Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-14 / 61. szám
8 Szerda, 1979. március 14; röviden Cecei paprikát termesztenek Történetek Einsteinről Albert Einstein, századunk egyik legnagyobb természettudósa 1879. március 14-én született. Róla szóló apró történetekkel emlékezünk a zseniális német fizikusra. Einstein igen keveset olvasott, s főként a szakirodalmat kerülte. Infeld egyszer egy matematikai számítással kapcsolatosan, a következő javaslatot tette számára: — Professzor úr, nézzük meg, hogy e számítást hogyan végezték el mások. Sok időt megtakarítunk vele. i Einstein persze tovább számolt, és ezt mondta: — Hagyja csak. így gyorsabban végzünk. Már elfelejtettem, hogyan kell a könyvekben valaminek utánanézni. * Einstein egv kisvárosba költözött, ahol egy régi barátja kereste föl. Beszélgettek, sétálgattak az utcán, melynek végén ismerőse megjegyezne: — Professzor úr, ne haragudjon, hogy ezt mondom, de miért jár ebben a kopott kabátban. Még megszólják érte! — Ugyan. Itt engem senki sem ismer. Egy évre rá ismét találkoztak, s a költői kérdés megismétlődött: — De, professzor úr, még mindig ebben a kabátban jár? Még megszólják érte. — Ugyan. Itt engem már mindenki ismer. * Einstein feleségével együtt látogatást tett egy csillagvizsgálóban, ahol megszemléltek egy hatalmas távcsövet is. Felesége megkérdezte a szakemberektől : — És mondják, mire jó ez az óriás műszer? — Segítségével fürkésszük a világegyetem titkait, asszonyom — hangzott a válasz. — Furcsa. A férjem rendszerint gyűrött borítékot használ erre a célra... * Einstein igénytelen ember voit, s ezért barátai szerettek volna valami különleges étellel meglepni az egyik közös vacsorán. Választásuk a kaviárra esett, melyet vajas kenyérre kenve, citrommal ízesítve tálaltak fel. Természetesen vacsora közben is folyt a tudományos vita, s eközben fogyott a kaviáros szendvics. Midőn az utolsó is elfogyott, a barátok megkérdezték Einsteintől, hogy ízlett a kaviár. Válasza tömör és jellemző volt: — Szóval, ez kaviár volt? — és tovább folyt a szakmai vita. * Einstein egyik legismertebb népszerűsítő műve. a „Hogyan lett a fizika nagyhatalom", mely magyar fordításban ls megjelent A könyv amerikai kiadását követően felhívta őt telefonon a New York Times című napilap egyik munkatársa, s kérte, mondjon néhány szót a könyvről. Einstein ezt válaszolta: — Amit a könyvről mondhatok, az benne van a könyvben. * Fia egyszer megkérdezte tőle: — Mondd, papa, miért lettél oly híres ember? — Tudod, fiam, ez a véletlen műve. Mert gondold csak meg: ha egy vak bogár egy gömb felületén mászkál. nem fogja észrevenni, hogy az általa megtett út görbült- Én azonban oly szerencsés voltam, hogy észrevettem. Aes S. Sándor felvétele A Felszabadulás Termelőszövetkezet Algyői úti kertészetében huszonegy fóliasátrat építettek. így összesen tízezer négyzetmétert borit fólia, ami alatt a talajt és a légteret 70 fokos termálvizzel fűtik. Most 160 ezer paprikapalántát ültettek, melyekről április elején már szedhetik a cecei primőrt. A kertészek palántánként 10 paprikatermcsre számítanak DZSESSZKONCERT A Volán klub a Juhász Gyula Művelődési Központban rendezi meg a Friedrtch —Bontovics jazz-song-quintett koncertjét ma, szerdán este 7 órakorA VILÁG LEGNAGYOBB VASÜTJA A világ legnagyobb — 141 ezer kilométeres — vasúti hálózatáról és szervezetéről ad képet a közlekedési múzeum legújabb kiállítása, amelyet kedden nyitott meg F. I. Sulesko, a Szovjetunió közlekedési miniszterének első helyettese. A naponta tízmillió tonna árut és tízmillió utast szállító szovjet vasutak jelenlegi helyzetét, 1980-ig tervezett fejlesztését, korszerű eszközeit, a két ország vasútjai együttműködésének eredményeit bemutató kiállítás május 6-ig tekinthető meg. KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? A