házat, amelynek erkélyéről Móra Ferenc jelentette be a szegedieknek az őszirózsás forradalom győzelmét: a tanácsházát, ahol a helyi direktóMEZÖGAZDASÁGI KISFILMEK Tegnap, szerdáin Szegeden, a Dugonics moziban mezőgazdasági szakfilmeket vetítettek. Az egész napos programot a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete, a szegedi és a Csongrád megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya szervezte. Képeket láthattak a meghívottak többek között a nagyüzemi gyümölcstermesztésről, a balatoinboglári szőlőtermesztési rendszerről, a nyúltenyésztésről és a folyékony műtrágyákról, öszszesem tizenhárom kisfilmet mutattak be. az érdeklődőknek, Áprilisban a szakiskolákban is levetítik a filmeket rium működött. A túra befejező állomásánál, Segesdy György Tanácsköztársasági emlékművénél /Vörös szegfűt helyeztek el az úttörők. A délelőtt hallottakból aztán vetékedő következett, amelynek első helyezettje a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola csapata lett. A városban az idegenvezetőszakkör tagjai kalauzolták a gyerekeket, a fotósok képeken, az újságíró-szakkörösök pedig írásban örökítették meg az eseményt. JÓNÁS Teszáry Gábor előadóestjét rendezi meg a Volán Klub ma, csütörtökön este 6 órakor, a népfront városi bizottságának .Vörösmarty utcai klubjában. Az őszszeállítás címe: Jónás. ANKÉT A KÖZÉLETRAJZRÖL A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a' Radnóti gimnázium diálkjait hívták meg a színészklubba, a Maróti Lajos-darabról rendezendő ankétra. A ma, csütörtökön este 8 órakor kezdődő beszélgetésen részt vesznek az előadás szereplői és az író. Az ankétot Léner Péter rendező vezeti. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalai Felelős Itiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szegeti, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-639 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: OOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő -postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 3I>0 forint Index; 25 053 ISSN; 0133-025 *