középiskolások számára Immár ötödik alkalommai meghirdetett országos vetélkedő megyei döntőjét tegnap. kedden délelőtt rendezték meg Szegeden. Az első helyet a szegedi Radnóti gimnázium csapata szerezte meg (tagjai Engi Péter. Szabó János, övári György v- Vecsernyés József), a má- lik helyen pedig a csongdi Batsányi gimnázium tanulói végeztek. Ez a két csapat jutott tovább a kecskeméti országos elődöntőbe. PSZICHOLÓGIAI TARSASÁG A Magyar Pszichológiai Társaság dél-magyarországi szekciója az országban elsőként a napokban Szegeden alakult meg. A szekció két társelnöke dr. Geréb György, n pszichológiai tudományok doktora, tanszékvezető főiskolai tanár és dr. Duró Lajos, n pszichológiai tudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi docens. Titkára dr. Zakar András egyetemi adjunktus. Mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, a társaság dél-magyarországi szekciója alakult, ülésén megvitatta és elfogadta ez évi munkaprogramját. MEGJÖTTEK A GOl.YAK A tavasz közeledtének újabb jeleként megkezdték hazaköltözésüket a gólyák. Az idén az első gólyapár a soproni járás déli részén ütött tanyát ,a zsirai szociális otthon tetején. PARKOLÁSI TILALOM Ma, szerdán délután 2 órától csütörtökön délután 6 óráig a Klauzál téren parkirozási tilalmat rendelt el a Szeged Városi és Járási Rendőrkapitányság a március 15-1 ünnepség előkészülete és az ifjúsági nagygyűlés miatt TÖBBET TERMEI, AZ INOTAI KOHÓ Üj nagy teljesítményű gépek munkába állításával az energiaellátó rendszer bővítésével tovább növeli kapacitását az inotai alumíniumkohó. Az exportfejlesztési hitelkeretből 48 millió forintot kapott a vállalat s ebből fedezik a beruházást Üj 120 kilovoltos távvezetékrendszert építenek. Nagy teljesítményű kéregbetörő gépeket szereznek be, amelyek nemcsak a hatékonyságot növelik, hanem a kohászok munkáját is megkönnyítik. A fejlesztő beruházással 1700 tonnával növelik az évi kapacitást s a többletet teljes egészében exportáljákCsökken a felhőzet Vái ható időjárás szerda estig: lassan csökkenő felhőzet elszórtan gyenge eső, záporeső, helyenként köd. délnyugati. déli irányból megélénkülő szél. A várható legmagasabb nappali hőméi'seklet szerdán általában 13—18 fok között, északkeleten egy-két tartósabban ködó6 helyen 9 fok körüL FIATALOK PAKSON A paksi atomerőmű építkezésén hétfőn munkához látott a KISZ-építőbrigád idei első negyven fős csapata. A Bács-Kiskun. Békés és Somogy megyékből érkezett fiatalokat hetenként újabb, hasonló létszámú csoportok követik. Az ország valamennyi megyéjéből öszszesen 260 fiatal szakmunkás és műszaki jön a KISZ Központi Bizottságának hivó szavára, hogy részt vegyen hazánk legnagyobb beruházásának megvalósításában. REKTORI, FŐIGAZGATÓI ERTEKEZLET A felsőoktatási intézmények vezetői részére tegnap a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri elméleti épületében egésznapos tanácskozást tartottak. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője adott tájékoztatást az időszerű nemzetközi kérdésekről. majd Knopp András oktatási miniszterhelyettes, a felsőoktatás legfontosabb feladatairól tartott beszámolótA CSALÁD TÁRSADALMUNKBAN A családnak alapvető meghatározó szerepe van a szocialista életmód alakulásában, formálásában. Egyebek között ezt hangsúlyozták kedden, az MTA Szociológiai Kutató Intézetében megkezdődött tanácskozáson, amelyen a családnak a szocialista társadalomban betöltött helyével, funkciójával foglalkoznak a szocialista országok akadémiáinak szociológusai. r Uj, tartósabb elemek Magyarázat — Idenézz. drága szivem, milyen óriási halakut fogtam ma! — A szomszédasszony látta, amint bementél a haiúzletbe... — Hát persze, hiszen olyan gazdag fogásom volt, hogv egy részét kénytelen voltam eladni: nagyon nehéz lett voIim hazacipelni mindet! SZAZÉVE HAZASOK Házassága 100. évfordulóját ünnepelte meg a napokban egy mongol házaspár. Ahbaju, a férj jelenleg 118 éves, Csamila, a feleség 115. Az altáji hegyvidéken élő, a kazah kisebbséghez tartozó házaspár egyben a Mongol Népköztársaság két legidősebb lakója- Kilenc gyermekük van, legidősebb lányuk 92 éves. Szovjet licenc alapján megkezdődött az új típusú szárazelemek gyártása a VBKM akkumulátor és szárazelem gyárában. Egyelőre a másfél voltos bébielemeket készítik, kísérleti jelleggel. Ezek árusítását az elmúlt napokban már megkezdték néhány üzletben. Az új elemek két és fél. háromszor hosszabb ideig használhatók, mint a hagyományos típusú, ennek megfelelően fogyasztói áruk körülbelül azok kétszerese. Az év végéig forgalomba kerülő bébielemek fele már új típusú lesz, a ceruzaelemeknek pedig 20 százaléka készül a szovjet licenc alapján. A vállalat tervei szerint a későbbiekben elkezdik a gónátelemek sorozatgyártását is. Kilencvoltos elemeket azonban továbbra sem állítanak elő, mert gyártásuk megszervezése nemcsak sokka, költségesebb lenne, hanem újabb jelentős beruházást is igényelne. így az igényeket, a jövőben is elsősorban lengyel, szovjet és hongkongi importból fedezi külkereskedelmünk. 1 A szegedi nagyárviz képeskönyve A városi tanács művelődésügyi osztályának kiadásában a szegedi árvíz centenáriumára megjelent A szegedi nagyárvíz képeskönyve. A Somogyi-könyvtár különgyűjteménvének felhasználásával készült, gazdag kép- és dokumentumanyaggal rendelkező kötet bevezetőjét Papp Gyula, a városi tanács elnöke írta. Tóth béia József Attila-díjas író négy fejezetben (A víz előtti város; Város a vízben; Az újjáépítés; Az 1970-es nagyvíz) meséli-illusztrálja a katasztrófa „ürügyén" Szeged múltját, felidézi az árviz rettenetes napjait, az újjáépítést, tehát a város mai arculatát kialakító időket. s beszámol a Tisza uuoisó nagy támadásáról, az 1970-es árvízről is. A képekről mégis külön kel] szólni. Nem is csak a kiadvány „képeskönyv" jellege miatt, hanem főleg azért, mert Szeged múltjának hallatlanul érdekes, olykor szuggesztív hatással bíró látványai elevenednek meg előttünk a régi metszetek, okmányok, hirdetések. újságlapok és fényképek szemlélésekor. Egy kétszer megszülető városról — szülővárosunkról — tudunk meg többel a szegedi nagyárvíz kitűnő képeskönyvéből; A könyv — a rajta olvasható 80 forint helyett. 100 forintos áron — a Lenin körúti Tömörkény könyvesboltban kapható. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk. KAI.MAN EBNÖ lemenőién megjelentek, utolsó útjara el kisérték és részvétüket ktfejezesre juttattak. Továbbá köszönetet mondunk a MAtvás téri Szociális Otthon Igazgatónőjének, nővéreinek, gondozottjainak, akik virágaikkal és mél^ együttérzésükkel fejdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szeged megyei Város Tanácsa, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Magyar Zeneművészek Szövetsége Délmagyarországi Csoportja, a Szegedi Zenebarátok Kórusa, KÖTA Csongrád megyei Szervezete mély megrendüléssel tudatja. hogy VASZY \ IKTOR Kiváló múvesz, a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetettje, 1979. március 12-én, életének 76. évében elhunyt. Temetése 1»7». március I9-én. 13 órakor lesz a szegedi Belvárosi temetőben. Szeged megyei Város Tanácsa és a Szegedi Nemzeti Színház az elhunytat saját halottjának tekinti. Mély fájdalommal tudatom, hogy felejt bét étién lestvérem, flZV. llíKl.lh ANDRASNÉ Sándor Mária, életének 79. Cvéhen elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló testvére, Ilonka. 2229 Szomorú szívvel tudatjuk, hogv felejthetetlen leány, testver Cs nagynéni, BODO ILONA, életének .">.7. évében tragikus, körülményék közölt elhunyt. Temetése márc. IJ-én l."> órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gvászoló család. Daru U. 1. 2227 Gyászközlemények Fájó szfvvel tudatjuk, hogy felejthetetlen féri, édesapa, nagyapa, testvér, VI RES JÁNOS, életének 52. évében hosszú szenvedés után elhuityt. Temetése márc .lt-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi lemetö kápolnájából. A gyászoló család, Jósika u. 31. 2225 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, anyós, dr. SZCCS JOZSKFNÉ, életének 67. évében váratlanul elhunyt. Temeiese márc. 14-en 13 órakor lesz a Dugonics-temet o ravatalozójából. A gyászoló család. 2224 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, rokon, KO'I'HKNCZ JANOSNÉ 81. éves korában hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése márc. 14-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Párizsi krt. 32. 2220 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, nagymama, anyós, testvér, HEGF.DGS 1STVANNÉ Szemerési Julianna, életének 66 évében, hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése márc. 15-én II órakor lesz, i református temető ravatalozójából. A gyászoló család. Londoni krt. 20. 2221 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a Kábelgyár, MHSZ, DÉGAZ, Komfort Isz. AFKSZ dolgozóinak, akik szerélett halottunk. TöTH JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelenték. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Tarján 320 A. 2219 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanyánk. ÖZV. IGAZ ISTVANNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Thököly u. 9. 2201 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a MÁV Bebrits Lajos szoc. brigád tagjainak, akik felejthetetlen édesanyánk, ERDÉLYI SANDORNE hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 2203 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, R.ACZ ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel es virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 2206 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, PINTÉR JÖZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és Virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 2209 A Szatvmazi Altalános Iskola Igazgatósága és nevelöt éstillete mély rájdalommal tudatja, hogy RAPCSA.NYL MIKI ÖSNE, szere- [ tett tanárnőnk, 1979. márc. 10-én elhunyt. Temetése 1979. márr, j 15-én 13 órakor lesz a Belvárosi! temetőben. 2239 Intézkedett a KERMI A minőséggel ezúttal nincs baj, mégsem engedélyezi a KERMI a 16 és a 20 colos Csepel gyermekkerékpárak árusítását, mindaddig, amíg nem felelnek meg az előirt fe! tételeknek. A kétfajta kerékpárt eredetileg exportra gyártotta a Csepel Művek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyára. Az üzem rendben elvégeztette a KERMI-vel a belföldi forgalmazásra előírt kötelező előzetes minőségvizsgálatot, amelyen a kerékpár megfelelt. Az intézet a forgalomban levő termékek hatósági ellenőrzése során mégis talált olyan kerékpárokat. amelyeket a minőségvizsgálat szakvéleményét figyelmen kívül hagyva, csengő és szerszámok nélkül, valamint k.fogásolható használati utas'tással árusítottak. Éppen ezért a KERMI felhívta a kereskedelmi szerveket, hogv a kétfajta gyermekkerékpár árusítását mindaddig szüneteltessék, amíg az előírt tartozékokat fel nem szerelik. A feltételek teljesítésével a kerékpárok forgalomba hozhatók. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspár. Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: P. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadót KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat) Szeged Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12 6* A lapot nyomta: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca tg. <* 6726 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőiméi Előfizetési dlj egy hónapra 3ó forint, negyedévre 90 forlni egy évre 369 forint. (BdeXi 25 053 ISSNl 6133-025 S